Maximálisan a minimumra, avagy a Magyar Narancs és a velük élő Gáspár Sándor
Origo. hu - 2020.11.27. 09:42
ÓKOVÁCS SZERINT AZ OPERA – 158. LEVÉL
Édes Néném,
miért Önnek küldöm, amit a Magyar Narancsnak szánok? Egyrészt, mert így is eljut, másfelől, mert talán ott át se vennék. És hol volna a szabad média, a sokoldalú tájékoztatás, a hallgattassék meg a másik fél elve? Október 30-án már megtette a hetilap, hogy elhallgatta az Opera válaszát, amelyet pedig ő maga kért számos témában, hát most legalább az olvassa, akinek számára a köznévi értelmű narancs talán gömbölyű, de az Opera tűz alatt tartása, a destruktív szakszervezetekkel való elvtelen és igaztalan cinkosság nem az. Minden balos magyar szakszerv ősatyja, Gáspár Sándor volt állítólag olyan rinocéroszbőrű, hogy Kádár mellől negyven éven át eltávolítani nem lehetett, még megsérteni se. Ezt a céltudatosságot nem tudom tisztelni. Hozzá méltóak a maiak, akiket gyűlölet és nonstop kombattáns hajlam vezet - érdekképviseletek, akiknek arcán ez a poetica: „Maximálisan a minimumra!"
[...]
Mai cikk címe, a Magyar Narancs internetes honlapjáról:
„A próbák azonnal leállítását követelik a Napkirályt játszó főigazgatótól az Operaházban”
Semmilyen kompetenciám nincs egy-egy operai próbafolyamat megítéléséhez, az azért mégis figyelemre méltó, hogy egy jövő év február 21-i balett próbáit ezekben a hetekben bonyolítják le…De hát azért vannak a megfelelő intézményi vezetők, hogy ezt felelősséggel meg tudják szervezni.
Attol tartok, esetunkben inkabb on az, aki szamonker(t) valamit enrajtam -s n e m en onon- nemde? (507) Raadasul olyasmit, ami szimplan nem igaz. Ui. (noch einmal) n e m kritizaltam nevezett muveszt, sot (508). Nem tudom kinek az eletvitelere celoz nyolc ev tavollet utan, de nem is tartozik ram. Azt viszont sajat erdememnek tulajdonithatom, hogy sikerult ont felebresztenem nyolceves Csipkelid...khm...Csipkerozsika-almabol ;-) Remelhetoleg eztan is ilyen eber es aktiv marad k o z o s forumunkon mint eme szomoru novemberi reggelen...barmilyen nick alatt..
Azért ugye Ön is érzi, hogy meglehetősen nevetséges, amikor számonkéri, mit, mikor kommentelek, és főként, milyen néven? Én, Önnel ellentétben, a saját nevemen szerepelek itt, az meg, hogy csak akkor írok valamit, ha szükségét érzem, hadd legyen már az én dolgom. Mondom ezt minden tisztelettel és elfogadással azon fórum társaim iránt, akik a Momuson élik az életüket és mindenhez van hozzáfűznivalójuk. Ezt is el lehet fogadni, én nem tartozom közéjük. Semmilyen más néven sem.
Kedves nagylidi, ha megosztja velunk, hogy ezen a neven hol jart harom (3) db. 2012-es beirasa es 2020 osze kozott, netan milyen mas neve(ke)n tisztelte meg a forumot, akkor -bar nem szivesen, de- visszahallgatom, pontosan mit is konferalt fel a csinos, ambator kevesse ratermett konferanszie holgy a muvesz glyndebourne-i felkereserol. Igy korrekt a deal, nemde? Udv. ED
PS Se nyugodtan,se nyugtalanul n e m kritizaltam Kalman Petert, ellenkezoleg: jeles muvesznek titulaltam (ld.508). Ha kevesli, irja meg rola a sajat velemenyet ... esetleg ismertebb nickje alatt, de ez az on szive joga.
