Eredetileg a "Fanyalgások" topicba szerettem volna írni az érzéseim alapján, de mivel már szóba hoztad a Háryt, mégiscsak itt a helye. Én ma délelőtt vittem el az unokámat Háry nézőbe. A földszint tele volt, az emeletet nem láttam. Az előadás zeneileg, és a közreműködő szólisták, ének- és balettkar részéről abszolút rendben volt, de ami a rendezést illeti, engem nagyon zavart. pedig igazán nem tekinthető modernnek, és kimondottam esztétikus színpadképek is vannak benne, de az egész annyira kimódolt, szellemkedő, és Kodály művéhez méltatlan volt, hogy engem nagyon zavart. Régen láttam a Háryt, még az Operában, a Melis-Mészöly duóra emlékszem leginkább, és vérbő előadásokra, ez pedig nem az volt. Most a szűk színpadon minden állandó mozgásban volt, de ez inkább csak zavaró volt, és felesleges. Mintha a rendező nem bízott volna a műben, és le akarta volna kötni a figyelmünket a sok járás-keléssel. Tudom, mindez csak stilizált volt, mint a mesében, de ki látott már fehér ruhás huszárt? És Örzse miért beszél erős tájszólásban, ha nem úgy énekel? Ezek csak apróságok, de lehetne folytatni, és szerintem gyerekeket félrevezetni elég nagy bűn!
Fáj a szívem: a tegnap esti, alig fél házas Háry János élménye után szívesen nézném meg a vasárnapit is, ha nem szólítana jegyem máshová. A rendezés gyenge, az előadás ricsajos, a zene csodálatos!
Még 1084 eladatlan jegy van, minden kategóriában – csekélység! Ezen kívül csak a május 5-i délelőtti előadás érhető el a fizető nézők számára (50 %-os matiné-kedvezménnyel), amelyre már csak 231 szabad jegy van. Ebből elég jól látszik a közönség árérzékenysége. És sajnos az is, hogy az Operaház vezetőségét egyáltalán nem érdekli a bevétel. (Talán nem is érdekelt benne.) Kodály zenéjének népszerűsítéséről mint hivatásról már ne is beszéljünk.
Remekmű a Háry János, nézzétek meg!
Köszönöm, sajnálom, hogy mindezt nem láthattam.
Ez az: 45-ös fordulatszámú! Köszönöm.
Nem állítással helyeztem szembe, hogy Házy nem az 1950-es évek végén énekelte Lolát, hanem azzal, hogy az ’50-es évek elején nem láthattam, sem őt sem a Parasztbecsületet. (Budapesttől távoli száműzetésben éltem, ráadásul még írni-olvasni sem tudtam.)
Egyébkénr nem sokszor énekelte Lolát. 119521 10 04 1952 11 08 1953 01 17
1956 07 08 1956 07 24 Operaház vendégjátéka a Margiszszigeti Szabadtéti Színpadon
Pontosan a kersztmetszet 45 fordulatszámos bakkelit lemezre lészült.az 5o-es évek közepén olyan szuper énekesekkel min a csodás Takács Paula,A nagyszerű Simándy,Fodor János Házy Erzsaébet és Némerh Anna
Bocs .de senki nem állította,hogy nem pályája elején énkelte Lolát,pláne fontos,hogy már akkor is milyen nagyszerű volt
Csak az utóbbi időben, a Facebook egy-egy csoportjában találkoztam pár fényképpel, amelyek Lola szerepében örökítették meg Házy Erzsébetet, aki az 1950-es évek végén már nem énekelt a különben gyakran játszott Parasztbecsületben. Akkoriban Pavlánszky Edina, Vámos Ágnes, Szőnyi Olga és Gombos Éva váltogatta egymást Lolaként. A leggyakoribb Lola, Pavlánszky még 1965-ben is birtokolta a szerepet, de akkor már Andor Éva és Szabó Rózsa váltotta. Az 1967-es felújításon újból mezzoszopránokra, Szabó Anitára és Mészöly Katalinra osztották Lolát.
