Nekem is nagyon tetszett a Lucia, végre van díszlet és végre HANGOKAT lehetett hallani.!!! Az összes szereplő kivétel nélkül szerintem a saját maximumát hozta, és érezhető volt egyfajata összhang az énekesek között. Úgy láttam a közönség végig figyelt, a köhögőosztag is csak Lucia nagyjeleneténél kezdett el észbe kapni és működni. :)

Szegény tenornak a végére kicsit elment a hangja, de ettől függetlenül szerintem szerethető volt.

Kolonits pedig szárnyalt, élt a szereppel, felejthetetlen estét adva a közönségnek.

Ugyanazt a problémát említettem már én is egy korábbi hozzászólásban, örülök, hogy nem én vagyok csak a mumus, aki ilyenek miatt nyavajog. Megjegyzem, tegnap a földszintit mosdóban legalább szag nem volt, viszont szappan sem.

A Lucia eladás nagyszerű volt - végre van az előadásnak rendes díszlete, sokak tetszését nem fogja megnyerni, én megszerettem nagyon ezt az egész előadást. A közönség tombolt a végén, Kolonits nag éljenzést, tapsvihart, bravókat kapott.

Az első emeleti karzathoz tartozó mosdókban azonban áldatlan állapotok vannak! Már az előadás elején átható vizeletszag terjeng. A kő nincs felmosva: foltos, elkenődött, piszkos. A vécécsésze szintén nem tiszta. A múltkor már az első szünetben nem volt szappan az adagolódban. És nem ártana rendesen takaraítani és fertőtleníteni! Azért nem hiszem el, hogyha napközben rendsesen takarítanak, akkor az esti előadás előtt, háromnegyedhétkor ilyen állapotok fogadnak! Az is hozzátartozna a szolgáltatás világszínvonalához, hogy ez ne forduljon elő! Ez már nekem gyomorfogatóan sok volt. Ahogy beléptem a mosdóba átható vizelet szag ütötte meg az orromat. És a kövön szétkent, rendesen fel nem töröl, elmaszatol foltok. No komment. Nem szoktam ilyeneknek hangot adni, de ez már sok. A felújított Operaház mosódiban is hasonló állapotok várnak majd az átadás után eltelt pár év múlva? Mert akkor felesleges volt a vizesblokkok megújítása. 

Végigolvasva ezt az alapos felkészültségről árulkodó, lelkes és lelkesítő hozzászólást, nem zárhatom ki, hogy ha tisztán koncertszerű előadásban látom A rajnai sellőket, szereplőit fellépő ruhában, akár a 206 perces változatot is élveztem volna.

A rajnai sellők az Erkel Színházban

Bár csak jövő júniusban ünnepeljük Jacques Offenbach születésének bicentenáriumát, de már az idén elkezdődött a ráhangolódás a 200. évfordulóra; előbb az Operettszínház kihozott egy vadonatúj Kékszakáll-produkciót, majd néhány nappal később – mintha a Magyar Állami Operaház sem szeretett volna kimaradni a francia komponistára való emlékezésből (elképzelhető, hogy  „összehangolták” a két bemutató egymáshoz közeli idejét) – az Erkel Színházban színpadra állították a zeneszerzőnek szinte teljesen  elfeledett, komoly témájú operáját; a hosszú csipkerózsika álmából csak a  XX. század utolsó harmadában felélesztett mű volt a napjainkban is még „felfedezésre” váró első operája: Die Rheinnixen – ami nálunk A rajnai sellők címet kapta. (De korábbról A Rajna tündérei címmel is találkoztam már franciából visszafordítva.)

Bevallom, számomra egyformán nagy élmény volt rövid időn belül a mindkét találkozás a francia zeneköltő más-más műfajú, egymástól gyökeresen különböző zenés színpadi alkotásával; a sorrend is számított: előbb  a kicsapongó jókedv és a csúfondáros gúny, friss szellem, elegancia, könnyed és gunyoros hang, és pár napra rá ugyancsak tőle a romantika minden szélsőségét bemutató, nagylélegzetű komoly dalmű - operai keretek között! Mintha nem is ugyanaz a szerző komponálta volna azokat… Viszont félreismerhetetlen szépségű dallamok az egyikben éppúgy, mint a másikban. 

A franciává vált zeneszerzőnek a bécsi Opera felkérésére 1863-ban komponált darabja megragadja a rajnai táj idilljét, a fényt, ugyanakkor a sötétség poklába is betekintést nyújt: kontrasztként háborús időkben járunk,  zsoldos csapatok dúlnak, fosztogatnak, és az idill egy csapásra rémségekbe torkollik:  fosztogatás, erőszakolás, pusztítás jár a nyomukban; a lakosság békéjének, nyugalmának, szorgos munkájának  odavan,ehhez járul a babonás félelem az erdei szellemektől, manóktól, tündérektől.

Hiába, hogy német tárgyú  és vonatkozású a történet, Offenbach már régen nem német, a zenéjének „németes” dallamvilágán érezhetően átragyog a franciás harmónia és a kolorit.  Akárcsak élete alkonyán írt Hoffmann meséiben, ebben az első – amúgy két nagyoperett között szerzett - operájában is szerencsés ötvözetben egyesítette mindazt, amit a francia opera jellemzőinek tartanak. Bőven áradó, finoman csiszolt, franciásan hajlékony dallamvilág találkozik itt erőteljes kifejező és ábrázoló készséggel.  Offenbach muzsikája A Rajnai sellőben is roppant színes, változatos, ugyanakkor jellegét, eszközeit tekintve félreismerhetetlenül egységes alkotás. Az opera mondanivalója – bár négy felvonásra tagolódik, és szerteágazóan csapongósnak látszhat, de - a húzásoknak is köszönhetően például épp az említett  Kékszakállhoz is viszonyítva tömörebb, zenéje nyilvánvalóan súlyosabb, drámai ereje is megmutatkozik.  Fő erőssége – megismétlem - a kifogyhatatlan bőséggel áradó, lírai dallamvilág. 

