3. Meglehet, valahol emlékezetpolitikai kérdés is az, hogy Szent Erzsébet, IV. Béla és Kálmán herceg anyukája vérszopó kiméra volt-e, és bár a politikai beavatkozás a történelmi kérdésekbe sosem szerencsés, hasznos azért néha még lehet, most pl. a 2. pont keretei között.
2. A jelenleg élő Gertrúd-kép nyilvánvalóan annyira irreális, történelmietlen és elfogult, hogy nyugodtan hozzá lehet nyúlni.
1. Nem Bánk ölte meg Gertrúdot, hanem Petur ispán és kísérete. Ilyet nem is tanultunk, legalábbis nem a történelem órán. Az irodalom és az ének-zene óra hasznosságát ezzel persze nem vitatom.
Kedves joska141, egy kicsike kis telefonról írok, ezért fentebb néhány pontban csak röviden szólok hozzá a bejegyzéshez, elnézését kérem érte. Tehát:
Kedves Joska! A történelmet nem Katona Józseftől, vagy Erkel Ferenctől kell tanulni, ennél vannak pontosabb és objektívebb forrásmunkák, szakavatott történészek tollából. Gertrudis amúgy II. András hőn szeretett és szépséges felesége volt, és Szent Erzsébet édesanyja. Már ennek okán is tiszteletet érdemel, arról nem is beszélve, hogy a a fele se igaz annak, amit Katona József elképzelt, Gertrudis egyes magyar főurak németellenességének vált vétlen áldozatává. De térjünk rá az operajátszás helyzetére. Én nemrég óta, csak kb. 35 éve járok az operába. Akkoriban az embernek kevés szórakozási lehetősége lehetett, volt másfél tévécsatorna, mellette mozik, könyvek, a párt által preferált tartalommal. Akkoriban őrködtek azon, hogy a dolgozó nép színvonalas kulturához jusson, és terelgették is a jónépet finom erőszakkal a mindennapi kultúra vályújához. Volt ennek jó oldala és rossz is. Most viszont minden van, mi szemszájnak ingere, ezer tévécsatorna, multiplex mozik, internet, és minden más, gyöngy és moslék kifogyhatatlan mennyiségben. És SZABAD AKARAT. Lehet gyöngyöt keresgélni, moslékot zabálni, színházba, templomba, kuplerájba járni, oltakozni, vagy nanocsipet kiáltani. Mindent lehet, tessék választani. Én továbbra is a koncerteket, az operát választom. Megtehetem. Van már Erkel, Eiffel, Operaház is lesz nemsokára, és ott van a Müpa, így van konkurencia, verseny, és nagy-nagy kínálat. Handelt szereti? Ott a Theodora. Hopp, egy Joncseva, tegnap Netrebko, holnap José Cura. Milyen volt az opera 40 évvel ezelőtt? Voltak nagyszerű előadások, és voltak végtelenül pocsékok. Most milyen? Vannak nagyszerű előadások, és vannak pocsékok. Én nagyon szerencsés vagyok, mert hetente-kéthetente elmegyek egy előadásra, és általában jó koncerteket fogok ki. És előadások után minden esetben írok néhány sort a momusra, megosztom az élményemet a fórumtársakkal, egy-egy jó előadáshoz próbálok kedvet csinálni. Én ennyit tudok megtenni a magyar operjátszásért: évadonként veszek 15-20 jegyet, elmegyek, tapsolok, leírom az élményeimet, családomban, környezetemben is próbálom népszerűsíteni és propagálni az operát. És most halkan megkérdezem, hogy Ön, miben próbálja segíteni az operajátszást? Hány előadáson volt az elmúlt évben? Vagy ha nem tud elmenni, akkor nézi-e rendszeresen a Müpa streameket? Látta 3 napja a Theodorát? Megnézi ma este a Bajazzókat (bocs, ez csak a Bartókban megy)? Látta-e a Covid időszakban a világ nagy operaházaiból a sok-sok opera-streamet? És megosztotta-e élményeit velünk? Higgye el nekem, a mostani világban számtalan csoda van, ami mindenki számára elérhető, csak nyitott szemmel kell járni, és kinyújtani érte a kezünket.
Tisztelt Takatsa! Nagyon sok igazság, megszívlelendő mondat van írásában, a jövőben feltétlenül figyelembe fogom venni.
