Nekem pl postán érkezett. Csodálkoztam is!
Hol találtál infót a bérletekről? Nem látok semmit az Operaház honlapján.
Tényleg: milyen volt a Hunyadi László?
Mindenkinek ajánlom megnézésre és "házi feladat"-nak és főleg zeneakadémiás leendő énekeseknek és nem csak opera, bármilyen műfaj, sőt továbbmegyek bármilyen színpadi műfaj leendő mesterei számára azt az iszonyatos mértékű művészi alázatot és hiteles érzékenységet, amivel Kolonits Klára megjelenik egy ilyen produkcióban mint a Lammermoori Lucia. Amikor azt érzi a néző, hogy a művész érte létezik, amikor azt érezzük, hogy ami a színpadon történik, ami belőle jön az egyszeri, első és megismételhetetlen. Hiába tudjuk, hogy profi énekesnő, aki rengetegszer énekelte, begyakorolta ezt a szerepet, a sok énekesnél sterilitásba attáncoló rutinosságot másodpercre sem érezzük. Egyszerűen megjelenik egy angyali kórusból egy estére leküldött élő karakter, hogy elkápráztasson bennünket és tragikus sorsát elmesélje úgy, ahogy azt elmesélni kell. Az ő hihetetlen mély és realistán szürrealista játéka megszerettette velem a Lammermoori Luciát, amit más énekesnők, előadások tolmácsolásában bravúrok tárházának hallottam, de különösebb tartalom nélkül (habár azok nagyon is jól sikerült bravúrok az általam hangilag eddig legtökéletesebbnek tartott Luciától, Joan Sutherlandtől például). Itt azonban kiderült, hogy van ebben a műben tartalom, csak fel kell ismerni, meg kell jeleníteni, át kell tudni adni és Kolonits Klára színészi, énekesi elvárásokon felül teljesít. Én szeretném megköszönni, hogy az a megtiszteltetés ért, hogy ez a csodálatos énekesnő nézőként engem betekintést engedett a lelkébe. A végén a meghajlásnál is érezni hogy még az is fontos neki, hogy ő megköszönje a tapsot. Hát ÉN köszönöm, de nagyon.
Kiemelném még a nyúlfarknyi szerepben tündöklő Vörös Szilviát, őt szerintem még nagyon sokan fogják emlegetni a későbbiekben. :)
Jegy/bérletár vs rezsicsökkentés: már elsütöttem ld MÁO 60486: "Déjà vu: Erkel Színház-jegyár"csökkentés" = rezsi"csökkentés". Csepp vízben a tenger."..nem mindenkinek tetszett a beírásom, ami mondjuk engem cseppet sem érdekel. Nekem ugyanis a jegyár-emelés nem tetszik. (Nem magam miatt.) Rezsicsökkentés?
ELMEBAJ ÉS GYÖNYÖR - Erich Wolfgang Korngold: A halott város / Erkel Színház
Revizoronline.hu 2018.03.12.
"Vannak olyan operák, amelyek koncertváltozatban is igen jól működnek. A halott város ezek közé tartozik. A zenének van elég érzelmi és dramaturgiai ereje – talán túl sok is. Bátori Éva pedig remekelt."
MERÉNYI PÉTER KRITIKÁJA
Nyicsevo, ki lehet fizetni a rezsicsökkentessel megsporolt penzböl!
Emelkedtek a bérletárak az Erkel Színházban.
Van, amelyiké nem, van, amelyiké 7, és van, amelyiké 30 %-kal.
Rejtélyesen fogalmaz Ókovács Szilveszter a mai „levéláriája” (Rajnai kincs)
legvégén:
„csak azt súgom még Nénémnek, hogy valami komoly készülődik New Yorkban, mi most odamegyünk, és legközelebb, pár nap múlva onnan tudósítok!”
Mi mindent bele tudtak gyömöszölni egy pár soros viccbe! És meg ma is van benne valami...:-)
Igen, hát tulajdonképpen vicces, hogy egy helyen, ahol pénzért szolgáltatást nyújtanak, ilyen marhaságokkal kelljen küzdeni. Mert ugye ez nem egy megoldhatatlan dolog.
