Bibó-mondás: "Demokratának lenni mindenekelőtt annyit tesz, mint nem félni”. Nahát!

Kedves tőled, hogy elolvasod -amikor járok, rendszeres- zenei, színházi és más pl. olykor film- stb. élményeimről szóló beszámolóimat. Amikor ismét járok majd, ismét lesznek. Kevésbé kedves tőled -bár érthető, sőt, esetedben szinte elvárható- hogy a covidjárvány idején terelnél, hurcolnál, lőnél operai árokba operába, koncertre. Legyek fizető vatta, ha már a vezetőség képtelen (ajándékjegyes) vattával, katonákkal, diákokkal feltölteni a nézőteret. A többség velem tart, otthon marad, a kormányzat, igen:a kormányzat szinte minden korlátozást mellőző intézkedése ellenére-miatt. Tán te is többet bújsz szótárba forditgatni, feliratozgatni, feltöltögetni a pohárkát lefordított operákat ... otthon. Biztonságosabb, mint a tömött gyengén vattázott Erkel nézőterén szunyókálni ücsörögni, büféjében iddogálni. Ugye meg tudod bocsátani, ha egyelőre többnyire itthonról követem a kulturális eseményeket és operafordítói missziódat, amihez sok sikert,  jó egészséget kívánok.

Függelék Mai friss covid-adatok: 101 halott, 13.932 új fertőzött...

Tisztelt Takatsa! Megtisztelő volt, hogy Ön ismeretlenül le „Jóska bácsi”-zott, de átgondolva, talán Önnek a koromat illetően igaza is van.

Én kereken 50 évvel ezelőtt, 1972-ben (szinte napra pontosan) láttam-hallottam az Önt – idézem szavait - Nagyon váratlanul ért ez engem, mert megvallom, annyira nem ismertem ezt a művet, hogy talán egy hangot sem hallottam belőle eddig. – váratlanul ért Szentivánéji álom című operát, a már akkor sem a legjobb állapotban levő Erkel Színházban, természetesen telt házzal.

Arra hiába is kérném, hogy a hozzászólásai hangnemén változtasson, de kérem, hogy velem szemben a „Jóska bácsi” és hasonló formulákat mellőzni szíveskedjen. Nem hiszem, hogy köztünk olyan ismeretség lenne, ami Önt erre feljogosítaná.

Én már alig merek vitázni Veled, de az a két kattintás lehet négy is, és az a fél megálló pontosan egy. (De azért én is le tudok sétálni ott a Kőbányai úton) Nekem nincs más bajom a Műhelyházzal, csak az, hogy az Erkelt mégse helyettesítse!

És bár tényleg hatékonyan működne az a Lázár Ervin program, és ne lenne annyi üres széksor az Erkelben! Ámbár akkor is mondhatja valaki, hogy korbáccsal hajtják be oda a diákokat. :((

Örömmel olvastam élménybeszámolódat, a legújabb zenei élményedről. Ezt szeretem benned, hogy megosztod velünk minden örömödet. A te írásaid a legjobb bizonyítékai annak, hogy a komolyzene nemesíti a lelket és szebbé varázsolja az életünket. 

A sok sületlenségből mindenből, amit itt összehordasz, én csak a covidot vállalom. A többit beszéld meg a démonaiddal vagy azokkal, akiktől hallottad, olvastad. A napi politika-billog rámsózása valami becsípődés. Ha kérsz, ajánlok jó kenyőcsöt becsípődésre. Én csak 2015 óta vagyok itt, amikor az Erkelt nemhogy nem bontották le, hanem felibül-harmadábul rendbetéve már ismét működött jó ideje, de még mindig ment az ökölrázás "azokra". Az ugye nem "politizálás" volt? Azt kell mondani, hogy az tetszik, ha azokra "politizálnak", értsd: szórják az átkokat, akiket nem szeretsz. Akiket meg (jobban) szívlelsz, szót ne merjen emelni senki fia, mert az "napi politika". Sem az Erkel lebontása, sem befogadóvá alakítása nem az én ötletem. Ha az első bek.-ben írtakat nem tudod átültetni, az (is) a te bajod. Különben citromot írtam, ló nélkül. Nem ugyanaz. Ha nem hiszed, próbáld ki mindkettőt belefacsarni a teádba!

Volt az életünknek olyan szakasza, amikor a banán, sőt a narancs és a citrom is hiánycikk volt ... meg a nyugati útlevél és valuta is: meghívó levél mellé 5$, turista útlevél mellé 70$. Ja és csak 3 évenként, ha nem "utasították el" a kérelmet. Az édesanyám 1945-ben gyalogosan vitte ki egy idős rokonát Rákoskeresztúrra. Ja, mármint a temetőbe, kordén húzva, mint Kurázsi mama. Lehet, hogy a Kőbányai úton. Milyen boldog lett volna, ha nem kell tovább mennie, csak beugrik a Műhelyházba egy príma Szentivánéji álomra. Ja, hogy akkor még meg sem írták. Kár. Sokadszorra írom: a kocsiszín és az Erkel nem csereszabatos. Nem (elsősorban) BKV- és topográfiai szempontból nem csereszabatos, hanem a mérete és a színpadi adottságai miatt.

Itt senki nem siránkozik ... vagy ha igen, akkor nem a kocsiszín lakcíme miatt, hanem az Erkel ellehetetlenülése miatt, ami 1/1 szembe megy a főigazgatói  pályázatban is (!) megfogalmazott célkitűzéssel = az Erkel népoperai funkciójának megerősítésével. Nem váratlan a mostani fordulat. Egy bennfentes művész-fórumtársunk már tavaly -minden előzmény nélkül- ijesztő füstjelet küldött az Erkelre vár(hat)ó sorsra vonatkozóan: lebontás vagy befogadó funkció. (Erkel Színház • 10868) Úgy tűnik, a projekt (hamarosan?) célegyenesbe érkezik. Tévedjek!

