650 murmurando 2011-07-08 14:16:57
Talán sok mindent lehet a pézhiányra fogni, de azt nem, hogy nem adnak lehetőséget a vidékieknek (vagy csak nagyon csekély lehetőséget) a bekerülésre. 4féle módon lehet bejutni: protekciósként, Bartókosként, versenygyőztesként (esetleg), vagy hátrányos helyzetűként, akiket "támogatni kell". Kérdezem én, mi értelme ennek? Hogyan lesznek így Magyarországon igazi művészek, tanárok, akik példaképei lehetnének a következő nemzedékeknek? És van egyáltalán értelme zenei pályát választani, ha a "zene fellegvárában", a Zeneakadémián ilyen undorító dolgok mennek? Még szerencse, hogy valahol számít, ki mit tud, és nem a pénz, meg a protekció a lényeg. Én ha az Akadémiára járnék, inkább letagadnám, hogy ott tanulok. Milyen erkölcsű emberek tanítanak ott, ha képesek elkérni 45 perces óráért 8-10ezer Ft-ot (minimum), és bejuttatják a növendéküket, ha tele a zsebük? Persze ez nem mindenkire igaz, tisztelet a kivételnek, mert szerencsére van olyan is. Idei felvételin történt, hogy x és y tanár bent ült a szóbeli vizsgán, mindkettőnek volt felvételiző növendéke. A vizsgák után kitett listán pedig x és y tanár növendékei szerepeltek az első 2 helyen (2főt vesznek fel). Hiába volt más jobb, hiába tehetségesebb más, nem érdekel senkit, csak hogy a saját növendékük bejusson. Arról nem is beszélve, hogy a pontozás egy nagy kalkulációs játék: akit fel akarnak venni, annak sok pontot adnak, akit meg nem, de az illető jó, azt úgy lepontozzák, hogy még véletlenül se lehessen több pontja a pluszpontokkal sem, mint annak, akit fel akarnak venni. Egyes Bartókosok úgy jelentek meg a felvételin, hogy fennhangon hangoztatták, hogy nekik "őket itt várják". Utóbb kiderült, nem hülyeség, hanem ez a valóság. Vannak tanárok innen-onnan, akiknek növendékeinek szó szerint minden évben tartanak fenn egy helyet. Ez milyen dolog? Hol marad a tisztesség? És hová tűnt az a Zeneakadémia, melyet Liszt, Bartók, Dohnányi és a többiek áldozatos munkájukkal megalkottak??

649 álmodó 2011-07-06 22:24:21
http://www.mno.hu/portal/795308
http://www.mno.hu/portal/795308
648 zalbarna 2011-06-08 00:06:00 [Válasz erre: 647 eccerű 2011-06-07 21:17:56]
Nem a zenéről beszélek, hanem a szennyről és a drogról, meg a gyerekekről. . Ezt erkölcsileg nem lehet támogatni. És ha az a " nem komoly " zene ezzel jár, akkor azt sem. Nem veszek tudomásul semmit...csak ezt.

647 eccerű 2011-06-07 21:17:56 [Válasz erre: 645 zalbarna 2011-06-07 10:54:03]
Azért valamit tisztázni kéne. Amíg a kultúra pénzbeli támogatásra szorul - és ez még egy ideig így lesz - addig le kell nyelni azt a békát, hogy a "nem komoly" zene is fog pénzt kapni, ugyanis a kultúrára fordított összegek nem kis részét éppen ő termeli meg. Pl. a jogdíjak terén. Nekünk meg tudomásul kell venni, hogy hiába tudjuk, a "mi zenénk" képvisel értéket, nem az, ami a Szigeten hangzik el, komoly méretű piaca annak van. Ha szeretem a Szigetet, ha nem.

646 -krl- 2011-06-07 13:19:58 [Válasz erre: 645 zalbarna 2011-06-07 10:54:03]
Ja. Meg tele van pirézekkel.
Ja. Meg tele van pirézekkel.
645 zalbarna 2011-06-07 10:54:03 [Válasz erre: 644 koborbalazs 2011-06-07 10:00:22]
Az elterjedt művészkedésről csak annyit, hogy a Sziget kapja a támogatást. ( szenny, drog, jó pénzért csak gyerekeknek és fiataloknak, )

644 koborbalazs 2011-06-07 10:00:22 [Válasz erre: 643 zalbarna 2011-06-07 09:39:10]
Nagyon örülök, hogy ezt említi.Ott nem a munkás volt a hibás, hanem a munkafelügyelő, aki ha jól tudom, a pozíciójában maradt. Különbewn is az elterjedt művészkedés ellen írtam.

