Szerintem abszolút hoztad a megfejtést...de nem fogom jobban megmagyarázni.
hallgasd meg a 2. szonátá, nem is kell sokat, rögtön az elején van a nagy durranás.
Azóta egy kicsit már megöregedett :)) , de azért még csinos .
Én anno ezzel az albummal kezdtem el hifizni. Ez indított el. Már majd elfelejtettem.
Jó lenne ez, csak az a baj, hogy a virtuozitás a szemem láttára nyomja el a zenét .
Manyír, manyÍr...Pedig ott van a zene mögötte, nem is kicsi. Ne rángassa, ne nyíresse, ne vibrálja, ne gyorsítsa-lassítsa... nem a malterből van a ház, hanem a téglából.
" Adj esélyt a téglának " ez a jelmondatom :)
Kicsi kortárs kitekintés.
Ma sokat vezettem, rádiózás, volt minden, még Dankó Rádió is, komolyan....
De a Bartókon elcsíptem egy szólóhegedű-darabot, amin egészen megakadtam. Mert ki nem állhatom a hegedűt szólóban. Bach rémisztően megutáltatta velem. De ez valami egészen más.
Q..vajó zene. Megjegyeztem az időpontot, visszakerestem, és kiderült, hogy egy Ysaye szólószonáta egyik tétele ment,
Titkos kapcsolat van a régizenével, mindig ezt hajtogatom...:)
Vajon hegedűsünk játszotta?, vagy mit szól egyáltalán...?
Csatlakozom. :)
Az a hivatkozott Caldara lassú tétel a maga cselló szólójával sok hasonlóságot mutat J.S. Bach zenéjével.
Na ne.
Caldara meg Vivaldi az nagyon nem egy súlycsoport. Nem egy gyúródeszka.
Nekem inkább elő-Bach-szél érzetem van vele...:)
Caldara jó, van benne craft. És tud is.
Idősebb, mint Vivaldi és idősebb , mint Handel. Érdekes, mintha belőlük lenne összegyúrva.
Vagy netán tőle tanultak, lestek el dolgokat a fiatalok ?
( Előadás nem a legjobb, de ezt találtam :(
Ez a Caldara prímán szól csak hangszerekkel is. ( oboával ének helyett még nem próbáltam... de simán jó lenne sztem. )
Olyat találtam, hogy csak na. :)
Köszönöm Neked és Chord fórumtársnak is a reagálásokat! Majd igyekszem tágítani látókörömet a Vivaldi-zenét illetően. A két küldött linket meghallgattam. Különösen a furulyás tetszik; szédületes!
Minden jót!
Még, nyugtatónak.
Szintén a hogyanon a hangsúly.
Szintén rá lehet függeni...:)
Nálam volt úgy, sok éve, hogy egy hét eltelt, mire leálltam róla.
Igazi zenei kábítószer. Na, ebben aztán van meta-cucc. Rendkívül komplikált dolog, hogy mi szív ennyire be.
Van a második harmad körül, az egyetlen kórusos rész. Rövid. Azt, volt, hogy tízszer meghallgattam...
Az a csattogás, én mindig azt hiszem, hogy valamelyik hangszer billentyűje vagy mije... a többiben, alig-alig hallatszik.
SACD-n mesés hangminőség.
Már lenyugodtam :))
Mert te persze mindent egyből felfogsz.
Most elképzelek egy tanárt, aki pár próbálkozás után kiszalad a tanteremből, sőt, az iskolából, mert a növendék nem érti amit mond neki. Hát, nem volna életszerű. :)
Sivít, ha nem így fújsz ( lehelsz ) . Zajos. szzzzzz van benne. Attól még jó a zene. De nem olyan szép a hang. Legalábbis bfl-nél.
" Az első , az az általad 'lényeg'-nek tartott dolog, amit valóban, a kotta, az követ/leír/stb."
------------------
ÁÁ, nem.. Azt írtam, a kotta egy vázlat, ami a lényeget tekintve nem tartalmaz tévedést. De nem a kotta a lényeg ! Azt írtam, hogy a mű lényege egy ! Hogy EGY ! Nem azt, hogy a mű lényege a kotta ! A lényeg sokkal több, mint a kotta !
