Bizony-bizony, szükség is lesz a kirobbanó, óriási sikerre, mert a hamarosan esedékes három (3) októberi előadásra jelenleg 1/3-os (!) a ház "telítettsége", úgy, hogy a jegytérképre pillantva nem nehéz észrevenni, hogy mindhárom előadásra nagyjából ugyanazok a helyek vannak ...khm... "eladva": középpáholyok és néhány komplett sor zsinórmértékkel ... Nem kevésbé árulkodó a novemberi jegytérkép, ez és ez. Aki rájuk néz, érteni fogja a helyzetet és a fent említett októberi "eladott" 1/3-ot. Továbbra is (mint itt már 1345-ben) azon töröm  a fejem, kiknek fogják "eladni" a csak 18 éven felüliek számára megtekinthető Roccot ... Bízzunk benne, hogy sok túlkoros (értsd: 18 éven felüli) vattázható középiskolás koptatja még a padokat ...

Az Origo.hu internetes honlap „Kultúra” rovatában jelent meg a mai napon (nagyon hosszú a cím, azért nem csatolom ide):

A cikk alcímét és első bekezdését azonban változtatás nélkül idézem:

„Az óriási sikerű Rocco és fivérei premier másnapján újabb hihetetlen sikerű bemutató a Nemzeti Színházban

Egy nappal Vidnyánszky Attila monumentális előadása, a Rocco és fivérei kirobbanó sikerű premierje után újból bemutatót tartott a Nemzeti Színház. Euripidesz Médeiáját a világhírű svéd rendező Eirik Stubo, a Stockholmi Királyi Színház igazgatója rendezte. A premieren a szó szoros értelmében szűnni nem akaró taps ünnepelte Szűcs Nellit, a csodálatos címszereplőt, a nagy színészt, Trill Zsoltot, és az előadás több nagyszerű színészét, így Rátóti Zoltánt, Söptei Andreát, Szarvas Józsefet vagy éppen Csurka Lászlót. És persze az alkotókat.”

Most még csak néhány hete kezdődött a 2019/2020-as színházi évad. Ha már most az első premierekre ezeket a jelzőket – „óriási siker”, „hihetetlen siker”, „monumentális előadás”, „kirobbanó siker”, „szűnni nem akaró taps”, „csodálatos címszereplő”, „több nagyszerű színész” – használják, mi lesz az évad további részében?

Kedves Amalgám, koszonom a választ. Bevallom nem nagyon értek a baletthez, de ha meglejenik egy szakszeru  kritika, szívesen kozlom Onnel.

P.S.  Nekem csak a ROYAL- jelzovel van bajom. Nemhogy oroszkirályság de moszkvai sem volt soha, esetleg moszkvai nagyhercegség.  

Kedves Amalgám, koszonom a választ. Bevallom nem nagyon értek a baletthez, de ha meglejenik egy szakszeru  kritika, szívesen kozlom Onnel.

P.S.  Nekem csak a ROYAL- jelzovel van bajom. Nemhogy oroszkirályság de moszkvai sem volt soha, esetleg moszkvai nagyhercegség.  

Kedves Ladislav,

köszönöm szépen, hogy felhívta a figyelmünk a pozsonyi orosz balettfesztiválra, de attól tartok, ez sajnos nem az az erősségű rendezvény, mint amilyennek Ön véli.

Magával a budapesti eseménnyel kapcsolatban is érdemes leszögezni, hogy a nálunk turnézó társulat sem az Orosz Királyságból érkezik, hanem a Moszkvai Királyságból. Az Orosz Királyságot ugyanis ez az együttes képviseli, míg a Moszkvai Királyságot ez a társulat – vagy meglehet, csupán igazgatóság. A Pozsonyban turnézó együttes ugyanakkor Moszkva Államot szándékozik majd reprezentálni, és ebben a minőségében nem tévesztendő össze egy másik, Moszkva Városának képviseletére felesküdött társulattal. Ugyanakkor természetesen valamennyi, a magukat az eddig felsorolt szuverének szolgálatában tudó balettegyüttest élesen meg kell különböztetnünk a már csak nevében is magasan fölöttük álló Orosz Cári Balettől, vagy esetleg az Orosz Nemzeti Balett néven ismert – szintén – magántársulattól.

A sors által most Pozsonynak juttatott Moszkvai Állami Balett egy a megszámlálhatatlan mennyiségű orosz turnétársulat közül, amelyek táncosai általában tisztes balettipari szakmunkások, de sajnos nem tartoznak Moszkva és Szentpétervár legjobb szólistái közé – ez a meggyőződés most csak erősödött bennem a társulat művésznévsorának megtekintésekor –, míg az együttesnek Szentpétervárhoz már csak a neve alapján sem lehet sok köze, még ha esetleg alkalmaz is onnan érkezett művészeket. Nagy előnyének tűnik, hogy a jelek szerint rendelkezik állandó művészegyüttessel, míg a Budapestet meglátogató színház honlapján ennek nem találtam nyomát, és lehet, hogy ők csupán az egyes turnékra összeszerződtetett társulattal dolgoznak.

A fentieket teljes fórumtársi szeretettel hozom a szíves tudomására, szem előtt tartva annak az esélyét is, hogy esetleg személyesen Önben is felmerülhetett egy 105 EUR értékűnek vélt fesztiválbérlet megvásárlásának a lehetősége.

