UFF UFF (kiált a néma indián) Jó neked, én a köztévén sosem hallok a műsorvezető felvetésével ellenkező tartalmú választ, sőt meglepőt sem. Ismét fiatalnak érezhetjük magunkat, mert Megyeri Károly édes-búsvidám Kádár-interjúinak álomvilágába ringatnak, azzal a nem csekély különbséggel, hogy ma (még?) egy mozdulattal más világba  kattinthatjuk magunkat, bár ez a "más világ" egyre szűkül. Lehet, hogy közszereplők bármely műfajban, de nem bármely csatornán közölhetik mondanivalójukat, már ha a paletta nem "megfelelő" oldalán vannak. Egyébként én sem szeretem és nem (nagyon) nézem a be- és túlkiabálós műsorokat. Az interjú és a vita talán csak műfaji formák...miként az álinterjú is. Bizonyos médiumokban utóbbi élen jár.

… Amint a következő hozzászólásod első mondatába ékelt ugye sem azt üzeni, hogy egyet kell értenem veled. Remélem!

OFF-OFF-OFF: Jó szívvel ajánlásod nélkül is nézem a köztévét (is), ezek szerint te is. És valószínűleg mégsem ugyanazt halljuk. Én a köztévén is gyakran hallok a műsorvezető felvetésével ellenkező tartalmú választ, sőt meglepőt is. Persze ez akkor is lehetséges, ha a riporter előre megfontoltan felkínálja az ellenvetést. Ez technika kérdése. Az interjú és a vita csak műfaji formák. Az a közszereplő, akinek mondanivalója van, bármelyik műfaj kereteiben a saját gondolatát közli. Az egymást túlkiabálók véleménye viszont alapvetően egyezik, hiszen többnyire ugyanabból a bagázsból valók, csak a fenyegetőzések és átkozódások nemeiben akad nézeteltérés.
Az ugye ma már gyakrabban töltelékszó („vatta”, mint pl. az igazándiból), sőt inkább rossz szokás, semmint egyetértésre biztató, mint az úgy-e? alak volt valamikor...

A nyelven enekles/magyar feliratozas ugye szerencsere mar eldolt, de azert csak rugozzunk tovabb a teman, uborkaszezon van es nyari szunet. Magyar nyelvu eloadas eseten is fokozza az elvezetet es erthetoseget a magyar felirat. Tovabba a hallaskarosultakra is tekintettel kell lenni. Az enekeseket/korust ill. szolamaikat a maguk teljessegeben sosem lehetett erteni...vagy ha es akiket igen (de nem), ok mar nincsenek itt. Addig is, ameddig felno a minden szot erthetoen eneklo uj generacio, marad a felirat. Azaz orokre. A forditok pedig atkepzik magukat szovegfeliratozova. Szep, hasznos munka.

OFFOFF Akik nem szeretik a feszkos, egymas szavaba vagos studiobeszelgeteseket, azoknak jo szivvel ajanlom pl. a kozteve reggeli musorfolyamat. Vita zero (es vita dolce), az egyik musorvezeto -szinte?- minden mondataban hallhato az "ugye" szocska is: nagyon cuki, szinte mar valaszolni sem kell a kerdesre, eleg lehet egy konnyed bolintas.

"címzetes értelmiségiek sem vitatkoznak kulturáltabban, mint ők a kocsmában."

Sőt, egyik-másik kocsmában kultúráltabban vitatkoznak, viselkednek, mint ezeken a helyeken. Egyébként itt a cél a csatornának a nézettség,  a megjelenő egyéneknek pedig az ismertség, a legteljesebben negatív értelemben vett népszerűség" Ennyi....)

Kedves Kozlok, valakivel összekeversz szerintem.... 

ZETA,  ép hogy két holgy volt kituno  és Boldi csapnivalo, de  hát mit várjak  Toled aki  Durcot jot baritonnak tarjta éd Kafmannak a  német kiejtését rosznak.

OFF: A kerekasztal-beszélgetések moderátorai kifejezésről jut eszembe. Milyen divat lett (azokban a tévékben, ahol kerekasztal-beszélgetések és moderátorok vannak), hogy a vendégek hosszú perceken át egymás szavába kiabálnak, a moderátor vagy hagyja őket, vagy közéjük csatlakozik, és az egészből egy gondolat sem érthető. Ilyenkor látszik, hogy ezeknek a televízióknak nincs is értelmes üzenetük. A „feszkó” lényeges, sőt maga a cél, az hozza a nézettséget: a nézőknek tetszik, ha címzetes értelmiségiek sem vitatkoznak kulturáltabban, mint ők a kocsmában.

Azt hiszem, akkoriban alapkövetelmény volt a helyes szövegmondás, a tiszta szövegéneklés.  Ez mára valahogy kikopott a követelmények közül, legalábbis részben.Tisztelet a kivételnek!  Persze, ha a TV bemondónál, a kerekasztal beszélgetések moderátorainál, stb. nem követelmény a helyes, tagolt magyar beszéd, akkor miről beszélünk? Az egyik TV csatornán (ez itt nem a reklám helye) rendszeresen nézem a "Hogy volt" sorozatot, melyben a korábbi évek nagy  énekes- és színészegyéniségeire  emlékeznek még élő pályatársak, illetve a mai generáció tagjai. Többször elhangzik, hogy X.Y. rendező, vagy Q.Z művész, művésznő mellett nem lehetett pongyolán beszélni! Mert lezavarták a színpadról, ahogyan azt is, aki a próbákra nem kellően felkészülve ment el!

