Na látod, ezért mondom, hogy az Erkel Színház végső soron tehertétel az Operaháznak (amellett, hogy persze érték). Mert éppen az Erkel mérete miatt folyamatosan a 30 (de inkább 15) legnépszerűbb művet kellene játszani benne (az összes többi kárára). Nem a közönség igényhez lehet tervezni a műsort, hanem az épület méretéhez. Ez nem műsorpolitika, hanem szükségmegoldás.
Egyébként teljesen igazad van, ez a színház erre való. Erre is épült: nagy, népszerű műveket játszani, sok embernek. Csak az Operaháznak más dolga is lenne. Sok minden másra is van igény, ha nem is sportcsarnok méretben. (Rendszeresen olvasható itt a fórumon is, mi mindent látnának szívesen élőben hozzászólók.)
Adott egy nagy befogadóképességgel bíró színház. Adott egy műfaj,amit paradox módon időnként a művelői "lőnek a felhőbe",legalábbis olyan érzésem van. Van ennek a műfajnak mondjuk 30-35 nagyon népszerű darabja. Ami közönségsiker,az emberek szeretik,jó lehet benne énekelni,mert a siker nem marad el.Miért nehéz összehozni ezeket a darabokat egy nagy kapacitással bíró színházzal?? Ötvenszer kérdeztem már meg,a végső válaszok:1,nem ez a koncepció,2,művészeti kérdésekbe mi nem láthatunk bele. Itt szokták a felhőbe lőni a történetet.Ki szólna érte,,ha a legnépszerűbb darabokból 2 sorozatot csinálnának egy évadban,itt is,ott is.Miért adnak 26 diótörőt teltházzal,amikor elég lenne belőle 10 előadás is?? Vagy kell a bevétel?Vagy nem kell a bevétel,mert az úgyis csak egy elhanyagolható része a költségeknek?? Miért ad az egyik teátrum 1000 dzsungel könyvét,a másik a legnépszerűbb 15 operettet variálgatja,amikor ordít utánuk a saját területük "Wozzeckje"?Remekmű,értik hatan,tessenek velük "ölni" a nagyérdeműt.Nem?
Abban én még mindig hiszek, hogy az olyan darabok, mint A bűvös vadász nem Zsótér rendezésében azért néhány évig sikerrel játszhatóak lennének - hanem is állandóan teltházzal. Ugyanezt elmondhatjuk szerinthem sok kora romantikus olasz ritkaságról, több ritkán játszott Verdi-operáról és még lehetne sorolni is. Lehet, hogy az Árnyék nélküli nem tartozik ide, ahogy a Wozzeck, Vérnász sem, de nem hiszem, hogy a kora romantiku sok, esetleg egy-két Mozart kortárs művei, vagy egy-egy későromantikus darab rövid ideig nem játszható sikerrel. Anno voltak sikeres Bűvösz vadász bemutatók vidéken...... Sőt: Szegeden még Glinkát is játszottak sikerrel - amit Pesten sohasem tettek meg. Be lehetne mutatni Az eladott menyasszont is és sikerre lehetne vinni a Rusalkát, Lakmét, vagy éppen a Luisa Millert, Attilát is Budapesten is és néhány évig lehetne őket játszani. Megfelelő, nem a közönség jelentős részét elriasztó rendezésben és jó szereposztásokkal.
Az Andersen mesék nem is számítanak mesének. A Disney változatok meg éppen azt tették tönkre minden mesében, ami a lényeg volt.
Igen, de Andersen meséi talán túlságosan is korán szembesítik a gyermekeket a világ igazságtalanságaival, sőt borzalmaival. Ismertem gyerekeket, akik kis korukban is értették, rajongásig szerették ezeket a meséket. De olyanokat is, akik nem szerették, és nem is értették. (A mesék feldolgozása amúgy kényes ügy, mert a gyerek másként fogja fel a mesét, ha csak mondják neki, mintha mutatják is. Erre legjobb példa a Hófehérke, Walt Disney remeke, amelynek bizonyos részeinél, különösen Hófehérke menekülésekor az erdőben, a gyerekek tömegével kaptak sírógörcsöt, több visítva bömbölőt ki is kellett vinni a moziból. Mondjuk még 40 éve is. Kíváncsi lennék, hogy reagálnak ugyanerre a mai gyerekek.)
A meséknek van egy olyanoldaluk is, hogy a gyerekek pszichikai és szociális fejlődését támogatják. Nagyon érdekes Bruno Bettelheim könyve erről a témáról. A gyerekek általában jól érzékelték a jelképeket, amiket a mesék tartalmaztak.
Én ezzel az okfejtésseddel amúgy egyetértek. A MÁO nem a régi Király Színház, ahol ha üres volt a nézőtér, a direktor becsukhatta a boltot. Vannak művek, amelyeket játszani kell, ha a közönség nem is vevő rá tömegekben. Szelektálni azonban akkor is kéne, mérlegelni különböző szempontokat, hogy mit és mikor? És még csak utána jön a fő kérdés: hogyan?
