Kapcs. 490. sorszám
Az alanti, belinkelt Sass Sylvia-interjúból idézem a következő mondatokat:
[...] „Házy Erzsébet Salomét énekelte, az előadásban az egymondatos rabszolganő alakja jutott nekem, hálás voltam, hogy a függöny mögül figyelhettem rezdüléseit, szerepálmom volt a júdeai hercegnő” [...]
[...] „Szép emlék Schubert Három a kislány című darabja, amelyben a Mamát Birkás Lilian alakította,
az egykori legnagyobb Salome. Sokat beszélgettünk, s nekem ajándékozta a saját
Salome-kottáját, amelybe beleírta előadásait, ötleteit a Hétfátyoltánchoz. Azzal dedikálta, hogy nálam lesz a legjobb helyen. A mai
napig nagy becsben tartom. Házy Erzsébet
is kedves volt, öltözködési tanácsokat
is adott. Ezek a gyönyörű gesztusok nekem sokat jelentettek” ...
[...]
Énekesnő, aki ír és fest – Sass Sylvia
/Országút – Réfi Zsuzsanna, 2023. december
1./
Akkor érzi teljesnek a napját, ha
alkot. A nyár a képeké volt, dél-franciaországi otthona udvarán szeret festeni
Sass Sylvia, aki újabb könyvén is dolgozik. A világhírű szoprán
foglalkozik tanítványaival, kurzusokat tart, átadja megélt zeneszeretetét.
Bartók Rádió mai adása:
18.00 – 19.00 óra – "Mesterek órája" – Sass Sylvia
1. Giacomo Puccini: Tosca – Tosca imája, II. felv. (Londoni Szimfonikus Zenekar, vez.: Lamberto Gardelli – London, Kingsway Hall, 1977. február 2.)
2. Giuseppe Verdi: Otello – Fűzfadal és Ave Maria, IV.felv. (Magyar Állami Operaház Zenekara, vez.: Lukács Ervin – Magyar Rádió, 1982. január 10.)
3. Giacomo Puccini: Manon Lescaut – Manon áriája, IV. felv. (Londoni Szimfonikus Zenekar, vez.: Lamberto Gardelli – London, Kingsway Hall, 1977. február 2.)
4.) Giuseppe Verdi: Aida – Aida áriája, I. felv. (Londoni Szimfonikus Zenekar, vez.: Lamberto Gardelli – London, Kingsway Hall, 1977. február 2.)
5.) Giacomo Puccini: Pillangókisasszony – Nagyária, II. felv. (Londoni Szimfonikus Zenekar, vez.: Lamberto Gardelli – London, Kingsway Hall, 1977. február 2.)
6.) Richard Strauss: Négy utolsó ének – a) Tavasz, b) Szeptember, c) Lefekvés előtt, d) Alkony (Magyar Állami Hangversenyzenekar, vez.: Lukács Ervin - Zeneakadémia, Nagyterem, 1982. november 8.)
A mikrofonnál: Bolla Milán
Szerkesztő: Bánkövi Gyula
Bartók Rádió, ma 20:47 – 22:00 Sass Sylvia énekel
VII/7. rész
A Magyar Állami Hangversenyzenekar Richard Strauss-hangversenye
Vez.: Lukács Ervin
Km.: Sass Sylvia (szoprán)
1. Don Juan - szimfonikus költemény,
2. Két dal - a) Csábítás, b) Cecília (Sass),
3. Négy utolsó ének - a) Tavasz, b) Szeptember, c) Lefekvés előtt, d) Alkony (Sass),
4. A rózsalovag – szvit
(Zeneakadémia, Nagyterem, 1982. november 8.)
(Ism. szeptember 25., 13.47)
A Bartók Rádió ma esti operaközvetítése:
19:00 - Prológ
Vincenzo Bellini: Norma
A mikrofonnál: László Ferenc
Szerk.: Bánkövi Gyula
19:30 - Hírek
19:35 - Sass Sylvia 70
VII/6. rész
Vincenzo Bellini: Norma
Kétfelvonásos opera
Szövegét Felice Romani írta
Fordította: Róna Frigyes
Vezényel: Lamberto Gardelli
Km.: Magyar Állami Operaház Énekkara (karig.: Nagy Ferenc) és a Magyar Állami Operaház Zenekara
Szereposztás:
Norma - Sass Sylvia (szoprán),
Pollione - Nagy János (tenor),
Adalgisa - Ercse Margit (mezzoszoprán),
Oroveso - Kováts Kolos (basszus),
Flavio - Gurszky János (tenor),
Clotilde - Tihanyi Éva (mezzoszoprán),
Rendezte: Mikó András
(Erkel Színház, 1978. április 16.)
Ma este a Bartók Rádió sugározza
19.00 – 19.30 Prológ
Giuseppe Verdi: Stiffelio
A mikrofonnál: László Ferenc
Szerkesztő: Bánkövi Gyula
19:35 – 21.27 Sass Sylvia énekel
VII/5. rész
Giuseppe Verdi: Stiffelio
Háromfelvonásos opera
Szövegét Maria Francesco Piave írta
Vezényel: Lamberto Gardelli
Km.: Osztrák Rádió Énekkara (karig.: Gottfried Preinfalk), Osztrák Rádió Szimfonikus Zenekara
Szereposztás:
Stiffelio - José Carreras (tenor),
Lina – Sass Sylvia (szoprán),
Stankar – Matteo Manuguerra (bariton),
Jorg – Wladimior Ganzarolli (basszbariton),
Raffaele – Ezio Di Cesare (tenor),
Dorotea – Maria Venuti (szoprán),
Federico – Thomas Moser (tenor)
Most kezdődik a Bartók Rádióban:
12:51 - 13:35 Sass Sylvia énekel
VII/3. rész
Dalest a Magyar Tudományos Akadémia Kongresszusi Termében
Km.: Schiff András (zongora)
1. Robert Schumann: Asszonyszerelem, asszonysors – dalciklus Adalbert von Chamisso verseire - a) Egyszer láttuk egymást, b) Ő a legdicsőbb a földön, c) Hogy így van, nem tudom hinni, d) Te színarany kis gyűrű, e) Jöjjetek, lányok, f) Nézel rám, g) Szívemre zárlak, én gyermekem, h) Rám mérted ezt a szörnyű, néma gyászt,
2. Bartók Béla: Öt dal Ady Endre verseire - a) Három őszi könnycsepp, b) Az őszi lárma, c) Az ágyam hívogat, d) Egyedül a tengerrel, e) Nem mehetek hozzád
(1976. június 15.)
Katolikus Rádió, 2021. július 18., 20.04 – 21.00
Zenei barangolás
„Születésnapja alkalmából köszöntjük Sass Sylviát – legszebb áriafelvételeivel”
Szerkesztő: Magyar Kornél
Visszahallgatható itt.