643 zalbarna 2011-06-07 09:39:10 [Válasz erre: 640 koborbalazs 2011-06-07 08:51:10]
A pécsi eurofővárosi munkálatok során a kőművesek egy felújítási munkánál levertek egy teljes eredeti reneszánsz kapuhomlokzatot.... Ergo sokkal több művészre van szükség. De mielőbb radikálisan tisztázni kell a művész fogalmát, az oktatást (és támogatást ) érték alapra helyezni. Addig szólni sem érdemes...

642 koborbalazs 2011-06-07 09:31:08 [Válasz erre: 641 kétked 2011-06-07 09:15:21]
Az igaz, hogy nagy a munkanélküliség, de ezen a rendszerhibán lehet javítani. A művészettel lehet boldogulni, mert művészet név alatt sok ócskaság értékesíthető, de ez nem érték. A régi jó szoci időket éppen azok szidják a leghevesebben, akik annak a legfőbb haszonélvezői voltak.- Nemzetgazdaság bizony van. Nemzetek is vannak, ha az EU be is akarja darálni azokat.

641 kétked 2011-06-07 09:15:21 [Válasz erre: 640 koborbalazs 2011-06-07 08:51:10]
Butaság! A dolgozó és termelő emberek ezrei ott vannak munkanélküliként, minek növelni számukat? A művészettel igenis lehet boldogulni, akár határokon túl is. Még jó, hogy nem nemzetgazdaságot mondtál, mint a régi jó szoci időkben, ahol az ötéves terv előírta, hány festőt, hány géplakatost, hány fogorvost kell képezni.

640 koborbalazs 2011-06-07 08:51:10 [Válasz erre: 638 Ritus 2011-05-31 11:45:00]
jelenleg nem még több művészre van szüksége ennek az országnak, hanem dolgozó, termelő emberekre.

639 zalbarna 2011-05-31 12:34:13 [Válasz erre: 638 Ritus 2011-05-31 11:45:00]
Hát, minden szarrá vált, amihez nyúlt, az biztos, de mi az, hogy felelős ?? na ne marháskodjatok már...:)

638 Ritus 2011-05-31 11:45:00
Hiller is felelős a Zeneakadémia kilátástalan helyzetéért - állítja Budai Gyula http://eduline.hu/felsooktatas/20110531_budai_elszamoltatas_zeneakademia.aspx#rss

637 lybracode 2011-05-13 11:55:25
Ha nem olvastátok volna. http://fidelio.hu/klasszikus/hirek/szerkezetkesz_a_zeneakademia_uj_epulete http://fidelio.hu/edu_art/figaro/a_wesselenyi_utcai_epulet_korszeru_modern_egyetemi_szol

636 eccerű 2011-05-11 23:36:52 [Válasz erre: 635 Piramis 2011-05-11 20:54:36]
lehet, hogy van, csak nem lesz dolga, hogy értsen hozzá, nem azért szerződtetik. A kialakult helyzetnek nem lesz felelőse, de ha mégis, biztosan nem az, aki zárolta a pénzt.

635 Piramis 2011-05-11 20:54:36 [Válasz erre: 633 zalbarna 2011-05-10 22:35:29]
Úgy hívják ezt, hogy népbeetetés. Mivel a miniszteri biztosnak fingja sincs ahhoz a területhez, ahova ki fogják nevezni. De ki fog felelni a kialakult káoszért és a pénzhiányért????

634 johanna 2011-05-11 08:37:14 [Válasz erre: 633 zalbarna 2011-05-10 22:35:29]
Az a természetes, hogy vannak, akik MINDENT megúsznak...:-(

633 zalbarna 2011-05-10 22:35:29 [Válasz erre: 631 -zéta- 2011-05-10 19:23:35]
"a különleges irányítási felhatalmazással rendelkező miniszteri biztos az oktatási, művészeti kérdésekben természetesen alapoz a hivatalban lévő rektor több évtizedes szakmai tapasztalataira" De kéééérem, mi ebben a természetesen?????? Látott már valaki ilyen miniszteri biztost???? ( Akkor lehetne ideírni, hogy természetesen, ha minden biztos ősidők óta így tenne...

