Amikor Sass Sylvia operettrészlet-felvételeit bemutatták a televízióban (úgy emlékszem, ez Vámos László ideája volt), ismerve az ő előadói modorát, mimikáját a nézőtér színpad-közeli helyeiről, fel sem tűnt ez a paródiára emlékeztető játék. Manapság szembesülve vele sokkal inkább.
Voltaképpen azon csodálkozom, hogy a felvételkor a rendező (esetleg az operatőr is) nem figyelmeztette az énekesnőt, hogy a kamerák előtt annyi mosoly, a mórikálás, szemforgatás sok, premier plánnál különösen. De az is lehet, hogy figyelmeztették, csak eredménytelenül. Színészeknek tanítják, hogy a gesztusokkal, mimikával, sőt a beszéddel is mennyivel visszafogottabban kell bánni film- vagy televíziós forgatáskor, mint a színpadon.
Valószínű, hogy más énekesek viszont – az esetleges rendezői utasítástól függetlenül – ösztönösen eltalálják a gesztusok mértékét: Házy Erzsébet, Kincses Veronika, Kalmár Magda, Pitti Katalin operettfelvételeire a természetes játék jellemző. Persze az övék jelentősebb kirándulásnak is számít a műfajban.
Turandot bemutatkozó áriáját én a Qualiton keresztmetszetéről ismertem meg, Takács Paula előadásában, és ez elég volt ahhoz, hogy beleszeressek. Később megkaptam Callas Puccini-árialemezét, amelyen az In questa reggia mai napig is a csoda maga. Ez nem akadűlyozott meg abban, hogy első Erkel színházi Turandotom, a fiatal Dobránszky Zsuzsa alakításától csaknem elálljon a lélegzetem. Az ő bemutatkozásától számítva minden Turandotot hallottam, aki megfordult Budapesten, illetve a szegedi Dóm téren, és akik elérhetők voltak felvételről. Nem mindegyikük volt meggyőző, de azt megtanultam, hogy egyikük alakításában sem szabad egy másiknak a hangját vagy előadásmódját keresni, és ha azt nem találjuk, aláminősítve elutasítani. Láttam Sass Sylvia Turandotját 1983 karácsonyán, éreztem benne az elhivatottságot, mennyire hisz abban, hogy azonos a szereppel – de engem nem győzött meg erről. Ugyanakkor sosem hittem volna, hogy Sudlik Mária erre a szerepre termett, és nyilván nagy csalódás lett volna, ha akár Takács Paula, akár Birgit Nilsson hangját keresem az övében. Csak figyeltem kíváncsian, és hamar észrevettem: ő Turandot!
Én nagyon szeretem Callas Normáját, nálam feltétlenül a világ legjobb Trubadúr-Leonórája. De Carmen-, Aida- és Manon Lescaut-felvételét sosem szerettem.
Olvastam, hogy a fórumtársak már „védelmükbe vették” Veled szemben Callast, Kincses Veronikát és talán mást is, feltétlenül csatlakozom hozzájuk. Természetesen az ízlésen nem érdemes vitatkozni, de tudni kell, hogy egy énekes lemez-, koncert- és tv-felvételei nem tükrözik minden adottságát, és ezeket is más füllel hallgatja az, aki a művész színpadi pályáját végigkísérte.