Persze, az eredeti nyelven előadott darabok szövegének "maszatolása" sem bocsánatos bűn, számos nagy énekes énekel kiválóan több nyelven, akkor is, ha éppen nem beszéli társalgási szinten. Ez szerintem csupán odafigyekés kérdése. És miiért van az, hogy magyar anyanyelvűként, tárgyalóképes német nyelvtudás birtokában egyik-másik német énekes áriáit tökéletesen értem, egyik-másik hazai énekesét meg  magyarul is alig!

A felsoroltaknál jóval több énekest tartok számon, akik a szövegét jól lehetett érteni, inkább a kivétel volt elenyésző. Természetesen az énekesek sokkal tisztábban deklamálták a magyar művek szövegét is, amikor mindent magyarul énekeltek, és nem ismerték a „közönség számára úgyis alig érthető” idegen szöveg maszatolásának kényelmét.

A magyar operák magyar nyelvű feliratozásáról, illetve annak elvetéséről nem én fogok dönteni. Számomra lenne egy rossz üzenete: itt olyan szöveges művet adnak elő, amelyet feliratozás nélkül nem lehet megérteni. Ennek van olyan távolságot tartó hatása, mint annak, ha első hallásra nem ért meg minden szót a közönség. A másik kifogásom az, hogy ha a színpadi látvány színeinek, fényeinek van összhatása (elvileg kell lennie), azt rontják az erős zöld és égő napvörös feliratok, meglehetősen nagy felületen a színpad fölött.

Valószinű kivétel vagyok, 62-től jártam operába, s mindent magyarul énekeltek.Érdekes módon mindent értettem, főleg a tenor és a bariton minden szavát, de a szopránokét is , Ha nem igy lett volna , akkor nem tudnám kivülről a Bohémélet, a Manon, a Nyugat lánya, A Végzet, az Álarcos  a Carmen  etc. operákat még ma is, és nem a zárt és ismert áriákat, a többit is értettem.Igaz, h csak akkor mentem amikor Ilosfalvy, Melis, Házy , Déry,  Komlóssy szerepeltek.Az ő énklésüket minden szavukat tökéletesen értettem s 3-4 előadás után már kivülről tudtam is.... sőt máig a nagyrészét..

De miért ne lenne magyar felirat? Akinek nincs rá szüksége, az nem nézi. Ahogy már írtam, idén MIskolcon feliratozták a Hunyadit és akivel csak beszéltem, mint nem operába járó nézők (bérlet részeként adták), hálásak voltak érte. 

Nekem több, mint 35 év operába járás után nincs szükségem feliratra, az a fajta vagyok, aki egyébként is felkészül előre. De küldetéstudatból számos alkalommal próbáltam barátaimmal megszerettetni a műfajt. Az egyikkel a Bánk bánt néztük meg először Budapesten és noha nyilván tanulta a történetet az iskolában, rendkívül zavarta, hogy nem érti, éppen mit énekelnek, mi történik a színpadon. A zene el sem jutott hozzá, mert figyelme kimerült abban, hogy próbálta megérteni az énekelt szöveget. Sokat segített volna önként vállalt küldetésemnek a felirat. Így viszont nem mentünk többet együtt.

Vajon amikor minden opera-előadás magyar nyelven ment, miért nem gondolt senki sem a magyar feliratozás szükségességére? Akkor is léteztek ehhez technikák, feliratok készültek a külföldi filmekhez (sőt már a némafilmekhez is), lehetett villanyújságot olvasni a Lenin körúton.
Az az intézmény, amelyről beszélünk (a Magyar Állami Operaház) egyáltalán nincs pénzszűkében. Sok tekintetben tetten érhető a pazarlás is. A Gioconda locsi-pocsis Velencéje sem lehetett olcsó (csak éppen rossz, sőt kellemetlen).
A jó díszletnek, ha szép, ha nem, mindvégig játszania kell a drámában. De nem mindenki figyelmes mindenre, zárójeles megjegyzésed kulcsfontosságú.
(OFF: Nemrég a Facebook valamelyik budapesti témájú csoportjában az egyik tag azt állította, hogy a kilátás nem tényezője egy ingatlan értékének. Évekig lakott Buda legszebb helyén, hegyekre, a Dunára néző kilátással. Egy hétig érdekesnek találta, aztán soha többé nem nézett ki az ablakon, hiszen mindig ugyanazt látta. Az én kilátásom, bár nem jelentéktelen, nem kívánkozik anzixra, de 44 éve nem tudok betelni vele, lépten-nyomon bámulok kifelé, sosem unom meg. A változatosságról gondoskodnak az év- és napszakok, az időjárás, az élet. Az is igaz, hogy a pazarnál szerényebb látnivalók erősen kötődnek az életemhez és az érzelmeimhez. Valahogy ilyen szerepet játszanak a jó díszletek, bármilyen koncepció szerint és technikával készülnek is, akár A bahcsiszeráji szökőkút festett díszleteinek pompájáról, amely a véres tragédiákat ellenpontozza , akár a (régi) Porgy és Bess füstlepte, fülledt, nyomorúságos udvarának atmoszférájáról, akár A lombardok vetített, többnyire a zene érzékfeletti hatásait hangsúlyozó képeiről van szó.
Szóval ennyire nem vagyunk egyformák, eltérően hatnak – vagy nem hatnak – ránk a látványok ingerei és üzenetei.)

Annyival egészíteném ki, hogy a magyar nyelvű előadásokhoz is szükséges a magyar felirat szerintem. 