Az említett Parasztbecsület-keresztmetszet nyilván jóval a Qualiton teljes felvétele előtt készült. Már nem emlékszem, hogyan neveztük a nagylemez és a kislemez közötti bakelit méretét. Talán olyanra? (A nagylemez tartósan 60 forintos ára idején 35 vagy 45 Ft-ba került.)
9933
Na meg a tehetsége!Már bocs de Sass maniros viselkedését és Házy természetességét egy napon nem lehet említeni.
Túl Házy Erzsébet zenei tudásán és külső megjelenésén, ebben talán szerepet játszott pusztán személyes ismertsége, hírneve is. Emlékszem, kisfiúként láttam akkori férjével, Darvas Ivánnal egy étterem teraszán. Én nem ismer(het)tem fel, de szüleim igen és az egész "közönség" bennük gyönyörködött. Ott még 5 perc sem kellett neki, hogy főszereplő legyen :-) Talán nem túlzás kijelenteni, hogy Sass Sylvia megjelenéséig az akkori viszonyok között és operai viszonylatban a legnagyobb -mai szóval- celebnek számított.
Kár,hogy régi Parasztbecsülket felvételek nincsenek / egy-kép képet leszámitva illetve egy Cavalleia keresztmetszet),mert Házy Erzsébet Lolája bizony tanulmány lehetne minden Lolát éneklő énekesnőnek.Miként lehet 5 percből főszerepet csinálni.
Parasztbecsület és Bajazzók – 2019. április 18.
Volt egy reményem: nem fogom előzményként megjelölni a Parasztbecsület és a Bajazzók három és fél évvel ezelőtti felújításakor látott két előadáshoz fűzött hozzászólásomat, ha most jobban fog tetszeni, hiszen az azóta eltelt időben annyi ronda rendezést és látványt éltem meg, külföldi és itthoni kedvezményezettektől, hogy igazán volt alkalmam fejlődni, átértékelni a produkciót, esetleg kikoptak belőle a legnagyobb marhaságok, vagy jobban mutat az egész az Erkel Színház színpadán, mint az Operaházban. Ám a produkció átplántálása (ami nem idén történt, csak eddig nem szántam rá magam az újranézésére) nem segített a bajon. Éppen az átplántálás miatt nem tudtam ráklikkelni a 2014. szeptemberében az Operaház-topocba írt 50313 és 50432 sz. hozzászólásaimra, viszont kénytelen vagyok vállalni azokat, mert az előadás alig valamiben változott, nemtetszésem is a régi, sajnos. Talán csak annyival viseltem el könnyebben a Bajazzók II. felvonásának megoldását, amennyivel az Erkelben kevésbé magasra sikerült felpolcolni a commedia dell’arte-jelenet színpadát, ezáltal nem olyan kínzóan hihetetlen, hogy a(z eredetileg calabriai) falu közönsége fellát oda. (Viszont az elé eresztett fátyol itt is lefölözi a hangokat!)
Nagy kár ezért a Parasztbecsület- és Bajazzók-produkcióért, mert az előadás zenei élménye kielégítő, sőt, talán több is ennél: egy-két nap alatt túljutva kiújult felháborodásomon, már a zene szépségének emléke dolgozott bennem. Ehhez hozzájárulhatna talán az énekesek játéka is, ha a jellemábrázolás helyett nem a rendező utasítását kellene követniük. A felújítás több szereplője példásan őrzi művészi állapotát a szerepéhez, és találkoztam azóta újnak számító beállásokkal is.
Úgy emlékszem, a Parasztbecsület rendezésének egyetlen szép és még reményt adó mozzanatában fehér (vagy szürke) pej állt a színpadon, míg Józsefvárosba egy barna és meglehetősen sovány ló érkezett, amely csak rövidebb ideig bírta a színpadi létet és hamar levezettette magát a színről.