Az irodalomtörténet ma már pontosan tudja, hogy Andersen meséi eredetiben felnőtteknek szóló mesék, nem véletlen, hogy műveit kicsit átfogalmazták gyermekeknek. De tulajdonképpen Grimm meséi is, sok magyar népmese is tele van olyan részlettel, amelyeket az egykori gyerekekkel csak nagyon óvatosan adagolva volt helyes megismertetni. De a világ megváltozott: az egykor ijesztőnek gondolt részletek a mai brutális videójátékokon, akciófilmeken és trillereken felnövő gyerekeket olyan nagyon nem rettentik meg, gondolom. A rendezői átfogalmazás azonban más eset, ha olyan, mint amilyet említesz a Rusalkával kapcsolatban, vagy amilyennek az új Jancsi és Juliskát leírják. Az már a művek lényegét érintik, sok esetben azokkal ellentétesek. Ezen kívül undorítóan gusztustalanok is.
Írhattad volna szóról szóra Martin Kušej Rusalkájáról (Bayerische Staatsoper) is. Eredetileg sem volt gyermekmese a nehézsúlyú libretto, de itt a rendezőt Natascha Kampusch esete ihlette meg. A sellők paradicsomi világa helyett a pincében fogvatartott gyereklányokat látjuk. Csak akkor jutnak élelemhez, ha kielégítik Hastrmanek nemi vágyait. Hastrmanek eredetileg a vízivilág fejedelme, itt meg mocskos, pedofil szadista.
A legnépszerűbb 30 opera valamiért csak népszerű lett. Dallamosság/történet/a nézők azonosulása a szereplőkkel,stb. Játszani kell ezeket a darabokat,és örülni a népszerűségüknek.
Pedig elég világos. Először is: most nincs két ház, csak egy. Aztán: még abban se nagyon hiszek, hogy el lehet vezetni a nézőket mondjuk a Toscától az Árnyék nélküli asszonyig. Van a közönségnek egy rétege, és ez a legszélesebb, amelyik csakis a népszerűbb, ismert darabokra hajlandó bemenni. Vannak aztán azok, akik bizonyos stílusból vagy stílusoknól, de szélesebb spektrumot értékelnek. És vannak a szakértők, a modern zene rajongói, a különlegeseségek kedvelői, de ők nagyon kevesen. Ami meg a kulturális missziót jelenti: időről időre be kell mutatni olyan darabokat, amikről pontosan lehet tudni, hogy nem lesznek teltházasok, ilyen volt tavaly jó pár darab a magyar évadban, de mégis, egy nemzeti Operaháznak kötelessége ezeket néha elővenni és bemutatni. Létezik persze olyan színházi struktúra, amelyik csakis a nézőszámra megy, de az nem egy költségvetési intézmény, nem egy nemzeti kulturális központ.
Továbbra sem értem ezt a "nem lehet csak népszerű darabokat adni,mert vannak kulturális szempontok is" attitűdöt. Az nem lehet szempont,hogy adjuk ott ezeket (kellő áfedéssel),és ezek a darabok majd elvezetik a nézőket a nehezebben befogadhatók irányába. A fő gondot ott látom,hogy nincs pozicionálva a két Ház.
Erről beszélt tegnap este az M5 csatornán - Kálnay Zsófia társaságában - Ókovács Szilveszter a televízó stúdiójában, amikor szó esett a Diótörő-fesztiválról; az Erkel Színházban most játszandó balett nem lesz egyenértékű az Operaházéval - éppen a színpad méreteinek adottsága (mélységének hiánya) miatt kényszerűségből át kell alakítaniuk a díszleteket és -részben - a koreográfián is változtatniuk kell.
A Jancsi és Juliska szerintem zeneileg egyáltalán nem gyerekeknek való opera, csak a címe, a mese alapján annak gondolják. Ha bemutatták, el kellett volna dönteni, kinek csinálják? Ha mégis gyerekeknek, kötelező lett volna nekik való formában. Ha felnőttek a célközönség, más az eset. De ezt időben el kell dönteni, vannak megbeszélések a rendezővel, van koncepcióismertetés (egykor legalábbis volt), ahol még lehet módosítani. De ez a nyomortelep patkányokkal, koncentrációs tábori utalásokkal... csak éppen a mesét gyilkolják le vele.
Ez a "két színház helyett egy legyen tele"-elv pont úgy nem működik, mint a politikában az "egyesítsük az ellenzéki pártokat". Mert sem itt, sem ott nem 4 a 2X2. Nem lehet összeadni. És már mondtam, hiába "rég nem játszott meseopera" a Jancsi és Juliska, nincs benne a köztudatban. A János vitéz tuti telt házzal menne -mondjuk nem is értem, miért nem veszik műsorra. Nem lehet egy évadot úgy tervezni, hogy csak a biztos telt házat vonzó népszerű daraboka játsszuk, mert vannak kulturális szempontok is. A jegybevétel amúgy is csak kis része a működés finanszírozásának,abból sose élne meg a Ház. Abban meg szeintem megegyezhetünk, hogy előzetesen senki sem tudta, milyen rendezés lesz, és én még nem vagyok benne biztos, hogy tényleg olyan rossz. Ma este megnézem a lánykámmal és a kettőnk véleményét majd megírom.
Kedves IVA, olyan vagy, mint az egyszeri politikus: Megpróbálod elmagyarázni, hogy az előre hátra, a fekete meg fehér.
Tisztelem a szándékodat, de a mondandódat erősen vitatom.