ÁÁÁ nem írok többet.
Küldök linkeket aztán kakukk.
Szerintem is itt a pont.
Napok óta ezen a Festa - La Spagna 32 contrapuncti lemezen rugózom. Nem tudok róla lejönni. :) Ahogyan az első nóta elkezdődik, én attól teljesen oda vagyok. A legfinomabb zene amit eddig hallottam. És az ujjamat oda merem tenni, hogy az előadás hogyanja a domináns, nem pedig a kottakép.
Csak tudnám, hogy mi a fene csattog a nyitó tételben.
A furulya hangképzéséhez nem értek. Fuvolánál állítólag a meleg levegőt kell áramoltatni a csőben, gondolom itt is erről van szó. Próbálj meg lehellni egyet és figyeld meg, hogy mi történik a szádban. A nyeved pont úgy fog állni, ahogyan írod.
Szerintem ez az egész csak olyan parasztvakítás. Ha jó a légzéstechnikád és profi módon adagolod a levegőt, akkor nincs szükség erre a szájüreg öblösítésre. Az intonálásban biztosan segíthet, főleg a magas hangok jó helyre pozícionálásában, de, hogy valaki mindig ilyen degenerált módon fújjon...hát...
Tipikus akadémista gondolkodás. Logikailag belekötni nem egyszerű.
Próbáld onnan megérteni, hogy a jó régizene az mindig többrétegű. Mindig. Az első, az az általad 'lényeg'-nek tartott dolog, amit valóban, a kotta, az követ/leír/stb. Meg valóban, innen lehet tudni, hogy az egyik egy Machaut, a másik meg egy Vonósszerenád. Ha ezt lényegnek nevezed, meg kell hajoljak előtte.
Csak az a baj, hogy a helyzet bonyolultabb, jóval. Mert belép egy új faktor, a 'hogyan'. Ez már a belső rétegek egyike. A 'hogyan', a régizenében, az sokszor a 'vers mondanivalója'. Maga az üzenet, a módus. Nem az abszolutérték, hanem a görbe meredeksége. Sőt, olykor a meredekség időbeli fel/lefutása. Pl. a CD technikában, még a hőskorban, a BitStream konverterek voltak ilyenek.
Tulajdonképpen egy kód, amely a kottában nincs meg. De a zenében viszont ott a kikódolt állapot.
Zenei példa, ha túl bonyolult így. Ott van pl. egy Folia variáció-sor. 3-4 akkord monoton ismétlődéséről van szó. Szerinted a lényeg a 3-4 akkord, ami a kottában, vázlatként le van írva. Ez igaz, mert innen tudjuk, hogy nem Sosztakovics. Szerintem a 'másik' lényeg, ami gyakorlatilag kritikus, a 'hogyan'. Hogy én játszom otthon gitáron, egy végzős konzis játssza, vagy a Hopkinson Smith. Mindhárom esetben az akadémikus elmék elől rejtett tartalom, ami ennek a zenének az igazi ereje, a belseje, másképp fog megjelenni/meg nem jelenni. És ez nem szemléleti kérdés, hanem lényegi kérdés.
De, amúgy, valóban szemlélet kérdése... maga a nyelv is összegabalyítja a dolgokat...:)
4500
4499
Megint egy kedvenc ( a furulyás Vivaldi.) Ami az igazi kunszt ezen a felvételen, az a csodaszép blockflőte hang. Ilyen szép hangot csak az tud csinálni, aki az ún. 'open mouth ' technikát tökéletesen tudja használni. Sokan fújnak ezzel a technikával többé-kevésbé ( a világbajnok holland iskolában tanítják ) , de igazán elsajátítani keveseknek sikerül. Nem csak muzikalitás kérdése.
A lényege, hogy a nyelv a szájüregben egy homorú és laza állapotban a szájüreg legalján van, ezáltal egyáltalán nem kerül a kiáramló levegő útjába. Az benne az egyik szépség , hogy nincs semmilyen sziszegő hang emiatt. Nagy a szájüreg, mély a tónus. Te erről biztos többet is tudsz.
