459 Búbánat 2016-02-06 13:43:16
[url] https://www.youtube.com/watch?v=Q-RQu7FSQO0; A Shakespeare Bál sztárvendége: Plácido Domingo! [/url]

457 Cilike 2016-02-06 13:26:48
Egyébként döbbenet, hogy az emberek egy része mennyire bunkó. Beültünk -én már 6 óra után nem sokkal- a nézőtérre, szépen csendesen, kollégáim közül is, meg egyéb a Házhoz kötődő emberek, nevesek is. mindenki tudott viselkedni. Aztán Domingoval együtt betódultak az operatőrök, fotósok -azt még el is nézem, hiszen az a dolguk, hogy fotózzanak, forgassanak. Mikor a kamerákat kiküldték, pár ember azért megpróbált stikában a telefonjával felvételt készíteni -én már ezt sem értem, hiszen ha megkérnek, hogy ne tegyem, én rögtön elteszem a telefonomat. Aztán elkezdtek beszivárogni az elsőbálozók, a többség aránylag tisztességesen még megállt a bejárat közelében, vagy leült a hátsó sorokba, de volt egy-két liba -nem tudok erre mást mondani-, aki -miközben Domingo a színpadon énekelte a Besa me mucho-t- belejtett és előrement, leült szépen az első sorban. Komolyan mondom, hihetetlen, hogy az égvilágon semmi jómodort nem tanítanak ezeknek, pedig lenne rá pénz, gondolom.

456 Heiner Lajos 2016-02-06 13:23:34 [Válasz erre: 455 Búbánat 2016-02-06 13:15:03]
"Machbet". Ebből lett a Die Machbet des Schicksals.