(Meg a módszeredet is: ennyi csúsztatást, ferdítést, szándékos félreértést, stb, rég olvastam.)
Nagyon rossz a hasonlatod. A teherszállítás gazdasági ágazat, azon belül is igen szerteágazó fogalom. Az operajátszás a legkomplexebb művészet.
A teherautókat nem elsősorban a rosszul kihasználhatóságuk szorította ki, hanem korunk bálványozott „istensége”: a személygépkocsi. És nemcsak kisebb szállítókocsik jöttek helyettük (meg a tehervonatok helyett), hanem sokkal nagyobb monstrumok is: a kamionok. Közben megváltozott az ipar és a kereskedelem viszonya és szerkezete is.
Visszatérve az Erkel Színházra: nem az Operáéhoz hasonlítva neveztem nagynak a színpadát, hanem minden egyéb kőszínházhoz viszonyítva az országban. Tapasztalhattuk, hogy operaelőadásokhoz sem a Thália, sem a Víg-, sem az Operett- színpada nem vált be, ezeken a helyeken legfeljebb speciális motivációval, kivételesen mutathat jól egy-egy opera színrevitele; akusztikai gondok is akadnak bőven. A PRIMAVERA-sorozat előadásain láthattuk, hogy a vidéki és határon túli nagyszínházak előadásai úgy festenek az Erkel színpadán – és ezzel egyiket sem szeretném megsérteni –, mintha babaszobát rendeznének be rajta.
A mai Erkel Színház épületének 106 éve (ha nem is folyamatos, de) folytatólagos működése, továbbá számos adat egészen addig a tényig, hogy jelenleg a Magyar Állami Operaház különböző formában alkalmazott dolgozóinak legtöbbje alapvetően az Erkel Színház működéséből él, és ez még a következő évadban is így lesz, nem azt támasztja alá, hogy az Erkel Színház műemlék.
Az Operaház és az Erkel Színház műsora optimális tervezésének az a feltétele, hogy az arra szerződtetett és azért fizetett emberek értsenek az optimális tervezéshez. Az Erkel nem sportcsarnok méretű: minden átalakítás alkalmával csökkentik a férőhelyek számát. A legutóbbi felújítás előtt az oldalpáholyokban még 7 vagy 8 széken lehetett nyomorogni és hajlongani, ma mindegyikben 3 kényelmes ülőhely van. Innen a fórumról legfeljebb véleményt mondunk az előadások művészi élménye mellett a bennünket zavaró és aggaszó fél házas és a telt házast meg sem közelítő előadások miatt, ezeknek lehet üzenő szándéka is, de az Operaház „csesztetésére” nincs lehetőségünk (tehát fölösleges is kivédeni azokat), amint arra fogadóképesség nem igen mutatkoznék. Az üres nézőtereket azért tartjuk kétségbeejtőnek, mert a jelenség nem természeti katasztrófa, hanem azt jelzi, hogy jelenleg emlékezetünk óta a legrosszabb műsorpolitika, közönségkapcsolat és közönségszervezés tanúi és elszenvedői vagyunk. A közönségkapcsolat álságos formája, hogy ilyen-olyan alkalommal civilben lehet a művészekkel találkozni, és egy-egy előadás előtt az alkotók kinyilvánítják az érdeklődőknek, miért kell a rendezéseknek úgy kinézniük, ahogy rondának tartjuk azokat.
Ugye, Te is tudod, hogy a pontokba szedett feltételezéseid mennyire hamisak? (Úgy is mondhatnám, profánul hülyének állítod be a nézőt, akinek nem tetszik valami.)
1. Aligha várja el valaki, hogy az Operaház „mindent” játsszon egyszerre, noha két operaépületben ez egyáltalán nem lenne abszurd elvárás. A probléma inkább abban van, hogy a színház nem minden időszakában rendelkezik olyan társulattal, amelyik bármely stílusú mű interpretálására alkalmas.
2. Az Erkel Színházat nem az eredetileg épített, hanem a mai nézőterével kell működtetni.
3. Az a legtermészetesebb elvárás lenne, hogy az Erkel Színház nézőtere legalább akkor tele legyen, amikor az Operaház be van zárva. (Pl. egy régóta nem adott meseopera decemberi, vagy egy Tosca januári előadásin.)
Végezetül: hamis szóhasználat és hamis felfogás sugalmazása, hogy az Operaház „működteti” az Erkelt, annak nagy nézőterével. Sosem volt szégyen, hogy inkább az Erkel Színház tartotta el az Operaházat azáltal, hogy a népszerű repertoár telt házas vagy jó házas előadásainak bevétele mellett megengedhette magának az Operaház a delikát repertoár valamivel drágább előadásain a szegényesen telt nézőtereket is. De a két ház előadásainak és árainak színvonala között nem is volt az Erkel Színházat megalázó különbség. (Ennek folyamata nem a jelenlegi vezetés érájában kezdődött.)
Itt az Erkel alaprajzának egy részlete, még Városi Színház korából. A színpad és környezete lényegében ma is ugyanaz.
Igazából nem szélesebb az Erkel színpada (24-25m) az Operaházénál (28m), mélységben pedig nagyjából a fele (11m körül) az Opera színpadának (hátsószínpadok nélkül).
A portálnyílások hasonló szélességűek (13m körül). Az Erkelé kicsit szélesebb, és nem olyan magas.