Azt irtam Kalman Peterrol: "j e l e s enekes". Lehet ezt kevesellni, en ezt a minositest elegsegesnek tartom. Jeles =5, elegseges=2. Kalman Peter: 5, ED: 2. Igy talan atmegy(ek). Nem art takarekosan banni a magasztalo vagy barmilyen jelzokkel. Magam is ezen vagyok. Neha talan nem sikerul, remelem, tobbnyire igen. Nem tul hosszu ittletem (2015) ota annyi "vilagszinvonalu" enekesrol, alakitasrol olvashattam mar Momuson (hadd ne soroljam, kikrol), hogy kezdem elhinni Foig. Urnak, hogy -mikent mondani szokta- a "vilag egyik legnagyobb zenes szinhaza" hemzseg a vilagszinvonalu vilagsztaroktol. Ugy legyen! Hajra MAO!
Ön már látta a 2022-es Glyndebourne-i programot? De jó Önnek! Ezzel viszont úgy vélem, egyedül van. Ugyanis a műsorvezető NEM a jövő évről beszélt... egyébként pedig nem tetszhet minden énekes mindenkinek. Nyugodtan kritizálja Kálmán Pétert, ez az ő érdemein mit sem válltoztat.
Gabika világszínvonal de Petike nem? És a kis Domi és Annuska, a huncut Jóniról nem is beszélve? Mindjárt elsírom magam. De, hát én is csak egy eb vagyok Ön szerint, így sírásra se tehetségem, se okom. Vau-vau.
Pontosan Edmond! Semmi "mocskolódás" nem volt az írásomban, de tegyük helyre a dolgokat! Számomra a két szoprán közepes, mint hangban, mint kifejezésben, színpadi jelenlétben pedig főleg! Kálmán Pétert kedvelem, jó "szakember" , de nem világszinvonal (muzsikus füllel) !!
Balga Gabriellának is volt áriaestje Kolonits Klárával együtt.Tessék meghallgatni, amit ott nyújt a Gabika az a világszinvonal! Akinek van füle az hallja, akinek nincs ....az nem !
Mert te már énekeltél ott! Ha nem tűnt volna fel, a Don Pasqualét megszemélyesítő énekes nélkül az az opera történetesen nem adható elő!
Javasolnám estéli olvasmányként pár komoly karriert befutó világhírű énekes önéletirását, vagy a velük készült interjúkat - meglepő, sőt megdöbbentő módon igen pozitívan nyilatkoznak a kisebb szerepeket megformáló "comprimario"-król, mert pontosan tudják, hogy az opera általában nem kétszereplős kamaradarab, és nélkülük nincs előadás!
Van, aki addig világszínvonalú, amíg nem énekel. Kálmán Péter viszont akkor is világszínvonalú, ha énekel. Ezt már sokszor bizonyította, és előbb-utóbb Salzburgban is lesz rá lehetősége. :)
Annál nem lehet világszínvonalúbb valaki, mint hogy Don Pasqualét énekeljen Salzburgban. Még ha el is maradt...
"Belehallgattam". Aha.
Belehallgattam a Kálmán Péter és vendégei-koncertbe. A szoprán mint kétked fórumtárs írta, hamis volt a Norina-áriában, képzetlen füllel is hallhatóan. A Bosszúária előadása pedig szvsz amateur színvonalon zajlott le...csak úgy mint az egyébként igen csinos konferanszié hölgy közreműködése, fájó outsider-sége, sűrű bakizása, már amennyit hallottam. Annak sem találtam pl. nyomát, hogy a jeles énekes Glyndebourne-ba készülne bármilyen szerepben, bármelyik Bartolóként, ahogy az ifjú hölgy belengette. Látok pár lezajlott Sevillai-Bartolót és látok egy sajnálatosan, nyilván a járvány miatt törölt Figaro-Bartolót Chicagóban. Glyndebourne viszont jövőre egyiket sem játssza, se vele, se nélküle, már ha egyáltalán lesz fesztivál, ki tudja ma még.
