Nincs mit megköszönnöd, nem nézte meg alaposan, itt egész másról van szó.
Az Opernstudio keretében PAARE címmel mutatják be a "kétrészes studio-produkciót":
Jiří Antonín Benda: Il buon marito (libretto Giovanni Andrea Galletti, Intermezzo, 1766, Gotha), + Herzog Blaubarts Burg von Béla Bartók.
Sowohl Bendas als auch Bartóks Werk erklang in reduzierter Fassung mit Klavier statt Orchester,
azaz egy szál zongora mellett.
Köszönöm. Ezért írom gyakran 1-1 kommentembe, hogy "kivétel a szabályt erősíti" :-)
...énekli Bartolo ( is) a Figaroban. :-)
Hát ez az! És ha ott ült? Kit érdekel? “ ... hagyjuk a régen elévült meséket...”
Itt nem babra, ill. BaBits-ra megy a játék,
hiába minden szép és állítólag jó a szándék.
Ez nem műfordítás,
hanem műferdítés.
Ez nem Heine,
hanem Babits!
(Ejnye-bejnye, szegény Heine,
hűbb fordítást érdemelne... ;-)
Kedves Iva!
Ezegyszer teljes mértékben igazat adok ED-nek, én is pontosan így gondolom, a rögeszmékről nem érdemes vitát nyitni. Tudomásul vettem számtalanszor hangoztatott véleményedet, miszerint magyar nyelven kell előadni az operákat. De a mostani vitát nem ez a véleményed váltotta ki, hanem az, hogy ezen túllépve ok-okozati összefüggést vélsz felfedezni a félházas előadások és az eredeti nyelvű előadások között. Emélekeztetőül ezt írtad, jó vastag betűkkel: "...mára érett be a gyümölcse az eredeti nyelvű operajátszásnak, amely még a balettre kíváncsi nézők jelentős részét is elidegeníti, elriasztja ettől a színháztól."
Én erre a bejegyzésedre reagáltam, s próbáltam rávilágítani arra, hogy itt egyáltalán nem erről van szó. Hanem arról, hogy akkor egy egészen más világ volt. Más volt a történelmi-politikai háttér, történetesen kommunista diktatúra volt, a tömegek el voltak zárva a külvilágtól, egy párt, egy TV, úttörő és brigádmozgalom, irányított gondolkozás, irányított szabadidő, stb volt. Könnyű volt akkor megtölteni az operaházat és az Erkelt, könnyű volt akkor a színházaknak fajsúlyos darabokat játszani, könnyű volt akkor nagy példányszámban kiadni szépirodalmat, és könnyű volt az egész országot a karmesterversennyel a TV elé láncolni. Ezt a világot és a benne zajló történéseket megérteni nem lehet anélkül, hogy ne foglalkoznánk az akkori politikával, ami az élet minden területére rányomta a bélyegét. Persze a diktatúrának voltak számunkra kedvező mellékhatásai is (mint ahogy az arzén ugyan halálos, de mellékhatásként fényesíti a szőrzetet): voltak jó könyvek, jó színház, és nem árasztott el mindent a globalizáció szennye, amit manapság tapasztalunk. És volt jó és telházas opera is, a "tömeg" megfelelő irányításával, no meg azért is, mert a klasszis énekeseink aranyketrecbe zártan csak itthon énekelhettek. Aztán egyszercsak megszűnt ez a régi világ, és jött az új, a szabadság és a globalizáció. Megszűnt a "tömeg" irányítása, és a tömeg szabad lett: nem jár operába, színházba csak bohózatot, musicalt hallgatni téved, csak lectürt olvas és horrort és zabálja a hamburgert és pizzát, szóval úgy viselkedik, mint a tömeg bárhol és bármikor a világon, ha éppen nincsen fasizmus vagy kommunizmus.