Ezt ugyan nem mondhatom el Honthy Hannáról, akit éppenséggel láthattam volna színpadon is, de sajnos a szüleim nem vittek az Operettszínházba. Ennek ellenére rádiós és televíziós fellépései és felvételei alapján gyerekkorom óta rajongtam érte, egyik kedvencemnek vallottam. (Valamikor 1957-ben, amikor még nem volt tévénk, egy szomszéd készülékén láttam A csárdáskirálynő egyenes közvetítésében: felejthetetlen volt.) Most őt is szeretném védelmembe venni. Biztos vagyok abban, hogy sarkosan megfogalmazott véleményed leírása előtt nem sokat hallottad Honthyt, vagy csak valamilyen kezdetleges, rossz minőségű vagy kopott felvételről. Nem volt operaénekes, tudtommal nem is akart az lenni sohasem. Legendás pályafutását az operett műfajában azonban korántsem csupán a külsejének, megjelenni tudásának, színészetének, különleges, fanyar egyéniségének (és akaraterejének) köszönhette, hanem gyönyörű hangjának, képzett és ápolt éneklésének is! Nagy primadonna-elődje, Fedák Sári állítólag nem tudott énekelni (sőt táncolni sem), de Honthy mindent tudott, még áldozatot hozni is a hivatásáért. Lágy, kiegyenlített, erotikus színezetű lírai szoprán volt az övé, intelligens dallamformálással, jól érthető szövegmondással énekelt, és sohasem harapta el a sorvégeket netán levegő fogytán. Amikor idősebb lett, természetesen megkoptak ezek az erényei, de szerepkört váltva (tudjuk, hogy darabokat írtak át azért, hogy egyéniségére szabhassanak figurákat) az éneklésbeli hiányosságokat is szellemesen építette be egy-egy megformált szerepbe, sohasem kellemetlenül. (Éles, csipogó sohasem volt a hangja.)
Mielőtt offolás vádja érne, amiért ebben topicba szóltam legnagyobb operettprimadonnánkért, elmesélem, hogy egyetlenegyszer személyesen is láttam Honthy Hannát. Nem színpadon, hanem az Erkel Színház nézőterén, amikor megnézte a Normát Sass Sylviával. (Nem a premiert, de könnyű behatárolni: ez csak 1978-ban történhetett, nagy valószínűséggel még a bemutató évadjában.)
Általános tanácsokra érthette, nem konkrét szerepformálási utasításokra.
A pozsonyi Tosca után személyesen megkérdeztem a Muvésznotol, igaz-e hogy Maria Callas tanácsait fogadta el, azt felelte - IGEN.
A feleségem szerint Neked van igazad, de én az áletrajznak hiszek.
A Callas-életrajz szerint 1952-54 közt 92 kilóról fogyott le 64-re, viszont már 52-ben is jóval soványabb volt, mint a 40-es években, amikor krumpliszsáknak nevezte az athéni tenorista, vagy ő maga nem volt hajlandó Pillangókisasszonyt énekelni debütnek a Scalában. Van egy híres képe, első Normáiról, ahol szőke parókában úgy néz ki, mint egy hústorony. Akkoriban, állítólag 120 körül volt a testsúlya. Ilyen értelemben mondtam a 60 kilót - bár sose mértem meg személyesen, ez igaz.
60-50-40, lenyeg hogy valoban jelentos valtozason ment at s akkoriban az igazan szep operaenekesno ritka volt, o pedig latvanynak is nagyon jo volt.
60 kilo - ez túlzás, tessék utána járni.
Sajnos azt kevés helyen játsszák. -:) De igaz, fokozatosan kellett volna meghódítani a drámai fachot, és bőven lett volna mit énekelni a Lady előtt is. Azt meg 40 felett.
Imádtam Sasst, még mielőtt elhagyta az országot! Üstökösként robbant be az operába, mint ahogy később az igen fiatal Lukács Gyöngyi. De Sassnak hamar megártottak a húzós szerepek, túlvállalta magát és fiatalon megkopott a hangja. Amikor visszatért Mimit énekelni, már csak árnyéka volt magának!
Giseldánál kellett volna maradnia azzal a gyönyörű hanggal.
Sőt mi több, lehet hogy a technikai rugalmasság elveszik az idővel, de jön a helyébe bölcsesség, tapasztalat, fejlettebb empirikus készségek, amikkel adott esetben komplexitásában többet tud nyújtani a technikai "kopottság"-ok ellenére.