Kamen Chanev kifogástalan éneklése, kiegyenlített hangjának szépsége, tömörsége most is a régi. Turidduján nem kérem számon azt az érzéki, kamaszbájú hangszínt, amely Simándy József lemez-alakítását minden felvételek közül egyedülállóan varázslatossá teszi. Chanev Canióján csak árnyalatnyi fáradtság hallatszott, amely valószínűleg nincs, ha nem ugyanazon az estén énekli a két főszerepet. Fenntartom: sokféle jelmezt lehetne tervezni és szabni az alkatára, amelyben hitelesebb lenne, hogy két nő is bomlik utána.
Komlósi Ildikó – falusi vagy kispolgári lakodalmi örömanya-jelmezében – változatlanul jó Santuzza. Csak a Lolával esett rövid szóváltásában zavart, hogy nem a féltékeny vetélytárs, hanem egy hárpia anyós hangját üti meg. A közönségesre rendezett és félreértelmező Lola-figurában Kálnay Zsófia hangja is közönségesen, érdesen szólt, ami azzal is bántóan ellenkezik, hogy a hangszerek kíséretével Mascagni szinte rajongással jellemzi a kikapós menyecske báját. Egy fiatalasszonyról lenne szó, akiben nem okoz konfliktust a hit és a tízparancsolat megszegése. Santuzza formátumát is kicsinyíti, hogy egy erotikától mentes prostituálttal kell rivalizálnia, és ugyanezért Alfio szerepe sem értelmezhető, hiszen tisztességes iparos szóba sem állt volna ilyen nővel, illetve nem lephetik meg az események. Vállán a félrerendezés korlátaival, Szegedi Csaba hibátlanul énekelte a fuvaros szólamát.
Létay Kiss Gabriella alighanem vokális képességeinek köszönheti , hogy sorra „Házy-szerepekkel” bízták meg (Mimi, Cso-cso-szán, Nedda, Bess után Puccini Manonjára készül), megannyi olyan feladattal, amelyekben szerep-elődei hangjuk és lényük erotikáját is érvényesítették. Ezzel a Neddával „szerencséje” volt, mert ilyen bután és csúnyán öltöztetve és mozgatva (az a csecsemőnek való játék a ruhadarabokkal, Colombinának az az untatóan huzamos ételkavarása a riszálással!) Rost Andrea és Pasztircsák Polina sem keltett izgalmasabb hatást. Pedig jól és szépen énekel Létay Kiss, a Silvióval való kettőstől pedig azért sem állt meg a levegő, mert Haja Zsolt éneklése sem bizonyult olyan behízelgőnek, mint Don Giovanni vagy Valentin szólamában korábban. Bensőséges és szép hangadással és dallamformálással Alexandru Agache örvendeztetett meg, aki nem annyira a kéjsóvár, mint a régóta szerelmes férfit szólaltatta meg. Szappanos Tibor különleges szépségű lírai tenorjával most is kifogástalan Beppo.
Külön elismerésre méltó a Magyar Állami Operaház Énekkara, nemcsak az élvezetes hangzásért, hanem megannyi érdekes személyiségének sok tehetséget mutató színpadi otthonosságért, egyéni játékaiért is. Az embernek fáj a szíve, amiért ennyi tehetség nem a darabokat szolgáló koncepcióhoz adja energiáit és hitét.
Élvezetesen szólt a zenekar is Kesselyák Gergely vezényletével – kár, hogy a színpad meg másról.
Nem kapcsolódva a jelmezekről írt véleményemhez, kénytelen vagyok bejegyezni még egy észrevételt. A nézőtéren ugyan még többségben láthatók olyan férfiak, akik inget és zakót, esetleg nyakkendőt és öltönyt is viselnek, illetve azok a nők, akik szintén jelzik, hogy ünnepnek, mindenesetre különös alkalomnak tekintik, hogy egy több tagozatos színház művészi komplexitást feltételező összteljesítményétől várhatnak felemelő élményt. Ugyanakkor nem tartom helyesnek, hogy a nézőtéri felügyelő rövid ujjú teniszpólóban jár-kel a nézőtéren, illetve helyet foglal a proszcéniumpáholyban. Noha egyfelől dolgozik, e hivatalban való megjelenésével illenék megtisztelnie az intézményt, amely mégiscsak egy operaház, a műfajt és a közönséget is. Ezúttal azért is célszerű lett volna zakót öltenie, mert akkor tapasztalhatta volna, hogy a színházban túl meleg van (odakinn szép az idő, és ilyenkor már a „hivatalos” fűtési szezon is véget ért), ha már más módon senki sem óvja a nézőket (és a költségvetést) a túlfűtéstől.