És van egy réteg, aki a Művész-moziba, az Operába és a Müpába jár és Nádas Pétert olvas, hát igen, ez talán mi vagyunk. Ennek a rétegnek kellene kovászként működnie, felmutatni a valós értékeket, elérni és megszólítani a fiatalságot. És persze élni kellene a szabadság adta lehetőségekkel, és azzal, hogy egy nyüzsgő és izgalmas világváros polgárai vagyunk. Van egy csodálatos MÜPÁ-nk, ahol egy bérleti szezonban találkozhatunk Gardinerrel, Curtenzissel, Simon Rattle-val, vagy pl. a napokban Szokolovval, van egy felújított Zeneakadémiánk és nemsokára miénk lesz a világ legszebb Operaháza is. Amely majd vonzza a külföldieket, ahogyan a MÜPA már jelenleg is és tódulni fognak az eredeti nyelven és magyar-angol felirattal előadott színvonalas előadásokra. (Ebből a felvázolt álomból már csaknem minden adott, már csak a színvonalas előadások hiányoznak, de ez egy másik téma)
Igen, ez már egy egészen más világ, sok-sok gonddal és problémával, de tele új- és új lehetőséggel.
"Változik a világ ..... elhullunk, mi vének..." Írja Arany János. Kívánom Neked és saját magamnak is, hogy még sokáig ne hulljunk el, és élvezzük a protézis, tablet és operafelirat áldásait, és minden mást is, amit ez a cudar modern világ még nyújthat nekünk.
Honnan tudod, hogy Kádárné ott ült méretes hallócsövével? Csak nem a testőre
voltál? - Hogy kerül ez ide? Ezt most hallom először.
Honnan tudod, hogy Kádárné ott ült méretes hallócsövével? Csak nem a testőre
voltál? - Hogy kerül ez ide? Ezt most hallom először.
Kékszakállú Mannheimban - németül:
https://www.nationaltheater-mannheim.de/de/oper/stueck_details.php?SID=3225
Tökéletesen megértem Pál Tamás példáját. Mindig úgy éreztem, hogy a tanult nyelven olvasott, hallott költészet versenyezhet, de nemigen győzhet bármely anyanyelven megszóló művel szemben. Az anyanyelvű szövegnek egyszerűen nagyobb a hatása. Könnyebben, gyorsabban, szűrő nélkül is eljut a befogadóhoz, ellenben az idegen nyelvű szöveggel, amely megértés nélkül (azaz az értelem szűrőjén való áthaladás nélkül) talán egyáltalán nem érvényesül. Ugyanaz a gondolat magyarul megfogalmazva szebbnek tűnik, jobban megragad.
Tisztába vagyok vele, hogy nem ez A MAGYARÁZAT, de talán egy szempont ez is lehet az eredeti nyelven való előadás általánossá válásában. Már évtizedekkel ezelőtt egy interjúban Marton Éva az operaturizmusról beszélgetett August Everdinggel. A nagy színházak, fesztiválok esetén régóta ismert jelenség ez. Az utóbbi két-három évtizedben viszont egyre többen és egyre többet utazunk. Jómagam (sajnos) nem igazíthatom minden utazásomat az operákhoz, de amennyiben eljutok valahova külföldön is azonnal megnézem, hogy a környéken milyen komolyzenei, operai kínálatot találok. Plzenben nem biztos, hogy elmentem volna a Toscára, ha a „Vissi d’arte” helyett „Žil jsem pro umění, žil jsem pro lásku” kilátása várt volna. Ezen az egyébként teljesen hétköznapi repertoár előadáson, a szünetben rájöttem, hogy közel sem én voltam az egyetlen külföldi a nézőtéren. Mint ahogy ahol legutóbb jártam, Novarában sem csak olaszok hallgatták Kolonits Klárát a Traviatában. Szintén fesztiváloktól távol, a helyi színház egyébként bérletes előadásán. Saját tapasztalatról nem beszélhetek, de gondolom 50 éve ez nem így volt. Kíváncsi volnék Karnagy úr véleményére erről - a mondjuk így - üzleti szempontú megközelítésről.
Itt Babits egyrészt NEM operát fordított, másrészt a fordítás alapján itt is nehéz volna az eredetit megtalálni.
Heine sem repesett volna a boldogságtól, ha láthatta volna, mit ötlött ki a magyar költő az Es liegt der heiße Sommer verse alapján.
Ezt úgy hívják: "...ötletéből írta".
Továbbá Babits önmagától, Heine nélkül is "összeeszkábált" néhány versikét.