Az operalátogató közönség átlagéletkora, mondjuk így, nem túl alacsony. Tetszik, nem tetszik (nekem nem tetszik), a covid-járvány még tart és sokan nem kíváncsiak rá, hogy X db. oltás mellett vagy ellenére hogyan vészelnének át egy fertőzést és nem "tesznek azért, hogy az a hodály ne kongjon az ürességtől" ... vagy nem tesznek sokat. De ne áltassuk magunkat: az Erkel nem csak a járvány miatt "kong" és ami a lényeg: amit az indexben a tehetségtelen pártkáder többszörös elnök, producer és ki-tudja-mi-minden-még "interjúalany", mint orákulum kinyilatkoztat, az bizony nem mai keletű terv lehet. Vajon hogyan fogadná az Erkel kizsigerelését a nagyérdemű-nemzeti érzelmű közönség és társulat, ha ilyen tervet az ellenoldali fél indítana el vagy akár csak szóba hozna? (vö. Városháza)

Volt az életünknek olyan szakasza, amikor 150 km-re laktunk Budapesttől, de akkor sem múlt el úgy hónap, hogy a gyerekeinkkel együtt ne vándoroltunk volna fel az Erkelbe, Operaházba. Aztán hazafelé a gyerekek egy jót aludtak a mikrobuszban. Ezt csak ezért írtam le, hogy indokoljam azt a véleményemet, ha valaki siránkozik, hogy a Müpa, vagy az Eiffel nehezen közelíthető meg, az ne is menjen el operát nézni, mert igazi igénye nincs is rá. Az életben mindenért kisebb-nagyobb áldozatot kell hozni és ha valami fontos neked, akkor annyi áldozatra képesnek kell lenned, hogy kivánszorogj az 1-es villamoshoz. De mint írtam, nem kötelező operát nézni, aki nem megy el, ahelyett elmegy más, német-angol kínai. De aki nem megy el, pedig lenne számára lehetőség, az ne siránkozzon. Kiváncsi lennék arra, hogy a fő siránkozók, az elmúlt egy évben hányszor mentek el az Erkelbe, mit tettek azért, hogy az a hodály ne kongjon az ürességtől, éltek-e azzal a lehetőséggel, hogy egy világvárosban élnek, ahol karnyújtásnyira van tőlük minden lehetőség, és a leszakításukhoz még nyújtózkodniuk sem kell. 

A MüPa -és a Nemzeti Színház- katasztrofális tömegközlekedési megközelíthetősége talán nem kellene, hogy modell legyen. Igaz, az 1-es villamos onnan is csak fél megállónyi séta, de az 1-es sem onnan, sem az Eiffelből nem a (bel)város felé viszi az utazókat. Egyelőre még élünk néhányan a külső körúton belül... és mint írtam, egy kamaraterem nem pótolja az Erkelt, legfeljebb rétegdaraboknál. Abban egyetértek, magam is írtam korábban, hogy a 21.szd.-ban a pultos közönségszervezés már elavult, neten mindenki tud jegyet váltani, önerőből vagy kis rokoni, baráti kattintgatással.

Két kattintásért nem kell az interneten lógni egész nap, amúgy az öregeken kívül, akik úgyis vagy szeretik az operát, vagy nem, a fiatalok és középkorúak folyton az interneten lógnak, nézz csak körül az utcán, villamoson, bárhol, látod hogy igazam van, és őket pontosan az interneten lehet becserkészni. De sebaj, az angolok-németek-kínaiak is betöltik a termet, ők megtalálják az interneten is a hirdetéseket. Az Eiffelből a közönség döntő része gyalogosan távozik, lesétálnak fél megállót az 1-es villamoshoz, ha nincsen kedvük megvárni a 28-ast. A Müpa sincs a város közepén, oda is csak 2-es vagy 24-es villamossal lehet kijutni. Kifogás, ellenérv mindig lesz. A Lázár Ervin program keretében tavasztól is sok-sok diák jut ingyenesen operához, a vidéki iskoláknak még a buszt is ingyen szervezik. De ez a hír biztosan nem annyira izgalmas, mint az ilyen-olyan, folyamatosan gerjesztett botrányok.

Szintet lépne -nem fölfelé- a bp.-i operajátszás, ami az agglomerációval együtt 3 millió embert nem szolgál ki, ha egy kamaraszínház méretű játszóhellyel cserélné le tartósan és rendszerszinten az 1848 férőhelyes Erkelt. Ebben talán nincs vita. Mert jelenleg ez a trend látszik kibontakozni.

Tudod, nem mindenki jár autóval. És az interneten se lóg egész nap, vagy méginkább nem jut eszébe az Opera you tube, stb. oldala. Ezeket csak a megrögzött operarajongók használják, új közönséget így nem lehet becsalogatni. Ahhoz igenis, még ma is kellenek plakátok, mások is használnak ilyet.

Mivel vannak unokáim, 2012 óta igyekeztem minél többet vinni őket az Erkelbe. Azokra az előadásokra sok-sok gyerek járt még akkoriban, és nem a nyugdíjasok. És nem korbáccsal hajtották be őket, hanem a szülők, nagyszülők, pedagógusok vitték el. Aztán a műsorok kezdtek egyre kevésbé változatosak lenni, majd a Covid végképp betett a programoknak. És azóta nem sikerült újraszervezni, sok, vonzó előadást tartani fiataloknak, de nem musicalt. És ha van egy remek Szentivánéji előadás a Műhelyházban, akkor azt nem négyszer kéne előadni, mert mire híre megy, már nem játsszák többször.

Én azt elképzelni sem tudom, hogy milyen reklám és marketing kellene, illetve, hogy mire gondoltok. Nem hinném, hogy óriásplakátokkal kellene telerakni a villamosokat, vagy repülőről kellene szórólapozni, esetleg a hajnali égboltra kivetíteni Britten nevét. Van egy informatív és jól használható honlap, két kattintással lehet jegyet vásárolni, az interneten fellelhető elég anyag, ott az operaház youtube vagy facebook csatornája, van néhány kulturális portál, mi kell még?? Amúgy teltházas előadás volt, ahogyan a négy előadás közül bármelyik, reklám ide, vagy oda. És tényleg sok külföldi volt - a környezetemben csak angol- és német beszédet hallottam -, ők vajon honnan tudtak erről és hogyan találtak oda? Valahogyan el kellene felejteni a régi közönségszervezési módszereket és nem azokat visszasírni, most más világ van - örüljünk neki. Aztán itt van a másik kifogás, hogy külváros, rossz környék, nehezen megjközelíthető, stb. Én például nagyszerűen meg tudom közelíteni, Budapest környékén lakom, fél óra alatt autóval ott vagyok, nagyszerűen és ingyenesen lehet parkolni. Ha majd az Operaházba megyek, ott - parkolás szempontjából - sokkal nehezebb dolgom lesz. És persze városépítési szempontból is minden változik, emlékszem, 15 évvel ezelőtt a Müpa is a préri közepén állt, most pedig... Aztán sok "ázsiai" van arrafelé, és még az Eiffelbe is jut belőlük elég? Nekem ugyan nem fáj ez. MIért ne jönnének? Rendesen viselkednek, csendben ülnek a széken, nem köpködnek a földre, és tapsolnak, amikor kell. És van kulturális igényük, akárcsak nekem. A lényeg: jó dolog ez az Eiffel, és egyre több a bizonyíték arra, hogy van igény az ilyenfajta "rétegműsorokra", a XX-XXI. századi, vagy barokk operákra, különösen ilyen nagyszerű megvalósításban. Én már sokszor voltam az Eiffelben, és mindig teltház-közeli előadásokat láttam. Százszor inkább ez, mint a kongó Erkel, az elnyűtt, elképesztően alacsony színvonalon előadott repertoár darabokkal, a 60 és a halál közötti hangokkal. És egy jó előadás után, urambocsá lehet örülni, nemcsak mindig és mindenen fanyalogni.

