Nem hiszem, hogy bármire célozni akarna Fáy F.I. orrával. Szerinted mi mást lehetne kiemelni a lemezborítót nézegetve?
Ráismerni Fáy alattomos (szellemeskedô) stilusára... Nem tudni, csak sejteni lehet, mire céloz F.I. orrának ujbóli kiemelésével. A földrajzi hasonlatból ezuttal kimaradt a Balaton átuszása, amit Schiff esetében annak idején feltehetôen nagy kéjjel gyömöszölt ki az agyából. Egyre inkább rühellem ezt a különös, Kocsissegg-nyaló Robinsont.
Sajna ,hogy anoním. Szerénységem is érdeklődne cikkírokéz felől. Addig is halad -Yung mostan vagyon a DunaTv-n
De még mindig nem tudom, hogy zsuzsinak tetszett e?!
Köszi, aztán megis találtam a NOL-on, úgyhogy 2x is elolvastam!:) Máris kíváncsi lettem a felvételre!
Sidespin-nek! Szép város Balástya Népszabadság • Fáy Miklós • 2005. január 4. Talán úgy kellene tenni, ahogyan Robinson. Venni egy papírost, középen kettéhajtani, és fölírni az egyik oldalára a sok jót, ami történt, a másikra meg a rosszakat. A végén kiderülne, hogy több okunk van örvendezni, mint szomorkodni. Megjelent a Fesztiválzenekar új lemeze. Máris jó hír. A Channel Classics a kiadó, ami azt jelenti, hogy a mind megbízhatatlanabbá váló nagy lemezkiadók mellett ez a kicsi cég komolyan gondolja a feladatát, a szép kritikákat kapott Rachmaninov-album után folytatják az együttmûködést. Nem kell feltétlen nemzeti kisebbrendûség-érzésben szenvedni ahhoz, hogy az ember örüljön, ha egy holland lemezcég adja ki a magyar zenekar lemezét. A Hungaroton borítóit mintha szántszándékkal terveznék úgy, hogy lebeszéljék a bizonytalanokat a vásárlásról. A Channel Classics borítója még akkor is színvonalasabb, ha most Fischer Iván orrát találja a leginkább hangsúlyozandónak. A mû, amit fölvettek, Csajkovszkij 4. szimfóniája. Ha nem is a legjátszottabb szimfónia, mégis nagyobb kockázat, mint a Rachmaninov, mert többen vannak és jobb nevûek a vetélytársak. A Fesztiválzenekart komolyan veszik. Pont. Sajnos. Jön a rossz oldal. A Fesztiválzenekar is szeretné komolyan venni magát, megmutatni, hogy érdemes velük fölvenni a művet, ezért aztán újat akar mondani. Nem, ez nem az agyonjátszott darab, friss a partitúrát olvasó szem, rajzanak új gondolatok. Vagy legalábbis ezt kellene mutatni, mert nem lehet halott a klasszikus zene és a lemezpiac. De a tényleges újat mondás helyett valami ötletelést kapunk. Mi lenne, ha így játszanánk, ha oda tennénk egy kis szünetet, ahová nem szoktak, ha azt hangsúlyoznánk, amit más nem. A lemezgyűjtők sem panaszkodhatnának, hogy megvették az ötvenedik Csajkovszkij 4.-et, és minek, ez is pont olyan, mint a többi. Ez nem pont olyan. Csak ettől még nem lesz jó. Ezen a ponton persze nehéz okosnak lenni. Minek valamit újra fölvenni, ha nem különbözik a régitől? Minek különbözni, ha ezzel ki is merült minden mondanivaló? Vannak karmesterek, akik a régi nagyokat koppintják. Vannak, akik nem tehetnek mást, mint különböznek, mert csak úgy érzik hitelesnek a zenélést. Fischer Iván ezen a lemezen a harmadik eset. Hogyan is mondjam? El lehet jutni Szegedre az 5-ös úton, meg el lehet indulni nyugat felé is, hogy megkerüljük közben az egész világot. Mindkettőnek van értelme. De levonatozni Debrecenbe, onnét Gyulára, és aztán föl Szegedig, hogy a végén azt mondhassuk: nem a szokásos útvonalat választottuk - annak igazán semmi értelme. Főleg, ha közben még azt is elfelejtjük, hogy tulajdonképpen Szegedre indultunk, és a végén Balástyán vakargatjuk a fejünket, hogy minek is jöttünk ide. De lehet, hogy ez csak ízlés kérdése. Az valószínűleg már nem, hogy a lemez elég szenzációhajhászan szól, elvész a szép vonóshangzás, erősen kiemelik a fafúvókat, de mindent és mindenkit ver a cintányér. Csirr-csörr - körülbelül enynyit lehet érteni az utolsó tételből. Hipp-hopp - föl a polcra vele. (Csajkovszkij: 4. szimfónia - Channel Classics, 2004)
Felemas! Kérlek írd meg, hogy ki írta a cikket!