A leegyszerűsített díszletekkel - különösen, ha az intézmény pénzszűkében van - teljesen egyetértek. Életem egyik legemlékezetesebb előadása egy berlini Alvajárók volt, ahol a díszletet egy vászonra festett kétdimenziós tehén és néhány szék, ajtó, válaszfal képezte. Az énekesek - nyilván megfelelő rendezői instrukciók alapján - olyan jól játszották a szerepüket, hogy nem is hiányzott más, remekül szórakozott mindenki. Láttam olyan fatasztikus Don Giovanni előadást , ahol a díszlet egy pad és egy mozgatható, több részből álló kerítés volt. A kiváló rendezés és játék miatt sokkal emlékezetesebb maradt, mint az azóta látott jó néhány, korhű és nem korhű, de gazdag látványvilágot felvonultató Don Giovanni előadás. Rá kellett jönnöm, hogy - legalábbis nekem -  a díszlet vajmi keveset segít, ha nincs mögötte rendezői koncepció, énekelni és játszani tudó karizmatikus szereplők. Az ember megcsodálja, amikor meglátja, de utána már nincs sok szerepe, nem sok nyomot hagy maga után (számomra természetesen). 

Kedves Zöldszemű, noha az Operaház válsághelyzetét úgysem oldhatjuk meg kívánságműsorral, hadd fűzzek néhány opponáló gondolatot az eszményeidhez.

„- A díszleteket - ha az elemeiknek nincs döntő szerepük - a végletekig le lehet egyszerűsíteni. (Egy fal, egy-egy ajtó, egy-két függöny, egy fél ülőgarnitúra, esetleg egy kerevet, stb. - a legtöbb opera előadható így. Ami még szükséges, a mai fantasztikus technikával a hátsó falra vetíthető.)”

Mivel az opera a maga (általában) nagy, szimfonikus zenekarával (olykor színpadi zenével), énekkarával (olykor balettegyüttessel), komplikált és bravúros szólamokat megoldó szólistákkal és együttesekkel, a színpadi játékkal korántsem olyan műfaj, amelynek kifejezésmódja végletekig leegyszerűsített, hogyan illenék hozzá végletekig leegyszerűsített látványvilág? A nagy formátumú és erős hatású zenei élményhez ugyanolyan vizulis élmény illik és jár, ha nem a partitúrát olvasom és a lemezt hallgatom az otthonomban, hanem időt, pénzt és fáradságot áldozok egy operai estére. Egyébként több előadásunk van már, amely megfelel felsorolt igényeidnek: az Olasz nő Algírban vagy a Lammermoori Lucia díszletelemei alig többek falaknál, ajtónyílásoknál, mintha a minimálstílust kedvelő harmincas korosztálynak akarnának kedveskedni velük.
Amíg különböző és különböző stílusú művek léteznek, (elvileg) különböző rendezők különböző koncepciókkal, hogyan lehetne egyenrecepthez kötni az előadások látványvilágát? A nagy mesterek, művészek (Spannraft Ágoston, Oláh Gusztáv, Fülöp Zoltán, Forray Gábor, később Csikós Attila) idejében sem egy kaptafára és főleg nem azonos technikával készültek a díszletek. Mindegyiknek volt stílusa, arca, világa és egyűttműködése a világítás- és színpadtechnikával.
Vetített díszlettechnika sem egyféle létezik csupán, és azt sem szereti mindenki. 1974-ben a nagy sikerű és a Covent Garden által is megvásárolt, puritán térben előadott Lombardok-előadásunk igényes és dekoratív vetített színpadképei sem arattak osztatlan sikert, sokan gúnyolták mozinak, diavetítésnek, még ezen a fórumon is akadt, aki utálkozva szólt róla (én nagyon szerettem), az pedig szinte kiverte a biztosítékot, amikor 1975-ben az Odüsszeusz hazatérésében (Sudlik Mária és Sass Sylvia „főszerepeltetésének megismétlése” mellett) Mikó András, illetve Forray Gábor mintha nem tudott volna továbblépni a szcenírozásban sem.
A „mai, fantasztikus technika” ellenére számomra pl. amatőr ötletnek és kivitelezésűnek tűntek a Müpa-beli Ring hátsó és egyéb falakra vetített látványmegoldásai.

„- A jelmezek is lehetnek szerények, a korhűség illúzióját keltők, mindenképpen a darab mondanivalójával összhangban” – erre sem lehet általános recept. Ha egy királynőre, grófnéra, császár- vagy fáraólányra, vagy egy nagyvilági kurtizánra szerény jelmezeket adnak, az a darab és a jellem meghamisítása. Jelenleg színpadi divat a szereplőkre erős és egyszínű, mai ruha- vagy bútorszövetből készült jelmezt adni, amelyeknek legfeljebb a hossza és egy-egy vonala igyekszik halványan utalni valamilyen „általános” történelmi korra. Egész estés divatbemutatót tudnék itt leírni az elrettentő példákból, egynél maradva említem meg Lucia metálkék estélyi ruháját az ominózus esküvőn. Ez is hamisítás, még inkább a tehetség, a fantázia és a műveltség megúszása.
Én úgy gondolom, az Operaház egyik legnagyobb betegsége ma a színházi tehetségek hiánya és az ebből fakadó igénytelenség.

Messzemenőkig egyetértek  gondolatmeneteddel, felvetéseiddel, kedves  "zöldszemű"!

„Temetni veszélyes” – és „elpártoló nézők”.

Csak lesem, mikor rukkolhatok elő régóta keringő eretnek gondolataimmal.
Szóltak ilyenekről  előttem  itt már többen, többször is. 

Az opera lényege ugye a ZENE,  a zeneszerző és a szövegíró  forgatókönyve szellemének megfelelő tálalásban. 