455 Búbánat 2016-02-06 13:15:03
[url] http://fidelio.hu/zenes_szinhaz/2016/02/04/placido_domingo_interju_opera_shakespeare_estely/; Plácido Domingo: "Te magad vagy a hangszer" - interjú [/url] FIDELIO, SZENTGYÖRGYI RITA 2016.02.04. 09:19 - Mit szól ahhoz, hogy az ön iránti hatalmas érdeklődés miatt gálaestté alakította át a budapesti Operaház az idei operabált? - Hízelgő és megtisztelő számomra, hogy felkértek erre a rangos eseményre a nagy történelmi múlttal rendelkező budapesti dalszínházban. Mivel sok hűséges rajongóm van Magyarországon, nagyon örülök, hogy a nézőtér befogadóképességének a meghagyásával, sokkal többen vehetnek részt a gálán. A szervezők biztosítottak afelől, hogy a közönség éppúgy báli hangulatra számíthat, mint amikor Shakespeare Bálnak hirdették meg ezt a jótékonysági estet. - Több mint harminc év vendégszereplése során először lép a Magyar Állami Operaház színpadára. Milyen meghatározó találkozásokra emlékszik magyar énekesekkel, zenészekkel? - Számos kiváló magyar művésszel dolgoztam együtt, oszthattam meg a színpadot, köztük Solti Györggyel, Marton Évával, Carelli Gáborral, Polgár Lászlóval, Rost Andreával, Sass Sylviával, Tokody Ilonával, Várady Júliával. Legutóbb egy valenciai Machbet produkcióban Nánási Henrik volt a partnerem. - Néhány éve kijelentette, hogy hetven éves korában végleg felhagy az énekléssel. Mégsem gondolta komolyan? - Nem emlékszem, hogy valaha is kijelöltem egy konkrét évszámot. Mindig is azt vallottam, hogy ha úgy érzem, már nem vagyok képes a legjobbat adni magamból, akkor abbahagyom, de nem előbb és nem később. - Tenor hangfekvésének mélyülése miatt váltott 2009-ben baritonszerepekre. A Simon Boccanegrával új időszámítás kezdődött az életében? - A szüleim zarzuela társulatában énekeltem először bariton szerepeket. Amikor felvételiztem a mexikói operaházba, kiderült, hogy tenor hangfekvésem van. Mindig is szeretem volna elénekelni az operairodalom egyik legcsodálatosabb szerepét, a Simon Boccanegrát. Úgy gondoltam, hogy ezzel fejezem be az énekesi karrieremet, de aztán kiderült, hogy bírom a terhelést és képes vagyok tovább énekelni. Ezért a bariton repertoár más szerepeit is felvettem. - Tudja, hogy több mint ötven éves pályafutása során hol és hányszor lépett fel? - Hogyne, számon tartom a fellépéseimet, az operaelőadásokat, koncerteket, vezényléseket egyaránt. 2015-ig bezárólag több mint 3800 előadásom volt 148 különböző szerepben. És több mint 600 operaelőadást és hangversenyt vezényeltem. - Mi igaz abból, hogy az Otellót tartja a legkedvesebb Verdi operájának? - Általában mindig az a kedvencem, amit az adott napon énekelek. Mindamellett Otello egy különösen gazdag és csodálatos szerep a mélysége, az ereje, az érzelmek sokszínűsége, a zene nagysága miatt az első taktustól az utolsóig. És valóban, sok éven át kiváltképpen ezzel a szereppel azonosítottak. - A Három tenor koncertek létrehozásával küldetésként vállalta az opera népszerűsítését. Milyen szavakkal jellemezné művészi és emberi kapcsolatát Luciano Pavarottival és José Carrerasszal? - Mindhárman barátok voltunk, csodáltuk és szerettük egymást, rengeteget viccelődtünk egymással és vitatkoztunk a kedvenc focicsapatunkon. Luciano sajnos már nincs velünk, de Joséval változatlanul megmaradt a barátság. - Mi jelent Önnek nagyobb kihívást, erőpróbát, az éneklés vagy a vezénylés? - Nem lehet összehasonlítani a kettőt. Ha énekelsz, te magad vagy a hangszer, a testedből fakad a hang, és az a dolgod, hogy összhangot alkoss a színpadi jelenléted révén a többiekkel. Ha vezényelsz, nem te magad állítod elő a zenét, ebben az értelemben könnyebb karmesternek lenni, mint énekesnek. Ezzel szemben rád hárul a feladat, hogy szabályozd és koordináld a többiek munkáját, ebben az értelemben tehát sokkal nehezebb vezényelni, mint énekelni. - Ön mindig különös figyelmet szentelt a pályakezdő, feltörekvő énekeseknek. Ebből az érdeklődésből alapította meg a nevével fémjelzett Operalia nemzetközi énekversenyt? - Fiatalon a saját utam megtalálásával voltam elfoglalva, és szerencsés módon általában a megfelelő időben a megfelelő emberektől kaptam a megfelelő tanácsokat. És úgy gondoltam, jó lenne, ha tudnék segíteni a fiatal énekeseknek a képességeik fejlesztésében, a karrierjük beindításában. Ezért kezdeményeztem az Operalia létrehozását, majd a Young Artist programokat Los Angelesben, Washingtonban és Valenciában. - Számos jótékonysági akció fűződik a nevéhez, főként a háború és természeti katasztrófák elszenvedőit támogatja adományokkal. Mit tart sikernek ezen a téren? - Meggyőződésem, hogy azoknak a személyeknek, akiket több millió ember ismer, lehetőségük és módjuk van arra, hogy a nevüket segítségnyújtásra használják ebben a zavaros világban. Egyszersmind kiváltság és kötelesség mindenki számára, hogy a saját eszközeivel részt vegyen humanitárius tevékenységben.

454 Búbánat 2016-02-06 13:14:16
[url] http://nol.hu/kultura/domingo-eloszor-enekel-az-andrassy-uton-1600167; Domingo először énekel az Andrássy úton [/url] NOL.hu, Szemere Katalin, 2016. február 05. „Az élő legendaként tisztelt, 75 éves Plácido Domingo a szombati Shakespeare-estély sztárvendége, aki pénteken nemcsak operaénekesként próbált a Magyar Állami Operaházban, hanem „játékból" vezényelt is. Ókovács Szilveszter főigazgató Donizetti karmesteri pálcájának másolatával fogadta az egyik legismertebb operaénekest, aki tegnap a Bécsi Operabálon lépett fel. Domingo hivatalos Facebook-oldalán egyébként tegnap magyarul közölte: Hamarosan találkozunk Budapesten!”

453 Búbánat 2016-02-06 13:12:37
[url] http://magyaridok.hu/kultura/placido-domingo-szerint-az-opera-mufaja-a-nagy-verseny-ellenere-orokke-elni-fog-359707/; Plácido Domingo szerint az opera műfaja a nagy verseny ellenére örökké élni fog [/url] MTI, 2016. Február 5. ,péntek 23:59 A kérdésre, milyen érzés élő legendának lenni, szellemesen úgy riposztolt: „nos, sokkal jobb élőnek lenni”. Plácido Domingo január 21-én ünnepelte 75. születésnapját, de mint mondta, inkább úgy gondol életkorára, mintha háromszor 25 éves lenne. Akárcsak az MTI-nek néhány nappal ezelőtt adott interjújában, a pénteki sajtóbeszélgetésen is kifejtette: nagy privilégiumnak érzi, hogy képes örömet szerezni az embereknek. „Az évek múlnak, de nem akarod elhagyni a színpadot” – fogalmazott.