A darab problematikája szerintem az opera dramaturgiájában, de mindenekelőtt a több szálon futó történet szövegkönyvében keresendő; a rendező, Anger Ferenc érdeme, hogy igyekszik előtérbe helyezni azt, ami erőssége lehet a darabnak, mégpedig a cselekménybe ágyazott, a német középkori történelemből ismeretes tartományi csatározások időszakát ábrázoló  nyomasztó történéseket oldó, komorságát lágyító szerelmi szál erőteljes befűzése, kihangsúlyozása - ami nem lehetett számára könnyű, hiszen az áttekintés és folyamatosság biztosítása érdekében így is ki kellett húzni közel negyven percnyi anyagot. (Sajnáltam, hogy kimaradt a harmadik felvonás balettzenéje is;  a rekonstruált partitúra nyomán Montpellier-ben  koncertszerű előadásról készült  CD-felvétel 206 perc hosszúságú! ) Azért a  librettóban így is benne van/maradt a maga misztikája és ezzel együtt a német romantika minden kellékének felvonultatása: hazaszeretet, önfeláldozás (Gottfried vállalkozása a seregek megtévesztésére), tündérek-árnyak érzékeket megcsaló éneke, egykori szerelmesek egymásra találása, őrültségből kitisztulás, a megbánás, bűnbocsánat stb. A szövegben több helyen előfordul a könyörgés, fohász, ima az Égiekhez, de a hála kifejezése is.

A rendezéstől „nem voltam oda”,  és függetlenül a minősítéstől is, olykor olyan déjà vu-érzésem támadt: Armgard megjelenése nyakig fekete, fodros, rojtos  ruhájában, mintha Elenát látnám A szicíliai vecsernyéből; csakúgy a német hordák erőszaktevését, nők zaklatásának nyílt színen való bemutatását ugyanebből a Verdi-operából (ott a megszálló francia katonaság gyalázza meg az olasz hazafiakat); a harmadik felvonásban a katonai csapat táborába hurcolják a vár környékén ólálkodó Hedwiget, hogy kihallgassák – erőteljesen rímel A trubadúr jelenetére, ahol Azucenát fogják el; itt, Offenbach operájában viszont a kihallgatás pozitív fordulatot vesz… Akár „kórusoperának” is tekinthetjük A rajnai sellőket, hiszen csaknem minden jelenetben szerepet kap az énekkar: hol a Rajna hídtövében ünnepelő, sétáló, piknikelő, játszadozó (tollasozó) nők és férfiak, hol rabló, erőszakot tevő zsoldos sereg, hol  rejtelmes tündérek, koboldok szerepében bukkannak elő a színpadon, sűrű énekelnivalóikkal… És hát a „barcarola” hangjai a zenekar és az énekkar megszólalásában,  amit jól ismerünk a Hoffmann meséiből, már ebben az operában előfordul – nem is egy helyen, és többször is visszatér ez a motívum, és a bordalt (sördal) is ismerjük más szöveggel, amely bekerült abba a másik operájába… Milyen borzasztó kontraszt, amikor a csőcselék banda erőszaktevése közben egyes tagok tollasoznak; mint a darab elején a békésen korzózó tömegben játszadozó, tollaslabdázó fiatalak…

A második részben feltűnik négy tündéralak – „árnya” a főhősöknek -, akik táncban fejezik ki azt, amit a négy szereplő énekel. Ez kissé erőltetett módszer, „hajaz” más operában már „kitalált” látottakra…

A recitatívnak nevezett, de gyakran melodikus jellegű részek, visszatérő dallamtöredékek tökéletesen egybemosódnak a „zárt” számokkal:  tematikus anyagot tartalmazó áriák, jelenetek, együttesek,  kórustablók követik egymást „átkomponált”jelleggel.  Offenbach ahogy operettjeiben, úgy itt  sem tagadja meg melódiagazdagságát, hangszerelésének változatos, ha kell, őszinte érzelmeket feltáró voltát, amit operájának jól kitalált szerkezete és sokszínűségében is jellegzetes egyéni színe biztosítja.  

Maradandó zenei szépségek az operában, csak felsorolás szerűen – Winker Gábor Operakönyvéből, az említett CD-kiadvány alapján:

• Nyitány (dallama visszatér a III. felv. Hedwig és a kórus által megszólaltatott kobold dalában, valamint az opera utolsó fináléjában)
• Jelenet és Gottfried imája
• Armgard balladája, I. felv.
• Armgard dala az 1. felvonás fináléjában
• Franz románca, II.  felv.
• Tündérek kara, III. felv.
• Conrad dala (harangdal), III. felv.
• Jelenet, Armgard romámca és szerelmi kettős, IV. felv.
• Armgard, Hedwig, Franz és Gottfried négyese („Vaterland Lied” – dal az örök hazáról), IV. felv. fináléja:

Ideírom ez utóbbi dal magyar fordítását az említett operakönyvből – fennkölten éneklik, ünnepélyes, himnikus hatású dal, mely már az első felvonásban is felhangzik: meglepő módon együtt énekli a zsoldos csapat és az erőszak áldozatai – ekkor,  az ének idejére  csak, „álló tabló” bontakozik ki…

„Életünk befejeződik, fogadd atyai kezedbe lelkeinket! Egy jobb élet és szebb jövő vár ránk most, hogy földi létünk véget ér.  Vezessen oltalmazó kezed haza, az Örök Hazába minket. Ó, kedves, ó, szép haza, ó, szép, örök haza.”