Sto eto? Da, [url]http://www.nol.hu/cikk/346827/;eto sto[/url]
Népszabi volt tegnap, de azt hiszem valamelyik fórumban valaki bemásolta ide is. Vagy tévedek? Szóval népszabi online, ha nincs meg.
Mit írt róla Fáy és hol lehet olvasni?
Ne is mondd! Bár mály inkább moly . . . :)
..röhej, aktaFruzsi... :-)
Akkor is ... Röhely egy előadás ennyi és egy 4 előadásos sorozat is. Igaz, ez mindig így volt és lesz is!
A világ vitathatatlanul legfontosabb lemez szaklapja, a Gramophone most érkezett legfrissebb számában az egekbe meneszti Fischer Csajkovszkiját + egyoldalas interjút közöl Fischerrel. Nincs erőm lefordítani, de idemásolom a kritikát: a szuperlatívuszokat mindenki megértheti. Lehet, hogy a Gramophone nem olvassa Fáyt? Iván Fischer nails his very individual colours to the mast from the opening fanfares (horns and bassoons), with tiny rhetorical hesitations between the second and the third and third and fourth bars, and then a broadening as the full brass choir marches grimly towards the fanfare\'s repeat. And if that initial description seems to signal an overstated reading, fear not: this Tchaik Four is anything but overstated. The quiet start of the first movement\'s principal moderato con anima is swift, pensive and truly \"animated\", descending woodwinds at 3\'06\" could have projected more forcefully. Otherwise Fischer\'s judgement is impeccable, the playing of the BFO red-blooded. For evidence of Fischer\'s lightness of touch, try the bassoon taking up the balletic second subject (12\'29\") while companion woodwinds offer delicate commentary, each note lovingly phrased. Fischer\'s \"traditional\" orchestral layout delivers most usefully in the second movement which, aside from an exquisite solo oboe at the start, has fastidiously articulated divided violins darting to and fro around the principal theme. One of my litmus tests is the crucial weighting of wind chords at the passage that starts with the cellos at 7\'43\" (bar 253). It\'s one of the most mysterious moments in all of Tchaikovsky and beautifully done here. The Scherzo provides a delightful diversion, suggestive of, by turns, balalaika, squeez-box and brass band. Fischer\'s finale recalls Mravinsky in its drive and precision, the strings light but supercharged, the folk-like second subject limpid and in tempo and, when it returns just before the fanfares\' call to arms later on, with carefully pointed staccati. As ever with Fischer, defined articulation is a matter of artistic principle.
Romeo and Juliet is similarly intense and light on its feet, with vivid low brass and brass drum, little felicitious touches - and, unless my ears deceive me, is that an organ bolstering the final chords? Mravinsky remains my first stereo port of call for the symphony, but Fischer has enough that is meaningful and individual to justify a secure place among top digital recommendations.
Mi vettünk rá jegyet, mert abból 2500.- Ft jótékonysági célra megy.
A Metro hírújság hátlapja : Nemzeti Filharmonikusok - Kocsis Zoltán BERLIOZ : Római karnevál - nyitány SIBELIUS : d-moll hegedűverseny DVORAK : IX. (e-moll) szimfónia A jegyár pedig? Annyi amennyiért én oda bérletet vettem 4 előadásra. Húzós!
