A szegény és szerencsétlen folyamatos ismételgetése nélkül is egyet tudok érteni. Mint írtam, van egy csomó darab és főleg énekes az olasz területről, akiket nagyon szeretek, sőt akár rajongok, csak nem az a stílus nekem a non plus ultra. Biztos másnak is van ilyen. Egy csomóan nem tudnak végigülni egy Wagner-operát én meg nem értem mit lehet abban unalmasnak találni, mikor minden hangjában és szavában (egyik sem kevésbé fontos a másiknál) el lehet mélyülni, és minden hallgatásnál valami új színt felfedezni, nemcsak auditíve, hanem filozofiájában is. Megdolgoztat rendesen, de olyan mint egy jó edzés, csak az agynak és a léleknek, melyek attól izmosodnak.
Elég érdekes nézőpont ez szerintem... Én pl eléggé mindenevő vagyok, igaz, barokkot és kortárs operát nem hallgatok (vagy csak igen-igen ritkán), de ezeken kívül szinte bármi jöhet, Rossinitől Richard Straussig... Két fő kedvencem pedig éppen az olasz és a német romantika, Verdi és Wagner közt pedig akkor se tudnék választani, ha az életem függne tőle. Azt viszont elképzelhetetlennek tarttom, hogy olasz operákat németül hallgassak, élvezhetetlen lenne számomra. Hoffmann meséit vagy Hugenottákat hallottam már németül, vagy Carment olaszul, de ennél messzebre nem merészkednék. Még a francia librettójú olasz műveket is sokkal jobban szeretem olasz fordításban hallgatni (Szicíliai vecsernye, Don Carlos, Tell Vilmos, Kegyencnő), nemhogy az olaszokat!!! De ez remekül megfér nálam a Wagnerekkel együtt, amiket viszont csak németül szeretek hallgatni, az meg úgy az igazi természetesen... :)
Az ember csak magával tol ki, és szegényebb lesz, ha nem szereti az olasz zenét, vagy a német zenét, vagy a francia zenét, vagy az angol zenét, vagy a spanyol zenét, vagy a magyar zenét. Vagy nem szereti a romantikus zenét, vagy a klasszikus zenét, vagy a barokk zenét, vagy a reneszánsz zenét, vagy a XX. sz-i zenét. És még sorolhatnám, hogy mivel lesz szegényebb, és mennyire szegény tud lenni a szerencsétlen ember...
Mármint aki kritika nélkül elhiszi azt a prognózist, annak ijesztő. :)
Akkor azért nagy vonalakban (kivételesen) mégiscsak egyetértünk... :) Igen, való igaz, hogy az olaszok ritkán énekelnek Wagnert, de Gobbi is énekelt Wagner-szerepeket még egészen fiatalon (az önéletrajzában le is írja: a Lohengrin Hirdetője volt az első, aztán énekelt Gunthert az Istenek alkonyában, Melotot a Trisztánban és Éji őrt a Mesterdalnokokban.) Giuseppe Taddei Hans Sachsot, Reanato Capecchi Beckmessert, Rolando Panerai Amfortast, Renato Bruson Telramundot énekelt, hogy csak a baritonoknál maradjunk. Ezek hiteles adatok, sőt többnyire hangfelvétel is maradt fent ezekről, igaz, olasz nyelven, hiszen akkoriban még Olaszországban nem németül játszották a Wagnereket. Ma sem jellemző, hogy olasz énekesek sok Wagnert énekelnének, nyilván nem is igazán való nekik, de hát a szláv vagy amerikai énekesek is mindenfélét énekelnek, pedig ott is lehetne szelektálni néha...
A Maleczkys hasonlattal is messzemenőkig egyetértek, találónak érzem, de Taddeit is azért említettem, mert az olasz baritonok közt voltak jópáran, akik főleg idősebb korukban a drámaibb szerepekről áttértek a buffókra és abban is jók voltak, Taddei vagy Bruscantini pedig felváltva énekelte a kettőt, és elég sok buffo-szerepet felvettek a repertoárjukra már fénykorukban is. Gobbi ezt nem tette meg, nem volt rá jellemző, hogy sok vígoperát énekelt volna, és amikben fellépett, azokban sem a buffo (hangra írt) szerepet énekelte.