Koszonom, valahogy elnéztem

Kedves Laci, a keresett témát nem ide, hanem a Balett- és táncművészet-topicba jegyezte be Búbánat.

A Molnár Ferenc-Lukin Ágnes vs Mohácsi-brothers szága folytatódik és a Delila-gate címet kapta.

Nem tudom hová  lett Búbánat forumtársunk beírása  egy  moszkvai balett vendégszerepésérol. Személyesen nem nagyon hiszek egy társulatnak amely a királyi jelzovel illeti meg magát, tudtommal Oroszorrság soha nem volt királyság. 65- euro= igen drága.

Inkáb ajánlanám  Az orosz klasszikus balett fesztivált Pozsonyban./Moszkva és Pétervar legjobb szolistái/

okt.17 - Hattyúk Tava, okt.18 - Romeo és Júlia, okt.19  Diotoro, okt.20 Csipkerozsika,  jegyek  25 - 49 euro,  bérlet az egész fesztiválra 105 euro

www.tickeportal.sk

Nem tudom hová  lett Búbánat forumtársunk beírása  egy  moszkvai balett vendégszerepésérol. Személyesen nem nagyon hiszek egy társulatnak amely a királyi jelzovel illeti meg magát, tudtommal Oroszorrság soha nem volt királyság. 65- euro= igen drága.

Inkáb ajánlanám  Az orosz klasszikus balett fesztivált Pozsonyban./Moszkva és Pétervar legjobb szolistái/

okt.17 - Hattyúk Tava, okt.18 - Romeo és Júlia, okt.19  Diotoro, okt.20 Csipkerozsika,  jegyek  25 - 49 euro,  bérlet az egész fesztiválra 105 euro

www.tickeportal.sk

Nem tudom hová  lett Búbánat forumtársunk beírása  egy  moszkvai balett vendégszerepésérol. Személyesen nem nagyon hiszek egy társulatnak amely a királyi jelzovel illeti meg magát, tudtommal Oroszorrság soha nem volt királyság. 65- euro= igen drága.

Inkáb ajánlanám  Az orosz klasszikus balett fesztivált Pozsonyban./Moszkva és Pétervar legjobb szolistái/

okt.17 - Hattyúk Tava, okt.18 - Romeo és Júlia, okt.19  Diotoro, okt.20 Csipkerozsika,  jegyek  25 - 49 euro,  bérlet az egész fesztiválra 105 euro

www.tickeportal.sk

A következő évadban a Radnóti Színházban előadják a Szerelmesek házait (The Widower’s Houses, korábbi magyar címein Szerelmi házasság, Sartorius úr házai, Özvegyek házai), Valló Péter rendezi. Talán a fotógalériáktól függően dől majd el, hogy megnézem-e, mindenesetre figyelemmel fogom kísérni, kinek mennyire fáj (vagy nem fáj).
Igen, lehet, hogy ma a színházigazgatóknak, rendezőknek, színészeknek és a közönségnek elkopott az érzéke Shaw szelleme iránt, abban a morális és kulturális környezetben, amely körülvesz minket, már csak az elsózottat és a túlcukrozottat, a fagyottat és a forrót érzékeljük. Aztán az élet mégis produkál olyan helyzeteket, amelyek akár egy Shaw-dráma tanulságai lehetnének. Ha már szóba hoztad a „metoo-cunamit”, ezt az alattomos, kíméletlen és alpári mozgalmat… Sem a fejét csóváló, sem az átkozódó ember nem lenne képes olyan „csattanót” írni, amelyben súlyosabb és méltóbb (ám sajnos túlságosan drága) büntetése lehetne az amerikai licenc szerint dolgozó honi mozgalmárcsillagnak, mint az életfogytig tartó lelkiismeret-furdalás. Bárcsak ne így történt volna!

„..szűnni nem akarón”: költői szóhasználat egy nem-költő által. Egyezzünk ki, "folyamatosan" :-) Köszönöm, hogy anno elolvastad beírásomat az Örkényes produkcióról (is). Feleki Kamill nagy kedvencem volt, már eltávozott. Ha "új műsorhoz új férfi kell", akkor ez fordítva is igaz: új "férfihoz -értsd: új színészekhez, új színészgenerációkhoz és új közönség-generáció(k)hoz, új, más világban szerintem új szemlélet, új rendezői megközelítés, új szerepfelfogás kell ... persze nemcsak Molnár Ferenc darabjai esetében. Márkus Lászlót sokszor láttam, "tán csodáltam, ámde nem szerettem" ... egészen -emlékezetem szerint- utolsó szerepéig, Turaiig: pazar alakítását nem felejtem el, amíg csak élek. Ám ő is régen elment már. Más színészekkel, más közönségnek, más korban másmilyen Játékot kell, igen: kell csinálni "a kastélyban"... és máshol. Shaw darabjai és mondanivalójuk is tán kor- és életszerűbbek lennének némi (sok) vérátömlesztéssel, értő, újraértelmező rendezéssel. Az általad említett Warrenné eredeti cselekménye, "mondanivalója" 5/4 évszázad elteltével, de legalább fél évszázada, a szexuális forradalom, a hippikorszak, Woodstock stb. óta inkább mosolyogtató, sőt szánnivaló, ami bizonyára nem azonos Shaw eredeti szándékával, ellenkezőleg. Nem beszélve korunk #metoo cunamijáról, amit lehet elhessegetni, nem szeretni, de: van. A jég a maga egészében -"obszcén akciókkal" és azoktól függetlenül- annak idején a Krétakör és Mundruczó Kornél egyik kimagasló produkciója volt a Trafóban, én ott láttam. Pár éve ugyanott játszották a Lúzert, ami szintén nem nélkülözte az obszcén elemeket, de nem jó darab. Rossz darab, nem is igazán "darab": inkább egy akkor és ott kiégett(nek tűnő) színész, rendező, egykori színházvezető kétségbeesett, de félresiklott jajkiáltása. Más kérdés, hogy az a jajkiáltás mostanra egyre inkább váteszinek bizonyul... A Don Carlo(s)ban viszont nagyon reménykedem, mert képzeletbeli ranglétrámon sok éve egyre följebb lépdel az a fenséges remekmű.