A HÁZ, a Magyar Állami  Operaház Európa egyik legszebb neo-reneszánsz  dalszínháza.  Ebben a gyönyörű  épületben „hagyományos”, természetesen magas művészi színvonalú előadásokat  kellene tartani.

Mire gondolok, sok évtized  operalátogatási élményei és tapasztalatai alapján?

- A szerepeket a műben szereplő személyek énekeljék, a zeneszerző által írt szólam/ok/ban.
- Idegen nyelvű előadáshoz vetítsék a szöveg igényes magyar fordítását, magyar mű előadása esetén német, vagy angol szöveg vetítése kívánatos.  
- Az énekesek mozgása, viselkedése legyen összhangban  a mű cselekményével.
- A díszleteket -  ha az elemeiknek  nincs döntő szerepük  -   a végletekig le lehet egyszerűsíteni. (Egy fal, egy-egy ajtó, egy-két  függöny, egy fél ülőgarnitúra, esetleg egy kerevet, stb.  -  a legtöbb opera előadható így.  Ami még szükséges, a mai fantasztikus technikával a hátsó falra vetíthető.)  
- A jelmezek is lehetnek szerények, a korhűség illúzióját keltők, mindenképpen a darab mondanivalójával összhangban. 

Nem térek ki a repertoárra és az előadóművészekre; egyébként lennének elképzeléseim. 
Általam látott, minden szerzői instrukcióval szembe menő megoldások garmadájának  idézésétől  itt szintén eltekintek.  

A  vajh miért(?)  távol maradó zenebarátoknak  először,  legalább egyszer!  az eredeti formájukban kellene megismerkedniük az operákkal,  azért, hogy az egész világon dívó ilyen-olyan átértelmezéseket később legyen  mihez viszonyítaniuk.
(Lehet, hogy sántít, de példa:  a karikatúrát csak az érti, aki  ismeri a szóban forgó személyt vagy helyzetet.)

Véleményem szerint az ilyen Operaházba  szívesen menne a közönség, vidékről is, több alkalommal is. Meg az érdeklődő,  zeneszerető fiatalok is, mert ha elolvassák az Operák könyvét, előre tudhatják,  mi  vár rájuk  – természetesen megfizethető árakon. 
Aki ma egy korábbi ismertetőből készül, az Operába beülve úgy érezheti magát  egyik-másik előadáson, mint aki (már bocsánat) tévedésből egy idegen temetésen van.  

Mivel a klasszikus szerzőknek nem jár jogvédelem, a jelenkori beavatkozásoknak csak a jó ízlés szabhat(na) határt. Egyre abszurdabb értelmezésekkel Dunát lehet rekeszteni, miközben  világszerte nagyítóval is alig találni hagyományos  előadást. 
Ezért megkockáztatnám, hogy a fent javasolt  vállalás  európai ritkáság lenne.
Az opera műfaját valóban kedvelő  külföldi turisták  megfizetnék a nem államilag támogatott jegyárakat is.  Szervezés kérdése.

Természetesen lehet  helye kísérletezésnek, próbálkozásnak, átértelmezésnek,  rendezői önmegvalósításnak, „modernizálásnak”, stb. -  más, arra alkalmas  helyszíneken.  
De nem Budapest világörökségi ranggal elismert útvonalán, a város legelegánsabb  klasszikus  játszóhelyén, „eszi-nem eszi-mást-nem kap” alapon, és nem mellesleg: az adófizetők pénzén.

Majd a közönség eldönti, mire vevő. 

Nem vitatom, hogy sok hajdani színház (és más intézmény) lebontása, felismerhetetlenné változtatása stb. mögött is hűtlen kezelés, magán- és közbűnök állnak. Álmom egy eszményien meggazdagodott Magyarország, ahol visszaépítik a Nemzetit (számomra a Blaha Lujza téri volt az), eredeti formájában a Hevesi Sándor téri Magyar Színházat – és a Városi Színházat is, de mindez nem lehetséges, még ha olcsóbb lenne is pl. annál, amit egy-két Facebook-csoport egyes tagjai követelnek: bontsák le az 1964-ben átadott Erzsébet hidat és rekonstruálják a lebombázott eredetit, mert az mégiscsak szebb volt. És erre az embernek eszébe jutnak a még nagyobb és felfoghatatlan magán- és közbűnösök: az az emberiség, amely tűrte, sőt előidézte és megrendezte a háborúkat, amelyekben az emberek élőhelyei semmisültek meg oly módon, hogy Budapest a szétbombázott városrészeivel és felrobbantott hídjaival még a szerencsésebbek közé tartozott.
Az Erkel Színház esete annyiban különbözik azoktól a veszteségektől (már nem létező, illetve visszafordíthatatlanul átépített színházaktól; fővárosunk, nemzetünk vagy a világ, az emberiség már csak siratható egyetemes értékeitől), hogy megúszta a megsemmisítést: áll és működik. Ezt a kegyelmi állapotot meg kellene ragadni, többeknek, többféle gesztussal.