452 Cilike 2016-02-06 13:12:16
Hogy egy újságíró le bírja írni a "Hazám, hazám"-ról, hogy DAL...ez mindennek az alja.

451 Búbánat 2016-02-06 13:11:57
[url] http://magyarhirlap.hu/cikk/47035/Placido_Domingo_Az_opera_orokke_elni_fog; Plácido Domingo: „Akárhányszor jövök, mindig szebbnek látom Budapestet” [/url] MH/MTI – 2016.02.06. 08:58

450 Heiner Lajos 2016-02-06 13:06:50 [Válasz erre: 443 macskás 2016-02-06 12:00:56]
Jópár éve egy hasonlóan "agyas" "újságíró" a Szegedi Szabadtéri egy előadása kapcsán azon lelkendezett, hogy Caballe mily szépen énekelte a "Hazám, hazám"-at.

448 Heiner Lajos 2016-02-06 12:48:59 [Válasz erre: 447 -zéta- 2016-02-06 12:41:23]
Akkor egy Calls veszett el benne. Örökre.

447 -zéta- 2016-02-06 12:41:23 [Válasz erre: 443 macskás 2016-02-06 12:00:56]
Pedig ED énekelni is tanult, én hallottam is...

446 Heiner Lajos 2016-02-06 12:29:08 [Válasz erre: 441 Búbánat 2016-02-06 11:40:01]
Elmaradt a "tlen".
Elmaradt a "tlen".
445 Heiner Lajos 2016-02-06 12:25:57 [Válasz erre: 442 Cilike 2016-02-06 11:50:19]
Kedves Cilike, Sok köszönet a tudósításért. Domingot már sokszor leírták - aztán főnixként támadt fel. Láttam vele a Boccanegrat (Adornot is, de most a címszerepre gondolok) Berlinben, New Yorkban, Milanoban, Londonban, 2xBécsben. Milanoban, ha becsuktam a szemem, azt hittem, egy harmincas ember énekel. Repülök Barcelonaba.

444 macskás 2016-02-06 12:05:30
444
444
443 macskás 2016-02-06 12:00:56 [Válasz erre: 442 Cilike 2016-02-06 11:50:19]
Így van, kritikán aluli. Sír a telefon. Maradjon ED a kaptafánál, a szépirodalomnál! Ez még a Sztorimagazinnak is sok lenne!

442 Cilike 2016-02-06 11:50:19
Valaki mondja már meg ennek az újságírónőnek, hogy nem voltak Verdi-áriák...egy Verdi-ária volt, a Macbeth.ből, az Andrea Chénier-t NEM Verdi írta, hanem Giordano...nem is hasonlít a zene Verdiére. A markírozást pontosan ez jelenti: az ember kipróbálja a hangot, hogy hallja, milyen az akusztika, ami kényelmetlen, azt nem énekli teljes hangon.miért írnak olyanok, bulvár stílusban, akik nem értenek a műfajhoz? Amúgy :valóban, Domingo hangja elképesztő, ahogy megszólalt, az nem egy 75 éves ember hangja volt. Pontosan így szólt 25 évvel ezelőtt is. Annyi az egész, hogy a magasság már nincs meg. A középlágéban tökéletesen kiegyenlítetten szól, fényben, koncentráltan. Most azt sem éreztem, amit pl a Luna-áriánál,hogy levegőproblémai lennének. Mindez az ő esetében valószínűleg a szerencsés genetika is, hiszen a megjelenése sem egy 75 évesé. De ez a cikk, a zakója színével, meg a cipője minőségével...bocsánat, de ez kritikán aluli.