Elhangzó zenék:
Bizet: Carmen - előjáték
Verdi: Traviata -Violetta áriája, I. felv. (részlet)
Verdi: Otello – Desdemona imája, IV. felv. („Ave Maria”)
Verdi: A lombardok – Gisella imája, I. felv.
Verdi: Macbeth – Lady Macbeth áriája, IV. felv. (az Alvajáró-jelenet)
Puccini: Manon Lescaut – Manon áriája, IV. felv.
Mozart: Don Giovanni - Donna Elvira áriája
Richard Strauss: Négy utolsó ének – Alkonyfényben (Joseph von Eichendorff költeményének megzenésítése)
Wagner: Tannhäuser – Erzsébet áriája, II. felv. (Csarnokária)
Wagner: Wesendonck-dalok – Az angyal („Mikor zsenge gyermek voltam”)
Puccini: Tosca – Tosca imája
https://adt.arcanum.com/hu/view/MozgoKepek_1987/?pg=236&layout=s
Mozgó Képek /1987. augusztus/
„Él bennem a vágy, hogy valami kézzelfoghatót alkossak.”
Beszélgetés Sass Sylviával
Az interjú készítője: TIHANYI SÁNOR
- Egy vallomással kell kezdenem. Valamikor a budapesti József Attila Gimnáziumban a maga édesapja, Sass József volt az énektanárom, és emlékszem, hogy az énekkar próbáit az akkor már negyedikes Sass Sylvia is meg-meglátogatta. EgyszerJózsi bácsi nem volt bent, de nekünk szükségünk volt az alaphangra. Maga a zongoránál ült, mégsem ütötte le a billentyűt; csak úgy fejből adta meg a hangot. Akkor tudtam meg, mi az, ha valakinek abszolút hallása van. Maga nemigen énekelt a kórusban, mert már akkoriban is, a gimnázium színpadán operaelőadásokban szerepelt. Talán négy vagy öt operát mutattak be Sass Sylvia kedvéért. Mit jelentettek pályakezdésében ezek az előadások?
- Elsősorban önbizalmat adtak. Nagyon boldog évek voltak azok, mert a szereplésnek, az éneklésnek kizárólag az előnyeit érzékeltem. Elénekeltem Adam Nürnbergi babáját, Gluck A rászedett kádiját, a Május királynőjét, Dittersdorf művét, a Doktor és patikust - de a lényeg, hogy édesapám mindig rövidebb operákat választott ki, amelyekkel engem sem erőltetett meg túlságosan, és a gimnazisták is végig tudták nézni.
- És nem utolsósorban a zenekar is eltudta játszani.
- Hát igen, mert az is a gimnázium zenekara volt, amit szintén édesapám vezetett. De nagyon időigényes előadások voltak ezek, hiszen apám rendezőt is hívott - mindig Horváth Árpádot -, jelmezeket szerzett, a díszleteket a rajztagozatos osztályok készítették, tehát a gimnazisták közül rengetegen kiélhették alkotóvágyukat. Olyan csodálatos volt a légkör, hogy a fellépések előtt még izgalmat sem éreztem. Emlékszem, a Nürnbergi baba nyitánya alatt még táncoltam is a függöny mögött, mielőtt felhúzták, mert olyan boldog voltam, hogy mindjárt énekelek. Szóval csak az örömöt éreztem, a felszabadultságot, hogy játszani lehet.
- Egyik kolléganője, Csengery Adrienne azt nyilatkozta egy interjúban, hogy amikor Sass Sylvia az Opera színpadára lépett, úgy érezték, hogy már mindent tud. Összefüggésben van ez azzal, amit most elmondott?
- Nagyon jólesik, hogy így nyilatkozott, akkor is, ha túlzás, de talán ez őt is dicséri, mert részben a tanítványa voltam. A Zeneakadémia utolsó két évében tanítania is kell a növendékeknek, és Adrienne egy évig engem is tanított a gyakorlóiskolában. Mindig arra törekedtem, hogy az első próba előtt már kialakult képem legyen a szereplő karakteréről, lelkivilágáról. Ez talán nem is egyszerűen törekvés, ez már lelki kényszer. Az előadási stíluson, a felfogáson, az apró részleteken még ezután sokat tudok változtatni, de a lényegen már semmit. A művel való alapos ismerkedés a lényeg.
- Talán ezért mondták azt, hogy koránérő alkat?
- Mikó András kérdezte tőlem, amikor még főiskolás voltam: „Akarsz sietni?" Akartam, és összevonhattam a negyedik-ötödik évet. Tulajdonképpen két év alatt végeztem el az akadémiát.
- És a személyisége már éppoly érett volt, mint a hangja és a színpadkészsége?
- Pályakezdéskor drámai lelkületű lírai szoprán voltam, koloratúr készséggel. Ebből aztán olyasmik következtek, hogy például a Nürnbergi mesterdalnokokban, amelyben Évát játszottam, a szólamomat és a figurámat nehezen tudtam összeegyeztetni. Az egyik jelenetben, a Sachsszal való duettben úgy vágtam oda a kaptafát, hogy Mikó András figyelmeztetett, vigyázzak, nem Izoldát játszom... Végül aztán meg is kértem Lukács Miklóst, vegye vissza tőlem a szerepet. Persze élesen soha nem határolható el egymástól a lírai és a drámai feladat. Olasz drámai szopránnak érzem magam, és a legtöbb szerepemben szükség van mind a lírai, mind a drámai árnyalatra. Például a Tosca alapvetően drámai szerep, de van egy duett a harmadik felvonásban, amely kifejezetten lírai. A Bohémélet esetében fordított a helyzet.... Nagyon sok régi énekest mondhatok, akiket nehéz lenne a lírai - drámai megkülönböztetés alapján beskatulyázni. Például Giglit, aki csodálatosan oldott meg drámai feladatokat is, nem utolsósorban azért, mert a szerepformálás nagymértékben a lelki affinitás függvénye.
- A lelki ráhangolódást keresi a művekkel való hosszas ismerkedés idején?
- A szerep elsajátításának ez is egyik fontos eleme.
- Mint mondta, ha már belül elkészült, akkor tud részt venni a próbákon. De mi van akkor, ha a rendező éppen ebbe a belsőbe akar beleszólni?
- Na, akkor baj van. Éppen ebben az évadban volt egy ilyen problémám. Lady Macbethet énekeltem Brüsszelben, s egy prózai rendezővel kerültem össze, akinek éppen a Lady karakteréről volt teljesen más elképzelése. Kötöttünk egy kompromisszumot, de olyan elviselhetetlenül éreztem magam, hogy a harmadik felvonás után el is jöttem.
- A mai operajátszás egyik központi problémája, hogy a rendezők kezdik átvenni a hatalmat. Ez talán szükségszerű is egy bizonyos fokig. Ön hogyan éli át ezt a helyzetet? Szeretném, ha a televíziós szerepléseit is ennek kapcsán érintenénk, hiszen a rendező szerepe ott ugyancsak meghatározó.