Reagan ellátogat Moszkvába. Elmegy a WC-re, használat után nem nyílik az ajtó. Megszólal egy hang: kiabálja el háromszor hangosan, hogy éljen a kommunizmus, és kinyílik az ajtó!
Reagan kényelen elkiabálni.
Aztán Brezsnyev megy Washingtonba, neki sem nyílik az ajtó. Aha, gondolja. Elkiabálja háromszor, éljen a kapitalizmus! Nem nyílik az ajtó. Elkiabálja ismét - nem nyílik. Mgszólal egy hang: húzza le a WC-t, és az ajtó magától kinyílik!
Ad vocem "MüPa" - egy ekkora és ilyen színvonalas - és ennyibe kerülő - .épületben minden színten kellene mellékhelyiségnek lennie, mert a III. emeletről a II. emeletibe kell leközlekedni. Amennyiben a liftet nem sikerül elcsípni, akkor gyalog, és ott sorban állni, mert alapjáraton is kevés lenne! És csakugyan, be kell menni és bezárni az ajtót - és azután lesz fény. Na, aki nem korunk gyermeke, több, mint .... éves és evvel a csodás megoldással még nem találkozott, nem nagyon tudja, mit és hogyan kell tennie. Nem beszélve a terjengő illatokról, és adott esetben a padlóról felszedhető papírról, mert az előző használónál kidőlt az egész adag.
Tegnap este viszont úgy éreztem, talán inkább legyen kicsit foltos a padló, talán inkább terjengjen diszkrét húgyszag, semmint vak sötétség szakadjon rám, és az ajtó ki- és bezárogatásával kényszerüljek intézkedni a világításért. Elképesztő, hogy egy olyan rongyrázó épületben, amelynek az ormótlan homlokzatára hosszú órákon át zúdul a giccses fényjáták, éppen a vécében takarékoskodjanak a villanyárammal. (Ráadásul a kéztörlőtartóból paksamétákban ömlött ki a papír.)
A kifogás természetesen nem ide, hanem a Müpa-élmények bejegyzésére fenntartott topicba tartozna, de itt volt előzménye. És természetesen a két kifogás nem lehet választás kérdése: mindenhol mindennek rendben kellene működnie.
Az új diszlet nagyszerű esztétikai keretet ad a Luciának. Talán most a füst nem telepett a nézők fejére. Kolonits Kláráról csak szuperlativuszokban lehet beszélni.
"Ő a La Diva assoluta..és midig.(Sutherland , Gruberova, Ágay K, mindenki itt van egyben"
Fried Péter beállása nagy hozadéka a műnek, nagyformátumú éneke és személyisége révén jelentőssé vált valami, ami mellett eddig elment a rendezés. Hangilag is nagyszerű volt. Felmerül bennem a kérdés, hogy a Boccanegrában miért két baritonális Fiesco énekelt, ha van itt egy basszusunk, potens felső és alsó hangjaival kiegyenlitetten tud énekelni.
Szegedi Csaba nagyszerűen abszolválta szerepét, vigyáznia kellene az hogy erős indulatai és éneklése helyenkét ne vigye el.
Vörös Szilvia nem kérdés. hogy hang.
Ujvári Gergelyúj minőség ebben a szerepkörben.
Az ismét beugro G. Luca szép hangon énekelt, megint éreztem apró karcosságát
a hangjának a vége felé.
Azért még reménykedem egy maagar tenorban...
Ezt a szereposztást egyébként meg kellene tartani, hoyy legalább az egyik legyen rendben.
Abbotsford Castle – Sir Walter Scott kastélya - talán máig a legnagyobb élményem volt ide eljutnom, és Scott leszármazottjainak – a fenntartó két idős hölgynek – kíséretében bejárni a komplexumot, a kastély termeit és kint a kert szépségeit is megtekinteni: az Ivanhoe, a Lammermoori nász zseniális szerzőjének hagyatéka a szemem előtt! Hihetetlen, de való: hogy ott járhattam, láthattam, benne voltam – és a helyszínen olvasmányaim mellett persze Donizetti operájának felséges dallamait idéztem fel magamban akkor, Skócia kies, romantikus vidéke kellős közepén… A képzelet megelevenedett… 1986 nyarának augusztusa - talán soha vissza nem térő északi körutazásom egyik gyöngyszemeként marad meg az emlékezetemben ez az abottsfordi látogatás!