Abszolút egyetértünk ebben. Sass 26 évesen énekesi szempontból hibátlan volt, de hallatszott, hogy nem tesz jót neki. 8 évvel később, mikor lemezre vette, már korántsem volt olyan hibátlan, de még akkor is nagyszerű. Van vele 86-os élő felvételem, még akkor is, mert éppen jó napja volt. De a hang már nem az a fiatal, csengő, mindent legyőző csoda hang, mint 77-ben Torinóban. Ám, mint tudjuk, a művészet komplex dolog, és nem csak virágkorban lehet valaki nagy művész.
Tudom, hogy Leontyne még él, de mint énekesnő, múlt idő. De Isten éltesse sokáig, gyakran hallgatom régi felvételeit.
Bonyolult a lelkünk,az érzékelésünk.Amondó vagyok,ha valaki hiteles egy szerepben,nyújthat életreszólóan megmaradó alakítást úgy is,ha egy-két szirom lehullott már a virágról.Ha hiteles.Na ezt szoktuk különféleképp látni :)
parampampoli a múlt idővel nyilván Margaretre gondolt.
Hasonló élményem volt nekem is. Csak a végén vettem észre, hogy nem krimit néztem. -:)))
Amikor először láttam a CG Tosca II. felvonásának felvételét, pedig ott ő és Gobbi sem volt in floribus, csak azt vettem észre, fehér mindkét kezem, úgy markoltam a székem karfáját.
Lukács Gyöngyinél jobbat nem nagyon találhattak volna arra a szerepre jelenleg, szóval ha ez igaz, akkor én is nagyon várom.
Tökéletesen alkalmas volt rá, csak túl korán csinálta, és megártott neki. Ahogy David írja, etalon.
Leontyne még szerencsére él :) Érdekesen tehetséges család, az ő unokahúga Whitney Houston egyébként, aki pedig szerintem a könnyűzene legnagyobb hangja volt. (amolyan non-classical bel canto szinte ).
Callas Goconda felvételét viszont egy időben sokat hallgattam. Martonét is. Most lemaradtam róla, de kíváncsi leszek Lukács Gyöngyire a darabban. Remélem Agachét se hagyják ki a premierből és egy szereposztásban lesznek.
Valóban,az alternatív,telitalálat a valószínűleg csak a lelke által abszolválni kívánt szerepre,mert a hangja közel s távol nem volt rá alkalmas.
Én meg Sass és Callas Nomáját is rühellem - ha már a szentségtörésnél tartunk. Mindkettőt csak felvételről ismerem és időről időre neki futok, hogy végig hallgatom velük az egészet, de nem megy. Nem bírom elviselni csak kb. a darab feléig, aztán utána hagyom a francba.
Ez meglepően jó (Marton 94). Valóban elhamarkodott voltam, elnézést, de köszönöm hogy tanulhatok újat. Én ezeknek az énekeseknek már sajnos csak jóval felületesebben követhetem visszamenőleg a pályáját (rossz korban születtem, ez van).
Három nagy Turandot volt a történelemben, akikre azt lehet mondani, mindenkit megelőztek: Nilsson, Marton, Dimitrova. Hogy ezek közül kit szeret a legjobban, az örökös vita tárgya, aminek soha nem lesz vége. (Nekem a 83-as Marton a csúcs. )
Túlvállalás vagy sem, Sass Ladyje sztem etalon. Megrázó és mély, már-már alternatív.
Price is óriási énekesnő volt, bár nekem nem az első számú kedvencek közt, de végtelenül tisztelem és maximálisan elismerem, és mindig mindenben örömmel hallgatom.
Én Nilssonnal hallottam először a Turandotot, és nekem Marton hangja nem volt az a kaliber sosem, ennek ellenére szerintem is kiválóan megcsinálta a szerepet. Színészi játékban és kifejezésmódban biztosan jobb mint Nilsson, arról most nem is ejtettem szót, csak a hangról (de igazad van nem kéne kettéválasztani).