- Aix-en-Provence-ban énekeltem Traviatát, s a művet Georges Lavelli párizsi rendező állította színpadra. Előtte Szófiában énekeltem a szerepet, tehát kialakult elképzeléssel érkeztem, de Lavelli olyan sajátos hangulatú díszletek közé és helyzetbe állított, amelyekhez mindenképpen alkalmazkodnom kellett. Ráadásul nem tudtam franciául, ő pedig nem beszélt se angolul, se németül, szóval az előjelek azt ígérték, nem tudunk majd kommunikálni. Mégis megtaláltuk a közös nyelvet: Verdiét. Hamarosan tökéletesen egymásra hangolódtunk. Nem játszott elő semmit, csak sétált, sétált a színpadon: bemutatta azt a ritmust, azt a hangulatot, amelyet elképzelt. Valamit közvetített nekem, amit szavakban talán nem is lehet kifejezni. Átvettem az akaratát, miközben teljes művészi szabadságot élveztem. Rendhagyó módon, de Verdi szelleméhez híven rendezte meg az előadást.
- Amelynek felvételét a Magyar Televízió is közvetítette . . .
- A Traviatát sokszor elviszik a kurtizánromantika irányába, pedig ahol ilyen nyitány van, ott szó sem lehet efféle értelmezésről. Lavelli tudta ezt.
- Talán a művet azért is állította úgy a színpadra, hogy Violetta már a nyitány alatt megjelenjen?
- Igen, az a nyitány Violetta zenei portréja.
- Ponelle-lel dolgozott?
- Igen, Hamburgban játszottam az általa rendezett Don Carlosban. Nagyon jó rendezőnek, érdekes egyéniségnek tartom, akivel persze nem mindig könnyű együtt dolgozni. Láthattam legjobb rendezéseit: a salzburgi Figarót, a hamburgi Szerelmi bájitalt, és nagyszerű volt a televíziós Carmina Buranája.
- És az a bizonyos hamburgi DonCarlos?
- Abban, én legalábbis úgy éreztem, nem a művet, hanem önmagát tartotta a legfontosabbnak. De meg kell mondanom, kitűnő ötletei, gegjei voltak. Ő kétségtelenül érzi a zenét, tehát nem is hasonlítható ahhoz a bizonyos, említett brüsszeli rendezőhöz, aki azt hitte, egy generálpauza arra való, hogy arrébb menjünk a színpadon. Hogyan magyarázzam meg, hogy amikor Verdi csöndet parancsol, akkor ott mindennek megkell fagynia, és nem szabad dübörgő léptekkel följebb menni nyolc lépcsőfokot?!
- Kössünk ki egy kicsit a televíziónál. A magyar tévé mostanában közvetíti a Puccini-egyfelvonásosokat a Milánói Scala előadásában, amelynek Sass Sylvia is egyik közreműködője volt: A köpeny Giorgettáját játszotta. Mit tud egy ilyen előadásból az a néhány kamera és mikrofon megörökíteni?
- Egy-egy ilyen felvétel nem más, mint dokumentum. Egy esemény rögzítése. S a dobozba nem feltétlenül kerül bele az a hangulat, amit a néző-hallgató érez.
- De ha nem kerül bele, akkor nevezhetjük-e mégis dokumentumnak?
- Én azt hiszem, hogy igen. Bárcsak Gigli és Caruso korában is készültek volna ilyen felvételek! Persze a televíziózás még nincsen azon a szinten, hogy hangfelvételük megközelíthetné egy lemez színvonalát, a kamerák váltogatása pedig önkényes is lehet. Arról nem beszélve, hogy egy gesztus mást jelent a nézőtérről, mint egy közeli képen.
- Ezt úgy is érthetem, hogy egy ilyen felvétel inkább a szakmabeliek számára élvezhető? Hiszen csak ők tudják a gesztusokat az eredeti funkcióhoz viszonyítani...
- Hát az az érdekes, hogy mégsem így van. Ezek a felvételek nemcsak a szakma számára sokatmondóak, hanem nézőközönségnek is. Azoknak, akik nem juthattak el arra a bizonyos előadásra. És a legfontosabb, hogy a nézőt ez arra csábítja, hogy operába járjon. Persze ezek a felvételek ennek ellenére nem alkotás értékűek. Azért kell önálló televíziós produkciókat is készíteni az operákból, mert a műveket a képernyőn valahogy másképp kell megjeleníteni, hogy azonosak legyenek önmagukkal.
- Az énekesi-színészi munkában hogyan mutatkozik ez a különbség?
- A televízió annyira közel hozza az énekest a nézőhöz, hogy például maga az éneklés mint fizikai munka a képernyőn nem esztétikus. Ezért vagyok híve a televíziós play back technikának.
- Tehát annak a módszernek, amelynél a hangfelvételt már a forgatás előtt elkészítik. Ugye a Fehér György rendezésében látott televíziós Bajazzók is így készült?
- Igen. És ennek volt köszönhető, hogy Neddát talán árnyaltabban jeleníthettem meg, mint színpadon. Például a Madárária hangfelvételén elénekeltem, amit a zeneszerző megírt, egy lágy, lírai dallamot, miközben az arcomról a kamerák előtt gyűlölet tükröződött. Ilyen arccal ezt a valóságban nem lehetett volna elénekelni, mert tudni kell, hogy van egy bizonyos mimika, amely a hangképzést segíti. Fehér Györgynek köszönhetem, hogy elszakadva a hagyományoktól, egy ellentmondásosabb, drámaibb Neddát tudtam eljátszani, hiszen ő hívta fel a figyelmemet, hogy a play back technika segítségével az arcom egészen mást fejezhet ki, mint a hangom.
- Pedig sok rendező ellensége a playbacknek. Igaz, hogy Fehér György is akart készíteni magával egy olyan portréműsort, amelyben a kamerák előtt kellett volna énekelnie?
- Igaz, de akkorra én már a play back híve lettem. Visszatérve a Bajazzókra: ez műalkotás volt, tehát nem dokumentum. Úgy éreztem, a rendező új műfajt teremtett. Ebben az operafilmben érzékelhető a műfaji különbség az operaközvetítés és az önálló televíziós alkotás között.
- Egyébként ez a Bajazzók nekünk másra is példa lehet: talán a korábban említett rendező-központúságra is. Ön is úgy véli, mint a produkció néhány bírálója, hogy a rendező megváltoztatta a mű dramaturgiáját?
- Nem. Inkább tágította értelmezhetőségét.
- Ugye, az volt a leglényegesebb változtatás, hogy a Silvióval való szerelmi duettet Canio „meglesi"...