Amiért mégis kissé hiányérzetem van, hogy az opera végére érve a történéseknek mintha kissé „befejezetlen” mivolta állana fenn:  a szereplők ugyanis úgy búcsúznak, hogy további események előtt állnak; folytatása következik az eddigi, itt még szerencsésen végződő eseményeknek - de a jövőbeli történésekből már kimaradunk, azt már/még nem ismerhetjük meg, nem élhetjük át velük:  a parancsnok Conrad von Wenckheim ellen fordul a serege, akik csalódottak a bízott zsákmányuk elmaradása miatt; Hedwig és Conrad már nem akarják elhagyni egymást, ahogy az apát visszakapó leány, Armgard is Franz oldalán távozik a cselekmény színhelyéről - egy új, boldogabb, békésebb élet reményében, de továbbra is ismeretlen veszélyeknek kitéve magukat.

Az általam két szereposztásban (március 1. és 2.) látott opera közreműködőinek mindegyike igen szépen, karakterét átélve énekelt, jó hangon. Senkit nem emelek ki, csak dicsérni tudom őket:

Armgard  (lírai) szoprán – Keszei Bori

Hedwig, az anyja – Ulbrich Andrea/Németh Judit

Franz, Wenckheim csapatainak kapitánya – László Boldizsár/Boncsér Gergely

Conrad von Wenckheim, a pfalzi csapatok vezére – Szegedi Csaba/Haja Zsolt

Gottfried, sickingeni vadász - Kovács István/Gábor Géza

Megemlítem még Kristofori Ferencet Egy földműves, Irlanda Gergelyt Egy zsoldos kicsi, de fontos szereplőjeként.

Kiemelten dicsérem és értékelem a Magyar Állami Operaház Énekkarának ragyogó teljesítményét (mb. karigazgató: Csiki Gábor)

Az Operaház Zenekarát hatalmas odaadással, kiválóan dirigálta Kesselyák Gergely.

A táncok koreográfiája Venekei Marianna munkája.

A díszletekért Szendrényi Éva, a jelmezekért Zöldy Z. Gergely felelt.

A rajnai sellők meséje „mesés”, de végig élvezhető,  egyáltalán nem unalmas, fordulatos, s ebből a hangulatából ezen a rendezés, a látványvilág sematikus ábrázolása sem tudja, de nem is akarja kizökkenteni a befogadó közönséget.  

Mind a két előadás, amit láttam, sikeres volt, ami a közönség tetszésnyilvánításában is megmutatkozott; a kevés reklám, az előzetesen kevés ismeret ellenére az utolsó előadásra csaknem teltház volt már, és a szereplőket, az énekkart, táncosokat, karmestert szűnni nem akaró lelkes tapsok és ovációk köszöntötték a kapott ének-zenei élményért.

Remélem, a következő évadban a repertoáron marad Offenbach nagyszerű operája, megérdemelné, hogy minél többen részesei legyenek egy izgalmas história drámának, felfedezni való "zenei szépségeknek" – a produkcióba befektetett szellemi energia többet érdemel ennél a négy előadásnál!

Az előadói apparátus viszont nem férne be...

Nem próbáltam ki, úgy tudom, a vételár akkor feleződik, amikor a vevő a fizetési szakaszba ér.

Nem szerintem ennek a fele, mert korábban is ennyi volt. Majd a Ma este színház ki fogja úgy is olcsón tenni, hisz erre se mennek a jegyek.

Valahogy ez idén nem jön össze az Erkelnek, szinte minden félházzal vagy harmadházzal megy.

Már úgy tetszik értelni, hogy a 14.400 Ft (+488 Ft kezelési költség), amit összesen fizetni kell, tartalmazza az 50%-os kedvezményt? Hm...

Ramón Vargas dalestjére (március 19.) jegyek 50% kedvezménnyel vásárolhatók itt:

Úgy  látszik nem csak a város, hanem a nézőtér is kihalt....)

Kétségbeejtően üres az Erkel Színház nézőtere a március 5-ei, hétfői, Korngold produkción. Talán, ha eltakarnák a földszint második részét és az egész erkélyt, akkor telt házat mutatna.

Nem értem, miért nem lehet ilyen – nálunk még szinte ismeretlen – egyalkalmas, koncertszerű előadásokat egy kisebb helyen megtartani?

A Vigadó azon a napon teltházas (Halmai Katalin és növendékei egy szál zongorával!!!), de a MTA Díszterme akkor szabad, oda pontosan beférne az eddig jegyet váltott/kapott mintegy 250-300 néző.

De szinte egyik előadás sincs tele, kivéve Porgy.... szóval az is baj, hogy nagyon felmentek a jegyárak, pedig az Erkel népopera lenne....

az operakoncertek végképpen nem érdekelnek senkit, nézd meg a Halott város nézőszámát, pedig csak 1 előadás van...

Szerintem ez egy egész jó opera, pedig nem vagyok operafan. Szép a zenéje és meseszerű a történet, jó hogy feltették. Az volt a baj, hogy nem volt reklámja előtte, így semmit se lehetett tudni róla. A közönségnek viszont tetszett, hatalmas tapsott kapott, pozitívabban fogadták, mint a Kékszakállt.

Ez is az átka a tömbösített, ráadásul szorosan tömbösített műsorrendnek. Hiába biztosítanak még egy szereposztást (tartalék céljából is), a beugrókat arra kényszerítik, hogy egymást követő estéken énekeljenek fárasztó szerepeket.

Betegség miatt ingyen átadó egy jegy a szombati (márc. 3.) Luciára. Fszt. 8.sor. Jegyátvétel a helyszínen. Privátot kérek.

Edgardo egy bizonyos Giordano Lucà lesz.

Miért mutatták be, ha nem bíztak abban, hogy négynél több alkalommal elő lehet adni?
Persze elő lehet venni a következő évadban is, de ki fog jegyet venni rá, ha már a második előadás is fél házzal ment?
Gazdaságosabb lett volna koncertszerűen bamutatni, mint egy (ráadásul rossz) rendezésben, de már az előadók befektetése sem lebecsülendő.