Aki a folyamatosan helyett a „szűnni nem akarón”-t használja, annak gondolatában a „szűnés” (s)óhaja fészkel.
„Elkerülöm A hattyút az Örkényben (amin te átestél)” – így írtam! Átestél nem = linkeltél. Nem likelted, nem is írtam azt. Azért tudom, hogy átestél rajta, mert olvastam a hozzászólásodat.
Az Egy, kettő, három nem tartozik Molnár remekei közé, de Felekivel egy tv-változatban még jó darab volt, Márkus Lászlóval pedig egészen kitűnő. Hja, Márkushoz mérhető zsenink nincs, nem tudni, lesz-e még valaha.
G. B. Shaw művei és azok üzenetei nem avultak el, ellenkezőleg: modernebbek, mint valaha. Kritikája és szembesítése olyan húsbavágó, hogy azt a hazugságban mint elemben élő ma embere alig, vagy nem tudja elviselni – függetlenül attól, hogy milyen stílusú szalonokban játsszák. Amit mégis elvisel belőle a közönség, csak azért, mert nem érti. A rendezők sem értik. Ezért nem divatos.
Beszámolókból úgy értesültem, A jég című előadást (Krétakör → Trafó → Nemzeti → Proton) meztelenül játszották (persze nem obszcén akciókkal). M. G. P. annak idején úgy fogalmazott, hogy Mundruczó Kornél e rendezésének adaptálása a Nemzetibe Alföldi szűzbeszédének tekinthető. (Nem biztos, hogy jóslata bevált.) Azóta nem ajánlhatok hasonlót, de bízva Ókovács Szilveszter kivételes érzékében a rossznál rosszabb rendezők előhalászásához és a minősíthetetlenül stílustalan előadások színpadra engedéséhez, nem érdemes feladni a reményt. Korszakának legalább 10 legrosszabb színpadi kísérlete alapján nem zárható ki, hogy éppen a Don Carlos lesz a következő áldozat. II. Fülöp és a Főinkvizitor nagy találkozása aligha értelmezhető világosabban másképp, mint meztelenre vetkőző szereplőkkel.

Hmmm, "hápogok" ... mit csináljak? Persze, ha nyávogtam volna, az bejönne :-) Esetleg ki kellene bannolni? Én már nem tehetem.Valós, meg-nem-valósult eset volt, ennyi. (És nem az M Tóth Géza-féle produkció.) 

1393-1394 összevonva, helytakarékosságilag, "egyet fizet ír kettőt kap ad": off Nem az elveink és a véleményeink között van nagy távolság, hanem a habitusaink közt. Te hajlíthatatlan és hajthatatlan vagy, én pedig hajlítható és hajt(ogat)ható :-) on Nem sokalltam a Molnár-darabokat, ezt írtam és ez nem "sokallás": "Molnár Ferencet folyamatosan, szűnni nem akarón játsszák széles e hazában és nemcsak a fölsorolt 2-3-at, nézz körül." Nem az Örkényes A hattyút linkeltem be, bár azt is láttam, hanem az Egy, kettő, három címűt, amit a tao-rendszer megszüntetésének és általában, A Rendszernek egyik fő áldozata, az Átrium játszik ... és nem tetszett. Rossz darab és -most jön a lényeg- valszeg nem írták át (eléggé?) ahhoz, hogy szórakoztató legyen, pedig A Rendszer egyik fő áldozata, Alföldi Róbert játssza a főszerepet. Úgyhogy akár kaphatna Lukin-díjat. Warrennét nem láttam, de -most kapaszkodj Malvin, kedves IVA, jön a kanyar(ó)- G.B. Shaw és anno szellemes, "modern" művei és "mondanivalójuk" mára szerintem olyannyira elavultak (kivétel: Szent Johanna), hogy némi komolyabb  vérfrissítés nélkül többségük dögunalom ... legfeljebb ... tb. Lukin-díjat érdemelnek, ha nem igazítják őket így-úgy a mához. Amiben igazán hiányérzetet hagytál bennem az az, hogy nem írtál  meztelenül játszott, obszcén akciókat imitáló darabokról. Egy frászt "képzeletbeli előadástípus"! Akadnak ilyenek számosan, régóta, csak gondoltam, láttál újabbakat és megosztod :-(