- Igen, de fontosabb, hogy a rendező mélységet adott a „színház a színházban” szituációnak. Kiderült: bár elmosódik a határ színjátszás és valóság között, azért a „játék” a végén mégis valódi gyilkossággal végződik ...
- Televíziós produkcióban Juditot is eljátszotta a Szinetár-rendezte, Solti György által vezényelt Kékszakállúban. Ki javasolta erre a szerepre?
- Én magam szerettem volna elénekelni. Olyan volt, mint a mesében. Egy árialemezt vettem fel a Deccánál, Gardellivel, és a cég művészeti vezetőjének szóltam: milyen jó lenne előadni a Kékszakállút Soltival. Aztán az egyik felvételi napon megjelent a mester: „Maga az a kislány?” Pedig nem is ismert. Csak annyit tudott, hogy van itt egy magyar lány, aki éppen a Deccánál dolgozik. Egy ötletre reagált! E felvétel alapján készítette el Szinetár Miklós a tévéfilmet, amely szintén valódi műalkotás. Egyébként az, hogy a Magyar Televízió ilyen sok operafilmet készít, az elsősorban Szinetár Miklós személyes érdeme.
- A nagy rendezők és dirigensek mellett sok énekes világsztárral is dolgozott. Kire emlékszik a legszívesebben?
- José Carrerasra. Ha el tud képzelni egy igazi spanyol grandot, aki a becsület maga, aki a segítőkészség, jóindulat netovábbja, hát akkor ő az. Emellett nagy énekes, hatásos színpadi jelenség. És őszinte színész, ez nagyon lényeges.
- Mi az oka, hogy Sass Sylvia általában eredeti nyelvükön szólaltatja meg a műveket?
- Természetesnek tartom, hogy sokan mindent magyarul akarnak elénekelni, én azonban az eredeti nyelvű előadás híve vagyok. Szerintem szinte lehetetlen egy irodalmi szöveget büntetlenül lefordítani. A szavaknak saját hangtestük van, a zeneszerzők erre komponálják a dallamot. Emlékszem, egyszer Helsinkiben Kodály-dalokat énekeltem, természetesen magyarul, amiből ők egy árvaszót sem értettek, és mégis: a Kitrákotty-mesén pontosan a csattanónál nevettek. Mert az emberek, ha lelkileg nyitottak, szavak nélkül is megértik egymást. Sok operaházban feliratozógép segíti a közönséget, hogy értse az idegen nyelvű előadások szövegét, de szerintem erre se volna szükség. Megfigyeltem magamon: ha például a tévében, moziban feliratos film megy, önkéntelenül a szöveget nézem, még akkor is, ha értem a nvelvet. Szerintem mindenkinek alkalma van arra, hogy egy-egy opera megtekintése előtt megismerkedjék a mű cselekményével. A zene, a színpadi szituáció aztán úgyis mindent megéreztet.
- Tehát egyetért azzal, hogy a magyar tévé ritkán feliratozza az operafilmeket, ellentétben például a csehszlovák televízióval?
- Igen, mert nagyon fontos, hogy a néző az énekesre figyeljen.
- Itthon mostanában kevesebbet hallunk önről, az Operában nem szerepel. Mikor lépett fel utoljára Magyarországon?
- Idén, június 4-én volt egy koncertem a Vigadóban, ahol Medveczky Ádám vezényelte a rádiózenekart, és készülök egy új Hungaroton-operalemezfelvételére is.
- Tizenhat éve van a pályán. Hány szerepet énekelt eddig?
- Negyven főszerepem volt, húsznál több lemezem jelent meg.
- Nem sok ez egy kicsit? Úgy értem; nem volt korai? Mi jöhet még?
- Például Gioconda, Salome, Médea, de boldogan énekelném újra az Adriana Lecouvreur-t is. Ellentétben sok operaénekessel, akik egyik fellépésükről a másikra rohannak, én kevesebb szereplést vállalok - mostanában úgy évi harmincat -, de hosszú-hosszú felkészüléssel.
- Ezért is kezdett el festeni? Kitöltendő a köztes időt?
- Több mint tíz éve festek, amatőrként is nagyon sok örömet, megnyugvást találok benne. Amikor csak szabadidőm engedi, ecsethez nyúlok. Az előadóművész feladata az újratermelés, de bennem él a vágy, hogy valami kézzelfoghatót is alkossak. Valamit, ami megmarad utánam. A festmények az elszálló hangok ellentétei, és mégis a legnagyobb segítséget adják ahhoz, hogy énekelni tudjak.
Bartók Rádió ma este, 19.35 – 20.31
Sass Sylvia 70
VII/1. rész
Dalest a Zeneakadémia Nagytermében
1. Wolfgang Amadeus Mozart: a) Kloéhoz, b) Lujza levele, c) Alkonyat,
2. Liszt Ferenc: a) Mignon, b) A thulei király, c) Loreley, d) A pásztor, e) Ha én dús király volnék (zongorán km.: Dénes Erzsébet),
3. Petrovics Emil: I. kantáta - szólóhangra és kamaraegyüttesre Mihail Eminescu szövegére (Egyedül az erdőben) (km.: Szűcs Lóránt - zongora, Maros Éva - hárfa, Farkas J. Ferenc - nagybőgő, Éder Vonósnégyes, Jeunesses Fúvósötös, vez.: a szerző)
(1975. április 30.)
(Ism. július 31., 12.36)
Portré: Sass Sylvia Kossuth-díjas operaénekesnő 70 éves
Július 12-én lesz hetvenéves Sass Sylvia Kossuth-díjas operaénekesnő. Az MTVA Sajtóarchívumának anyaga
A Bartók Rádió ma délelőtti műsora
11:00 – 12.00 Mesterek órája – Sass Sylvia énekel
1. Giacomo Puccini: Tosca – Tosca imája II. felv. (Londoni Szimfonikus Zenekar, vez.: Lamberto Gardelli – London, Kingsway Hall, 1977. február 2.),
2. Giuseppe Verdi: Otello – Fűzfadal és Ave Maria IV. felv. (Magyar Állami Operaház Zenekara, vez.: Lukács Ervin – Magyar Rádió, 1982. január 10.),
3. Giacomo Puccini: Manon Lescaut – Manon áriája IV. felv. (Londoni Szimfonikus Zenekar, vez.: Lamberto Gardelli – London, Kingsway Hall, 1977. február 2.),
4. Giuseppe Verdi: Aida – Aida áriája I. felv. (Londoni Szimfonikus Zenekar, vez.: Lamberto Gardelli – London, Kingsway Hall, 1977. február),
5. Giacomo Puccini: Pillangókisasszony – Nagyária II. felv. (Londoni Szimfonikus Zenekar, vez.: Lamberto Gardelli – London, Kingsway Hall, 1977. február 2.),
6. Richard Strauss: Négy utolsó ének – a) Tavasz, b) Szeptember, c) Lefekvés előtt, d) Alkony (Magyar Állami Hangversenyzenekar, vez.: Lukács Ervin)
A mikrofonnál: Fellegi Lénárd
Szerk.: Bánkövi Gyula
A portréfilm-előzetesben kihagyták/kifelejtették(?) Sass Sylvia művészi elismeréseinek sorából a legmagasabb/legrangosabb kitüntetést: Kossuth-díj (2017).
