839 Alvaro 2006-08-28 17:11:35
Én is nagyon várom már szept. 12 - t! Egyébként arra a Sony - ária lemezre visszatérve: ez egy válogatáslemez és nyílván az volt a célja, hogy bemutassa Rost Andreát a világnak. Nehéz lenne egy ária alapján megítélni, hogy milyen lehet egy szerepben, a színpadon. Egyébként pedig én abban látom az Ő nagyszerűségét, hogy a hangszíne egyedülállóan szép, és elsőre és összetéveszthetetlenül fel lehet ismerni. Erikával egyetértünk abban (is) hogy tényleg azért érdemes zenét hallgatni, hogy az ember elvarázsolódjon, bár ez velem eléggé ritkán történik meg. Remélem a Traviata után majd ezt fogjuk érezni!

838 mauscherika 2006-08-28 13:12:54 [Válasz erre: 834 Eru 2006-08-28 12:44:45]
Drága Eru! Örülök, hogy betértél hozzánk... Remélem szuperül sikerül a Traviatázásunk, és igazán szép névnapi ajándék lesz... meg persze a meglepi is jól sül majd el..

837 mauscherika 2006-08-28 12:53:15 [Válasz erre: 835 Sesto 2006-08-28 12:48:47]
Tök jó, hogy pont az ellenkezőjét gondolom. De nem tudom, hogy miért. De esküszöm, nem értem, hogy gondolod, hogy passzív? Úgy értendő, hogy unalmasan leénekli? Miért van az, hogy nekem meg pont másképp jön le?

836 Eru 2006-08-28 12:51:06
Köszönjük!! Meglesz:)
Köszönjük!! Meglesz:)
835 Sesto 2006-08-28 12:48:47 [Válasz erre: 833 mauscherika 2006-08-28 12:42:26]
....nem Belcanto-ban nem tudom elviselni, mégis pl. Mimiként vagy még inkább Desdemona-ként szivesen meghallgattam volna-Desdemona összeségében, zeneiségét is figyelemben passziv karakter,...és Andrea esetében éppen ez a passzivitás zavart sokszor... Na lépek, nem zavarok tovább!... A Traviata-hoz pedig valóban jó szórakozást!!! ;-)))

834 Eru 2006-08-28 12:44:45
Én is kívánom neked Kedves Erika, hogy ne tántorítson el senki és semmi attól amit és akit és ahogyan szeretsz... Amúgy én szeretem Rost Andreát, pedig még nem is találkoztam vele...Még:) Drága Barátnőmnek köszönhetően ott leszek a Traviátán, és tudom hogy hihetetlen nagy élmény lesz!! Sajnos nem értek a zenéhez, egyszerűen csak hallgatom és élvezem minden percét... Rost Andi hangja mp3 formátumban és videón keresztül is elvarázsolt, most képzeljétek el mi lesz a baromi jó akusztikájú Művészetek palotájában:) juppi!!! Éjjen Rost Andrea!!! viva... (bocsánat, hogy íly amatőr módon beirogattam, további jó beszélgetést)

833 mauscherika 2006-08-28 12:42:26 [Válasz erre: 832 Sesto 2006-08-28 12:41:12]
Jó dolgok azok... És a Luciát nem is említettem az előbb, pedig azt is imádom erről az áriás CD-ről.

832 Sesto 2006-08-28 12:41:12 [Válasz erre: 831 mauscherika 2006-08-28 12:37:15]
Látod?! Megint csak egy nagyon fontos \"KULCSÉLMÉNY\"!!! ;-)))

831 mauscherika 2006-08-28 12:37:15 [Válasz erre: 829 Sesto 2006-08-28 12:24:25]
Ehhez a CD-hez is nekem élmény kötődik... Mikor tavaly májusban megkaptam, épp egy sikertelen színművészetis felvételiről jöttünk haza kocsival és beraktam a lejátszóba. Nem volt valami jó érzés a hazaút, de mikor felcsendült a legelső szám, a Caro nome, utána pedig a Violetta áriák, azt gondoltam, valami kinyílt előttem, hogy igenis van értelme a dolgoknak és annak is megvan az oka, miért nem vettek fel... Úgy éreztem, az a CD megmagyarázott nekem mindent. Jajj ez olyan hülyeség, olyan bután hangzik, de tényleg valami ilyesmit éreztem. Hiszen, hogy tud egy zene megmagyarázni valamit? Én csak valami mérhetetlen gyönyörűséget éreztem, mikor hallgattam és azóta is mindig eszembe jut az a két óra, míg hazaértünk, milyen jókedvre derített és mennyire megvígasztalt akkor...