A "világszínvonal(ú)" jelzőt pedig nem koptatnám túl fényesre. Kálmán Péter esetében sem.
Jó lenne leszokni erről a "semmi sem jó, ami hazai" mentalitásról! Aki egy adott eseményen - hangverseny, operaelőadás, stb nem lép fel - azt annak a méltatásakor vagy akár bírálásakor nem lehet megemlíteni! A két énekesnő és a zongorista nagyon jó volt, méltó partnerek tudtak lenni, ebben ez a lényeg! Nekem speciel az egész műsor nagyon tetszett! Egyébként pedig a kinek ki tetszik jabban vagy kevésbé, az meglehetősen szubjektiv.
Nem, ők nem világszínvonal. Sőt, zárójelben megjegyzem, Balga Gabriella - bár szeretem - sem világszínvonal. Világszínvonal Kálmán Péter. De szerencsére találtak hozzá két énekest és egy kiváló zongoristát, akik méltó segítői voltak és nem rontották le Kálmán Péter szenzációs előadását. Az ő szerepük ebben tehát ennyi, de ez nem kevés. A fantasztikus élményhez ők is hozzájárultak, köszönet érte.
Amúgy, ha vette volna magának a fáradságot, és nemcsak mocskolódik - szokása szerint - akkor észrevehette volna, hogy ebben az előadásban Balga Gabriella nem szerepelt. Így nem is volt szó róla, mint még sok más énekesről sem, akik - bár az Operaházban rendszeresen énekelnek - erről az előadásról hiányoztak.
Bocsánat, Szemere Zita és Fürjes Anna =világszinvonal?????
Ha Balga Gabriellát mondjuk akkor igen, Ő valóban világszínvonalú énekes!!!! Miért nem őt dicsérik? Miért mindig a közepes énekeseket? Ne dobálózzunk ilyen jelzőkkel, mert messze vannak attól mint Makó Jeruzsálemhez!
Köszönöm! Valóban nagy élmény volt. Kálmán Péter ragyogóan énekelt és - a színpad adta keretek között - remekül játszotta meg az alakított figurákat. Tudom, sokan nem értenek velem egyet, de dalestek, és különösen áriakoncertek alkalmával számomra kevés, hogy valaki odaáll a zongora karéjába, és mint aki nyársat nyelt, gyakran rezzenéstelen arccal elénekel valamit. Nekem hiányzik annak a megjelenítése, hogy átérzi, átéli amit előad. Persze, vannak kivételek, és mostanában egyre több énekes engedi meg magának, hogy kis alakítást is becsempésszen az előadásba, de az általános a karótnyelt megjelenés. Nekem a hölgyek is tetszettek!
Kálmán Péter tényleg nagyszerű volt. Szemere Zita viszont ham8s, mint mindig. Furjes Anna még tanuljon.
Egyetértek. Köszönöm, hogy felhívta rá a figyelmemet. A zenei megvalósításon túl számomra külön öröm, hogy Kálmán Péter szövegejtése hibátlan, a legutolsó mássalhangzóig tökéletesen érthető.
Kálmán Péter áriaestjét mindenkinek ajánlom. Végre egy tökéletes, világszínvonalú produkció az Operaháztól. Kálmán Péter zseniális, és a közreműködők (Szemere Zita, Fürjes Anna és a zongoránál Katona Anikó) méltó társai. Nagy élmény, gratulálok és köszönöm.
Igazi kuriózumot láthatnak az OperaSzerda következő élő adásában
ORIGO - 2020.11.04. 09:38
Az OperaSzerda 2020. november 4-ei részében egy igazi kuriózum, Offenbach A rajnai sellők című operájának keresztmetszetét láthatják a Facebookon és az Origón. Az élő közvetítés a Hevesi Sándor háziszínpadról lesz 20 órától.
