Gáti a Don Pasqualéban? Talán nem is énekelte színpadon (sem?) a szerepet, MÁO-ban biztosan nem. Ellenben én a Falstaff mellé másiknak beírtam a Forza Don Carlos-Melitone kettősét, ami az adatbázis szerint szintén bar-bar duett. Többször láttam Bende Zsolttal, aki szintén lírai bariton volt (Melitone), Don Carlos vitán felül bariton szerep.
Igen, ma délután én is megnéztem az angol wikipedián, ott tényleg basszus a címszereplő. Gondolhattam volna, hiszen jól ismerem Gregor József és Gáti István előadásában. Ha elővettem volna a velük készült CD felvételt, a hátoldalán ott van feketén-fehéren, hogy neked van igazad :-(. Ebben a hónapban nem remekelek ebben a Játékban.
Kedves Pósa, a Don Pasquale inkább basszus, néha öregedő bariton is el tudja énekelni, ha van mélysége, de a szólam fekvése nem bariton...
Úgy látom egyedül maradtam az én megoldásommal:
...valamint J. Haydn is maga dirigálta több operája magyaro.-i (ős?)bemutatóját Eszterházán:
Kedves -z-, megosztanád velünk a szerdai feladvány megfejtését? Nálam csak egy "-" jel látható.
Érdekesség a tegnapi kérdéshez:
Kedves Barátaim!
| Edmond Dantes | 22 |
| Gabor | 22 |
| Búbánat | 21 |
| gezakadocsa | 20 |
| gézamalac | 12 |
| Hangyászsün | 12 |
| Nagy Katalin | 11,5 |
| tibka1 | 10 |
| Pósa | 8 |
| Fidelio | 1 |
| nemett | 1 |
| PadamPadam | 1 |
Valószínűsíthető, hogy a Trisztán-idézet utólag került be az "Ich möchte hingehen"-be:
A tegnapi kérdésnél elfogadtam a Germanenzugot is...
Debussy levele így folytatódik:
Igen, ezt az infót én is beírtam a játékba - csak úgy mellékesen...
Èrdekessèg: a másik "legrövidebb" MET-igazgatò Herbert Witherspoon volt, aki 1935. május 10-én, hat héttel hivatalba lépése után hunyt el a Házban, szívrohamban.
Nagy Katalin Játékostársunk hó végén fél pontot kap a tegnapi fél jó válaszért...
Kedves Barátaim!
| gezakadocsa | 20 |
| Edmond Dantes | 19 |
| Gabor | 19 |
| Búbánat | 18 |
| Nagy Katalin | 15 |
| gézamalac | 11 |
| Pósa | 10 |
| Hangyászsün | 10 |
| tibka1 | 9 |
| PadamPadam | 5 |
| Pintyi | 5 |
| nemett | 1 |
| Fidelio | 1 |
Kedves Játékostársak,
A tegnapi játék-kérdéshez („Hamvaiból feltámadó madár”) tán érdeklődésre tarthat számot:
Már nem élő barátom írta az alábbi cikket, kimerítően foglalkozva Velence operaházának (La Felice) „főnixmadárként" való feltámadásaiból.
Szabad Újság, 2004. december 22., Varga József
... és a
Főnix újjáéledt!
A Serenissima, azaz „őfelsége Velence”, a
szinte ezeréves tengeri köztársaság zenei és képzőművészeti múltja csodálatosan
gazdag. A tizenhetedik században kapta első, a nyilvánosság számára is nyitott
kőszínházát, melyben főleg operát játszottak. Eme korszakos esemény időpontja
az 1637-es év, amikor is megnyílt a San Cassiano néven ismert operaház. Már
Monteverdi máig élő remeke, az Odüsszeusz hazatérése is itt hódította meg
közönségét. Ma már csak egy hatalmas, de díszes kőtömb hirdeti e nevezetes
helyet. Különben mintegy másfél száz év alatt összesen huszonkét operaház
működött a lagúnák városában, s ezek egyike az a San Benedetto volt, mely
azonban 1774-ben leégett.
A volt tulajdonosok, egy más helyen ugyan, de
felépítettek egy új épületet, amely a nevét a mitológiai, önmagát ötszáz
évenként elégető, de hamvaiból azonnal újjá is éledő Főnixmadártól kapta. Az
egykori névadók szinte prófétikus érzékkel rendelkeztek, amit az épület az
eltelt több mint kétszáz év alatt „fényesen” bizonyított is. A La Fenice 1792-ben
nyílt meg, de 1836 decemberében leégett, ám a város alig egy év alatt
újjáépítette.
A feltámadt Főnix tehát élt, de 1996. január
29-én éjjel két villanyszerelő „jóvoltából” az épület ismét a lángok martaléka
lett. Most már lényegesen több időre volt szüksége a „madárnak”, hogy hamvaiból
újjáéledjen, s a La Fenice újra reprezentatív operaháza legyen Velencének, és
betöltse prominens helyét Európa zenés színházainak sorában.