A marketing az esetek többségében nem, vagy csak alig funkcionál, teccik érteni?!! Főgaz úr nyilatkozatai nem avval foglalkoznak, amivel kéne, és Tattyjana néninek írt leveleit nem is olvassák!!

Sokan elmentek a második rész vége után, mert a színlapon az állt, hogy két részben adják. Voltak külföldiek, köztük sok ázsiai, ami persze nem baj, és lévén, hogy Kőbányán voltunk, nem meglepő az ázsiaik magas létszáma. Én 2019 tavasza óta nem voltam a műhelyházban. Most tényleg azt kell mondjam: szépen rendbetették, jól funkcionál, csak éppen nagyon kiesik és a környezet, ami körbe veszi azért nem belvárosi, illetve nem hiszem, hogy akár a színpad, akár a zenekari árok tekintetében pótolni fogja az Erkelt. 

Az előadást én már ismertem, mert hat éve láttam a Shakespeare évad keretein belül. akkor a Zeneakadémián, ezért is mentem el rá ismét. A kisebb térben és színpadon bizonyos dolgok jobban érvényesültek 2016-ban, de abszolút jó volt a tegnapi előadás is. Britten zenéje sokszínű - csenbden jegyzem meg, hogy én hiányolom, hogy több Brittent hallhassak itthpn. Nekem a Lukrécia meggyalázása is nagyon tetszett - sőt, az egy kifejezetten szép opera szerintem. A rendezés pedig élettel teli, és tényleg megteremti a vígoperai hangulatot. Ez az előadás több reklámot, nagyobb felhajtást érdemelt volna szerintem. Azért a marketing nem mindig és minden esetben funkcionál jól, még akkor sem, ha a főigazgató úr szeret beszélni, nyilatkozni, leveleket írogatni Tatjana nénjénak. 

Még mondja valaki, hogy válságban van a magyar operajátszás!! Oké, vérzik néhány sebből, elismerem, de hogy válságban? Erre alaposan rácáfolt a mai előadás ( Britten: Szentivánéji álom). Mit mondjak? Egy zseniális darab, egészen fantasztikus, merem állítani, világszínvonalú előadásban. Nagyon váratlanul ért ez engem, mert megvallom, annyira nem ismertem ezt a művet, hogy talán egy hangot sem hallottam belőle eddig. Így aztán a zenei élmény hatványozottan hatott rám. Abszolút telt ház volt (persze ez máskor is előfordult már a Bánffy teremben). Az előadás előtt a hangosbemondó közölte, hogy a karmester (Török Levente) betegsége miatt Zsíros Levente fog vezényelni. De ki is ez a Zsíros Levente? Az operaház karmesterei névsorában nem szerepel, utánanéztem, 2021-ben végzett a ZAK-on. Mit mondjak, óriási kihívás lehetett egy ilyen nehézségű művet - beugróként - elvezényelni, ami nagyszerűen sikerült, nem mindennapi teljesítmény volt. Az első szünetben láttam az előtérben, ott csoszogott előttem, pálcáját lóbálva, egy kb. két számmal nagyobb frakkban (vajon ezt is lehúzta valakiről az utolsó pillanatban?). Mindenesetre aki ilyesmire képes, annak a nevét jó lesz megjegyezni. Mint írtam, ez a zene káprázatos, és az előadás: csupa fiatallal. És mindenki lelkes, mindenki jó, semmi és senki sem rontja el a varázslatot. A rendezés is tökéletes, a díszlet pedig igen ötletes: egy nagy-nagy doboz, amelynek minden fala össze-vissza hajtogatható, és az egész doboz a tengelye körül elforgatható. Összesen ennyi szükséges egy nagyszerű előadáshoz. Nem szívesen, de kiemelnék néhány nevet a nagyszerű együttesből, akik talán még a többieknél is jobban tetszettek. Itt van pl. Fürjes Anna Csenge, aki sokkal, de sokkal jobb énekes, mint amilyen a Marton Éva versenyen volt. A partnere Ninh Duc Hoang, aki egy fantasztikus tenor, amolyan belcanto hanggal, borítékolhatóan nagy jövő előtt áll. Szopránokból nagyszerű a felhozatal: Nagy Zsófia és különösen Brassói-Jőrös Andrea, de a fiúk sem szégyenkezhetnek, pl. a bariton Erdős Attila produkciója is kiváló volt, vagy ott volt a viszonylag kicsi- de rendkívül széphangó és muzikális  kontratenor Daragó Zoltán, de nem akarom folytatni a sort, hiszen - ritka az ilyesmi - mindenki nagyon-nagyon tetszett. És persze a zenekar is kiváló volt, (viszonylag kicsi zenekar, de szinte minden zenésznek szólisztikus szerepe is volt, két hárfa, rengeteg ütőhangszer, csembaló, harangjáték, és mindenféle egyéb furcsasággal).

Ezen az estén tanui lehettünk egy teljesen fiatal gárda ragyogó bemutatkozásának. Örüljünk, itt az új hullám, és nekünk nincs más dolgunk, minthogy beléjük merüljünk. Jó tudni, hogy "él magyar, áll Buda még...".  MIt írhatnék még? Jövő vasárnap lesz még egy előadás, van még néhány szabad jegy. Aki csodát akar látni, az igyekezzen, és ha már nincsen jegy, akkor kússzon be a küszöb alatt, vagy ereszkedjen le a csillárról: ezt az előadást nem szabad kihagyni. És remélem, jövőre is előkerül, jó lenne néhány évig repertoáron tartani. 

A péntek esti (8 órakor kezdődő) Ments meg Uram c. operára van két jegyem, amit ingyen, szívesen átadok. Én nagyon vártam ezt az előadást, de betegség miatt sajnos nem tudunk elmenni. Az érdeklődő privátban írjon, email-cím megadásával, és akkor elküldöm neki a pdf-et, amit kinyomtathat.

OperaCafé - Sólyom-Nagy Sándor emlékkoncert

”Ünnepélyes koncerttel búcsúztatták tanítványai és pályatársai Sólyom-Nagy Sándor operaénekest decemberben, a művész születésének 80. évfordulóján... Hozzá fűződő emlékeikről pályatársain kívül özvegye is mesél az OperaCafé riportjában.”