A vázlat az pont a lényeg megragadása, süsdmeg ! Milyen vázlat az, ami nélkülözi a lényeget ???
Látod itt van a szerencsém, hogy mindig műben gondolkodom.
Számodra létezik LÉNYEGI eltérés két előadás között, számomra meg nem.
Eltérés az igen, lényegi eltérés az nem. Ha egy előadás eltér a mű lényegétől, ( ami EGY és az, ami ) , akkor én téves értelmezésről beszélek, te meg 'alternatív'-ról.
( Most jön az a sirám, hogy : " de honnan tudod, hogy mi a lényege...hogy melyik a helyes értelmezés...te döntöd el? ....stb )
Mire majd én mondom, hogy " neeem, nem eldöntöm, hanem felismerem ( vagy nem, akkor tévedek ) . "....és így tovább 155-ödször..
Tulajdonképpen CSAK szemléleti különbség van. Én úgy szemlélem a művet, hogy csak egy dolog, te meg úgy, hogy lehet akár több is. Legalábbis a 'különböző lényeg' vagy ' lényegi eltérés két előadás között' kifejezésed egyenesen erre mutat. Persze ha az előadásnak nem kell a műhöz igazodni, akkor neked van igazad.
De ha igazodnia kell, akkor sajna egy műnek csak egy lényege van és ahhoz kell igazodnia. Hogy mi az a lényeg, arról lehet más a véleményünk. De hogy kettő is lehet egyvalaminek a lényege...azt én nem.
De mondom., ez szemléleti kérdés.
Lényeg? Biztos? Hogy nincs más 'lényeg' itt a színen?
Akkor hogy lehet, hogy jókora, igazából lényegi eltérés van a két előadás között??
Akkor hogy lehet, hogy sokszor két 'kottahű' előadás között éppen csak annyi különbség van, hogy az egyikért fizetünk horror árat eredeti lemezen, a másik pedig ingyen sem kellene, letöltve?
Helyesebbnek tűnik a 'vázlat'.
A kottaolvasásban az a helyes szabály, hogy nincs szabály. ( a régizenében. )
Valami azért van: Viccesen hangzik, de a LOGIKA. A logika az útmutató. Az is csak arra való, hogy egyes interpretálók túlzott egóját megnyirbálja. ( Ami nem lehet úgy, az nincs is úgy. És nem is volt úgy ) Miért olyan BIZTOS mégis a művek önazonosságának a fennmaradása? Hogy ugyanaz marad ?
Hát azért, mert a kottaírás a LÉNYEG- ről szólt. Biztos lehetsz benne, ha egy régi kottát olvasol, hogy a lényeges dolgok pontosak. Azzal törődtek. És, ami a legfontosabb: elegendőnek is tartották a lényeg ismeretét.
Elég is.
A régi zenék kottája egy közérthető, pontos VÁZLAT, talán ez a legjobb szó.
Nekem pl gyerekkoromban a szüleim megtanították, hogy készítsek olyan vázlatot, amiből mindenki tud tanulni. Eleinte nem egyszerű. De bele lehet jönni.
Nanémá, milyen jól összehoztam így reggel..:)
Ezt a Verdi dolgot onnan gondoltam, hogy a Vivaldi nyitány középrésze, a lassú rész, előadását tekintve, a romantikus operákra emlékeztet. 1979-et írunk, nincs mit csodálkozni. A többség ekkoriban ennyit tudott a barokkról. Sajnos ma sem jobb a helyzet.
Értékeltem volna, ha a régizenészünk bedobja magát és szól pár szót a barokk kották olvasásáról. Mert ez kicsit olyan, mint az angol nyelv. Azt írják, hogy kefe, és úgy ejtik, hogy zongora. Szóval az nem egészen úgy van, hogy Vivaldi leírt egy nyújtott ritmust és azt minden esetben nyújtottnak kell játszani.