A Porgy is modernizált darab volt a reptérrel, a díszletekkel, az öltözékkel, de abban elvileg ez tilos volt, mégis megtették.  A Sellőknél nem volt ilyen kikötés, de nem ismerem az eredeti verziót, max. más youtube-re feltett előadásokkal lehet összehasonlítani. A Kékszakáll modernizálása az már teljes átírás szerintem, bár az alapszituáció megmaradt.

Most értem haza az előadásról, én Boncsér Gergellyel láttam,  ő remekül énekelt és játszott. Sajnos nem ismertem a többi színészt, de a főszereplő fekete ruhás Keszei Bori nagyon halk volt, és több kisebb hibát is vétett, bár neki volt a legnehezebb énekrésze, a második felvonásra viszont feljavult.  A többi szereplő, főként a férfiak Haja Zsolt és Gábor Géza tetszettek. Német Judit (Hedvig) ruhája nagyon előnytelenre sikeredett. Az előadás tetszett, különösen az első felvonás második fele és a második felvonás. Sellők sajnos nem voltak benne, talán a fehérruhás angyalok jelképezték azokat, a mennyország szinpadra vitele és a zúgó folyó is szép volt. Továbbra se értem, miért kell 4 előadásra 2 szereposztás. A mai, péntek esti előadást óriási, szünni nem akaró taps zárta. Anyukámnak ez jobban tetszett, mint a Kékszakáll, ott őt zavarta az átírt librettó. Érdekes, hogy mindkét művet Offenbach írta, mégis mennyire különböző, ez egy komoly darab, míg a Kékszakáll egy groteszk komédia. Mindkét mű remekül van hangszerelve, bár a Sellőkből csak a fődalt ismertem, de az opera sokkal jobb volt, mint amit előtte vártam.

 A rajnai sellők tegnap esti előadását felvette a televízió - sok kamera-állásból...

Kesselyák Gergely - Szegedi Csaba, László Boldizsár, Kovács István, Ulbrich Andrea, Keszei Bori

Gondolom, az M5 csatornán láthatjuk majd a közeljövőben.

A ma esti - a szériában utolsónak sorra kerülő - előadás szereposztásában továbbra sem látom kitűzve Rácz Ritát, aki váltótársként lett meghirdetve a produkcióban (a kísérő füzet képenyagában ott láthatóak szerepfotói) - két előadás lett volna az övé (első szereposztásban!), két előadás pedig Keszei Borié; most úgy néz, ki valamilyen oknál fogva kimarad(t) ebből a négy előadásból és mindegyiket Keszei énekli.  

Amennyiben Haja Zsolt továbbra is beteg, akkor a négy előadásból háromban -helyette, ma is - Szegedi Csaba Conrad von Wenckheim alakításának tapsolhatunk...

Most olvastam IVA beszámolóját a "fészen". Hozzáadva a topicban olvasottakhoz,csak annyit kérdeznék,miért mutatták be,tematikus év ide-oda-amoda? Ennyire sok a pénz??? 

Ja csak teljesen máshol játszódik a történet, mint eredetileg. Úgyhogy nem mondanám, hogy nicns modernizálás. Volt modernizálás a Porgy és Bess esetében is. 

A Ring évad miatt került műsorra az elfeledett Offenbach opera. A Rajna kincse ellenpárja, nem is tetszett Wagner-nek annak idején, hisz konkurense volt.

A képek alapján elég régies a Rajnai sellők díszlete. Ez általában jellemző az Erkelre, nem modernizálnak, de ez azért már túlzás. A Huggenoták jelmeze (tévében láttam) hát.... ilyen már nem igen vesznek fel máshor, még akkor se, ha régi időkben játszódik a történet. Jó lenne azért haladni a korral... a sellőket is meg lehetett volna csinálni hasonlóan, meseszerűen.

Ami annak idején tetszett, és modern díszletet kapott Wagner: Rajna kincse c. operája, igazi mese volt, sőt a Siegfried is folytatta ezt.

Azt nem értem, miért kell az Erkelben 4 előadásra 2 szereposztás, szóval ha az egyik elmarad, az se katasztrófa, mert 2 előadás nézői beférnek 1 terembe... az viszont jó hír, hogy árulja a Ma este színház, lehet megnézem.

Fura húzás volt, hogy egy nap került premierre egy másik Offenbach művel, a Kékszakállal, ami az Operettszínház repertoárjára került.

A Kékszakállt már láttam, és tetszett, (én a 2. szereposztással láttam), de nem bánom, mert itt voltak a nagyobb hangok szerintem. A modern feldolgozás nem zavart, bár picit furcsa volt, de végülis érdekes történet kerekedett ki belőle. A zene végig szép és dalllamos volt, én két részt ismertem belőle a Kékszakáll belépőjét és a nagy duettet a 2. felvonásban, ezek előadása remek volt. A kórusrészek is szépen egybe szóltak, betöltötték az egész termet. Végre egy igényes, szépen hangszerelt operett vagy inkább vígopera....szerintetek melyik? Ami kifogásom volt, az a darab érthetősége, ez különösen a hölgy énekesekre volt igaz, egyszerűen rosszul artikuláltak. Az átírt lilbrettórót emiatt nem annyira tudom értékelni. Lusine Sahakyan és Vadász Zsolt remekül énekeltek, és Vadász jól alakította a gonosz szerepét. Meg voltam elégedve a naiva szerepét játszó Kardffy Aisha-val is, lehet érdemes lenne mégegyszer megnézni, melyik szereposztás a jobb szerintetek? Különben örültem, hogy láthattam Veréb Tamást (most először élőben), ő is remek volt és persze Szacsvay és Kállay Bori is.