(A Theatre Database oldalán vannak ilyen méret adatok, de nem mindegyik jó.)
Általánosságban egyetértek, viszont a konkrét kiinduló példánál maradva majdnem biztos vagyok benne, hogy egy hagyományos, gyerekmesét idéző színpadképpel és rendezéssel a Jancsi és Juliska előadásaira bizony könnyű lenne "megtölteni" a ("nagy") Házat (is).
Mert a szürke cukorgyáras történetet nem (én sem) merem ajánlani. Annyi (felnőtt)opera van, miért a meseoperából kell felnőtt-történetet (is) csinálni?
Tudom, a Grimm-mese sem tejszínhab, de vegyük észre, nem a Grimm-mesét kell(ene) előadni hanem az abból készült operát..
Az Erkel Színház színpada szélesebb ,mint az Operaházé,de mélyésgben a hátsószínpaddal együtt az ,az Erkelt jóval meghaladja.Ezért is van ,volt mindig probléma az eredetileg az Operaházba tervezett Oláh Gusztáv díszleteivel játszott Bohémélet harmadik felvonásának,sőt az eredeti elsőnek is az Erkel Színházba történő szükséges áthelyezése.
„A nagy színpad, nagy nézőtér alapvetően érték, amit ki kell(ene) használni, és nem tehernek tekinteni.”
Igen. Egy 1955-ös gyártású, Csepel teherautó is érték. Szeretjük, szépen mutat a múzeumban, vasárnap délután az autóstalálkozón is körülállják sokan, csak éppen a napi használatban nem praktikus. Részben azért mert nehézkes, elavult technológia, részben azért, mert a mindennapokban nem kizárólag 10 köbméter mennyiségű sódert kell szállítani. Az évi egy-két alkalom. Minden másra kisebb autó az optimális. Ha viszont mindenhová a Csepellel jársz, jönnek az okosok, és nyivákolnak, hogy de hülye vagy, állandóan üres a plató…
Visszatérve az Erkel Színházra: (Egyrészt ott nem nagy a színpad, a nézőtér nagy. A színpad operához eléggé szűkös.)
Másrészt: Az épület önmagában oké. Van egy műemlékünk.
Az Erkel az Operaház feladatainak és napi működésének tükrében nem praktikus. Nem lehet optimálisan műsort tervezni, mert minden produkció mellett ott a feltétel, hogy egyben a sportcsarnok méretű Erkelt is meg kell tölteni. Most az van, hogy egyrészt ragaszkodunk az Erkelhez, mert „szeretjük”, aztán ugyan ezzel a lendülettel állandóan csesztetjük az Operaházat, hogy üres az Erkel nézőtere.
1. Elvárjuk az Operaháztól, hogy az országban egyetlenként, játsszon mindent: barokkot, belcantot, Verdit, Wagnert, kamara-, és kortárs műveket.
2. Elvárjuk, hogy működtesse az Erkelt az eredetileg 3200 főre épített nézőterével.
3. Elvárjuk, hogy mindig legyen tele az Erkel nézőtere.
Azt kellene megérteni, hogy ezek az elvárások egyszerre nem működnek.
Én nem vágyom igazán olcsó helyárakra. A kultúráért is kelljen fizetni, ne csak a karajért. Valójában kicsit szégyellem magam, amikor beülök az Erkelbe, jó helyre 500-ért. Viszont a 100 %-os helyáremelés egyik évadról a másikra, egy addig kellemes helyárakkal működő házban, csak azért, mert az Operaház nem játszik, durva ötlet és elhibázott lépés volt. Már azért is, mert sem a jövedelmek emelkedése, sem az infláció nem volt 100 %-os. Remélem, a folyó évad jegyeladási fiaskói legalább tanulságul fognak szolgálni!
Annyi bizonyos, hogy a túlhajszolt marketing költségeivel mérsékelni lehetne a helyárakat. Persze ebben az évadban már nem.
Te is tudod, hogy érzékenyen reagálok az Erkel Színház minősítésére. :-)
A nagy színpad, nagy nézőtér alapvetően érték, amit ki kell(ene) használni, és nem tehernek tekinteni. (Van igény a nagy belterekre: már nem is tudom, hány aréna van Budapesten, illetve Magyarországon.)
Hogy a túlzott mennyiségű reklám nem hatékony, annak igazságát a jó bornak nem kell cégér közmondás is jelzi. Csak kellene az a jó bor! Olyasmi, amihez van alapanyagunk. Nem az, amit Párizstól irigyelünk.
Persze nem vitatom, hogy igazán olcsó helyáraknál minimális marketing is elég az Erkel megtöltéséhez.
Nem erről beszéltem, de te is tudod...
Igen, van olyan darab, ami optimálisan az Operaház 1000 fős nézőterénél is kisebbet kíván. (Budapest tele van ennél kisebb színházakkal. Vajon miért...)
Másrészt, ha a marketingnek folyamatosan az a feladata, hogy megtöltse az Erkelt, akkor előbb-utóbb a közönség is meg a marketing is belefárad ebbe a hajszába. Egy bizonyos mennyiségen túl nem hatékony a reklám. A potenciális vásárló közeg nem fogadja jól a megjelenéseket.