NAGY ERNŐ: SZIVÁRVÁNY HAVASÁN – PORTRÉFILM SASS SYLVIA OPERAÉNEKESRŐL
/ FALUDI DOKU FILMKLUB/
Nagy Ernő: Szivárvány havasán – portréfilm Sass Sylvia operaénekesről (2019) 52’
Sass Sylvia varázslatos hangján és kivételes színészi kifejezőerővel jelenítette meg az operairodalom nagy szopránszerepeit itthon és a világ leghíresebb operaházaiban, s kiemelkedő művészetét a legjelentősebb lemezcégek felvételei is megörökítették. Az utóbbi években _ a mellett, hogy fiatal énekeseket tanít és nemzetközi mesterkurzusokat tart _ egyre többet fest és ír. A Magyar Művészeti Akadémia Szivárvány havasán című portréfilmjében Sass Sylviát ismerhetjük meg közelebbről, aki Liszt Ferenc-díjas, érdemes művész, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja, 2018-ban pedig az Olasz Csillagrend lovagkeresztjével ismerték el művészetét.
A vetítés utáni beszélgetés az alkotókkal.
• 2020. október 14. 18:45
• Párbeszéd Háza
Ma ünnepli születésnapját Sass Sylvia (1951.július 12. - )
Boldog születésnapot kívánok a Művésznőnek!
Múltidéző
1987. június 4., Bartók Rádió 20.05 – kb. 21.05
Kapcsoljuk a Pesti Vígadót
Sass Sylvia áriaestje
Közreműködik: az MRT Szimfonikus Zenekara
Vezényel: Medveczky Ádám
- Mascagni: Parasztbecsület – Santuzza áriája
- Csajkovszkij: Anyegin – Tatjana levéláriája
- Puccini: Manon Lescaut – intermezzo
- Puccini: Bohémélet – Mimi áriája, III. felv.
- Boito: Mefistofele – Margit áriája, III. felv.
- Donizetti: Az ezred lánya – Marie áriája, I. felv.
- Bizet: Carmen – a III. felvonás előjátéka
- Catalani: La Wally – Wally áriája, I. felv.
- Cilea: Adriana Lecouvreur – Adriana áriája, I. felv.
- Cilea: Adriana Lecouvreur – Adriana áriája, IV. felv.
Portréfilm készült Sass Sylvia operaénekesről + Video
Papageno.hu - 2019. július 12.
Sass Sylvia varázslatos hangján és kivételes színészi kifejezőerővel jelenítette meg az operairodalom nagy szopránszerepeit itthon és a világ leghíresebb operaházaiban, s kiemelkedő művészetét a legjelentősebb lemezcégek felvételei is megörökítették. Az utóbbi években – amellett, hogy fiatal énekeseket tanít és nemzetközi mesterkurzusokat tart – egyre többet fest és ír.
A Magyar Művészeti Akadémia Szivárvány havasán című portréfilmjében Sass Sylviát ismerhetjük meg közelebbről, aki Liszt Ferenc-díjas, érdemes művész, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja, 2018-ban pedig az Olasz Csillagrend lovagkeresztjével ismerték el művészetét.
A portréfilm rendezője és operatőre Nagy Ernő.
Sass Sylvia mai születésnapjára
(Fotó: a Művésznő facebook oldaláról)
Sass Sylvia és Fülei Balázs különleges Liszt-estje a Károlyi Kastélyban Fehérvárcsurgón
Foto: Klára Várhelyi
Június 28-án, pénteken, 20 órakor Sass Sylvia (szoprán) és Fülei Balázs (zongora) különleges estje kerül megrendezésre a fehérvárcsurgói Károlyi Kastélyban .
"A legendák földjén"
LISZT: Es war ein König in Thule
LISZT: Vergiftet sind meine Lieder
LISZT: Ne brani menya moi drug
LISZT: Die drei Zigeuner
LISZT: Vätergruft
LISZT: Freudvoll und Leidvoll
LISZT: Der Alpenjäger
LISZT: Es muss ein Wunderbares sei
Az hiszem több operettet kellene hallgatnia!Az operett nem opera.Operettben opera klisékkel nem lehet operálni sem hangban sem játékban -legyen bármekkora énekes vagy énekesnő az illető.Aztán más egy bécsi operett pl J Strauss és más a Lehár, Kálmán, Huszka stb vonal.Hogy ne Sasst ekézzem ott volt a Csárdáskirálynő Anna Moffoval.Köszönöm nem kérem.
"A prima donna, mint primadonna" - Sass Sylvia operettrészleteket énekel
Portréfilm (1977)
Ismétlés: ma éjjel 22.50-től az M3 csatornán
A vas reggeli kávém közben bele is gondoltam,hogyha nem teszi tönkre a világszép hangját nem neki való szerepekkel huszonévesen,mekkora Donizetti királynőket énekelhetett volna a benne lévő drámaiság okán is.
Az,hogy a művésznőnek nem volt való,hangsúlyozottan csak az én véleményem szerint operettet énekelni,semmit nem von le az énekesnői nagyságából.Voltak pályatársai,pl Kincses Veronika,akiknek meg remekül ment,lásd Bécsi vér,melyből anno hetente adott a rádió.Nem gondolom,hogy az operett primadonnái bármikor is csirkehangon nyafogtak volna :)
Persze, végülis csak csirkehangon lehet nyafogni operettet. :D Én aki nem vagyok a műfaj rajongója, örömmel vettem, hogy vannak olyan felvételek, ahol valaki énekli is ezeket a dalokat.
Köszönöm az utolsó sort.Talán annyit a játékának sem!
Kedves nizajemon!
Az hogy Sass Sylviának valami köze volt az operetthez, a rádiófelvétel nyomán készült televíziós portréfilm kívánja bemutatni. Erősen szubjektív, hogy kinek jön be és kinek nem. S. Sz. mint "operettprimadonna"? - nyilvánvalóan az utóbbi az igaz: legtöbbünknek nem. Amúgy kordokumentumnak is tekinthető a ma már idősnek számító, gyakorlatilag visszavonult művésznő régi, ezúttal az operetténekesnő oldalát bemutató portréfilmje. Megjegyzem, a Dankó Rádióban gyakran bejátsszák Sass Szylviának operettrészlet-felvételeit: úgy látszik, van iránta/irántuk közönségigény.
Kedves Búbánat,ennek a műsornak a legőbb erénye az,hogy hosszan láthattuk,hogy milyen szép nő volt a művésznő,mert a hangjának/habitusának nem sok köze volt az operetthez.
