50-60-70 méterről gyakorlatilag mindegy,hogy ki mennyire jó színész,mert az igazán fontos nüansznyi rezdülések nem látszanak.Lehet teátrálisan játszani,ám itt mégiscsak a hang, ami dominál.Az meg volt,és van a két úrnak.
Ki állítja,hogy László Boldizsár tud játszani?Énekelni ,ha tudja a szerepet tud,de nem kell ekézni Simándyt,mert akár a múltban ,akár a jelenben működne színészileg is kenterbe verné.Kisebb arc jobb lenne!
Mindenki véleményét tiszteletben tartva, csak azt szeretném felvetni: miért gondolja bárki, hogy a régi nagyok - tehetségük, szorgalmuk révén - nem tudnának alkalmazkodni a mai követelményekhez, ha ma a mai mérce szerinti, olyan formátumú mesterek kezébe kerülnének, mint Klemperer, Ferencsik, Oláh Gusztáv, Nádasdy Kálmán?
Ez fordítva is igaz! Sok régi nagy nem lehetne sztár a mai világban, ugyankkor a mai vezető énekesek közül sokan nem lettek volna szrárok akkoriban, éppen a megváltozott világ, stílus, játékmód, stb miatt. Ezért nem szerencsés a mai miliő, stílus, stb alapján visszafelé minősíteni. Tényleg félreérthető és rossz szájízt von maga után. Ez nem jelenti azt, hogy a "hatvanas-hetvenes években ragadunk", de a volna nem történelmi kategória, és a művészeti életben sem szerencsés alkalmazni. A tubuson számtalan sok-sok évvel ezelőtti nagyság felvételei megtalálhatóak,akiket szívesen meghallgatunk, de nem biztos, hogy színpadon is élvezni tudnánk őket!
Egyébként a 20 - 30 - 40 stb. évvel ezelőtt sztárolt és agyonolvasott költők, írók műveinek egy részét is ma már meglehetős érdektelenség jellemzi - kivételek persze ebben is vannak - mert az ízlés megváltozott.
Amúgy Boldinak igaza van abban, hogy nagyon megváltozott az énekesekkel szembeni elvárás és az egész miliője az operai világnak. Sok régi,akkori nagy énekesről én is úgy gondolom, hogy ma nem lenne akkora sztár. Ez nem őket minősíti, hanem arról szól, hogy megváltozott a világ és nekünk ebben a megváltozott világban kell élnünk. Hiába szeretnének egyesek az ötvenes, hatvanas években ragadni.
Sajnálom, ha félre érthető voltam. A mai világ elvárásai késztettek erre párhuzamra. Természetesen Simándy érdemei a mai énekeseknek ugyanúgy példakép, mint az Ő pályatársainak voltak. A mondandóm lényege arról szólt, hogy az akkori világban jobban a klasszikus szerepek találták meg a vezető énekeseket mint a maiban. Ő járta a saját útját, ahogy én is teszem. A párhuzam márcsak miattam sem lehetséges. :) Szeressék a műfajt, ahogy én is azt teszem!
Boldi
Sajnálom ezért a nyilatkozatért (csak az itt leírtak alapján, élőben nem hallottam), ami magát a nyilatkozót minősíti. A Hugenottákban látott szereplése után - ahol az általam látott előadáson nagyon megküzdött a magas hangokért, és a színészi játék sem volt valami magával ragadó - úgy gondolom, hogy mindkét tekintetben kapaszkodnia kell, hogy utolérje Simándyt. Ha majd 50 év múlva úgy él az emberek emlékezetében, mint Simándy még ma is, akkor sikerült.
"A mai világ inkább a színészi tehetséggel rendelkező énekeseket keresi" Magyarul: nem baj, ha nem tud énekelni, csal elég, ha megjelenik!
Savanyú a (nem a Jóska) a szőlő, de nagyon! És akkor még fínoman fogalmaztam.
Egyébként nem attól lesz valaki NAGY ÉNEKES, hogy leszólja az elődöket. Tény, hogy ma már "nem elég énekelni, játszani is tudni kell" (copy egy Mario del Monaco nevű szintén érdekes pályafutású énekestől), de minden énekesnek abban a korban kell énekelnie, amikor él, és azon kor elvárásainak kell megfelelnie. Egyébként és ha valaszthatnék, ..... és Simándy között, még mindig Simándyt választanám. Ha szinészi alakítást akarok látni, elmegyek egy prózai szinházba.
Mai napon, Duna World adón, Önök kérték, László Boldizsár hosszabb interjú.
Legalábbis figyelemre méltó, ahogy Simándy Józsefről nyilatkozott.
"Érdekes pályája volt.", "Ma már nem tudott volna így érvényesülni", "A mai világ inkább a színészi tehetséggel rendelkező énekeseket keresi" és így tovább...
Hrm...(Vannak erre ideillő magyar közmondások)
KEMÉNY EGON-Ignácz Rózsa-Soós László-Ambrózy Ágoston: "Hatvani diákjai"( 1955)
Daljáték
Magyar Rádió
Hatvani professzor mellett a másik férfi főszereplő:
Kerekes Máté, Hatvani professzor famulusa, debreceni diák...Simándy József
Simándy József újra "megszólal"...
A kötetet összeállította es szerkesztette: Simándi Péter
"Magyar Rádió, 1955. január 24.
Hatvani diákja: Simándy József
A Rádióban szinte bevett szokás, hogy az operák felvétele általában a VI-os stúdióban, a legnagyobb rádiójátékoké, operetteké pedig az I.-es stúdióban történik. A minap mégis azt láttuk, hogy Simándy József, az Operaház Kossuth-díjas művésze a VI-oshoz vezető megszokott úttól hirtelen elkanyarodott az I-es felé...
Az okot az olvasó már tudja is talán, hisz a múlt héten közöltük, hogy Kemény Egon 23-án, vasárnap bemutatandó daljátéka, a "Hatvani diákjai" egyik főszerepét Simándy József játssza. Erről a szokatlan "kirándulásáról" beszélgettünk vele.
- Nagyon lelkiismeretesen készülök első daljáték-szerepemre, melyben nemcsak énekelek, de prózában is helyt kell állnom. Legnagyobb "prózai" szerepem - Fidelióban elmondott három-négy mondat - után Kerekes Máté szerepe az első komoly próbatétel a fiatalkorombeli operettszerepléseket kivéve. Ezek még huszonnégy éves korombeli emlékek...
Azóta az opera jelentette művészi fejlődésem állomásait. Az első igazi, és egyben legemlékezetesebb operai élmény napján, 1946. március 12., amikor beugrásképpen először énekeltem a Szegedi Nemzeti Színházban a Carmenben Don Josét. Voltak, akik nem hitték, hogy végig bírom. De az előadás végén felcsattanó taps kárpótolt mindenért. Egyébként számomra minden szerep és előadás külön művészi élményt jelent. Szeretem a közönséget és ezért a művészetemnek száz százalékát igyekszem minden előadáson nyújtani. Ezért olvastam el még aznap éjjel, amikor megkaptam a "Hatvani diákjai" szövegkönyvét is. Hatvani, az ördöngős debreceni professzor famulusa, Kerekes Máté szolgadiák, aki szorgalmával és hűségével mintaképe lesz a kollégium minden egyes diákjának. Színes , érdekes alakja ő a daljátéknak. Azért is szeretettel foglalkozom ezzel az alakítással, mert különbözik operai hivatásomtól, de főképpen mégis az a döntő, hogy megtetszett az a fiatalos lendület, az a hazafias, a magyar tudomány szeretetét bizonyító lelkesedés, amellyel Hatvani diákjai kiállnak tanítómesterük mellett.
A közönség kiváncsian várja Simándy kirándulását. Mi is szívesen talákoznánk vele többször is az I.-es stúdió tájékán...
A riport szerzője: Haán Endre"
Bízom benne, hogy Simándi Pétert - akárcsak engem - öröm tölti el, hogy könyve alapján Kemény Egon és Simándy József barátságát és a nagy sikerű, sok szempontból kivételes újdonságokat hozó daljátékot, a "Hatvani diákjai"-t Hatvani István professzor születésnapjának holnapi évfordulója alkalmából internetes komolyzenei napilapunk fórumán felidézhettük.
A Dankó Rádió Túl az Óperencián című operettműsora ma délelőtti adásában volt hallható:
Lehár Ferenc: A mosoly országa
A Rádió 1971-es stúdiófelvételéről került adásba:
- A II. felvonás fináléja (Házy Erzsébet, Simándy József)
- A III. felvonás fináléja (Házy Erzsébet, Simándy József, Bende Zsolt, Kalmár Magda)
Km. az MRT Szimfonikus Zenekara, vezényel: Bródy Tamás.
Ma délután (hat és hét között) megismétli a rádió a délelőtti adást!
A Magyar Operett Napján a Dankó Rádió Túl az Óperencián c. operettműsorában Kálmán Imre operettjeiből hangoztak el részletek.
Kálmán Imre - aki ma 135 éve született Siófokon - emlékének szentelt adásban hallott operettmelódiák között felcsendültek a Marica grófnő dallamai is:
- a II. felvonás fináléja: „- Hej, Marica… /Ne szólj, kicsim, ne szólj… /Hej cigány, hej cigány, húzd a nótád, százfelé szakadjon a húr!... / Kis húgom, légy vidám, angyalom, nézz le rám…”
A felvételen km. Németh Marika, Simándy József, a Földényi-kórus, a Magyar Rádió és Televízió Szimfonikus zenekara, vezényel: Sebestyén András
Rádió Dalszínháza bemutatója (keresztmetszet): 1963. február 2. Kossuth adó, 20.30 – 22.00
A délelőtti adást ma 18 és 19 óra között újra meghallgathatjuk.
(További részletek szólaltak meg a Tatárjárás, a Csárdáskirálynő, a Cigányprímás és a Montmartre-i ibolya Kálmán-operettekből)
„ C s a k f o l y t a s d . . . ”
OTELLÓ A NAGYVEZíR RUHÁJÁBAN - Simándy József
Film Színház Muzsika, 1963-05-04 / 18. szám
Dalos László
Vasárnap este fél kilenc után öt perccel fölberregett a telefon Simándy József Mártonhegyi úti lakásán. Dárday Andor, az Operaház titkára volt a vonal végén:
— Jól vagy, Jóskám?
— Kitűnően. Miért?
Ami előtte történt
Pontosan másfél órával előbb Kórody András megjelent az Erkel Színház zenekari emelvényén s fölemelte karmesteri pálcáját. Két vendégművésszel, Margaret Tynes-szel és Ernő Mehringerrel megkezdődött az „Otelló” előadása.
Kíváncsian figyeltük a nálunk még sohasem hallott tenorista bemutatkozását.
Az első felvonást követő szünetben Mehringer lírai hangszínéről folyt a beszélgetés.