(csak 2 technikai apróság: Egy: a Momus oldaláról „dolgozom”, amikor a „Mai ajánlat” nevét szóvá teszem. Kettő: Nem akarok úgy tenni, mint GY.F. aki beszállókártyákkal volt kénytelen állítását bizonyítani.)
Ezek apróságok, de a lényeget tekintve Önnek tökéletesen igaza van. Én vagyok az az illető, akinek a pohár félig üres. Úgy érzem, jogosan említem ezirányú véleményemet, mert tanúja voltam/vagyok az opera, mint műfaj magyarországi teljes leépülésének/leépítésének. Nem hiszem, hogy erre különösebb példákat kellene hozni, mindenki látja a vidéki társulatok helyzetét, a budapesti operajátszás szünetelését.
Ez a folyamat sajnos évtizedek óta tart, kormányzat színétől, az ide öntött pénz mennyiségétől függetlenül.
A műfaj kommunikációja százszorosára növekedett, de – a régi mondás szerint – „jó bornak nem kell cégér”. Koromnál fogva még emlékszem az Opera/Erkel heti/kétheti műsor és szereposztás kiragasztott lapjaira. Megnéztem, elmentem, jegyet váltottam és vörösre tapsoltam a tenyeremet. Ma pedig – kis túlzással – szinte megkérdik, hogy mikor alkalmas számomra, mikor kezdjenek.
Nem akarom elemezni, hogy mi vezetett idáig, de a végeredmény tragikus.
(még egy zárójel: ahogy szoktam írni: „jelzésértékű”, hogy a „Magyar Opera Napján” egy olyan új magyar musical – Szikora-Lezsák szerzőpáros, 466 millióért – létrejöttéről tájékoztatnak, amely – az eddig tanultak ellenében – rehabilitálja a Bánk bán által megölt Gertrúd királynét)
Én az opera honlapján a műsorkalendáriumból írtam ki ezeket az adatokat, tehát ugyanabból, amiből Ön is dolgozik. A különbség nem az információ helyében, hanem az Ön szemüvegében van. Gondolom, hogy negatív dioptriás a szemüvege, így csak a negatív dolgokat mutatja. A szabad helyekből pedig mindig levonhatna egyet, ha vásárolna jegyet és elmenne az előadásra. Nem sopánkodni kell, hanem jegyet venni és elmenni az előadásra, és örülni annak, hogy egy világváros polgárai vagyunk és sok jóban és szépségben lehet részünk. Le lehet élni egy életet folytonosan bosszankodva, gyűlölködve, acsarogva, destruktív gondolatoktól terhesen, és úgy is, hogy az ember keresi mindenben a jót és a szépet. És tudja, "aki keres, az talál." És hozzátenném: mindenki azt találja meg, amit keres. Ki a bosszankodni-, ki pedig az örülni valót.
Tisztelt „Takatsa”! Köszönöm ismertetését a Magyar Opera Napja tényleges dátumáról és az aznapi eseményekről. Nem igazán tudtam ezeket.
Sajnos én – ismereteim hiányában - azt hittem, hogy ha egy intézmény egy adott napon ajánl egy meghatározott naphoz kötődő rendezvényt, akkor az a kettő egybecseng.
Úgy látszik a Magyar Állami Operaház esetében ez nem feltétlenül így van.
(Zárójel: régen a Nagy Októberi Szocialista Forradalom évfordulóját mindig november 7-én ünnepeltük, nem november 6-án vagy 8-án)
(Még egy zárójel: Az Ön tájékoztatása alapján még inkább szomorú a Bánk bán fórumon, más célból tett megjegyzésem, hogy egy – eszerint ünnepi – Bánk bán produkción több mint 1.000 (!!!) hely marad szabadon az Erkel Színházban)
A hétvégi Opera Café-ban szerepeltek mindketten az István a király próbáján.
A Magyar Opera Napja november 7-én van, Erkel Ferenc születésnapján, amelyet - tudtommal - 2013 óta ünnepelnek. 2021. november 7-én, tehát tegnap 19 órakor Erkel Ferenc Bánk Bán c. operáját adták az Erkel színházban, és szintén tegnap, 19:30-kor a Karmelita rendezvényteremben volt a Magyar Állami Operaház ünnepi estje, a Magyar Opera Napján. A tényekhez - amit "azért valahol jelzés értékű" bevezetéssel kommentálsz -, ez is hozzátartozik.
Én csak Pataki Adorján nevét olvastam.