Az M3 csatornán láthatjuk ma délután
2019. január 12. szombat 15:10 - 15:55
"A prima donna, mint primadonna" - Sass Sylvia operettrészleteket énekel
Portréfilm (1977)
(45')
Rendező: Vámos László
Műsorvezető: Antal Imre
A műsorban elhangzó dalok:
Jacques Offenbach: Szép Heléna - Heléna románca
Csajkovszkij – Klein: A diadalmas asszony – Románc
Lehár Ferenc: Giuditta - Giuditta belépője
Jacobi Viktor: Sybill – „Illúzió a szerelem” (km. Miller Lajos)
ifj. Johann Strauss: A cigánybáró - Szaffi dala
Lehár Ferenc: A víg özvegy - Vilja-dal
A Magyar Rádió és Televízió Szimfonikus Zenekarát Sebestyén András vezényli.
A hanganyag a Magyar Rádió stúdiófelvételeiről való - két időpontban kerültek bemutatásra a Kossuth rádióban:
- Sass Sylvia és Miller Lajos új operettfelvételei a Magyar Rádióban (1976. augusztus 16. Kossuth Rádió 20.25 - 21.05) – Sebestyén András – km. az MRT szimfonikus zenekara.
1.) Huszka Jenő – Martos Ferenc: Bob herceg – nyitány
2.) Huszka Jenő – Martos Ferenc: Gül baba – Mujkó dala (Miller)
3.) Lehár Ferenc – Mérey Adolf: A víg özvegy – Bevezetés és Vilja-dal (Sass)
4.) Jacobi Viktor: Sybill – Kettős: „Illúzió a szerelem” (Sass, Miller)
5.) Robert Planquette: A corneville-i harangok – Henry márki dala (Miller)
6.) Jacques Offenbach: A szép Heléna – románc (Sass)
7.) Jacques Offenbach: A 66-os szám – Házaló-dal (Miller)
8.) Johann Strauss: A cigánybáró – Saffi dala (Sass)
- Sass Sylvia operettdalokat énekel (1977. március 26. Kossuth Rádió 18.45-19.13) - Sebestyén András – km. az MRT szimfonikus zenekara.
1.) Kálmán Imre – Harsányi Zsolt: Marica grófnő – Marica belépője
2.) Lehár Ferenc – Harsányi Zsolt: Giuditta – „Más nem csókol”
3.) Leo Fall: Pompadour – Pompadour dala
4.) Karl Millöcker: Dubarry – „Mindegy nekem”
5.) Csajkovszkij – Klein: A diadalmas asszony – Románc
6.) Kálmán Imre – Gábor Andor: Csárdáskirálynő – Sylvia belépője
Sass Sylvia legújabb könyvének bemutatója október 15-én a Hegyvidéki Kulturális Szalonban lesz.
1978. április 28. , Kossuth Rádió 20.10 – 21.00
Magyar Operaénekesek
Sass Sylvia
Kertész Iván műsora
- Verdi: A trubadúr – Leonóra áriája, IV. felv.
- Puccini: Pillangókisasszony – Nagyária (Cso-cso-szán)
- Wagner: Tannhäuser – Csarnokária (Erzsébet)
- Verdi: A lombardok – Giselda áriája, II. felv.
- Puccini: Tosca – Tosca imája
- Verdi: Az álarcosbál - Amália áriája, II. felv.
- Ponchielli: Gioconda – Méregária
- Puccini: Bohémélet – Mimi áriája, III. felv.
- Verdi: A végzet hatalma – Leonóra áriája, IV. felv.
A héten zenés irodalmi délutánt szerveztek Bresciában, a város legnagyobb parkjában lévő, szépen felújított kávéházban. Kedves fiatal újságíró konferált, tehetséges fiatal színész szavalt, fiatal bariton néhány ismert áriát adott elő zongorakísérettel. A városi lap beharangozójában olvastam, hogy a fellépő operaénekes, Riccardo Certi, a Magyar Érdemrend Lovagkeresztjét kapta 2013-ban. Az internetes keresés alapján annyit sikerült megtudnom róla, hogy Bartók Kékszakállújában lépett fel. A műsor után szóba elegyedtem a fiatalemberrel, mert nagyon kíváncsi voltam, miért és hogyan tanulta meg a darabot magyarul. Azonnal közölte, hogy egyáltalán nem tud magyarul, se rokona, se boldog őse nincs hazánkban, viszont SYLVIA SASS (hibátlan magyarsággal „sasként” kiejtve)… Lelkesen, óriási tűzzel magyarázta, hogy mindent Sass művésznőnek köszönhet, aki 3 hónapig éjt-nappallá téve tanította őt és az amerikai szopránt. Betanította a darabot hangról hangra, szótagonként tanította és számonkérte a helyes, érthető kiejtést is. Csillogó szemmel (és természetesen óriási gesztusokkal) ecsetelte, hogy Sass Sylvia mindenféle sztárallűrök nélkül, művészi alázattal, csak a zenére, a műre koncentrálva tanított, azóta is hálás neki ezért.
Olasz kitüntetést vehetett át Sass Sylvia
FIDELIO/MTI- 2018.04.28. 09:53
Az operaénekesnő mellett Barna Imre műfordító, szerkesztő, Lukácsi Margit műfordító, italianista is magas rangú olasz kitüntetéseket vehetett át Budapesten Massimo Rusticótól, Olaszország magyarországi nagykövetétől.
Sass Sylvia operaénekesnek szintén az Olasz Csillagrend lovagkeresztjét adta át Massimo Rustico. Az indoklás szerint a világhírű énekesnő a hetvenes évek óta a világ számos operaszínpadán keltette életre Giuseppe Verdi operáinak hősnőit, de több más olasz zeneszerző, így Puccini, Bellini vagy Monteverdi műveit is tolmácsolta, mindemellett pedig a Római Magyar Akadémián 2013 és 2015 között mesterkurzusokat is tartott.
Bartók Rádió, ma este, 19.35 – 22.00
Giuseppe Verdi: A lombardok
Négyfelvonásos opera
Szövegét Temistocle Solera írta
Vez.: Lamberto Gardelli
Km.: Magyar Rádió és Televízió Énekkara (karig.: Sapszon Ferenc) és a Magyar Állami Operaház Zenekara
Hegedűszóló: Kovács Zsuzsa
Szereposztás:
Arvino - Ezio Di Cesare (tenor),
Pagano - Kováts Kolos (basszus),
Giselda - Sass Sylvia (szoprán),
Viclinda - Misura Zsuzsa (szoprán),
Acciano - Gregor József (basszus),
Sofia - Jász Klári (mezzoszoprán),
Oronte - Giorgio Lamberti (tenor),
Pirro - Jánosi Péter (bariton),
Prior - Gerdesits Ferenc (tenor).