Egyébként szellemes a replika! :-)
Ám az igazsághoz (és maestro P.T. huncutságához) hozzátartozik, hogy Babits ezt a verset 1906 és 1908 közt ötször közölte különféle lapokban saját verseként, de a Pávatollakba már Heine-fordításként tette be...
Es liegt der heiße Sommer (Német)
Es liegt der heiße Sommer
Auf deinen Wängelein;
Es liegt der Winter, der kalte,
In deinem Herzchen klein.
Das wird sich bei dir ändern,
Du Vielgeliebte mein!
Der Winter wird auf den Wangen,
Der Sommer im Herzen sein.
Memento (Magyar)
A hajad olyan fekete,
a ruhád oly fehér:
az ifjúság ígérete
az élettel felér.
Ó, csal az ember élete!
ki tudja, mi nem ér?
Ruhád is lesz még fekete,
hajad is lesz fehér...
Piszok Babits, becsapta, meglopta, kifosztotta a mit sem sejtő olvasót,
Akárhányszor dirigálom a darabot olaszul, ezt a mondatot magamban mindíg magyarul éneklem. Szerintem itt két zseni találkozott.
Francesco Maria Piave "zsenisége" tehát említésre sem méltó?
Viszont valóban némi ügyességre (ha nem is zseniségre) utal, ha a hamisító attól is dicséretet kap, aki tudja, milyen a hamisítatlan eredeti.
Mert az eredeti nem rossz
(már ha a zseniváltozat alapján egyáltalán meg tudtam találni az eredeti olaszt):
Ogni letizia in terra è menzognero incanto,
d'interminato pianto fonte è l'umano cor.
Minden boldogság a földön – hazug varázslat;
véget nem érő gyász forrása az emberi szív.
Ha F.M. Piave nem jut el a közönséghez, akkor becsapják, meglopják, kifosztják a mit sem sejtő nézőt. Gyalázatosan! Ez lenne a zsenialitás?
Mottó: "a karaván halad"...avagy rögeszmékkel nem érdemes vitatkozni. Illetve érdemes, de reménytelen. Közben az operaházakat sorra fölszerelik korszerű feliratozókkal, sőt csomó helyen már a néző a saját ülése előtti saját feliratozóján olvashatja másodpercre készen a szöveget, saját anyanyelvén illetve a játszóhely nyelvén kívül más világnyelveken is. Akinek ennyi jó kevés...azt érje csók és ölelés. A miskolci Hunyadihoz kapcsolódva itt rögzítem, hogy a Műhelyház két magyar egyfelvonásosához is volt magyar felirat, amit én pl. végig olvastam: anélkül a szövegértésem sokkal nehezebb és alacsonyabb hatásfokú lett volna. És azt is rögzítem, hogy az olvasás egyáltalán nem rontotta le a zenei élvezetet, ellenkezőleg! Lehet, hogy akadnak, akik különleges, minden éneklést megértő képességgel rendelkeznek, de nem ők vannak többségben. Nem mellesleg a filmvilágban is rohamosan terjed az eredeti nyelven történő vagyis nem-szinkronizált vetítés. Utóbbi valóban fölvet problémákat, mert az állandó és többnyire szapora párbeszédek feliratának olvasása olykor elvonja a figyelmet a cselekményről.
Tisztelt Karnagy Úr! Ön szerint mikor, hol játszották legutóbb német -vagy bármilyen más nem-magyar- nyelven a Kékszakállút? Bartók "gondos törődése" elég régen lehetett...1945 óta/után pedig sajnos és biztosan nem. Ha Bartók remekét a szinte elsajátíthatatlan magyar nyelven adják elő "worldwide", éspedig azért, mert az úgy hiteles, akkor ugyan milyen érvek szólhatnak a "nagy" nyelveken írt operák magyarul történő előadása mellett?