Azért ez valahol jelzés értékű, hogy a „Magyar Opera Napja” eseményt az Operaház számos játszóhelye közül az Erkel Színház Bernáth Büfé-ben ünnepli meg, délelőtt 11,00 órakor. (Lásd: Mai ajánlat)
A nagy dérrel és dúrral (meg mollal) kapcsolatban felhívom figyelmedet a joska141 fórumtársunk által kicsit "eldugott" topikba (Bánk bán) belinkelt Molnár Levente-interjúra, történetesen origo.hu hasábjain. Kész csoda, hogy a -cikket idézve- világhírű operaénekesnek, temérdek külföldi és politikai felkérése mellett és talán megbékélve anyaintézményével, itthonra is jut ideje e fontos operai szerepre. Az operabase szerint egyébként a szezonban még Lescaut-kat és Boccanegra/Albianikat is fog itthon énekelni -saját kifejezését átvéve- székely Bánk bánunk.
Valahogy úgy emlékszem, Molnár Levente nagy dérrel dúrral távozott az Operából, mondván, hogy ott nem tejlesítették, amit ígértek neki. Ehhez képest most Koppányt fog énekelni. De ami még jobban meglep, hogy Nyáry Zoltán lesz István. Ezt a jobb sorsra érdemes tenort más szerepben miért nem hallhattuk?
Tökéletesen egyetértek és együttérzek a művészekkel, nem lehet könnyű..
Igen, rájuk vonatkozik. Jelmezes előadásban, korhű ruhához is volt, aki viselte.
Nálunk az Operába szigorúan csak covid-passzal vagy érvényes tesztel lehet bejutni, maszk kotelezo. A pikantéria az a dolognak, hogy a nézotér mellett a Opera-caféban/Bufé/ vígan lehet maszk nélkul diskurálni, csevegni. A Traviata bemutatoin 2 hosszú szunet is volt. Egy 10 perces szunet elég lenne.
Nahát, ez igazán jó hír: "viselheti". Remélem egyelőre nem tiltják be arrafelé, mert jegyem van a Hoffmann meséire és tudtommal még doktor Miracle-nek sincsen csodaszere a COVID-ra. (Ha a zenekari/kórustagokra vonatkozik a "viselheti", akkor beírásom természetesen tárgytalan.)
A maszkkal kapcsolatban, akinek a biztonságérzete igényli, viselheti.
Állítólag létezik kórus maszk, legalábbis az unokám énektanára mondott ilyet. Engem zavart, ami a kereszten történt, és nagyon a szemembe is világított. Ráadásul ízléstelen volt az egész, és nem tudtam kikapcsolni.
Az emeletről a keresztből én csak egy T betűt láttam. Így aztán nem is tudtam értelmezni a T betűn vonuló köveket és felhőket, időnként mintha egy bokszkesztyű s feltűnt volna. Én ezt kikapcsoltam, és a zenére figyeltem. Persze ott volt a képembe nyomva, így pl a Dies irae-nél elkezdett villámokat szórni. Azután a végefelé ezen a T betűn Krisztus teste vált láthatóvá. Akkor esett le nekem, hogy ez nem T betű, hanem kereszt. És amikor a Libera me-ben visszatért a Dies irae téma, akkor ez a Krisztus test elkezdett a kereszten vitustáncot járni. Úgy gondolom, hogy eddig a pontig ez az egész vetítősdi csak teljesen fölösleges, céltalan és fantáziátlan, magamutogató hülyeség volt, ami az "ilyet is tudunk csinálni" jegyében született. A rángatózó Krisztus viszont otromba és izléstelen ötlet volt, én csak röhögtem rajta, de biztos vagyok abban, hogy sok ember ezt nagyon sértőnek találta. De - üzenem az érdekelteknek - ez a buta és idétlen vetítés sem tudta tönkretenni ezt a szép estét, bárhogyan is mesterkedtek. Maszkot csak elvétve használtak a közönség soraiban. Én megkérdeztem, hogy kötelező-e a maszkviselés, a válasz az volt, hogy nem, csak ajánlott. Azt viszont érdekesnek találtam, hogy az énekkarból két énekesen is maszk volt, pedig nem is a zümmögő kórust adták elő.