830 muzsika 2006-08-28 12:26:49 [Válasz erre: 826 mauscherika 2006-08-28 12:02:42]
Azt kívánom teljes szívből én is, rajongásod sose múljon, ezek olyan élmények, melyeket senki nem vehet el Tőled, az ilyen \"apró\" örömök csak megszépítik életünket. Ez ad célt életünknek. További sok szép élményeket!

829 Sesto 2006-08-28 12:24:25 [Válasz erre: 828 mauscherika 2006-08-28 12:14:49]
...semmi gond!... ;-))) Igen, megvan az a CD, beraktam azon sorba, ahol a \"Magyar énekmüvészek\" vannak,...de ne haragudj, nem sürün hallgatom! Igen \"csupán\" azért nem tetszik, amit már lent is felsoroltam: (nekem) dögunalom, MERT egy nagyon szép voce, gyönyörü szinekkel, de amit csinál dögunalom: hogy lehet pl. Musetta-t olyan esprit nélkül énekelni, vagy Violetta, Gilda detto mint Norina: semmi nem differenciált,...az egyetlen pozitiv megjegyzés: minden nagyon szépe n szól-\"Schöngesang pur\"-és ez nekem egy idö után nagyon unalmas!... :-( Nagyon primitven fogalmazva, ha nem ismerném az adott áriákat/szerepeket etc. csupán becsukott szemmel a muzsikát hallgatnám és csak arra koncentrálnék \"amit hallok\", nem tünik fel semmi kbség... Biztos nálam van a hiba-de ezen nem tudok változtani, hidegen hagy! EZ?RT is tk. érdekel pl. hogy ki mit és miért szeret: ahány ember, annyi vélemény!...

828 mauscherika 2006-08-28 12:14:49 [Válasz erre: 827 Sesto 2006-08-28 12:11:25]
Bocsánat, hogy ilyen hosszasan kifakadtam, csak jött... De köszönöm, hogy ilyen vagy! Megvan Neked az a Sony áriás CD? Miért nem tetszik? Azokért, amiket felsoroltál, vagy más is van?

827 Sesto 2006-08-28 12:11:25 [Válasz erre: 826 mauscherika 2006-08-28 12:02:42]
...és kivánom, hogy rajongásod, örömöd és szereteted R.A. müvészete irányában sose csökkenjen, hiszen mindenkinek itt közülünk vannak bizonyos \"kulcsélményei\", amelyeket egy életen át nagy örömmel és szeretettel \"cipel magával\"-és ebben pont ez a szép, ez maga a CSODA!!!... ;-))) Ha Te valóban Rost Andrea személyével és énekmüvészetével kötöd össze ezen oly´ fontos és nélkülözhetetlen kulcsélményeket, akkor ez miért lenne esetleg \"hiba\"(?) etc., ilyesmiröl szó szincs!... Éppen ellenkezöleg!!! Kivánom, hogy a Traviata után lelkesedésed még tartósabb legyen és sok-sok más szinházi,-vagy koncertélményt Neked, amelyek mindegyike \"ilyen kulcsélménnyé\" válhat! Egy apró kritikai megjegyzést azért engedj meg nekem: nyilván az ingadozó bioritmus etc. befolyásolhatja a live elöadások szinvonalát-elvégre az énekes is ember, nem gépezet, de ezt az érvet, a hanghordozókra vonatkozóan talan csak részben tudom aláirni(=utalok a sony-s áriaCD-re!)