Jajde fárasztó vagy egy (rövid) idő után. Már csak a mazochisták és a manók olvasnak. :-)
Hát ez a borító antireklám a lemezen felhangzó produkciónak. Fischer miért adta áldását egy ennyire rossz grafikai tervre?
A NFZ több tagja ott volt tegnap Kocsis RAGYOGÓ szólóestjén a fegyvernemi sovinizmus ellenére. Ők feltétlenül rajonganak érte. Nos, jövő szerda éjjeltől ismét lehet összehasonlítani, mert akkorra már mindkét zkr.vezető és együttese abszolvált egy-egy fellépést a Lágymányosi-hídnál.
Kedves Zsuzsi! ! Ha majd Wien zipelsz, emlékezz eme beírásra. A Titánok harcába kozmetikázva magad, sír less (amúgy szőrmentén) többszörösen nyakatekert a befejezési lehetőséged, úgymint csupasz - vagy van kalapja. Vedd észre! Téged húzogatnak! Legközelebb erre imigyen e re:-zzél pl.: A tasztatúra klitorisza az enter gomb stb
Kedves Egyetértek ! (alsó ego) Azért a czikk margójára szössz: Szerintem Fáy Miklól kolumna illetményt vesz föl. 1 mondatban: A Channel Classics kiadásában +jelent \"RiCsajkovszkij 4.szimfóniája\" ami polctárian sikerült.
Szivtelen, de ezt már beirtam egycer. Most ágyba dölök.
Ki tud valamit a \"jakobiányus Koncertről\"ami este a Zak-on volt?
Kell ! 1. Felkérném Fischer Ádámot, karmesterként, ennek a műnek remixére. 2. vagy Kocsis Zoltán zg,és vezényel. Akkor már csak a vita agyonütésére kéne zeneszám - monnyuk Bartók 2 zongorás ütőhangszeres happeningje,a\'sszem Amadinka csapattal,a perkaszólamba F.I. -z(r)ikailag bekerülhetne
zsuzsi drága és a 4ik szimfónia milyen rajta? Engem ez érdekelne. Bár Fischer orra valóban figyelemfelkeltő, belátom:)
a CD lejátszómban most: Bartók I. zongoraverseny, Kocsis Zoltán zongora Fischer Iván karmester. A mű messze legjobb felvétele. Kell ennél több?
Pontosan arról van szó, hogy szeretném tudni, minek alapján tartod (akkor fogalmazzunk így) Fischert jobb karmesternek Kocsisnál. Mellesleg járok koncertekre. Talán még ismerjük is egymást... De tudod mit, ha nem tudod megindokolni vagy elmagyarázni, akkor hagyjuk; annyira nem érdekel.
Zsuzsika, ugye tudod, hogy a kopasz férfiak /akinek kihullt a haja és nem aki nyiratja/, az igazi hapsik? A férfihormonjaik jobban műkődnek!
Én is aszt irtam ide be hogy a Fischer lemeze nem szép, a nagyfaterom vette Karira, mégse szép. Nincs szive a Fischer lemeznek. És a Fáy is azt irja pedig ő nagy zenei sirály! Meg azt irja hogy a Fischer nem szép orra van a boritón. és a zsuzsi (én) is azt irtam, hogy a Kocsis szép a Fischer meg kopasz. Ez a tény.
Azért a Te üzenetedben is van némi kioktatás. Miért nem feltételezed a másikról, hogy nem jár koncertre. Szerintem szörnyű lenne, ha mindent egyformán látnánk - ez vonatkozik Kocsis & Fischerre is.
Ha nem vennéd észre, ez egy fórum különböző véleményekkel. Tanulj meg magyarul: az, hogy x jobb, nem jelenti azt, hogy y rossz. Hiába erőszakoskodsz, az én véleményem továbbra is az, hogy F.I. jobb karmester K.Z.-nál. Miért nem bírjátok itt páran (Hangyász, te), hogy valakinek más véleménye lehet? Egyébként járok koncertekre, és ha te is járnál, nyilván hallanád azt, amit én és még sokszázan.