631 -zéta- 2011-05-10 19:23:35
[url]http://www.origo.hu/kultura/20110510-penzugyi-helyzete-kezelesere-miniszteri-biztost-kert-maga-fole-a-zeneakademia.html;Miniszteri biztost kér a Zeneakadémia[/url]...

630 Larina Gurigaja 2011-04-04 12:58:02 [Válasz erre: 629 zalbarna 2011-04-04 12:27:35]
Blöffentő Tóbiás.
Blöffentő Tóbiás.
629 zalbarna 2011-04-04 12:27:35 [Válasz erre: 628 Ritus 2011-04-04 11:41:31]
Na de ez nem torz ! Ez nem igaz. Nem tény. A miloi Vénusz az torz(óóó !) Vagy az arcom, mikor a Zak-ról nyilatkozik egyik-másik tóbiás....

628 Ritus 2011-04-04 11:41:31 [Válasz erre: 627 zalbarna 2011-04-04 10:56:35]
Torz információ? Például ugyanebből a cikkből: "a világ zenei életének egyik elismert fellegvára, a Zeneakadémia". Tud erről a világ is?

627 zalbarna 2011-04-04 10:56:35 [Válasz erre: 626 Viperaház 2011-04-04 10:37:39]
Milyen az a torz információ ? ( igaz, vagy nem igaz ? Tény vagy nem tény?) A többit bízza ránk...

625 Ritus 2011-04-04 10:09:19
Batta a Népszabadságban: "Tudunk róla, hogy van egy névtelen, pillanatnyilag elég bennfentes helyzetben lévő rágalmazója az Akadémiának, aki immár két esztendeje, egy internetes zenei portálon látja el torz információkkal a közvéleményt."

624 eccerű 2010-09-21 01:10:04 [Válasz erre: 620 tiramisu 2010-09-20 21:20:00]
Akkor kicsit nézz utána a dolgoknak...
Akkor kicsit nézz utána a dolgoknak...
623 eccerű 2010-09-21 01:09:06 [Válasz erre: 616 zuniga 2010-09-20 11:40:22]
Tegyük hozzá, Batta várakozásaival ellentétben Marton Éva sem vonzerőt jelent.

622 tiramisu 2010-09-21 00:18:18 [Válasz erre: 621 Budapest 2010-09-20 21:57:26]
Igen, és a művészek Neked fizetnek, ha meghallgatod őket.

621 Budapest 2010-09-20 21:57:26 [Válasz erre: 620 tiramisu 2010-09-20 21:20:00]
Az Operába in ingyen lehet menni? A zene mindenkié?

620 tiramisu 2010-09-20 21:20:00 [Válasz erre: 619 Budapest 2010-09-20 21:00:12]
Tudtommal Ausztriában isingyenes az oktatás,és sok más országban szintén. Sőt az USA-ban mindenféle ösztöndíjat elnyerhetsz! ????????????????

619 Budapest 2010-09-20 21:00:12 [Válasz erre: 618 tiramisu 2010-09-20 20:44:08]
Nem ti szavaztatok a kapitalizmusra?
Nem ti szavaztatok a kapitalizmusra?
618 tiramisu 2010-09-20 20:44:08 [Válasz erre: 617 virius 2010-09-20 12:57:12]
Sajnos ez az igazság! (800000 - 1 000000 forintos tandíjak az operaszakon!)

617 virius 2010-09-20 12:57:12 [Válasz erre: 616 zuniga 2010-09-20 11:40:22]
Kovalikból elsősorban a sértődöttség szől, de attól még igaz lehet, amit mond. Kérem, itt az EU, nincs már schengeni határ Hegyeshalmon, a brain drain meg változatlan erővel folyik...

616 zuniga 2010-09-20 11:40:22
Részlet a Kovalik Balázzsal készült minapi interjúból: "Évről évre harcolni kellett azért, hogy olyan körülményeket kapjanak a növendékek egy-egy vizsgaelőadás alkalmával, ami a valós színházi helyzetet teremti meg. Ugyanakkor, a sokkal kisebb tandíjjal dolgozó és profi színpadi viszonyokat nyújtó grazi, bécsi, müncheni zeneakadémiák lassan elszippantják a növendékeket. Idén többen folytatják tanulmányaikat ott és nem az itteni operaszakon." Ez igaz?????