826 mauscherika 2006-08-28 12:02:42 [Válasz erre: 821 Sesto 2006-08-28 11:11:43]
Szóval: mivel én két évvel az előtt születtem, hogy ő debütált az Erkelben Júliaként, így csak sejtésem lehet, milyen is volt ő régen, felvételekből, videókból. 2003-ban, mikor láttam a Bánk bán filmet, én nem igazán viseltem el a komolyzenét, az operákat, csak amiatt hallgattam/tanultam, mert fuvoláztam már akkor is. Aztán elhívtak moziba, nézzem meg, és hihetetlen élmény volt... Én akkor úgy ahogy volt, beleszerettem Rost Andi hangjába. Nem tudom, miért, vagy hogyan, de így volt és tart a mai napig. Én abba az Andreába szerettem bele, amilyen most. Nem tudtam, milyen volt régen, nem volt összehasonlítási alapom még más énekesnőkkel sem, mivel nem értettem hozzá. Én neki köszönhetem ezt az egészet, az operákat, a zenét. Én miatta kezdtem el hallgatni mindezt a gyönyörűséget, amit Ti már régen ismertetek... Kaptam egy CD-t a \"Che cosa é amor\"-t és egy hét hallgatás után, már kívülről tudtam az egészet. Megismertem a nagy zeneszerzők műveit rajta keresztül, és egy idő után már nem csak miatta hallgattam meg egy-egy operát, hanem kíváncsi lettem másokra, minden mást is elkezdtem szeretni, mert rájöttem, egy csoda, ami történik velünk, mikor ezeket a zenéket hallgatjuk... Talán ezért kötődöm én ennyire hozzá, talán ezért nem tudok róla negatívumot mondani. Biztos vagyok, benne, hogy ő is bizonyos dolgokat rosszul csinál, nem véletlenül ez a véleményed. De elgondolkodom, melyikünk látja rosszul? Persze rá kell jönnöm, talán mindketten jól látjuk, csak más az ízlésünk. De szerencsére, rengeteg énekes(nő) és zene között válogathatunk, ami kedvünkre való. Hogy nekem ő a favoritom, az csak az én boldogságom, de úgy érzem, azért másokat is boldogít ez a boldogság, nemhiába van egy mexikói barátnőm, aki szintén úgy érez mint én. Érdekes dolog ez az egész, hogy üresség. Mert mi alapján mondja ezt az ember? Ki tudja, az énekesnek, mikor milyen napja van? Persze rossz napja sem lehet mindig, ha Neked sosem tetszett, ebben teljesen igazad van. De én pont az ellenkezőjét érzem, minden egyes alkalommal. Egy olyan nőt látok magam előtt, akiről legelőször a tűnik fel, hogy elképesztően szép...aztán elkezd énekelni és nálam megszűnik a külvilág, én csak annyit érzek, hogy ilyen szépet még soha életemben nem hallottam! Nekem a hangja olyan különleges, olyan más, mint a többieké. Talán én könnyebb helyzetben vagyok, mint Te, mivel Te nálam sokkal jobban értesz a zenéhez. Én mivel még mindig nem mondanám magamról, hogy értek az operákhoz, boldogan hallgatom őt, bármit is énekeljen, bárhogyan. Szürke unalmat még sosem éreztem szerencsére és ahogy ismerem magam, nem is fogok soha, ha róla van szó. Azt gondolom, tényleg jónak kell lennie, ha a legnagyobb helyeken állva tapsolnak meg éjjeneznek neki. Számomra ő gyönyörű kívül-belül. Velem még sosem fordult elő azelőtt, hogy valaki miatt ennyit jöttem-mentem volna. Persze ez a koromból is adódhat, valószínűleg 13 évesen nem engedtek volna el csak úgy az ország másik felébe. De most sem lenne kötelező utaznom, én mégis megteszem: elmentem Veszprémbe, Szegedre és el fogok Debrecenbe is. Én nem azt nézem, hogy már megint csak enyit énekel Magyarországon és nem szép tőle. Ő is megmondta, oda megy énekelni, ahova hívják. Lehet ebben a kijelentésében valami... Én mindig hatalmas lelkesedéssel várom, mikor végre itthon énekel! Most is visszaszámolok, már csak 17 nap van a Traviatáig. És ez mindig így van... Én már annyi örömet kaptam egy-egy előadásától, hogy sosem fogom tudni megköszönni...