A nézőt  idejekorán, megfelelően kell tájékoztatni, mire számítson. Másként készül, másként ül be egy előadásra, ha evvel tisztában van  És a szünet nem csak arra  jó, hogy megmozgassuk tagjainkat, felkeressük a büfét, adott esetben másrói is szó lehet. Ha egy esemény színhelyéről a közönséget nem lehet "kiengedni, mert  nincs hova" akkor ez a színhely alkalmasságát kérdőjelezi meg!

Ez érthető, de ezt jó előre, már az előadás előtt tudatni kellett volna a közönséggel.

Mert nem volt hova kiengedni a közönséget, lévén maga az esemény a mozdonycsarnokban.

Ez így van!  Mára mindenhová begyűrűzött a "technika" - akarva akaratlanul...

Ha a Mozdonycsarnok akusztijája olyan, mint a Bánffy teremé, akkor....??

Amikor a mikroport technika még nem volt kitalálva, nem kevés operaelőadást közvetített akár a rádió, akár a TV. Akkor ez még nem egyesek privát tulajdona volt, hanem közkincs, a közművelődés, közművelés szerves része. Nem hiszem, hogy az akkori nagyok közül (nem írok névsort, mert nem akarok szelektálni) bárki mikroport viselésére szorult volna, vagy hajlandó lett volna ilyesmire. Mégis, a közvetítések kiváló minőségűek, élvezhetőek voltak!

A Mozdonycsarnok akusztikája kiváló, van olyan jó, mint a Bánffy-teremé. Az énekművészek hangját nem kell "megtámogatni" mikroport-technikával. Saját hangerejükkel betudják tölteni a csarnokot is. 

Jelen esetben a hangkamerás felvétel-rögzítés miatt vált szükségszerűvé a mikroport használata.

Hangerősítő = mikroport? És ez lesz az operajátszás helye az Erkel helyett? Mikroporttal?

Még annyit fűznék az elmondottakhoz, hogy a Fidelio-előadásról hang- és képfelvétel készült.  Az Eiffel Műhelyház Mozdonycsarnokában a színpadot előzetesen bemikrofonozták, továbbá kamerákkal felvették a produkciót. Ehhez szükséges technika része volt a mikroport az énekművészeken; teljes hangerejük betöltötte a nézőteret, ugyanakkor ez az alkalmazás lehetővé teszi a streamelést,  az interneten vagy YouToube-on valló egyidejű közvetítését, illetve a multimédiás, felvett és mentett anyag archiválását.  Reményeim szerint ez az egyszeri előadás idővel elérhető és megtekinthető lesz a közösségi média felületeken, a televíziós M5 csatornán és a videomegosztó csatornákon is.

Csak találgatni tudtam... Talán Gábor Sylvie-nél a magyarázat? 

Nagyon szép írás, koszonom, kedves Búbánat. Nem értem miért nem volt szunet.   

Beethoven: Fidelio – Eiffel Műhelyház – 2022. január 8.

Színpadra állította: Gábor Sylvie

Pavel Černoch kiváló Florestant énekelt tegnap este a Fidelióban! - pedig elég zavaró körülmények közepette kezdődött el a II. felvonást nyitó, az áriáját bevezető zenekari felvezetés; Stefan Soltész karmester idegesen, türelmetlenül többször hátrafordult a közönség felé!  Már-már úgy tűnt, elfogy a türelme és leinti a zenekart, s addig nem folytatja, amíg nem áll helyre a rend, nem csitulnak a kedélyek, amíg a Mozdonycsarnok felépített emelvényén helyet foglalt közönség körében nem marad abba a mocorgás, a jövés-menés, a zajongás. Míg Černoch nem zavartatta magát – magas szálfa termetével ott állt, mint a cövek, láncravert kézzel, miközben a zenekari szólam alatt magába mélyedve bizonyára várta, hogy elkezdhesse énekét ezekkel a szavakkal: „Gott, welch Dunkel hier!” („Istenem, micsoda sötétség van itt!”)

Erre az intermezzóra véleményem szerint nem került volna sor, ha az opera-előadást nem egyvégtében adják elő, és szünetet tartanak a két felvonás között. E helyett, amint véget ért az I. felvonás, megjelent a konferáló hölgy és bejelentette, hogy itt most ugyan szünet lenne, de mégsem lesz, azonnal folytatódik az előadás a II. felvonással. Máris beintett a karmester és az Opera zenekara játszani kezdte Florestan belépő áriája előtti részt. Eközben a közönség alig fogta fel, hogy nincs szünet (amivel nyilván nem kalkuláltak), és többen felálltak a széksorokból, hogy kimenjenek dolgukat elintézni, ezáltal is zavarva a mellettük, előttük és mögöttük ülő személyeket. A szűk helyen összezsúfolódva és csak a baloldalról távozható úton át lépcsőkön lefelé botorkálva, zajosan haladtak az egyetlen oldalsó kijárat irányába – miközben már szólt a zene. Az áldatlan helyzet tovább bonyolódott azzal, hogy a zűrzavarban egy idős hölgy rosszul lett, akit többen támogatva igyekeztek lekísérni. Kis idő múlva mindez megismétlődött, amikor az eltávoztak jöttek vissza a helyükre. Úgyhogy csak azon csodálkozom, hogy a karmester és a tenor ilyen szituációban tovább folytatták!... És milyen jól tették! 

Már az első felvonás nagy jeleneteiben, de különösen a második részben, csodás pillanatoknak voltunk tanúi, hiszen kiváló énekművészek egész sora állt rendelkezésre, akik mindegyike kitűnő hangi diszpozícióban énekelt: a  vendégként fellépő Pavel Černochot már említettem; Leonóraként Rálik Szilvia remekelt, szopránja átütő erővel zengte be a hatalmas teret; Kelemen Zoltánnak, mint Don Pizzaro, sötét, erőteljes baritonja jól érvényesült ebben a hatalmas térben (minden énekes hangerősítőt kapott),  jól élt a rendelkezésére álló minimális játéklehetőséggel is, ebben a félig szcenírozott Fidelióban, ahogyan a többi szereplőről is ugyancsak elmondható ez: Rocco-alakításával kiváltotta a közönség szimpátiáját Cser Krisztián; Marcellineként biztos pontja volt az előadásnak a tüneményesen éneklő Sáfár Orsolya; Jaquino tenorszólamával a vietnámi fiatal tehetség, Ninh Duc Hoang Long újra bizonyította, hogy az eddigi oeuvre-je részeként jegyzett, a már kiválóan abszolvált klasszikus operettszerep (A mosoly országa – Szu-Csong herceg) mellett az opera világában is otthon van. A kisebb énekfeladatok nem jelentettek gondot Gábor Gézának (Don Fernando), de az operaszínpadokon ma már „ritka vendég” Kiss-B. Atilla (a Budapesti Operettszínház főigazgatójaként) és Kováts Kolos opera-énekeseknek sem: „első és második fogoly” bemutatkozásuknak is örvendtünk.  A Magyar Állami Operaház Énekkara (a Férfikar is, és a II. felvonás végén csatlakozó Nőikarral kiegészülve) lenyűgözött produkciójukkal (karigazgató: Csiki Gábor), mely az Opera Zenekarával és a zenei irányítójukkal, Stefan Soltész karmesterrel frenetikus előadásban vitték sikerre Beethoven lenyűgöző színpadi művét, egyetlen operáját; az utolsó jelenet a megdicsőülés jelenete, amely a legnagyobb veszedelemmel is szembeszálló hitvest dicsőíti, és hirdeti, hogy az önkény – mindenkor! – elnyeri méltó büntetését. Ezt a kicsengést a szabadság eszméjéért lelkesedő Beethoven csodálatosan szép zenével ruházta fel, mely az operát az örök érvényű művek sorába emelte. Azt hiszem, akik jelen voltunk, ilyesféle gondolatok is előtörhettek belőlünk  az opera legvégén.  