A barokk nagyon szabadon kezelte a dolgokat és akár a harmóniák megváltoztatásához is szabad kezet adott. Akkoriban nagyjából semmi sem volt kőbe vésbe. Aztán jött Bach... Egy kottában pl. észre kell venni a hemiolát, vagy tudni kell, hogy hogyan kell ténylegesen eljátszani egy siciliano ritmust. Ha úgy játszanánk, ahogyan az le van írva, hidd el, borzalmas lenne. És egy csomó ilyen van a kottában. Érzésem szerint Alessandrini csupán helyesen játssza a ritmusképletet, nem pedig meghamisítja azt. Ráadásul ezek a régizenészek az eredeti kézirat kópiáit nézegetik, mert már az urtextnek sem hisznek.
Ebbe érdemes lesz egy kicsit belehallgatni. Mennyivel másabb, mint amit Scimone csinál! A hangzás szellős, áttetsző, nincsen vonóba belefekvés, a hangok nem érnek egymásba, lüktet, lélegzik a tétel. És ez az énekes is, milyen már? Hát nem egy tipikus bel canto specialista. Elsőre tök jellegtelen, aztán meg nem lehet lekapcsolni. Most képzeld el ezt a tétel Lucia Poppal vagy Kiri Te Kanawával!
És ha ez nem volna elég, az albumon van egy olyan furulya versenymű, hogy annál már tényleg nem kell jobb.
Akkor, most legyen egy kicsi Rore madrigál.
Az Éhező Kutya. Meg Dürer. Hónapok után jöttem rá, hogy inkább ez a Sóvárgó Kutya.
Az egyik legkomplikáltabb booklet, ami valaha a kezembe került. Azóta is csodálom, hogy a Glossa ezt olyan lazán kiadta, mintha csak egy csúsztatott palacsinta receptje lenne.
Nem véletlen kérdezte.... mert az alap felprogramozottságunk lazán predesztinálja preferenciáinkat. Hogy milyen lemezekkel vagyunk körbevéve. Miket hallgattunk, miken nőttünk fel.
A kétfajta előadás különbsége, szerintem, messze túlmutat a tempó-differenciákon. Azon is, hogy Sara Mingardo egy egészen-nagyon más kaliberű énekes, mint a másikon, a kolléga. A lényeg megint ott van, hogy az egyik saját maga siránkozik, szentimentális-sírás-rívása az érzékeny közönséget persze, hogy belerántja a kollektív sajnálat-maximumba. A másik, az szikárabb, erősebb tartású, mert ő történetet mesél. És rám erősebben hat az egyenesen elmesélt történet, mint az el-sírt történet.
Mindig a történet a lényeg a régizenében.
Meg az, hogy milyen zenéken szocializálódtunk.:)
Mindamellett, a zene, az maga a gyönyörűség.
Igen , ez az. Lustaság. A tárhelyemről tettem fel, a cd már régen elveszett...:)
Az a Tomkins, az fenomenális.
Melyik a lemez? Ez? (értsd: óvatos bátorítás a vizuáliskultúra-eluralkodás miatti képigény kielégítésére, avagy, miért nem használod a képi támogatást?)
Köszönöm reagálásodat és a linket! Igen, szeretem Verdi műveit, alapjában véve „operás” vagyok.
A Stabat matert több változatban is ismerem. Amit belinkeltem, azt bő 20 éve. És még eddig ezt találtam számomra a „legérvényesebbnek”. Érdekes módon éppen mostanában hallgattam bele abba a felvételbe, amit Te linkeltél. Igen, 25 év alatt sok minden változik. Erős, karakteres előadás az Allessandrinié. Világos, hogy Ő „keményebben” értelmezi a művet. Ez a felfogás is jogos természetesen. De a kíséret ritmusa nekem túlzóan „pregnáns”, főleg ebben a tempóban. (Lehet, hogy hülyeséget írok, de így valahogy „eltolódik” a hangsúly: a kisnyújtott ritmusérték helyett már-már kiséles ritmusértéket hallok, ami zavar.) Továbbá, a felső szólam uralkodása miatt számomra szinte eltűnnek a harmóniák, főleg az énekszólam alatt. És így kevéssé érzékelem a szöveghangsúlyok alatti váltásokat, ami miatt „szegényebb” lesz számomra az előadás.