825 muzsika 2006-08-28 11:28:09 [Válasz erre: 823 mauscherika 2006-08-28 11:20:09]
Várok én is, kb. 13-ig itt vagyok. Kedvet kaptam én is az énekléshez!:-)

824 Sesto 2006-08-28 11:24:20 [Válasz erre: 823 mauscherika 2006-08-28 11:20:09]
...még egy darabig a pc közelében vagyok!... ;-)

823 mauscherika 2006-08-28 11:20:09
Rögtön elolvasok mindent és reagálok, el ne menjetek! Csak Caro nome-t énekelve elmosogatok!

822 Sesto 2006-08-28 11:12:23 [Válasz erre: 820 muzsika 2006-08-28 11:10:36]
...nagyon kivánom, hogy \"visszataláljon régi önmagához\"!!! ;-)))

821 Sesto 2006-08-28 11:11:43 [Válasz erre: 819 mauscherika 2006-08-28 11:01:37]
...nem hiszem, hogy helyénvaló lenne, itt a \"saját\" fórumban \"szapulni\"(?!), másrészt még akkor leirtam az \"Opernglas\" fórumba, ami nagyon de nagyon zavart-igy most csak \"cimszavakba szedve\": * édes és üde szépség volt,...DE...összegébén mégis üres!... * szinte az egyetlen ami lejött a szinpadról az a kökemény és szürke dögunalom és rutin(=mármint R.A. részéröl)-Gilda-ként helyenként már-már közönyösnek is éreztem-rohadtúl idegesitett!!! * a magassága valóban helyenként \"necces\" volt * virtuózitásban-már ahol ez szerepének megfelelöen szükséges volt-semmi egetverö teljetiményt nem nyújtott, inkább \"az ezt is letudtuk\"-kategória volt(=ki lehetett pipálni az elöadást...) * s ami véleményem szerint a legnagyobb gyengesége Rostnak: tök mindegy, hogy Gilda-t, Juliette-t vagy bármi mást énekel. MINDEN UGYANÚGY SZÓL!!!-nulla szerepidentifikáció, egyéni interpretáció vagy stilus-és ez a hiányossága -szerintem!- \"konzerven\" még durvább (=lásd. Sony-áriaCD és/vagy Lucia/Rigoletto felvételek, de ide sorolom az \"új\" Bánk bánt is!) Egy csodálatos matéria, sugárzóan attraktiv meggjelenés és mégis szürke unalom,...nagyon, de nagyon kár!...

820 muzsika 2006-08-28 11:10:36
Sestonak! Való igaz, hogy valaki bájos, az kevés egy operaszínpadon. Én is bízom, hogy szept-ben maradandó élményt nyújt R.A. alakítása. Szeretném remélni, hogy R.A. még nem tendál lefelé. Bár az évek tényleg múlnak.

819 mauscherika 2006-08-28 11:01:37
Sesto, átköltözünk ide? Csak azt akarom, hogy miért, miben más most, mint régen?

818 mauscherika 2006-08-28 11:01:18 [Válasz erre: 816 Búbánat 2006-08-21 09:58:30]
Okt. 11. Debrecen!
Okt. 11. Debrecen!
817 frushena 2006-08-21 12:43:53 [Válasz erre: 816 Búbánat 2006-08-21 09:58:30]
Molnár Leventének jó kis alkalom, ezt meg kell hagyni!

816 Búbánat 2006-08-21 09:58:30
Október 9-én a Zeneakadémia Nagytermében 19.30 kor: Rost Andrea és a Danubia Szimfonikus Zenekar Mozart-estje Részletek, áriák, duettek Mozart Figaró házassága és Don Giovanni c. operájából Vez.: Héja Domonkos Km.: Molnár Levente (ének) A programot megismétlik vidéken is.

815 Heiner Lajos 2006-08-16 00:20:37 [Válasz erre: 813 Alvaro 2006-06-19 12:20:29]
Tudnék tippeket adni, ahol igazán megszerethetnéd a darabot...

814 mauscherika 2006-08-15 23:52:35
Egy kérdés: nem volt valaki 2004. december 18-án azon a budaörsi koncerten az evangélikus templomban??? Megvan CD-n a hanganyag és valami elképesztően gyönyörűűűűű!!! Andrea és Timothy Bentch énekeltek rajta, Harazdy Miklós kísért zongorán.