Téged nem zavart a vetítés? Eleve nem értettem, hogy miért van látványtervező feltűntetve. Az rendben volt, hogy a Covid magyar áldozatai emlékének ajánlották az estét, de ez bőven elég is lett volna. De az énekkar elé, középre belógatott kereszt alakú vetítővászon, amin időnként villogtak a képek, engem zavart. És a füst is teljesen felesleges volt. Tán nem bíznak a zene erejében? A Főigazgató megtanulhatná egyszer, hogy a kevesebb mindig több!
Miközben a Müpában november 1-től kötelező a maszk, meglepetésemre az Erkelben nem az. A telt házban talán ha a nézők kétharmada viselte, a többiek bíztak az immunitásban. A zenekar vonós szekciójában is csak hellyel-közzel láttam maszkot, mert ott sem kötelező. És ha már morgok, a Müpában koncert után kijövet a jegyszedő fiatalok elköszönnek, míg itt (szintén maszk nélkül) egymással csevegnek. Mikor kijöttem, pont egy koreai filmsorozatot emlegettek. :((
Nagyon szép volt a ma esti Verdi Requiem, köszönet érte az összes közreműködőnek.
Az "évados szereposztás"-ban Andrea Nisi szerepel egyedüliként Mimi szerepében, tehát feltehetően december 21-én is ő fog énekelni. (Nekem Boncsér miatt felejtős az előadás). Itt van egy felvétel Andrea Nisivel. Javaslom számodra - ha bármit is javasolhatok - a pozitív életszemléletet. Ha tegnap este eljöttél volna a Müpába, akkor lehetséges, hogy ma nem a hibákat keresnéd mindenben. Ma az Erkelben lesz egy elég jónak ígérkező Requiem, arra is el lehet menni.
Tisztelt „Edmond Dantes”! Ami késik, nem múlik, még bőven van idő teltházas előadásra. Biztos a teltház, hiszen ahogy már előző hozzászólásomban írtam: ezek az előadások különlegesek lesznek, mert MIMI szerepe nélkül éneklik a darabot. (mai szereposztás az Opera honlapjáról:
https://opera.hu/hu/musor/megtekint/bohemelet-2021/eloadas-202112211900/
Karmester Kocsár Balázs
Rodolfo Boncsér Gergely
Schaunard Sándor Csaba
Marcello Badral Chuluunbaatar
Colline Köpeczi Sándor
Musetta Sáfár Orsolya
Benoît Rezsnyák Róbert
Alcindoro Szüle Tamás
Parpignol Ninh Duc Hoang Long )
Azért ez is alátámasztja, hogy az Opera illetékesei a legcsekélyebb mértékben sem olvassák a Momus fórumait. Ha olvasták volna az előző napi hozzászólásomat, már korrigálták volna, legalább egy „Mimi N.N.” jelzéssel.
Kedves joska141 és minden fórumtárs, úgy tűnik, sajnos korrigálnom kell előző beírásomat. Nem tudom, mit néztem tegnap, de most -ha jól- döbbenten látom, hogy az általam teltházasnak (be)nézett decemberi Bohéméleteken valójában és egyelőre (?) a jegytérkép "zöldmezős beruházás", kong a nézőtér.. ehhez nincs mit hozzáfűznöm. Legfeljebb azt, hogy a Bohémélet sem gyerekeknek való darab, nem karácsonyi mulatság. A Diótörő (lenne) tuti, már csak azért is, mert régóta viszik rá a mindenkori gyerekeket a mindenkori szülők, nagyszülők, quasi szokásjog megnézni.
Ilyen hangnemben szíveskedjék a hozzátartozóival beszélni. Ha valakit már beoltottak, akkor védettnek kellene lennie, vagy...?
És minden orvos hülye és nem normális, aki már korábban is maszkban járkált a ferztőző betegek között a kórházban. Jól van na, ők kérnek elnézést kedves uram!
A maszk kb. annyira hatásos, mint a szentelt víz. A Zeneakadémián Vígh Andrea sajnos már korábban bevezette, a MüPa mától (?). Továbbra is fenntartom azt a véleményemet, hogy gyáva megfutamodás, ill. pótcselekvés, amellyel ugyanakkor remekül lehet dicsekedni, elvégre adtunk egy nagy pofont a semminek.
Tisztelt Edmond Dantes! Köszönöm, hogy felhívta a figyelmemet a Bohémélet produkció decemberi szériájára. Biztos jelentős érdeklődés mutatkozik ezekre a decemberi előadásokra. A jelentős érdeklődést indokolhatja, hogy az előadásokat – az eddigiektől eltérően – Mimi szerepe nélkül fogják énekelni. Érdemes erre vonatkozólag átnézni a „napi szereposztás” rovatokat. Biztos érdekes lesz.