441 Búbánat 2016-02-06 11:40:01
[url] http://www.origo.hu/kultura/figaro/20160206-placido-domingo-shakespeare-bal-operahaz.html; Plácido Domingo: Lehet, hogy egy nap robottá válunk [/url] ORIGO.HU, ESZE DÓRA2016.02.06. 09:25 „A teljesen világos nézőtéren körülbelül hetvenen ülünk: zenekari próba kezdődik 19 órakor. Úgy hirdették meg, Plácido Domingo, a sztártenor csak jelzésszinten énekli el a budapesti Shakespeare-estély áriáit. Teljesen bevett nemzetközi gyakorlat, érthető módon tartogatja a hangját. Egy élő legendától a markírozás is világélmény, benne lesz majd minden. Öt perccel hét után Domingo olyan szerényen suhan be a Magyar Állami Operaház színpadára, mintha a szomszédból kopogna át. Mokkaszínű nadrágot, fahéjtónusú mellényt, karobárnyalatú zakót visel, csokoládébarna cipője azonban rögtön elárulja a prémiumminőséget. (Valójában persze minden darab az, csak hát ezen a nívón már kinek van szüksége hivalkodásra.)”

438 Héterő 2016-02-05 22:51:55 [Válasz erre: 437 Búbánat 2016-02-05 21:58:01]
Akkor ez csak kisestély volt? a) A hölgyeknek estélyi vagy stílusos, nem túl rövid koktélruha ajánlott, retiküllel és egyéb kiegészítőkkel. b) A hölgyeknek estélyi vagy kisestélyi ajánlott.

437 Búbánat 2016-02-05 21:58:01 [Válasz erre: 436 Cilike 2016-02-05 21:20:09]
Már 9.000 Ft-ért is lehetett jegyet vásárolni az "estély"-re...

436 Cilike 2016-02-05 21:20:09
Jelentek. Bementem a próbára. Domingo szólt, hogy nem fog hanggal énekelni. Azért énekelt, itt-ott átváltott falzettra vagy oktávozott, de meg-megcsillantotta a valódi hangját. Köhög. Nem zavarta, hogy csomóan vannak a nézőtéren, csak azt kérte, a kamerákat vigyék ki és senki se készíthet videofelvételt. Kedves volt és barátságos.

435 parampampoli 2016-02-05 20:27:03 [Válasz erre: 434 Héterő 2016-02-05 18:53:04]
Figyelmeztetni kell feltétlenül, mert különben még egy nagyfejű sznob és újgazdag tahó rövid ujjú inget vesz a szmoking alá.

434 Héterő 2016-02-05 18:53:04 [Válasz erre: 432 perempe 2016-02-05 16:13:38]
...férfiak választhatnak a szmoking helyett sötét színű öltönyt... ...hosszú ujjú fehér inggel (!), díszmandzsettával. Meggyőző igazság: hová kerülne különben a díszmandzsetta?

433 -zéta- 2016-02-05 16:23:30 [Válasz erre: 432 perempe 2016-02-05 16:13:38]
Félő, hogy az is sok lesz...;-)
Félő, hogy az is sok lesz...;-)
432 perempe 2016-02-05 16:13:38 [Válasz erre: 415 Búbánat 2016-01-07 12:11:21]
[url]http://opera.hu/musor/megtekint/shakespeare-estely-operagala-domingoval-2015/eloadas-201602061900/;Shakespeare Estély - Operagála Domingóval[/url] Csak 3 számot énekel holnap Domingo?

431 Heiner Lajos 2016-02-04 06:10:49
Domingoval láttam Salzburgban a Giovanna d'Arcot. A tenor talán Beczala volt. Szünetben a WC-ben csak két piszoár volt, iszonyatos sorbanállás. Mikor visszamentem, egy hölgy elég agresszívan a jegyemet kérte. Mutatom-mondom neki, persze németül, a legelső sorban ülök, a középtől pont jobbra, de hiába. Szerencsére a belépő ott volt a pénztárcámban. Meg hogy tegyem be a kabátomat a ruhatárba. Jó, de alatta csak egy fehér póló van. Akkor látom, a nő gravida. Adom a kabátomat, több más kékszínű orkán is ott lóg már. Közben elkezdődik a felvonás, következik a nagy baritonária. Beosonok, szerencsére alig vannak a teremben, azért nem merek egészen előre menni, leülök a harmadik, vagy negyedik sorban, pont szembe Domingoval. Ő kissámlin ül, úgy énekel, a kezében tablet, azon követi a szöveget. Hiába, gondolom, nem fiatal már, akadt már memóriazavara. Na itt ébredtem fel.