Nem hiszem, hogy nem értetted: egy képzeletbeli előadástípussal példálóztam. Ha nem értetted – kivel vitatkozom én itten?
Te sokallod a Molnár-előadásokat, én viszont keveslem: látod, legalább ekkora a távolság köztünk. Nem annyira számszerűen keveslem, hanem a darabokhoz méltó színvonal ígéretét tekintve. Így hát elkerülöm A hattyút az Örkényben (amin te átestél), A doktor úrt még könnyű szívvel is. De A testőr elkerülése a Pestiben folyamatosan nyomaszt, mert a „bonvivánt” nagyon is szeretném látni benne, a „primadonnát” azonban nehezen viselném el (én, kérem, Ruttkaival is láttam a darabot!), így hát döntött a rendező (rendezői) személye, akit nagyon nem kedvelek, és – veled ellenkezően – nem tartok hagyományosnak. (A szerintem ízetlen és szellemtelen „Lukin-díjasságra” viszont méltatlannak: nem bocsáthatom meg neki például azt, hogy távol tartott a Warrenné mesterségétől a Nemzeti Színházban, éppen azért, mert átlapátolta a cselekényt a mába – ami azóta a Jordán Tamás igazgatta Nemzeti tegnapelőttje.)
Igazán köszönöm, hogy elmagyaráztad, mi a különbség a sikerszerző és a klasszikus között, oszlatni igyekezve a bennem dúló fogalomzavart! Hálából elmagyarázom, hogy ha a „klasszikussá vált” után nem tettem vesszőt (nem tettem), akkor azt nem a „sikerszerzők” szinonimájának, hanem jelzőjének szántam. A kettő ugyanis nem zárja ki egymást, ezt Molnár és Heltai példája is igazolja.

(Olyan távolságból, amilyen az elveink és a véleményeink között van, nem hiszem, hogy érdemes kezet nyújtogatni, mégoly barátágosan sem.)
Azért vagyok itt, hogy a saját véleményem alapján ítéljek meg dolgokat, ebben a te véleményed (a Mohácsi-Aidáról) nem változtat, sőt a linkelt övék sem. Ppp kritikájára emlékszem, ám arra is, hogy egy későbbi hozzászólásában (valószínűleg egy újabb Aida-látogatása után) súlyosbította véleményét Mohácsi rendezéséről.
Szerencsére nem láthattam a Móricz Zsigmond Színház Deliláját, és ezúttal nemcsak azért nem, mert sajnálatosan nem járok színházba Nyíregyházán (és most már a fővárosi színházi találkozóra sem delegálhatják a produkciót), hanem amiért te sem és mások sem. Az esztétikai megítélésen kívül ugyanis léteznek elvek is, ilyen elv a jogok tiszteletben tartása. Továbbá a szerzői szándék megbecsülése, tehát ha változtattak a darab szövegén (nem is keveset, ezt a színház sem tagadta), jogos látatlanul elítélnem az előadást.

Hmm...

Akkor kár volt beírni.

Bárki mondhat ilyesmit, aztán ha rákérdeznek a tényre, csak hápog:)

Elég sokat beszélgettem egy bizonyos Bartók-szakértővel, a Mandarinról is, de olyasmit, amiről te írsz, nem említett.

Szerintem kevered azzal, amit írtam, a 41 ütemes kiegészítéssel.

Sajnos nem tudok. Régen volt és már elfelejtettem a karmster nevét.

Utánanéznél? Szerintem nem csak engem érdekel a dolog.

Nem erre, de köszönöm. Amott csak pár + ütemről volt szó és az a verzió nem valósult meg.

Nem erre gondolsz?

"M. Tóth Géza animációs filmje színesíti majd A csodálatos mandarint, a Bartók Péter visszaállította 41 ütemmel hangzik el a pantomim, lemezre is fogják venni ezt a változatot."

A zseni  Kocsis Zoltán vezényelt 2011. szeptember 25-én, a Müpában.

http://www.papiruszportal.hu/site/index.php?f=3&p=9&n=10132&e=12

Lécci írd meg privátban, hol látható meztelenül játszott, obszcén akciókat imitáló darab?! (Színházban akadnak ilyenek számosan, régóta.) Máris megyek :-) Molnár Ferencet folyamatosan, szűnni nem akarón játsszák széles e hazában és nemcsak a fölsorolt 2-3-at, nézz körül. Egymás (hattyú)nyakára hágnak, nem győzőm kerülgetni őket, de egyik-másikon mégis átesem, legutóbb pl. ezen. Ezt viszont nagy ívben kerülöm, t.k. a rendező miatt, akinek "hagyományos", "Lukin-díjas" rendezései hosszú ideje ellepik a várost, vészesen apasztva az altatók forgalmát, ha érthető, mire célzok. Egy fogalomzavart ki kell igazítanom: a "sikerszerző" nem azt jelenti, hogy "klasszikus", sőt. Sikerszerzők a mindenkori mának, koruk közönségének írnak. Mellesleg Molnár Ferenc is ezt tette, amikor futószalagon gyártotta darabjait és valszeg nem gondolt rá, hogy 100-120 év múlva is színre kerülnek ... vagy ha mégis, nem gondolhatta, hogy ugyanúgy kerülnek színre, ahogy megírásuk idején. Okosabb fiú volt ő annál, mintsem hogy leragadt volna önmagánál..  

