Én azért még vesztegetnék pár szót Alexandra Rousseau-ra. Végigzongoráztam a YT-on a felvételeit: jóformán 2 Giuditta, 2 Santuzza a repertoár a 2010-es évek óta, de vagyok olyan mazochista, hogy a hatoscsatorna ’Szerdán estidőben’ című műsorát is megnéztem, melynek vendége volt anno. Kérdezi a műsorvezető: „Milyen szerepekre vágyik, mire áll készen?” / Válasz: „A Carmen természetesen, aztán Eboli és A végzet hatalma Leonórája (!!!)” – Nem inkább Preziosilla? Na, erről ennyit! Aztán, ha már david28 volt olyan kedves, s említést tett Schöck Atala nagyszerűségéről, kivételes hangmatériájáról: hát, ja! Ki érti azt, hogy egy ilyen fantasztikus énekesnő –ereje teljében- miért lett parkolópályára téve? Első osztályú Carmeneket produkált pár éve, amihez csak nyúl, arannyá válik. Nem bocsátkoznék találgatásokba, de valami olyasmiről lehet szó, hogy: „Csak egy maradhat!” (Drámai szopránjaink esetében is hasonló a helyzet ugyebár, orrvérzésig ugyanaz a 2 énekesnő.) Világjáró Komlósink hazatalált, s –túl a zeniten- itthon kívánja elénekelni mindazt, amire korábban nem volt lehetősége –kísérteties az egyezés Rost Andrea receptjével-. Az új kedvencről, Szántó Andreáról már nem is kezdek hosszas fejtegetésbe. Száz szó, mint egy: jó lenne ismét az Erkel Színház környékén látni Schöck Atalát, s nemcsak azért, mert éppen eltévedt a ’nyolckerben’…
Természetesen a tegnapi Kodály nyomán jutott ő eszembe, a Háziasszony szerepével így Komlóssyt hallottam utoljára eggyé válni.
Tul sok szot vesztegettunk olyanra, akire nem erdemes, helyette inkabb szeretnem kiemelni Schöck Atalat, akinek vegre oriasi profizmusahoz es kiveteles tehetsegehez melto szerepeket kene kapnia itthon is.Orommel lattam, hogy A karmelitakban o lesz de Croissy, ill.Az ezred lanyaban Berkenfield markine. Azonban ez a tipusu althang nagyon ritka, en pedig fel karomat odaadnam egy ilyen hangu Delilaert. Hogy csak egy peldat mondjak...
Még anno 2014-ben volt szerencsé(tlensége)m dolgozni az I. Nemzetközi Marton Éva Énekversenyen, ahol a jelentkezők közt, a hazai eresztésben Ruszó Alexandra is megmérettette magát olyan fiatal indulók közt, mint mondjuk Vörös Szilvia, Kálnay Zsófia vagy éppen Vásáry André. Lényeg: akkor bizony megjegyeztem Ruszó nevét, mert egy tehetséges, színpadra termett és rendkívül dekoratív nőt ismerhettünk meg személyében, nem mellesleg nagyon szépen énekelt. Aztán amilyen lendülettel jött, úgy el is tűnt! Látom, nagy port kavart itt a kedves fórumtársak kritikája –egyik-másik abszolút jogos, reális-, de tény, hogy telnek-múlnak az évek, s ha valaki eddig nem ’alapozta meg’ sikerrel a pályát ill. nem koncertezik folyamatosan, annak a nevét kevés szerencsével, művészetét pedig nem feltétlen fogjuk (el)ismerni. Egyébként én is néztem azt az adást, ahol Santuzzát énekelte; szomorú, de meg kell jegyezni, hogy tényleg borzasztó volt! Ég és föld a 6 esztendővel ezelőtti és a mostani Ruszó Alexandra. Csak csendben, szerényen javasolnám neki, hogy vagdalkozás helyett inkább keressen egy olyan énektanárt, aki visszatereli őt a ’jó útra’. Sok szerencsét hozzá! P.S.: Amúgy itt se trollok, se fizetett, véresszájú tollnokok nincsenek, s nem gondolnám, hogy bárki is azért írta le a véleményét, meglátását, mert azzal szánt szándékkal rosszat akart volna a szóban forgó énekesnek.
Ki az a Ruszó Alexandra? Deutsch Tamás kicsit nyersebben kérdezné..(csak 18 fölöttieknek!)
Olyan szinfolt tunne el az eletunkböl, amivel meg a Vanish se bir!
Pedig érdeklődve hallgattuk - bocs ez képzavar - olvastuk volna a továbbiakban is az "új idők új dalait"!