		Vadász Zsolt
			Lusine Sahakyan Boulotte
			Erdős Attila Popolani
			Szacsvay László Bobéche
			Kállay Bori Clémentine
			Kendi Ludovik Oscar
			Veréb Tamás Saphir
			Kardffy Aisha Fleurette
			Imre Roland Alvarez
			Ruff Roland Liftes fiú

Szerintem nem elég magvas és izgalmas mű A rajnai sellők. Engem nem győztek meg róla, hogy feltétlenül be kellett mutatni. Hosszú negyedkórákra unatkoztam - a Hoffmann meséi dallamai felcsendeülései nem igazán kárpótoltak a meglehetősen lapos cselekményért, ezenkívül ez a darab nem annyira dallamos: tele van átkomponált jelentekkel és úgy érzem, hogy túl hosszúra van nyújtva. Nekem annyira nem jött be. Keszei Bori meg elég gyenge volt női főszereplőnek. Akárki akármit mond kell, hogy legyen egyfajta átütőereje az énekhangnak, mert enélkül elég laposan és jellegtelenül tud szólni akármilyen hajlékonyan is énekel valaki, akármennyire is igyekszik árnyalni a a podukcióját. Keszei úgy énekel, mint aki folyton visszafogja a hangját, vagy ha csak ennyire képes, akkor meg nem operaénekes: énekeljenek dalokat, lépjen fel oratórium előadásokon. Ezen a hangon énekelt Melindát, Gildá és Violettát? Egyiket se hallottam, de a női alakok törékenységén kívül az igazi drámát nem igazán adhatta vissza. A Rajnai sellőkben sem volt erre képes, de lírai szorpánnak is kevés szerintem. Egyszerűen nem igazi operai hang. Ez már számomra jelentősen rontott az előadás élvezhetőségén. De azért végig ültem. Sok volt. Hosszadalmas volt. És most lehet mondani, hogy nyafogok, de inkább csináltak volna eg Hoffmann meséi premiert Kolonitscsal. Több értelme lett volna. Ja, ő most Normát énekel. Akkor meg lehetett volna a következő évadra betervezni a Hoffmann meséit és hagyni a francba a Rajnai sellőket. Ez a darab választás nem volt közönségbarát és még annyira sem indokolta semmi, hogy a Hugenották bemutatását. 

Fogok írni az Offenbach-bemutatóról - amint túl vagyok a két szereposztásban látottakon-hallottakon...

Addig is, amit tudni lehet Offenbach operájáról, A rajnai sellők /Die Rheinnixen/ című alkotásáról.

A párizsi komponista nagy népszerűsége késztette a bécsi császári-királyi udvari Operaház vezetőit, hogy felkérjék Offenbachot egy nagy romantikus opera komponálására.

A munka úgy indult, hogy abból tökéletes és harmonikus alkotás ne szülessék. A szöveget a párizsi Truinet írta, aki a Nuitter álnevet használja. Ügyvéd, zenetörténész, a párizsi Nagyopera levéltárosa, és ismert librettista. Franciául írta a szövegkönyvet, a bevált, régi Scribe-minták szerint. Elküldte aztán Boroszlóba, Alfred von Wolzogen bárónak, hogy fordítsa le, és német verseket írjon a szövegbe. De már „zene alá”. Offenbach ezalatt ugyanis már javában komponálta a zenét, és a Wolzogen énekszövegeinek így „zene alá” kellett megszületniük. Ez a munkaközösség, az egymástól távol lakó, egymást nem is alaposan ismerő munkatársak között, lazán működött és az alkotás útjain csak döcögve jutott előbbre. Később majd a kritika is megállapítja, hogy az új mű, a Die Rheinnixen, főként abba a születési hibájába bukott bele: nem egységes a szövegkönyve.

A fiatal I. Ferenc József császár, Erzsébet császárné s majdnem az egész osztrák uralkodóház jelenlétében, parádés előadásban mutatták be Offenbach új operáját. (1864. február 4.)  A megszokott, udvarias tapsok hangzottak fel. A kritikákról Offenbach  Wolzogennek Boroszlóba írt beszámolójában elmondja, hogy a „wagneriánus” sajtó szeretné őt A rajnai sellők bemutatása alkalmával megsemmisíteni…

Parasztcsoportok mozognak a színpadon, „landsknecht”-katonák, rajnai sellők, ám ez utóbbiak alig jelentenek többet, mint balett-stafázst: „könnyen öltözött francia szilfideket”. Offenbach és  librettistái akaratlanul mintha wagneri utánérzésekkel viaskodtak volna, és míg germán hangulatot akartak felidézni, majdnem annak paródiáját idézték elő.

Hanslick nem túlságosan elismerő kritikájában (Neue Freie Presse) nem túlságosan kellemes megfogalmazásban, de kétségkívül szellemesen írja Offenbach művének szövegkönyvéről: „Mintaképe a német romantikának, ahogyan az egy költőietlen francia agyában tükröződik.” A muzsika iránt a nagy kritikus sokkal elnézőbb: „Az opera legragyogóbb része a tündérkórus, a balettel együtt.” Különösen dicséri a balettzene C-dúr allegro részét, amelyről az a véleménye, hogy a legjobb balettmuzsika, amelyet Meyerbeer Cigánytánca (A hugenották) és Korcsolyabalettje óta az Operaház zenekarától hallani lehetett.

A rajnai sellő muzsikájában a nagy offenbachi vágyálmot jelenti egy bűvös dallam, amely már a J’aime la reverie románc óta kísért. Ez lesz egykor hattyúdalának, a Hoffmann meséinek halhatatlan barcarolája...

Bárhogy keresem, egy sort / szót sem találok az Erkel Színház Offenbach bemutatójáról. Megosztaná valaki a véleményét, aki látta? 

A féláru jegyeket árusító "Ma este színház" honlapján látható az Erkel Színház ma esti "Rajnai sellők" elődás nézőtere, az eddig foglalt helyekkel. Jó, ha a hatalmas nézőtér 1/3-a megtelik...