Szerintem nyelv-ügyben IVA-nak teljesen igaza van. A magyarra fordított operaszövegek világa éppoly külön szigete a magyar kultúrának, mint az irodalomnak a csodálatos műfordítások (amelyekből szinte "kinőtt" a honi irodalom). A 30-40 év előtti köznyelv még használta az operai szófordulatokat ("helyettem kis virág, tégy vallomást....oly csodavár több nincsen....az asszony ingatag, stb), s ezeket azok is értették, akik nem jártak operába. Egy jó fordítás semmit sem vesz el az eredeti értékéből, mi több, néha hozzátesz. Tessék összehasonlítani Nádasdy remek munkáját a Manon Lescaut olasz szövegével! Hogy úgy sem érteni a szövegeket, tehát mindegy, hogy le van-e fordítva, vagy nincs? Először is, ez nem érv, másodszor nem igaz. ELSŐRE persze keveset lehet megérteni egy igazi nagy mű szövegéből, de ELSŐRE a zenéjéből sem. Mint ahogy egy ránézésre egy másodfokú egyenlet sem világos. Volt egy barátom, akit magammal cipeltem egy focimeccsre, először volt ilyenen, s a második félidő elején azt gondolta, a játékosok megőrültek, mert hogy mindegyik a saját kapujába akarta rúgni a labdát. Alig hiszem, hogy Bartók provinciális színtre óhajtotta volna süllyeszteni a Kékszakállú ausztiai-németországi előadásait, amikor olyan gondos törődéssel felügyelte a német fordítás ügyét. Zárásul: a Verdik közül kedvencem a Boccanegra. Fiesco mondja az utolsó fináléban Nádasdy szerint: "Örömre nem szült még fiat halandó asszony! Akárhogy élt is, halt is, sorsa csak keserüség!" Akárhányszor dirigálom a darabot olaszul, ezt a mondatot magamban mindíg magyarul éneklem. Szerintem itt két zseni találkozott.
Mindannyian „egyszeri” operanézőként kezdtük. Amikor a magyar nyelvű operahallgatást kezdtem a rádióból, illetve az Erkel Színhazban, még nem is tudtam, hogy léteznek azok a kis szövegkönyvek. Nem állítom, hogy a világ legkönnyebb dolga hallás után megtanulni szövegeket, de abból nem lehet általánosítani, hogy te „semmit” sem értettél egy magyarul énekelt előadásból. Talán ezzel függ össze, hogy nem zavar, ha egy olasz vagy francia nyelvű magyar előadásban a legtöbb énekes érthetetlenül énekel, esetenként csúnya kiejtéssel is. Nemcsak nemzetközi trendhez való csatlakozás létezik, hanem minőség is.
„Hiába az ellenvélemény, hogy készüljön fel előre, nem fog, viszont el sem megy többet, mert semmit nem értett a magyarul énekelt előadásból” – írod. A tapasztalat viszont azt bizonyítja, hogy a magyarul éneklés korában folyamatosan létezett magyar operaközönség Budapesten, valószínűleg Miskolcon, Debrecenben Szegeden, Pécsett is. Az interneten nem tudtuk követni a nézőterek telítettségét, de nem volt olyan általános benyomásunk, hogy kevesen vannak a színházban. Ezzel ellentétben – Miskolcról is látszik a jegyértékesítési térképen – az Erkel Színházban immár gyakori, rendszeres az elkeserítő nézőhiány. (Az Operaházban sem volt ritkaság, amíg játszott.) Erről esik gyakran szó itt, a fórumon, ezért vetettem fel most is, hogy a közönségtől egyre idegenebb lesz a színház. Ez nem jelenti azt, hogy pl. az eszement rendezéseket nem tartanám ugyanúgy felelősnek ezért.
Ne legyen panasz a te kitartásodra se, Isten éltessen bennünket egészségben és fáradhatatlanul!
Sajnos valószínű, hogy nagyon kevesen. Magyar operák, daljátékok előadásainak alkalmain érezhetjük, hogy sok fiatal énekesnek nem természetes megnyilvánulása az anyanyelvi éneklés, valószínűleg már tanulmányaikból is hiányzik, mindenesetre nincs jelen kellő súllyal, továbbá erős az angol nyelv hatása, jelenléte a beszédben és a zenében.