456
S/S az O/A-ban, kérlek ne tartsd magadat vissza. Ez a két beszólásod igazán ütős volt, új színt hoztál szürke kis világunkba. Mindig jól jön egy kis vidámság, várjuk a folytatást! :)
És ez az egy éppen elég is volt, de inkább sok. (Azt egyébként honnan veszi, hogy az itt írók bármelyike is nem muzsikus? Nem kell válaszolnia.)
Nekem az első és utolsó írásom volt ide. Isten ments, hogy ilyen emberekkel vitázzak, reagáljak,hiszen nem muzsikusokkal állok szemben. Pontosan leírtam amit gondolok:)) Inkább Önök valakinek bérencei (ebek) ezen az oldalon. Ez így is van rendjén , szolgálják a sz.rt ,írkáljanak hűségesen össze mindenfélét mert erre vannak tartva. :)
Minden jót!
A Ruszó Alexandrát teljes mellszélességgel védő kommentelők rokonok, akikkel nem érdemes vitatkozni! Ettől eltekintve nem kell pengevájtfünek lenni ahhoz, hogy felismerhető, értsd: hallható legyen az orbitális hamis éneklés, és a hang csúnya vibrátói! No meg a hang világos, szoprán színezetű, semmi köze a mezzóhoz. Nem kéne Márton Éva meg a többi nagyság mögé bújni, mert az egyáltalán nem segít a makacs tényeken!
Tisztelt O/A!
Nem vagyok az Ön által megszólítottak között, tehát nem mondhatja, hogy találva érzem magam. Ennek ellenére, vagy éppen ezért, van néhány szavam az Ön által ideírt sorokhoz.
Ön védelmébe veszi Ruszó Alexndra művésznőt - ehhez joga van, ez az Ön véleménye. Mint ahogy mindekit, aki ezekbe a fórumokba beir, megillet ez a jog. "Tetszés/nem tetszés szubjektív dolog ,főleg a művészetben" írja Ön. Nos, itt ez a helyzet!
Vannak, akiknek tetszett a produkció, vannak, akiknek nem! Mivel a Művésznő Santuzza áriáját adta elő, a kommentelők csak erről az egyetlen estéről, erről az áriáról fogalmazhattak meg véleményt. A vélemények, megjegyzések erre az egyetlen áriára vonatkoztak, nem minősítették szakmai előéletét, korábbi sikereit.
Az, hogy valaki egy alkalommal egy versenyt megnyert és a Carnegie Hall-ban jól énekelt, nem garancia mindenkorra és mindenre. Egyetlen énekest, énekesnőt - legyen bármekkora világsztár - sem ment meg a füttykoncerttől, ha egy adott estén nem jól teljesít. Erre vonatkozó tapasztalatot pl. egy Enrico Caruso nevű énekes is szerzett! Aki kiáll a pódiumra, tisztában van ennek kockázatával.
Ahogyan a nézőnek, aki jegyet vesz egy előadásra, joga van véleményt formálni! Mert a művészek azon előadások, koncertek után kapják gázsijukat, amelyekért a nézők fizetnek.
Nem olvastam végig az Ön által megszólítottak bejegyzéseit, jelen írásom tekintetében nincs jelentőségük. Önnek nem kell azonosulnia mások véleményével, de tiszteletben kell tartania azokat! Nincs joga hozzá nem értő, szánalomra méltó embernek nevezni őket!
Jelen esetben nem az Ön által megszólítottaknak kell magukat "mélységesen szégyellniük".
Magának meg zenei hallást, összehasonlítási képességet, kritikai érzéket kívánok, ezek sokkal többet érnek, mint a szocializmusból magával hozott semmit nem érő és ostoba tekintélytisztelete.
Ha valami sz.r, az sz.r. Lehet kozmetikázni, rokonoknak, barátoknak mindig, mindent lehet. A művész szótól messze van a kisasszony, s ezt akkor is le fogjuk írni, ha magának, neked ez nem tetszik. Jó lenne elfogadni végre, hogy aki kiáll a színpadra, nem csak a tömjénezést kapja, mint élőben a sok álszent, hazug embertől. Ott vagy taps és siker van, vagy paradicsomdobálás. Ez lenne a normális, nem az hogy hanyatt esünk mindenkitől, aki egy áriában eltalálta a hangok 60-70%-át.
Kedves joska, ne vegye komolyan O/A és Edgardo hozzászólásait! Mindannyiunknak érdemes átsiklani felettük, kedves családtagok vagy rokonok állhatnak mögöttük. A művészek megítélése természetesen lehet szubjektív. De az, hogy valaki hamisan énekel-e egy hangot, egy frázist, egy áriát vagy sem, az bizony objektív, abszolút objektív. Aki hallja, annak a füle jó, aki nem, az süket, vagy elfogult, és nem szereti olvasni a tárgyilagos véleményeket.