"Személyeskedés": barátságos kéznyújtás, nem több, nem kevesebb ;-) Nem minden színházi előadás színháztörténeti esemény. Láttam Mohácsi Aidáját, nem rengette meg sem a világot sem az Erkelt. Nem hinném, hogy csak én láttam így, hanem pl. ő is, ő is, ő is és nem zavarta különösebben őt sem . Ellenpéldaként házunk tájáról találtam egy kritikát ismert -egykori?- fórumtársunktól, ami nagyjából kimerül a színpadi cipők elmarasztalásában. Ha már ismételten emlékeztetsz arra, hogy látatlanban bizonygatom azt, amit, akkor meg kell jegyeznem, hogy te pontosan ugyanazt teszed: kezedben lobogó fáklyával magasztalod a jog- és tantieme-örökös(öke)t...látatlanban. Látod: ismét összeértünk ... látatlanban :-)

Konkrétan emlékszem egy külföldi karmesterre (a nevére most nem), aki sok évvel ezelőtt állítása szerint valahol fölfedezett vagy fölfedezni vélt néhány addig ismeretlen ütemet a Mandarinban/-hoz és világpremiert vezényelt volna az általa kiegészített partitúra alapján, de Bartók Péter nem engedélyezte.

A miskolci operafesztiválon volt egy ilyen eset, de akkor nem Bartók Péter, hanem az európai jogbirtokos, Ziegler Márta rokona lépett közre. Ha nem tévedek, a meghirdetett előadás lement, mert nem akart a közönséggel kitolni, oszt egyszer volt Miskolcon Bartók-torzítás.

Fényéveknyi távolságban álljon tőlem, hogy Csáki Judit újságírót propagáljam, de hamarjában erre a 2001-es hőbörgésére találtam rá, amely felidézi az emlékezetes botrányt:
https://magyarnarancs.hu/zene2/a_muveszet_visszavag_a_csodalatos_mandarin_-_kozep-europa_tancszinhaz-58957

Légy nyugodt, találnának arra is közönséget, ha egy darabot meztelenül játszanának el, obszcén akciókat imitálva. Sőt, sokat fizető közönséget is. A színház azonban mégsem üzlet csupán, ezért szerencsére mindig volt és van cenzúra (miért ne nevezzük nevén a gyereket?). Jobb esetben „jogi köntösben”, és még jobb esetben egy lelkiismeretes jogörökös döntésében.
A „művészszínházak”, amióta megkülönböztetik magukat a szórakoztató színháztól (évtizedek óta), mellőzik Molnár Ferencet, legfeljebb a Liliomot, esetleg még az Üvegcipőt ismerték el érdemes darabnak. Érthető, mert Molnár „gyanúsan” mutatós (arisztokrata vagy színházi) környezetben játszódó társalgási vígjátékaiban rafináltabb rétegek alatt rejtőznek a hasonlóan keserű, de legalább keser-édes mélységek. Az utóbbi években kezdenek szégyellősen, mintegy bocsánatot kérve, kacérkodni a könnyebbnek látszó darabokkal (Játék a kastélyban – Kamra, A hattyú – Örkény).
Nem vagy köteles porosodónak és hamarosan porlepettnek megítélt műveket nézni, olvasni sem. Molnár és Heltai óta se szeri, se száma a klasszikussá vált sikerszerzőknek...

Olyan jóóó személyeskedést fogadni egy hozzászólás nyitányaként!
Minden színházi előadás színháztörténeti esemény. Mohácsi Csárdáskirálynőjére sokan emlékeznek (leginkább a televíziós közvetítésnek köszönhetően, hiszen az által látták sokan), de ettől még nem biztos, hogy a színházkultúra történelmének mérföldköve. Ha a közvetítés felvételét megőrizték, nyilván maradandóbb, mint a rögzítetlen előadások. Ha a „bizonyos értelemben iskolát teremtés” érték, nos, itt az iskolateremtés gyümölcse: megjelent a színen egy rendező, véletlenül hasonlóan nagy termettel és annál is nagyobb arccal, aki ismét színháztörténetet ír és iskolát teremt, történetesen megint A csárdáskirálynővel…
Szerinted csak az Aida és egy másik, megnevezetlen opera áll ellen az újraértelmezésnek, Molnár Delilájáért nem kár. Ha láttad volna Mohácsi Aidáját, értenéd az összefüggést – feltéve, hogy érzékeled a tehetség és a minőség hiányát. A tehetséges színrevitel és a minőség minden művet megillet. A felturbózás szó nem az én kifejezésem, hanem Lujza fórumozótársé, tőle „vetted kölcsön”. Bizonygathatod, látatlanul és általánosítva, hogy jobb a hamisítás, mint egy darab sikertelen előadásának kockáztatása – szerencsére a jogörökös nem így látta, én pedig ennek örülök.

Úgy emlékszem, volt például egy olyan Kékszakállú-rendezés, ahol Judit „berendezkedik” a várban. Hozott poharakat, tányérokat és azokat pakolta ki az asztalra. Az ezzel járó „koppanásokat” tiltotta be akkoriban Bartók Péter, hivatkozva arra, hogy ezek a zajok nincsenek benne a partitúrában. Mintha egy Alföldi-rendezés lett volna, de ezt jobb memóriával rendelkező fórumtársaim biztos tudják pontosítani.

Azon töröm a fejem, hogy is volt, amikor a Bartók örökösök tiltottak be valamit, talán a Csodálatos mandarin színrevitelét.