Hogy Gobbi hangja átszólna-e a méretes Wagneri zenekaron, nos azt hiszem, hogy aki 900-szor énekelte Scarpiát különböző (nagy) operaházakban, annak a wagneri zenekarral nemigen lenne gondja, ott ugyanis eléggé dönget a zenekar, és azért wagnerben sem állandóan a harsogó fortét kell túlénekelni - a Mesterdalnokokban pl. talán nincs is akkora zenekar, mint a Toscában...
off: Az olasz "virtus" a felsorolt tulajdonsagaik miatt ES ellenere sajnos jol kijott a tavaszi jarvany idejen. Mintha tulsagosan szerettek volna az eletet ... vagy nem elegge marmint ahhoz, hogy jobban vigyazzanak magukra es egymasra. "Felkeszul" Magyarorszag, egeszen riaszto a (nem-magyar-hivatalos) friss prognozis :-( Az igaz, hogy az olaszok szerethetoek es mindig mindenbol vegul jol jonnek ki.
on: "Erdekes" azaz erdektelen lenne a vilag olasz zene, olasz opera nelkul...
Az én lelkemről Kafka írt regényeket és Bergman csinált filmeket, a zenét pedig Wagner, Strauss, Debussy, Mahler, Glass és Berg adták hozzá. :) Így talán megérti miért áll tőlem az olasz világ távol, s miért tartom sokszor kevésnek és irreálisnak, amit ott látok. Egyébként a vérmérsékletem alapján lehetnék akár olasz is, az nem éppen németes hidegvérű (pedig a származásom is germán). :D
Ahogy olvasgattam a beírásait, megéreztem, hogy nem szereti az olasz zenét. Elmeditáltam a sorain. Bár sokan megkérdőjelezik ezt, az olaszokból sem hiányzik az intellektus, a racionalitás, csak az élet szeretete, a végletekig megélt érzelmek teljesen és gyakran kendőzetlenül áthagyják minden megnyilvánulásukat. Sok hibájuk van, de igen fejlett öniróniájuk is. Szervesen hozzájuk tartozik a szoros kapcsolat a többi emberrel. Ezt megélheti valaki taszítónak, ijesztőnek, de fel is lehet benne oldódni, komoly megtartó ereje van. Tudja, hogy a mediterrán vidékeken kevesebb a mentális zavar, az öngyilkos, szignifikánsan kisebb az alkoholizmus?
Milnes-t úgy húsz éve láttam egy igazán jó kiállítású pesti Toscában. Már jócskán a hatvanas éveiben járt, de kiváló Scarpia volt. Más kérdés, lehet-e annyira magas egy jó hatvanas férfi tesztoszteron-szintje, hogy nyílt színen döngeti azaz csak döngetné a dívát, ha hagyná. Tényleg szívesen megnéznék egyszer élőben egy olyan Toscát, amiben Scarpia negyvenes, vonzó, sármos pasi. Ld. 1227 itt: tévében már láttam ilyent, egész más hangsúly(oka)t kapott a darab.
Haladjunk sorban :-) A Schicchi egyértelműen vígopera, hogy ne mondjam: vásári komédia, vásár nélkül. Anno pl. Melis György in concreto végigbohóckodta, a legutóbbi felújításon Kálmán Péter dettó. Ízes, olykor -számomra- ízetlen buffa. Falstaffot (drámai) buffonak írtam, ezt fenntartom. Lehet, hogy egyszer egy rendezés még Falstaffból hódító hösszerelmest farag (ilyen "német Falstaff" = Ochs pl. van már, nem is akármilyen: G.Groissböck), de egyelőre még abszolúte buffo figura, ha nem is buffo hangra írta Verdi. A Bájitalban nem én osztottam rá Belcorét :-) de ha egyszer azt énekelte...a többit ld. itt 1234-ben. (Magam is inkább Bartolónak gondolnám a Sevillaiban, de szerintem Don Pasqualenak is jó lenne.) Teljesen egyetértek, hogy színészileg Gobbi nagyot domboríthatna a nagy Wagner karakterszerepekben, ezért is bátorkodtam Maleczky Oszkárt említeni (1234), talán ő volt a "magyar Gobbi": nem túl szép hang, nagy játékkultúra. Ő csomó Wagnert énekelt, 1/1 az 1246-ban említetteket: Klingsort, Albericheket, Beckmessert, Telramundot + Schicchit, Scarpiát, (igaz, a Falstaffban "csak" Fordot, a címszerep Pallóé volt) de amennyire tudom, olasz énekeseket nemigen hívnak -még kevésbé hívtak régebben- a Wagner-szentélybe, inkább Scala stb. Nagy kérdés, hogy a voce átszólna-e a méretes zenekarokon...de ez nem fog kiderülni. Gobbi akkor, abban és úgy volt nagy, amikor, amikben és ahogyan látta-hallotta őt a közönség, a többi a képzelet dolga.