Tisztelt „O/A”
Köszönöm, hogy Ruszó Alexandra énekművészete kapcsán volt olyan kedves és hivatkozott rám.
Visszakerestem nevezett művészről írt soraimat, melyek a következők voltak (2020.október 4, 357.számú hozzászólás)
A Youtube oldalán már fent van Ruszó Alexandra Santuzza produkciója. Néha sértette a fülemet a hang, de ez ízlés kérdése.
Csak azt nem értem: ha van egy terem, amit kifejezetten a zene számára alakítottak ki, egyetlen szál zongora kíséri a fellépőt, akkor miért kell az arcára ragasztani ízléstelen leukoplaszttal még külön mikrofont is??? Nem elég egy énekes hangja, hogy ilyen körülmények között betöltsön egy adott helységet?
Hozzászólásom, ismételt átolvasás után is, a következőket tartalmazta:
- Ténymegállapítás, minden minősítés nélkül a Youtube-ról.
- Saját ízlésem ismertetése, mely a művésznőt semmilyen módon nem minősíti.
- Ténymegállapítás, mely legfeljebb a maszkmestert minősíti, az ízléstelen leukoplaszt miatt.
- Kérdés, mely a rendezőkhöz szól, a mikroport használati lehetőségről.
- Kérdés, általánosságban a terem tervezőihez, a hangvetés módszereiről.
Igen-igen nagy tisztelettel kérdem: van ezekben a részekben valami olyan, mely az Ön által említett művésznőt bármilyen értelemben is negatívan minősítette volna?
Tekintettel a leírtakra, kérem Önt, hogy a rám vonatkozó gyalázkodó jelzőit visszavonni szíveskedjen. Gondolom, a többi, Ön által megszólított a maga módján szintén reagálni fog. Arra természetesen nem kérem, nem kérhetem, hogy egy-egy hozzászólást annak tartalma szerint értékeljen, vitatkozzon vele.
Kérem, Engedjenek meg pár gondolatot!
Dávid28,Károly,Kata, jóska141 és a többi hozzá nem értő rosszmájú okoskodóhoz szólna írásom!
Elszomorít és egyben felháborít , hogy milyen stílusban mernek írni egy fiatal TEHETSÉGES énekesről! Igen, Ruszó Alexandrára gondolok. Tetszés/nem tetszés szubjektív dolog ,főleg a művészetben (amihez Önöknek nincsen közük a kommenteket látva) ! Viszont az, hogy erre a bizonyos Maszkabálon előadott Santuzza áriára CSAK negatívumot írnak, az a szubjektívitást kizárja és pontosan azt mutatja ,hogy halvány lila gőzük nincs ehhez a szakmához!!
Íme néhány kedves komment az írásaikból:
" Disztonál, fülsértő,vibrál a hangja(??), ne énekeljen Santuzzat, se Carment,nem mezzo, lírikus szoprán(kedvencem) , tanuljon meg intonálni".
Aki erre az éneklésre ezt írja annak nincs rálátása, se füle és az irigység elhatalmasodását bizonyítja be a hozzáértő emberek felé. Valószínűleg soha nem álltak ki közönség elé, de ha igen, várjuk a felvételt róla ,mert akkor megmutathatják hogy is kell énekelni/muzsikálni...:) Csak bátran, nem kell félni. Egyébként 2017-ben a Manhattan international Musik Competititon (New York-Carnegie hall) opera ének kategóriájának győzteséről beszélünk. Nyugodjanak meg, sokat fogunk még róla hallani itt-ott!!
De kik is az okoskodó kommentelők?
Véleményem szerint a kritikus pálya széléről bekiabáló ,hozzá nem értő ,esetleg saját maguk bukását feldolgozni nem tudó szánalomra méltó emberek, akik nem bírják elviselni egy FIATAL művész sikerét, kibontakozását.
Attól hogy vettek egy jegyet vagy bérletet az Erkelbe , az nem jogosít fel senkit ilyen zagyvaságok leírására.
Egy MARTON ÉVA , egy KOVÁCS JÁNOS egy GULYÁS DÉNES stb stb.... na az ő véleményük számít! Ők tettek le az asztalra ezt azt!!!! Ezek a neves művészek mind elismerik Alexandra tudását,szorgalmát, TEHETSÉGÊT és a zenéhez való alázatát! Ezzel is tisztában lehetnének ,ha nem lennének teljesen kívülállók.