A második felvonás egy nem is magas hangjánál esett meg a baj, s a bosszú-kettősre a tenorista már teljesen berekedt. Éreztük, aligha folytatja az előadást.
Hosszú-hosszú szünet. Csaknem fél tíz volt, amidőn Mikó András főrendező a függöny elé lépett:
— Vendégművészünk megbetegedése miatt Otelló szerepét Simándy József énekli tovább.
És a harmadik felvonást kellett elkezdenie Simándynak, azt, amelyben a szenvedély már a tetőpontjára hágott; mint egy magasugrónak: tessék, ugorjon nekifutás nélkül száznyolcvanat.
Különös, hogy Otellónak első mondata, mellyel Jágóhoz fordul, így hangzik a harmadik felvonásban:
— Csak folytasd ...
Pedig igazán neki kellett valamit folytatnia, amit el sem kezdett.
Murat kaftánja
Felvonás után vastapsban futok föl, a vasajtón át, a színpadra.
— Hogyan történt? — kérdezem Simándy Józseftől.
— A kertben dolgoztam egész nap. Kiástam egy hetven kilós követ. Így, jóleső fáradtságban hallgattam este a rádióból a „Brankovics György"-öt. Feleségem éppen sonkát készített vacsorára, amikor megszólalt a telefon. Becsomagoltuk a sonkát, felöltöztem s már ott is volt értem a kocsi... Egyáltalán, szólt a hangom?
Margaret Tynes borul a nyakába, majd Nádasdy Kálmán igazgató öleli át, meghatottan.
— Látod, mi van rajtam? — kérdezi Simándy — Murat kaftánja a — „Brankovics György”-ből!
Amint kiderült a második felvonást követő nagy izgalomban: Simándy József Otelló-kosztümjét éppen tegnap vitték tisztítóba! Radányi János mesternek, a jeles öltöztető-szabónak támadt az a jó ötlete, hogy Murat ruháját adják a beugró tenoristára: bugyogó az bugyogó, kaftán az kaftán!
Kertész Gyula, az éppen jelenlevő fotoriporter ugrott kocsijába, azt mondták neki: „Gyuszikám, te is csinálj valamit!" — és áthozta az Operaház épületéből Murat nagyvezír ruháját.
„Sono nervosa..."
És jön a negyedik felvonás. És egyre forróbb a dráma. A törököt diadallal legyőző Otellón — még mindig a török ruha. Ám nem a ruha teszi a fényes hangú tenoristát!
A felvonás végén vastaps! Már fél tizenkettő, a közönség nem megy el!
— Sokszor ugrottam be, külföldön is — mondja Simándy József —, de ilyen, hogy az előadás közepén kellett volna beállnom, ilyen még nem volt... Most, most vagyok csak ideges!
És meghajolnak ismét a vas előtt.
Tynes mosolyogva emeli föl bal kezét: remeg.
— Sono nervosa. Ideges vagyok — mondja ő is.
Most keríti csak hatalmába őket az izgalom, hogy feloldódóban a feszültség. Dörög a taps. Mikó András boldogan jegyzi meg:
— Olyan hálás a publikum. Nem kéne előadnunk az első és a második felvonást is?!
Új Ember, 2004. szeptember 5.
Czigány György:
T í z m o n d a t S i m á n d y J ó z s e f h e z
Kedves Jóska, persze tudod, hogy Lohengrin, Stolzingi Walter, Don José, Florestan, Otelló vagy Bánk bán indulatainak színpadon valósággá érő zenei, színészi szépségeit köszönhetjük neked. És a Psalmus Hungaricus, a Verdi-rekviem, a IX. szimfónia szólóira gondolva azt érzem, az anyanyelv természetességével szólal meg általad a dallam, akár Kodály írta, akár Verdi vagy Beethoven. A szorongató szépségről beszéltél egyszer nekem, a szimfonikus zenekar hangszereinek öleléséről, amikor a szólista a hangzás közepében maga is hangszerré válik, lényét megremegteti az akusztikus erők tiszta beszédének súgása, suttogása. Azután (merjük kimondani) könnyeivel küzdve énekelni kezd, élére állva hatalmas folyamatoknak. Az operaénekes szakmájáról szólva régi emlékek jutottak eszedbe. Inas voltál 1931-ben az Autótaxi Vállalatnál, míg nyolc esztendővel később a Városi Színházhoz kerültél kardalos segédszínésznek... Közben hányféle autón dolgoztál: a szürke taxi kiskocsijaitól kezdve a nyolchengeres Fürdőkig, de az Ezredes utcában teherautót, autóbuszt, tankot s mindenféle csodabogarat javítottál. Azokban az időkben, ha valaki meg akart élni egy szakmában, akkor azt nagyon jól kellett tudnia. Amikor énekelni kezdtél, akkor is a pontosságra törekedtél, a szakmailag tökéletes munkára, ezért lehetett, hogy amikor színpadon álltál, már nem kellett arra gondolnod, hogy a hangot hogyan formáld meg; akkor már csak az az esendő ember vagy hős volt a díszletek közt, akit élővé teremtettél... Úgy tudjuk, ma is velünk vagy: hanglemez, rádió- és tévéfelvételek, film segíti ezt, de természetessé a szeretet emlékező ereje teszi.
Ugye? Ez a spontán válasz jön elő, gondoltam is rá, hallja-e más is milyen mesteri a zene, az énekhang és a vers összefonódása, a férfias karakter a nőivel (Andor Éva és László Margit) a hangokban ölelkezve....
Pontosan így éreztem, hallottam én is.
Mind a két kettősben, mintha az Opera színpadán állva énekelte volna...a régi Opera színpadán, ő.
Kemény Egon Simándy részére komponálta Fazekas Mihály szerepének minden hangját, magasztos szépséget adott a magyar költő, a Lúdas Matyi szerzője élettörténetének, amely dallamokat Simándy József csodálatra méltó átéléssel, tehetsége minden színével énekelt el a "Messzetűnt kedves" című daljátékban.
Simándyval - és a tenorhangjával - nem tudok, nem lehet betelni...
Ma! Dankó Rádió ismétlés: 18.30
Kemény Egon kétszeres Erkel-díjas zeneszerző születésének 112. évfordulója alkalmából:
KEMÉNY EGON- Erdődy János: "Messzetűnt kedves" (1965)
Daljáték
Az első szerelem dala - Andor Éva (Julika), Simándy József (Fazekas Mihály)
Szüretelők dala - Barlay Zsuzsa és Kishegyi Árpád, Földényi-kórus
Rózsa-kettős - László Margit (Ámeli), Simándy József (Fazekas Mihály)
A Magyar Rádió Szimfonikus Zenekarát Bródy Tamás vezényelte.
"Túl az Óperencián" - NAGY IBOLYA műsora - Dankó Rádió
Film Színház Muzsika Évkönyv, 1977 - Színészkönyv
Saját magával vívó énekes
SIMÁNDYJÓZSEF
"Nyugdíjas létére nagy szerepeit rendszeresen énekli továbbra is. Ő volt a Szegedi Szabadtéri Játékok Bánk bánjának címszereplője 1975-ben és 1976- ban is. A televízióban a Fidelió Florestanja, az Otelló címszereplője; a rádió Brankovics György-felvételének szultánja.
Semmilyen művészetben, az operáéban sem elhatározó tényező az emberi életkor. Bár a két hangszalagjára utalt énekes, élettani okok miatt, általában előbb kénytelen búcsút mondani a maga kifejezési formájának, mint a festő az ecsetjének, a szobrász a vésőjének. Ráadásul a tenorhang olyan érzékeny valami, hogy rendszerint hamarabb cserbenhagyja birtokosát (s egyúttal: rabját!), mint más hangfajták. Kivétel persze van.
Simándy József is az. Amióta betöltötte hatvanadik életévét — 1916. szeptember 18-án született —, minden operaházi, Erkel Színház-i fellépése azért különleges élmény, mert tőle hetedik évtizedébe lépve is a nemes éneklés és a mély emberábrázolás olyan költői szintézisét kapjuk, amilyent ebben a műfajban s ebben a hazában senki mástól! Páratlan művészetén mintha nem volna hatalma az időnek.
A kistarcsai proletárgyerek, a Szürketaxi Vállalat autószerelője előbb énekkari tagként, majd a felszabadulás után szólistaként indult
el nagy elődök: Környei Béla, Székelyhidy Ferenc, Pataky Kálmán nyomában. Simándy több mint harmincéves pályafutása: jelkép is.
Sok szó esett már arról, de ismét le kell írnunk, hogy magánénekesként Vaszy Viktor szegedi iskolájából került ki. A nagy karmester és pedagógus jól és jó irányba nevelte, a legnagyobb igényességre sarkallta a fiatal énekest.
Egy fantasztikus adat: Simándy 1946 márciusában, Szegeden énekelte először a Carmen Don Joséját, a tenorszerepek egyik legnehezebbikét — harminc és fél évvel később, 1976 karácsonyán, az Operaház színpadán ugyancsak Don Joséval ragadja el a közönséget!
S a két dátum között megszólaltatta Mozartot (A varázsfuvola), Beethovent (Fidelio), Verdit (Aida, Az álarcosbál, Don Carlos, Simone Boccanegra, A trubadúr, Otelló), Wagnert (A bolygó hollandi, Lohengrin, Mesterdalnokok), Muszorgszkijt (A szorocsinci vásár), Borodint (Igor herceg), Csajkovszkijt (Anyegin), Puccinit (Tosca, Turandot, Manón Lescaut), Erkelt (Hunyadi László, Bánk bán, Brankovics György), Kodályt (Székely fonó, Psalmus Hungaricus).
Óriási repertoárjának csak legfontosabb állomásait érintettük.
Mindig tudta s alakításainak ének- és színészi részével mindig ki is fejezi, hogy az opera: elsősorban érzelmi műfaj. Nagy, nemes, áradó, mindent elöntő, robbanó, ellenállhatatlan és kikerülhetetlen érzéseket sűrítenek magukba a művek, s azok a tenorhősök, akiknek ruháját, arcát és lelkét Simándy több mint három évtizede magára ölti. A sok tanulás csiszolta tudatossággal ellenőrzött és pallérozott ösztönösség munkál benne. Immár klasszikus érvényű alakításainak mélyén mindig ott a nagy adag megfejthetetlen. A titok? A költészet? Talán csak ő tudná megmondani, hogy micsoda. De ő mosolyog és hallgat.
— Az operaműfaj legnagyobb problémája — mondotta egyszer Nádasdy Kálmán —, hogy csak az tud igazán megszólalni benne, aki az énekelt megszólalást elsődleges jelrendszernek tudja fölfogni. Tehát csakis az a művész, aki nem a problémákat tárja elénk, hanem a problémák megoldását. Simándy József ilyen. Száz arca van. Odüsszeusz-alkat.
