Főtéma
„De van-e nekünk (vö: az utca embere, magyarok, anblokk, cuzámen) BARTÓKBÉLÁNK? És ha nem, az baj-e? És ha baj, ki tehet róla? (Sz.J.)”
Főtéma
A Szegedi Nemzeti Színház jegyeket értékesít a Café Momus olvasói részére a március 14-i, 19 órakor kezdődő Bánk bán előadására. Megfelelő számú érdeklődés esetén különbuszt indítana Budapestről (16 órai indulással, az előadás utáni visszaindulással).
Főtéma
Brünnben számos, Janáčekkel kapcsolatos emlékhelyet lehet látogatni, az én választásom most a Janáček emlékházra esett. Itt születtek az olyan mesterművek, mint A ravasz rókácska, A Makropoulos-ügy, A holtak házából, vagy a Taras bulba, a Sinfonietta, a Glagolita mise.
Főtéma
Erősen kötődött Szeged városához Simándy József pályája. Ezért aztán a város és a színház szeptember 10-én külön ünnepséget szervezett a nagy tenor közelgő 100. születésnapja alkalmából.
Főtéma
Én már jobbára csak a legendájával találkoztam. Vele személyesen csak egyszer, a Szegedi Operabarátok Egyesületének egyik összejövetelén. Suttogva mutattak az ősz hajú idős úrra: Ő a Szabady Pista! És a hangsúlyban nagy tisztelet volt.
Főtéma
Negyedszerre jártam a katalán fővárosban – ám először úgy, hogy csak érdeklődésemnek, kedvteléseimnek megfelelő dolgokkal foglalkoztam.
Négy napba sok, és nagyon-nagyon kevés fér bele.
Főtéma
Igazi meglepetést jelent minden nyáron a Városi Múzeum időszaki kiállítása, sok-sok élményt köszönhetek a Mozartplatz pár éve felújított épületében megtekintett tárlatoknak – ám, ha választanom kellene bő negyedszázad látogatásaiból, az ideit tenném a legelső helyre.
Főtéma
Amikor Momus-játékunkat egykoron kitaláltuk, eszünkbe sem jutott, hogy ez a napi tízpercnyi közös okosító huncutkodás milyen emberi kapcsolatokat fog indukálni. Gyanútlan és naiv ártatlansággal mentünk bele ebbe az egészbe, botorul azt gondolva, hogy a rendszer majd egy gép automatizmusával fog üzemelni a kérdés – válasz – értékelés sajátos Bermuda-háromszögében. Hát nem!
Főtéma
35 évig volt jelen a magyar zenei életben és mondhatjuk: meghatározta operajátszásunk karakterét és minőségét is. Ez pedig nem kis dolog, és nem sok zenésznek sikerült. Ma lenne 100 esztendős Lamberto Gardelli.
Főtéma
Két hetet szándékoztam eltölteni az idei Salzburgi Ünnepi Játékokon, szűk hét lett belőle.
Úgy gondoltam, hogy részletesen beszámolok valamennyi, általam látott előadásról – most örülök, hogy (jókora késéssel) legalább egy összefoglalót tudok írni...