És ugyan ki és hol húzza meg azt a bizonyos határt és milyen alapon? Szerintem két válaszlehetőség van: a) cenzúra  b) közönség. Anélkül, hogy állást foglalnék, igazságot akarnék tenni, esetünkben az a) opció valósult meg, jogi köntösben. A b) opció akkor valósulhatott volna meg, ha bemutatják a darabot. Ha a közönségnek tetszik, akkor a közönség számára édesmindegy, hogy aznap este hány százalékban szórakozott jól Molnáron és hány százaléka a sikernek a Mohácsi-vonal. Megállapítják, hogy láttak egy jó Molnár-darabot és kész. Ha megbukik a produkció, akkor viszont 100%-ban Mohácsiék viszik el a balhét. Senki nem azt gondolta volna, hogy egy gyengécske Molnár-darabot látott, a darab nem jó és nem az adaptáció. Reklámnak minősül minden, amiről, akiről beszélnek, vö. az öreg primadonnáról szóló anekdotát: "mindegy hogy mit, csak beszéljenek rólam". Az áfférnak híre megy és garantálom,hogy ez a hír nem csökkenti, ellenkezőleg: fokozza a Mohácsiék iránti -olykor túlzott mértékű- érdeklődést. Másrészt negatív reklám: egykönnyen azt a narratívát alakíthatja ki, hogy márpedig mostantól itt "rend" lesz ám Molnár Ferenc darabjaival! Csak semmi cicó, semmi cécó, nálam van a stukker (ld. itt 0:35-0:50) meg a Molnár-hagyaték. Úgyhogy esetleg számíthatunk rá: egyre vastagabb por lepi majd a Molnár-adaptációkat pedig tetszik, nem-tetszik, poros(odn)ak azok a darabok többségükben és jóformán, jó ideje maguktól is.

Olyan jóóó véled kezdeni a napot :-) kint süt a Nap, az idő -mint szavaid, gondolataid zöme- simogató, szívmelengető ... és amely gondolataid sok mindenben igencsak helytállóak. Talán észlelhető -talán 1-2 konkrét produkcióról szóló beírásomból- hogy nem vagyok Mohácsi(ék) elfogult, de még elfogulatlan híve sem, sőt! Nem ösmerem ő(ke)t, annyit tudok, hogy Mohácsi János bizonyos értelemben iskolát teremtett Kaposváron és az ottani nagy (Babarczy-Ascher-...) korszak továbbvívője lett ... egy ideig. Bizony-bizony, az a megosztó Csárdáskirálynője is maradandó színháztörténeti esemény lett, ha nem is a szereplők énekhangja folytán. Ha nem így lenne, már a kutya sem emlékezne rá, márpedig mindenki emlékszik rá, aki látta és sokan tudnak róla olyanok is, akik nem látták. Aida: azt szoktam mondani, hirtelenjében két operát tudok, ami minden újításnak, újraértelmezésnek szilárdan ellenáll, magyarán: nincs mit tenni velük, egyikük éppen az Aida. (A másik is "mozdíthatatlan" környezetben játszódó, statikus, nagy kórusos, csilivili jószág) Nem tanácsolnám egyetlen rendezőnek sem, hogy különösebben bolygassa meg. Na de még egyszer (már kérdeztem): hogy kerül Aida csizmája topánkája a Molnár- (és nem a Sámson és) Delila asztalára? Érteni vélem a személyes érintettségedről, sértettségedről szóló humoros megjegyzést, de ezen az alapon az egész világ tele van sértett, sértődött emberekkel, mindazokkal, akiknek nem tetszett 1-1 színházi vagy operaelőadás, irodalmi alkotás, film, festmény, szobor, épület ... akár vissza is követelhetnék a vételárat vagy a belépti díjat, de a többség azért mégsem nullázná le 1/1 ahogy van a neki nem tetsző alkotás alkotóját  Egy életműből nem ragadható ki 1-1 (néhány?) sikertelen vagy annak gondolt opusz, ahogyan 1-1 sikeres darab sem tesz okvetlenül sikeressé valakit örök időkre, bár utóbbira akadnak példák.

A letiltott Deliláról fenntartom: jobb egy átírt -következetes szóhasználatoddal: meghamisított- Delila mint egy semmilyen. Ha jól értem, te sem ismered különösebben a darabot, a nyíregyházi adaptációt pedig biztosan nem, mert letiltották és az egyetlen előadást is üres nézőtér előtt tartották meg. (Vö. futballmeccsek üres lelátók előtt, büntiből.) Ha egyszer színre akarják hozni -és nem pl. a Játék a kastélybant vagy A testőrt ezredszer, esetleg színtelen-szagtalan kivitelben- és sikerre szeretnék vinni a még általad is (1371) gyengébbnek tartott darabot, akkor azt bizony, szintén a te szavadat kölcsönvéve fel kell turbózni. Mohácsi(ék) felturbózásai gyakran megosztóak -még egyszer: a legkevésbé sem vagyok elfogult Mohácsi-fan, sőt- de mindig mindenhol feltűnést és ami ennél fontosabb: komoly közönségérdeklődést keltenek. Ha nem így lenne, nem kapkodnának utánuk a színházak. A mai színházi -és egyéb- klímában különösképpen nem ... és mégis. Talán mégiscsak valamiért. Biztosan nem Mohácsi "csókos"-státusza okán, ellenkezőleg..

Semmilyen szabadság, még a szellemi műhelyek szabadsága sem lehet határtalan. Minden szabadság egy másik szabadságot sérthet (ez a tündökletes tartalmú és dallamos csengésű liberalizmus feloldhatatlan ellentmondása), a határtalan szabadság határtalanul sérthet egy másik szabadságot.
A vitatott afférnak nem a műsorterv szabad összeállítása volt a tárgya.
Mégis, kinek jelentene reklámot ez a letiltás? Nem mindenkinek az értékrendje szerint értékes egy botrány.