Csak mondom, hogy amikor ilyen hülyeségeket le mernek írni, akkor az imént említett világszinten elismert -ünnepelt énekesek,karmesterek álláspontját bírálják felül. Ezek szerint náluk is jobban értenek az énekléshez és a hangfajokhoz? Ezt mégis hogy képzelik? Ez pontosan az ülj le egyes effektus. Szégyelljék el magukat mélységesen!
Kedves Károly és david 28!
Sajnos nem tudom, hogy hol végezték a művészképzőt, hogy váltak "kritikussá"..., mert amit , és ahogy... az számomra kritikán alul helyezkedik el.
Melyik egyetemen tanulták meg a hangképzés csínját-bínját? (azt sejtem, hogy sehol...)
Ahogy olvasom hozzászólásaikat szomorodok el, hogy milyen csacskaságok, szakmaiatlan megállapítások születnek Önök által újra meg újra.
Szoktam mondani, hogy ma már mindenki végzettség nélkül azt ír amit akar...
Amikor azt olvasom, hogy Ruszó Alexandra szoprán, akkor Önök olyan művészek munkáját is felülbírálják, mint Marton Éva, Hamari Júlia, Gulyás Dénes, Medveczki Ádám, Kovács János...
Ez aztán a pofátlanság teteje....
david28 írása:
"Pontosan tudom - ezt kivételesen :P -, hogy mennyire nehéz egy hangfajt megállapítani - egyeseknél. Van, akinél viszont kitűnően meg lehet, azt pedig sok esetben sokkal nagyobb biztonsággal, hogy mi az, ami nem."
Nem tudom, hogy david 28 hány éves, de okoskodásai és kinyilatkoztatásai alapján egy botladozó, heves, sokszor előbb kijelent, aztán gondolkozik (ha egyáltalán visszatekint), önelégült ifjonc képe, személyisége jelenik meg előttem...
Kroó György egyszer azt nyilatkozta, hogy nem elég csak hallgatni a zenét, ahhoz hogy kritizáljunk. Kívánom önöknek, hogy jussanak el olyan szintre, mint Kroó Tanár Úr! Olvassák írásait, sajátítsák el a szakmát olyan szinten, ahogy ő tette, mert akkor nem rombolni fognak, hanem építeni....!
444
Nemhogy mezei olvasó, de pénzügyi-közigazgatási szakember legyen a talpán, aki ezt a szám- és adathalmazt követni tudja. Ugyan ki olvassa ezt el és főleg: ki érti meg? Nem is ez lehetett a szerző célja a cikkel. Hogy mi, arról ki-ki találgathat. A néző- és bevételi számokkal való bűvészkedés gyönyörűségét már megtapasztaltuk a New York-i "turné" adatainál. Mindenesetre nagy szívességet tett az "ellenzéki" napilap azzal, hogy magas (magas??) labdát adott ezzel a dologgal, ha már másról úgysincs mit írni Tante Tatjánának. Az operai szakszervezetek "követelését" pedig kb. annyira érdemes komolyan venni mint mondjuk a Pedagógusok Szakszervezetének háromszázadik sztrájkfenyegetését ... vagy a Los Angeles-i Bánk bánt, Domingóval a címszerepben és a karmesteri pultnál, természetesen egyidejűleg.
„Nem oszt, nem szoroz, avagy a sajtó és a szakszervezet egymás lábára lép, meg a fake-re”
2020.10.17. 09:03 Origo.hu
ÓKOVÁCS SZERINT AZ OPERA – 153. LEVÉL
„Édes Néném,
amit ma küldött, az a kedves levélrészlet, amelynek valódi feladóját legfeljebb sejtjük, nem tudjuk, meg amit utána postázott, ugyanennek a témának a helyreigazítása – ha összevetem tartalmát a sajtóban megjelentekkel – jól mutatja, hol és mi a baj. Mert persze, baj mindenütt van és probléma is, naná, de minősített esetnek tartom, ha ott a baj, ahonnan felkent személyek mindig a mások bajait kürtölnék világgá. Szóval már megint a sajtónál tartunk, amely se számolni, se olvasni nem tud – és így félrevezeti a szakszervezeteket. (De ebben sincs köszönet.)”
(csak az tájékoztatás végett) idézek a főigazgató szakszervezetekhez írott leveléből:
"... az 1.9 mrd Ft [...] az Eiffel Műhelyház eszközbeszerzésének forrása. Ebből lesz az asztalosok, lakatosok gépparkja, a lemezstúdió technikája, az épület látogatóközpontjának informatikai kiépítése, szemléltető eszközeinek beszerzése stb."