Bár ennek az egyetlen Fidelio-előadásnak a két felvonás közti, említett zavaró zöngéi nem voltak ugyan „betervezve”,  arra talán mégis hasznos volt, hogy rámutasson, milyen anomáliákat idézhet elő és gerjeszthet egy rosszul „kitalált” talán jószándék: hiszen a cél, hogy a cselekmény folyamatosságát, hangulatát ne törje meg semmi kényszerítő körülmény, végül a saját csapdájába esett; ugyanakkor ha előzetesen nem, de legkésőbb a beléptetésnél figyelmeztetni kellett volna a közönséget, hogy szünet nélküli előadásra váltottak jegyet. Ezzel megelőzhető lett volna a nem létező „szünetben” kialakult „spontán” történtek.

Szerencsénkre ezt a közjátékot feledtették az Opera művészei és együttesei, valamint nagyszerű éneklésével nálunk bemutatkozott cseh tenor, mindazok, akik szívüket-lelküket beletéve végül  az ének-zenei produkciókkal emlékezetessé tették számunkra ezt az operaestét az Eiffel Műhelyházban.

Pavel Černoch kiválo, nemzetkozi rangú cseh tenor.  

Leveleket irogat Édes Nénjének, majd üres óráiban beszélgetős tv műsorokban lép fel, és mond okos dolgokat.

A főzeneigazgató főzenei(ga)zgat. Nem ismerem a munkaköri leírását, de a piramis csúcsán biztosan nem ő, hanem a fáraó főig. áll ill. (csücs)ül ... főleg, ha utóbbi monogramja Ó.Sz(i).

Akkor mit csinál a főzeneigazgató? Valami csak múlik rajta is, nem? Pl. Halász Péter idejében valahogyan átláthatóbb és követhetőbb volt a műsorpolitika, vagy úgy is mondhatnám, hogy volt valamiféle koncepció. És olyan nagyszerű előadások születtek, mint pl. az Árnyéknélküli. Aztán a Ring sem volt rossz, a Walkürtől még most is borsódzik a hátam. :) Bár az igazsághoz hozzátartozik az is, hogy a periférián (az Eiffelben) még most is be-becsúszik egy-egy jobb előadás. 

No, az a vastaps, elnézve a jegytérképet, ölég vékonyka lesz. Abban nem vagyok biztos ill. nem osztom a véleményedet, hogy Kocsár Balázsé a felelősség. Az Operaházban, mint pl. a kormány(ok)ban, hadsereg(ek)ben, más színházakban, egyszemélyi felelősség van ... és/de MÁO-nál maradva, az csakis a főigazgatóé lehet. Avagy az ezredben, ahol Marie a lány, ő = a főig. az ezredes, sőt a marsall.

Ez amit Ön művel kedves Jóska, politikai fröcsögés, semmi más.Persze megteheti, miért is ne, nem kell számítania semmi ejnye-bejnyére, netán retorzióra.Csinálja csak, engem különösebben nem érdekel, csak mint tényt, megjegyzem. 

De mivel Ön - saját bevallása szerint - hosszú évek óta egyetlen egy operaelőadáson sem volt, ezért nem hiszem, hogy objetív véleményt tud formálni az operajátszás jelenlegi helyzetének  ebben a nagyon szerteágazó és komplex kérdésében.

Tisztelt Takatsa! Válasszuk ketté a dolgokat.

1. Van az Operaház kritikán aluli műsorpolitikája, amiről ezeken az oldalakon már számtalanszor tett említést néhány hozzászóló és én is. Mély meggyőződésem, hogy ezt a rombolást, amit Ókovács Szilveszter tett a magyar operajátszás területén az elmúlt mintegy 10 év alatt, azt csak nagyon hosszú évek, sőt évtizedek alatt lehet majd újjáépíteni.

A jelenlegi műsorpolitikából fakadnak a tátongó üres házak, az elmaradó előadások, a nagyoperák kamara jellegű előadásai és így tovább. Ne részletezzük, mert messzire vezetne.

2. Van sajnos évek óta a COVID. Az Operaház erre történő reagálása tökéletesen leképezi az ominózus régi „bon mot”-t a felcsúti kisvasút tárgyában.  (Ha támadják a kisvasutat, hosszabbítsuk meg Bicskéig). Ha terjed a COVID, tartsunk külországokból hozott résztvevőkkel is Békemenetet, sok látogatót vonzó karácsonyi vásárokat, biztos teltházas Diótörő előadásokat. Az „eredmény” (a magyar halálozási arány magasabb, mint az összes velünk határos országban) sajnos látható, tapasztalható, de ez már nem az Opera témája.

Erről - gondolom - Kocsár Balázst kellene megkérdezned. Tudtommal ő a főzeneigazgató, nyilván övé az ötlet és persze a felelősség is. Én különben sem szeretem az Ezred lányát, de ettől függetlenül sok sikert a Szemere-Boncsér párosnak. Vastapsot fognak kapni, ebben nem kételkedem.

Pontosan ... de akkor miért kellett kitűzni, pláne 4 előadást? Demoralizáló hatású egy, pláne több üres Erkel, az anyagiakról már nem szólva. Megjegyzem, még egy pl. Dessay-Flórez / Camarena / Brownlee páros sem vonzana elég nézőt 4 előadásra, "napi" helyárakkal sem.

Erre gondoltam, a történetet én is olvastam a Bing-könyvben. Vajon mit mondana Walter itt?

Egy belcanto opera 4 egymás utáni előadásban sohasem töltené meg az Erkelt (maximum valami egészen parádés szereposztásban), erre nem is számíthatott senki sem. Valahogy én sem vagyok kíváncsi a kilenc magas C-re Boncsér tolmácsolásában.