Erre a néhány, nem állandó repertoár, előadásra nem lehetett volna inkább kibérelni egy kisebb játszóhelyet? Mindenkinek kellemetlen lehet így teljes művészi élményt nyújtani.

Most kezdődik a Bartók Rádióban

9.30 - 10.00 Összhang

- a zenei élet aktualitásai

Offenbach: Rajnai sellők - bemutató az Erkel Színházban

Szerk.-mv.: Katona Márta

(ism.)

A Neue Merker recenziója a február 23-i Così fan tutte-ról

Most értem haza az Erkel Színházból, ahol  az „OPERABARÁT KLUBDÉLUTÁN” rendezvényén vettem részt:

SZINETÁR MIKLÓS ELNÖK ÚR KÖSZÖNTŐJE után az OPERABARÁT EMLÉKÉREM ÁTADÁS következett:
 

A díjazott: ZIMÁNYI ZSÓFIA, művészeti impresszárió.  Vele és a kis koncerten közreműködő operaénekes kollégákkal a házigazda, Fülöp Attila beszélgetett – a színpadon már az esti előadásra berendezett Cosi van tutte díszletei között…

KONCERT

A fellépett művészek:
 

KERTESI INGRID
VÖRÖS SZILVIA
SÁRKÁNY KÁZMÉR

Zongorán közreműködött: BARTAL LÁSZLÓ

A jó hangulatú, kedélyes beszélgetések közepette elhangzott dalmű-részletek a következők voltak:

1. Bellini: Az alvajáró – Amina áriája (Kertesi Ingrid)
2. Verdi: A végzet hatalma – Melitone áriája (Sárkány Kázmér)
3. Saint-Sëans: Sámson és Delilia – Csókária (Vörös Szilvia)
4. Offenbach: Hoffmann meséi – Olympia áriája (Kertesi Ingrid)
5. Cilea: Adriana Lecoucreur – Bouillon hercegnő áriája (Vörös Szilvia)
6. Kacsóh: János vitéz – Bagó áriája „Egy rózsaszál szebben beszél” (Sárkány Kázmér)

Meg kellett állapítanunk, hogy akik egymásnak adtak itt találkát – a múlt, a jelen és a jövő művészei - , mind a három operaénekesünk "civilben" nemcsak kiválóan és szépen adta elő ezeket a nem könnyű áriákat, Bartal László remek zongorakíséretével, de az oldott hangulatú, kötetlen beszélgetésük is sok érdekességgel és humorral is szolgált Fülöp Attila moderálása mellett.

Vörös Szilvia művésznő örömmel újságolta el a jelenlévőknek, hogy szeptembertől a Bécsi Staatsoper tagja lesz!

A mai Tosca full házas! Nem csoda, hang nagyhatalmak énekelnek! 

Mindenki megnyugodhat.Van már szereposztás!Valószínű névcsere miatt nem lehetett olvasi a szereplők nevét.Fekete Attila lesz Cavaradossi.

A valódi és álneveken íródottaknak úgy tűnik csak egy a célja.!(Senki ne gondolja,hogy a kórus- művészek sajnálata).És bár nem kötelező,de nagyon uncsi lesz még 5 évig ezt olvasni.

Kesselyák Gergely

Lefutott Toscáknál ugyanaz = NN-ek. Visszamenőleg titkosították.

Információ az Operaház honlapjáról

http://www.opera.hu/musor/megtekint/tosca-2017/eloadas-201802161900/

a mai Tosca előadás teljes szereplőlistájáról:

"Szereposztás

Karmester

N.N.

Karmester

N.N."

A Karmester neve így, az idézett módon és ezzel vége.

Becsületükre legyen mondva, azt kiírták, hogy a mai előadásra minden jegy elkelt.

Persze, elírtam: február!!! (elmúlt kedd) - fogalmam sincs, hogy került (miért írtam) a szövegbe a szeptember? Meglepett engem is...

Nem február?

Számomra mindig ünnepi esemény egy-egy Verdi-opera megtekintése-meghallgatása – különösen, ha élőben van hozzá módom. Ezen a hozzáállásomon az sem tud változtatni, ha valami szempontból nem ideális a rendezés, vagy a szereplő művészek „kiosztása” hagy kérdőjeleket  maga után;  az előadás folyamatát tekintve és értékelve a látottakat-hallottakat, egy repertoáron lévő előadásra beülve a helyben szerzett benyomásaimra alapozok,  elvonatkoztatok a darab bemutatóján már szerzett-kapott  élményektől. Sokszor előfordul nálam, hogy egy szürke, hétköznapi előadás olykor jobban leköti a figyelmem, erőteljesebben hat rám, mint volt a darab premierjén,  s ez igaz pozitív és negatív értelemben egyaránt; csakis a létrejött (magas) zenei nívóra figyelek fel és adom át magam az élménynek, vagy ellenkező előjellel,  ha  úgy érzem valami zenei színvonaltalanságot tapasztalok, nyilván kizökkent a várt ünnepi érzéseimből.

Egész röviden a szeptember 6-i  Simon Boccanegra-előadásról

Verdi sorrendben 21. majd 29. operája nem tartozik a népszerű művek közé. Az első változat Velencében meg is bukott, majd 25 év múlva átdolgozva a milánói Scalában már sikert aratott ugyan, mégis minden szépsége ellenére inkább az ínyencek – mint jómagam is – rajonganak érte. Ennek a tartózkodó magatartásnak és megszólaltatásnak talán maga a téma az oka. Bár van egy gyönyörű nőalakja és a szerelmi szál is pompásan ki van dolgozva, mégis férfi drámának, politikai cselszövéseknek, a Genua városának patríciusai és plebejusai között dúló harcának van minősítve.