Vissza az egész! Vissza az egész! A legutóbbi 415, 420, 427 számú hozzászólásomban meglehetősen hevesen bíráltam azt a gyakorlatot, hogy az Eiffel Műhelyház további közpénzt kap 1.931 e Ft összegben. Sajnos egy internetes cikkre hivatkoztam, mely cikket azóta helyesbítettek is.
A tény, hogy nem kap további pénzt, hanem ennyit más területre csoportosítanak át. Az eredeti Népszava cikk helyesbítése így történt:
"Cikkünk korábbi verziójában azt írtuk, azonnali kiadásként 1 931 710 000 forintot kap a Magyar Állami Operaház az Eiffel Műhelyház és Próbacentrum működéséhez. A tévedésért elnézést kérünk."
Sajnos magam is észrevehettem volna a tényt, ha figyelmesebben olvasom el "Búbánat" fórumtársunk 417 számú hozzászólásában, teljes terjedelemben belinkelt MK határozatot. Ez tartalmazza:
Operaház terhére 1 931 710 000 forint egyszeri átcsoportosítását rendeli el, a Kvtv. 1. melléklet XX. Emberi Erőforrások Minisztériuma fejezet, 12. Művészeti intézmények cím javára,
Restellem a dolgot, a felsorolt hozzászólásokat ilyen értelemben legyenek szívesek olvasni. A tervezési hiányosságokra vonatkozó véleményemet természetesen maradéktalanul fenntartom.
Igen, az ő esetében a "ragyogás" az egyedüli helyes és találó kifejezés. :)
A nezo "dolga" valoban az, hogy az eloadast nezze, bar sokan azert szeretnek azon is spekulalni, hogy vajon mi zajlik a háttérben ... ezt nevezik kivancsisagnak ;-) Ellenben az illetekesek sulyos felelossege, hogy egy zenekarban es/de talan meg inkabb egy korusban, ahol -koncerten plane- tobbnyire egy tombben allnak a korusmuveszek es szo sem lehet tavolsagtartasrol, szoval hogy ilyen egyuttesek fellepesekor teljesen biztos legyen, hogy nincsen fertozott szemely a fellepok kozott. Ezt pedig csak es kizarolag tesztelessel lehet garantalni vagy meg azzal sem 100% biztonsaggal. Tudtommal egyik vezeto zenekarunknal es korusunknal a tesztet teljes korben es szerencsere szinte (de csak szinte) mindenkinel negativ eredmennyel elvegeztek. Hirek szerint MAO-nal is, remelem szinten negativ eredmennyel.
Ritkán megyek haza előadásról azzal az összegzéssel, hogy ma mindenki nagyon jó volt. Tegnap ez esett meg...és még a jókból is ki tudott ragyogni Zemlényi Eszter.
Koszonom+privat. Orulok, hogy tetszett az eloadas es megerte a faradsagot :-)
Bocs, de nem hagyhattam ki ezt a szendvicses kérdést. Egyre többen vannak, akik nem a komolyzene miatt írnak a fórumba. Rájuk akartam felhívni a figyelmet. A szendvicszabálókra. Úgy tesznek, mintha érdekelné őket a zene, de csak a büféig jutnak. Nekik aztán mesélheted, hogy milyen katartikus hatással volt rád egy előadás.
434
A Bécsi Staatsoper-ben napjainkban ment a Don Carlos eredeti 5 felvonásos változata, francia nyelven. A próbák alatt hetente teszteltek minden résztvevőt, és pl Abdrazakov helyett Michele Pertusi énekelte Fülöp királyt. Hogy a zenekarban és/vagy az énekkarban volt-e csere, azt nyilván nem kellett kihirdetni. Engem ez speciel nem zavart, én az előadásra koncentráltam, nem azon spekuláltam, hogy vajon mi zajlik a háttérben!
432
A főszereplők a helyükön voltak, és nem is akárhogyan. Én eléggé az előadás hatása alatt álltam, így biztosan sok részlet elkerülte a figyelmemet. Az biztos, hogy pl. Zemlényi Eszter nemcsak a saját szerepét énekelte, hiszen voltak olyan részek, ahol kottából énekelt, és ez néhány kisebb férfi szereplővel is előfordult.
És - a feliratból ítélve - 1-2 rövid dialógus kimaradt, ilyenkor a csembalista nemcsak a kiséretet játszotta, hanem a dallamot is. De az összhatás lenyűgöző volt. Újra csak azt tudom írni, nem a fórumot kell olvasni, hanem az előadásra elmenni, ott lenni. :)
Tessek megnevezni egy (1), egyetlenegy projektet a zelmulttizevben, aminel akar csak megkozelitoleg tartani tudtak ... vagy akartak a tervezett koltsegeket. Remelem, hogy senki nem probalja fenti kerdesemet a 2002-2010 kozotti "elmultnyooocev"ezessel elterelni, ahogy azt megszoktuk mar a politikusoktol... a zelmulttizevben.