Kölyökkoromban a De Sabata-féle Toscán nőttem fel, annyit hallgattam, hogy minden apróság, minden tempó és hangsúly a fejemben volt, azért nagyon ritkán találkozom olyan Scarpiával (vagy Toscával) akivel tényleg elégedett vagyok. Talán Milnes az egyetlen, aki tényleg 100%-os Scarpia nálam Gobbi mellett.
Azért Gobbi tudott "szépen" is énekelni, ha kellett, a Boccanegra-felvétele gyönyörű (plusz Christoff és De Los Ángeles!), és ott is rendkívül kifejező a hangjával.
Igen, pontosan ezért nem rajongtam az olasz operáért úgy en bloc sosem. :) Vannak művek meg darabok, amiket nagyon szeretek, de igazi azonosulást sosem éreztem az olasz zenével, a leg"olaszosabb" szerző, akinek a teljes életművét kedvelem, az Mozart, de azt is rengeteg időbe tellett megszeretni. Ahogy észrevettem ezzel alapvetően kevés operarajongó van így, talán csak pár wagneriánus, akik mást nem is hallgatnak, de én nagyon sok mindent hallgatok a klasszikus zenén belül is, nem csak Wagnert és szinte mindenkit jobban szeretek az olaszoknál. Még a nyelv sem tetszik, egyre több olasz művet hallgatok németül, s úgy egészen más, intellektuálisabb színezetet kap a sokszor negédes és túlzó érzelmektől túlcsorduló zenei világuk.
Tökéletesen egyetértek, ha Gobbi ma élne, remek kortárs énekes lenne, és olasz mivolta ellenére nagyonis el tudnám képzelni pl. olyan negatív Wagner-szerepekben, mint Alberich, Klingsor, Beckmesser, vagy akár Telramund, és amint azt már írtam, Scarpiaként vagy Jagóként is a jobbak közé tartozna, viszont bel canto-operákat nem hiszem, hogy túl sokat osztanának rá, mert nem arra való a hangja. A "bel canto" szép éneklést jelent ugyebár, ami eleve szép hangszínt is feltételez, nem pedig ördögit, meg intrikust, meg mit tudom én, milyet. Azzal viszont már sokkal kevésbé tudok azonosulni, hogy a szép hang unalmas lenne. Az igazi operakedvelő órákig bele tud feledkezdni egy szép, felhangdús, gazdagon áradó hangba, és ha még kifejező is és a tulajdonosa jó színész is egyben, az persze még jobb! De ha mondjuk egy bel canto alapú romantikus olasz operát hallgatok, akkor az elsődleges dolog, amit elvárok, hogy a főszereplőknek szép, sima, behízelgő, olaszos jellegű hangja legyen. Ha németesen szép, már nem jó, ha szlávosan, az sem az igazi. Természetesen egyéni ízlés kérdése, hogy kinek mi a fontos, kinek mi tetszik egy énekesben (van akinek pl. a külseje, nem számít a hang se...)
Én ahogy lassan középkorúvá érek, egyre kevésbé érdekelnek a szép hangok, sőt a szép kifejezés maga is idegesít. Gobbi nem volt szép hang, de mégis mennyivel többet ad, pont azok miatt a dolgok miatt, amiket leírtál. Én valahogy egy szép hangot el tudok unni egy idő után, Gobbié pont a nyersségében, ördögiességében jó, s valahogy pont ettől válik nem széppé, hanem gyönyörűvé az egész hangjelenség is számomra. Atipikus, alternatív, néha kicsit stílustörő is, amolyan operai punk - kiváló kortárs énekes lenne ma, nagyon megnézném a The exterminating Angel - Alberto Rocjaként, a The tempest - Prosperojaként vagy az Emmeline- Mr. Maguire-jaként. Nehéz ezt megmagyarázni, asszem Abody jobban megtudta. :D
Hát azon is el lehet vitatkozni, hogy mit nevezünk buffó szerepnek. Nekem a Schicchi főleg a végrendelkezési jelenet miatt az, egyébként abszolút nem buffo hang kell hozzá. A Falstaff ugyan vígopera, de a címszerep a legkevésbé sem buffo hangra van írva, sőt! Nagy volumenű és formátumú hősbariton hang kell hozzá. Belcore lírai, vagy ha úgy tetszik, kavalierbariton szerep, a figura sem buffó, a szólam pedig ugyancsak meg van tűzedlve díszítésekkel, koloratúrákkal, szóval igazi hamisítatlan bel canto-énekelnivaló, a buffo szerep az a Dulcamara! A Sevillai borbély Figarója meg aztán végképp nem buffo szerep- illetve szólam, hanem a lírai bariton fach talán legnehezebb szólama, a darab buffo-szerepe pediglen Bartolo doktor! Úgyhogy továbbra is fenntartom azt az állításomat, hogy Gobbi (tudtommal) soha nem énekelt igazi buffo szerepet, viszont végigénekelte a bel canto- és olasz hősbariton repertoár szinte összes jelentősebb szerepét, de igazán híres elsősorban mégiscsak Scarpiaként, Jagoként, Falstaffként volt. Nyilván nem véletlenül.