Azért a december 14-i előadás nézőtere valamivel keményebb képet mutat a nem megtöltöttségnél. Nem Madáchnyi, legfeljebb Madách Kamarányi (Örkény Színháznyi) ember váltott jegyet rá.
A december 19-i 11 órai fél házasnak ígérkezik – fél áron.
Ne feledjük: az Operaházban is voltak kínosan kongó nézőterek, sőt kínosan kongó, kedvezményes főpróbai nézőterek is. Lehet, hogy az Andrássy úti palota is nagy nyűg az Operaháznak. Attól is meg kellene szabadulni, és valami intimebbet építeni helyette.
Cilike, mást értünk régen és soha alatt. Az 1991. december 15-én bemutatott, Fehér András rendezte változatot (http://www.szinhaziadattar.hu/web/oszmi.01.01.php?as=1208&kr=A_10_%3D%22Jancsi%20%C3%A9s%20Juliska%22) sajnos nem láttam, csak képekről és a tévében mutatott rövid részletekből tudom, hogy az még hagyományos mesekörnyezetben játszódott.
Az én alapélményem az 1957. április 18-án bemutatott változat: http://www.szinhaziadattar.hu/web/oszmi.01.01.php?as=15907&kr=A_10_%3D%22Jancsi%20%C3%A9s%20Juliska%22*.
Valószínűleg az Operaház akkori vezetői is úgy gondolták, hogy a darab Magyarországon nem ismert és nem népszerű (márpedig nagy szükség volt ifjúsági műsorra a János vitéz mellé, mert a forradalom leverése után a közönség átmenetileg bojkottálta az orosz és szovjet műveket, így A diótörőt és A hattyúk tavát is), ezért Humperdinck operájának rövidített, de kerek és izgalmas cselekményű változatát adta, a műsort pedig kiegészítette egy egyfelvonásos mesebalettel, a Babatündérrel. (Másodjára már jobban vártam a Bayer balettjét, mint a Jancsi és Juliskát.) Úgy emlékszem, mindig megcsodáltam az Erkel Színház nagy nézőterét a benne tapsoló felnőttek, gyerekek sokaságával. Mi nem tapsolhattunk végig, mert vonathoz kellett igyekeznünk.
A napokban olvastam el néhány változatát a Jancsi és Juliska-mesének, és bevallom, nem emlékeztem arra, hogy ennyire borzalmas. Anyukám általában a mesék szép oldalát domborította ki. A gyerekek éhezése sem rázott meg, kicsit irigyeltem őket, hogy nem kell nekik ebédelni, vacsorázni meg ilyenek: nem szerettem enni. A boszorkány sorsát a kemence ajtaján belül nem gondoltuk tovább.
*Az OSZMI adattárának hiányos oldalát kiegészítem azzal, hogy a „szerepkettőzés” (sőt szerephármazás) jegyében Jancsit Szőnyi Olga és Birkás Lilian, Juliskát Raskó Magda, a Boszorkányt Svéd Nóra, az Altató bácsit László Margit, az Ébresztő tündért Gombos Éva is alakította.
Hülyeséget írtam igazad van. A munka szabaddá tesz . ez utal a koncentrációs táborok világára nem a munka nemesít. Egyébként az előadás sikeres: nagy tapsot kapott és szép éljenzéseket. Rendezés ide vagy oda.
Én csütörtökön fogom megnézni,addig nem mondanék semmit,de a rendező nyilatkozata alapján egy cukorkagyárban játszódik és az égvilágon semmi koncentrációs tábor-utalás nincs benne. A mese maga is a nyomorról szól,a szülők olyan szegények,hogy azért küldik el a gyerekeket. Én különben mindig utáltam ezt a mesét,a zenéje viszont jó és a boszorkány szerepe remek.
Most érkeztünk haza az Erkelből egy előadásról. Nézzük, mit láttunk.
Ipari környezet, hátsóudvar. Szürke egyen-overallok. Felirat: "A munka nemesít" "FREE"... Háttérben egy kemence. Benne valaki éppen ropogósra sül...
Nem, ez nem az, amire most gondolsz. Hanem a Jancsi és Juliska című meseopera. Igaz, a mese-történet valóban horrorisztikus, azonban miért kell a nézőnek (köztük sok gyereknek) másra asszociálnia? Vajon mit akart ezzel Rafael R. Villalobos rendező és jelmeztervező? És miért jó ez a nézőnek? Én nem tudom...
Megint csak nagy logika kellett pont arra az évadra betervezni amikor csak az Erkel van mint játszóhely :)
Pragaban megis meg tudtak normalisan csinalni, tanusitom
http://momus.hu/article.php?artid=6867&skey=jancsi es juliska
Jancsi és Juliska valós (???) történetének 1-1 változata itt és itt.
Meg nyilván az se okoz gondot, hogy az Erkel nézőtere akkora, mint háromszor a Madách. Az erkély hátsó sora 80 méterre van a színpadtól.
Mindennel nem lehet egyfolytában megtölteni.
Régen se volt teltházas soha. Ez nem ismert és népszerű darab. A Jancsi és Juliska mint mese is eéég megosztó. Nem sok szülőt ismerek, aki mesélte a gyerekének.
Ez nem ilyen profán módon működik. Elmondom az én esetemet.