Ady verse, a Száz hűségű hűség jut róla eszembe:
„És száz alakkal száz vitába törjön /Lelkem , valóm, e dús alaktalan, / Száz hűségű s egyetlen hű a földön”.
Simándy alakításaiban a megfogott démon van jelen, s az emberi győz az elemi fölött.
E sorok írója előtt egyszer A huszonhatodik év című Szabó Lőrinc- szonettkötetről beszélt elragadtatással. Odalépett a könyvespolcához s keresni kezdte a kötetet. Nem akadt rá. Egyre izgatottabb lett:
— Életem egyik nagy versélménye az egyik szonett — mondotta —, most nyomban fel szeretném olvasni! De hol lehet az a könyv?!
Végül előkerült. Simándy József olvasni kezdte a hetvenedik szonettet, a Robbanások címűt:
„Hasonlattá vált minden, amikor, /repeső hit s vágy, bűnön, szégyenen / győzve megnyíltál, s szökőkút-szívem számból a szádba ömlött..
Ritka élmény: verset — és hogyan! — olvasó operaénekes.
Mintha költő lett volna maga is, aki akkor, abban a pillanatban írja a verset...”
Dalos László (1924. november 19.-2011. október 10.):
Negyven
Simándy Józsefnek
Negyven? Negyven. Mi jut eszembe róla?
Ezerkilencszáznegyven, az a zebegényi nyár,
amikor egy kurblis, ócska gramofónon
Lawrence Tibbett lemezeit – Renét, Scarpiát –
hallgattam. Sejthette-é a tizenöt és fél
esztendős gimnazista, hogy még azon az őszön
az Operaház szerződteti S. J.-t a karba.
Nem sejthettem semmit. De bérletem nekem
először akkor lett, tíz operaelőadásra,
a Magyar Művelődés Házában, az erkélyen,
az Operaház vendégjátékaira, összesen négy
pengőért, mely összeget öt részletben
fizethettem be… Biztosan ott volt, a színpadon
S. J., a tenor kettőt fújta, talán mind a tíz
operaelőadáson, az 1940-41-es szezonban.
Valahogy így kezdődött az ismeretség,
hogy kölcsönösen nem ismertük egymást.
Negyven? Azt is tudom, hogy az ultizók
szívesen ejtik ki a szájukon, mert jót jelent.
Ha Medárd napján esik az eső? Akkor negyven napig
esik… És az irodalom, nem is olyan rég
a negyvenéves asszony problémáival foglalkozott.
Erről a te negyven évedről, Jóska, még arra
gondolok most: ez a legköltőibb, legmagasztosabb:
Jézus negyven napig magányosan imádkozott
a pusztában; és hasztalan kísértette az ördög.
Józsikám, a te negyven éved ugyanannyi év
imádság! Hiszen amikor a művész énekel
és igazán és szívből és embermódon teszi –
olyan az, mintha könyörögne a színpadok
végtére is mindig pusztai magányában –
te tudod, milyen végtelen az az egyedüllét! –
mintha imádkoznék mindannyiunkért,
akik a nézőtéren hallgatjuk. Hangjaival
bennünk az áhitat mélységeit, magasságait
ébreszti, s az ördögnek mond örök nem-et!
Négy évtizednyi folyamatos, szép imádat
hadd köszönjem meg neked, dadogó szavakkal:
„S áment felelnek angyalok a mennyben…”
1980. június 5.
(Újrakézbesített, szép üzenet. A feladó és a címzett lakhelye időközben megváltozott: a mennyből a mennyei páholyba…)
Magyar Televízió,1970. november 20., 20.55 – 22.05 óra
"Felelj, ha tudsz!"
Művészeti vetélkedő.
Udvardy Tibor ötlete alapján a forgatókönyvet írta: Gál-György Sándor és Udvardy Tibor
Játékvezető: Bárány Frigyes
Közreműködik:
Antal Imre, Básti Lajos, Kálmán György, Kézdy György, Mányai Lajos, Radnay György, Simándy József, Udvardy Tibor, Újlaki László, valamint az Állami Bábszínház együttese
A zsűri: Baross Imre, Fasang Árpád, Gál-György Sándor, Mátrai-Betegh Béla,Pátzay Pál
Szerkesztő: Kármán György
Díszlettervező: Kocsis Mária
Jelmeztervező: Apostol Éva
Vezetőoperatőr: Kocsis Sándor
Rendező: Horváth Zoltán
„Az új típusú vetélkedő igyekszik felhasználni a tévé hasonló jellegű műsorainak legjobb hagyományait. Alapgondolata: hogyan ábrázolnak egy-egy témát a különböző művészeti ágak. A játék lényege tehát, hogy a versenyzőknek a zenén kívül más művészetekben is tájékozottaknak kell lenniük. A sorozat első adásának témája a bohóc lesz.” (Forrás: az RTV újság ajánló sorai voltak ezek.)
Békés Megyei Hírlap, 1993. március 15 / 61. szám
„Bánk ezermesterkedik és Domingót hallgat”
Simándy József 76 éves
Budapest teljes panorámája föltárul a Márton-hegy tetején, ahol minden idők legjobb Bánk bánja, Simándy József lakik. A csöngetésre hatalmas komondor jelenik meg a kertkapunál. Bendegúz — Judit asszony csitító szavára — beenged ugyan, de szorosan a nyomomban van, míg föl nem nyílik a ház ajtaja. Szó sincs protokolláris fogadtatásról, a szép zengésű hang tréfás szabódással üdvözöl.
—Nem vagyok már énekes, 76 éves koromban mit akartok tőlem?! Inkább megmutatom, miket csinálok mostanában... Nézd, szekrényt építek. Látod, hogyan munkáltam meg a fát? Sima, mint a selyem. Ide kerülnek a polcok, ez itt a hátlap. Megmutatom, hol lesz a helye. Fenn az emeleten van az én külön kis rezidenciám. A szoba melletti gardróbot én csináltam, meg a fürdőszobát is...
Leülni, beszélgetni csak az ezermester büszkeségeinek megtekintése után lehet. Felidézem, hogy pár hete a Kongresszusi Központból sugárzott tv-közvetítésben Anyegin Lenszkij-áriáját Simándy József énekelte. Hangja ugyanúgy szárnyalt, mint régen...
— Oóh, azt vagy fél éve vették föl. Akkor bizony nagyon komolyan készültem rá. Nem engedhetem meg magamnak, hogy gyöngébb színvonalon produkáljak, mint amit megszoktak tőlem. Vagy jót vagy semmit!
Hirtelen belevág: „Hazám, hazám, te mindenem...” Teljes hangerővel, fényesen, tisztán zeng tenorja, de a zenei mondat végén abbamarad az ária.
— Hála Istennek, nem panaszkodhatom, valami még maradt a hangomból. De ugyan mit akarjak még — közelebb a nyolcvanhoz, mint a hetvenhez? Amit kellett, azt már letettem az asztalra. Már nem éneklek. Befejeztem.
Előkerülnek a hosszú, csodálatos pálya emlékei, a barátoktól, tisztelőktől kapott emléktárgyak. S a falakon ott vannak a szerepképek, köztük is talán a legsikeresebb: Szegvári Károly olajportréja Simándy-Bánkról.
— Már nem hiányzik a színpad. Különben is: dolgozom. Bádogos, asztalos, kőműves vagyok egy személyben. És persze sokat olvasok. Most éppen Tolsztojt — egész jó író, nem?
Hatalmasat nevet, aztán folytatja:
— Zenét aránylag ritkán hallgatok. Domingót — őt nagyon szeretem. Kivált mióta láttam, hogy a mexikói földrengésnél hogyan segített honfitársainak. S mikor Barcelonában az olimpiai himnuszt énekelte! Talán olyan lehetett, mint mikor én a Psalmus Hungaricust énekelhettem. Még ma is hálát adok a jó Istennek, hogy tehetséggel áldott meg, s ebből valamit meg tudtam mutatni az embereknek...
/László Zsuzsa/
Minél kevesebb hamis hangot. ...
A téma az utcán hever — tartja a már-már közhelynek számító mondás, de, hogy mégis annyiszor emlegetjük, lehet benne valami.
A téma ez esetben Hámori Tibor Puskásról írott könyvében hevert.
Törtem a fejem, hogy ki legyen az „Idegen tájakon” következő vendége, amikor az említett könyvben ehhez a részlethez értem:
Az író megkérdezi Puskást:
Még kivel szerettél volna találkozni Pesten?
Reggelig sorolhatnám a neveket. Ebben a pillanatban éppen Simándy Jóska jut az eszembe.
Vele is jó barátságban voltál?
Hogyne, én szerettem az operát, bármilyen furcsán is hangzik. Ha lehetett, előírtam csapatprogramnak is, engem nem érdekelt, hogy néhány játékos elaludt a nézőtéren. Egyszer, az ötvenes években a Maróczy család meghívott bennünket vacsorára. Kérdezték van-e kifogásom az ellen, hogy ott legyen egy másik házaspár is? Micsoda beszéd, mondtam, ti vagytok a vendéglátók, s a ti barátotok az én barátom is! Simándy Jóskáékról volt szó. Nagyon megörültem az ismeretségnek, mert rajongtam a hangjáért. Ezen az estén kiderült az is, hogy ő meg szereti a futballt, és szívesen nézi a játékomat.
A könyvrészletből világos, hogy Simándy József az Operaház Kossuth-díjas kiváló művésze sem közömbös a labdarúgás iránt.
Valóban érdekel a futball, de nem vagyok szakértő — szabadkozik mindjárt az elején.
Említem a Puskás-könyv rá vonatkozó részletét.
Magam is olvastam a könyvet. Nagy örömömre szolgált, hogy „öcsi” nem felejtkezett el rólam — mondja a kitűnő operaénekes.
Más labdarúgó barátai is vannak?
Régóta baráti szálak fűznek Szusza Ferihez és családjához. Amikor Spanyolországban edzősködött meg is látogattam. Fazekas Lacival közös autószerelőnk volt. Ameddig vártunk a javításra, elbeszélgettünk a futballról. Szerény, rendes fiatalembernek ismertem meg. Egyik kedvenc játékosom ez a mindig sportszerű, nagy tudású labdarúgó. Más sportágból Papp Lacival vagyok jó barátságban. Sok generáció példaképe lehet. Nagyszerű volt sportolóként, emberként egyaránt.
A hatvanhat esztendős operaénekes korát meghazudtolóan fiatalos, ahogy mondani szokták szálfatermetű, egyenes tartású.