Kedves joska141, jó és iróniától mentes hír, hogy a decemberi Bohéméletek már most teltházasok. Nincs mese, ezt kell csinálni: a járvány miatt a színházról "leszokott" közönséget igenis népszerű darabokkal kell etetni azaz visszaszoktatni. Ezt teszi a friss kritikájában -zéta- által elemzett Bohémélettel a szegedi társulat, nyilván nem véletlenül. Más kérdés, hogy ha a tömött nézőtéren még akkor sem lesz kötelező a maszkviselés, annak a COVID nagyon örülni fog ... a COVID-ot elkapók kevésbé. Mától is csak a közforgalmú járműveken kötelező a maszkviselés, más zárt térben (még mindig) nem. A lassan lejáró szavatosságú és eleve kétes értékű ún. "védettségi (?) igazolványokat" sem kérik el a legtöbb helyen, még kevésbé vizsgálják meg őket és hasonlítják össze az azokat bemutatók személyazonosságával. A bornírtsággal ötvözött politikai rettegés a járványügyi adatokban "szépen" meg is mutatkozik.
A Budapesti Operabarátok Egyesülete „OPERABARÁT KLUBDÉLUTÁN” rendezvényét tartotta október 24-én az Erkel Színházban.
A szerkesztő-műsorvezető: Aczél András, rendező
Fellépő művészek voltak a Magyar Állami Operaház fiatal magánénekesei:
Fürjes Anna Csenge, mezzoszoprán
Megyimórecz Ildikó, szoprán
Kósa Lőrinc, bariton
Zongorán Bartal László kísérte az énekművészeket.
Beszélgetős vendégek voltak:
1.) Fekete Veronika operaénekesnő, drámai koloratúrszoprán; az Erkel Színházban jelenleg az operaelőadások alatti szövegfeliratozási munkát végez.
2.) Toronykőy Attila, rendező
Röviden az elhangzott műsorról:
Aczél András rendező (aki a tavaly májusban elhunyt egykori magánénekes, főtitkár, ügyvezető igazgató, Fülöp Attila utódjaként vezeti az Operabarát Klubdélutánokat) idén augusztus 29-e után már a második alkalommal köszöntötte az Erkel Színház bérletes nézőközönségét.
Az első részben Fekete Veronika érkezett a színpadra és foglalt helyet a kis asztalnál, hogy Aczél Andrással beszélgessen az Operában több évtizedet eltöltött sikeres magánénekesi pályájáról, a régi időkről, amikor még mint drámai koloratúrszoprán működött, de szóba került az egészségügyi állapota miatti kényszerű visszavonulása a színpadtól. Augusztusban a karitatív célú szoprán-gála honoráriumát neki ajánlották fel a művészek; a gála végén Szinetár Miklós kérésére a szövegfeliratozó fülkéből kellett feljönnie a színpadra - fogalma sem volt arról, hogy milyen kitüntetésben részesül, óriási meglepetés volt számára ez a felajánlás.
Aczél András a Művésznőnek, de nekünk is kedves meglepetéssel szolgált: három operarészletet szólaltatott meg a technikusokkal, kihangosítva – az Operaház és Erkel Színház élő előadásainak hangfelvételéről hallottuk Fekete Veronikát két patinás, nagy szerepében énekelni:
Verdi: Macbeth
- Lady Macbeth bordala, II. felv. – „Si colmi il calise” (Fekete Veronika és az Operaénekkar, vezényel: Medveczky Ádám) – Magyar Állami Operaház, 2002
- Lady Macbeth áriája, II. felv. – „La luce langue” (Fekete Veronika)
Erkel Ferenc: Hunyadi László
- Az opera fináléja (Szilágyi Erzsébet: Fekete Veronika; Hunyadi László: Kelen Péter; Gara nádor: Németh József) – vezényel: Medveczky Ádám, Erkel Színház, 1986
Toronykőy Attila rendezővel folytatódott a beszélgetés, de közben már Aczél András a színpadra szólította egyenként a fiatal operaénekes-generáció képviselőit: Kósa Lőrincet, Megyimórecz Ildikót és Fürjes Anna Csengét, hogy bemutatkozzanak és meséljenek eddigi pályájukról, terveikről. Mindegyikük lehetőséget kapott két-három operaária eléneklésére, majd Toronykőy Attila finoman véleményezte produkciójukat, tett egy-egy észrevételt és tanáccsal is szolgált számukra - "mit, hogyan, másképp" - elsősorban a színpadi kiállásukat (éneklés alatti mozgás, gesztus stb) illetően.