Köszönöm a kiegészítést, lusta voltam begépelni, digitális-másolható kiadásban pedig nincs meg az írás. Buffó szerepeket énekelt Gobbi, Várnai Péter Operalexikonja szerint a Schicchin kívül az említett Falstaffot is (drámai) buffo karakternek mondanám, végülis vígopera. Belcorét is énekelte a Bájitalban, Figarót a Sevillaiban és talán egyebet is. Don Pasquale bőven belefért volna és mint írtam, mai füllel hallgatva sok karakterszerep. Állítólag híres Wozzeck is volt: nos, ezt készséggel elhiszem látatlanban-hallatlanban, még ha német darab is. A felsorolt nevek közül lejjebb már istenítettem Warrent, Nilsson nekem király(nő) Wagnerekben és mint Turandot, Siepit kevesebbszer hallottam. Christoffot pl. élőben (Erkelben), ő is király-kategória volt. Viszont elnézőbb vagyok "ezekkel a mai fiatalokkal", mert igenis vannak köztük szép számmal nagy és drámai hanggal rendelkezők. A régi nagyokat élőben hallgatni kevesek kiváltsága volt és a lemezek régen is csodákra voltak képesek. Ma -minden ellenkező hírrel, híreszteléssel szemben- az opera szerintem virágkorát éli, legfeljebb másfajta "virágokat" terem mint felmenőink idejében, viszont sokakhoz eljut és minden eddiginél bővebb a "termés" :-)
Gobbival kapcsolatban egyetértünk. Érdekes jelenség volt a maga korában, a legjobban játszó operaénekesnek, énekes színésznek tartották, és ez a híre legendaként a mai napig is kitart. A hangszínekkel is nagyon tudott játszani, azonban maga a matéria a legkevésbé sem volt behízelgően szép. Par excellence "intrikus hang" volt, ezért Scarpia szerepe állt neki a legjobban, több mint 900-szor énekelte világszerte, két teljes lemezfelvétel is készült vele. Rigolettója az egyik legárnyaltabban kidolgozott hangi alakítás, amit valaha rögzítettek, de a hang csúnyasága ott engem már sokszor zavar. Rendkívül kifejező, árnyalatgazdag, de a legkevésbé sem szép. Az idézett Abody Béla-kritikát én is olvastam, érdemes kicsit hosszabban idézni: "Ez nem éneklés. Több is meg kevesebb is, de nem éneklés. A hangmatéria nem alkalmas a bel canto, az olasz szólamok megkövetelte dolcezza közvetítésére. Drámai ereje és magassága korlátozott, mélysége kevéssé összefogott, pianót énekelni nem tud, és lényegében minden amit csinál, az énekhangképzés, közismert, bevált keretein kívül mozog. Pontos, de durva példával élve: ha operaházunk kórusának(sic!) tagjaival versenyre kelne, amelynek egyetlen feladata egy C-dúr skála pontos, érzelemmentes, minden karakterizáló igény nélküli eléneklése, okvetlenül helyezetlen lenne. sőt, kínos dolgok derülnének ki." Eddig a bírálat, ezután Abody meglepő módon minden átmenet nélkül átvált dicshimnuszba, laudációba és a továbbiakban a legmagasabb hőfokon áradozik Gobbi Jago-alakításáról. Hát ilyen érdekes dolog ez az opera... :)
Buffo szerepeket sohasem énekelt, (ellentétben a nála sokkalta szebb hangú Giuseppe Taddeivel!), bár van vele egy Gianni Schicchi, ha azt annak vesszük. Nem tudhatjuk, ha ma élne, milyen szerepkört énekelne, de gyanítom hogy akkor se buffót, inkább intrikusokat, karakterszerepeket. Scarpiaként, Jagoként, sőt Falstaffként is alighanem ma is a jobbak közé tartozna, és hát azt kell mondjam, hogy ha Hampsont vagy Carlo Guelfit elfogadták a Verdi-bariton fachban, ennyi erővel Gobbi is simán énekelhetne ilyesmiket (is)... A mai ínséges időkben már szinte alig lehet igazán jelentős drámai hangokat hallani, és amint azt már többször is leírtam, főleg a formátum csökkent le elképesztő mértékben. Vannak ma is szép hangok, vannak kulturáltan, muzikálisan éneklő lírai hangok, de az igazi nagy drámai hangok szinte kivesztek. A régi nagy énekesek ha ma élnének, csodaszámba mennének pusztán a hangmatériájuk miatt. Egy Nilsson, egy Warren, egy Siepi ma is ugyanolyan nagynak számítana, mint a maga korában, csak még sokkal magasabban emelkednének ki a mai átlagból.