1986-ban jártam Bruges-ben, megállva ott - útban Anglia-Skócia felé... Máig bennem él a "halott város" csatornáival, középületeivel, utcáival, tereivel, hidaival - pezsgő életével, eleven forgatagával... Ez rögzült és idéztem fel magamnak, amikor nemrég Korngold operájának - egész más hangulatot keltő - koncertszerű előadását élveztem az Erkelben.
Itt off, de itt jött elő Bruges.
Mindenkinek jó szívvel ajánlom a nem szerencsés magyar fordításban Erőszakik c. Bruges-ben játszódó filmet. Felér egy város-promóval. (Eredeti címe: In Bruges) Írója és rendezője az a Martin McDonagh, akinek több színdarabját Budapesten is bemutatták, nagy sikerrel: legutóbb a Hóhérokat láttam (ld. Társművészetek/1139) és t.k. ő írta a Három óriásplakát Ebbing határában c. most futó film forgatókönyvét, amiért az író-rendezőt Oscar-díjra jelölték.
PS Bruges érintetlen szépsége, ódon középkori hangulata csaknem 20 év után is -amikor ott jártam- emlékezetes.
Mi, ferfiak, mind ilyenek vagyunk.
A nök ilyenne tesznek bennunket!
OFF: Sajnos csak átkocsikázni volt szerencsém ezen a városon, de annyit sikerült megállapítanom, hogy egy nyaralást is megér(ne).
Kolonits Klára Lucia szerepében (is) „lubickol”! - csütörtökön ismét elkápráztatott minket a Donizetti – Walter Scott – Cammarano hősnőjeként az Erkel Színházban!
Mint Lammermoori Lucia (is) Kolonits - most is - lenyűgözött és elbűvölt mindenkit; szerintem minden szívet megdobogtatott az a megható jelenet, melyben a szerencsétlen, szépséges Lucia örök szerelmet esküszik annak az ifjúnak, akiről tudja, hogy sohasem lehet az övé; s felhangzik előbb Lucia, majd Edgardo ajkáról s végül egymáséba simulva a felejthetetlen, csodaszép ária-kettősük, melynek kicsengése a szívek legmélyére hatol: „ Verrano a te sull” aure, i miei sospiri ardenti…” - aki bár ezerszer hallotta - látta a legkülönfélébb szereposztásokban és sok-sok Luciával a címszerepben Donizetti mesterművét, lehetetlen betelnie Kolonits Klára művészetével. Lírai- koloratúr-drámai szopránjával játszi könnyedséggel ontja az áradó dallamokat, biztos technikával, minden hang, ritmika, megformálva a helyén van, és közben sugárzik, ragyog, szárnyal, és mosolyog, könnyes szemmel is mosolyog – s ez a mosoly, s vele együtt az „aranyhang” a szívemig hatol, átjár és valami katarzisba torkollik bennem.
Az előadás végén, az álló ováció alatt, a tomboló közönség vastapsa közepette ott fenn a színpadon Kolonits Klára - nem tudom hányadszor -, ismételten, általunk megdicsőül; a mennyei hangok hallatára a mennyek kapuja kitárul….
Szegedi Csaba baritonja ezúttal remekül szólt, ilyen szépen régen hallottam énekelni, őt is ünnepelte a publikum. A fiatal vendég tenor, Giordano Luca, különösebb hatást nem tett rám: énekhangja kissé „sápadt”, a magasságai ugyan megvannak, de fent elvékonyodik, halványan cseng ki, kissé erőtlen – egyébként ígéretes, rokonszenves énekes… Fried Péter Raimondóját öröm volt újra hallani magvas basszusán; áriája utáni tapsok méltán csattantak fel… Vörös Szilvia Alisa kis szerepében is kitűnik jelentős hangmatériájával - tudjuk,jóval többre hivatott, amint ennek jelét más operaszerepeiben már többször kifejezésre juttathatta.