Tekintve MÁO-bérletnevek körüli beírásokat, jobban átpörgettem a listát és a számomra nem ismerős neveket visszakerestem -és megtaláltam- MÁO honlapjának megfelelő rovataiban.
Mivel én mindig csak hangversenybérleteket veszek, csak felületesen futom át a MÁO bérletfelhívásait.
Így igaz, pl. Németh Mónika énekkari művész, H. Zováthi Alajos zenekari művész.
Ha jól láttam, vannak a bérlet-névadók közt énekkari és zenekari művészek.
Megelőztél! Én a ruhatáros nénikre gondoltam, de a kórus és a zenekar tagjai is megérdemelnének évente változó bérletneveket.
Ha valaki nem venné észre: nézeteltérések, személyeskedések, veszekedések, politikai reklámok, erőszakos politizálás és cinizmus után a Café Momusön megjelent a TERRORIZMUS.
"A virágnak megtiltani nem lehet"...hogy szeressen, Carmen sem tiltja meg, csak virág ide, virág oda, ő kiszeret Don Joséból :-) A linkre való hivatkozás ismét a módszer lényegére tapint: "egy jól felépített, átgondolt cikk egyetlen, vitatható állítását emeli ki..." Ezt a sort minden alkalommal belinkelem majd, ha találónak gondolom. Jó lenne minél kevesebbszer...Addig is ld. 9917 még egyszer. Talán abbahagytad az olvasást az első bekezdés után. A második bekezdésben (és 9919-ben) bőven -még túl bőven is- "Erkel Színházban játszott zenés előadásról esik szó"...
Egyszerre tévesztetted el a kerületet, az utcát és a házszámot.
A Café Momus egy komolyzenei magazin, nem politikai. Linked és tárgya itt nem szalonképes, akkor sem, ha te alapvetően politizálni és provokálni jársz ide.
Ez az Erkel Színház topicja, ahol az ott játszott zenés előadásokról esik szó.
„Becses módszered” neked van: személyeskedésnek hívják. Az Erkel Színház-topicban éppen a Porgy és Bess-előadással kapcsolatban kavarodó vitáról van szó – nem rólam! – erről összegzett véleményemet korábban, a 9799. hozzászólásban megírtam, azóta sem módosítottam. A Fidelio cikkéhez ugyanazt tudnám fűzni, az ostoba hasonlatot azért emeltem ki belőle, mert sem jogi, sem zenei ismeretek nem kellenek ahhoz, hogy valakinek feltűnjön, milyen fals.
(A vallomásodhoz csak annyit: nem azért vagyok itt, hogy szeress, de ha a „szellemes” személyeskedésben sem tudod az irányt, csak Carmen szavaival mutathatom: engem ne szeress!)