Sidespin, vigyázat, mindhárom, Általad említett produkciót felvette és leadta a Rádió, a Schubertet pedig a TV is. Javaslom, ha van rá módod, hallgasd meg őket újból.
Katinka, nézd meg korábbi hozzászólásaidat (815, 877). Ha azt állítod, hogy F.I. (sokkal) jobb karmester mint Kocsis, akkor Te K.Z-t rossz karmesternek tartod. Ezért várom változatlanul, hogy nevezd meg azokat a koncerteket, lemezfelvételeket, melynek alapján Szerinted Kocsis rossz karmester. Azt írod, hogy FI koncertjei jobbak. Miért, Te jársz mindkét zenekar koncertjeire?
Szerintem, Katinka, térj át a Zsuzsis fórumba!
Szép város Balástya Népszabadság • Fáy Miklós • 2005. január 4. Talán úgy kellene tenni, ahogyan Robinson. Venni egy papírost, középen kettéhajtani, és fölírni az egyik oldalára a sok jót, ami történt, a másikra meg a rosszakat. A végén kiderülne, hogy több okunk van örvendezni, mint szomorkodni. Megjelent a Fesztiválzenekar új lemeze. Máris jó hír. A Channel Classics a kiadó, ami azt jelenti, hogy a mind megbízhatatlanabbá váló nagy lemezkiadók mellett ez a kicsi cég komolyan gondolja a feladatát, a szép kritikákat kapott Rachmaninov-album után folytatják az együttmûködést. Nem kell feltétlen nemzeti kisebbrendûség-érzésben szenvedni ahhoz, hogy az ember örüljön, ha egy holland lemezcég adja ki a magyar zenekar lemezét. A Hungaroton borítóit mintha szántszándékkal terveznék úgy, hogy lebeszéljék a bizonytalanokat a vásárlásról. A Channel Classics borítója még akkor is színvonalasabb, ha most Fischer Iván orrát találja a leginkább hangsúlyozandónak. A mû, amit fölvettek, Csajkovszkij 4. szimfóniája. Ha nem is a legjátszottabb szimfónia, mégis nagyobb kockázat, mint a Rachmaninov, mert többen vannak és jobb nevûek a vetélytársak. A Fesztiválzenekart komolyan veszik. Pont. Sajnos. Jön a rossz oldal. A Fesztiválzenekar is szeretné komolyan venni magát, megmutatni, hogy érdemes velük fölvenni a művet, ezért aztán újat akar mondani. Nem, ez nem az agyonjátszott darab, friss a partitúrát olvasó szem, rajzanak új gondolatok. Vagy legalábbis ezt kellene mutatni, mert nem lehet halott a klasszikus zene és a lemezpiac. De a tényleges újat mondás helyett valami ötletelést kapunk. Mi lenne, ha így játszanánk, ha oda tennénk egy kis szünetet, ahová nem szoktak, ha azt hangsúlyoznánk, amit más nem. A lemezgyűjtők sem panaszkodhatnának, hogy megvették az ötvenedik Csajkovszkij 4.-et, és minek, ez is pont olyan, mint a többi. Ez nem pont olyan. Csak ettől még nem lesz jó. Ezen a ponton persze nehéz okosnak lenni. Minek valamit újra fölvenni, ha nem különbözik a régitől? Minek különbözni, ha ezzel ki is merült minden mondanivaló? Vannak karmesterek, akik a régi nagyokat koppintják. Vannak, akik nem tehetnek mást, mint különböznek, mert csak úgy érzik hitelesnek a zenélést. Fischer Iván ezen a lemezen a harmadik eset. Hogyan is mondjam? El lehet jutni Szegedre az 5-ös úton, meg el lehet indulni nyugat felé is, hogy megkerüljük közben az egész világot. Mindkettőnek van értelme. De levonatozni Debrecenbe, onnét