Az első megnyitó éppen egy éve volt, de akkor csak nyolc zenekari estére került sor, mivel a színpadtechnika még nem működött biztonságosan. Most, november 10-én este azonban már felment a függöny, s megszólalt újra Giuseppe Verdi remeke, a La Traviata. Igaz, a hivatalos megnyitó a VIP- kategóriába tartozó prominensek számára két nappal később volt, s a történelem majd ezt a napot fogja regisztrálni, de ám a tényleges, a szélrózsa irányából összesereglett igazi rajongók előtt - akik között én is ott voltam -, mégiscsak két nappal korábban volt!
A Teatro La Fenice tehát - igaz 90 millió
dollárba került - eredeti helyén áll és működik. Részletekben vannak eltérések
az eredetihez viszonyítva, mivel az egykori dokumentációt is megsemmisítette a
tűz.
Az egész nézőtér színárnyalata - a fáradt rózsaszín bevonatú fotelekkel egyetemben - olasz specialitás. Rómában, Nápolyban szintúgy tapasztaltam a klasszikus széksorok helyett bizony enyhén édeskés, de változatlanul impozáns. A méltóságteljesen felemelkedő vajszínű vasfüggöny (!) meglepően egy aranyos mintával díszített fekete függönyt takar, mely nem túlságosan harmonizál a nézőtér rózsaszín-kék színárnyalatával.
A színház évszázados működése alatt az olasz zene nagyjai és apróbb mesteremberei mind-mind aktívan jelen voltak, de a csúcsot mégiscsak Verdi képviseli. Alkotói periódusának kezdeti és középső szakasza fonódik egybe a Fenice történelmével, mert itt szólalt meg először az Ernani, az Attila, a Rigoletto, a Traviata és a Simon Boccanegra. De míg az első hármat a siker mámora övezte, ám a másik kettő a rideg elutasítást kapta hozományul. Igen, 1853-ban ama zimankós márciusi estén, Velence közönsége megtagadta imádott Verdije remekét. Hogy miért? Hát azért, mert a Fenice előkelő közönsége önmagára ismert és nehezen tudta elviselni a „tévedt nő”, egy kitartott kurtizán tragikus históriáját. A Fenicében a Traviata megbukott, de pár hónappal később egy másik színpadon már igazi sikert aratott. A bemutató színterére három évvel később tért vissza, de azóta a mai napig 35 stagionénak képezi központi darabját.
És most, egy új éra kezdetén, ismét Valery Violetta áll a reflektorok fényében. Mégha a ma megtekintett előadás hagyott is némi kívánnivalót - a női főszereplő enyhe indiszpozíciója következtében -, mégis élvezetesen szép produkcióban volt részem. A 19. század Párizsa helyett a történet egy indifferens mai környezetben játszódik, markánsan kiemelve a hősnő végső tragikus elhagyatottságát. A zenei megszólaltatás - színvonalas zene- és énekkar - élén Lorin Maazel állt, s három élvonalbeli szólista - a különben neves, kitűnő koloratúrával rendelkező Patrizia Ciofi, a szépszínű és remek olasz-német tenor, Roberto Sacca, valamint a „hófehérhajú orosz herceg”-nek titulált bariton, a fenomenális Dmitri Hvorostovsky hozta az elvárt színvonalat, s tette felejthetetlenné az estét, melyet a színház társasági termeiben egy ültetett fogadás koronázott.
Végezetül említem, amit véletlenül tudtam meg, hogy a nehezen alakuló és elhúzódó építkezés alatt az a félelem uralkodott el a városban, hogy ha a La Fenicét nem sikerül felépíteni - Velence sorsa is a pusztulás lesz... A Főnix azonban újjáéledt!
Így küldtem be:
A CD-k fejlesztése idején Furtwängler már rég nem élt, ennek ellenére ezt is elfogadom, mert ahogy Gézamalac Játékostársunk fogalmazott frappánsan:
A tegnapi kérdéssel kapcsolatban nekem is Karajan jutott először az eszembe, de a guglizás eredménye az lett, hogy Furtwängler volt a kérdéses karmester.
Kedves -z-, akkor így: szàmomra idén május vègén volt a "premier": ld. 67091 sz. beírásomat MÁO-topikban.
Kedves ED, az Idomeneo-premier két éve volt...
Vagyis -mint már írtam- az egyik ruhacserélő egyén nem is szerepel a darabban... Nekem erről Auber operája jut az eszembe: ott egyenesen a címszereplő az, aki néma. Fontos része a cselekménynek? Naná, hogy! Csak éppen meg sem mukkan szegény lyányka, így született. Vagy Buoso úr a Gianni Schicchiben, aki "halva születik": már az opera cselekményének kezdete előtt elhalálozott. Fontos része a cselekménynek? Naná, hogy! Ha élne, még nem lenne örökség, amit el lehet happolni :-) De mint Kékszakállú mondá a kincseskamra ajtajánál: most már mindegy..