Kocsár Balázs kiválóan dirigált és fogta össze az Operaház Énekkarát és Zenekarát.
A megújult díszlet sokkal kedvezőbb benyomást tesz rám a korábbi - „átmeneti” – vastraverzes megoldáshoz képest, így a „romantika” is jobban a „képbe” kerül…
Donizetti pazar dallamvilága engem gyermekkoromtól fogva kísért! A Lammermoori Lucia vitathatatlan remekmű, és ha ilyen csillogó megszólalásban kapjuk, mint most is volt hozzá alkalmunk, akkor a gyönyörű kadenciák, az elbűvölő, hirtelen felcsapó cabaletták, a recitatívóknak a különböző lelkiállapotot tükröző zenei motívumai (de Lucia első áriája, kettőse Enricoval, aztán a szextett, a vagy a kétrészes őrülési jelenet, Edgardo áriája és halála is, az énekkar jeleneteivel együtt) döbbenetes szépségekkel telítik meg a befogadó hallgató-néző közönséget. Engem mindig torokszorító érzés kap el közben, beleélem magam a szereplő karakterek lelkivilágába: a fájó lemondás, a szerelemtől és az élettől való búcsúzás szívszorító dallamai, az elborult értelem lélegzetfojtó futamai, vad és szépséges trillái; a megbántottság, a kérlelhetetlenség, gyűlölség, a kétségbeesés, az aggódó szeretet, a hűség és vak engedelmesség tenor, bariton, basszus , mezzoszoprán és mindenekfelett a koloratúr Lucia szólamai, s azok nagyszerű harmóniákban összeolvadó szextettje: a két ellenség drámai duettje, a szerelmesek hűségesküje, Edgardo gyönyörű búcsúáriája - mindez áthat engem, lelkivilágom, formálja érzéseimet, felgyújtja vágyaimat, képzeletemet…
Összefoglalva: Donizetti Luciája tökéletes. Lírája – mindenekelőtt Kolonits Klára tüneményes alakításának jóvoltából, páratlanul magas fokra emeli a gyöngédséget, érvényre juttatja a szerelem finom árnyalatait, de főként az asszonyszív szépségeit. ….(Ez utóbbit nemcsak a „nemzetközi nőnap” ideje mondatja velem…) Ez csengett le nekem a csütörtök esti operaelőadás során.
Mostanában elgondolkozom azon, hogy kedvenc regényíróm, Walter Scott, aki nem élte meg a műve nyomán komponált opera 1835-ös bemutatóját (1832-ben hunyt el), ha ma élne, milyen dicséretekkel halmozná el az „Ő” Luciáját mint operahősnőt: mondjuk Kolonits Klára sugárzó „éteri” tisztaságú énekhangját meghallva és átszellemült, fizikai lényét megpillantva operaszínpadon…
Brugge _ Bruges _ Brügge / Rozenhoedkaai / Rózsafüzér-part
A csontvázkéz-csókdosás egészen abszurd.
Ez a rendezés - sajnos - egy nyámnyila, lovagiatlan romhalmaz-férfit állít elénk.
Ladislav barátunk volt kedves megírni az előadókat, köszönöm.
Georges Rodenbach regénye a Bruges-la-Morte címet viselte, a Paul Schott-féle libretto annak alapján készült. Halott / Holt Bruges, így írnám át a címet.
Ez szép. Koszonet érte.
Marietta dalára szokták mondani, hogy az utolso német operasláger. Ezen a felvételen Marietta-Angela Denoke, Paul-Torsten Kerl.
Nem A ... ?
Elárulod, kedves Héterő, milyen felvétel ez?
Bécs minden, csak nem halott város. Elég gyakran járok oda. Pozsonybol minden félorakkor indul egy vonat. Sudbahnhoff mellet felszálok a villamosra. kiszálok a Burgtheaternel és szép lassan lesétálok a STOP-hoz. En nagyon szeretek Bécsben lenni ,ugyanúgy mint Budapesten. En egy kicsikét monarchista vagyok.