Ez is igaz. A karriert illetően 100%-ig :-) a színészi képességeket illetően dettó, de 21.szd.-ra hangszerelve, ahogy ön is írja (1238). A "gobbi-i" hangmatéria -szerintem- ma már, minden egyéb erénye mellett, kevés lenne vagy inkább más, (karakter)szerepekre predesztinálná őt.
Tökéletes összefoglalás, tökéletesen egyetértek :-)
De azért akad pár mai énekes, aki boldogan kiegyezne egy ilyen hang-matériával, ilyen színészi képességekkel, egy ilyen karrierrel!
Ez is igaz. Változnak az idők, változnak az izlések. Volt idő, mikor olyan - hogy finom legyek - testalkatú primabalerínák táncoltak, akik ma a Balettintézet közelébe se mehetnének. Igaz, nem kellett őket lépten-nyomon emelgetni. Nyilván a színjátszás, operajátszás stílusa is változik, egy 50-60 évvel ezelőtti film, színdarab, vagy opera felvételének megtekintésekor csendes mosoly suhan át az arcunkon, miközben gyermekeink a hasukat fogják nevettükben! Ezért nem kedvelem a bezzeg az XY kezdetű összehasonlítgatásokat. Voltak nagy énekesek, akik ma nem lennének "nagyok", és a mai nagyok között is vannak, akik anno egy comprimario-szerepig sem jutottak volna el. A lényeg, hogy egy énekes legyen tisztában saját egyéniségével, habitusával, hangbeli képességeivel, és ne vállaljon olyan szerepet, melyre totál alkalmatlan. Persze, vannak ajánlatok, melyeknek elég nehéz ellenállni, de több, mint kínos, mikor egy neves énekes beég a nem neki való szerepben, vagy az egy évvel korábban elvállalt és beharangozott szerepet a premier előtt 3 héttel adja vissza, mert akkor jön rá, hogy ez azért nem egészen neki való!
A yt-n akad néhány felvétel a múlt század huszas, harmincas éveiből, a későbbiekből egyre több. Vannak 80-90 éves recsegő hangú felvételek, melyeken mai füllel is élvezhető az adott énekes előadása, és vannak olyanok is, melyek hallatán elcsodálkozunk, hogyan lehetett ezt elviselni? Tanulságos!
Gobbit valszeg soha sehol senki nem minősítette nagy és szép hangú énekesnek ...
Kedves joska141! Evvel a gesztussal kiérdemelte nálam ezt a megszólítást! Ismerem ezt a felvételt, jó párszor megnéztem, le is töltöttem valamikor. Nagy élmény. Volt szerencsém annak idején Tito Gobbit Budapesten színpadon látni, hallani, és beszéltem olyan operaénekessel, aki vele együtt lépett fel (nem Toscaként). Mikor megkérdeztem, milyen volt, egyetlen szóval válaszolt: hátborzongató!
Igaza van, külön figyelmet érdemel a civil egyénből Scarpiává való átalakulás folyamata, ami az alakítást hitelessé teszi!
Anja Harteros nyilatkozta valahol, hogy számára elképzelhetetlen, hogy az utcáról essen be a színpadra, mert a sminkelés, ahogy a saját arcának megváltozását látja a tükörben, fontos lépés a színpadon alakítandó alakká átlényegülés folyamatában. Azt hiszem, mindkét esetben ez a kulcsszó: nem elénekelni kell a szerepet, hanem azzá kell alakulni, akit megszemélyesít!
Pár éve valaki ezen a fórumon emlékezetem szerint Tito Gobbit közepes hangú énekesnek minősítette. Több ma sikeresnek elkönyvelt baritont lehetne sorolni, akik kocsit-lovat küldenének ezért a hangért és nem mellesleg a vele párosuló színészi képességekért.