Gyurkovics Márián kívül, illetve őt követően is kitűnt az evidens magyarul éneklés képességével és képzettségével néhány énekesünk, aki a stílusos magyarnóta-éneklésben jeleskedett: Szecsődi Irén, Gencsy Sári, Kalmár Magda, Kincses Veronika, Pitti Katalin. Ezt a képességet ma már különleges értéknek tartom, tekintve, hogy nem is minden operaénekes művelte ezt a (sajnos olykor üldözött) műfajt.
Az én élet- és világfelfogásomról – amely, mivel egy művészeti fórumon lennénk, és az nem a színházi felfogásomból következik – a világon semmit sem tudsz! Volt egy ostoba megjegyzésed: esztétikai ellenérvek helyett az én eszményemet (ti. a megszólítandó közönség nyelvén való, elementárisan megnyilatkozó színjátszást-éneklést) valami Kádár-korszaki, kádárnéi, primitív, paraszti dologként akartad aláminősíteni. Attól, hogy a Magyarországon (és világszerte) műfordításokban történő operajátszás, lemezgyártás évszázadából 35-40 esztendő nálunk a Kádár-korszak idejére esett, a műfordításban művelt operakultúrának a világon semmi köze sincs a Kádár-rendszerhez és Kádárnéhoz, de még a Kádár-korszak megítéléséhez sem! Te viszont ide terelted az „érvelést” (némi diszleksziásozással fűszerezve), sőt, most már a Rákosi-érában tartasz, mintegy a magad igazának bizonyításához. Honnan tudhatnál te „biztosan” bármit is az én más élethelyzeteimről?! No igen, az én apukám nem fogoly volt Recsken, viszont kitelepített egy másik végen, velem együtt, több, mint 2 évig, de további 25 éven át nem élhettem a fővárosban és a mai napig sem szabadulhatok annak az intézkedésnek a következményeitől. (A részleteket mellőzöm, így is bocsánatot kérek azoktól, akik az Erkel Színházra kíváncsian tévedtek ide.) Nekem nem olyan erős oldalam a humor, mint neked, inkább gondolkodom a dolgokon, semmint elvicceljem azokat, így arra a korántsem egyedi következtetésre jutottam, hogy a történelemben semmi sem előzmények nélküli, minden okozatnak volt (van) oka, és megéri több aspektusból szemlélni a múltat, meg a jelent is. Tehát a „biztos” ítélekkel érdemes türelmesnek lennünk, különben nagyokat tévedhetünk – ugye?
Nem értek egyet azzal, hogy jobb lett volna, ha semmit nem írsz. Újra és újra előjön ez a téma, IVA fáradhatatlanul előhozza. Ha senki nem írja le az ellenvéleményt, úgy tűnik, hogy nincs is. Én már korábban is leírtam, úgy emlékszem, többször is, hogy semmiképpen sem lenne szerencsés visszatérni a magyarul történő operajátszáshoz (kivéve persze a magyar nyelvű operákat). Sok egyéb szempont (a zene az eredeti nyelv hanglejtését követi, vendégénekesek stb.) mellett azért sem, mert az egyszeri operanéző, aki nem ismeri a művet, semmit nem fog belőle érteni, ha magyarul éneklik és nincs felirat. Hiába az ellenvélemény, hogy készüljön fel előre, nem fog, viszont el sem megy többet, mert semmit nem értett a magyarul énekelt előadásból. Miskolcon is feladták végre a magyar nyelvű operaelőadások gyakorlatát, ebben az évadban még a Hunyadi Lászlóhoz is volt magyar felirat a közönség legnagyobb megelégedésére.
A magyarul éneklés ér.ésére gondol.am :)
Valószínűleg, remélhetőleg senki. Ahogyan senki nem énekel "úgy" mint pl. Gigli. Szerencsére. Ahogyan régóta filmet sem Chaplin stílusában csinálnak-játszanak, Ahogyan régóta Az ember tragédiáját sem Jászai Mari stílusában adják elő és ahogyan Sir Lawrence Hamletje is mára nem több, nem kevesebb: becses múzeumi relikviává nemesült.
Tömören még egyszer, amit 10022-ben már megfogalmaztam + ami azóta összejött itt:
1) Operák eredeti nyelven történő előadása szükséges és remélhetőleg végleges gyakorlat. Így teljes, így helyénvaló. Kivétel(ek) a szabályt erősíti(k).