Offenbachot legtöbbször csak úgy tartják számon, mint operettek és egyéb, könnyed muzsikák zeneszerzőjét, aki csak egyetlen igazán komoly művet alkotott: a Hoffmann meséi-t. A francia zeneszerző azonban összesen TÖBB MINT 650 MŰVET KOMPONÁLT, első operája, A rajnai sellők pedig (melyben már felcsendül a későbbi Hoffmann-ból ismert, híres Barcarolle-téma) méltatlanul merült feledésbe. A darab egy belső háborúzások miatt széthullott országról mesél egy különös szerelmi történeten keresztül. A bámulatosan gazdagon komponált, sziporkázó és csillogó műben költészet és politika, álom és valóság, a természetfeletti és a reális világ keveredik. Az opera Magyarországon először 2018-ban mutatkozott be az Erkel Színházban.
Az OperaSzerda-sorozatban látható keresztmetszetet Kováts Andrea állította színpadra Zöldy Z Gergely jelmezeinek felhasználásával. A közvetítés szereplői: Boncsér Gergely (Franz), Gábor Géza (Gottfried), Keszei Bori (Armgard), Szegedi Csaba (Conrad) és Ulbrich Andrea (Hedwig). Az előadás narrátora Mona Dániel, zongorán közreműködik Bartal László. A november 4-ei adás 20 órától kezdődik, a keresztmetszetet a Hevesi Sándor háziszínpadról közvetítik.
Elnézést kérek. Jablonkay Éva 3x énekelte. Delilát 1972-ben.
Garanca aztán minden, csak nem vadítóan szexi. Egy jó hanganyag, de Delilától oly messze van mint ide a MET, viszont sokkal inkább agyas, technikás énekes, semmint tüzesen szenvedélyes. Atala a Háziasszony szerepében viszont rendkívül expresszív IS volt és bőven látom benne azt a királynői jelenséget, amivel meg tudná formálni Delilát... Charlotte, ugyan már... Az Mester Vikinek való, Atalára csak ráragadt ez a lírai mezzo-jelző, ami fiatalon volt, már rég nem az. Klütaimnésztra, Wagner-szerepek, modern zene, francia démonok, ez lenne már az ő világa...Nem kimondottan olaszos alkat, de én pl. Azucenának vagy Ulricának is szívesen meghallgatnám.
A 21. század jól éneklő embereket sem kér, csak csupa ágensek által megcsinált féltehetség sztárt, aki pont az olyan felületes közönséget szolgálja ki, amit a hozzászólásodban levászolsz.
Köszönöm, akkor mégis én emlékeztem jól.
A premiert Komlóssy Erzsébet és Joviczky József a másik szereposztás Szabó anita és Pálos Imre ,JablonkayÉva a 7o -es években énekelte néhány alkalommal.
Nagy szerepe a Hovanscsinában Márfa volt
Kicsit utánanéztem, mert nem tudtam eddig róla: sajnos mindenhol azt írják (megemlékezések, wiki...), hogy az egyik legnagyobb seikere volt. Bocs. Ennyit a tévedésekről. Ez is bizonyítja a hozzáértéseteket.
Akkor olvasd el a 479-et. Nem én tévedtem.
Ha már oly okosan írsz, ne legyen benne tévedés!
Teljesen mindegy. Azt hiszem kiderült, hogy nem ez a lényege a mondandómnak. Egyébként nem én állítottam, hogy hallottam vele.
Jablonkay Éva sosem énekelt Delilát!
Mindenki szemelyes izleset tiszteletben tartom es ugyszolvan minden muveszt megbecsulok, mar csak azert is, mert mindegyikuk tobbet tud mint en, mivel nem vagyok muvesz ... de azert megis probalok differencialni. Az Operahaz egykori derekhadanak szorgos robotosat meg legjobb pillanataiban sem hasonlitanam a vilag ma (egyik?) legunnepeltebb mezzojahoz. Mar csak az elobbire valo tekintettel sem.