Nem ismétlem itt meg, de az Opernglas oldalon leírtam Béccsel kapcsoltos, friss élményeimet.
Információk szerint lassan Bécs is "halott várossá" válik. Bővebben erről az Opernglas-topikban.
Igazad van, szinte minden sarkon van közlekedesi lampa.
Egy barátom is látta A halott város koncertjét (nagyon tetszett neki), ő is hiányolta a színlapot szórólapokon és a monitorokon egyaránt.
Ugyanakkor látott a következő évad előadásaira szóló bérletmegújítás és bérletváltás indulásának időpontjára vonatkozó felhívást, évadterv nélkül. (Sajnos nem jegyezte meg ezeket az időpontokat.)
Azóta bőszen keresek ilyen tartalmat a neten, a MÁO honlapján is mindhiába.
Erich Wolfgang Korngold: A halott város
Bemutató: 2018. március 5., Erkel Színház
Amikor hat évvel ezelőtt megírtam röpke beszámolómat a Debreceni Csokonai Színház produkciójáról, a Müpában – szcenírozottan - bemutatott Korngold-operáról, ezzel fejeztem be mondandómat:
„Aki ott volt szerda este a Fesztivál Színházban, tanúja lehetett egy nagyszerű, elegáns kivitelű operaelőadásnak, amely megérdemelt sikert aratott, és megajándékozott egy operaritkaság talán soha vissza nem térő személyes élményével."
Akkor magam sem hittem volna, hogy 2012 után (2011-ben, Budapesten is előadták már), tegnap este ismét szerencsém lesz ehhez az operához, itt az Erkel Színházban – igaz, most csak annak koncertszerű előadásához.
A zeneművet, az osztrák származású zeneszerző 22 éves korában komponálta. A főleg Richard Strauss, de olykor Puccini muzsikájára is emlékeztető, fenséges és hihetetlen technikával orkesztrált zenemű egy idealista férj meghalt felesége iránti szerelmét idézi, aki drága ereklyeként őrzi felesége hátrahagyott tárgyait és szerelmének emlékét. A sors egy vándortársulat könnyűvérű táncosnőjét hozza útjába, kiben feleségének hasonmását véli felfedezni. A lány azonban csak fizikai hasonmása a meghalt Marie-nak. Csapodársága semmiképpen sem tükrözi az elhunyt feleség ártatlanságát. Végülis a férfi, aki mindent idealizmusának ingoványára épített, meghalt feleségének hajfonatával megfojtja a táncosnőt, érzelmeinek megcsúfolóját.
Eddig tart a csodálatos zenékbe és áriákba szőtt zenedráma. A szövegkönyv – amely Georges Rodenbach regénye nyomán készült (akiről később kiderítették, hogy Julius és Erich Korngolddal azonos) - még egy jelenettel bővítette a történetet, amikor is rádöbbenünk, hogy a végtelen szenvedéllyel fűtött jelenetek - csupán egy álom lidércjátéka volt. Egy katartikus álomé, melynek eredményeként a férfi kigyógyul az emlékekhez fűződő rabságból.
Az eredeti (német) nyelven énekelt operaelőadás koncertszerűen hangzott el tegnap este az Erkel Színházban. A monstre méretű operazenekar a színpadon foglalt helyet, eléjük – a karmester mögé - érkeztek az énekművészek szólamuk belépésekor; énekszámuk, vagy a jelenetük végeztével jobb oldalt hagyták el a színt – a két főszereplő kivételével, akik a színpad baloldali szélén elhelyezett székekre leültek, míg újra rájuk került a sor. A színpad elején, középen, egy kis szürkés-fekete lepellel letakart asztalkán egy urnaszerű edényt volt látható végig az előadás ideje alatt…Úgy is felfoghatom, mint ereklyetartó, amelyben Paul őrzi elhunyt feleségének hajtincsét, s amellyel majd megfojtja – valóságnak hit képzeletben Marie alteregóját - Mariettát.