2) Fent említett gyakorlat nem politikafüggő, nem lehet politikafüggő. Ha engem próbálnak kikezdeni azzal, hogy politikát viszek (hozok) a topikokba, a fórumra, akkor én mit szóljak ahhoz, hogy operák előadási nyelvétől eljut(ott)unk Rákosihoz és Kádárnéhoz? Kurz: Rákosi és Kádár(né) elmúlt, van most, aki és ami, és majd ez is elmúlik, de ezt most hagyjuk...Viszont az operajátszás akkor és úgy teljes értékű, ha a szerző nyelvén adják elő.
3) Ária- és más gálaestek, operabálok díszpintyei által a jelenlévő báli vendégeknek -s nem valódi operalátogatóknak- elénekelt gálaszámok nem pótolják énekesek teljes operákban, szerepekben való fellépését. Ezek a megjelenések főleg arra jók, hogy évadtájékoztatókban, interjúnak álcázott önfényezésekben interjúkban el lehessen dicsekedni avval, hogy X szoprán meg Y tenor is "föllépett nálunk" vagy "föl fog lépni".
Ki énekel a hölgyek közül ma magyarul úgy,min. pl Gyurkovics Mária?
Kedves Iva!
Éppen ezért írtam az előző bejegyzésemben azt, hogy jobban tettem volna, ha semmit sem írok, mivel ezen a fórumon az alapelv az, hogy ne szólj szám, nem fáj fejem.
Én téged nagyon tisztellek, és mindig örömmel olvasom a beszámolóidat, akkor is, ha néhány dologgal nem értek egyet. De ez így természetes: különbözőek vagyunk. Most azonban látom, hogy az élet- és világfelfogásunkban ez a köztünk levő különbség szakadéknyi. Én vallom, hogy az életet csak humorral lehet elviselni illetve a körülmények adta keretek között széppé varázsolni. Én is beléptem az öregségbe, és humorosan fogom fel, derűsen és humorral élem meg minden napját. Mi mást is tehetnék? Örkénytől tanultam, hogy nincsen olyan élethelyzet, amelyet ne lehetne humorosan szemlélni és az irónia egy olyan határmezsgyét nyit meg, ahol lehetővé válik az igazság kimondása úgy, hogy az a legkvésbé fájjon.
Meggyőződésem, hogy az elmúlt kommunista rendszer megítélhető és elitélhető, nemcsak 40-50 év távlatából, hanem akkor is, amikor benne éltünk. Én úgy éltem benne, hogy apám csaknem 5 évig recski fogoly volt, utána pedig (egyetemi tanári állás helyett) segédmunkásként kereste családja kenyerét. Te biztosan más élethelyzetben voltál, más emlékeid vannak, és más a viszonyulásod azokhoz a régi, de egyáltalán nem szép időkhöz. Én sohasem kívántam egyetlen kommunista halálát vagy megnyomorodását, elégtételt sem kívántam venni senkin sem, de engedd meg, hogy a humor eszközeivel "tisztelegjek" emlékük előtt.
Próbáltam humorosan megfogalmazni a véleményemet a te folyamatos követelésedről is, hogy állítsák vissza a magyar nyelvű opera-előadásokat. Úgy látom nem sikerült. Így hát kénytelen vagyok kimondani: a rögeszméd ostobaság és nemcsak ostobaság - ez lenne a legkisebb baj - hanem ártalmas is. Reménykedem, hogy ez soha sem fog megvalósulni, mert ez a hazai operajátszás, a hazai zenekultúra végét jelentené, a provinciális posványban való végleges elsüllyedést.
Engem történetesen sem a Kádár-korszak és személyiségeinek szenvedélyes becsmérlése nem érint érzékenyen, sem a dicsőítése. De ha a tudásod az időben a Paradicsomból történt kiűzetés mélyéig hatol, azt is tudhatod, hogy a történelem korszakairól és személyiségeiről a megítélések igazsága / hazugsága nem 30-40 éven belül szokott kiderülni (ld. mennyire szélsőséges megítélések között, máig sem dőlt el az „igazság” a két világháború közötti, szintén korszaknévadó kormányfő tetteiről és döntéseiről, és lehet, hogy soha nem is fog); propagandákra és ellenpropagandákra épülő jelenünk különösen nem kedvez ennek. A mindennek az abszolút ismeretéig viszont mégis lehetnek érzelmileg érintettek, akiknek szemében a holtakról való ízetlen élcelődés: gusztustalan gyalázkodás.