Fogadni mernék, hogy sokat sportolt fiatal korában és ma sem idegenkedik a sporttól. …
Simándy nevet:
Nyert! Valóban mindig sportoltam valamit. Kistarcsán és Sashalmon gyerekeskedtem. A társaimmal naponta jártunk biciklizni és úszni. A polgári iskolában évekig kézilabdáztam. Több évtizeden keresztül minden reggel kiadós futás és gimnasztikázás után jéghideg vízben mosakodtam. Azt hiszem, hogy ez a „kúra” nagyban hozzájárult ahhoz, hogy még ma is jó kondícióban vagyok. Persze most sem tétlenkedem. Rendszeresen lejárok úszni. Érdekes, hogy soha nem volt bennem versenyszellem, talán ezért sem voltam soha egyesületi sportoló. A sportot magáért az egészséges mozgásért csinálom.
Focizott?
Nem éreztem hozzá elég tehetséget magamban. A focit inkább nézni szerettem és szeretem ma is.
Mit szeret benne?
Az észmunkát. Engem a szellemes megoldások, a könnyed játék tud igazán elbűvölni. Ezért volt óriási futballista Puskás, Bozsik, Szusza vagy a külföldiek közül Beckenbauer.
A mostani generációból?
Leginkább Nyilasi játéka imponál. Érzésem szerint ő a régi nagyok között is megélt volna.
Legemlékezetesebb labdarúgó élménye?
Nem nehéz a választás. A budapesti magyar— angol 7:1-es mérkőzést sohasem fogom elfelejteni.
Hogyan látja a mai idők hazai fociját?
Őszinte legyek? Sokat mérgelődöm. Bánt, hogy a fiatal labdarúgók visszaélnek azokkal a lehetőségekkel, amit a magyar nép nyújt a számukra. Erkölcstelenség, amit sokszor csinálnak, becsapják a szurkolókat, akik rajonganak értük. Nagyon szimpatikus viszont a Rába ETO gárdája, akik a szürkeségből ki tudtak lépni, olyan játékot produkáltak, hogy példa lehet a többiek előtt. Nagyon remélem, hogy ez a tűz, ez az akaraterő nemcsak szalmaláng volt részükről.
Művészet és labdarúgás. Milyen közös vonásokat lát?
Mindkét helyen megtalálható a magas fokú művészet és a dilettantizmus. Láttam már olyan futballistát, aki művészként bánik a labdával és olyan operaénekest is, aki úgy adja elő az áriát, mint egy iparos. Tanítok a Zeneakadémián, a növendékeim előtt gyakran hozok fel példákat a sportéletből. Magyar Zoli koncentrálását a lovon, Balczó András küzdelmét a másodpercekkel, Taróczy Balázs csodálatos röptéit. A labdarúgás területéről sajnos csak a legritkábban tudok pozitív példát említeni. Ritka dolog az, hogy egy csapat minden játékosa egyforma erőbedobással küzdjön a győzelemért. Mindig akad néhány olyan játékos, aki csak asszisztál. Ez olyan, mintha egy tizenegy tagú énekkarból csak heten énekelnének, a többi pedig csak tátogna.
Mit tanácsolna labdarúgóinknak?
Az előző gondolatot folytatva: minél kevesebb hamis hangot, jó „muzsikát!” .
KEMÉNY GYÖRGY
LABDARÚGÁS: „Idegen tájakról” cikksorozat.
1962. július hó, 7. szám.
A Dankó Rádió Túl az Óperencián című adása Nagy Ibolya szerkesztésében és műsorvezetésével ezen a héten Udvardy Tiborra emlékezik: ma is kaptunk egy különleges értékű bejátszást, egy régi, archív hanganyagot : örömömre, most Simándy József prózai hangja szólalt meg az éter hullámhosszán és hallhattuk megfogalmazni gondolatait a nagy tenor-pályatársról.
Simándy József visszaemlékezése Udvardy Tiborra a rádió mikrofonja előtt.
„Udvardy Tibor, pályatársam és barátom két évvel volt idősebb nálam, de tulajdonképpen egyszerre indultunk 1939 őszén. Ő akkor lett az Operaház magánénekese, engem akkor szerződtetett a hajdani Városi Színház az énekkarába. Udvardy Tibor hamarosan bemutatkozott a Hunyadi László címszereplőjeként, majd elénekelte a Traviata Alfrédját. Magam egy évvel később, 1940 őszén ismerhettem meg közelebbről, amikor az Operaház kórusának tagja lettem. Tibor igen rokonszenves megjelenésű, szép hangú, színpadra termett énekes volt már akkor is. Nem csak az Operaház színpadán szerepelt sokszor, de a rádió mikrofonja előtt is. Neve és népszerűsége mind jobban nőtt. Emlékszem, milyen hitelesen Shakespeare-i Rómeó volt ő Warga Lívia nagyszerű Júliája oldalán A veronai szerelmesek című Zandonai-operában, és milyen tűzet gyújtó vándordiák a Garabonciás című Lehár Ferenc-daljáték címszereplőjeként. Később, 1947-ben, amikor a Szegeden töltött két szólista évem után engem is magánénekesnek szerződtetett az Operaház, Udvardy Tiborral még közelebbi kapcsolatba kerültem, hiszen szinte naponként találkoztunk a próbatermek táján, a folyosókon, a művészek büféjében. Ő akkor tájt aratta művészpályafutásának egyik legnagyobb sikerét a Peter Grimes című Britten-opera címszereplőjeként. Ez az opera abban az időben igen modernnek számított, és különleges énekes- és színészi feladatott rótt a főszereplőre. Tibor teljesen azonosult a zaklatott lelkű Peter Grimes-szal, és bebizonyította, hogy nemcsak énekesnek nagyszerű, hanem színésznek is. Ugyanezeket mondhatom Hermann-járól is, amelyet a Pikk Dáma című Csajkovszkij-operában alakított. Pályánk párhuzamosan haladt tovább. Ő sok olyan szerepet énekelt, amit én nem, például Gounod Faustját énekelte talán a legtöbbször, és továbbra is gyakran volt ő a Traviata Alfrédje. Ezt a szerepet igen szerette.
… Figyeltük és beszéltük meg egymás munkáját. És igen hatott rám az a kedvesség és művészi sokoldalúság, amelyet A denevér Eisensteinje vagy a Három a kislány Schubertjeként mutatott. Emlékszem, 1943 egész nyarán együtt énekeltünk, ő a Danilót, én pedig a tenor szekund kis kóristája Lehár Ferenc Víg özvegy című operettjében. Tulajdonképpen, ott szövődött a barátság közöttünk. Sokszor, sok mindenről beszélgettünk. Nagy jó humorú ember volt, szerette a tréfát, de érdekes módon a humorában mindig éreztem valami szomorúságot, keserűséget.”
Az adásban először Verdi Traviatájából következtek részletek (Orosz Júlia, Udvardy Tibor, az MRT Énekkara és
Következett Lehár Ferenc A víg özvegy című operettjének négy jelenete a Magyar Rádió Dalszínházának 1962-es stúdiófelvételéről (Házy Erzsébet, Koltay Valéria, Kövecses Béla, Palcsó Sándor, Udvardy Tibor, az MRT Énekkara és Szimfonikus Zenekara, vezényel: Sebestyén András
Szomolányi Gy. István fogorvos, diszkográfus egész héten át vendég a stúdióban: Udvardy Tibor művészpályáját tekinti át, szerepeit veszi sorra és lexikális adatokkal is szolgál a rádióhallgatóknak.
Udvardy Tibor egyik nagy szerepe volt az Operában Eisenstein is, Johann Strauss A denevér című operettjében. A Magyar Hanglemezgyár parádés stúdió-felfelvételt készített a dalműből (Qualiton, LPX 16558/59 - 1968; CD-1996), erről szólaltak meg most részletek (Ágay Karola, Gaál Éva, László Margit, Külkey László, Palócz László, Udvardy Tibor, az MRT Énekkara és Szimfonikus Zenekara, vezényel: Lehel György)
A délelőtti adás ismétlése 18 és 19 óra között hallgatható meg újra a Dankó Rádióban és online az internetes elérhetőségeken. Holnap pedig folytatódik az Udvardy Tiborra emlékezés a rádióban.
Kapcs.: 470., 234. sorszámok Simándy énekével az említett ("új") rádiófelvételeken szereplő operettrészletek némelyike - előbb vagy utóbb - rákerült a művésznek az adott operett teljes zenei anyagát tartalmazó stúdiófelvételére is - az alábbiak szerint: Lehár Ferenc – Harsányi Zsolt: A mosoly országa Rádió Dalszínházának a bemutatója: 1971. november 11., Kossuth adó 19.35 – 21.29 Km.: az MRT Szimfonikus zenekara és Énekkara (Karigazgató: Sapszon Ferenc) Vezényel: Bródy Tamás Zenei rendező: Balassa Sándor Rádióra átdolgozta és rendezte: Rácz György Szerkesztő: Bitó Pál Szereposztás: Lichtenfels gróf - Balázs István Liza, a leánya - Házy Erzsébet Hardegg bárónő, a nagynénjük - Simon Zsuzsa Szu Csong herceg - Simándy József Mi, a húga - Kalmár Magda Csang, a nagybátyjuk - Radnay György Hadfaludy Feri - Bende Zsolt Fu Li, követségi titkár - Szatmári István Főajtónálló - Börzsönyi Mihály Lehár Ferenc – Szenes Andor: Friderika A Rádió Dalszínházának bemutatója: 1972. április 3. Kossuth adó, 19.20-20.10 A felvételen Andor Éva, Kalmár Magda, Bende Zsolt, Simándy József, valamint a Magyar Rádió és Televízió Szimfonikus zenekara és énekkara működött közre, Sebestyén András vezényelt.
Kapcs. 234. sorszám 1970. május 2., Kossuth Rádió, 13.11 – 13.34 „Simándy József legújabb operettfelvételeiből” Közreműködik: a Magyar Rádió és Televízió Szimfonikus Zenekara. Vezényel: Sebestyén András Lehár Ferenc: A mosoly országa - Szu-Csong belépője: „Mosolygó nézés és jól nevelt arc…” (I. felv.) - Szu-Csong dala: Barackvirág-dal: „Egy dús, virágzó barackfa ága…” (I. felv.) - Szu-Csong dala: „Vágyom egy nő után…” (II. felv.) Lehár Ferenc: Friderika - A Költő dala: „Óh, lányka, óh, lánykám, imádlak én…” (II. felv.) Kálmán Imre: Ördöglovas - „Ma önről álmodtam megint, bocsánat, asszonyom…” Karl Zeller: A madarász – Ádám dala: „Nagyapám húsz éves volt, lombok közt sütött a hold…/Muzsikálj, muzsikálj, muzsikálj, hogyha hívlak el ne szállj…” (III. felv.) Km. az MRT Énekkara. A 234. sorszám alatt utaltam Simándynak a rádióban négy évvel később (1974. május 18-án) bemutatott új operettfelvételeire („Rádió új operettfelvételei - Simándy József énekel”): ennek érdekessége, hogy néhány énekszám az előző (fenti) stúdiófelvételen is rajta van.