Ennyi? Ez erdekes ld. Hozzaszolasok ...-topik 7384 es 419 itt. Ugy hallottam meg eloadas elott, hogy teszteles volt a tarsulatban es a teszt sajnalatos eredmenyekent csokkentett letszammal es kihagyott szamokkal megy/ment le az eloadas. Legalabb egy, de lehet, hogy tobb szolista fennakadt a teszten es ezert szolamuk szamai kiestek. Szemelyisegi jogok miatt -es mert semmi nem biztos- nem akarok nevet emliteni. Ha megnezed a szereposztast es visszaemlekezel az eloadasra: biztos, hogy mindenki, aki a szinlapon volt, enekelt is? Es minden szam lement teljes kozremukodo letszammal?
Kedves Corvette!
Nem szívesen magyarázkodok, de most kénytelen vagyok.
Hát igen, az ember márcsak ilyen: emberből van. A prioritások a szaladó évek-évtizedek során változnak,és az illemhely egyre előkelőbb helyre kerül.
Amúgy mondandóm lényege nem ez volt, hanem azt a folyamatot próbáltam bemutatni, amely végbement bennem az elmúlt este. Nem te vagy az oka, ha ezt a próbálkozásomat félreértetted, hanem szerény képességeim. Szóval adott egy ember, aki előítéletekkel terhelve elmegy egy előadásra. Ez az előítélet talán részben megalapozott, tekintettel ujtolsó tapasztalatára, a botrányos Saloméra, és mindarra az információra, amely többségében negatív színben tüntette fel az Eiffel házat. De... De azért mégis valami pislákoló reménnyel, reménységgel, amely az embert mindig arra sarkalja, hogy elmenjen, hogy el kell menni, mert talán, talán most történnni fog valami, valami, amin ott kell lenni, valami, ami szebbé teszi az életet. Én - mint talán sokan mások is - kételkedő voltam, kerestem, és meg is találtam a bosszankodnivalót, sőt dühös is voltam, amikor a szünet után egy papírdoboz-ülőkét nyomtak a kezembe, és betereltek az üres terembe. És mindezek ellenére, vagy talán mindezek hatására, ott, és akkor, megtörtént a csoda...
Konkrét kérdésedre sajnos nem tudok válaszolni, a büfé engem mindig hidegen hagyott, sohasem fogyasztottam. De azért ez így nem teljesen igaz, mert emlékeimben kutatva, még évtizedekkel ezelőtt, az átkosban, az Erkelben, minden előadás szünetében perecet vettünk a gyerekeinknek, perecet, amit a lépcsőn árult a perecesnéni. Istenem, hogy várták a szünetet. És örömük volt a mi örömünk.
Tisztelt „Momo”! A hivatkozott MK „Eiffel Műhelyház és Próbacentrum” elnevezést használja.
Önnek teljesen igaza van, ez nem csak a közönségforgalmi területeket jelenti. Mentségemre legyen, én és velem együtt sok más odalátogató döntően a közönségforgalmi területekkel találkozik. Ezért vettem az eszközhasonlatot is innen. Természetesen írhattam volna, hogy időközben „rájöttek”, hogy a szabászatra kell még 2 db varrógép és hasonlók.
Nem a különböző létesítmények száma teszi indokolttá az ilyen „átcsoportosításokat”, hanem a megfelelő, előzetes tervek hiánya. Ha ezek lettek volna, akkor nem lennének külön MK határozatok.
Az egész felújítás kísértetiesen hasonlít a városligeti Biodom esetére, ahol a napokban derült ki, hogy erre sem volt előzetesen terv, arra sem.
Belevágtak, félkész állapotra hozták, aztán majd csak lesz egy „Róbert bácsi”, akik végső soron mi vagyunk, az adófizetők, akik majd kipótolják a hiányt. Eszemben sincs arra gondolni, hogy bárki is lopott volna bármit. Csak, amikor elkezdték – Eiffel Műhelyház és Biodom – az arra illetékeseknek halvány fogalmuk se volt, hogy mit akarnak és mennyiért. Csak építsünk valami nagyot és látványosat.
Felháborító mind a két eset!!!