Vannak persze még nagyobb gusztustalanságok is: mindenkit megillet, hogy választott és elfogadott hivatalos nevén említsék, és előző nevével (neveivel) ne élcelődjenek, még ha azok mint adatok nyilvánosak is. Humorforrásnak tekinteni az öregséget és az azzal jár(hat)ó jelenségeket (itt sem hazabeszélek) pedig egyenesen szegénységi bizonyítvány, különösen ha valaki egy ettől független esztétikai vagy művészetpolitikai vitában ilyen „szellemességgel” ölti magára a nagy mellényt. A feliratokkal segített vagy terhelt előadások ellenzőit diszleksziásoknak nevezni: a hülyézés szintje.
Köszönöm. Bár utólag azt gondolom, hogy semmit sem írni talán jobb lett volna. :)
Nekem tetszett az írás.
A tapintatlan ledorongolás pedig nem.
Fenn szépen szól, szép a hangszíne is. Lenn már más kérdés: fátyolos, gombóc a torokban, a hangszíne is kellemetlen. Nem tehetek róla, de nekm egyik szerepében sem nagyon tetszett az elmúlt években.
Létaynak két hangja van: egy fenn, egy lenn. Fenn még szól is, de lenn semmi. Főétel meleg levegő, gombóccal tálalva. -:)
Mit nem hallok? Hogy Molnár Levente csodálatos hanggal van megáldva, és tegnap is gyönyörűen énekelt. Röhögni kell tényleg.
Karajant azért utálták ki a hatvanas évek elején Bécsből, mert olaszul merészelte előadatni az olasz operákat. Ugyanez vonatkozott a franciákra (és az oroszokra) is. Akkoriban ráadásul hol volt még a cseh operák diadalmenete?
A közönség hiánya nem az esetünkben olasz nyelvű előadásnak, hanem nagy tömegeknek a popszar szemét miatti elhülyülésének tudható be. Bírálni lehet ugyan a MÁO marketingjét, de nézőket nem lehet lasszóval az utcáról fogni.
A tegnapi Manon Lescaut rádión hallottam.Nyilván a mikrofonok elhelyezése miett sok minden másképpen szól,mint a helyszínen.Nem szeretném összehasonlítani a múlt előadásaival,csak hangzó benyomásimról írnék.Manon szerepe két hangot kíván.Az első felvonás és a második eleje lírai hangvétellel elénekelhető ,de a szerelemi kettőstől drámainak kell lenni.Általában a z énekesnők nagy részénél vagy az első két felvonás vagy a második kettő megfelelő.Kivétel nagyon kevés volt.Ez érvényes Létay Kiss Gabriellára is.Mindent elénekelt amit kell ,bár magasságai vékonyak és kissé élesek,de rosszabbra számítottam.De hiányzik hangi alakításából a szenvedély.
De Grieux Marcello Giordani-t 1999-ban halllottam először a Puritánok Artúrőjaként akkor elviselhetetlen volt.Aztán pár éve énekelt a május feszten egy fantasztikus Kalafot.Tegnap fantasztikusan énekelt.Nem finomkodott szólt a szép hangja könnyedén véve a nehéz magas hangokat is.56 éves korra sokan szeretnének ilyern hangállapotban lenni.A többi szereplőről nincs mit írnom,merrt érdektelenek voltak és kevés megszólásukról nem fogok írogatni.A rádió állandóan Molnár Leventét emlegette,aki Lescaut szerpét elénekelte ...Kórus ,zenekar helyén!Szép opera a Manon Lescaut nem véletlen volt 10 évig első helyen nálam..
Még mindig Giordani a legjobb az összes között. Nem olyan, mint régen, de még mindig ő az egyetlen, akit komolyan lehet venni. (Rádión hallgatom, most épp Molnár és Palerdi. Tényleg szánalmas. Palerdi még ebben is. Nincs elég előadása?)