813 Alvaro 2006-06-19 12:20:29
Én ezen a felvételen keresztül ismertem meg a Rigolettot. Szerintem nem rossz, és már csak Rost Andrea miatt is érdemes meghallgatni. Alagna itt még szépen, stílusosan énekel, talán meg kellett volna maradnia a bel canto-nál... Tény, hogy Bruson nem a legjobb formájában van, persze ne felejtsük el, élő felvételről van szó. Ha Rigoletto, akkor nekem mindenképpen a Giulini dirigálta felvétel a legjelentősebb, ott Ileana Cotrubas énekli énekli Gildát. U.i: Már csak két nap... és láthatom a felvételt...!!!

812 mauscherika 2006-06-19 01:38:32 [Válasz erre: 810 macskás 2006-06-18 19:32:13]
Hát ez lenne az utolsó szó, amit használnék rá, de ez az én kis véleményem... Szerencsére rengeteg felvétel van még, amit tudtok hallgatni, ha ez nem tetszik... Én mindenesetre nagyon élvezem!

811 frushena 2006-06-18 19:39:10 [Válasz erre: 810 macskás 2006-06-18 19:32:13]
Fogalmazzunk inkább úgy, hogy nem a legjobb! :-)

810 macskás 2006-06-18 19:32:13 [Válasz erre: 802 mauscherika 2006-04-27 20:13:51]
Az a cédé szörnyű.
Az a cédé szörnyű.
809 Alvaro 2006-06-16 22:16:25
Már nagyon várom azt az előadást, remélem tényleg eljutok majd és hallhatom Rost Andreát végre élőben!

808 Búbánat 2006-06-16 15:52:17 [Válasz erre: 792 Búbánat 2006-04-03 16:39:03]
Alfred szerepére pedig Giuseppe Sabbatini van kiírva!!!

807 mauscherika 2006-06-16 15:48:00
Tudom, hogy tegnap volt, de sajnos nem voltam itthon, így csak most: BOLDOG SZÜLETÉSNAPOT KEDVES ANDREA!!!!

806 Szilgyo 2006-06-07 11:01:58 [Válasz erre: 805 Heiner Lajos 2006-06-07 10:42:07]
Majd csak ősszel.
Majd csak ősszel.
805 Heiner Lajos 2006-06-07 10:42:07 [Válasz erre: 792 Búbánat 2006-04-03 16:39:03]
Milyen volt Michaels-Moore Pesten? Most láttam Londonban - kopik a voce. Pedig deklaráltan nagyon keveset vállal.

804 Búbánat 2006-06-07 10:18:01 [Válasz erre: 803 mauscherika 2006-06-06 19:13:31]
Én is ott voltam, így igaz, magam is beszámoltam erről a gáláról itt...

803 mauscherika 2006-06-06 19:13:31
2006. június 14. 19:43 Bartók rádió Operagála a Zeneakadémia nagytermében Közreműködik a Magyar Állami Operaház Zenekara, Vezényel: Szennai Kálmán 1. Mozart: Figaro házassága a) Nyitány, b) A Grófné áriája a II. felv.-ból (Fülöp Zsuzsanna), c) A Gróf áriája a II. felv.-ból (Massányi Viktor), 2. Donizetti: A kegyencnő - Leonóra áriája a III. felv.-ból (Bokor Jutta), 3. Ránki György : Pomádé király új ruhája - Kettős a II. felv.-ból (Rozsos István, Vághelyi Gábor), 4. GOUNOD: RÓMEÓ ÉS JÚLIA - JÚLIA ÁRIÁJA AZ I. FELV.BÓL (ROST ANDREA), 5. Erkel: a) Bánk bán - Bánk áriája a II. felv.-ból (Molnár András), b) Hunyadi László: Cabaletta a III. felv.-ból (Cecilia Lloyd), 6. Wagner: Tannhäuser - Wolfram dala a III. felv.-ból (Berczelly István), 7. Verdi: a) A szicíliai vecsernye - Elena áriája a IV.felv.-ból (Kertesi Ingrid), b) Aida - Aida és Radames kettőse a III.felv.-ból (Kukely Júlia, Bándi János), 8. Mascagni: Parasztbecsület - Santuzza áriája (Temesi Mária) (2005. okóber 26. Jótékonysági délután a Bartók Zeneház javára) Aki teheti, hallgassa meg,- nekem hihetetlenül tetszett az a Júlia ária, mikor ott ültem a Zeneakadémián...