Kinek mi a prioritás. Van akinek a wc mérete, a légszárító és a flakonos szappan, nekem a szendvics. :)
Szívesen küldök Önnek házhoz garantáltan friss és garantáltan Pick-szalámis szendvicset, muzeális korú ( és értékű) óvódáskori uzsonnás táskámban!
Üdvözlettel! :)
Az Eiffel Műhelyháznak minden tekintetben csak egy kisebb része a közönségforgalmi tér: a Mozdonycsarnok és a Bánffy-terem.
Van (lesz) itt ezen kívül hangstúdiótól a szabászműhelyen keresztül a díszletraktárig számtalan más funkció, melyeknek egy jó része még nem készült el. Ezeket finanszírozza részletekben a költségvetés.
(Aki meg minden mögött automatikusan tolvajlást sejt, azt emlékeztetném az ősi mondásra: „A tolvaj Buddhából is csak a zsebét látja…” :-)
Köszönöm a nagyszerű beszámolót. Nekem csak annyi kérdésem lenne, hogy volt-e büfé, és ha igen, lehetett-e Pick téliszalámis szendvicset kapni?
Most jöttem a Poppeáról.
Mielőtt elolvasnátok, rohanjatok jegyet venni a 12-i előadásra, még van 16 jegy, most néztem.
Szóval. Először is, most voltam először az Eiffelben. Első jó pont, bőven van parkoló. Most jön néhány rossz pont. A WC (legalábbis a férfi) elég kicsi, és a mostanában megszokottaknál sokkal szegényesebb. A mosdóknál 1 db flakonos szappan, a légszárítók nem működnek, a papírtörölköző pedig nem itatja fel a nedvességet. A Bánffy terembe csak 5 perccel hét előtt lehet belépni, addig mindenki az előtérben ácsorog. Az ülésrend az előírás szerint foghíjas, az utolsó sorban a székek felettéb kényelmetlenek, mivel a háttámlájuk abszolút merőleges. Az első felvonás elég langyoska, engem a dzessz betétek kissé zavarnak, jobb lenne csak az eredeti zenét hallani. Fried Péter, mint Seneca nagyon tetszik, jó játék, és az alsó D is szépen tartva megvan. Aki még nagyon-nagyon tetszik, az Zemlényi Eszter, de tulajdonképpen az összes énekes megfelelő, örülök, hogy Szappanos Tibor végre jelentős szerepet kapott, és jó is a szerepében, Cser Krisztián is kiváló, zenekar, karmester is rendben van, ennél nagyobb elvárása az embernek manapság nincsen és nem is lehet. Lemegy az első óra, az első felvonás és jön a szünet, ami túl hosszú. Végül csaknem 40 perc után csöngetnek. Felbattyogunk az emeletre, be akarunk menni, de az ajtók zárva, és az ajtónálló fiú lefelé irányít minket, hogy mindenkinek a földszinti ajtón kell bemenni. Az előtérbe kezünkbe nyomnak egy dobozból készült ülőkét, erre kell majd ülnünk. Döbbenet. A földszinten összezsúfolódunk, bár a széksorokat a szünetben eltávolították, a színpad és a zenekar között így is szűkös a terület, ott ülünk egymás hegyén-hátán összezsúfolódva. Mit szólna ehhez a járványügyi felügyelet? Én eléggé dühös vagyok, bár - köztünk szólva - eléggé liberálisan kezelem a járványt, azért az egy dolog, hogy saját szabadságomban sokminent megengedek magamnak, vállalva a veszélyt is, de egy egészen más dolog az, ha a színház kényszerít rá ilyesmire. De most egy sor szünet.
Mert egy új bekezdést igényel, ami ezután következik.
Elkezdődik a második felvonás, és az maga a csoda. Az énekesek köztünk járnak-kelnek, úgy énekelnek. Hátulról a zenekar, elölről és két oldalról az énekesek, körülvesz minket ez a csodálatos zene. Úristen! És mindenki hogyan énekel, mennyire csodálatos az egész, földöntúli élmény. 300 év után visszatértünk a forráshoz. Ez az OPERA, ennek vagyunk, és ezért vagyunk rabjai mind. Hallgatom ezt a földöntúli zenét, mellettem áll és úgy énekel Ottone és Drusilla, és a maszkon át is érzem, ahogyan csorognak könnyeim.
Itt most fel kellene sorolnom az összes előadót, de nem teszem, csak annyit tennék még hozzá, hogy mindegyiküknek köszönöm ezt a csodálatos élményt, amire életem végéig emlékezni fogok.
Kedves Joska141! Ezek valóban észérvek. Kíváncsian várom a főigazgató úr ezirányú episztoláját, kedves nénémnek címezve.