A librettó erős, az erősen eklektikus zene tökéletesen elhiteti velünk a XIX. századbeli brügge-i atmoszférát, ami kicsit fülledt, kicsit erotikus, kicsit morbid, de nem hatástalan.
Az előadásnak teljes sikere volt. Igaz, alig háromnegyedig telt meg a nézőtér, de így is elegen voltunk ahhoz, hogy hangos brávókkal, ütemes tapsokkal ünnepeljük a fellépő zenekart, szólistákat, karmestert – és még a kulisszák mögül (ez esetben hátul, az erkélynél) éneklő Gyermekkar és Énekkar produkcióját.
Az első felvonás után, amelynek zenéje szerintem a legjobb, a második felvonás már nem annyira közelíti meg az elsőnek magas nívóját, a harmadik felvonás ismét csak elragadtatott benyomást tett rám – és a közönségre. Bátori Éva A holt város kettős női főszerepének (Marietta ill. Marie víziója) megrendítő szépségű eléneklésével emlékezetes sikert aratott: mint énekesnő, színésznő és „odaképzelt” táncosnő, így is elhihető alakításában a szerep fizikailag, énektechnikailag is rendkívüli részeit a művésznő tökéletesen megoldotta – s persze a híres, nagyhatású áriát „Gluck das mir verblieb, rück zu mir, mein treues Lieb, Abend Sinkt im Hag bist mir Licht und Tag” (Boldogság, mi maradt nékem…) is mély érzelmeket keltve énekelte, melyhez aztán Paul éneke is csatlakozik; a harmadik felvonás fináléjában is felcsendül ugyanez a melódia - ennek zenekari hangzataival zárul az opera. Iszonyatos nehéz a (hős) tenor szólam is, amit a német Wolfgang Schwaninger prezentált; hallhatóan – „érezhetően” – megszenvedett a magas hangokkal; a magas hangokért szó szerint megküzdött, de túlnyomórészt győzte… Igyekezett testtartásával, mozgásrendszerével is partnernőjéhez alkalmazkodni, neki is kiemelkedő része volt a sikeres előadásban. A kisebb szerepeket éneklő művészek közül kiemelem a lengyel származású lírai baritont, Michal Partykát, aki Frank/Fritz szólamában állt helyt.
Az előadás karmestere, Kocsár Balázs rutinosan, felkészülten, remek figyelemmel, tudással és mértéktartással vezényelte a hosszú ( több mint két és fél órás) operát, ami két szünettel ment: a hét órakor kezdődött előadás 22.20-kor fejeződött be.
Az opera hangzó anyaga ki fog jönni – gondolom – lemezen, talán a rádió is leadja a hangfelvételt: a zenekar hangszercsoportjai és az összes szólista körül mikrofonok tucatjai „lógtak”be…
Az Opera honlapjáról:
Koncertszerű operaelőadás, német nyelven, magyar és angol felirattal
A 20. századi filmzene aranykorának meghatározó zeneszerzője, a kétszeres Oscar-díjas Erich Wolfgang Korngold 1897-ben született Brünnben. A csodagyereknek számító fiú Bécsben nőtt fel, tizenhárom évesen a bécsi Hofoperben mutatták be első balettjét, első két operáját, a Polükratész gyűrűjét és a Violantát pedig Bruno Walter mutatta be 1916-ban Münchenben. Giacomo Puccini 1920-ban, A halott város bemutatásának évében „a német zene legnagyobb reménységének” nevezte az akkor 23 éves Korngoldot.