Nem olyasmiről, hanem „olyaskiről” írtam, akit ismerek (szerencsére nem személyesen, de ez itt nem is feltétel).
Elégedett vagyok előző hozzászólásom gondolatával: aki látta az Aida jelenleg „érvényes” változatát az Erkel Színházban, egyetért velem. Azt az Aidát Mohácsi János rendezte. Verdi zenéjét és az opera szövegét ugyan nem írta át, de valamennyi rendezői ötlete és affektálása ellenkezik az operával. Az a színház, amelyik a Mohácsi testvéreket bízza meg átdolgozással, rendezéssel, annak számolnia kell azzal, hogy lelkiismeretes, tisztességes szerzői jogörökössel összeütközésbe kerülhet. Ha (pl. a „művészet” szabadsága gőgjének jegyében) nem törődik ezzel, ráfizethet: ahogyan rá is fizetett. A jogörökös nyilván tudja, miért nem ült le megértőbben tárgyalni vagy kompromisszumokat kötni (E. D.). Mohácsi Jánossal (ismétlem, nem személyes ismerősöm, de a virtuális világban összejöttem már vele, nem az Aida kapcsán) ez – finoman és röviden szólva – nem lett volna egy alkotói csapatélmény. Az is érthető, hogy a színház sem tereli pl. jogi útra a jogörökös döntését. Lukin Ágnes nyilván nem indulatos túlzással kifogásolta az eredi és a meghamisított szöveg arányát. Mindezekért úgy gondolom, a legjobb és egyben példaadó döntés született.
A Delilát játszották már a Centrál Színház előtt is (nem akárkik, Váradi Hédi, Margitai Ági nevére emlékszem régi színlapokról), azok az előadások sem váltak legendássá. Létezik nyomtatásban is, az irodalomtörténet része, bár a színházi közönség valóban ritkán találkozik vele. Ez nem ismeretlenség, de még ha az lenne is, jobb, mint a félreismertség. Ha szeinted jobb egy hamisított Delila a nem játszottnál, olyasmiről foglaltál állást, amit nem ösmersz…

Ez is egy vélemény, ízlés. Másnak meg más a véleménye, ízlése. A színházak pedig szabad szellemi műhelyek, legalábbis jobb helyeken és szabadon állítják össze műsortervüket. Aztán a közönség majd eldönti, mi tetszik, mi nem. Ezúttal nem lesz lehetősége eldönteni. Reklámnak viszont jó a letiltás.

Állást foglalni szabad, bár elég különös dolog olyasmiről, amit nem ösmerünk. Nem értem, hogy kerül Aida Delilához, de majd lesz magyarázat. Lehet, hogy Lukin Ágnes értéket mentett ... az ismeretlenség számára. Egy átírt (szóhasználatoddal: hamisított) és/de játszott Delila többet ér mint egy semmilyen.

Pontosan erről lehet(ett) szó. Plusz privát tegnap, más témában.

Molnár Ferencnek számos, a magyar és a világirodalomnak pedig számtalan remekműve áll a színházak rendelkezésére. Azokból lehet választani, és lehet új műveket írni. A gyengébbek „felturbózása” szükségtelen, alapötlettel nem rendelkező színházi csalók ipara.

Én állást foglalok, érintett sértettként. Azt hiszem, aki látta az Aida jelenleg „érvényes” változatát az Erkel Színházban, egyetért velem.
Bravó Lukin Ágnesnek, aki nemcsak értéket mentett, hanem remélhetőleg precedenst is teremt, további hamisítások megelőzésére!

Nem biztos, hogy sajnálatos. A szerzői jogörökösség nemcsak a jogdíjak bezsebelésével jár, hanem felelősséggel is.
Viszont biztosan sajnálatos, hogy Bíró Lajos és sok más szerző jogörökösei nem léptek fel, és sajnos Verdi jogörökösei sem léphettek fel a Mohácsi testvérek garázdálkodása ellen.
A színház közleménye fellengzős, szinte már geil, bűzlik az öndicsérettől.

A Centrál Színház játssza a Delilát. Elég vékonyka, sablonos történet, a jó színészek ellenére nem nagy durranás az előadás, nem csodálom, hogy a Mohácsi testvérek fel akarták turbózni.

Kovalik Balázs sok év után először állít színpadra prózai előadást hazai színpadon.  A nyáron tragikusan fiatalon távozott Térey János nem sokkal halála előtt fejezte be Lót – Szodomában kövérebb a fű című, az Örkény Színház felkérésére írt drámáját, melyet december 20-át láthatja először a közönség. (Forrás: Örkény Színház honlapja.)

Én sem foglaltam és nem foglalok állást, már csak azért sem, mert sem az eredeti darabot sem a bemutatni szándékozott verziót nem ismerem. Van azonban egy olyan érzésem, hogy Horváth Ádám nem folyamodott volna ilyen drasztikus eszközhöz. Alighanem megértőbb, tárgyalásra és kompromisszumra készebb, empatikusabb lett volna mint a családi "ezüstöt" azaz Molnár Ferenc szellemi -és abból származó anyagi- hagyatékát immár átvevő, az örökség képviseletét az index.hu szerint ellátó Lukin Ágnes.