/Hungaroton, 1984/
Normat enekel is Kolonits Debrecenben, majusban jon az eloadas Pestre egy alkalom erejeig :)
Schöck Atala nagy kedvencem, de inkabb mezzoszoprannak gondolom, aki mar inkabb dramai, nagyon jo altos kezsegekkel (nem eretnekseg altnak hivni egyebkent). A masik hasonlo Fodor Bernadett. Igazi altot en magyar operaenekesek kozul osszesen kettot hallottam, akinek tenyleg meg volt az az androgun, nehez es kelloen sotet hangzasa, ami egy altnak (Marian Anderson, Kathleen Ferrier, Galou, Podles): Tiszay Magda es Basilides Maria. Szinte alt volt meg Barlay es Schockon kivul gyonyoru mely regisztere volt meg Meszoly Katalinnak, Hamari Julianak is. Meg volt nekunk egy hatalmas dramai mezzonk, Komlossy szemelyeben aki szinten sikeresen formalt meg alt szerepeket, a Szekelyfono es Ulrica itthon sztem majdnem vele volt a legjobb (azokkozul amit hallottam). Illetve ha jol tudom a jelenlegi felhozatalbol Kovacs Annamaria is alt, de hozza meg sosem volt szerencsem.
Most egyébként is lenne a magyar vendégművészeink között is sok alkalmas énekes az Anna Bolena szerepeire, Normára is... (titokban Kolonits Klárára gondolok a főszerepben.)
Azért nekünk van igazi altunk, aki olyat énekelt a Bolen Annában a Müpa-ban és a Farancében is, hogy tátva maradt a szám: Schöck Atala.
A legritkább hangfaj operában az igazi alt, kb minden alt szerepet mezzok énekelnek ma már nagy fájdalmamra (mondjuk a basszushoz hasonlóan kevés jó szerep jutott nekik). Egy-kettő nagyobb alt énekesnő van, mint Delphine Galou, Ewa Podles (bár ő már nem épp fiatal)... meg talán a fiatalok közül ígéretes egy Avery Amereau nevű hölgyemény illetve a Met-ben fellépő Meredith Arwady. S valóban igazi basszus is kevés van, a legtöbbje ott is basszbariton.
Simándyn nem, őt nem is írtam oda. Ő egy nemzeti ikon (én mondjuk Ilosfalvyt jobban szeretem, ha már...).
Szerintem minimális modernizálás minden darabra ráfér, legalábbis a librettokra mindenképp. Én a magyar operaéneklés mellett lennék eleve modernizált szövegekkel. A történetet nem érdemes megváltoztatni mert szerves egészben van a zenével, nem véletlen van ott az a recitativo, nem véletlen van azon a helyen az az ária, duett stb. Az alapszituáció sok esetben szinte mindegy. Hogy most az eredeti darab a 17. században játszódik, és ő meg a jelmezeket meg a díszletet 20. századira csinálja meg, ha egy odaillő libretto van, és nem rendez a zene ellen, akkor abból nagyon jó előadások kerekdhetnének ki amik akár a fiatalabb korosztályt is be tudnák csábítani az operába (a rémes Rajnai sellők vagy Jancsi és Juliska nem ilyenek voltak..)
Azért ez egy erós hozzászólás, hogy Simándy felvételein mosolyog és durván általánosító. Gyurkovicsot én se láthattam élőben, Svédet sem, Joviczkyt sem, de ettől még nem érzem őket élvezhetetlennek! Sőt! Sok fiatal énekes a két kezét összetehetné hálából a jó Istennek, ha olyan tehetséggel, kifejezőerővel lenne megáldva, mint az említett művészek. Hogy a színpadon milyen gesztusokkal éltek, hogyan mozogtak, milyen volt a színészi alakításuk más tészta, hogy manapság másként énekelnek tény és nincsenek is ma már nagy tenorok. Az igazi hőstenorok kihalófélben lévő énekesfajták, igazi mély basszusokkal se vagyunk elersztve és jó mezzoszoprán is kevés akad manapság a fiatalok között. Ez meg nem feltétlenül ízlés kérdése, hanem van egy kotta, amit meg kell szólaltatni és nem mindegy, hogy azt milyen minőségben teszik. Sok énekes a szerepformálásról semmit se tud, vagy csak képtelen rá, de sokszor idejük sincs egy-egy elmélyültebb szerepértelmezésre, olyankor kapnak meg szerepeket, amikor még nem lenne nekik való és még lehetne sorolni.
Én Callast felvételeit nem ódivatúsága miatt nem szeretem, hanem mert nem tudom minden szerepben elviselni a hangszínét! Sassnál ugyanez a helyzet, de sok énekesnő szeretne még ma is olyan kifejezőerővel éneklni, mint ők tették. Nem beszélve arról, hogy volt hangjuk is, amivel tudtak bánni.
+
azt se felejtsd el, hogy más korosztály más füllel hallgat. Ma elég sok minden teljesen más az éneklésben, előadásmódban is a negyven-ötven évvel, de még a húsz-harminc évvel ezelőttiekhez képest is. Az én generációm Gyurkovics, Joviczky, Sárdy meg Lehoczky felvételein inkább csak mosolyog, az én fülemnek az ő éneklésük, előadásmódjuk archaikus, poros, régimódi, pedig akkoriban mindannyian nagyon nagy énekesek voltak ugyebár (de pl Palánkaynál, Tiszaynál, Ágaynál vagy Svédnél ezt nem érzem annyira). Sasst pont azért szeretem ennyire, mert sztem megelőzte a korát, nyilván későbbi korszak, de még úgy is. Nem véletlen, hogy sok fiatal rajongója van :)
Mint írtam is sajnos az operett mint műfaj totálisan távol áll tőlem. Én jazzes, soulos, rhythm and bluesos, esetleg popos-rockos vagyok ha "könnyű"zenéről van szó, az operett számomra nem mond semmit (kivétel egy-két nagyoperett amihez volt szerencsém). Épp ezért tetszenek Sass operettfelvételei, mert végre valaki nem ezzel a cukormázas nyávogássál adja elő, amilyennek én hallom ezt a műfajt legtöbbször. Honthyt színpadon nyilván nem láttam, azt se vitatom hogy volt hangja, de nekem az erotikus abszolút nem jutott eszembe, maximum egy jól ismert vulgáris másik kontextusban. :D Más képességeit sem vitatom, csak számomra az egész nő ellenszenves volt, a hangja nekem csúnya, kellemetlen, és bizony éles. Takács Paulát sem szerettem meg azok alapján, amiket hallottam tőle. Ez van, ez nem sarkos vélemény, ha nem szeretek hallgatni valakit, akkor nem szeretem hallgatni, esetleg le is írom hogy miért.