Pár nappal a Hovancsinával történt megismerkedésem után újabb olyan alapművel futottam össze a maga teljességében, amiből eddig csak részleteket hallottam. Ez így valójában nem igaz, mert láttam az 1991-es margitszigeti Porgy és Besst, de az egy felejthető valami volt és régen elfelejtettem. És már az első felvonásban az a módfelett bizarr gondolatom támadt, hogy némely tekintetben hasonlóságok vannak a két darab közt. Hogyan? Muszorgszkij zenés népdrámája mint csepp vízben a tenger, Oroszország hű tükre, egy darabka zenébe írt történelem, társadalmi kör- és kórkép. Hasonlóképpen, a Porgy és Bess egy kontinensnyi ország egy bizonyos társadalmi szegmensének és ezen keresztül teljes társadalmának egyfajta zenei ábrázolása, egyben az amerikaiak mondhatni nemzeti operája. Sem előtte, sem azóta nem írt amerikai zeneszerző hasonló tartós és széleskörű sikert élvező operát. Más kérdés, hogy e nemzeti dalmű egy adott etnikai közösségben- kisebbségben játszódik és az ős-orosz Muszorgszkijjal szemben a szerző orosz-litván-zsidó Amerikába bevándoroltak ivadéka, ám mint -másik- csepp vízben a tenger...ld. feljebb. Meg hát ez a tény, a szerző(k) személye tovább erősíti az Amerika, a nagy olvasztótégely-elméletet és (eddig még!!) valóságot. Továbbá miként Muszorgszkij művénél megjegyeztem, csak ismételni tudom jelzőimet: a Porgy és Bess szép, erős, kifejező...és túlírt. Mintha csak érezte volna szerzője, hogy mindent bele kell tennie fő opuszába, mert többé nem lesz rá lehetősége. Ugyancsak 1/1 átmásolhatom ottani beírásomat ide: "szanaszét ágazó, széttartó cselekmény(ek) illetve dramaturgiailag széteső-összefoghatatlan mű" és bőven vannak a Porgyban is "áhítatos zsolozsmázás, vidámabb-népies kórustételek", megkockáztatom: túl sok, akárcsak az orosz kollégánál. Gershwin fölmutatta a Puccini utáni dalműírás egyik lehetséges és sikeres útját, mégsem terjedt el. Félre: talán Kálmán Imre Chicagói hercegnője ennek a dzsessz-operettes-operás stílusnak a kevéssé sikerült kísérlete, netán Ábrahám Pál némely darabja, csak náluk véres dráma helyett mókás-kacagós heppiendekkel. Lehet, hogy húzásokat éppúgy tilt a Gershwin-örökhagyó végrendelete, ahogyan előírja az "all-black cast"-ot, dehát Istenem, ha kijátsszák az egyik előírást, miért kell rigorózusan betartani az esetleges másikat? Kurz: húzni (kellett volna)!
A legnagyobb eszementséget is meg lehet szokni, ha valaki meg akarja szokni, elnéző, egyszóval: megértő, igazi jó ember! Talán már a szörnyűséges Trubadúr rendezést is kiforgatnák jó páran, ha műsoron tartották volna.
Az Anger-féle Traviata sem sokkal jobb, talán csak annyiból, ha ezt egyáltalán pozitívumként lehet elkönyvelni, hogy elmegyógyintézet és kényszerzubbony helyett mesefigura, fagylaltot nyaló kövér lány, és még más parodisztikus elemek felsorakosztatása "színesíti" Verdi egyik legcsodálatosabb operáját.
Nekem elég volt egyszer megnézni, köszönöm, többé nem kérek belőle! Nem azért, mert maradi, vagy a kákán is csomót kereső kötözködő vagyok, hanem azért, mert van egy határ, ahol az igényes művészetre fogékony ember azt mondja, hogy elég!
Nekem felettébb gyanús, amikor valakinek minden jó, mindent megdícsér, mert az szimpla laikusságot, pártoskodást, bizonyos emberek fedezetét is jelentheti.