1. Mindenekelőtt szentségtelennek és káromlásnak tartom az Erkel Színház működésének a kontextusában dicsőíteni azoknak az embereknek a nevét, akik hidegvérrel asszisztáltak a színház lebontásának korántsem csak egy kávéház asztalánál felmerült ötletéhez, melynek nyomán tervek születtek a színház és földrajzi terének „pótlására”, akkora „szakértelemmel” az operaművészet iránt, hogy fel sem merült bennük az Andrássy úti épület felújításának esedékessége, mely felújítás most teljes kulturális katasztrófa lenne az Erkel Színház nélkül. Ha ez a gondolat nagy karmester, zseniálisnak mondott rendező és az Opera mindkét színpadán példás karriert befutott balettművész fejében nem merül fel, ha nincs egy karmesteri pálca, amellyel ezt az ötletet a szempillantásnál rövidebb idő alatt leintik, az emberben okkal merül fel a gyanú: van az a pénz, amiért ilyen gondolatok nem merülnek fel…

2. Rosszalva fogadom, hogy vannak, akik a mégis túlélő Erkel Színházra előszeretettel dobálnak egy-egy téglát. Nem gondolom, hogy a műsorpolitika, a művészi színvonal, a propaganda, a közönségszervezés, a honlap és még számos tényező hibáival és hiányosságaival szembeállítható, illetve azok védelmére felhozható az Erkel Színház mérete és „túl sok” nézőhelye, és ezek miatt minduntalan az épület alkalmatlanságát kell megállapítani. Ezért kifogásoltam lejjebb a vitafolytató Makk Zsuzsanna jelzőjét („kellemetlenül nagy”), még ha csak pontatlan fogalmazásból eredt is. Ha mégis panasz lenne, azt tudnám rá válaszolni, amit a számukra nem tetsző hozászólásokat reklamáló olvasóknak: át kell ugorni, nem kell mindenáron kellemetlen helyre járni. (Nagy a Müpa is, mégsem befogadó képességének ostorozásával oldják meg sikeresen a működését.)

3. A színház megmentése és működésre alkalmassá tétele, rehabilitációja élharcosának számító, a kormányzattól teljes bizalmat (mondhatjuk ezt teljhatalomnak is) kapott (azóta) főigazgatónak kötelessége lenne (még nem késő, hogy ezt a feltételes módot feloldjuk) megbecsülni saját tetteinek eredményét. Felismerni, hogy az Operaház jelenlegi válsághelyzetének (ugye, érzékelhető, hogy visszakanyarodtam a topic aktuális témájához, Zéta vitairatához) meghatározó motívuma az Erkel Színház rehabilitációs dicsőségének, további megbecsülésének, megtartásának, ápolásának fontossága. Nekem, aki a színház körül minden facsemete ültetését vagy futószőnyeg leterítését hajlamos vagyok ünnepelni, fájdalmas összegeznem: az Erkel Színházat sok tekintetben elhanyagolják. E folyamat jelenségeit is szóvá tettem már ezen a fórumon, csak néhányat ismételek. Az Operaház (röviden) kellemetlen és nem eléggé eredményes pr-ja a rekonstrukció idején koncentráltan az Erkel Színházat sújtja. Az Erkel Színház műsorát különösen a rekonstrukció idején célszerű lett volna megkímélni az eszement rendezésektől (ahogy ezt mondani szoktuk), azok egész sorától. Ártott a színház működésének és a közönséggel való kapcsolatának a 2017-es goromba helyáremelés. (Használni a mostani, szelídebb sem fog.) Szintén goromba gesztus volt a 2018-as évadkezdés negyed évvel való késleltetése az egyetlen operajátszó épületben. Nem józan dolog az Operaház felújításának gigászi projektje mellett kialakítani egy új játszóhelyet, amelynek nincs a főépületet helyettesítő funkciója és képessége, ez szintén az Erkel Színház elhanyagolásához vezetett. A züllés jelenségének tartom az Erkel Színház „büfé-tagozatának” felpuffasztását, kiterjesztését a foyer-ba és az utcára, elvéve az e célra szolgáló pazar terület funkcióját. (Kólás műanyag rekeszek látható tárolása a lépcsőforduló alatt stb.)

OFF: Azt hiszem, Edmond Dantes, rögeszméd, hogy a Müpa egy kulturális intézmény elhelyezésének legrosszabb példája. Ideálisnak én sem tartom, de szerintem a közösségi közlekedési adottságai nem rosszak (és fejleszthetők) – természetesen nem azokhoz az esetekhez hasonlítva, amikor valaki más színházak közelében lakik. Ami a „klasszikus (bel)városszövetből” (tetszik ez a kifejezés) való kiesését illeti: még épülnek a Soroksári út Dunára néző szakaszának luxuslakásai, a Müpával átellenben pedig a Ferencvárosnak egy egész negyede okoslakásokból. Ha ezeknek a majdani lakossága tényező lehet a Müpa közönségének összetételében, ez az ottani műsorpolitikában és helyárképzésben is jelentkezhet.

Ááá, értem. Hát akkor viszont nagyon sok színházat kezeltek hűtlenül -nemcsak nálunk- az elmúlt évszázadokban, csak a fővárosban a Pesti Magyar (és Német) Színháztól kezdve a Király, Magyar, Nemzeti stb. Színháztól a Nép- később Nemzeti Színházig = lebontásra ítéltettek. De jaj, hol folytassam ezt a szerintem érdekes témát...itt nem, mert ez másik topik. Nem is folytatom, mi már félszavakból megértjük egymást ;-) Annyiban mégis érinti e topikot és -zéta- írását, hogy az Erkel Színházzal azon kívül, hogy szinte már hosszabb ideje ünnepeljük egyfolytában újranyitását mint amennyi ideig zárva volt,  szóval az Erkellel valamit kezdeni kell. A leggondosabb elemzés és hozzászólás sem tölti meg a kisebbítve is túlméretes nézőteret estéről-estére csakis saját opera- és balettelőadásokkal ... főleg ha pár húzó darab még el is tűnik onnan. Ahogy a  legklasszikusabb rendezések, díszletek és kosztümök sem. Már többször javasoltam az Erkel vegyes profilú, részben befogadó -értsd: bérbevehető- színházzá alakítását. Szintén írtam már, hogy egy tisztességesen (!) felújított-korszerűsített Erkel Színház mint befogadó színház, már csak jóval kedvezőbb lokációja miatt is komoly versenytársa lehetne a MüPának, ha ez nem is tetszene mindenkinek. MüPa körül Pesten és lassan Budán (Kopaszi-gát) kialakuló új városnegyed sem fedheti el azt a tényt, hogy MüPa helyszíne a klasszikus (bel)városszövetből kiesik, Erkel pedig centrális elhelyezkedésű maradt, M4-gyel még inkább. 