430 Búbánat 2016-02-02 10:08:44
Bartók Rádió, 19.35 – 21.55 Plácido Domingo 75 X/2. rész Massenet: Werther Négyfelvonásos opera Szövegét - Goethe nyomán - Édouard Blau és Georges Hartmann írta Vezényel: Riccardo Chailly Km. a Kölni Gyermekkórus (karig.: Hans Günter Lenders) és a Kölni Rádió Szimfonikus Zenekara Szereposztás: Werther - Plácido Domingo (tenor) Charlotte - Jelena Obrazcova (szoprán) Albert - Franz Grundheber (bariton) Sophie - Arleen Auger (szoprán) Intéző - Alejandro Vazquez (basszus) Johann - Anderkó László (bariton) Tiszttartó - Wolfgang Vater (bariton) Fiatal lány - Gertrud von Ottenhal (mezzoszoprán) (X/3. rész: jövő csütörtök, 12.05)

429 Búbánat 2016-01-26 10:45:57
Ma indul el a tízrészes sorozat a Bartók Rádióban 19.35 – 22.00 Plácido Domingo 75 X/1. rész Verdi: Otello Négyfelvonásos opera Szövegét - William Shakespeare nyomán - Arrigo Boito írta Vez. Lorin Maazel Km. a Milánói Scala Ének- és Zenekara (karig. Giulio Bertola) Szereposztás: Otello - Plácido Domingo (tenor) Desdemona - Katia Ricciarelli (szoprán) Jago - Justino Diaz (bariton) Cassio - Ezio Di Cesare (bariton) Roderigo - Constantin Zaharia (tenor) Lodovico - John Macurdy (basszus) Montano - Edward Toumajian (basszus) Herold - Giannicola Pigliucci (basszus) Emilia - Petra Malakova (mezzoszoprán). (X/2. rész: jövő kedd, 19.35)

428 Búbánat 2016-01-18 10:54:48
A Classica csatornán ezen a héten Domingo a "téma": január 18. (ma) - Bajazzók január 19. -Traviata január 20. - A trubadúr január 21. - Tosca január 22. - Cyrano de Bergerac január 23. - Pillangókisasszony január 24 - Mabucco

427 Kaliban 2016-01-11 17:46:39 [Válasz erre: 422 Beatrice 2016-01-11 08:38:34]
És Rálik énekel itt is Lady Macbethet. Domingo Machbeth áriáját, Rálik a lady áriáját énekli. Fantasztikus párosítás egymásután :-). Amúgy nm értem: miért nem vállalta be Petur bordalát? :-)

426 Heiner Lajos 2016-01-11 14:16:54 [Válasz erre: 425 Pristaldus 2016-01-11 12:16:19]
Arra meg varhatunk vagy husz evet...-:)
Arra meg varhatunk vagy husz evet...-:)
424 Heiner Lajos 2016-01-11 12:05:05 [Válasz erre: 423 Pristaldus 2016-01-11 11:02:14]
Miert, Sarastrot meg csak nem enekelhet?...:-)

423 Pristaldus 2016-01-11 11:02:14 [Válasz erre: 422 Beatrice 2016-01-11 08:38:34]
Háááát, nem tudom, ez a műsor?! Renato és Macbeth áriája mellett Domingo neve.... Így, olvasva is elég morbid.

422 Beatrice 2016-01-11 08:38:34 [Válasz erre: 421 parampampoli 2016-01-09 22:07:46]
Már a [url]http://shakespeareestely.hu/program/musor;hivatalos honlapon[/url] is ott van.

421 parampampoli 2016-01-09 22:07:46
A Domingo-gála énekesei közt FB információk alapján fellép Kolonist Klára is. Igaz, csak egyetlen áriával.

420 Myway 2016-01-07 18:34:27 [Válasz erre: 415 Búbánat 2016-01-07 12:11:21]
A proccok nem nézőtéri sorokban akarnak ücsörögni a nagyestélyikben 38 ezer forintért, hanem a megszokott báli, flangáló környezetben akarják látni-hallani az öreg sztárt a "megszokott" 100-200 ezer forintos belépőikért...

419 parampampoli 2016-01-07 14:02:46 [Válasz erre: 417 Búbánat 2016-01-07 12:35:49]
Hahahahah.... tehát MINDENKI mégse akarja hallani! Hahahahaha -:))))))))))) Itt az lenne a koncepció, hogy gyémántkövet -- aluminiumfoglalatban! A baj csak az, hogy már gyémántkő sincs, csak egy megkopott üveggolyó.

418 telramund 2016-01-07 13:14:52
Temetésekre nem járok, jártam éppen eleget!

417 Búbánat 2016-01-07 12:35:49 [Válasz erre: 416 parampampoli 2016-01-07 12:15:52]
Olvastam, hogy 20% kedvezményt adnak a belépőjegyek árából - hogy fogyjanak.