Legendás történet: amikor a Met felkérte Bruno Waltert a Fidelio elvezénylésére, első kérdése az volt: Ki lesz az Első fogoly? Tudta, hogy Florestan és Leonóra világsztárok lesznek - de az Első fogoly szerepét is, joggal, fontosnak tartotta.

Az ezred lánya-eladási számokat szinte már meg sem merem említeni. A négy előadásból háromnál (egyelőre?) kész katasztrófa a helyzet. Kisebb békemenetnyi városnyi ember kéne ahhoz, hogy jó házak legyenek. Vajon kik reméltek ennél jobbat...

Főigazgató Úr, mármint az Operettszínház főigazgatója sosem énekelte -az Operaházban legalábbis- Florestant és a helyében már nem is próbálnám. Az Első fogoly is kényes szerep. Eléneklésével talán azt üzeni jelképesen, hogy valójában ő is fogoly: az Operettszínház Első(számú) foglya. Örömmel elmennék az előadásra, mert a Fidelio igen közel áll a szívemhez, de a járvány és a kőbányai helyszín visszatart..

Kedves Jóska! Eddig azt számolgattad, hogy mennyi, de mennyi üres szék van egy előadáson, most pedig az akaszt ki, hogy teltházzal megy a Diótörő. El kellene döntened, hogy min keseregsz, a félházas- vagy a teltházas előadásokon, mert a kettő, így együtt nem megy. Nem tudom, hogy Kiss-B-t mikor hallottad utoljára énekelni, de gondolom, hogy évtizedekkel ezelőtt, ha hallottad egyáltalán. Megsúgom neked, hogy jelenlegi hangi állapotában leginkább egy olyan fogoly alakítására alkalmas, akinek kitépték a nyelvét és csak üvölteni tud. Amúgy boldog újévet kívánok neked és azt ajánlom, amit már többször: ne otthon keseregj, hanem fogd a kabátodat, kalapodat és irány az Erkel és az Eiffel. :)

Az Operaház műsorpolitikája külön fórumot érdemelne. (A szombati napra 8 (!!!) azaz Nyolc eseményt hirdetnek, közöttük egy teltházas Diótörőt). Ha már tombol a COVID, miért ne tömörüljenek az emberek, különösen gyerekek együtt felnőttekkel, zárt térben minél többen.

Érdekes, amit tetszett említeni, hogy Florestan szerepét külföldi vendég énekli. Az előadásban az Első fogoly Kiss-B. Attila, az Operettszínház főigazgatója lesz. Eddigi szerepköre, Wagner és Verdi hőstenorok, alkalmassá tennék Florestan szerepére is, nem lett volna szükség külföldi vendég meghívására.

A szombati Fideliora féláron vásárolhatók jegyek ... a ház majdnem üres (most 380 eladó jegy), pedig vendég tenor, Pavel Černoch énekli Florestant.

Kapcs. 615. sorszám

Az Operaház Örökös Tagjai portrésorozatban megjelent Sólyom-Nagy Sándor Visszanézve című, posztumusz kötete. Szerkesztette: Karczag Márton

/Sólyom-Nagy Sándor könyvének első változata 1998-ban, a Holnap Kiadónál jelent meg./

Részlet az Ősz című fejezet elejéről:

„Lassan huszonöt éve lesz, hogy letettem a tollat. Sokan kérdezték azóta, hogy miért éreztem úgy, viszonylag fiatalon, hogy lejegyezzem életem krónikáját. Az írás számomra akkor, a tehetetlenség hónapjaiban terápia volt. Mentsvár az üressé vált napjaimban, valami, ami miatt érdemes felkelni, most Karczag Márton, az Operaház Emléktárának vezetője segítségével leporoltuk a kéziratot...”

„Az utolsó utáni fejezet”  (Karczag Márton – 2021. március)

(Részlet)

„December 30-án dél körül megcsörren a telefon. Imola hangja feltűnően szürke. ’Arra szeretnélek kérni, írj egy utolsó utáni fejezetet a könyvbe.’ Mellbe vág az egyszerű, mégis nemes mondat. Gondosan megkerülve a fájdalmas és gyakran üresen kongó szavakat, így mondva el, az oly nehezen kimondhatót. Megrendítő tartás rejlik a frissen megözvegyült asszony szavaiban, akire most több mint negyven év együttlét után zuhant a társtalanság. Kimondatlanul is ott lebeg közöttünk egy titok. Elkéstünk. A kézirat gyomlálása volt az egyik szalmaszál, mellyel Imola a Sanyiban még pislákoló lángot próbálta életben tartani.” [...]

Ókovács Szilveszter, a Magyar Állami Operaház főigazgatója  (Az Előszó végéről):

„[...] Sok a személyes emlék. De mind közül a legfontosabb nem zenei, hanem emberi. Sólyom-Nagy Sándor szembenézett saját problémájával, és mert írni önéletrajzi könyvében a hangszalagproblémáiról is, amely a csúcson kapta el, és amelyből gyönyörűen felállt. Zeneakadémistaként egyszer magam is tanúja voltam, hogy a kevésbé jól sikerült térdműtéti altatás nyomán zárni már nem képes hangszalagpárját milyen minuciózus munkával, alázattal fogta újra munkára a Mesterdalnok, s hogy azután nyáron már újra Bayreuthban léphetett fel, és hosszú éveken át arathatta még sikereit anyaszínházának deszkáin is. ...”

Szerettem volna, ha ez a kötet később jelenik meg – de szomorú aktualitás túl hamar következett el. Ismerje meg Ön is a következő lapokon Sólyom-Nagy Sándort!”

A fotókkal gazdagon illusztrált kötet megvásárolható az OperaShopban.

Matiné az Eiffelben (Puccini Edgar)

Ebben a ronda, szeles, hideg időben egészen kellemes volt beülni at Eiffel - most éppen - kellemesen meleg nézőterére. A csapnivaló harmadik felvonást kivéve nem rossz ez a zene, vannak benne nagyon szép részek is, de Puccinit a múzsa csak az Edgar után csókolhatta meg, mert a Mannon már egészen más minőségi kategória Legjobb benyomást talán a karmester, Leonardo Sini tette rám, igen nagy vehemenciával és lelkesedéssel vezényelt, és a zenekar tuttijai majdnem szétvetették a Bánffy termet. Hiába, ez egy nagy zenekar, nem éppen ehhez a kis teremhez méretezett. Az énekesekről néhány szót: Hector Lopez Mendoza amolyan ordibálós tenor, de ezekben az tenor-inséges időkben még mindig jobban jártunk vele, mintha valamelyik magyar kolégája énekelte volna a szerepet. Balga Gabriellát én nadrág-szerepekben nagyon szeretem, de Tigranához kevés volt, az ő hagereje nem képes egy Puccini-zenekart áténekelni. Bakonyi Anikón én mindig meglepődök, kicsit kontrollálatlan, de micsoda óriási hang, tallán ő most az egyedüli igazi drámai szoprán itthon, és az a magas c hogy süvített át a tuttin, bámulatos. Igazán szép perceket szerzett, már csak miatta is érdemes volt eljönni az előadásra. Haja Zsolt is tetszett, a zenekar jó volt, az énekkar a szokottnál kicsit halványabb. Bár nem lettem Edgar-rajongó, ez a matiné nagyon kellemes volt, 1 órára véget is ért, lehetett menni ebédelni.