Gyönyörű élményben részesített az az egy előadás, amit most megtekintettem (2. szereposztás) – mely minden extravagancia nélkül az ideálisan középszerű rendezés (sem modern, de sem igazán korhű) kategóriájába tartozik.  Alapelve a roppant kifejező egyszerűség: egységes díszlet – lépcsőzetes palotahomlokzat; nyílt tér oszlopcsarnokkal; nem zavaró misztikus kúszó lények; színek, árnyak; a személyek közötti kapcsolatok és jellemek plasztikus kidolgozása.  

A kitűnő zenei tolmácsolást nem elemzem, de megemlítem, hogy az olasz bariton, Marco Vratogna volt a címszereplő a plebejus doge szerepében, aki végig hangon, bár energikusan és olykor intonálási problémákkal de korrektül hozta szólamát. Az aszkéta patrícius főúrat , Fiesco-t  Palerdi András énekelte, kissé fáradt, de biztos hangon; talán nem az ő basszbaritonjára hangolva ez a basszus szerep -  megformálásában - így is élményszerűen hatott rám, s a mindkettőjükhöz kötődő Amelia Grimaldit alakító olasz vendégművész, Francesra Sassu személyében szép  szoprán hangú énekesnő mutatkozott be, s az hogy mégsem éreztem eszményinek szerepe megformálását, abban a kissé visszafogott  játékmódja is közrejátszhatott.  Ezen a keddi előadáson két kiemelkedő  férfihangra kellett felfigyelnem Verdi operájában, akik szerepük interpretálását a tőlük telhető legjobb színvonalon hozták: a mély regisztereket képviselő férfiak közül is kiemelkedett és igen jó benyomást tett rám Kelemen Zoltán Paolo Albiani kancellár szerepének megformálásával, jó hangbeli diszpozícióban, és külön felfigyeltem a harmadik érkezett külföldi énekes, a fiatal spanyol művész, Sergio Escobar tenorjára, kinek fényes színű hangja erőteljesen zengett a közép- és szépen csengőn szólt  fenn a magas hangtartományban is. Igazi spinto-tenor, az est egyik legnagyobb sikerét  az ő alakítása jelentette.  Az énekkar (mb. karigazgató: Csiki Gábor) és a zenekar is színvonalas teljesítményt nyújtott Kocsár Balázs vezénylete alatt.

Szép este volt, de mégis sajnálom, hogy  a másik szereposztáshoz ezúttal most nem volt lehetőségem - olvasva a róluk szóló dicsérő megállapításokat.

Egy kis matek és csak matek..A "Ring Estély" (saláta)koncertre  MÁO honlapján keresztül 25% kedvezménnyel lehet jegyet vásárolni.Egy másik portálon ugyanoda 50%  kedvezménnyel lehet jegyet vásárolni + kezelési költség, de még úgy is olcsóbb. Hogy is van ez?

A mai este zenei szempontból jelentősebb eseménye a MüPában lesz.

Már 1.500 Ft-ért is hozzájuthatnak - hozzájuthattak szerencsések a ma esti RING ESTÉLY operagála-jegyhez...

Sikerült eljutnunk oda, hogy a mai napon Roberto Alagna és Alexandra Kurzak fellépését – Ring Estély - féláron lehet látni és hallani. Persze még így is 10.000 Ft körül van egy jegy. Ha már a fellépést megelőző propaganda olyan volt amilyen, sokkal jobb lenne, ha az Erkel Színház erkélyét valamilyen technikával eltakarják. Legalább így a földszinti teltház biztosított.

Ha visszaemlékszem, néhány napja a bécsi Operabál főpróbáján (!!!) egy gombostűt nem lehetett leejteni, annyian tolongtak. Pedig ott Pavol Breslik és Valentina Nafornita fellépése csak egy-egy szólószámra és egy kettősre korlátozódott és a jegyek is drágábbak voltak…

Hm, hm…

Sokan emelték az égbe a Boccanegra előadásokat az elmúlt hetekben, amihez most én is csatlakozom.  A szereposztás, a rendkívüli énektudású Alexandru Agachéval az élen, tegnap este is hatalmas sikert könyvelhetett el magának! 

Egyetlen kiegészítés még, csak a félreértések elkerüléséért: nem állt szándékomban a felsorolt énekesek (Molnár, Fekete, Miklósa, pláne Rost) „becsmérlése”, nem akarok „szekértáborokhoz” csatlakozni, mivel szinte mindegyikükről írhatnék számomra pozitív benyomásokat is. (Rost Andreát például nagyon jó Neddának hallottam két éve, és megfelelő Desdemonának tavaly, a tíz-húsz évvel ezelőtti produkciói és a nemzetközi karrierje pedig vitán fölül elismerésre méltók; Feketét A köpenyben és különösen A tenorban elfogadhatónak találtam, Miklósának pedig a kilencvenes évekbeli néhány felvételén még egy egészen más hangminőség szól, mint amit mostanság hallok, és azért is elismerem, hogy a „celebségét” fontos ügyek támogatására használja). A hozzászólásban említett kritikáim tehát csupán a konkrét produkcióknak szóltak.

Csak röviden, ha már rákérdeztél: alapvetően "új fórumozó" vagyok, sőt, némi alapfokú zenei tanulmányok és – szigorúan amatőr keretek között folyt – pár évnyi komolyzenei "gyakorlat" után az opera világa iránt is csak jó két éve kezdtem el intenzívebben érdeklődni, és azóta követem a momust (legalábbis a "pörgősebb" topikokat), majd kb. egy éve regisztráltam is, de eddig csak egyetlen hosszabb "kritikát" írtam (a tavalyi MÜPÁ-s Puritánokról a Vincenzo Bellini topikba – arra is reagáltál).