Kedves Lujza, bár nem kell magyarázkodnom, mégis: talán elkerülte figyelmedet 6924 sz. beírásom, amiben kizárólag -zéta- cikkére reagáltam. Későbbi be- és visszaírásaim is bőven -jóval több mint nyomokban- tartalmaznak a -zéta- esszéhez szorosan vagy lazábban kapcsolódó elemeket ... és tartalmaznak ahhoz kevésbé kapcsolódó -ám kulturális- elemeket, amik a menet közbeni eszmecserék során kerültek így-úgy elő, tőlem vagy másvalakiktól. Azt hiszem, nem lehet 1-1 adott topikhoz/cikkhez kapcsolódó beírás esetében a témához 1/1 vasszigorral ragaszkodni, ahol minden egyes mondat ahhoz és csak ahhoz kapcsolódhat(na), ami az adott írásban áll. Amikor muszáj, akkor topikot váltok ld. tegnap (Társművészetek). Ha valaki mégis ragaszkodik a fentiekhez, az szimplán hopp! átugor(hat)ja a számára érdektelen beírás(oka)t. Nálam bevált ez a hoppos gyakorlat, próbáld ki ;-)

Végre Makk Zsuzsának a Zéta vitairatához írt cikkéhez is hozzászólok, egy idézethez két gondolattal:
(Az Operaházba) „A külföldiek sokszor az épület miatt mentek, tehát az Erkelbe nem ül be minden olyan turista, aki az Operaházat felkereste volna. (Megkockáztatom: a külföldiek közül egészen kevesen fognak az Eiffelbe is ellátogatni. Ahhoz hatalmas marketing-kampány kellene, és egy teljesen kész épület, mint minimum.) Az Erkel pedig kellemetlenül nagy” …
Úgy gondolom, érdemes megkülönböztetni azokat a turistákat, akiknek a programjába az opera visiting helyett vagy mellett szerveznek egy opera- vagy balett-előadást (vagy maguk vállalkoznak ilyenre), illetve azokat, akik opera- vagy balett-előadásért látogatnak Budapestre, egy-egy darabért, énekesért vagy csupán a változatosságért, sőt a számukra nevetségesen olcsó belépőkért is. Én sem azért néztem előadásokat a Volksoperben, mert a Staatsoper zárva volt, hanem azért, mert az ottani előadásokra voltam kíváncsi.
Az Operaház előző felújítása idején például rendszeresen nagy külföldi nézőtábora volt a Don Giovanni Ljubimov rendezte (általam nagy ívben került) előadásának, a Parsifalnak (még a magyar nyelvű megszólaltatás ellenére is), és számos balettprodukciónak. Most sem gondolom, hogy az Erkel Színház vonzónak ígérkező előadásait elkerülnék a színházi turisták, még az Opera nyitása után sem, különösen ha a helyárai nemcsak nekünk, hanem a kelet-európai vendégeknek is elérhetőek maradnak. (Sajnálatos, hogy ez ma élő megkülönböztető tényező.)
Önmagában hamis (meggondolatlan) kifejezésnek tartom, hogy „az Erkel kellemetlenül nagy”, hiszen a nagysága nagyon is kellemes, csak az üres vagy félig megtöltött nézőtér esetén szomorú látvány. Minden színházi műfaj, így az opera hatásmechanizmusának is része a tömeghatás, amelyet még a tapsrend alatt is élvezünk. Minél nagyobb a megérintett tömeg, annál jobban.
Valóban nem remélhető, hogy az Eiffel Műhelycsarnok színházi turisták célpontja lesz. (Lehet, hogy még az enyém sem.) 

Nem könnyű elkerülni a nyelvi ismétléseket, ha a gondolataink ismétlődnek. Ha jól olvasom, Lujzánk sem először használta a „Ha jól emlékszem” mondatkezdést, ld. egy hozzászólással lejjebb. :-)

Kedves Lujza, nyilván nem véletlenül, hanem megfontolással írtad ezt a reklamációt ide, nem pedig privátban és nem is a Párbaj-topicba. Én is meg szoktam fontolni, hová küldöm el a gondolataimat. Az utóbbi vitáim Edmond Dantesszel szerintem nem szakadtak el (egészen) a topic valóban igen fontos témáinak szálaitól, viszont nem számítottam a Te fáradékonyságodra, könnyen elterelhető figyelmedre, sem arra, hogy a fórumon vársz kevés számú, ám súlyos mondatokat. Előre kellett volna ajánlanom, amit ED már 7016. sz. hozzászólásában említett, megspórolva ezt nekem.