Mind a színház, mind a Mohácsi-testvérek kifejezést adnak érzelmeiknek, meglepetéseiknek. Egyáltalán nem kívánok állást foglalni a Facebook oldalain is ezzel kapcsolatban folyó vitába – átdolgozhatók-e, kiegészíthetők-e a klasszikus művek.

Azonban az érintettek – szerintem – egy tényezőt nem vesznek/vettek figyelembe.

2019.júniusában, hosszú betegség után, sajnos elhunyt Horváth Ádám Kossuth-díjas rendező, Molnár Ferenc unoka. Ebből következően az addigi örökösödési lánc természetesen megváltozott, más örökösök léptek be. Ez a tény szintén természetesen más tárgyalási eljárást igényel és így tovább. Azt hiszem, ezt a darabot előadni/átdolgozni kívánóknak illett volna nagyobb figyelemmel és időráfordítással kezelniük.

Ritka és ritka sajnálatos színházi esemény: közvetlenül a premier előtt a Molnár Ferenc-örökösök letiltották a nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház új Delila-produkcióját, amit a Mohácsi-testvérek jegyeztek (volna) rendezőként-dramaturgként. A teljes semlegesség jegyében a színház sajtóközleményét linkelem be.

Kedves joska141, köszönöm, köszönjük. Igen, mint már írtam (1345): sokszor kell valamit ismételgetni, akkor majd elhiszik. Tatjana bucsúszavait ill. az episzolaszerző unokaöcs írásait hiányolom fájón én is: "...kak szalavej leta." Ne aggódjunk: jön, jön, jön mint a régi mozihirdetés szólt. A belinkelt beszélgetés annyival kevésbé zavaró, hogy az a színház saját honlapján jelent meg, tehát felfogható bizonyos jogos (ön)reklámnak, szemben az előző "interjúkat" és a levéláriákat közlő médiummal, amitől az olvasó csak-csak (el)várna némi rámenősséget, ütős kérdéseket. A Nemzetis beszélgetésben van Vidnyánszky Attilának egy fél mondata, ami nagyon igaz: "nagy fellélegzés számomra, hogy végre megszületett a Tragédia." Igen, megszületett a Tragédia: 1860-ban, megszületett a Tragédia a Nemzeti színpadán 1883-ban ...és megszületett a tragédia, még ha nem is mindenki lélegzett fel tőle: 2013. július 1-jén. És azóta is tart.

Tisztelt „Edmond Dantes”! Idézek hozzászólásából: „feltűnően rövid időn belül másodszor”. Kiegészítem azzal, hogy itt van a harmadik, teljesen azonos tartalmú Vidnyánszky nyilatkozat:

https://nemzetiszinhaz.hu/hirek/2019/08/a-kiteljesedes-fele

Ezzel egy figyelemre méltó folyamatot lehet tapasztalni, ezt a fórumokhoz hozzászólók megoszlása is igazolja.

Az utóbbi hónapokban Ókovács Szilveszter, aki addig szinte minden nap nyilatkozott valamiről, feltűnően hallgatag lett. Az így kialakult „nyilatkozati űrt” Vidnyánszky Attila töltötte be, először a magyar operett megújításával, majd mostanában a Nemzet Színházával kapcsolatban.

Érdekes volt megfigyelni, míg Ókovács Szilveszter nyilatkozatai mindig igazodtak az operai eseményekhez, folyamatokhoz, addig Vidnyánszky Attila nyilatkozati szélesebb, egész színházművészeti perspektívában történtek. Különösen érdekes, hogy ez idő alatt a kultúrpolitika kinevezett irányítói – Kasler Miklós, Fekete Péter – ténylegesen hallgattak, ami azért egyetértést fejez ki.

Ezekből az eseményekből vagy annak hiányaiból is, jó kirajzolódik a folyamat, hogy az aktuálpolitika mennyire „rátelepszik” a – jelen esetben tárgyalt – színházművészetre. Hogy ez pozitív vagy negatív folyamat, az érdekeltek – alkotók, nézők – a jövőben eldöntik.

Ez az (al)interju mindennel beszedesebb: Vidnyanszky Attila gyakorlatilag a teljes hazai eloadomuveszetrol es finanszirozasarol hirdet megfellebezhetetlen iteletet  mintegy sajat hitbizomanyarol, sajat hataskorben. Mert o igy gondolja, a mikrofonallvany pedig keszsegesen hallgatja  feltunoen rovid idon belul masodszor. Kerdes sehol: mire fel is?! Illetekes o minderre? Tan csak nem a 150 millas hiany faj? Vagy a diakokkal kivattazott kotelezo olvasmany-produkciok gratis "telt hazai"? Tan csak nem koveti(k) forumunkat? Csak kovesse(k), itt legalabb van szinvonal es  van igeny szinvonalra. Arcom leszakad, amikor ugy tesz, mintha komolyan gondolna, hogy barki barmikor az o zsebeben latta volna a taot... azt a taot, aminek a kiirtasat (!) pont o lobbizta ki. Es ahogyan eldicsekszik a minden iskolas szamara kotelezo Egri csillagok iranti hatalmas (diak!)rohammal. Nem folytatom. A sertett onerzet, felsobbrendu kioktatas, csusztatasoktol hemzsego akarnoksag valosagos tarhazat nyujtja (Vidnyanszky) Attila legfrissebb levele,  csak a szokasos Tatjana bucsuszavakat hianyolom fajon: "...kak szalavej leta."