Az előadáson közreműködik a Magyar Állami Operaház Zenekara, Gyermekkara és Énekkara
Alkotók
G. Rodenbach Bruges-la-Mort című regénye nyomán a librettót írta: Paul Schott
Megbízott karigazgató: Csiki Gábor
Szereposztás
Karmester: Kocsár Balázs
Paul - Wolfgang Schwaninger
Marietta / Marien szelleme - Bátori Éva
Frank / Fritz - Michal Partyka
Brigitta – Wiedemann Bernadett
Juliette – Zavaros Eszter
Lucienne – Várhelyi Éva
Victorin - Ujvári Gergely
Albert gróf - Szerekován János
Gaston – Kristofori Ferenc
Remélem, pontosan írtam le a szereposztást, ugyanis kezdés előtt és később sem, se szerep-színlapot nem kapott a közönség, de a monitoron sem volt látható szerepmutató. Szerintem, megérdemeltük volna mindnyájan, ha erről gondoskodott volna az Opera igazgatósága!
Ha cső(d)-törés van, azt törölhetik...
A vasárnap esti Lucia előadás Edgardo szerepét lemondás miatt újra G. Luca énekelte. Ezuttal is maradt a kisebb hang, de mindvégig tisztán szólt a hangja, rekedtség nélkül teljesitett.
/A füsttel kapcsolatban mejegyzem,hogy a fszt bal első soraiba rendre kiszivárog, és idegesitő, ha a szomszédok állandóan krákognak, köhiznek. Majd a 2.szünetben szerencsére hátrébb vonultak. Egyébként egy szoba képben miért van füst, azt nem tudom, hacsak nem a kandalló--ami nincs is a szinen, az visszafúj. Kerestem vmi dramaturgiai funkciót, és csak az a visszatérő elmélet, hogy a rendező hiján volt az elméletnek:legyen albioni köd, és eső.
A sarki fény az nem világít ilyenkor?
:-)
Nocsak, a déli áramlat sem hoz felfrissülést?
Igen. Hétköznap este 9 után egész Észak-Svédország az.
Volt valaki a Halott városon tegnap?
A honalpon is Vörös Szilvia neve volt a március 3-i szereposztáson, mikor az előadás előtt megnéztem azt. Ezért én csodálkoztam, hogy a színházban osztogatott színlapokon meg Kun Ágnes Anna neve szerepetl, aztán megjelent a színpadon Vörös Szilvia.... Nem mintha baj lett volna, sőt!
Tegnap (hétfőn) voltam fent, délután 3 előtt nem sokkal (tehát az esti előadásra már elvileg előkészített mosdóban). Enyhe hugyszag, foltos padló.
Ez csak egyet jelent: Nem takarítanak alaposan. Egyszerűen nem lehet ilyen. Egy frissen felújított mosdó akkor hugyszagú, ha nincs rendesen takarítva.
Linkek a takarítók, és nincsenek rendesen ellenőrizve.
Nem tudom, hogy ezt a blogbeszámolót ki írta,de a hanghoz nem sokat ért.Sajnálom nekem ez jött le!
Képgaléria az Operaház Facebook-oldalán (itt már kiírták Vörös Szilvia nevét)
Nekem is nagyon tetszett a Lucia, Kolonits Klára szerintem is fantasztikus volt, hihetetlenül átszellemült alakítást nyújtott. A szünetben találkoztam két olasz operarajongó ismerősömmel (az egyik énekes és énektanár). Ők is nagyon pozitívan nyilatkoztak Kolonitsról, ellenben vehemensen kritizálták Szegedi Csaba olasz kiejtését (a hangszíne viszont tetszett nekik). Megegyezett a (pozitív) véleményünk az Alisáról, aki nem a kiosztott színlapon és az előcsarnoki monitoron feltüntetett Kun Ágnes Anna volt, hanem örömmel ismertem fel benne Vörös Szilviát, aki kb. három nagyságrenddel jobb énekes. Rejtély, hogy a feltehetően utolsó pillanatban történt szereplőváltozást miért titkolták el a közönség elől. Ha már nem volt idő új szereposztást nyomtatni meg a monitoros infót átprogramozni, legalább ragaszthattak volna egy kézzel írt cetlit a monitorra, és megjelenhetett volna valaki a függöny előtt a változást bejelenteni.
A tenor sajnos tényleg eléggé lerekedt a végére. Megfigyeltem, hogy minden egyes rekedt hangját akkor produkálta, amikor a fölülről ráömlő szárazjég-zuhatagban állt. Nem tudom biztosan állítani, hogy ok-okozati összefüggés volt a kettő között, de gyanús a dolog. Szerintem ebben a produkcióban mértéktelenül alkalmazzák ezt az effektust. Ráadásul a szelepek pöfögnek és sziszegnek.