SÓLYOM-NAGY80+

Amikor tegnap délután megérkeztem az Eiffel Műhelyházba a tavaly év végén elhunyt Sólyom-Nagy Sándor operaénekesre emlékező koncertre, meglepett, hogy mennyire üres előcsarnok fogadott; gyérszámú közönség őgyelgett az előtérben, és a hat órai kezdésre sem lettünk többen a Bánffy teremben mintegy negyedháznál. Szomorú volt látni ezt az érdektelenséget. Ráadásul, az összegyűlt közönség körében többnyire az Opera háza tájáról, a „szakmából” voltak jelen régi és mai kollégák, s persze a családja volt ott, meg mi néhányan, akik kegyelettel, tisztelettel és szeretettel jöttünk el a Kossuth-díjas, az Operaház Örökös Tagja, Mesterművésze, a Zeneakadémia egykori tanára emlékét fel- és megidéző ária- és dalestre. 

A hatalmas üres színpad baloldalán a zongora állt, a jobb sarokban felhalmozva Sólyom-Nagy Sándor szerepeihez használt sokféle színházi kellék, jelmez, tárgy,  középen a színpad mélységében pedig óriási vetítővásznon a művész kinagyított színes fotója volt látható.  A koncert alatt a művész film-és előadás-felvételeiből kaptunk bejátszásokat, valamint az elhangzó műsorszámokhoz a hangulatában oda illő képanyagot nézhettünk.

Mielőtt elkezdődött volna az emlékkoncert, az elsötétített nézőtérrel szemben a kivetítőn megjelent Sólyom-Nagy Sándor kinagyított színes civil fényképe, és felcsendült hangszórokon gyönyörű baritonján Wagner Tannhäuser című operájából a Dal az Esthajnalcsillaghoz című ária.

Ezt követően az est „háziasszonya”,  Gyüdi Melitta köszöntött bennünket, aki konferálta is az elhangzó ének-zene számokat.  Megtudtuk tőle, hogy az emlékestet Aczél András rendezi, aki a műsort és a fellépőket Sólyom-Nagy Sándor szeretett felesége, özvegye, Pogány Imola zongoraművésznő segítségével állította össze, továbbá, a tanítványok és pályatársak emlékeznek meg a bariton művészről, az életpályán fontos művek, műrészletek megszólaltatásával.

Kovács János karmester, akinek neve előzetesen szerepelt az érkező művészek között, nem tudott eljönni spanyolországi koncertelfoglaltsága miatt, onnan köszönti a jelenlevőket. Nem volt itt Kálmándy Mihály baritonista sem a közbejött betegsége folytán, Bretz Gábor basszbaritonunkat pedig csak videofelvételről láthatjuk. Ezekután felkérte  Szennai Kálmán és Kálvin Balázs zongoraművész-korrepetitorokat, hogy fáradjanak a hangszerükhöz, az esten felváltva kísérik az énekművészeket.

A műsor első részében a következő művek csendültek fel:

Richard Strauss: Allerseelen VÁRHELYI ÉVA

Wolfgang Amadeus Mozart: Figaro házassága – A Gróf áriája („Vedrò mentre io sospiro”) KÁLDI-KISS ANDRÁS

Franz Schubert: Gesz-dúr impromtu SZENNAI KÁLMÁN (zongora)

Umberto Giordano: Andrea Chénier – Gérard monológja („Nemico della partria”) GEIGER LAJOS

Gioachino Rossini: Olasz nő Algírban – Isabella áriája („Cruda sorte”) GÉMES KATALIN

Gioachino Rossini: A sevillai borbély – Rágalomária („La calunnia è un venticello”) KISS ANDRÁS

Giuseppe Verdi: Simon Boccanegra – Fiesco áriája FRIED PÉTER

Giuseppe Verdi: Don Carlos – Posa halála SÓLYOM-NAGY SÁNDOR – videofelvétel-bejátszás (televíziós portréműsorból)

Szilveszteri kabaréműsor (1977) – Rigoletto-paródia, dzsesszes elemekkel; kvartett: SÓLYOM-NAGY SÁNDOR, KELEN PÉTER, KALMÁR MAGDA, TAKÁCS KLÁRA – videofelvétel-bejátszás (televíziós műsorból)

A műsor második része:

A színpadon megjelent Frigyesi Tibor, az Operaház játékmestere – aki felelevenítette Sólyom-Nagy Sándorral megélt több évtizedes munkakapcsolatát, mely szoros barátsággá érett az idők során 

Claudio Monteverdi: Poppea megkoronázása – Poppea és Nero kettőse KERTESI INGRID és GÉMES KATALIN

George Bizet: Carmen – Torreádordal BRETZ GÁBOR  - videobejátszás: a Magyar Állami Operaház előadásának felvételéről

Camille Saint-Saëns: Sámson és Delila – Delila áriája („Mon coeur s’ouvre a ta voix”) GÁL ERIKA

Richard Wagner: Az istenek alkonya – Hagen monológja („Hier sitz’ ich nur Wacht...”) SZVÉTEK LÁSZLÓ

Giacomo Puccini: Tosca – Tosca imája („Vissi d'arte, vissi d'amore”) SÜMEGI ESZTER

Giuseppe Verdi: Falstaff – Nannetta áriája („Sul fil d'un soffio etesio”) KERTESI INGRID

Giuseppe Verdi: Falstaff – Falstaff és Ford kettőse SÓLYOM-NAGY SÁNDOR (televíziós felvétel, MTV, 1995 - mindkét szerepet ő énekli és játssza: a képen trükkel összekopírozva, a két szólam hangját egyszerre énekelte fel!)

Gyüdi Melitta a színpadra szólítja a közönség köréből ÓKOVÁCS SZILVESZTERT, hogy tartsa meg emlékbeszédét.  Az Opera főigazgatója közvetlen hangvételű „előadásában” felidézte Sólyom-Nagy Sándor pályáját, életútját, a sok-sok szerepet, amit az Operában és külföldön énekelt (Bayreuthi kétévtizedes állandó vendégfelléptét külön kihangsúlyozva);  szólt a művészi munkája mellett végzett több évtizedes zeneakadémia énektanári működéséről, megpróbáltatásairól - betegségeiről is, melyeket mindig megújulás követett; a családjára kitérve méltatta azt a szerepet és azt az odaadást, mely a zongoraművésznő-feleség részéről az énekesi-tanári munkájához a nyugodt hátteret biztosította számára. 