416 parampampoli 2016-01-07 12:15:52 [Válasz erre: 415 Búbánat 2016-01-07 12:11:21]
Hazugság!! Mindenki biztos nem. Én például határozottan nem. Ismeretségi körömben senki. Pedig elég sok operabarát ismerősöm van. Szóval így...

415 Búbánat 2016-01-07 12:11:21
PLÁCIDO 75 [url] http://mno.hu/zene/mindenki-placido-domingora-var-1322370; Operaház: mindenki Domingóra vár [/url] MNO.hu, Kiss Eszter Veronika, 2016. január 7., csütörtök 10:10, frissítve: csütörtök 10:27 Óriási az érdeklődés Plácido Domingo iránt, ezért az Operaház úgy döntött: estéllyé alakítja a február 6-i Shakespeare-bált, így a sztárvendég fellépését több mint 1236 vendég láthatja élőben, színháztermi kényelemben – jelentette be Ókovács Szilveszter, az intézmény főigazgatója tegnap a sajtó előtt. A báli főműsor látványos és szórakoztató elemekkel bővül, de idén a dalszínház mellőzi a nézőtér bontását, így többen és zavartalanul hallhatják a spanyol tenort. Plácido Domingo a műsor első részében Verdi-áriákat ad elő, a másodikban pedig a magyar közönségnek „személyes” ajándékot nyújt át és zarzuelát énekel. A jegyértékesítést a még megvásárolható helyekre már tegnap délután elkezdték. A tánc így sem marad el, erre, valamint a kötetlen beszélgetésekre az Operaház egyéb exkluzív kialakítású helyiségeit vehetik igénybe a vendégek. Az eseményre extra külsőségekkel várják a közönséget: vörös szőnyegen léphetnek be az épületbe, a két teraszt fáklyákkal díszítik, az előcsarnok dekorációi Shakespeare korát idézik, a személyzet is korhű ruhát ölt, és az Opera márványkorlátos főlépcsőjén reneszánsz muzsika szól majd. A világsztár tenor mellett a színpadon fellépnek a Magyar Nemzeti Balett művészei, szólistaként Kristina Starostina és Apáti Bence, valamint az Opera vezető szólistái, köztük Gál Erika, Pasztircsák Polina, Rálik Szilvia, Sáfár Orsolya és Szemere Zita, továbbá Palerdi András, Szegedi Csaba, az Opera énekkara. Az estet Halász Péter főzeneigazgató vezényli.

414 Búbánat 2015-12-21 10:13:04
Ma déli 12 órakor és este 8 órakor is láthatjuk a Classica csatornán: PUCCINI: TOSCA Legendary Recordings - Jewels of the Past 21.12.2015 12:00 LÄNGE DES PROGRAMMS: 01:56:36 DIRIGENT: Bruno Bartoletti INSZENIERUNG: Gianfranco de Bosio BÜHNENBILD: Giancarlo Pucci KOSTÜME: Giancarlo Pucci SOLIST GESANG: Raina Kabaivanska (Tosca) Plácido Domingo (Cavaradossi) Sherrill Milnes (Scarpia) Giancarlo Luccardi (Angelotti) Placido Domingo Jr. (Hirte) Domenico Medici (Schliesser) Alfredo Mariotti (Messner) Mario Ferrara (Spoletta) Bruno Grella (Sciarrone) CHOR: Ambrosian Singers ORCHESTER: New Philharmonia Orchestra BILDREGIE: Gianfranco de Bosio I, 1976 NÄCHSTE AUSSTRAHLUNGEN: 21.12., 20:00 22.12., 03:00

413 telramund 2015-11-15 21:27:23 [Válasz erre: 412 parampampoli 2015-11-15 21:20:48]
Le lenne söpörve az biztos média felhajtás ide vagy oda.

412 parampampoli 2015-11-15 21:20:48 [Válasz erre: 411 Heiner Lajos 2015-11-15 16:29:51]
Kizárt dolog, hogy Domingo egy effajta összehasonlítás veszélyének kitenné magát.

411 Heiner Lajos 2015-11-15 16:29:51 [Válasz erre: 409 Edmond Dantes 2015-11-15 11:32:40]
Tavaly februárban hallottam utoljára élőben Bécsben, A két Foscariban. Nem lehetett észrevenni, mikor vett levegőt. Pozsonyban lesz Boccanegra, jó volna, ha Agachevel felváltva énekelnék a címszerepet.