Turandot később jött, akkor már 32 volt. 26 évesen volt Lady, az nagy baj volt, bár maga az alakítás azóta is szenzációs, és a valaha volt legnagyobb Ladyk egyike. (Olasz fórumokon ez általános vélemény, együtt Verrettel, Callassal, Rysanekkel említve.) Hogy a pályaépítése totális tévedés volt, természetesen nem vitatéma, abban teljes mértékben egyetértünk.
Apropó Gioconda: ezt miért nem viszik itthon színpadra szinte soha?
Ismét vitatkoznom kell többszörösen is: Kincses hangja a legszebb magyar szoprán matériák egyike volt, Mozartban és Pucciniben is csodálatos. Marton pedig szerintem a legturandottabb Turandot hang volt, ami csak létezik. Nekem sok élőm van vele (majdnem 200x énekelte a szerepet) 1983-1995 között, és még az az utolsóban is abszolút érvényes alakítást nyújt hangilag kis (kicsit élesebben és erősebb vibrátóval, az tény), színészileg és kifejezben még jobbat mint 12 évvel korábban, még akkor is kenterbe verve mindenkit, aki azóta is a szerephez közelíteni próbált. Dávid, ne ítélj elhamarkodottan fénykort illetően! Marton 1994-ig fénykorban volt, nézd meg ezt 94-ből, ha nem hiszed:
https://www.youtube.com/watch?v=-V9UsCFGd6s
A következő évben hallatszott először, hogy valami történt.
A Gioconda valóban élete nagy műsora volt, de láthatóan te sokkal jobban ismered őt, mint én. Nekem Leontyne Price a nagy kedvenc egyébként.
Kedves PPP...26 évesen a fenének kellett Turandot neki????
Ifjú ember,ha most,"gyerekként" a pályán gond a lélek,akkor bele lehet gondolni,hogy milyen az,amikor teljesíteni kell.
Hibátlan koloratúrái voltak, és a 49-es Turandottal sem volt semmi gondja, ahogy a Ladyvel se, Abigéllel se. Mindent tudott ! De aztán jött Bellini és Wagner felváltva, lefogyott 60 kilót, és akkor már persze, hogy nem ment úgy a Turandot, mint előtte. Aztán válás, szerelem, abortusz, elhagyás... szóval nem volt könnyű sors. Ismétlem, egy énekest a fénykora alapján kell megítélni, ezekhez Callas esetében mérce a a kalóz Nabucco, az 51-es első Gioconda, a mexikói Aida, és az 55-ös két élő Norma: Scala és RAI. Ha semmi mást nem tett volna, csak ennyit, már a legnagyobbak közt lenne a helye.
Marton Éva a hercegnő előtt,vagy azzal együtt elénekelt 4 énekesnőnek való estét.
A magánélet biztosan, a mai napig azt gondolom hogy a pszichénél jobban semmi sem hat az énekhangra. Ezt magam is tudom, mert énekelni tanulok egy jó ideje és lelkiállapottól függ a leginkább, mikor hogy szól a hang.
Igen, valóban kifejező volt, sőt talán a legkifejezőbb. A technikája abban a szerepkörben ahol otthonosan mozgott a hangja (mondjuk a Tosca) jó volt, de a sokszor a koloratúrákban és a túl nagy drámai szerepekben nekem erőltetettnek, sokszor éles, ráerősített torokhangnak vagy nazálisnak hangzik az éneklése, a mellhangjai meg kifejezetten "torkosak" voltak, ami furcsa jazzes benyomást keltett nekem abban a regiszterben és sokszor hallottam élő felvételeken kifejezetten hamisnak is. Persze attól is függ melyik korszakáról beszélünk, fiatalon a koloratúrái még igen jól szóltak, de a Turandot pl nála is erős túlzás volt szerintem.