Aukció: [url] https://axioart.com/images/live_images/original/4704/1217.jpg?l=hu; Simándy József (1916-1997) operaénekes 40 éves pályafutása alkalmából tartott gálakoncert meghívója 1980-ból. Simándy által aláírt példány [/url] 1217. tétel H. n. 1980. Ny. n. 1 lev. Fűzve. Simándy József által aláírt példány. KIKIÁLTÁSI ÁR: 1 000 HUF MIKE ÉS TSA ÉS PORTOBELLO AUKCIÓSHÁZ 88. aukció (könyv, kézirat, aprónyomtatvány, fotó, műtárgyak, numizmatika, játék, egyéb gyűjtemények) | 2. nap 2017. 10. 02. HÉTFŐ 17:00 9 NAP MÚLVA aukció helyszíne: Kossuth Klub | 1088 Budapest, Múzeum utca 7. kiállítás helyszíne: Mike és Tsa és Portobello Aukciósház irodája | 1053 Budapest, Múzeum krt. 27. II. em. kiállítás ideje: 2017. 09.25-10.02. az árverés napján 15 óráig!
Moldován Stefánia vallomásai: „Simándyval énekelni” (Simándy József köszöntése) Életem első operaélménye Wagner Lohengrinje volt. A felnőttek riogatása ellenére nemcsak megértettem, hanem élveztem is. A lázrózsák arcomon is ezt tanúsították. Ott ültem nagybátyám mellett, ő vitt el az Operába. A színpadon b] [Simándy József énekelte Lohengrint, Báthy Anna pedig Elzát. Ferencsik János volt az előadás karmestere. Szünetben így szóltam nagybátyámhoz: - Ha én egyszer ezen a színpadon ezzel a tenoristával együtt énekelhetnék és ez a karmester dirigálna, én lennék a világ legboldogabb embere. És mint a mesében – több mint hét év múlva – teljesült a vágyam, Szegedről hívtak föl beugrásként énekelni a Fideliót. Florestan Simándy József volt, és – Ferencsik János vezényelt! Amikor a börtöntercettben kenyeret nyújtok a meggyötört, rab Florestannak: „Ím, vedd, egyél, ne éhezz, te szegény, te árva rab” – először a két szeme döbbentett meg, majd a keze, ahogy megfogta a kenyeret. A megtört személyből és a kezéből, amely nem tudom, olyanra volt-e maszkírozva, vagy inkább olyanná lényegült át – az éhség áradt. Ez volt az a pillanat, amikor azt éreztem, ehhez az emberhez hozzá tartozom, és mintha apámnak, testvéremnek, gyerekemnek nyújtottam volna a kenyeret, nem csak Florestannak. Az utolsó két szót már elcsukló hangon énekeltem, és ez nemcsak a beugrás izgalmának volt tudható. Az első partneri kapcsolatban mélységesen igaznak éreztem, hogy a szem a lélek tükre. És Simándy keze: a fizikai állapot abszolút kifejezője volt. Az elkövetkező huszonöt évben a Fidelión kívül a Manon Lescaut-ban, A trubadúrban, az Álarcosbálban, a Don Carlosban, az Otellóban, az Aidában, a Parasztbecsületben és a Bánk bánban voltam partnere. A trubadúr egyik előadása előtt panaszkodtam Jóskának, aki Manricót énekelte, hogy úgy érzem, a középhangjaimat nem tudom eléggé támasztani. Már ott rögtön mutatni kezdte, mit tegyek, de az igazi „éneklecke” a színpadon, kétezer ember előtt történt. Az ő f-moll áriája közben kezemet úgy szorította a mellkasára, hogy én a középhangok támasztását „kézzelfoghatóan” nyomon tudtam követni, miközben az ő az áriát gyönyörűen énekelte. Ebből a közönség legföljebb azt vette észre, hogy Leonóra lélegzetvisszafojtva figyeli Manricót! Később ő kezdett engem figyelni, mit tanultam a „leckéből”! Ez a kettős partneri figyelem mindenkinek hasznára vált. Valamit a színpadon tanultam meg tőle, a közönség előtt – a közönség javára. A Don Carlosban, amikor ő, a címszereplő bejön a magányosan álló Erzsébet királyné elé, akibe szerelmes, és aki őt még mindig viszontszereti, volt valami a léptei ritmusában, abban, ahogyan letérdelt előttem s közben rám nézett, amitől önkéntelenül hátra kellett lépnem. És megint a szeme: az éhező Florestan, a szerelmes Don Carlos után Otello szikrázó tekintete. Hogyan tudott féltékenyen és gyűlölettel nézni ugyanaz a szempár! Valóban zöld szörnyeteg ült a szemében. Egyszer, új rendezésben, be kellett ugranom, próba nélkül az Otellóba. Azt sem tudtam, hol menjek be, hol menjek ki a színpadról. Simándy azt mondta: „ Majd én irányítalak a szememmel.” A színpad olyan félelmetes hely, ha nem tud az ember a partner hullámhosszára ráállni, ha hiányzik az empátia képessége (ilyen is előfordul, hiszen emberek vagyunk), akkor a külön-külön esetleg csodálatosan éneklő emberek – megmagyarázhatatlan, miért – sem egymásnak, sem a közönségnek nem tudnak semmit sem adni. Ám végiggondolva a mi partneri kapcsolatunkat, ilyenre nem volt példa. Egy olaszországi turnén Beethoven IX. Szimfóniájának szólistái voltunk, Komlóssy Erzsébet az alt, Szalma Ferenc a basszus. Udine XII. sázadban épült gyönyörű templomában, a Chiesa di San Francescóban 40 fokos melegben a karmester ragaszkodott hozzá, hogy már az I. tételtől kint kell ülnünk. Minden rendben is volt, amíg ültünk, de amikor fölálltunk, bizony szédelegtünk a hőségtől, Erzsivel egymás könyökét nyomtuk, nehogy előre essünk! Jóska meg mintha a Mátrából érkezett volna, tele friss levegővel, úgy állt föl énekelni. Mondtuk is, hogy ez varázslat meg boszorkányság. Mindegy, tény az, hogy nagy önfegyelme van, a kellemetlen körülményeket nem engedi közel a lelkéhez, a torkához, mert Beethoven ezt nem írta be a kottába. A legtöbbször a Bánk bánban énekeltünk együtt. Az első felvonásban, amikor azt éneklem: „Én Bánk bán hitvese vagyok!” – ő nincs jelen a színpadon. Mégis úgy éreztem, ott van. Szellemileg ott van. Igaz, hogy a második felvonásban „őrültként” jelenik meg Melinda, de Bánk bán közellététől kitisztul az agya. ”Átkozott magzat!” – ezt úgy tudta mondani, hogy végigfutott a hátamon a hideg. Az én „Ölj meg engemet Bánk” áriám alatt rezzenéstelen arccal, lehunyt szemmel ült a nagy karosszékben. Mégis láttam a szemét. A közönséggel együtt! Néha patakzott az arcán a könny. Nem is sírás volt az, hanem megtisztulás, mint aki érzi, örökre búcsúzik a hitvestől és gyerekétől. Az is a partnerség szép példája, hogy most, 1986 májusában, amikor Simándy József színpadon már nem énekel, ismét magára öltötte Bánk bán ruháját, hogy a visegrádi királyi palota falai között elénekeljük, tévékamerák előtt, Bánk és Melinda duettjét. Simándy József hatvanadik születésnapján is együtt énekeltünk a Bánk bánban. Előadás után egy csillagász jött be az öltözőbe, és így gratulált: ”A tejútrendszer bármelyik bolygóján megállanák helyüket ezzel a Bánk bánnal.” Józsikám, a mostani születésnapodon hadd kívánjak minden szépet és jót! És ha az elkövetkező hetven évben a tejútrendszer valamelyik bolygóján találkozunk, remélem, ott folytatjuk majd a dalolást, ahol ezen a bolygón abbahagytuk. Moldován Stefánia /Film Színház Muzsika, 1986. szeptember 20./ A cikkhez tartozó fotók: - Moldován Stefánia Simándy Józseffel a Manon Lescaut 1961-es előadásán. - Bánk bán és Tiborc. A partner Radnay György. - Az Otelló címszerepében. - Egy filmszerep. Simándy József mint Dózsa György az Erkel című filmben.
A LEGNAGYOBB MAGYAR OPERAÉNEKES LOS ANGELESBE JÖN SIMÁNDY JÓZSEF operaénekes neve fogalom lett a magyar klasszikus zene vonalán. Mint a hirdetéseken keresztül hetek óta közöltük, egy magyar vendégművész csoporttal Los Angelesbe jön és december 6-án lép fel a Wilshire Ebell Színházban. Az együttes turnéját már hetek óta megkezdte a keleti partokon. Mikor Simándy a színpadra lépett, a közönség álló ovációval ünnepelte. Budapesten az Állami Operaházban minden szerepe zsúfolt nézőteret vonzott. Visszatekintve karrierjére: 1945 szeptemberében Szegedre szerződött, ahonnan 10 éven belül Pestre, az Operához került. Kezdetben rövid ideig a karban énekelt, de tehetségét csakhamar felfedezték és remek tenorjával szóló szerepeket kapott. Minden fellépése a legmagasabb rendű operai teljesítmény volt. Simándyt olyan művészek nevelték Simándyvá, mint Klemperer, Ferencsik, Oláh, Nádasdy, a háború utáni operaházi stílust meghatározó karmesterek és rendezők. Ehhez járult a nagy művész született zsenialitása, szorgalma, mindig a művészetet szolgáló egyénisége. Ezáltal jött létre az ideális Bánk Bán, Otelló, Radames, Don Jose és még számos klasszikus operai alakítás. Simándy autószerelőként kezdte karrierjét, éppen úgy, mint művésztársa, az olasz Mario Lanza és a budapesti Operaház legnagyobb tenorja és örökös tagja lett. Számos művészi díjjal tűn tették ki, a Kossuth díjat 1953-ban kapta. Mélyen hitében élő egyéniség, a Rákosi rendszer alatt sem változott. Simándy és művész társai: Zentay Anna, Bodrogi Gyula, Voith Ági és Gyarmati István óriási sikerrel járják jelenleg a keleti partokat és könnyen elhihető, hogy az igényes Los Angeles-i közönséget is meghódítják. CALIFORNIAI MAGYARSÁG, 1985. november 15. (62-64. Évfolyam, 44. szám)
Emlékeztetőül, ma éjjel 23.30-tól a Katolikus Rádió adásában lesz hallható: Zenei Kincsestár - 1916. szeptember 18-án született Simándy József Kossuth-díjas magyar operaénekes. Válogatás Simándy operafelvételeiből.