Én Warren (rádiós) hangján "nőttem fel" baritonilag, azon a csodálatos színű és kifejező, hatalmas(nak tűnő) hangon, odavoltam érte. Igen, ő azaz a hangja ma is piacképes lenne, sőt: szinte minden(ki)t verne. De azt is mondom: szerintem az ő fantasztikus hangja is másképpen szólalna meg és szólna mint a maga idejében. Másképpen képeznék, másképpen jönne át. És hát igen, Bing is megírta: Warren sosem volt jó színész, de becsülte benne, hogy keményen megdolgozott minden szerepe színészi megformálásáért. Csakhogy épp e hasábokon olvasom nem ritkán, hogy "látszik rajta: nem éli át a szerepet, csak megjátssza az érzéseit" etc. Mondjuk Netrebkót is szokták ezzel ekézni és más sztárokat. Akkor hogy lenne ez pl. Warrennel?
Az ön figyelmébe is ajánlom ez alatti (1232) beírásomat. Ilyen apró gesztusok elárulják, hogy Gobbi nagy művész volt ... de még ezen a "kozmetikázott" felvételen is hallható, hogy hangja nem csak hogy nem szép, az még nem baj önmagában. Gonosz embernek, rút léleknek lehet rút hangja. (Bár azért nem árt, ha szépen is tud énekelni.) Nagyobb baj, hogy ezek az apró gesztusok egy MET-, Scala- vagy Liceu méretű házban az első sorok mögött már nem jönnek át. És hát a maga idején hatásos, etalonszámba menő alakítások idővel (el)avulnak, olykor -gyakran- komikussá válnak. Fogadok, hogy Gobbi ma már nem így játszaná Scarpiát. Jó eséllyel az ő hangja ma a hős- és drámai bariton szerepekben kevésbé kelne el, inkább karakterfigurákat játsz(hat)na. Schicchinek ma is elsőrangú lehetne vagy pl. mint Rossini-Bartolo, de nem mint Figaro, (amit énekelt), Leporello vagy Masetto (de nem mint Don Giovanni, amit énekelt), Mozart-Figaro (de nem mint Gróf, amit énekelt), vagy Don Pasquale, Melitone és hasonlók...nagyjából mint a "mi" Maleczkynk szerepköre volt, hasonló okokból.
Talen ezert van, hogy egyre inkabb Warrent becsulik a hatvan-nyolcvan evvel korabbi nagy baritonok között. Azt a Warrent, aki a Toscaban a szinpadon olyan zoknit hozott, amilyet Scarpia koraban viselhettek s ezt maga valasztotta ki, nagy gonddal - ugyan a negyedik sorbol mar senki sem latta...
Warren nem volt jelentos szinesz. Gobbi igen - bar, ahogy irod, ezt is inkabb az elsö sorokban, ill. a mozifilmeken lehetett elvezni.
Warren a hangjaval fejezett ki mindent. Szinte latom magam elött, ahogy a Cortigianiban összeesik...
Talán írtam már: róla sajnos lemaradtam. Még tinédzser voltam, amikor utoljára Pesten énekelt, éppen két Scarpiát és úgy gondoltam, kihagyhatom. Rosszul gondoltam, máig sajnálom. De azért olvassa el Abody Béla kritikáját 1967-es pesti Jagójáról. A legnagyobb elragadtatással ír róla, de a cikk felütése az, hogy: "Ez tudniillik nem éneklés. Több is, meg kevesebb is, de nem éneklés." Óriási színész volt, maszkjait maga készítette és egyebekkel pótolta énekhangja fogyatékosságát. Sok filmje van, amikben mimikáját, gesztusait közelről lehet élvezni, de egy operaházban ezek az első soroknál hátrébb már elsikkadhatnak. És ami elsikkadhat (Murphy!), az el is sikkad. Épp e fórumon írják sokan, hogy quasi "nem árt", ha valakinek szép és jó hangja van ... és igazuk van. Gobbi egyike volt a kevés kivételnek: őt elfogadták úgy, ahogy van, sőt mint ön is írja: etalon lett több szerepében ...akkor. Moziban, később tévében sokkal többen láthatták mint színházban és moziban az alakítás jobban átjött, a hangot pedig "feljavították". "Rögeszmém" rá is érvényes: a 21. szd.-ban ez a fajta játékmód, szerepértelmezés elavult. Ő maga sem így játszana, ha élne és énekelne.
Bocs, ha minden bariton vallaná ezt az egyébként tiszteletreméltó nézetet, sose láthatnánk többé ezt a csodás operát! Persze, minden fachban vannak kimagasló egyének, akik után kicsit rizikós kiállni, de a művészi pálya már csak ilyen!
Tisztelt Klára! Van a Youtube-on egy réges-régi Gobbi/Scarpia felvétel, kizárólag a Te Deum jelenetről.
https://www.youtube.com/watch?v=p3McP88FGHo
Érdemes végig nézni/hallgatni: az elején az átalakulás, hogy lesz valakiből külsőleg Scarpia, aztán a színre lépés előtt a szívélyes jókívánságok, majd a jelenet.