A díszlet most már a végleges volt. Az osakai előadásban sokkal ritkásabb volt, nem volt közepe - Kelemen Zoltán blogjából értesültem, hogy az valójában összeszerelési malőr eredménye volt. Nekem úgy is jó volt. :-)
Sajnos a díszlet ajtajai elég zajosnak bizonyultak - remélem, ez csak ezen az első előadáson volt érzékelhető.
Igazad van, hogy voltak gyenge pontjai az előadásnak, de ettől függetlenül Kolonits alakítása sok mindent feledtet. Egbéként nekem taval Kálmándy jobban tetszett Kolonits partnereként, mikor egyszer beugrott az első szereposztásba is, mint Szegedi Csaba. Kolonits Lucia és Norma alakítását is fel kellett volna vennie legalább a rádiónak. Régen előfrodult, hogy a vidéki operaelőadásokat is közvetítette a rádió.
A tegnapi Lammermoori Lucia pazar volt.Ez a protokoll!Nem is kell tovább olvasni!A wc-ről nem tudok nyilatkozni.(tény ,hogy szükséges)
A tegnapi Lucia valóban pazar lett volna,de sajnos már az elején a zenekar nem állt a helyzet magaslatán és ez kitartott az egész első felvonás alatt.Kocsár Balázsnál már máshol is tapasztaltam, hogy sajátos tempókat vesz,főként nyújtani szereti az élvezetet,de sajnos jelen esetben ez inkább álmosít.Aztán az sem lenne megoldhatatlan,hogy kövesse a színpadot,mert tegnap volt egy két- kisebb borulás,ha nem is életveszélyes.
Én magam is örültem és reménykedtem,hogy van,lesz már díszlet.Viszont ebben a diszletben a rendezés több mozzanata nem állja meg a helyét.A pillanatnyi áramszünet sem!(vagy be van rendezve?)
Mivel nem kívánok vihart kavarni így csak azokat említem akik tetszettek.Annyit azért leírok,hogy az egyik főszereplő olyan mértékben disztonált,hogy az már nem megengedett.(lehet technikai a dolog.)
Kolonits Klára Luciájára nincsenek szavak.Talán kicsit másként énekelte,mint a premieren,de ez a változat elkápráztatott(mondjuk az is).Nagyszerű volt Fried Péter Raimondoként.A vendég tenor Luca Giordano egy nagyon szép hang birtokosa,de erő nélkül.A második felvonás fináléjában alig lehetett hallani.Biztos voltam ,hogy a kriptaképet nem bírja,mint nagyon, nagyon sokan.
Lesz még egy majd azonos (Edgardot leszámítva)szereposztású Lucia .Addigra biztos helyre kerülnek a dolgok.
A mosdók állapotának további diszkrét bája volt, hogy a vécépapírból egy adag az adagoló tetjén volt, ahogy a papírtörlőkből is egy csomag a mosdó mellé volt helyezve. Ezt kapjuk a duplára emelet helyárakért cserébe? Azért egy világsínonvalat emlegető színháznak nem ártana ilyenekre is odafigyelni! A szolgáltatlásba nemcsak az előadás színvonalassága kellene, hogy biztosítva legyen, hanem az ilyenekt is. Legalább 10 színházban megfordulbtam ebben az évadban és se vidéken, se Pesten nem találtam ilyen állapotokat a mosdóban, csakis az ország egyik vezető, első színházában. Azért ez méltatlan az intézményhez! A körmére lehetne már nézni a takarítóknak, vagy ha nincs elég ember felvenni még néhányat. Nem hiszem el, hogy ezt nem lehet megoldanin. Ebben az évadban a helyzet egyre rosszabb. Tavaly a mosdók állapotának igénytelensége nem süllyedt egy bizonyos szint alá. Az elmúlt hónapokban meg mintha egyre rosszabb lenne.