Köszönöm az ajánlást, meghallgattam őket. Most pont azon gondolkodom, hogy ezeknek az előadásoknak mikor fog véget érni az életgörbéjük. Vivaldi műveinek előadói gyakorlata annyira megváltozott napjainkra, hogy ilyen előadásokkal ma már nem szerencsés kijönni a nemzetközi színtérre. Ez az Eja Mater, fons amoris ária nagyon megkapó, de ha meghallgatod Alessandrini verziójában, akkor nagyon mást fogsz kapni, pedig a kotta semmit nem változott.
Bizonyos előadások nagyon hozzá tudnak nőni az emberhez, mert emlékek tapadnak hozzájuk. És ilyenkor a váltás, egy merőben más előadói gyakorlatra, szinte lehetetlen. Én sem kívánnék már mindent kidobálni a puttonyomból csak azért, mert valami korszerűbbnek lett nyílvánítva, de azért remélem, hogy a különbséget, mert van, hallod a két előadás között.
Te ugye szereted Verdi operáit?
Mindig gondolkodtam azon, hogy a hegedűsök, azok mennyire nagyon különbözhetnek, mármint, zeneileg, hogy mit játszanak, pedig a népzene meg a régizene, az csak minálunk lett ennyire furcsán széttartó, a metszetük általában valami zagyvalék.... más országokban pedig nem ez lett.
Itt egy hegedűs mesterkurzus. Láttam/hallgattam néhány hasonlót, az élmény igen erős.
Hát Corvette, jól feladtad a leckét.. Nem mintha nem tudnám, mi a legkedvesebb zeném, mert nagyon is tudom.
Itt van a második kötetben az első motett: Victimae laudum phascalis...
Csakhogy ... Nem tudok felvételt mutatni. Néhány ugyan van fenn a neten, de... egyik sem az igazi.
Némelyik felvétel pláne neves ( és tudós ! ) előadóktól van, de valahogy nem...
Egyszer hallottam élőben, egy hidrogén-gyújtóbomba van benne elrejtve Egyetlen emberrel találkoztam hosszú és hányatott életem során, aki tudta tényleg, mit és hogy kell ezzel.
Azért megpróbálom illusztrálni valamivel. A szépségét ugyan nem fog sikerülni, de talán a kraftot igen.
Ha már nagy a baj, nálam ettől helyre áll a rend :)
Csak az első két percet hallgatom meg, addig csak a stílus román, a zene magyar. 2:03-nál kikapcsolom.
Üdvözletem!
A Nap tiszteletére én is beküldök két zenét.
Nagyon szeretem Vivaldi vokális zenéjét (is). Ez a Stabat mater részlet az egyik kedvencem.
És a kedvenc operanyitányom Tőle.
Az a csodálatos kék Foné! Hogy mi a titka? Az akusztikus tér.
A felvétel itt készült 2011 márciusában:
Csinos kis színház. Ahogy ránézek a nézőtérre és a páholyokra, már tudom, hogy itt nem lehet nagy utózengési idővel számolni. Sok ilyen és ehhez hasonló színházban játszottam már… Ezek nagyon hangulatos, barátságos helyek, de erősen tompítottak. Jó volna tudni, hogy signor Riccit mi vezérelte, amikor ide, erre a helyszínre álmodta meg a felvételét. Egy kiadvány esetén a jó akusztikus tér megfelelő kiválasztása legalább annyira fontos, mint egy jól sikerült smink egy szépségversenyen. Nem csak ápol és eltakar, de akár még olyan plusz értékeket is oda tud varázsolni az ember arcára, amelyek egyébként soha nem is voltak ott. Emlékszik még valaki Szabó Zsófika sminkmentes fotóira? Zenei felvételekkel is meg tudják csinálni ezt a trükköt. :)
Signor Ricci és az I Musici di Roma nagy kockázatot vállalt, amikor kihagyták ezt a megszépítő utózengést. A zenekar azért, mert így minden hiba, még a legapróbb melléfogás is azonnal és kérlelhetetlenül kihallatszik, signor Ricci meg azért, mert ez a fajta nyers, kicsit fakó, hosszú lecsengéseket mellőző, tompa hangzásvilág nem éppen az audiofil nagyközönség kedvence.