Felhívom a figyelmet Gobbi szemére, amikor a „Tosca, mi fai dimenticare Iddio! (Tosca, teérted feledtem az Istent!) frázist énekli, mintegy 4 perc 50 másodperctől. Döbbenetes!
Aki egy néhány perccel ezelőtti civil szívélyességtől így eljutott egy szerep szerinti, valódi megriadáshoz... Ilyen ember csak nagy művész lehetett.
Gobbi nekem mindenben az, amihez hozzanyult. De valoban, ha en bariton lennek, az eletben nem vallalnam el Scarpia szerepet, miutan lattam Gobbit. (jo azert ott van Bastianini, Capuccilli es Agache is)
Scarpia emberileg egy niemand, egy féreg, de mégiscsak Barone Scarpia, tehát nézzen már ki valahogy! Nekem egyébként Scarpia - ként Tito Gobbi az etalon.
Nem tudom láttam-e azt a Toscát, de úgy gondolom, Scarpiához bizonyos elegancia, "grandeur" stílus is szükségeltetik. Na, az nem süt Lucicból, de még csak nem is pislákol. Ez van, ő ilyen. Másrészt meg Scarpia egy szerepálom, érthető, ha nem állt ellen a csábításnak, ellentétben Toscával, aki ellenáll ... az ő csábításának :-) Nem túl régen láttam egy Toscát, amiben Scarpia egy jóvágású, sármos pasi volt. Egyből más optikája, hogy ne mondjam: tétje lett a drámának. (Sz)ép testben is lehet rút lélek.
Nekem ezekben a drámai antihős szerepekben maga a dögunalom. A Boccanegrát nem láttam vele, abban még akár jó is lehet, de ott az operát sem szeretem sajnos.
A Nyugat Lányá-ban nekem is tetszett, éppen mert a kissé bárdolatlan serifet hozta - bár én is a puszta sziget mellett döntenék - és a Rigoletto-ban is jó volt. Scarpiaként borzalmas! Az a bizonyos Boccanegra 2007-ben, az ugye 13 év. Ami egy énekes életében bizonyos körülmények között pár évtizednek felel meg. A vattaszerű hang és a sűrű forszirozás nem megfelelő technikára enged következtetni. Egy baritonista esetében az 50-52 év nem életkor!
Ezt így írtam 833-ban: " Nem tehet róla, ha az ember őt látva úgy gondolja: ha én Minnie volnék, inkább egyedül élnék akár egy lakatlan szigeten is..."
Ha a halpiacon talalkoznek vele, biztos rögtön kernek egy kilo halat. Igazi halaskofa kinezete van.
Lucicot 2007-ben fantaszitkus Boccanegrakent hallottam Frankfurtban, aztan kesobb is Zurichben, bar mar ott lehetett latni-hallni, hogy tul van a palya csucsan. Ez van ma - ha valaki feljut a csucsra, utana meg sokaig viszi a lendulet...
1221
Pl. A Nyugat lányában nekem nagyon tetszett ... nem ő, sőt! hanem a hangja, csak néha sok és szinte mindig forte (volt)...de egy seriff mindig "nagyhangú". Hosszabban ld. 833 itt. A Rigolettóban is megfelelt, ott még vonzónak sem kell lenni. Neki az aligha menne :-)
Végre valaki, aki egyetért, hogy Lucic nem jó XD
Mindig olyan furán vattaszerűnek érzem a hangját. Az sem segít, hogy úgy néz ki, mint egy kivénhedt oroszlán, akivel rosszul bánik a porondmester. Nem éppen a gonosz, de elegáns Scarpia, amilyent szeretnék.
Ez olyan volt mint az okos lány, hozott is meg nem is. Két nagyszerű nadrágszereplő, ami az egyiknél megvolt: a tökéletes profizmus (Garanca), a másiknál azt pótolta a hihetetlenül átélt előadásmód (Lindsey). Sajnos a címszereplő óbégatásba torkolló éneklése engem rettentően idegesített, Mozart drámai koloratúra szerepeire pedig egyszerűen mostanában úgy érzem, nincsen énekesnő... se Donna Anna, se Fiordiligi, se Konstanza, se Elettra, se Vitellia és Königin is elvétve akad. Lírai szopránok ritkán jók ezekben a szerepekben, különösen ebben, ami véleményem szerint egy koloratúr mezzonak még lehet könnyebb is lenne, mint egy szopránnak. Frittolin is inkább a küzdést éreztem, főleg ami a koloráló részeket és a rettentő szűken szóló középregisztert illeti, a teteje meg az alja fogjuk rá, hogy megvolt... Emiatt aztán felemásra sikerült a produkciója, de legalább munka volt benne, az hallatszott. Bicket néhol lehetett volna energikusabb, Colin Davistől azért ez picit jobban szólt, de ez még egy olyan előadás, amit érdemes megnézni. Maga az opera se túl népszerű, pedig igazi archaikus darab, szerintem egyedülálló Mozart művészetében. Várom a vasárnapi Idomeneo-t, ott Elza van den Heever lesz a főszereplő, akit jóval közelebb érzek hangilag ehhez a szerepkörhöz, mint Frittolit.