Kincsest én nem szeretem, a többieket nagyra becsülöm, habár Martonnal kapcsolatban érdemes a Turandot utáni felvételeit összehasonlítani az az előttiekkel... Marton sosem volt egy Wagner-Turandot hang, habár nagyon jól megcsinálta, de azzal ő is feltette a fejfát a fénykorára.
Itt vitatkoznom kell: Callasnak káprázatos technikája volt, de egyéni színe ellenére nem volt a hagyományos értelemben vett "szép" orgánum. Viszont amit azzal ki tudott fejezni!!!!! A túlvállalás, az egymástól eltérő repertoárok váltogatása, továbbá a magánéleti problémák vezettek oda, hogy túl hamar kiégett.
Sass Sylvia teljes operettet nem énekelt színpadon, egy Víg özvegy-előadáson lépett fel - koncertszerű változatában. A rádióban, tévében, hanglemezen énekelt operettrészleteket - ezek a fiatalkorában felvett dalok művészi sokszínűségét bizonyítják csupán; az operett mint műfajhoz kevés köze van; korrektül elénekli a maga stílusában, modorában, de azt a hatást soha nem érte el nálam e felvételekkel; ugyanezeket az operettrészleteket az elődök és a későbbi szopránok is, számomra sokkalta élvezetesebben prezentálták. De elismerem, hogy Sass Sylvia tud(ott) operettet is énekelni-előadni. Nem is rosszul...
Mivel én Sass Sylviát fénykorában szinte minden itthoni előadásában láttam, elég jól tudom, hogy mit beszélek. Valóban nem Callas volt, és sose akart az lenni. Sass Sylvia volt. Számos interjúban elmondta, hogy ez a buta összehasonlító reklámszlogen sokkak többet ártott neki, mint használt.
Hm, hát szentségtörés vagy sem, én ssok esetben inkább hallgatom Sasst, mint Callast. Utóbbi énektechnikája sokszor fülemnek-torkomnak egyaránt fáj és ha valaki, akkor ő aztán rendszeresen túlvállalta magát. Mint színésznő, előadó őt is nagyra tartom, valóban egy áttörés az egyénisége, lénye, művészete, de mint énekes technikailag azért ő sosem volt a legjobbak között. Nagyon egyedi színű hang és interpretőr volt, de meglátásom szerint egyáltalán nem ismerte a korlátait.
A felsorolt énekesnők mindegyike topkategória. Sass művésznő pedig maradhatott volna Sass művésznő,és még sokáig énekelhette volna a neki, illetve a világszép hangjának megfelelő szerepeket.
Kedves Ppp, koszonom a helyreutásítást. De azért Sass mégsem volt egy Callas, habár nagyon szeretet volna. Altalában az énekeseket nem felvételrol, de az elo eloadásakrol szoktam megitélni.
Magyar énekesnok/akiket eloben láthattam, hallhattam- ABC sorendben/, akiket nagyon tisztelek - Kincses,Kolonits,Lukács,Marton,Tokody.
Természetesen kedvenc vagy nem kedvenc, én is hallom, amit annyira nem szeretnék. Az operettfelvételeit kedvelem, végre egy hanggal hallok operettet, mert a Honthy-féle éles, bizarr csipogással engem ki lehet kergetni a világból. Az igazi mellélövése szerintem a poplemeze volt, néhol Psota Irént idézi az éneklése, ami inkább vicces. Az Ave Maria szép, de ennyi. A Total eclipse of the heart (Nézz körül) meg nagy kedvencem, szép is a magyar szöveg de az orrhang, torokhang meg az operás fejhang váltakozása egy dalon belül kifejezetten bizarrá teszi azt a feldolgozást.
Azon a Toscán én is ott voltam, az már valóban a szomorú végjáték kezdete volt. De egy énekest nem a hanyatlása, hanem a fénykora alapján kell megítélni. Ahogy azt david28 teszi.
Sass operett éneklése maga volt a paródia.