Ha magyarul énekelnek, az a baj, ha eredeti nyelven, akkor az a baj ! Ergo?
Ez a nyilván remeknek szánt írás, még a mai esős időjárásnál is rosszabb. Az legalább aranyat ér.
És volt idő, mikor a Met-ben még a Wagnereket is meghúzták......
Az English National Opera ha jól tudom, ma is mindent angolul ad elő - legyen szó Verdiről, Wagnerről, Pucciniről, Mozartról vagy más szerzők darabjairól Régen a MET-ben is angolul ment minden. Sőt, van egy felvétel, amin a Honvanscsinát olaszul adják elő! Ha jól tudom pont a Muszorgkszkij operák esetében fordult elő,hogy a szláv vendégénekes oroszul nyomta, a többiek olaszul vagy angolul :-).
Kedves Iva!
Behunyom a szemem és elképzelem, ahogyan ott ülsz Mária elvtársasszony mellett az operában és együtt hallgatjátok magyar ajakról magyarul a ja kvam pisu-t. Aztán szünetben előkerül a krumplileves és a (újabb kutatások szerint) stíriai metélt. No, de arról nincsen adatom, hogy az ötvenes években, amikor Kádár elvtárs rendőrminiszterként gyakran bekényszerült az operába, hogy ellenőrizze a Vörös Csillag árnyékában pislákoló operacsillagokat (minő képzavar, egy csillagnak lehet árnyéka?), vajon myomta-e százzal tótul a kórus, hogy édes anyanyelvén élvezhesse Csermanek a kedvenc slágerokat?
Az én emlékezetem valóban nem nyúlik vissza 2000 évre, így az emberiség emlékezetére hagyatkozva tettem ezt az állítást. O tempora, o mores! - kiáltott fel Cicero híres beszédében, amelyet a gimnáziumban be kellett magolnunk (bizony, én még latint is tanultam, mégis elvadultam - Presser után szabadon). Ez biza kétezer éve volt, de mehetünk messzebb is, mivel a görögök is folyton sóvárogtak a múlt ködébe veszett aranykor után, de a Világ romlása még régebbre datálódik: a Paradicsomból történt kiűzetéssel vette kezdetét. Mai kifejezéssel úgy fogalmaznánk: lassan de biztosan, mindent elnyel az entrópia.
Elnyelte a magyar nyelvű operaelőadásokat is. Ennek lehet örülni, vagy felette búslakodni, a tény ettől függetlenül tény marad. Vígasztalódj kedves Iva, mindenkinek van rögeszméje, ez alól se Te, se én nem vagyunk kivételek. De ez nem baj, hiszen a (rög)eszme teszi az embert emberré.
És mesélj kicsit konkrétabban a 2000 évvel ezelőtti emlékeidről. Például arról, hogyan fórumoztak akkor a diszlexiások...
Bizony, bizony, sokszor ültem szegény Kádárné mellett az Operában, és mondogatta is nekem a szünetekben: Ugye, milyen jó, hogy magyarul énekelnek és úgy ülhetünk itt operaelőadáson, mintha színházban ülnénk? Igaz ugyan, hogy már a XIX. században is műfordításban mentek operák, és mostanáig az egész XX. században, sőt Európában, meg a Szovjetunióban meg Amerikában is van ilyen gyakorlat, de azért remélem, hogy ha a XXI. században kitalálnak valami elektronikus komolyzenei magazint és lesz annak egy fóruma, akad ott egy lényeglátó elme, aki velem és az uramról elnevezett korszakkal hozza összefüggésbe a műfordításban játszott operaelőadások kultúráját. Ha te megéred, fiam, ne felejts el gratulálni neki! – mondta Mária asszony, és én most nem is felejtek el gratulálni.
Cserébe szívesen olvasnám, milyen az, amikor egy kórus százzal nyomja. Nincs jó fülem, mindig csak énekelni hallom őket.
Néha nem hi..em a fülemnek.
Kapcsold be a rádiót, és neked is lesz azonnal véleményed.:)