Ha úgy hirdetik meg a Jancsi és Juliskát, hogy a legutóbbi előadást újítják fel, vagy új, a mese stílusához illő, romantikus felfogásban, már a nyári elővétel indulásakor vettem volna 8 príma jegyet, és még magamnak 1-et a másik szereposztáshoz. Információ híján, és az utóbbi évek felújításainak tragikus tapasztalataival azonban összesen 1 közepes árú jegyet vettem magamnak. (A kinézett szereposztást azóta meg is cserélték.) Közben kedvezményes vásárlásra is kaptam lehetőséget, de zsákbamacskára még úgy sem mertem költeni.
Amióta olvasom, hogy újabb modernizálási erőszak várható meseopera alakjában, örülök, hogy legalább nem voltam könnyelmű. Én mindent kibírok, de az ember nem a túlélésért megy színházba...
Tehát azt állítod, hogy a nézők már előre tudták, hogy ez milyen rendezés lesz. Aha. Végülis valószínű.
Igen
.Humperdinck: Jancsi és Juliska
Háromfelvonásos opera
Szövegét - Jacob és Wilhelm Grimm meséje nyomán - Adelheid Wette írta.
Magyar fordítás: Róna Frigyes
Vez. Erdélyi Miklós
Km. a magyar Rádió Gyermekkara (karig. Reményi János), Magyar Rádió Énekkarából alakult női kar (karig. Sapszon Ferenc) és a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekara
Szereposztás:
Péter, seprűkötő - Póka Balázs (basszus)
Gertrúd, a felesége - Sánta Jolán (mezzoszoprán)
Jancsi - Pánczél Éva (mezzoszoprán)
Juliska - Pitti Katalin (szoprán)
Boszorkány - Mészöly Katalin (mezzoszoprán)
Altató manócska, Ébresztő manócska - Ardó Mária (szoprán)
Azért az jelent valamit, hogy a mai előadásra a jegyek mintegy 25%-a kelt el. A Jegymester rendszerében már nem is lehet jegyet vásárolni a hátralevő 4 előadásra. Az Operaház honlapja alkalmazásával igen, de ott teljes áron minek? A Ma este színház honlapja ugyanezeket a jegyeket féláron (+kezelési költség) adja.
Biztos, hogy nem az elmaradó nézők a hibásak...
Úgy emlékszem, a rádiófelvételen Pitti Katalin és Pánczél Éva énekli a testvérpárt.
Nekem az első szereposztás tetszett. A második szereposztásban Németh Judit szerepformálása jó volt, Wiedemann Bernedatt boszorkány se volt rossz. Persze már nem úgy énekelnek, mint húsz éve, de ettől eltekintve én még mindig tudom élvezni az előadásukat. Szegedi Csaba különösebben nekem se jött be, de Haja nem volt rossz, ahogy Shcöck Atala sem - persze lehet másként elképzelni a darab előadását. Én összehasonlítgatni nem akarom - mondjuk az 1990-es évek elején bemutatott előadással - plusz a Magyar Rádió általam is ismert felvételével sem. Szerintem az első szereposztás színvonalas volt. A rendezéssel kapcsolatban igazad van. Egyébként a Rádió felvételen a két címszereplőt sötétebb hangszínű szopránok éneklik ez tény és valószínűleg ez ideálisabb lenne. Magát a darabot pedig szeretem. Vagy neked az se jön be?
Ez a Jancsi és Juliska nekem nem jött be! Kifejezetten csúnya rendezés, teljesen történet idegen környezetben. A címszereplők énekesi teljesítménye is gyenge, Kállnay Zsófiát kivéve. Balga Gabriella világos hangszínű szoprán, inkább Juliskának való, a két Juliskát pedig picike hangjuk miatt többször nem lehetett hallani. Nem tudom, hogy Ducza Dóra hány éves, de kifejezetten öreges Juliskának tűnt, térdkalácsait én a helyében nem mutogatnám! Az egész opera csalódás volt!
Azért azt nem értem,hogy ha a Diótőrőnél maradhattak a klasszikus előadások világát idéző díszletek és jelmezek, akkor egy gyerekeknek szánt opera előadásnál miért nem maradhatnak? Miért lenne ennyire más a balett, mint az opera? Vagy a Diótörő meséje nem szól a gyerekeknek is? Nem akarja az opera, hogy arra is elvigyék a fiatlaságot szüleik? Akkor egy másik mesénél, ami operamese, nem mesebalett, miért nem lehetett szépen megépíteni a díszleteket?
Amit a rendezésről írsz, elborzaszt. Egy újabb gusztustalanság, merénylet a darab ellen.