Ezután odament a színpadon feltornyosult színházi kellékekhez, jelmezekhez, közülük felemelt és megmutatott nekünk egy mellényt, amit Sólyom-Nagy Sándor magán viselt Pizarroként Beethoven Fideliójában (egy külföldi produkcióban), aztán  megkérte a közönség körében helyet foglaló Pogány Imolát, hogy jöjjön ki hozzá mert szeretné átadni neki az Operaház ajándékaként, emlékül - ő  meghatottan köszönte meg ezt a kedves gesztust ezt az ajándékot, amihez még egy virágcsokor is dukált.

Zárásként egy meglepetés-énekszámot hallottunk – de még előtte SZVÉTEK LÁSZLÓ vázolta fel: neki szíve-vágya a  Don Pasquele – Malatesta-kettőst itt és most előadni, de nem a szokványos formában, amit már régen szeretett volna egy koncertje műsorára tűzni, de sose sikerült megvalósítania, ám most erre itt - e keretek közt - lehetőséget kapott:  

az első strófát azonnal - szintén zongorakísérettel - elkezdte énekelni, csatlakozott hozzá partnerként KISS ANDRÁS, majd bejött FRIED PÉTER is és már hárman fejezték be, de máris belekezdtek a második strófába, hanem ekkor már hat énekes folytatta a komédiázást: KÁLDI-KISS ANDRÁS, GEIGER LAJOS – és a rendező, ACZÉL ANDRÁS is érkezett, így hatan felváltva, olykor két részre osztva majd együtt énekelve, közösen adták elő az ismert híres buffo-duettet.  Mondanom sem kell, ezzel is nagy  sikerük volt.

És még mindig nem volt vége!  A színpadra kijött az összes, fellépett énekművész, a színpad két oldalán felsorakoztak és hátrafordulva, a vetítővásznon látható pályatárs arcképe előtt némán, fejet hajtva tisztelegtek. Ezután mindegyikük előre jött és a színpad sarkában lévő kellékgyűjteményből ki-ki a kezébe vett egy-egy tárgyat: azokkal elindultak a nézőtérre, hogy két oldalon ők is helyet foglaljanak köztünk.

 Közben az elsötétülő színpad és a nézőtér között, elöl csak a színpad mélyén megvilágított arckép ragyogott és tekintett ránk, majd felcsendültek Gustav Mahler csodálatos dallamai Sólyom-Nagy Sándor énekhangján (lemezfelvételéről): „Die zwei blauen Augen von meinem Schatz” /LIEDER EINES FAHRENDEN GESELLEN/ - „Egy vándorlegény dalai”

Az elcsendesülő, az utolsó énekhangokat követően, a zene alatt lassan legördült a függöny...

Megrendítő, szép pillanatok voltak ezek, megható, szeretetteljes, méltó búcsú az Opera talán utolsó aranykorának egyik emblematikus, nagy operaénekes-egyéniségétől.

"Kincsem két kék szeme"

/Gádor Ágnes nyersfordításában/

Kincsem két kék szeme küldött el engem a nagyvilágba.

Búcsút kellett vennem a legkedvesebb helytől!

Ó, kék szemek! Miért néztetek rám?

Most örökké szenvedek és búsulok!

Kimentem a csöndes éjbe, a csöndes éjben át a sötét mezőn.

Senki nem búcsúzott el tőlem.

Szerelem és szenvedés kísért el.

Az út mellett állt egy hársfa, ott tértem először nyugovóra.

A hársfa rám hullatta virágait, s nem éreztem, mennyire fáj az élet,

Minden, minden újra jó volt.

Minden! Minden!

Szerelem és szenvedés! És a világ és az álom!

A Sztárgála az Eiffel parkjában című koncert az M5 műsorán 2021. december 5-én

2021. december 5-én (vasárnap) 22:05-től látható a Sztárgála az Eiffel parkájában című nagyszabású szabadtéri koncert felvétele, amelyen kiváló magyar énekesek mellett a nemzetközi színpadok két csillaga, Patricia Petibon és Lawrence Brownlee lépett fel.

Patricia Petibon mintegy negyedszázados pályafutása alatt a szoprán fach legsokoldalúbb előadói közt vált ismertté, akiknek gazdag repertoárja a barokktól a kortárs zenéig terjed, és kiemelt helyet foglalnak el benne a francia operairodalom mellett Mozart, Verdi, vagy akár spanyol dalszerzők művei. Az örökké fiatalos díva rugalmas, gazdag díszítésekre alkalmas hangját Barcelonától Bécsig, Párizstól Milánóig a legrangosabb operaházakban és a legváltozatosabb szerepekben tette próbára a közönség nagy megelégedésére.

A bársonyos hangjával és jó megjelenésével az Atlanti-óceán mindkét partján sikert sikerre halmozó Lawrence Brownlee 2002-ben a Virginiai Operában debütált A sevillai borbély Almaviva grófjaként, mely szerep csakhamar védjegyévé vált, csaknem 20 éves pályafutása során a New York-i Metropolitantől a Bécsi Állami Operaházig több rangos dalszínházban megformálta. Az elmúlt évtizedben elsősorban a bel canto, ezen belül is Rossini és Donizetti művei váltak a lírai tenor védjegyévé. 

Közös koncertjükön mindkét művész ízelítőt ad legkedvesebb szerepeiből, így elhangzanak többek közt a Faust, Az ezred lánya, a Rigoletto és a Traviata részletei, emellett az énekesek európai és amerikai szerzők dalaiból is válogatnak.

A koncert első felében a magyar művészeké a főszerep: Ádám Zsuzsanna, Bakonyi Marcell, Fokanov Anatolij, Fürjes Anna Csenge, Heiter Melinda, Horti Lilla, Kelemen Zoltán, Kriszta Kinga, Mester Viktória, Pataky Dániel, Rőser Orsolya Hajnalka, Sáfár Orsolya és Szemerédy Károly Bizet, Erkel, Gershwin, Mozart, Puccini, ifj. Johann Strauss és Verdi népszerű operaslágereivel lépnek színpadra. A Magyar Állami Operaház Zenekarát és Énekkarát (karigazgató: Csiki Gábor) Kocsár Balázs főzeneigazgató, a 80. születésnapját a közelmúltban ünneplő Medveczky Ádám, valamint Tóth Sámuel Csaba vezényli.

A felvétel 2021. augusztus 21-én készült az Eiffel Műhelyház Kodály Zoltán parkjában.

/Forrás: Opera honlapja/