Lehet megpiszkálok szent teheneket, de ez csak egy vélemény, ez meg egy fórum ami azért van, hogy aztat leírjuk. :) Kincses éneklésével egyébként semmi bajom, ott a nőtől kapok hidegrázást, ha meglátom, ilyen is van + vedd figyelembe hogy én a régiek pályáját nem tudtam olyan mélységeiben végigkövetni, mint az idősebbek, így nekem csak felvételek maradtak, ami meg vagy tetszik, vagy nem, vagy közömbösen viseltetek iránta, de nem hinném hogy ezt ne írhatnám le. A "nem szeretem" nem jelent egyet a "tehetségtelennek tartom és minden érdemét megkérdőjelezem"-mel.
Lehet, hogy példálózásoddal nyitott kapukat döngetsz. A Kesselyák Gergely rendezte miskolci Tosca Scarpiája, ha fürdőnadrágra nem is, de alsógatyára levetkőzött. (Nyilván a gyengébb fantáziájú nézők kedvéért.)
Szerintem a színpadi művésznek markáns elképzelésének kell lennie arról, hogy milyen ember, akit megjelenít, milyenek azok, akikkel kapcsolatban áll a darabban, és ez minden művésznél más és más. A történettől és az alapszituációtól természetesen nem térhetnek el (amint ezt a rendezők viszont gátlástalanul megteszik időnként).
Amikor Sass Sylvia operettrészlet-felvételeit bemutatták a televízióban (úgy emlékszem, ez Vámos László ideája volt), ismerve az ő előadói modorát, mimikáját a nézőtér színpad-közeli helyeiről, fel sem tűnt ez a paródiára emlékeztető játék. Manapság szembesülve vele sokkal inkább.
Voltaképpen azon csodálkozom, hogy a felvételkor a rendező (esetleg az operatőr is) nem figyelmeztette az énekesnőt, hogy a kamerák előtt annyi mosoly, a mórikálás, szemforgatás sok, premier plánnál különösen. De az is lehet, hogy figyelmeztették, csak eredménytelenül. Színészeknek tanítják, hogy a gesztusokkal, mimikával, sőt a beszéddel is mennyivel visszafogottabban kell bánni film- vagy televíziós forgatáskor, mint a színpadon.
Valószínű, hogy más énekesek viszont – az esetleges rendezői utasítástól függetlenül – ösztönösen eltalálják a gesztusok mértékét: Házy Erzsébet, Kincses Veronika, Kalmár Magda, Pitti Katalin operettfelvételeire a természetes játék jellemző. Persze az övék jelentősebb kirándulásnak is számít a műfajban.
Turandot bemutatkozó áriáját én a Qualiton keresztmetszetéről ismertem meg, Takács Paula előadásában, és ez elég volt ahhoz, hogy beleszeressek. Később megkaptam Callas Puccini-árialemezét, amelyen az In questa reggia mai napig is a csoda maga. Ez nem akadűlyozott meg abban, hogy első Erkel színházi Turandotom, a fiatal Dobránszky Zsuzsa alakításától csaknem elálljon a lélegzetem. Az ő bemutatkozásától számítva minden Turandotot hallottam, aki megfordult Budapesten, illetve a szegedi Dóm téren, és akik elérhetők voltak felvételről. Nem mindegyikük volt meggyőző, de azt megtanultam, hogy egyikük alakításában sem szabad egy másiknak a hangját vagy előadásmódját keresni, és ha azt nem találjuk, aláminősítve elutasítani. Láttam Sass Sylvia Turandotját 1983 karácsonyán, éreztem benne az elhivatottságot, mennyire hisz abban, hogy azonos a szereppel – de engem nem győzött meg erről. Ugyanakkor sosem hittem volna, hogy Sudlik Mária erre a szerepre termett, és nyilván nagy csalódás lett volna, ha akár Takács Paula, akár Birgit Nilsson hangját keresem az övében. Csak figyeltem kíváncsian, és hamar észrevettem: ő Turandot!
Én nagyon szeretem Callas Normáját, nálam feltétlenül a világ legjobb Trubadúr-Leonórája. De Carmen-, Aida- és Manon Lescaut-felvételét sosem szerettem.
Olvastam, hogy a fórumtársak már „védelmükbe vették” Veled szemben Callast, Kincses Veronikát és talán mást is, feltétlenül csatlakozom hozzájuk. Természetesen az ízlésen nem érdemes vitatkozni, de tudni kell, hogy egy énekes lemez-, koncert- és tv-felvételei nem tükrözik minden adottságát, és ezeket is más füllel hallgatja az, aki a művész színpadi pályáját végigkísérte.
Ezt ugyan nem mondhatom el Honthy Hannáról, akit éppenséggel láthattam volna színpadon is, de sajnos a szüleim nem vittek az Operettszínházba. Ennek ellenére rádiós és televíziós fellépései és felvételei alapján gyerekkorom óta rajongtam érte, egyik kedvencemnek vallottam. (Valamikor 1957-ben, amikor még nem volt tévénk, egy szomszéd készülékén láttam A csárdáskirálynő egyenes közvetítésében: felejthetetlen volt.) Most őt is szeretném védelmembe venni. Biztos vagyok abban, hogy sarkosan megfogalmazott véleményed leírása előtt nem sokat hallottad Honthyt, vagy csak valamilyen kezdetleges, rossz minőségű vagy kopott felvételről. Nem volt operaénekes, tudtommal nem is akart az lenni sohasem. Legendás pályafutását az operett műfajában azonban korántsem csupán a külsejének, megjelenni tudásának, színészetének, különleges, fanyar egyéniségének (és akaraterejének) köszönhette, hanem gyönyörű hangjának, képzett és ápolt éneklésének is! Nagy primadonna-elődje, Fedák Sári állítólag nem tudott énekelni (sőt táncolni sem), de Honthy mindent tudott, még áldozatot hozni is a hivatásáért. Lágy, kiegyenlített, erotikus színezetű lírai szoprán volt az övé, intelligens dallamformálással, jól érthető szövegmondással énekelt, és sohasem harapta el a sorvégeket netán levegő fogytán. Amikor idősebb lett, természetesen megkoptak ezek az erényei, de szerepkört váltva (tudjuk, hogy darabokat írtak át azért, hogy egyéniségére szabhassanak figurákat) az éneklésbeli hiányosságokat is szellemesen építette be egy-egy megformált szerepbe, sohasem kellemetlenül. (Éles, csipogó sohasem volt a hangja.)
Mielőtt offolás vádja érne, amiért ebben topicba szóltam legnagyobb operettprimadonnánkért, elmesélem, hogy egyetlenegyszer személyesen is láttam Honthy Hannát. Nem színpadon, hanem az Erkel Színház nézőterén, amikor megnézte a Normát Sass Sylviával. (Nem a premiert, de könnyű behatárolni: ez csak 1978-ban történhetett, nagy valószínűséggel még a bemutató évadjában.)
Általános tanácsokra érthette, nem konkrét szerepformálási utasításokra.