Becses módszereddel élsz. Lényege, amit fél mondatban összefoglalva, egy minapi, más témában írt cikkben fedeztem fel, de tökéletesen passzol = ide másolom: "egy jól felépített, átgondolt cikk egyetlen, vitatható állítását emeli ki..." Tudod, már régóta szeretlek ezért a következetes, nem változó vitastílusodért, ezt a -lényegről gondosan, állhatatosan elterelő- beírásodat is nagyra értékelem :-) Tegnap láttam végre a darabot, de arról majd másik beírásban számolok be, úgyhogy: elő a nagyítóval! :-)
A véleményem az ügyben mit sem változott mint írtam már a fórumon: Pacta sunt servanda. Szerződések, előírások (törvények) önkényes értelmezése = "majd én megmondom, mi a törvényes, mit szabad", az a jogbiztonságot közvetve és esetenként, netán egyetemlegesen a teljes államrendet veszélyeztet(het)i. Nagyjából ezt a véleményt tükrözi a te tavaly januári kritikád is, úgyhogy ebben azt hiszem megvan köztünk az entente cordiale. A Porgy-affér pedig szerencsére nem fog káoszt, államcsődöt, valós háborút okozni. Lefut a második széria, örökösök zsebben a zsével el, mindenki jól jár. Viszont bejelentem, hogy holnaptól magamra nézvést a baloldali közlekedést tekintem szabály(os)nak és aszerint közlekedem, mert tuti, hogy az sem rosszabb, továbbá a Kétfarkú Kutya Pártnak az örök életre és az ingyen sörre vonatkozó ígéretét ezennel életbe léptetem.
Felhívnám a nyilvánvalóan Ókovács Szilveszter ellen dolgozó Fidelio figyelmét arra, hogy az Operaház Porgy és Bess-ügyének a Dior divatház és a grazi divattervező hamisításaihoz való hasonlítása baklövés. Az Operaház ugyanis nem saját (illetve magyar) alkotásként és nem hamis néven árulja a Porgy és Besst! Keressenek helytálló hasonlatokat!
https://fidelio.hu/zenes-szinhaz/gunyt-uz-az-operahaz-a-feketekbol-vagy-a-kulturajukat-nepszerusiti-144382.html
Immortal Love – a Daegu Opera House előadása – 2019. április 11.
Sokért nem adnám, ha négy évtized múltán ismét az Erkel Színház színpadán láthatnám a Manszude Koreai Állami Népi Művészegyüttes káprázatos műsorát, de az Immortal Love című előadásra eleinte 500 forintot sem szántam volna, annyira gyanakvóvá tett ez a jelképesnek tűnő, egységes helyár.
Valami bibije lehet az előadásnak, amelyet oly messziről érkezett művészek produkálnak. Talán nagyon gyenge. Vagy műfajilag közelebb áll a kínai operához, amelyet lehet, hogy csodál, de nem biztosan ért a magyar közönség. Esetleg határozottan kellemetlen hangzású a mi fülünknek. Később ránéztem a jegyeladásra, amely félig telt házat mutatott, ám éppen az én kedvenc helyem zöldellt a foglalt székek közt. Ennek a csábításnak nem álltam ellen.
(Persze nyilván valamilyen gavalléros támogatást élvezett az előadás, ám hogy kiét, sem a honlapon, sem a színlapon nem tette közzé az Operaház. Hacsak nem illenék értelmeznünk a HUNGARY–KOREA 1989–2019 feliratú emblémát, de szerintem az évforduló megérdemelt volna egy mondatot, hogy ne gyanakvással, hanem köszönettel értékelhessük a jelképes helyárakat.)
Megérdemeltük volna továbbá, hogy a koreai opera címe ne angol, hanem magyar fordításban jusson el hozzánk, hiszen nem egy olyan filmcímről van szó, amelynek jelentését még csak körülírni sem lehet magyarul: A halhatatlan szerelem. Még az a virág is honos nálunk, amelynek szimbolikája átszövi az opera egész cselekményét és szövegeit. Tőlünk legfeljebb ennek a szimbólumszövevénynek a sűrűsége idegen, illetve a megindulás mellett számunkra kissé komikusnak tűnik a trombitafolyondár ennyire folyamatos emlegetése, illetve használata rekvizitumként.