802 mauscherika 2006-04-27 20:13:51 [Válasz erre: 801 Alvaro 2006-04-27 11:26:44]
Hát persze, hogy kitalálom, már tudom is!!! Írtam Neked nemrég e-mailt... Rigoletto videóról is szó van benne... istenem, mennyire imádom, hihetetlen egy felvétel!!! Ti többiek láttátok azt a Scalás Rigolettot, amit a rai uno közvetített? Következő a szereposztás: Renato Bruson - Roberto Alagna - Rost Andrea. Ugyanaz, mint a híres CD-n. Még valami, hogy kell ide képeket rakni? Mert akkor mutatnék ebből az előadásból..

801 Alvaro 2006-04-27 11:26:44
Én meg a nyolcszázegyedik! Nos, kitalálod ki vagyok? Éljen soká Rost Andrea!

800 mauscherika 2006-04-26 21:06:11
én vagyok a 800, szuper!!!!! VIVA ANDREA!

799 mauscherika 2006-04-26 21:04:45
Pedig én olyan kíváncsi vagyok valamire... dehát ha nem válaszoltok... Amúgy meg persze, hogy ő volt a legjobb szombaton :-))))

798 frushena 2006-04-26 08:40:38 [Válasz erre: 797 gorittole 2006-04-25 22:59:01]
Még nem jutottam el odáig, hogy letöltsem a műsortárból, de rajta vagyok.

797 gorittole 2006-04-25 22:59:01 [Válasz erre: 794 frushena 2006-04-10 08:22:21]
Hát ez az előadás bizony úgy egészében nagyszerű volt. És ezen belül Rost is a legjobbak közt, ha nem a legjobb.

796 mauscherika 2006-04-21 00:11:34 [Válasz erre: 795 mauscherika 2006-04-21 00:11:19]
mármint a válasz....
mármint a válasz....
795 mauscherika 2006-04-21 00:11:19
Egy kérdés: írt valaki névnapos e-mailt az Andreának 18-án?????? Fontos lenne.....

794 frushena 2006-04-10 08:22:21
2006.04.22. MET-közvetítés. Mozart : Figaro házassága - Susanna : Rost Andrea

793 mauscherika 2006-04-05 22:58:09
Ha jól emlékszem, az Andrea Lucia felvételén is dolgoztak együtt... Meg persze színpadon is... Egyébként mit takar az, hogy részben szcenírozott előadás? Mi lesz kihagyva? Vagy mennyi díszlet lesz (ha lesz egyáltalán)? És ez teljesen koncert előadás?

792 Búbánat 2006-04-03 16:39:03 [Válasz erre: 791 frushena 2006-04-01 22:48:35]
A Germont szerepében fellépő Anthony Michaels-Moore pályakezdő korszakában részt vett Pavarotti ének-mesterkurzusán, amelyet felvett a Muzzik csatorna. Visszaemlékezve erre a filmre, mulatságos volt látni, ahogy a fiatal baritonista milyen megszeppenve és alázatosan követi a mester iránymutatásait, mennyire áhítatosan figyeli a nagy tenort, amint előénekli - inkább krákogja - Macbeth IV. felvonásbeli nevezetes áriáját… S aztán elénekelte Pavarottinak vagy háromszor, egyre tökéletesebben az áriát, amíg ő rá nem bólintott, megelégedve teljesítményével. Azóta „kinőtte” magát Michaels-Moore, erről több CD, DVD produkciója tanúskodik. Öröm lesz személyesen itt Budapesten köszönteni őt, és Rost partnereként egyik híres szerepében együtt hallani őket.

791 frushena 2006-04-01 22:48:35
[url]http://www.mupa.hu/programok_egyseg_program_details.jsp?programId=10110448;Violetta Valery : Rost Andrea[/url] Két alkalommal szeptember 12. és 14.

790 frushena 2006-03-25 16:16:55
2007 Chicago! Rosalinda szerepét énekeli a Denevérben