Kovács János kezei alatt gyönyörűen muzsikált as Jancsi és Juliska premierjén a zenekar! Bravo! Nagyszerű volt! Árnyalatokban gazdasgon, a lírai részeket is gyönyörű hangon szólaltatva meg. Azt hiszem ebben az évadban még nem játsztott olyen szép a zenekar, mint tegnap! Nánási Helga kivételével az énekesek is tetszettek. Nánási kevés volt a szerephez. Ma megyek a második szereposztásra is. A rendezést sokan utálni fogják: magyarul énekelnek, nem írták át Róna Friges fordítását, de a rendezés szinte mindig a szöveg ellen dolgozik, hitelteleníti azt. Nincs klasszikus Grimm-mese, helyette kapunk egy korunkban, egy nagyváros nyomornegyedében - szegény nyegedében játszódó történetet kukákkal, patkányokkal, kartondobozokkal, piszkos, szürke sikátorral, közlekedési jelzőlámpákkal, overálban megjelenő anya firgurával és stb.. De ezt még mindig kevésbé utálom, mint az új Bánk bán össze-vissza Tisza-parti jelenetét. Számomra fogyasztható előadás volt. Bár a díszletre felírt a Munka nemesét? felirat kérdőjellel először nagyon a kedvemet szegte. Lehetett volna bodszankodni egy csomó minden miatt, de nem tettem. A közönség is szépen tapsolt a végén: sikeres volt a premier. Bár a taps végét nem tudtam megvárni, mert ment a vonatom - vidéken élek és ilyenkor nem akarok egy órát várni éjszaka a következőre.
A mai matiné-előadással lement az Erkel Színházban az évad utolsó Traviata-előadása, címszerepben Miklósa Erikával, aki mellett Boncsér Gergely és Fokanov Anatolij énekelte a két másik nagy szerepet.
Nem volt szándékomban ezt a rendezést a tavalyi bemutató után újra látni, de mivel ajándékba kaptam a jegyet és a korábban látott előadás szereposztásához képest más operaénekesek voltak kitűzve, megadtam magam a „sorsnak” – egyrészt kíváncsian a fent megnevezett három énekművész produkciójára, másrészt nagyon szeretem Verdit és a zenéje sohasem hagy közömbösen; a rendezéssel ki lehet borítani engem, de a Verdi-muzsikát nem lehet „megerőszakolni”, annak szépsége, gyönyörűsége mindig (meg)hat, elvarázsol…
Úgyhogy erről a délelőtti Traviatáról most mást nem is akarok mondani, mint hogy a zsúfolásig megtelt nézőtér előtt játszott Verdi-opera hatalmas sikert aratott, Miklósa Erikát a tapsok intenzitásából mérve továbbra is a szívébe zárja az a közönségréteg, mely az előadásaira eljön a színházba. Véleményem szerint vokálisan és volumenében jól győzi szerepét, a koloratúrszopránjával „visszafogottan bánik”, a dinamikai arányokkal törődik, a hangszínének árnyalataival is igyekszik megteremteni valami bensőségességet, és kisugárzása van alakításának; Violetta szólamának olykor szélsőséges hangulati elemeit kidomborítja, ami - a rendezés függvényében - szükségszerűen a koloratúrából a lírai/drámai énekhang(hordo)záshoz közelít. Ilyenkor a csengő énekhang megkeményedik, és élessé válik, ami rontja az összhatást. Talán a rendező koncepciójából eredően is, de hiányoltam Miklósa Erika Violetta-megformálásából bizonyos intimitást - még akkor is, ha tudom, a darabban egy félvilági, ünnepelt, „megtévedt” nő alakját kell(ett) magára öltenie.
Boncsér Gergelyt először láttam most a Traviata Alfréd szerepében, és először láttam őt viszont színpadon A hugenották Raoulja után. Kíváncsi voltam rá, mit tud nyújtani egy másik, új, ezúttal olasz és egy Verdi-opera tenorfőszerepében. Boncsér tenorja nem átütős, nem érces, nem „olaszos”, nem izzik a fortéktól, énekhangja ugyanakkor roppant hajlékony, biztos magasságokkal, szép lírai, emelkedett dallamívekkel operál. Színpadi alakítása nem vehemens, inkább könnyed léptékű, rugalmas, ami jól áll neki a szerepben, viszont ahol a partitúra szerint szenvedélyes kitöréseket kellene énekhangban is kifejezni, azokat a pillanatokat hiába várjuk tőle – egyelőre… Színpadi jelenléte, szerepe, nem kínál túlmozgásos alakításra lehetőséget, de azt sem mondhatnám, hogy „visszafogná” magát a jeleneteiben; jellemformálásról nem igen beszélhetünk, ahogy kevésnek tartom külsődleges eszközeit a párkapcsolati jelenetek igényelte erős atmoszféra megteremtéséhez is.
Mindezzel együtt, szép éneklésével, jó kiállásával, szerepe igényes megformálásával, Miklósa Erika Violettája mellé jó szívvel kínálkozik Boncsér Gergely Alfrédje, párosukban „átélhető” perceket kapunk –meg ebben a sokunk számára „kellően nem szeretem” rendezésben színpadra állított Traviata-előadásban.
Fokanov Anatolij sok-sok év után állt vissza az öreg Germont szerepébe, neki ez „rutinfeladat” volt, s bár baritonja igencsak megkopott az eltelt sok év, a sok-sok szerep, előadás, koncerténeklés során, mégis, szeretett egyéniségével, szerepformálásával még mindig sok és újabb híveket tud magának szerezni az operabarátok köréből. Miklósa Erikával énekelt kettőse a második felvonásban az opera egyik legmegindítóbb jelenete, és amit itt Fokanov megmutat, eljátszik, és ahogyan elénekli ezt az összetett, hosszú szólamát, az túl mutat a szokványos kliséken – ő is örömet ad, és örömet szerez a hallgatóságának az előadásával.