Ezt leszámítva az Immortal Love szabályos európai típusú opera, kellemes melodikával. Lehet, hogy második hallásra ennél is kellemesebbel, amilyen fogékonyabbá tenne bennünket a drámai folyamat iránt is. Engem feltétlenül fogékonyabbá tett volna, ha a színpadra helyezett zenekar és énekkar látványa nem ékelődik az énekesek és a vetített háttér közé, akár alkalmi, akár hagyományos megoldása ez a szintén angol nevén közölt Daegu Opera House-nak. Bár ha olyan tehetséges díszlettervezőt kapott volna az előadás (csak a vetített látványért felelős Ahn Jaeyeon nevét tüntették fel), mint a jelmeztervezője: Jeong Eunsuk! Különösen az evilági karakterek jelmezegyüttese tetszett, amely a visszafogott és kifinomult japán ízlésvilágra emlékeztetett. Mivel az együttesek (egyébként a Magyar Állami Operaház Énekkara és Zenekara, dicséret illeti őket az idegen darab és szöveg betanulásáért!) színpadra helyezését nem tudom elfogadni, Lee Hyekyeong rendező munkájában legfeljebb a színészvezetést értékelhetem.
A III. felvonás eleji lakodalom „balettbetétje” gyanánt négy fiatal cirkuszművész teljesítményét csodálhatta a közönségnek az a része, akihez ez a műfaj érzékelhetően közelebb áll, mint hozzám: nyílt színi tapssal kísérték a produkciót. A fő- és mellékszerepek énekeseit hangjuk szépsége, meggyőző játékuk és személyüségük láttán-hallatán máskor is szívesen fogadnám operaszínpadunkon.
Beszámolóm teljesebbé tételéért megemlítem, hogy az est a magyar, majd a koreai Himnusz előadásával indult (máskor az utóbbi nemigen hangzik ilyen tisztán és szépen a nézőtérről, mint most: mintha az Operaház Énekkara adta volna az erősítést), majd a Szózat és egy koreai mű elhangzásával ért véget, az utóbbi címét kivetítették, de sajnos nem jegyeztem meg. A háttérbe vetített látvány helyét Budapest alkonyatban vagy pirkadatban vöröslő látképe vette át.
A koreai–magyar diplomáciai kapcsolat évfordulójának megünneplése éppoly jó érzéseket kiváltó élmény volt, mint a különleges opera előadása. Örülök, hogy utóbb kíváncsi lettem rá.
Az is valami!:)
Nem voltam elég szemfüles:)
Miért csodálkozol ezen? Van itt mindenféle állatajta - engem is beleértve -, bár az igazsághoz hozzátartozik az is, hogy csaholni nemcsak a kutyák tudnak...
Kutyusok is vannak köztünk? Félelmetes, ki mindenkit takarhat a nick!
És még biztos is lehetsz abban, hogy nem fogom elkedvelni őket Tőled.
Én humornak véltem Búbánat válaszát. Javaslom, hogy egy kicsit könnyedebben fogja fel és viselje az életet. Van aki operában ücsörög és van aki kutyakozmetikusnál. Mindkét létforma elfogadható.
Azt hiszem, eléggé "pajkosan" fogalmaztam meg a kis hölgytünemény beállításáról az észrevételem... - valóban megszoktam a látványát és tényleg nem először láttam a Traviatában őt. Az opera viszont még ebben a megosztó rendezésben is "izgat", és ha csak tehetem újra megnézem a zenéje és a beálló énekesek miatt is. (A mostani rendezéseket én sem szeretem, erről nem is szokásom beszámolni; a zene sok mindenért kárpótol.)
Ott volt a kicsi lány és a vattacukor is megvan még. Hőfehérkét a végefelé azt hiszem, hogy kivitték a koporsóban, de az igazság, hogy egy kicsit elveszítettem a cselekmény eme fonalát. Ezt a rendezést már vagy ötödször láttam, és már teljesen rezisztenssé váltam rá, a tudatom alá száműztem.
Ízlésficam, ha ezt valaki kedveli. (Önnek , Búbánat, mi nem tetszik ebben a mostani Operában? Ennyi pénze van, hogy minden előadáson ott ül? Vagy ingyen jeggyel jár, és még fizetést is kap a nagy elégedettségéért?)
Mivel én is ott voltam az előadáson: válaszom igen. (Egyre inkább kedvelem a hölgyet a néma statiszta szerepében... "Hófehérkét" nem különben...)