Még ideírom, mit énekelt a három fiatal művész – akik az Opera produkcióiban kisebb nagyobb szerepeket már abszolváltak, és az évadban több szép feladat vár még rájuk.
Kósa Lőrinc
- Donizetti: Szerelmi bájital – Belcore cavatinája, I. felv.
- Donizetti: A kegyencnő – Alfonso áriája, II. felv.
Megyimórecz Ildikó
- Mozart: Cosi fan tutte – Fiordiligi áriája („Come scoglio”)
- Puccini: Gianni Schicchi - Lauretta áriája
Fürjes Anna Csenge
- Bizet: Carmen - Habanera
- Donizetti: A kegyencnő - Leonóra áriája, III. felv.
Megyimórecz Ildikó és Kósa Lőrinc
- Mozart: Don Giovanni – Zerlina és Don Giovanni kettőse, I. felv. („Là ci darem la mano”)
Őszintén sajnálnám! Nem a "mindenki elmegy" lenne a jó megoldás, de ez már nem a még meglévő fórumosokon múlik! :)
Én itt a régiekhez képest új vagyok, de azt azonnal észrevettem, hogy Dantes nagyon nagyon túlszerepel. Most olvasom, hogy sokan elmentek innen miatta. Lehet, hogy én is megyek hamarosan.
A jó pap színház holtig tanul: ha MÁO ill. Erkel Színház (is) szeretné, hogy a közönség megtöltse nézőtereit, tanulhat a Nemzeti Színház új reklámklipjéből: a Nemzet(i) Főrendezője mégiscsak tudja, hogy kell csinálni: í g y.
Fáj, hogy tömören öszefoglaltam irányomban folytatott kitartó munkásságodat? Nekem nem fáj. No comment...biztosan ez is nagy sértés, sokaknak...akik téged nem kértek fel szóvivőjüknek :-)
Az előző hozzászólásom vonatkozik erre is. Amit írsz, annak egy része nem igaz, más része vagdalkozás.
Ha hiszed, ha nem van, aki nem szeret így beszélgetni. Hidd el nem azokkal van a baj, akik inkább itt hagyják a fórumot, mintsem állandó konfliktusban legyenek veled.
(Másoknak se tetszik ám, amit csinálsz. Előbb-utóbb mindenkivel összeakadsz itt, aki önállóan mer gondolkodni.)
(A további sértegető szövegeidre nem válaszolok. Te talán élvezed, de nekem egyszerűen nem pálya így beszélgetni.)
on "Az Erkel egy kezelhetetlen, hodály méretű csődtömeg. Hatalmas nézőtérrel, lehetetlen kiszolgáló terekkel. Eredetileg több mint 3000, jelenleg is több mint 2000 fős nézőtérrel, (amibe most csak 1800 szék van berakva. Azaz nem a tér lett kisebb, csak kevesebb benne a szék.) Önálló színházként mindig életképtelen volt. Le kellene bontani, és építeni helyette egy praktikus színházépületet. (Ha kell egyáltalán még egy színház.)" Izgatottan várjuk, komoly-e mindez és várható-e valami ténylegesen?
off Amiket összehordtál, az a rád jellemző módszer. Először -hírek szerint- kitiltatni szerettél volna, aztán énrám hivatkozva, úgymond "énmiattam" kivonultál, persze dehogyis vonultál, de ez (neked!) olyan jól hangzott, aztán szerinted "udvarolok a nap képe topicban a szerkesztőknek", most meg úgymond "támadlak" és "kiszekálom a fórumból, aki nem tetszik". Ugyan hogyan, mikor, mivel? És ugyan kit? Hiszen még téged sem, ha mint írod, "zavarnál", nem reagálnék rád, talán az lenne helyénvaló :-) Sőőőt, Cilikének is többször jeleztem a fórumon és igen, privátban is, hogy visszavárom, kézcsókom néki. Egyes számban, mert mások nevében nem vagyok jogosult se kiszekálni se visszavárni valakit.
Na látod, pontosan erről van szó. Ír az ember egy hozzászólást, erre jössz, és betámadod. (Beszólsz, kötözködsz, félremagyarázol.)