Verdi operájának minden szépsége felragyogott a Héja Domonkos vezényelte, nagyszerűen játszó operazenekarral és a szokatlan elhelyezésű, ám kimondottan „erős” énekkarral bemutatott Traviata-előadás alatt.
Az opera érzelmileg is kimondhatatlanul megrázó, végső finálé-jelenete után felcsattanó, ütemes „vastapssá” fokozódó tetszésnyilvánítás azt jelzi és visszaigazolja, hogy egy idő után, az első (mű)bírálatok és elmarasztaló „ítéletek” ellenére a az opera iránt érdeklődő és vágyakozó, azt minden „akadékoskodás” dacára „imádó” közönséget nem lehet „leváltani”, jönnek és jönnek újból és megint újra, mert vágynak az „élő” operaprodukciókra, amit ugyan nem először látnak-hallanak, de jól tudjuk: a közönséget nem lehet leváltani „másra”. Nekik miden egyes előadás valamilyen szempontból élményt kell hogy jelentsen. Hogy jól megérdemeltet kap-e, az más kérdés, de talán nem is igen érdekli őket azonkívül, hogy illúziókban érezhették magukat arra a három órára a (dal)színházban.
2017. december 3., de. 11:00
Szereposztás
Karmester: Héja Domonkos
Violetta Valéry – Miklósa Erika
Flora Bervoix – Kálnay Zsófia
Annina – Markovics Erika
Alfredo Germont Boncsér Gergely
Giorgio Germont – Fokanov Anatolij
Gastone – Szappanos Tibor
Douphol báró Káldi Kiss András
d'Obigny márki – Fülep Máté
Grenvil doktor – Kiss András
Giuseppe – Takács András
Küldönc – Zsigmond Géza
Rendező: Anger Ferenc
Karigazgató: Strausz Kálmán
A Diótörő Fesztivál idején, az adventi időszakban a következő művészekkel találkozhatnak az érdeklődők az Erkel Színház előtt:
december 3. (v) 17:00 – Felméry Lili és Lagunov Ievgen
december 6. (sz) 18:00 – Tanykpayeva Aliya és Leblanc Gergely
december 7. (cs) 18:00 – Sarkissova Karina és Radziush Mikalai
december 8. (p) 18:00 – Kim Minjung és Balázsi Gergő Ármin
december 9. (szo) 17:00 – Boncsér Gergely és Irlanda Gergely
december 10. (v) 17:00 – Medveczky Ádám
december 12. (k) 17:00 – Szemere Zita és Balczó Péter
december 13. (sz) 18:00 – Balaban Cristina és Timofeev Dmitry
december 14. (cs) 17:00 – Rálik Szilvia és Keszei Bori
december 15. (p) 18:00 – Sáfár Orsolya és Kálmándy Mihály
december 16. (szo) 17:00 – Fokanov Anatolij
december 20. (sz) 18:00 – Kolonits Klára
december 22. (p) 18:00 – Rost Andrea és Harazdy Eszter
december 26. (k) 17:00 – Rőser Orsolya Hajnalka
(Az Opera honlapjáról)
Kedves Héterő, nyelvérzékünk és értelmezésünk különbözése csak részben engedi egyetértésünket.
Abban feltétlenül, hogy A török Itáliában címben rossz és félreértelmezésre ad okot a határozott névelő. Éppen azért, mert – a legjobb példát hoztad fel – egy török nemes látogatása egy olasz városkában egészen más történet, mint a török látogatása volt pl. Magyarországon. Egy török Itáliában – igen, ez lett volna a helyes cím.
Az olasz nő Algírban tárgyában is elismerem, hogy az olasz eredetivel ellentétesen a határozatlan névelő szükséges: Isabella nem „Az olasz nő”, hanem egy olasz nő. Ha viszont elhagyjuk az egyes számra is utaló határozatlan névelőt, számomra éppen az utalhatna pl. az Algírban letelepedett olasz nők helyzetére (vagy viselkedésére), vagy akár arra, hogy mi történik olasz nőkkel általában, ha Algírba tévednek (kerülnek).
Értelmezésemben tehát egy olasz nő = Isabella. Mintha a Te romániai kalandodról írnék egy operát, amelynek a Héterő Romániában cím helyett az Egy nyelvészethez értő fórumozó Romániában címet adnám. Névelő nélkül általánosító és suta lenne.
A röviden írt, hosszan ejtett mássalhangzók felsorolásában sem mindegyikben értek egyet Veled. Szerintem aki a szíjaz, lehelet, önálló szavak bizonyos mássalhangzóit hosszan ejti, vagy „népiessen” beszél, vagy altatja a tejet a szájában. Abban is biztos vagyok, hogy a hulahoppot sosem mondtuk hosszú l-lel, miután sohasem jutott eszünkbe róla a „Hulla, hopp!” asszociáció.
Az egy, egyesült szavak hosszan ejtésében sem hiszek. Amikor az őrmesterek a menetelést vezénylik, nemhogy az egyet mondják pattogó rövidséggel, még a kettőt is megrövidítik: „Egy, kető!”
A köztévé nevében a Magyar szó betűrövidítése az M, kiejtve em betű, ami nem emm betű. Ugyanúgy nem okoz kiejtési nehézséget, mint amikor azt mondjuk: nem egy, nem kettő, nem öt.