Itt a lényeg: mi az, hogy "a szerephez illő hangon". Händel eredetileg kasztráltaknak írt főszerepeit évtizedeken keresztül letranszponálták és baritonok énekelték. Majd jöttek a mezzok és ők énekelték. Majd jöttek a kotratenorok és ők. Akkor kinek a hangja illik hozzá? Delila szerepét lehet tudni, hogy kinek írta Saint-Säens. Hát nem volt az a kimondott dögös alt. Akkor most kinek is kellene ezt énekelnie? Azért mert nektek Obraztsova tetszik, mint Carmen, vagy Jablonkay Éva, mint Delila, nem jelenti, hogy ne lehetne még százféleképp elénekelni, és egyikre sem mondhatja senki, hogy az úgy nem helyes, hogy mit képzel az énekes, hogy merészeli ezt a szent szerepet meggyalázni... Max nektek nem tetszik. És?
Delilának el kell tudnia énekelni a szerepet a szerephez illő hangon. Minden más csak ezután következik, nem előtte. Én ifjúkoromban Szabó Anitával, Jablonkay Évával láttam, egyikük se volt "szexi" a szó valódi értelmében, annál inkább hangban. Nemrég láttam egy részt a Sámson és Delilából Garancával, kikapcsoltam. Nagyon szexi volt, a szó valódi értelmében, hangban semmi.
Elovigyazatosan fogalmaztam avagy menekulo utvonal magamnak: "mar nem mindig" egyebkent pedig gratula ;-)
Ne beszelj kerlek mas neveben!
Delilanak elsosorban nem intelligensnek kell lennie hanem vaditoan szexinek, ezt ne felejtsuk el. Akkor se, ha a mi korunkban ez a szempont mar nem mindig elsodleges ;-)
Eleg gyakran irom itt, hogy bizonyos szerepeket eleve nem szerencses, hogy ne mondjam: mulatsagos bizonyos eletkor es bizonyos testtomeg/suly folott enekelni es foleg jatszani...de mindig hoznak ellenpeldakat. Neha en is, de a foszabaly szerintem a fenti. A 21.szd.nem ker 60 eves Mimiket, 80 kilos haldoklo Violettakat, huvosre temperalt kozepkoru Delilakat es lehetoleg hegyomlas meretu "hodito" tenorokat sem.
Tokéletesen egyet értek, Pozsonyban hallottam eloszor a muvésznot /V-4 koncert/, gyonyoru hang és eloadásmod. A koncert utáni fogadáson gratuláltam neki, negyon kedves volt velem szemben. Nagyon intelligens holgy.
Basilides Mariat tartjak a legnagyobb magyar alt enekesnonek, akinek pedig eleg korlatozott volt az alkatahoz, szemelyisegehez passzolo repertoarja tudtommal. Elsosorban oratorium- es dalenekeskent volt nagy, operakban a statikusabb szerepekben. E tekintetben Schock Atala talan ra emlekeztet es ot kovethetne. Semenchukot pl. eleg nehez elkepzelni mondjuk a Mate-passio altszolistajakent, Orpheus szerepeben vagy nem-orosz klasszikus dalok eloadojakent. All-round enekes nincs, meg altban sem, legfeljebb voltak, vannak, akik annak kepzelik magukat.