Hozzászólásomban egy vonatkozó névmással („melynek”) utaltam arra, hogy a „hűtlen kezelés és kulturális bűncselekmény” tételeket az Erkel Színházzal való (el)bánásra vonatkoztattam. A sikertelen vádemelési üggyel, amelyet itt te elevenítesz fel, a milliós nagyságrendű számokkal sohasem foglalkoztam, nem ismerem ki magam azokban; az Erkel Színház megmentése és a vezetőség eltávolítása után már nem érdekelt. Az Erkel Színházi történet viszont számomra ismert, és múlhatatlan trauma.
Én nem siratnám, ha az Erkeltől „ellopnák” a Bánk bánt, a Hunyadi Lászlót és a János vitézt. Mindhárom rendezését méltatlannak tartom a művekhez és az Erkel Színház rangjához és lehetőségeihez. Volt már a János vitéz az Operettszínház állandó műsordarabja (Kovács József és Oszvald Marika szerelmespárjára emlékszem, de az előadást nem láttam), az is csak egy időszaknak bizonyult.

Ezt a reagálást egyáltalán nem értem, de nem baj, valószínűleg te sem értetted az enyémet.

Ha jól emlékszem, Lajosunk már nem először használta ezt a vas ... kifejezést.

Kedves IVA és ED, nem lehetne privátban vitatkoznotok, illetve ha ragaszkodtok a nyilvánossághoz, ha jól emlékszem, indult egyszer egy topic erre, esetleg ott folytatni?

Nekem végtelenül fárasztó, de fel is háborít ez az értelmetlen oda-vissza vagdalkozás, amivel sikeresen elterelitek a figyelmet arról az igen fontos problémáról, aminek Zéta hosszú és alapos cikket szentelt. Én tiszteletlenségnek érzem, amikor valaki előkapja kedvenc vesszőparipáját, és hosszasan nyargalászik azon itt fel és alá, és elfelejti, hogy ez nem az ő saját blogja. Ez persze nemcsak rátok vonatkozik, lásd a tanulhatott-e valaki Bécsben disputát? Bocs, de a "de igen - de nem" szintű vitát az óvodások is kedvelik.

És IVA, kérlek, nem muszáj mindig minden beírásra válaszolni! Szerintem sokkal nagyobb súlya lenne a mondataidnak, ha kevesebb lenne belőlük.

(Na, tudom, most hosszú időre jól elástam magam, de ez már rég kikívánkozott belőlem!)

“Átruccanni Bécsbe, mert itt nem vették föl” ! -    Átruccanni?  

Most beszéltem két Bécsben végzett magyar muzsikussal, akik ott végeztek ès a “kritikus időben” kényszerültek kimenni tanulni. Megkértem , hogy írják meg , kik végeztek ott. Egyik hölgy csellista , a másik ütős  , devan aki csembalo szakon., régi zeneszakon - gamba, ketten karmester szakon és még sokan mások . Ezek budapestiek, de vidéki városokból is mentek sokan.    Kár vitatkozni a TÉNYEKKEL!

Miről beszélsz? Milyen “tömeges külföldön tanulásról”?  Ne kavarj itt össze-vissza kérlek! Ha nem tetszik, ne olvasd!  

Miről beszélsz? Milyen “tömeges külföldön tanulásról”?  Ne kavarj itt össze-vissza kérlek! Ha nem tetszik, ne olvasd!  

Miről beszélsz? Milyen “tömeges külföldön tanulásról”?  Ne kavarj itt össze-vissza kérlek! Ha nem tetszik, ne olvasd!  

Amit zöldszemű ír, az teljesen világos, fura, hogy nem vagy hajlandó megérteni.

Akik éltek már akkor, bizonyíthatják a máig jól ismert tényt, hogy a bécsi kiruccanás 1969-ben nem volt egyszerű. Munkahelyi vélemény, pártszervezet, szakszervezet, KISZ-szervezet, adott esetben a Katonai Kiegészítő Parancsnokság hozzájárulása nélkül a több hónapig tartó procedúrát elindítani sem lehetett, azután meg kezdődhetett a vízumbeszerzés.

A tömeges tanulás és munkavállalás Ausztriában akkoriban nem volt általános. A nagyon törekvőkre simán lőttek (annál !) a kerítésnél, sőt, az arra tévedőket egy-kettőre őrizetbe vették.

Ismeretes, hogy szerinted mindenki más mindig rosszul tudja a dolgokat, és eme nyilvánvaló ténynek határozottan szoktál hangot adni. Azonban nem lenne szabad csodálkoznod, ha valaki hümmög egy ilyen egyszerű közlés hallatán:
"Átruccant Bécsbe tanulni, mert itt nem vették föl."

Az akkoriban felsőfokú tanulmányokat folytatók ennek hallatán egyetlen dologra gondolnának.

Jól olvastad! - Rosszak az értesüléseid!                                                                     Igen. Bécsben tanultak 1968-70-ben, mert itt nem jutottak be a ZAK-ra!                   Rosszul emlékszel, vagy rosszak az értesüléseid!  

A mai Főtéma-cikk írójáról kis ismertető.
Hogy rajong a színpadért, ahhoz nem fér kétség!

"Több a jó énekes, mint a feladat."

Érdekes elgondolás. Lehet, hogy a feladatot azért kapják a rosszak, hogy nehogy megsértődjön a sok jó közül valaki?:)

Most írtam, ha érdekel: ld. Társművészetek.

HVG kérdése friss interjúban: "Sokan azt állítják, hogy a komolyzenei és operaközönség elöregszik, másfelől nagyjából ugyanazok töltik meg a koncerttermeket. Ön, aki a világ számos helyén vezényel, mit tapasztal?"

Fischer Ádám válasza: "Negyven éve is azt hallottam, hogy elöregszik a közönség, és már akkor is az öregek jártak operába. Sokan negyven felett fedezik fel a műfajt, és ott ragadnak." (A válasz folytatódik, nem idézem tovább.)