Tisztelt Búbánat! Köszönöm, hogy volt olyan kedves és idézte az egész Magyar Közlöny határozatot, az összegek átcsoportosításáról. Természetesen az Ön által kiemelt rész érthető úgy, hogy itt nincs semmi költségnövekedés, csak egyik jogcímről a másikra teszünk/csoportosítunk át összeget.
Azonban a hivatkozott MK határozat – az átcsoportosítás indokaként – tartalmazza a következőket:
„Eiffel Műhelyház és Próbacentrum működéséhez szükséges eszközbeszerzések finanszírozása érdekében”
Ebből kiderül, nem arról van szó, hogy 1 zongorát, amit az Andrássy útra terveztek venni, azt most a Kőbányai útra vesznek, vagy hirtelen megnőtt a használandó triangulumok egységára.
Nem! A tervezett és sokszorosan átadott Eiffel Műhelyház működéséhez még újabb és újabb eszközök kellenek, nem tudom, például piknikkosarak, plédek a következő évi JK szabadtéri koncerthez, és hasonló meglepetésszerű eszközök.
Szerintem zenés előadásokra szolgáló épületet vagy meglevő épület erre történő átalakítását már terveztek a világban. Jó lett volna legalább 1 azaz Egy olyan embert bevonni a tervezés folyamatába, aki már végzett ilyen munkát és le tudja írni előre az utolsó ajtószögig, hogy mi mindenre van szükség.
Ezt beárazzuk, megszorozzuk 2-vel (Miniszterelnök Úr mondja mostanában), az összeget félrerakjuk és kész.
Ez a felháborító, hogy évek óta csak toldozgatjuk/foltozgatjuk és még ma sem tudjuk, hogy itt van-e a vége. Most kizárólag csak az Eiffel Műhelyházat említem.
A 418.számú hozzászólásban említett Állami Számvevőszék úgysem nézi. El vannak foglalva jelenleg az SZFE évtizede folyó, eddigi ellenőrzések elől elrejtett, tévesen jónak minősített, de alapvetően szabálytalan gazdálkodásának feltárásával.
Bréking: egyes hírek szerint a mai Poppea-premier "technikai okokból" elég sajátságos lesz....
Kedves joska141, kész csoda, hogy még követni tudja. Remélem, egyszer majd az ÁSZ is...
A Magyar Közlönyből - a megnyitott linkről, külön idemásoltam a kormányhatározati szöveget (kiemeltem az "egyszeri átcsoportosítás"-t):
A Kormány 1650/2020. (X. 9.) Korm. határozata a XXII. Miniszterelnöki Kormányiroda, valamint a XX. Emberi Erőforrások Minisztériuma költségvetési fejezetek közötti előirányzat-átcsoportosításról A Kormány a Magyar Állami Operaház Eiffel Műhelyház és Próbacentrum működéséhez szükséges eszközbeszerzések finanszírozása érdekében az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 33. § (2) bekezdésében biztosított jogkörében eljárva a Magyarország 2020. évi központi költségvetéséről szóló 2019. évi LXXI. törvény (a továbbiakban: Kvtv.) 1. melléklet XXII. Miniszterelnöki Kormányiroda fejezet, 19. Fejezeti kezelésű előirányzatok cím, 1. Célelőirányzatok alcím, 12. Eiffel Műhelyház és Próbacentrum beruházása, valamint a Magyar Állami Operaház Andrássy úti épületének beruházása jogcímcsoport terhére 1 931 710 000 forint egyszeri átcsoportosítását rendeli el, a Kvtv. 1. melléklet XX. Emberi Erőforrások Minisztériuma fejezet, 12. Művészeti intézmények cím javára, az 1. melléklet szerint. Felelős: pénzügyminiszter nemzeti vagyon kezeléséért felelős tárca nélküli miniszter emberi erőforrások minisztere Határidő: azonnal
Mire, ha nem is játszanak? Ennyit. Ész megáll.
Újabb, mai hír a koronavírusjárvány második hullámának x-ik napján:
Azonnali kiadásként 1 931 710 000 forintot kap a Magyar Állami Operaház az Eiffel Műhelyház és Próbacentrum működéséhez - derül ki a Magyar Közlönyből.
A rendelet szerint eszközbeszerzések finanszírozására kell a többlettámogatás.
Az biztos, hogy nem az az első tőkeinjekció, amit az intézmény kap az idei évben:
2020 szeptemberében 11 és fél milliárd,
2020 márciusban pedig 4 milliárd 565 millió forintos
támogatást utalt ki a kormány.
Kösz a visszajelzést. Ha csak egy embernek is, de örömöt szereztem vele, akkor már megérte. :)