Schöck Atala soha nem volt elkényeztetve szerepekkel és előadásokkal, pedig értékes, jó hangú énekesnő. Sokszor olvasták a fejére, hogy hideg, nem tud eléggé kitárulkozni a színpadon visszafogott személyisége miatt. Viszont ha összehasonlítjuk a hirtelen megjelent és valamilyen okból azonnal favorizált, már szintén nem egészen hamvas korú Szántó Andreával, Schöck Atala hangja ahogy mondani szokás, mindent visz! Azt sem lehet nem észrevenni, hogy azonnali megújulásra lenne szükség, ami az operaénekesek társulatát illeti, főleg a szoprán és a mezzó szólamokban! Képtelenség, hogy mindent ugyanaz a két énekesnő abszolvál ezekben a fachokban már hosszú idő óta! Az 55 és 60 körüli énekesnőknek ideje lenne átadni a stafétabotot! A színház vezetése pedig keressen friss hangokat, fiatal tehetségeket, új arcokat! A férfi énekeseknél valamivel jobb a helyzet, de ott is sok a szereposztási fiaskó!
Igen Kodályt hallgatva Komlóssy Erzsébet jut eszeme,akit iggyekszik a éppen ,most halálra dícsért művésznő utánozni.Na de ahhoz még sok tejbegrízt meg kell ennieA másik Komlossiról ne is beszéljünk.Mindig nagyobb volt a füstje ,mint a lángja.Ezzel le is léptem a témáról.Véleményem subjectív természetesen Nekem olyan mezzók jönnek be,mint anno Kolóssy Erzsébet Tiszay Magda,Budaí Lívia jelenben meg E SemenchukAztán altnak Németh Anna a régmúltból.
Na igen! Legyünk jóhiszeműek!
Nekem a mamuskas Charlotte-ja maradt meg, na az nem volt unnep...azt hiszem leginkabb oratoriumokban es bizonyos nemet operakban, lehetoleg statikus szerepekben (Erda) a helye. Szep, pasztozus hang, higgadt temperamentumu szemelyiseg..
Hogy lehet itt mindenki ily gonosz?
Termeszetesen lapsus volt, es a La Favorite Leonorajara gondolt.
Abban a videóban nekem is az a kedvenc részem, mikor a mezzo szerepekről kérdezik és hosszas gondolkodás után A végzet hatalma Leonórája jutott eszébe. :)))
"Csak egy maradhat"? Ezt vajon ki gondolhatja, igazi altunk annyi van mint égen a csillag, főleg ilyen... :D Gál Erika, Komlósi, Wiedemann nagyon jó mezzok, de mezzok, ilyen zengő mélységű, sötét tónusa egyiküknek sincs (Komlósi ráadásul azért már karrierje alkonyán) és ez bizony hiánycikk, nincs már Takáts Tamara, Jablonkay Éva... Kovács Annamária volt még pár éve, de ő is eltűnt. Atalának csodálatos szerepek lehetnének az alt/mély mezzo repertoárban s hallhatóan az utóbbi pár évben ért meg a matéria ezekre a szerepekre, azon kívül pedig remek színpadi jelenlét, kiváló színészi játék és egy szép, dívás alkat is társul hozzá... hogy miért nem a szakmai szempontok a mérvadóak, s miért éppen a múltkor Tannhäusert mészárló Szántó Andrea lesz ezeknek a fachoknak az új üdvöskéje, szerintem fedje lírai homály... Ezért megint gyűlölni fognak meg jönnek a férjek, szeretők, ágensek, mittudoménkik kommentjei, nem érdekel - én a művészetet és a valódi művészeket szeretem hallgatni, élvezni, ha pedig keveset kapok belőlük, mérges vagyok. S művészek vannak, mert vannak, még ha nehezebb is megtalálni ma a korpa közt őket.
Azon ritka alkalom, amikor maximálisan egyetértünk. :) Shöck Atala az egyik legnagyobb kedvencem, és ünnep számomra minden fellépése.Tavaly decemberben pl. abban a szörnyű Messiásban egyedül az ő produkciója volt a vigaszom, Istenem, micsoda szépen énekelt. Aztán emlékszem a 2018-as Trisztán és Izoldára, ahol Brangane-ként ő volt a főszereplő. Neki a világ legnagyobb szinpadain lenne a helye...