A modernebb fordításokban egyértelműem benne van, ahol kiderül, hogy megúszta Titusz a merényletet, hogy ő és Lentulus ruhát cseréltek. Tehát - ha nem is a színpadon látható módon - a nagyon is valós címszereplő ruhacseréje is része, mégpedig igen fontos része a cselekménynek.
Köszönöm, igen, ìgy màr emlèkszem Lentulusra, akiről keresgèlès közben olvastam, èspedig nem is a Mozart-, hanem a Gluck Titusban, aminek eddig a lèzezèsèről sem tudtam. Megjegyzem, Lentulus egyik Titusban sem szerepel, csak beszèlnek ròla, ès hàt egy nem-szereplő "szereplő" sem àtöltözni, sem nem-àtöltözni nem tudhat, azaz a Titusban sincs valòs szereplőnek valòs àtöltözèse, de ahogy Kèkszakàllù mondja a sokadik kulcsnàl: "most màr mindegy".
Szervília. Háládatlansága semmi mentséget nem talál. Azért akara letolni thrónusodról, hogy maga léphessen-fel reá, s’ hogy a’ felzúdúlt Népet megcsalhassa, bíborpallástba öltözve ment a’ Templom felé, hol tégedet öszvegyülekezve várt a’ Tanács. De, imádd az igaz Isteneket! ugyan-az a’ pallást lett néki veszedelme ’s néked védelmed, melly által vesztedet célozta; mert eggyike a’ Pártosoknak, téged gondolván a’ bíborpallást alatt, néki ment, ’s agyon döfte.
Már csak azt kérdezném, hogy a Titusban ki öltözik át, mikor? Max. ha kétszer láttam életemben, először 50+ éve a kölniekkel Bp.-en, Hamari Júliával. A Titus volt a másik tippem, pedig utólag evidensnek tűnik, hogy a frissen felújított Idomeneo ihlet(het)te a kérdést :-)
Erre nincs jobb válaszom, minthogy "Tényleg!". Köszönöm.
Ugye, a kérdés arra utalt, hogy van-e benne olyan szereplő, aki átöltözéssel másnak adja ki magát? Igen, van. Papagena öregasszonynak, boszorkának, majd egy ponton eldobja ezeket a cuccokat....
Az èn megfejtèsem ìgy szòlt:
Így van és mind a négy este tenorhőse az Operaház kényszernyugdíjazott tenoristája volt Závodszky Zoltán...
A hétvégi feladvány informatív volt, jelesül, mert megdőlt egy sok évtizedes tévhit miszerint Pesten nem játszották, nem játszhatták a Parsifalt. Játszották, játszhatták, ha talán csak egyszer is ... nem akármelyik évben.
Elfogadtam Perotti Gyulát Anthes György mellé...
Kár, hogy Petrovics igazgatói idejében még nem volt mobiltelefon. A kínos eset nem történt volna meg, a pesti operaközönség pedig kapott volna -vélhetően a Szimonové helyett- egy Kleiber-produkciót.
Kedves Barátaim!
| gezakadocsa | 21 |
| Búbánat | 19 |
| Gabor | 19 |
| Edmond Dantes | 17,5 |
| gézamalac | 7 |
| Hangyászsün | 7 |
| Nagy Katalin | 5 |
| Pósa | 5,5 |
| Pintyi | 4 |
| PadamPadam | 3 |
| tibka1 | 3 |
| nemett | 2 |
| Heiner Lajos | 1 |
| LEEDA | 1 |
| maris | 1 |
Wagnerről jut eszembe: Melyik művében van szó kecskéről?
Sőt Wotan A walkürben Hagent is említi! :O)
Mozi Klub, de interneten is hozzáférhetők.
A tegnapi kérdésre én a Walkürt (Alberich, Siegfried) és a Lohengrint (Wodan, Freia, Parzifal) írtam, és kaptam is pontot rá.
Columbo?
Jogos! (Bár itt az öreg királyon van a hangsúly, akinek a Trisztán világában idegen motívumát itt a MESTEREK MESTERE idézi.)
Sachs Evához intèzett szónoklata így kezdődik:
Pl. a maiban (Fekete etűd) pláne, hiszen a rosszfiú, a híres John Cassavetes karmestert alakít. Eddig a Pastorale-szimfónia viharzenéje és a Kis éji zene utolsó tétele ment. Ezek olyan slágerek, amiket mindenki ismer, ezért máris meg merek írni anélkül, hogy a tegnapi zenei feladványt spoilerezném.
Sok Columbóban van komolyzene :)
Szereti Ön Brahmsot?: 44:00-nél az I. szimf. 4. tételének részletét is bejátsszák. Alap persze a III.szimf.
Ki hinné: a Columbo-széria egyik korai opuszában (Gyilkosság tervrajz alapján) igaz, csak autórádión keresztül, de Brahms B-dúr zgv.-ének 2. tétele hallható.
Érdekes véletlen: ma délelőtt belenéztem az egyik tévécsatornán vetített filmbe és egyszer csak nini, mit hallok? Brahmsot. Majd megírom, melyik filmben melyik Brahms-mű részletét.