A mai Cosi volt az, amelyiknél csak Dorabella tudott tisztán énekelni. Nem kérem. Holnap viszont a mostohán kezelt Tito, ami véleményem szerint Mozart legnagyobb műve (én jobban szeretem a Don Giovanninál is), s ezt az előadást még nem hallottam. Alig várom az éjfélt. :)
Stemme katasztrófa volt, nála szerintem is jobb volt Goerke. De nagyon messze volt a Guleghina s pláne a Marton vagy Dimitrova szinttől. A Toscát nem láttam, Yonchevánál unalmasabb szoprán és Lucicnál unalmasabb, mattabb bariton nekem kevés van, szóval próbát se tettem vele.
Na végre! Már azt hittem, én vagyok az egyetlen, aki még a MET közvetítéseket nézi! Ez volt a harmadik Turandot - változat a sorban. Goerke úgy általában tetszett, persze Guleghinát nem éri el, de Stemme-nél jobb volt. Eyvazov nem erre a szerepre termett- ezt valakinek közölni kellene vele! Giordanit hiányoltam! Buratto szépen énekelt, eleinte hozta a szerepet, a végét nem bírta erővel! Morris esetében és az egyéb megállapításokban egyetértek.
Van-e valakinek véleménye a tegnapelőtti Tosca ruinálásáról? Grigolo hiába az aktuális tenor-kedvenc, Cavaradossi sohase lesz, legalábis nálam nem! Sem hangban, sem alakításban nem győzött meg. Lucic mint Scarpia ? Ha volt is hangja valaha, már egyre kevesebb, és erre a szerepre mindenképpen kevés!
Ezzel a tenorral inkább meg sem néztem, elég volt a múltkori veronai Trubadúr is...
Kár egy ilyen remek operát, mint a Turandot olyanokra pocsékolni, mint Nézet-Seguin. Ugyanaz, mint eddig. Durrog-puffog, nincs íve, nincs benne érzelem, mache az egész. Attól még, hogy a mű alapvetően teátrális, pont hogy nem úgy kéne dirigálni, épp hogy a finomságait kéne kidomborítani, de erre Nézet-Seguin képtelen. Érzésem szerint nála vannak begyakorolt kitörési pontok (amit ő annak árez), a többit meg csak úgy másodlagosan elkalimpálja. A két főszereplő küzdött meg szenvedett mint a kutya, feleslegesen, egyikük sem birtokolta a szólamot, kettejük közül mégis Goerke jött ki jobban (az In questa reggia "climax" részében Eyvazovot hallani sem lehetett), de talán ebben a hangi állapotban már nem kéne Turandotot énekelni. (Eyvazovnál meg ugye eleve az adottságok se jók). Volt egy nagyon gyenge Pang és Pong, egy fokkal jobb Ping. Buratto nekem szintén kevés volt, hiába volt szép az első felvonás áriája, a végét nem bírta, úgy meg nincsen Liú. Morris nagyságát viszont még úgy is érezni, hogy már rég önmaga árnyéka. Vélemények?
Ha maszkot húzunk és úgy nézzük, minimum 2 m-rel a TV-től, akkor nem lehet baj. :)
Eleg khmm.... pont ezzel a szereposztassal feltenni a pandemia idejen.v
Már elkezdődött az operaközvetítés sugárzása - felvételről
Donizetti - La fille du régiment
Classica TV Heute, 14:01 - 16:23 Uhr
A 2019
142 Minuten
Enrique Mazzola conducts the orchestra and chorus of the New York Metropolitan Opera in a performance of Donizetti's (1797-1848) La fille du régiment.
Among the soloists are Paul Corona , Stephanie Blythe , Kathleen Turner and Yohan Belmin .
Recorded in the Metropolitan Opera, New York on March 2, 2019.
Lise Davidsen nagyszerű Tannhauser Erzsébet volt Salzburgban - ő még akár jó is lehet.