Simándy József: „Ezerszeres köszönet az építőknek” - Simándy József az Operával közös 45 év után (A forrás számomra ismeretlen. Vélhetően, 1984 szeptemberében készült az interjú, a cikk szerzője:” – rk –„, talán az Esti Hírlapban jelent meg tőle az alábbi írás; akkoriban naponta megvettem ezt a hírlapot. Különben, az érdekesebb cikkeket szokásom kivágni a lapokból és archiválni. Erre nem írtam rá a lap nevét és a megjelenés idejét; az interneten a cikk címe megtalálható, de a szöveg maga nem elérhető…) Négy estén, négy zsúfolt nézőtér előtt szólalt meg az Operaház centenáriumi évadnyitó műsora. Mikor a Bánk bán palotaképéhez szétnyílt a függöny, s a békétlenek hívására földúltan hazatérő Nagyúrként színpadra lépett, dübörgő taps köszöntötte Simándy Józsefet. ** - 1980 júliusában, nem kényelemből, de józanul számot vetve a könyörtelen idő múlásával, nyugdíjba vonultam, hogy attól kezdve minden időmet és energiámat tapasztalataim átadására, tehetséges növendékeim tanítására fordítsam. Két év múlva jött a színház megtisztelő fölkérése, hogy vegyek még részt az újranyitás, s egyben századik évforduló díszelőadásán. Attól kezdve két és fél éven át ezekre az estékre készültem. Mint egy sikeres sportoló, aki élete utolsó olimpiáján még becsülettel helyt akar állni. - Vagyis edzésben kellett maradnia… - És sportszerűen élni. Anatómusok szerint az éneklésben több mint hetven kisebb-nagyobb izom vesz részt. Ezek az életkor előrehaladtával bizony föllazulnak, elpuhulnak, egyre kevésbé engedelmeskednek az idegrendszerből érkező, működtető parancsoknak. - És ez még csak a fizikai rész. - Hát igen. A másik, a lelki-szellemi kondíció üzemképessége semmivel sem egyszerűbb. Sokféle nehézségről van szó. A szerepjátszás köztük csak az egyik. Ha egy prózai színész fölött eljár az idő, átáll hősszerelmesről karakter- és apaszerepekre, s játszhat akár a sírig, változó életkori sajátosságainak és adottságainak megfelelően. A tenorista nem válthat át más szerepkörre. A Traviata ifjú szerelmese nem veheti át apja szerepét, mert az már bariton. Nekünk meg kell őriznünk végig a lelki rugalmasságot is, hogy a hősi figurák és siheder amorózók ne váljanak fáradt öregurakká; hogy a zene által szigorúan megszabott lelkiállapotokat és folyamatokat ugyanolyan pontosan át tudjuk élni, ki tudjuk fejezni, amilyen pontosságot követel a szólam éneklése. Bánk bánhoz két és fél éven át lélektani edzésben is kellett maradnom. ** - Megérte? - Hálás vagyok a sorsnak és a színházamnak, hogy gyakorlatilag a nyugdíj után négy évvel meghosszabbíthattam a pályámat. És azt hiszem, minden énekes nevében hálát mondhatok az építőknek a gyors és szép munkáért. Az én helyzetemben különösen egyet jelentett határidejük betartása az utolsó nagy lehetőséggel. Ki tudja, egy év múlva kiállhattam volna-e még! Tudom, nem volt könnyű betartaniuk, amit vállaltak – ezerszeres köszönet érte. Az Opera a századik születésnapján újra megnyílt, széppé varázsolva, játszóképes állapotban, gyönyörű és kényelmes öltözőkkel, állítható zenekarral, csillogó aranyban és bordó bársonyban pompázva. Méltón a művészethez és a művészetet éltető közönséghez. Nálunk ennek az újranyitásnak az élményét sokan át tudják élni: olyan, mintha valaki álmai lakásába költözhet. Nekem ez a színház száz évéből negyvenötöt ajándékozott – az otthonom volt. ** - Feltétlenül múlt időben? Az a vasárnap esti vastaps nem udvariasságból született. A közönség csöppet sem búcsúköszöntésnek szánta. - Túl a hatvannyolcadik éven, akárhogy fáj, abba kell hagyni. Nem akarok az áldott emlékű Giglihez hasonlóan, több tucat búcsúelőadást tartani. Azt sem mondom, hogy ezentúl nem nyitom ki a számat. De biztos, hogy egész operaelőadást már nem fogok énekelni. Úgy gondolom, a vastaps nemcsak a tehetségemnek szólt, amiről nem tehetek, hanem a felelősségérzetemnek is, amivel egész életemre elköteleztem magam a közönségnek. - Fájdalmas szakasza ez az életnek? - Gyermekeim vannak és növendékeim. Az élet minden szakasza gyönyörű annak, akinek van érzéke a szépre. Engem a zene sok ezerszer, lebegve a valóság fölé emelt, a Mindenségbe oltott. Mindent elkövetek, hogy ennek mámora a gyerekekben tovább éljen – megtoldom bennük, általuk a pályám,, ott fogok élni az ő művészetükben. Ez az élet magasztos rendje. /-rl-/
Jó hogy beírtad; ez a cikk nincs benne Simándy Péter könyvében, amiben az utolsó bejegyzett írás az Új Magyarország, 1996. szeptember 19-én kelt cikke: "Simándy József nyolcvanéves - Bánk örök jelmezében"
Csak az a nép-nemzet képes megbirkózni a XXI. század kihívásaival, amelyik megőrzi kultúráját. Világhírű énekesünk életútját idézi a Simándy-emlékház ________ FÁBIÁN GYULA________ Magyarország szegletében, Aba-új és Zemplén megye találkozásában, Abaújkér-Aranyos falucskában már ünnepélyes felavatás és megnyitás után áll egy emlékház, múzeum, hogy minden idők legnagyobb, legnemesebb Bánk bánjának művészi életútjára emlékeztessen bennünket. Simándy József Kossuth-díjas operaénekes, a Magyar Állami Operaház örökös tagja életének utolsó esztendeiben gyakran időzött ebben a meséket és történelmet hordozó természeti környezetben. Az alkotó csendben, ahol lehetett pihenni, elmélyülni, készülni, és lehetett emlékezni is. Zemplén nektárt csepegő hegyei-dombjai koszorúzzák az abaúji völgyeket, s ezek egyikében búvik meg az összesen száznégy lelket számláló apró falu, Aranyos, ahol nemrég egy kis házacskában talált magához illő menedéket, „mint száműzött, ki vándorol”, a legemlékezetesebb kortársi Bánk bán. Különös és megpróbáló század volt a XX. egész nemzetünk számára Néhányan megfogalmazták, hogy a híres bordal mondanivalója történelmi összefoglalás. Katona József alkotása óta, amikor nemzetünk történelmének mélypontjai, az események sorjázó próbái érnek bennünket, akkor mindig megújul a klasszikussá fogalmazott igazság, mely az elnyomó idegenek ellen szól: „Magyar, néked embered nem volt soha!” Törvényszerű hát, hogy aki a leggyönyörűségesebben énekelte nemzeti tragédiánk mondanivalóját, emlékeztetőnek legyen velünk, amikor teste ugyan elköltözött, de hangja-szelleme frissítheti tudatunkat, neveli az új nemzedéket, hogy minden új megpróbáltatások ellenére töltsük be küldetésünket. Simándy József 1994. május elején Aranyosban, nagymise után itt énekelte utoljára a „Hazám, hazám, te mindenem”-et, a másik „nemzeti dalt”, amit a felavatott emlékház falán kézírásával megörökített. 2003. szeptember 18-án, az év talán egyik legszebb napsütéses napján itt készült felavatásra Aranyosban az életutat megidéző múzeumocska, amely emléktárgyak, díszletek, plakátok sokaságával végigkísér egy csodálatos művészpályát, bizonyságképpen arra a világjáró útra, melyet Simándy József végigjárt. Nemcsak országok, de földrészek, világvárosok dalszerető népe hallhatta egy mélyről induló, csodálatos, istenadta tehetséggel megáldott művész feledhetetlen hangját, népünk-nemzetünk-hazánk nevének fényesítésére rendelt ajándékát. Simándy József mindig tudta, kinek kell hálát adnia az áldott tehetségért. Szeptember tizennyolcadika feledhetetlen ünnepnap Budapesttől kétszázötven kilométerre a zempléni-abaúji befogadó nép számára. A kicsi faluban négyszerte-ötszörte többen összegyűltek, mint egyéb, akár nagy ünnepeken, hiszen kiemelkedő esemény volt az itt élők számára. A határon túlról, Szlovákiából is jöttek, hiszen az énekhangnak nem lehet határt szabni, az bejárja a szíveket-lelkeket, gyógyít, vigasztal, lelkesít, mikor éppen mire van igénye az embernek. Külön kiemelt megtiszteltetést jelentett az egybegyűltek számára, hogy a Magyar Köztársaság elnöke, Mádl Ferenc és felesége is eljött, hogy jelenlétükkel emeljék az esemény, az ünnep méltóságát Köztársasági elnökünk megnyitó szavaiban a többi között arra emlékeztetett, hogy a kiemelkedő, országos hírt elért nagy művészeket többnyire a rivaldafényben látjuk, de bennük az a legnagyobb és legkiemelkedőbb emberi tulajdonság, hogy szolgálatnak tekintik hivatásukat. Az emberi alázat teszi feledhetetlenné emberi nagyságukat, mert művészetüket az emberért, értünk, a közönségért áldozzák. Külön kiemelte elnökünk, milyen jó, milyen felemelő, hogy a legegyszerűbb, ugyanakkor a legmagasztosabb környezetben, népünnepélyen, a legközvetlenebb emberi közösségben, az egyszerűség, a természetesség találkozásában idézzük fel a legmagasabb művészi pálya csúcsára jutott Simándy Józsefet. A község polgármestere a falunak kijutott megbecsülést hangoztatta, mert íme, egy eddig a többiek közé sorolt kis falunak is meglesz az emlegetni való emlékháza, melyet az egyik legnagyobb énekművésznek köszönhetnek. Jutka asszony, a művész özvegye azt idézte föl, milyen öröm volt számára, hogy az emlékház berendezéséhez a legféltettebben őrzött tárgyakat méltó helyen, a jövő számára közkinccsé avatva hozhatta a múzeumba, ahová minden bizonnyal eljönnek, elzarándokolnak tisztelők, tanítványok, művészetszeretők, eljönnek diákok, kirándulók, hogy megemlegessék a nemzet nagy énekművészét. Természetesen az indulásról, a kezdetekről sem hallgathatunk. Simándy József életének utolsó öt évében a gazdagréti katolikus közösség tagjaként, őszinte barátként, László atyával került alkotó kapcsolatba. 1997 óta László atya itt, Aranyoson táboroztatja a hittanos ifjúságot. A táborhelyet a gazdagréti közösség újította fel, és ebben a munkában Simándy József is őszinte szívvel segített. A táborban asztalosműhely található korszerű gépekkel felszerelve, ahol Simándy József sok hasznos és színes órát töltött el a gyerekekkel. Ebben a környezetben volt az ő kis aziliuma. A gyerekek pártolták először a kezdeményezést az atyánál, hogy a nagy művész házából miért is ne lehetne múzeum? Lett. Egyedül Istené a dicsőség érte, mondta megáldásakor az atya. így a felszentelt hajlék egyben az emlékház, ahová minden bizonnyal egész éven át érkezhetnek a látogatók. Nem lehet méltatás nélkül hagyni azt a kertben felállított színpadon tartott hangversenyt, melyet a Magyar Állami Operaház művészei, magánénekesei tiszteletadásként tartottak Simándy Józsefre emlékezve Ötvös Csilla vezetésével. És a magyar művészet találkozót adott a népművészettel, hiszen a táj muzsikája, népművészcsoportja a kísérőkkel Abaúj-Zemplén dalaiból-táncaiból „kötöttek csokrot” az ünnepi alkalom megpecsételésére. Csak az a nép-nemzet lesz képes megbirkózni a XXI. század kihívásaival, amelyik képes megőrizni és gyümölcsöztetni saját kultúráját-műveltségét, amely hűséggel ápolja elődei hagyatékát. Ebben a sok ellentmondással teli időben, amikor az idegen elemek olyan észrevétlenül plántálódnak a fogékony, de még nem eléggé felkészült új és új csapatok zsigereibe, szükséges és kötelező a tisztánlátás. Legyen világos, mi az érték, az örök érvényű, és mi a napi politikai felszínesség, amely gyorsan alámerül, akár egy gyönge szélfúvástól. De mi az érték őrzésére hívattunk! SZABAD FÖLD, 2002. október 3. (59. Évfolyam, 40. szám) [Gondolom, hogy ez is benne lehet Simándy Péter könyvében!]