Szerenyen beerte 9889-cel..
Wo weil'st du, Macskás?
Mademoiselle Germont és Hófehérke megvan még?
Csatlakoznék hozzád: igen szép Traviata előadást láttunk ma az Erkel színházban. Zhuravel bájos kis hang, csengő-csilingelő koloratúrákkal, hibátlan technikával, igazán öröm volt hallgatni. A technikás és a lírai részekben elejthetetlent nyújtott, jó lenne egy kicsit nagyobb hang, és a drámai előadás terén (ami azért nagyon szükséges Violetta összetett személyiségének hiteles megszólaltatásához) még fejlődnie kell, de hát előtte az élet...
Kelemen Zoltán csodálatos volt, azt hiszem ő ma a legjobb Giorgio Germont magyar szinpadon. Erőteljes bariton hangja lágy és érzékeny dallamformálással párosult és Zhuravellel énekelt duettje a ma esti előadás csúcspontja volt. Öröm volt együtt hallgatni őket.
László Boldizsár számomra nagyon-nagyon kellemes csalódás, talán még sohasem hallottam ilyen összeszedetten és szépen énekelni. Ez az előadása is bizonyította, hogy ő ma az első számú tenor hazánkban.
A kórus a megszokott színvonalú volt, a zenekar is szépen muzsikált és talán még Kocsár Balázs sem volt a megszokottan unalmas. Az előadás fő erénye talán éppen ez volt: az egységesen magas színvonal. Köszönet érte.
Kijelentem, hogy Operaház főigazgatói identitással rendelkezem, ezen minden igénynek megfelelek.már felmeneőim is ezt érezték. Kérem a kulcsokat, a BMW-t, és a fizut.
Sikerült mellékattintanom a törtszámkészletben. Köszönöm.
Csatlkozom a véleményedhez, mindössze annyit tennék hozzá, hogy egyes nagy művészeken csodálkozom, hogy ráálltak erre, tudván, hogy őket pedig nem könnyű befolyásolni és megvezetni! Milyen nagy nyomás lehet rajtuk, és azokon is, akik aláírták, hogy ők afro-amerikaiak! Mi jöhet még, és meddig terjed a művészek türelme, megaláztatásuknak a határa? Sajnálom, hogy mindent le kell nyelniük, és ki kell szolgálniuk a főigazgató egyre durvuló szeszélyeit, ha továbbra is munkát szeretnének kapni tőle! Ez ám a teljes kiszolgáltatottság!
Rövid válaszom: 1) nem tudom, nem vagyok bennfentes 2) soha, nyilvánosan legalábbis.
Két kérdés:
Mivel vették rá őket erre, mit vesztettek volna, ha nem írják alá, tán csak nem a szerződésüket?
Mikor jön el az az idő, amikor ezért piszkosul szégyellni fogják magukat?
Kis gondom akadt: nem ismerek "Operabarát" nevű művészt az Operaházban. Márpedig 1-39 minden bérlet művész nevét viseli,"Operabarát" nevet a 40-es számú bérlet kapta a keresztségben keresztény évadban.
PS És vajon a műszak, az adminisztráció mit szól mindehhez? Nekik nem jár bérletnév? Teszem azt Uzoni Mária, aki még örökös tag is. Piha!
Milyen új hóbort ez a bérletnévváltoztatás? A nagy gigászoknak végük, vannak helyettük Szegedi Csaba, Szvétek László, Rőser Orsolya, Sáfár Orsolya, Létai Gabriella és hasonló bérletnevek! De jó! Fő az ujdonság, mindegy, hogy mekkora hülyeség, csak olyan legyen, ami még eddig nem volt!
Böngészgetve a műsortervet, ráakadtam egy januárban tervezett Anyegin, koncertszerű előadásra, ráadásul egy igencsak jó litván énekesnővel, Asmik Grigoriannal. Milyen jó lenne, ha egyszer visszakerülne a repertoárba ez a csodálatos opera.