615 eccerű 2010-05-23 14:17:44
Véletlenül bukkantam rá, érdemes végigolvasni, érdekes dolgokat találhat [url]http://www.lfze.hu/allomany/1981-82.pdf;benne[/url] az ember. Memóriafrissítésnek sem rossz, no meg, hogy kiből mi lett azóta.

614 frushena 2009-12-11 23:57:54 [Válasz erre: 613 Búbánat 2009-12-11 22:17:34]
Gazzaniga: Don Giovanni be szép is lenne ezt "normális" előadásban hallani ... :S

613 Búbánat 2009-12-11 22:17:34
A Zeneakadémia még nem zárta be kapuit a nagy közönség előtt; a karnagyszak –végzőseinek mai diplomahangversenyét követi jövő szombaton (19-én) este a Kisteremben az opera szakos hallgatók operavizsgája: Két kis opera magyar nyelvű előadása kerül színre: 1.) Sztravinszkij: The Rake’s Progress (A léhaság útja) 2.) Gazzaniga: Don Giovanni Tanszékvezető: Marton Éva Színpadi mesterség: Almási-Tóth András Zenei vezető: Oberfrank Péter Zongorán kísér: Mazalin Wanda Tanárok: Andor Éva, Andrejcsik István, Keönch Boldizsár, PÁszthy Júlia, Halmai Katalin, Gombai-Nagy Magda. A belépés díjtalan Kezdés: 19 óra

612 Parlando 2009-10-20 11:53:12
592-607. Élvezetes, tanulságos beszélgetés volt. Minden gondolatát megfontolásra érdemesnek tartom.

611 tiramisu 2009-10-20 10:38:46
Köszönöm.
Köszönöm.
609 Ritus 2009-10-19 16:27:23 [Válasz erre: 608 virius 2009-10-19 13:03:05]
Nem égett le, és nem utolsó koncert volt, akkor ezek után mit higgyünk el?

608 virius 2009-10-19 13:03:05 [Válasz erre: Törölt hozzászólás]
Dehogy égett le, amúgy az orgona sem füstölgött, ahogy ezt már írtam volt, csak a bulvárlapok felfújták a dolgot. Tudtommal Xaver holnap ismétli meg a hangversenyt.

592 virius 2009-10-18 20:29:04
Jaj Istenem, milyenek vagytok, szétoffoljátok a Zeneakadémia topikját flódnival meg egyebekkel. Amúgy mi újság a Zene3akadémián? :)

591 macskás 2009-10-18 01:26:06 [Válasz erre: 590 Spangel Péter 2009-10-17 22:50:56]
Igen, de azért meséld el, a kedvünkért:))))

590 Spangel Péter 2009-10-17 22:50:56
Gondolom, a monstrancia szó jelentését sokan ismeritek.

589 monstrancia 2009-10-17 22:25:29
Na ez nem volt szép, bocsánat, nem akartam bántó lenni. Ha beazonosítottad, tudhatod ez csak egy tárgy, komollyá akkor válik ha belehelyezik AZT amiért tarják, de akkor már más a neve.

588 monstrancia 2009-10-17 22:05:15 [Válasz erre: 587 tiramisu 2009-10-17 21:49:53]
Tudtam hogy "monstercia" címszó alatt nem fogod megtalálni a lexikonban...

587 tiramisu 2009-10-17 21:49:53 [Válasz erre: 584 monstrancia 2009-10-17 19:57:54]
Valahogy nem idevaló a neved. Az egy komoly dolog!

586 macskás 2009-10-17 20:59:14 [Válasz erre: 585 tiramisu 2009-10-17 20:20:23]
Most jött el az idő, hogy nevet válts! Javaslat a gejl (Á la HL) tiramisu helyett LIBERÁLIS FLÓDNI!!!! Azt még szeressem is:))) Óriás gratula a kitalációdhoz, már jobban is vagyok:)))

585 tiramisu 2009-10-17 20:20:23 [Válasz erre: 584 monstrancia 2009-10-17 19:57:54]
Ne máááá, kard ki kard? Kedves Monstercia! Sosem voltam liberális, viszont igyekszem nem szűnően jó demokrata lenni. Remélem nincs kifogásod ? Ne puffogj, jót nevettem a liberális flódnin! Sajnálhatod, hogy nem Te találtad ki! He-he!