Ennek a Simándy-interjúnak teljes szövege ugyancsak megtalálható Simándi Péternek édesapjáról írt könyvében: Simándy József újra "megszólal"... - A nagy művész nyilatkozatai, a vele készült riportok és jubileumainak dokumentumai Simándi Péter, 2005 (ez az írás a 200-204. oldalon olvasható a könyvben.) Felelős kiadó: "Pro Patria, Pro Musica 1997"
„Az istenhit életem vezércsillaga...” Interjú Simándy Józseffel Balatongyörök kis létszámú, parányi helység a Balaton mentén, ódon kis temploma mégis zsúfolt a vasárnapi szentmiséken. A misén résztvevőik közül egyesek talán nem is tudják, hogy nyaranta a 8 órakor kezdődő szentmiséken, a templom kórusán nem kisebb művész egyéniség kapcsolódik a nép-ének áhítatához, mint a hazai operakultúra kimagasló személyisége, a tenorok tenorja, a több mint negyven esztendeje fogalommá nemesült magyar énekes, a Kossuth-díjas, kiváló művész: Simándy József. A hang, amelyet annyian ismernek operaszínpadról, hangversenyekről és különböző lemezfelvételekről, ma is töretlen szépséggel csendül fel a templom kórusán. Balatongyöröki meghitt, nyári otthonában kérdezzük a művészt: hogyan lehet megőrizni ennyire frissen és ilyen hosszú időn át a vox humanát, az emberi hangot? Van-e összefüggés a művészet és az Isten dicsérete között? „Kérdéssel válaszolok. Miért járunk templomba? Mi vezérel oda bennünket? Milyen belső igény késztet arra, hogy családommal együtt vasárnaponként fölkeressük az Isten házát? A hit, pontosabban: az Istenben való hit. Az-az istenhit, amely egész életemen keresztül erőt adott, támaszt nyújtott, útmutatással szolgált és életem vezércsillaga volt. Meggyőződésem, hogy mindennek ez az alapja. A művésznek tudnia kell, hogy nem embertől kapott adottság ez, bár az életet emberektől, a szüleinktől kapjuk, de már a fogamzás pillanatától meghatározott a sorsunk. Súlyos áldozatok árán is az embereknek örömet, művészi élményt kell nyújtanunk. Ez a művész feladata s ennek műveléséhez elengedhetetlen az istenhit.” Simándy Józsefről köztudomású, hogy tehetségével jól sáfárkodó művész, aki szerint ezt az isteni adományt kemény munkával, töretlen hittel és az emberi jellem nehéz tűzpróbáival kell kiművelni az évtizedek során. Rendkívül sikeres és szép pályádra visszatekintve megerősíted-e ezt a korábbi véleményedet? „Nem tagadhatom meg mindazt, ami korábban is a hitvallásom volt. Túlzás nélkül: minden pillanatom az Istené. Mások kisebb jelentőségű dolgokon is elkeserednek, kedvüket, majd hitüket vesztik. Magam elfogadom Isten rendelését, a világ adományait és a rosszat is, mint béketűrő Jób, elviselem. Mindent megköszönök a Teremtőnek.” Simándy arról is jól ismert, hogy elsőrendű közösségi ember, aki művésztársaival harmonikus kapcsolatot tudott teremteni. Ilyen minőségben vált egyenrangú partnerévé olyan legendás hírű énekeseknek, mint Svéd Sándor, Gyurkovics Mária, Losonczy György, Székely Mihály, Osváth Júlia, Takács Paula, Fodor János és Melis György. A magyar zenei és operai élet legnagyobbjai, mint Kodály Zoltán, Ferencsik János, Oláh Gusztáv és Nádasdy Kálmán is mindvégig nagyra becsülték művészi tehetségedet a pályakezdet óta. Minek köszönhető ez? „A tehetség minden körülmények között fölismeri a másikban élő talentumot. Ehhez még különösebb kapcsolat, barátság sem szükséges. Viszont elengedhetetlen az együttgondolkodás, az együttérzés: a művészetet az érzelem fűti fel magas hőfokúra. Az említett nagy egyéniségek bizonyára ezt ismerték fel bennem és művészi habitusomban. Kodály Zoltánnal kapcsolatban el kell mondanom: bennem mindig a legmagasabbra szökött a művészi akarat és vágy, hogy — a Psalmus tenorszólóját énekelve — híven kifejezzem ezt a remekművet, mely a keresztény magyarság lelkületéből fakadt.” Pályád megítélésében a vélemények megegyeznek. Az operairodalom legszebb tenor szerepeit énekelted el avatotton, töretlenül magas színvonalon; a többség szemében, és tudatában, mint felülmúlhatatlan Bánk bán élsz ma is. Miből meríted ezt a tökéletes azonosulást a középkori nagyúr alakjával? És azt az utolérhetetlen patriotizmust, amely a Hazám, hazám kezdetű áriában annyira felforrósodva jut el előadásodban a közönséghez? „Magyar vagyok, aki minden idegszálával szereti, félti gyönyörű, szép magyar hazáját! „ Már a bevezető részben, a szentmise látogatása kapcsán fölmerült a vallásos hit kérdése. Hogyan alakult ez életedben? „Érdekes tény, hogy nem neveltek különösképpen vallásosnak. Bizonyára olyan adottság ez bennem, mint a művészi érzék. Mélységesen bennem gyökerezik és nemcsak ma, hanem akkor is, amikor ennek megváltása nem volt éppen veszélytelen. Az 1950-es évektől kezdve, amikor vasárnaponként megálltunk feleségemmel a Bazilika előtti téren, egyetlen gépkocsi parkolt csak ott a 12-es szentmise előtt — az enyém. Mindenki tudta, hogy én vagyok ott a déli misén. Vállaltam és sohasem tagadtam meg, hogy katolikus vagyok. És nem is féltem, mert Isten velem volt. Akikor is, most is. Nékem erős lelki igényem, hogy elmenjek tisztelegni az Isten házába, ahol a hívő ember mindig kap útmutatást és lelki táplálékot. „ Magán életedben nagy jelentősége volt és van a családnak, a családi élet szoros, harmonikus kötődésének. Valóban így érzed-e? „Család nélkül nem lehet élni, ez elképzelhetetlen számomra. A család fenntartása és megőrzése a hívő családanya feladata; ő a családi tűzhely melegének élesztgetője. Magam szilárdan élek a hitben, ám a családhoz, a lelki élethez, annak megóvásához az anya áll közelebb. Ha ő nem érti meg a családfő elképzelését, nem támogatja kellően kialakult világnézetében — nagy baj van. Ahogyan az anyanyelvet az anyától tanulja meg a gyermek, ugyanúgy az istenhitet is tőle kell átvennie, megtartania. Magyarságtudat és hit ezen a ponton szorosan egybekapcsolódik egymással. — Egy gondolattal mindezt ki kell egészítenem. Rendkívülinek tartom, hogy annak idején Szent István királyunk a Boldogasszony oltalmába ajánlotta ezt a kis országot. ... Egy ország és egy család életében is ennek rendkívüli sugárzása és megtartó ereje van.” Mit vársz a mai fiatalabb nemzedékektől? „Az előző pontokban már jóformán minden elhangzott, amit a fiataloktól várok. Mindenekelőtt emberséget; a magyarság és a kereszténység mozdító tetterejét. Hogy ezt a kis országot és népet nagyon szeressék és becsüljék. Szokásaiban, anyanyelvében, kultúrális múltjában és dalaiban egyaránt. Meg kell őrizzük a jövőben is nemes hagyományainkat, mert e nélkül sem nemzet, sem egyén, nem képzelhető el.” Szeghalmi Elemér ÚJ EMBER, 1989. július 30. ( 45. Évfolyam, 31. szám)
Ma 101 éve született Simándy József! A Dankó Rádió imént véget ért Túl az Óperencián műsorában a szerkesztő-műsorvezető, Nagy Ibolya emlékezett a húsz éve eltávozott nagyszerű tenoristánkra. Az Ő emlékére szólaltak meg az adásban Kálmán Imre csodálatos dallamai a Marica grófnő című operettből, melyben Simándy József Taszilo szerepét énekelte azon a kitűnő keresztmetszet-rádiófelvételen, ami először 1963. február 2-án hangzott el a Kossuth Rádióban, 20.30-22.00 óra között. Simándy mellett még olyan kitűnő művészek énekeltek a felvételen, mint Andor Éva, Németh Marika, Kishegyi Árpád és Külkey László. A Magyar Rádió Szimfonikus Zenekarát és a Földényi-kórust Sebestyén András vezényelte. - Taszilo dala, I. felv.: „Mit tudjátok ti fenn, hogy idekint mi fáj…/Hej, cigány…. (Simándy József) - Taszilo és Marica kettőse, II. felv.: „Vedd fel a szép ruhát ma, kicsikém…/Ne szólj, kicsim, ne szólj, csak hallgass, úgy válaszolj…” (Simándy József és Németh Marika) - Liza, Zsupán és Populescu hármasa, III. felv.: ”Tűzrőlpattant barna lányok, nyalka szép legények…/ Ringó vállú csengeri violám…” (Andor Éva, Kishegyi Árpád, Külkey László) - Taszilo dala, I. felv.: „Ha a nap lement, minden elpihent…/Mondd meg, hogy imádom a pesti nőket…” A Dankó Rádióban a 18 és 19 óra közt ismét elhangzik a délelőtti operettadás: benne Simándyra emlékezés és a Marica-részletek 18.30 után következnek.