Signor Ricci kevés komolyzenei felvételt készített ezidáig, akkor is főként Accardot, Fornacciarit és az I Musicit foglalkoztatta. Az I Musici egy nagyon profi együttes, ezen a felvételen most csupán tizenketten vannak jelen, ennél azért egy kicsit többen vannak a valóságban. A kis apparátus annyira kicsi, hogy ennél kisebb már nem is lehetne, mert ha mégis, akkor már kimaradna pár kotta 
.
Ez kedvez az áttetsző hangzásnak és a szólamok érthetőségének, ugyanakkor, mivel együtthangzáskor akár ki is lehetne énekelni az egyes hangszerek hangjait, mert nincs duplázás, az egész produkció, hogy is mondjam, hiperrealistává válik. Itt most pont azt a hangzásvilágot kapjuk vissza, amit egy közönséges iskolai próbateremben is hallhatunk. Aki járt már zeneiskolában és eltölthetett pár órát egy hegedű vagy cselló órán, aki részt vett már 50 fő befogadására alkalmas előadóteremben rendezett tanszaki vonós hangversenyen, horribile dictu vonószenekari koncerten, az biztos, hogy azonnal felkapja a fejét és el lesz bűvölve a felvételtől. De egy valamit nagyon jegyezzünk meg! A megszokott koncerttermekben általában nem így szól a zenekar. Ott sokkal több a basszus, sokkal jobban terülnek a cselló és a bőgő mély hangjai a színpadon, leszivárognak a nézőtérre és beveszik magukat az ülések háttámlájába is, a hegedűk fényesen csilingelnek és hosszú másodpercekig verődnek oda-vissza a falakról egy nagy tutti lezárás után.
A Foné felvételen is van lecsengés, nagyon korrekt és pontos lecsengések, de semmi túlzás. Ezek gyakorlótermi lecsengések. Ez az előadás, ez a produkció nem kozmetikázza Vivaldit, nem rak rá alapozót, kontúrt, szájfényt…olyannak mutatja amilyen. Ahogyan csak nagyon ritkán hallani. Tudjátok, hogy ez a Foné kiadvány mekkora kurriózum, hogy mekkora lángész ez a signor Ricci, hogy ez a projekt egyáltalán kipattant a fejéből és még technikailag is meg tudta valósítani? Az elektronikáit maga készíti, akárcsak a prof.
31 tétel van a lemezen. Rövidek, összesen 57 perc az egész. Egyik sem a Grosso Mogul, mégis, olyan csodálatos a zenei anyag, annyira sokrétű és változatos az egész, hogy nem lehet betelni vele. Átállítja a belső órát és ami egy óra a valóságban, az mindössze öt percnek tűnik. És az előadás sem qtya!
Transatlantic - Cincinnati Symphony Orchestra, Louis Langrée
62nd Grammy Awards (2020)
Nominee - Best Orchestral Performance
Keresd az egyet! :)
Edgard Varèse’s epic Amériques with 146 musicians.
Részemről, az örök, a misztérium, a tiszta szellemiség, ami az utolsó porcikámig megtalált, 20 éve is meg most is:
A régi kiadás:
Ez egészen gyönyörű.
Meg az a zenekari belépés, az nagyon-nagyon különleges. Meg ez a bipoláris mögöttes érzés, végig, egészen zseniális.
Úr az, aki ilyet hallgat.:)
Nálam ma már holnap van, és itt van a zeném.
Ennél régebbit nem találtam.
Bár nem vagyok úr, magamra vettem a felhívást. Kíváncsi vagyok a véleményükre. Nekem ez az egyik kedvencem. Sajnos nem tudok szép vastagbetűs hivatkozást megadni, csak erre vagyok képes.
https://www.youtube.com/watch?v=pSsBJLbM_Mk
De komolyan. Holnap, mindenki, első bejegyzésben, egy zenét, ami, neki, olyan.
Kis pszicho-analízis...