Esetleg annyi  érdekes lehet mások számára is, és talán még nem "off-topic", hogy hogy is találtam rá a momusra. Első operalátogatásaim egyikére, egy 2016 januári Bohéméletre - az opera világában még legfeljebb "félműveltként" – a színlapon hirdetett "világsztár" Rost Andrea, a "Metropolitanben is fellépő kiváló bariton" Molnár Levente, és "az Operaház legjobb tenorja" Fekete Attila miatt váltottam jegyet (korábban egyiket se hallottam még élőben). Ehhez képest a produkciót megnézve Molnár Levente kapcsán a "semmi különös" érzése alakult ki bennem, Fekete Attilát már ott is túl harsánynak éreztem - ellenben a Rost helyett beugró, és számomra totálisan ismeretlen Pasztircsák Polinánál már a "Si, mi chiamano Mimi" első hangjaitól fogva elakadt a lélegzetem. (Ez a szerep, ma is úgy vélem, nagyon passzol hozzá.) Ugyanakkor furcsán éreztem magam, mert a közönség mindenkinek ugyanúgy tapsolt. Aztán tíz nappal később elmentem Miklósa Erika, a "világhírű magyar operaénekes" 25 éves jubileumi koncertjére az Erkelbe (nagy várakozással, és örülve a véletlen szerencsének, hogy sikerült jegyet szereznem a rég telt házas koncertre). Ahol is az Éj királynőjével kezdte - én pedig azon vettem észre magam, hogy néhány ütem után azért szurkolok, hogy sikerüljön befejeznie végzetes lecsúszás vagy még nagyobb gikszer nélkül befejeznie az áriát. Sikerült, és az est további részére valamennyire összeszedte magát - de így is mélységes csalódást éreztem. Ugyanakkor a közönség nagy része a végén felállva ünnepelt, és ezek után immár végképp kétségek fogtak el, hogy ennyire hozzánemértő, rossz hallású lennék netán. És mivel sajnos a jelenlegi környezetemben egyetlen operakedvelő sem él (eltekintve apámtól, aki viszont 250 km-re lakik Budapesttől, így vele jobbára csak "általánosságban" beszélhetek vele e kérdésekről) elkezdtem a neten keresni, hogy van-e olyan hely, ahol mások, köztük nálam hozzáértőbbek véleményét is megismerhetem. Hát így akadtam a momusra (és persze néhány más oldalra is, de itt volt "legszínesebb" a kínálat, meg igazi vitákat csak itt találtam). Azonban amíg nem szereztem szélesebb tapasztalatokat, addig nem akartam hozzászólni, csak élvezettel figyeltem, hogy mikor kihez áll legközelebb a véleményem az általam is látott előadásokról, illetve hogy milyen új ismereteket szerezhetek (elárulhatom: szinte mindegyik "aktív" tagtól tanultam valamit, persze nyilván vannak különbségek, láthatóan kinek-kinek mások az erényei, meg persze az ízlésbeli eltérések is számottevőek).  

Újabban már többször is "majdnem megszólaltam", főleg az általam jobbnak ítélt, vagy szerintem kevés figyelmet kapó produkciókról, de vagy valaki nagyjából elmondta azt, amit én is gondoltam, vagy időm nem volt, és napokkal később már okafogyott lett volna írnom. Csak egyetlen példa: a tavaly májusban a MÁO énekkari művészei által az Erkel raktárában előadott A bűvös szekrény c. előadás szerintem a maga nemében egészen kiváló volt - mégis csak kétszer adták elő, kb. 150-150 embernek. Emlékszem Csiki Gábor rezignált beírására, kb. hogy "ezzel is megvolnánk" - pedig szerintem iszonyú pazarlás ennyi ember ilyen sok munkájával készült produkciót ilyen kevésszer előadni. Ráadásul ez a darab abszolút közérthető is, én például simán el tudnám képzelni ifjúsági előadásokon, a középiskolások körében is "működne". De hasonlóan jó emlékeim vannak például a (szintén "háttéremberek" által megvalósított - ez nem a színvonalat minősíti, sőt pl. Kiss András egészen kiváló énekesi produkciót nyújtott benne!) gödöllői kastély-béli Élet a Holdon előadásról.

Vagy (legfrissebb élményem, most vasárnapi) a Pomádé király új ruhája az Erkelben. Nyilván erre majd mindenki a gyermekei kedvéért megy el: én is a hétéves kislányom első operaélményét kívántam ezzel biztosítani, annál is inkább, mivel nekem is ez volt „az első”, kb. ekkora koromban, egy operatársulat nélküli vidéki megyeszékhely úttörőházában, még arra is emlékszem, hogy Tréfás György volt Pomádé. Nos, a fő célt elértem (a lányom értette és élvezte az előadást), de ezen felül én is remekül szórakoztam, pedig egyik szereplő sem tartozott a legnagyobb énekes zsenik közé (Szvétek László, Bátki Fazekas Zoltán, Ujvári Gergely, Rezsnyák Róbert, Cseh Antal, Rácz Rita). Így ez is egy jó példa arra, hogy a meglevő énekes-állománnyal jól gazdálkodva, őket számukra alkalmas feladatokba állítva, akár igen egyszerű színpadi eszközökkel operáló, de jó rendezésekkel (itt most: Toronykőy Attila) sokaknak képes élményt nyújtani a mai, a 30-40 évvel ezelőttieknél összességében lényegesen szerényebb „erőkből” álló operaházi „társulat” is. (Annyit hozzá kell tennem persze, hogy előrelátó módon a földszint első sorába váltottam jegyet, nem csak lányom testmagasságára tekintettel, hanem mert – a tapasztalatom alapján alighanem okkal – tartottam attól, hogy az emelet 10. sorban már nem feltétlenül hallottam volna elégséges hangerővel minden szereplőt.)

Bocsánat, mégis sikerült „hosszút” írnom, elnézést.

Kedves Lajos, próbálkozik az ember mindig. (Köszönöm.)

Kedves ppp,

Bár bejegyzésemben csak általánosságban írtam, örülök, ha hozzájárultam ahhoz, hogy néhány jó szót (is) írj Bretz Gáborról és Pasztircsák Polináról. :) Köszönöm.

Kedves IVA, köszönet e bölcs hozzászólásert.