Ma 101 éve, hogy megszületett Simándy József, minden idők egyik legnagyobb magyar tenoristája! Emlékére, a 80 éves Simándy Józsefet köszöntő Szeghalmi Elemér által írt, és az „Új Ember” című folyóiratban megjelent újságcikket idézem – kicsit múlt-időben átírva. Szíves elnézést kérek az írójától! „A hit sugárzása és megtartó ereje” A háború utáni magyar opera- és énekkultúra legjelentősebb férfi művésze, Simándy József. Nevéhez számos felejthetetlen operaházi és pódiumi fellépés fűződik. Ő volt az a rendkívüli művész, aki hangi képzettségben, muzikalitásban és szerepformáló tehetségben egyaránt a csúcsokon járt — szereplései valóságos ünneppé avatták az operaházi előadásokat. A neves művész a 40-es évek elején még a Magyar Királyi Operaház énekkarában működött. A háború után a kiváló karnagy és színigazgató, Vaszy Viktor a szegedi Nemzeti Színházhoz szerződtette, mint szólistát, ahonnan 1948-ban került föl a fővárosi dalszínházba. A háború utáni Operaház a fénykorát élte: kiemelkedő művészek egész sorát foglalkoztatta ebben az időben. Ezek között az európai rangú énekesek, karnagyok és színházi szakemberek között bontakozott ki Simándy énekművészete. Rövidesen a pesti Operaház fénylő csillagai között emlegették: Svéd Sándor, Gyurkovics Mária, Székely Mihály, Fodor János, Osváth Júlia, Udvardy Tibor és mások méltó partnereként. Néhány év alatt a tenor szerepkör teljes skáláját a magáénak mondhatta, mindezt rendkívüli felelősség-tudattal, szorgalommal és elhivatottsággal látta el szereplései során. Ez a kivételes művész gyermekkorától fogva mélyen istenhívő volt. Az istenhit — egykori vallomása szerint, — egész életén át, erőt és támaszt nyújtott számára és minden ténykedésének, az alapja volt. Sikerei csúcsán sem feledkezett meg Arról, akinek szülei mellett a legtöbbet köszönhetett. Művészi tehetségét és érzelmi felfűtöttségét kiválóan kamatoztathatta a szakrális zene területén is. Kodály Zoltán Psalmus Hungaricusának tenorszólójában mindig tudatosan szólaltatta meg a keresztény magyarság hangját s érzelmi világát, amelyhez egy valódi művésznek sohasem szabad hűtlenné, méltatlanná válnia. Vasárnaponként Simándy József a gazdagréti katolikus közösséggel együtt vett részt a szentmisén: fölcsendülő, töretlen hangjával — amellyel évtizedeken át híven szolgálta hazája kultúráját és nemes hagyományait — dicséri a Teremtőt. Szeghalmi Elemér (Új Ember, 1996. szeptember 29., 52. Évfolyam, 39. szám.
[url] https://www.katolikusradio.hu/musoraink/adas/438802; Zenei Kincsestár - 1916. szeptember 18-án született Simándy József Kossuth-díjas magyar operaénekes. [/url] ADÁS INFORMÁCIÓK Adásban: 2017.09.18. 23:30 Szerkesztő: Laczó Zoltán Vince Erkel Ferenc: Bánk bán - Bánk áriája: „Mint száműzött, ki vándorol a sűrű éjen át… Hazám, hazám…” Ea: Simándy József és Budapesti Filharmóniai Társaság Zenekara, vezényel: Ferencsik János. Kodály Zoltán: A csitári hegyek alatt - Székelyfonó Előadja: Tokody Ilona, Simándy József, a Magyar Állami Operaház Zenekarát Lukács Ervin vezényli. Verdi: Don Carlos - Erzsébet és Carlos kettőse (I. felv.) Előadja: Osváth Júlia és Simándy József, a Magyar Állami Operaház Zenekarát Lukács Ervin vezényli. Verdi: Álarcosbál - Ricardo áriája a III. felvonásból Előadja: Simándy József és a Magyar Állami Operaház Zenekara, vezényel: Ferencsik János. Wagner: A nürnbergi mesterdalnokok: Versenydal (III. felv.) Előadja: Simándy József és a Magyar Állami Operaház Zenekara, vezényel: Erdélyi Miklós.
[url] http://www.gkrte.hu/public/magazin.php?id=6347&kat_id=0; KIKE Kulturális Hét Kistarcsán 2017. szeptember 11-17. – Simándy József születésnapjához igazodik [/url]
Kapcs. 220., 177. sorszámhoz Pótlás Simándy Józsefről készült portréfilm - " A mesterdalnok " első televíziós sugárzásának (bemutató) időpontja: 1969. december 28., MTV 22.35 - 23.25
Magyar Televízió 1969. március 22., 21.45 – 22.25 PREMIER PLÁNBAN: Petress Zsuzsa Az összekötőszöveget írta: Demeter Imre A Magyar Rádió Szimfonikus zenekarát Gyulai Gaál Ferenc, Lehel György és Sebestyén András, az Operettszínház zenekarát Vincze Ottó vezényli. Közreműködik: Baksay Árpád, Bende Zsolt, Korondy György, Melis György, Simándy József, Várhelyi Endre, valamint az Operettszínház tánckara. Koreográfia: Széki József Zenei vezető: Deák Tamás 1. Huszka Jenő: Bob herceg - „Az első édes…” 2. Fényes Szabolcs: „Csak álmodom…” 3. Lajtai Lajos: „Én nem szeretek mást…” 4. Cole Porter: „Mért kell férj…” 5. [url] http://operett.network.hu/video/kemeny_egon__daljatekok/simandy_jozsef_petress_zsuzsa__hatvani_diakjai; Kemény Egon: Hatvani diákjai – Szerenád: „Édes lányka, szép Amálka...” - kettős, Petress Zsuzsa, Simándy József és a Földényi-kórus férfikara [/url] 6. Lajtai Lajos: Nekem egy a liget…” 7. Oscar Straus: Varázskeringő - Piccolo-kettős (Petress Zsuzsa, Várhelyi Endre) 8. Jacobi Viktor: Sybill – „Illúzió a szerelem…” 9. Lehár Ferenc: A víg özvegy – „Ajk az ajkon..” – szerelmi kettős (Petress Zsuzsa, Bende Zsolt) 10. Kálmán Imre: Csárdáskirálynő – „Hurrá! Hurrá!...” Szerkesztő: Kótzián Katalin Vezetőoperatőr: Varga Vilmos Díszlet: Csányi Árpád Jelmez: Kovács Margit Rendező: Seregi László
Igen,a pontos megjelölése a kottában grand scena ed aria, a második részben voltaképpen együttessel, nem csak Elvira énekel bele,hanem az összes jelenlévő, Ernani kivételével, mert ugye őrajta megy a vita, őtrejtették el.
(A magyar nyelvű idézetek Dalos László Ernani-fordítása.)
Amire utalsz - Don Carlos és Elvira kettőse, I felv. – ezt valóban kihagytam a felsorolásból: Palócz László és Déry Gabriella énekli az Ernani részletei között ezen a magyar nyelvű rádiófelvételen. Köszönöm, hogy kisegítettél: amit megjelöltem, kettősnek neveztem, a II. felvonásból, valójában Don Carlos áriája: „Minden lépted lepjék rózsák, bárhol jársz - csak erre vágyom!...” (Ez az ária rajta van a rádiófelvételen: Palócz László énekli.) Ezt követi Elvirától: „Ó jaj, a sorsom átka üldöz, fájdalom, mi vár reám…” – a jelenet lezárása, melyben szerepel még Giovanna, Riccardo és Silva, valamint a kórus, tulajdonképpen átvezet a II. felvonás fináléjába (Simándy József és Szalma Ferenc énekel, közreműködik az MRT Énekkara).
Nekem nem stimmel. Don Carlosnak és Elvirának nincs kettőse a második felvonásban. Sorrendben az a duett az Elvira-ária után közvetlenül van.
Kapcs. 433., 417., 416. sorszámok Csak sikerül apránként összeszedegetnem az összes felvett részletet...: Giuseppe Verdi: Ernani – részletek A rádiófelvétel bemutatója: 1961. november 1., Kossuth Rádió, 20.20-22.00 Közreműködik a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekara és Énekkara (karigazgató: Bódy Irma) Km.: Déry Gabriella, Palócz László, Simándy József, Szalma Ferenc, valamint az MRT szimfonikus zenekara és énekkara Vezényel: Tóth Péter - Bevezető kórus - Ernani áriája, I. felv. (Simándy) - Elvira áriája, I. felv. (Déry) - Hármas, I. felv. (Déry, Simándy, Palócz) - Don Silva áriája és cabaletta, I. felv. (Szalma, énekkar) - Bevezető zene és kórus, II. felv. (énekkar) - Don Carlos és Elvira kettőse, II. felv. (Palócz, Déry) - A II. felvonás fináléja (Simándy, Szalma) - Hármas, II. felv. (Déry, Simándy, Szalma) - Don Carlos áriája, III. felv. (Palócz) - Összeesküvési jelenet, III. felv. (Simándy, Szalma, énekkar) - A III. felvonás fináléja (Déry, Simándy, Palócz, Szalma) - A IV. felvonás fináléja (Déry, Simándy, Szalma)
[url] http://oszmi.hu/index.php?option=com_content&view=article&id=599&catid=2; A Simándy 100 kiállítás Gyulán [/url] "A jubileumi kiállítás nagyszámú fotó felhasználásával, személyes visszaemlékezések és korabeli kritikák segítségével igyekszik teljes képet adni Simándy életéről: a nehézségekkel teli gyermek- és ifjúkorról, az autószerelő-műhelyben eltöltött évekről, a zenei tanulmányokról, illetve a szegedi, majd a budapesti Operaházban induló és kiteljesedő operaénekesi karrierjéről. Bemutatjuk repertoárját az olasz, német, francia és magyar operákban, oratóriumokban és további számtalan műfajban." A kiállítás megtekinthető: 2017. július 17 - augusztus 13. Helyszín: Gyulai Várszínház A kiállítás ingyenesen megtekinthető!
Helyesen: Muzsay Ibolyka Lavínia