Lehetetlen normálisan beszélgetni bármiről, ha te épp érintve érzed magadat. Lényegében kiszekálod a fórumból, aki nem tetszik neked.
Mivel a moderátorok ezt hagyják, én befejeztem itt a fórumozást.
Muszáj néha engedni... :-)
(Az, hogy nem napi 5-10, hanem max havi néhány bejegyzést teszek, hogy nem "csevegek", csak konkrét témákhoz szólok hozza, pont ezt jelenti. De látom téged még ez is zavar. :-)
Ha felvilágosítanál, mire gondolsz/milyen sorok között mit kellene (ki)olvasnom? +privátban
Megint megjátszod a hülyét, vagy pedig sokat megélt k-európaiként nem tudsz a sorok között olvasni???
Szinetár tanár úr csak tudja ... sőőőt, Oscarral ellentétben ő talán mondta csinálta is. Ellenben emlékeztetnélek 10868. sz. beírásodban az Erkelről írottakra, ha esetleg túl régen volt már és elfelejtetted volna.
" Az Erkel egy kezelhetetlen, hodály méretű csődtömeg. Hatalmas nézőtérrel, lehetetlen kiszolgáló terekkel. Eredetileg több mint 3000, jelenleg is több mint 2000 fős nézőtérrel, (amibe most csak 1800 szék van berakva. Azaz nem a tér lett kisebb, csak kevesebb benne a szék.) Önálló színházként mindig életképtelen volt. Le kellene bontani, és építeni helyette egy praktikus színházépületet. (Ha kell egyáltalán még egy színház.)" Idézet vége.
Vagy te is csak humorizáltál, mint takatsa fórumtárs? (ld. itt lejjebb). Biztosan nincs humorérzékem, mert tőled, mint bennfentes(nek gondolt) művésztől valahogy komolynak tűnt a dolog. Mindenesetre örvendetes, hogy -mint egykoron írtad: énmiattam- mégsem hagytad el a fórumot, és bár többnyire láthatatlan vagy, tudjuk, lélekben mindig itt (is) vagy és beírásaiddal legalább néhanapján örömteli perceket szerzel sokaknak :-)
Lehet, hogy humorosnak szántad beírásodat és az is lehet, hogy joska141 fórumtársunk -netán más is- a hasát fogta és a térdét csapkodta, könnyeit törölgette a kaczagástól (bár legalábbis kétlem) .. én sajnos nem. Az Erkelről szóló szakasz azonban felkeltette az érdeklődésemet, mert mint említettem, ez a lebontási ötlet már elhangzott itt pár hete, nem is akárkitől. Mindjárt fel is frissítem az emlékezetét. Szóval: bontsunk vagy ne bontsunk? Erkelt vagy pezsgőt? És mire?
Szinetár tanár úr mondása jut eszembe rólad: „Aki sokat keveri a sz.rt, azt előbb-utóbb behúzza a kanál.”
Te komoly veszélyben vagy… :-)
Kérdeztél valamit? Nekem ez nem tűnt fel, egy kérdőjel sem szerepelt a hozzám intézett írásodban. Tudod, erre nagyon érzékeny vagyok, mert én minden kérdésre válaszolok. Szóval, ha ez kérdés volt, akkor annyit tudok erre mondani, hogy a 10936-os bejegyzésemet én humornak szántam, első betűjétől az utolsóig. Hogy ezzel a humorral mi volt a célom, azt nem árulom el, azt mindenkinek saját magának kell kitalálnia. Nem vagyok bennfentes, így nem tudom, hogy bárkinek van-e bármi terve az Erkellel, de ha a véleményemre vagy kíváncsi, akkor nem hiszem, jobb hely az Erkel annál minden szempontból, hogy lebontsák, és különben is a belső tere a magyar bauhaus egyik legszebb alkotása.
off Aki nem tud arabusul az:
on arra válaszoljon, amit kérdeztek. Aggályos, hogy rövid időn belül két befolyásos fórumozó is az Erkel Színház lebontását pedzegeti. Nem zörög a haraszt, ha ...
Hát én ezt a bauhaus-stílust vagy mit, a The Rough Guide to Budapest-ből vettem. Azt sem tudom, hogy mi az a Bauhaus, valami német összetett szó lehet, talán épületház?, de a bau akár odu-t is jelenthet, ahol ugyebár mókusok laknak, és az Erkel azért annál egy kicsit nagyobb, szóval lehet, hogy igazad van (ebben).