Ledves E.D.! Elolvastam a privát leveled, ott válaszoltam rá.

:-))

Kedves Búbánat! Bár nem titok, de inkább privátban válaszolok, mert mint tudjuk, ezen a portálon-e médiumban kizárólag és szigorúan értéksemleges, személyeskedéstől mentes, csak a (komoly)zenére fókuszáló szereplők vannak és ahol még informatikai-szerkesztési eszme- és tapasztalatcsere is főbenjáró vétség lehet. PS Ha már szerkesztőink feltették ezt az eszközt, akkor nyilván azért tették fel, hogy éljen a lehetőséggel, aki akar.

Kedves Búbánat, 

nekem is van egy szörnyű gyanúm. 
Amióta a Momus vezetősége - teljes joggal - leállította a Politikai homokozót, egyes fórumtársak mintha más fórumokon élnék ki a .... (szándékosan nem sorolom fel, milyen) hajlamaikat. 
Jó lenne, ha tévednék, legalább is ami a jövőt illeti. 

"Akiket NEM vettek fel a ZAK-ra a konzervatórium elvégzése után , azok közül bizony többen mentek a Bécsi Zeneakadémiára felvételizni - fel is vettèk őket" 

1.) MENTEK?  Bécsbe?  1968-70-ben? 

2.) A ZAK elvégzése után, én is kurzusokról írtam. 

3.) F. Iván NEM a ZA-i tanulmányai befejezése után ment másik egyetemet végezni. 
"Zongorázni, majd hegedülni, később csellót és zeneszerzést tanult Budapesten. Bécsben karmesteri diplomát szerzett, itt Hans Swarowsky tanítványa volt." Ld. Wikipedia

4.) Az értesüléseim a mondott korban szerzett saját tapasztalataimon alapulnak. 

5.) A tények valóban fontosak. Ebben egyetértünk. 

Kedves Edmond Dantes!

Megfigyeltem nálad: a leírt  fogalmazványaidban elég gyakorta élsz azzal a módszerrel, hogy  áthúzol  szavakat, szótoldalékokat és azokat "láttatod".  Nem törlöd. Mi célból? Persze, gyanítom: írásaidban a hangsúly épp ezeken a részeken van, ezt szolgálja kiemelten a mondatban szándékosan bennehagyott, áthúzásos szó, szórész; ha nem így lenne, ha - fogalmazás és írás közben - javítasz, változtatsz valamit,  feleslegessé, esetleg nem kívánatossá vált, vagy nem szalonképesek a kifejezések stb., úgy egyből kitörölnéd,  hogy ne is lássuk. Ám  a klaviatúrádon mégis "enter" billentyűt nyomsz le, olvashatjuk, mert jól átgondoltan, tudatosan ezzel is rá kívánsz mutatni, célozni valamilyen jelenségre, vagy éppen "üzensz"... Nem  csak szójátékkal,  szóértelmezési kísérletekkel kívánsz jeleskedni itt...  hátsó, sejtetett, értelmet is kölcsönözni ezáltal a mondanivalódnak.

Ugye, jól gondolom mindezt?

(Csak ebből a topicból lsd.  a végéről:  a 7016., 7015., 7013., 7012., 6995., 6985. sorszámok bejegyzéseiben...)

Kedves Heterö,

Bocsanat mindenekelött a magyar ekezetek hianyaert.

Igen, Eszak-Svedorszagot - par kilometterel delre dolgozom a sarkkkörtöl - igy szoktam emlegetni. A kulturalis elet szinte teljes hianya banto - kilenc ev alatt egyetlen vilaghiru enekes lepett itt fel, most 80 körul jar, nalunk is megfordult, ki lehet talalni, ki ö.

Viszont a termeszet gyönyöru, az emberek korrektek - es mar arra gondolok, hogy bö honap mulva a Salzburgi Jatekokon leszek.

Kedves Heiner Lajos, a mosolyok országából végre hoztál nekünk is mosolyt.
Nagy szükség volt már némi enyhülésre, mert a helyi önjelölt vezér-rén kiapadhatatlan politikai acsarkodása egyre terhesebbé teszi a momus olvasását.

A mosolyfakasztás ezúttal többszörös. Szokásosan lebilincselő útleírásaid tartalmából is kiemelkedik az alábbi mondat:
elég nekem az esetenkénti akár mínusz 33 Celsius fok „privátban”, a vas rénszarok földjén

Mivel nem vagyok teljesen biztos abban, hogy azt olvasom, amit látok, és hitetlenkedve fogadok egy új vegyi-biológiai fogalmat, nevezetesen gyakorta használt fémünk forradalmian új előállítását, kérek egy kis segítséget.

Neked még a számítógéped is segít humorosnak lenni? Vagy szándékos volt? Nem lepne meg... :-)

VégzetT

Akiket NEM vettek fel a ZAK-ra a konzervatórium elvégzése után , azok közül bizony többen mentek a Bécsi Zeneakadémiára felvételizni - fel is vettèk őket. A ZAK elvégzése után senkinek nem volt szüksége még egy másik zenei egyetemet bárhol elvégezni, csak rövidebb kurzusokra mentek. Aki külhonban végeztek sokan itthon is elhelyezkedtek.  Sajnos per pillanat nincs meghatalmazásom, hogy neveket említsek, ha lesz időm megkérem az illetőket. Pl. Konzervatóriumi

Osztálytársnőm is ott  végzet.  Nem tudom honnan vannak az értesülései, de hamisak! A legfontosabb a tiszta intonáció a zenében legalábbis és a tènyek!