Gyulára, és aztán föl Szegedig, hogy a végén azt mondhassuk: nem a szokásos útvonalat választottuk - annak igazán semmi értelme. Főleg, ha közben még azt is elfelejtjük, hogy tulajdonképpen Szegedre indultunk, és a végén Balástyán vakargatjuk a fejünket, hogy minek is jöttünk ide. De lehet, hogy ez csak ízlés kérdése. Az valószínűleg már nem, hogy a lemez elég szenzációhajhászan szól, elvész a szép vonóshangzás, erősen kiemelik a fafúvókat, de mindent és mindenkit ver a cintányér. Csirr-csörr - körülbelül enynyit lehet érteni az utolsó tételből. Hipp-hopp - föl a polcra vele. (Csajkovszkij: 4. szimfónia - Channel Classics, 2004)
Béla2-Béla2! Olvass már picit alaposabban. Nem azt írtam, hogy rossz karmester, hanem hogy gőgős és összeférhetetlen, ami kiderült ezekből a \"kérjenek tőlem bocsánatot\", stb megnyilvánulásaiból. Hogy milyen karmester? Hát-inkább közepesnek nevezném, merev, lelketlen. Töredéke sincs annak a színvonalnak, ahogy zongorázik. F.I. koncertjei sokkal jobbak.
Születésnap, Keine Ahnung, ahogy Goethe mondaná...
Köszönöm az infót Mester! exsólyomszempók. Szabad +\' a szülidátum tekintetében zavarnom? (Ivanhoe) Szőnék 1-2 szálat.
Katinka-katinka! Nem szép dolog ilyen rosszindulatú megjegyzéssel kezdeni az újévet!!! Viszont nem válaszoltál a Hozzád intézett kérdésemre, miszerint minek alapján tartod Kocsist rossz karmesternek. Nagggyon kiváncsi lennék... Egyébként meg mindenkinek BUÉK!
Holnap Kocsis szólóest. Megint felizzhat a vita!
Talán a Gerard de Nervalra emlékező? Nincs nálam kötet.
Az álom én vagyok. Láz pour láz. K.Z.kontra F.I.ügyibe: A +annyi sértés hozhatna végre egy zenei párbajt-ot.A bunker áll,a 2 zk műxik. Valaki biztos veszít. A közönség meg nyer
\" VÁRJATOoook! Engem mindig otthagytok. Mért ihlette + a költőt Kocsis Tanár játéka,oszt melyik az a vers? Mostan majd, nem tudok aluszni, egész éjjel pilinszkázni fogok de igazán. Nem baj ha elcsendesedek? Más: Kituggya F.I. pontos szülidátumát?
Valaha az ál-szentjános kórház figyuszott+veszekedett langvisztikámra, köszke a meo-t nem tagadhassam belelátol hyppót alamuszimba,bár nem teljesen vagyok biztos helyes e mit írók. Megnézvén Ezt ->erházy - jut eszemba Kocsis Lilla néni monnya rokoni kapcsolat vagyon Pilinszky Jánosval.Ki tuggya ? Mikor a csoda egy helyre winzippel(magyaruljunk) = tömörkény! Aluszjatok, míg én ébren alvadok.
Én csak addig nyúlok amig a takaróm ér, ami nekem magas az magas ez a tény. Te biztos diplomás vagy én csak egy kisegítő kis csajszi.
Pedig ez jó! Tényleg. Sokat lehet rajta rötyögni... Nagy bohém.
Mese vagy, de ez nekem túlkoros. A poroszkóphoz is idegen szavakszótár kellet.
Nézd meg ezt, ez büntet! :-) (már ha szélessávod van, de szerintem az) [url]http://www.mindentudas.hu/esterhazy/20030909esterhazy.html;az előadás-szélessávú változat[/url]
Mongyuk 10 percig olvastam a horoszpókot amikor megértettem ez a tény. Azért is juott eszembe az Esterházy
Édes vagy janomano, látod megint megértetük egymást!! Cukor vagy! Nem szexis beírás, nehogy a fruhsina megsértődyön.