7889 lujza 2017-05-11 00:52:43
A tavaszi fesztiválon eredetileg a berlini Komische Oper kétszer adta volna elő a Varázsfuvolát az Erkelben. Én nagyon hamar vettem jó, de olcsó jegyeket az első előadásra. Később véletlenül vettem észre a fesztivál honlapján, hogy az az előadás már nincs fent. Berohanva a jegyirodába megtudtam, hogy igen, csak egy előadás lesz, ennek oka, hogy a zenekaruk elvállalt egy fellépést a Zeneakadémián is. Épp csak be tudtam cserélni a jegyeket a másnapi előadásra, bár az az időpont nekem nem volt jó. Bár megérte lemondani a másik programot, mert remek előadást láttam, de akkor kár volt két estét összevonni, mert kétszer is megtelt volna a ház. De ha most összevonnának két Sábát, nekem 18-ra van jegyem, és 20-án nem érek rá, vagyis kidobnám azt a jegyet. Nem fair az utolsó pillanatban, kiírt előadásokat tologatni. Tessék megtanulni szervezni és számolni!

7888 IVA 2017-05-10 22:04:10 [Válasz erre: 7886 Edmond Dantes 2017-05-10 08:42:12]
Aki a pénztárban vagy a szervezésen vette a jegyét, azt nem tudják értesíteni. Azt sem biztosan, aki interneten. A megoldás – még ha volt is már gyakorlata – diktatórikus és provinciális lenne. Tapló dolog, hogy emberek felöltözve a színházhoz menjenek, esetleg messziről érkezve, és közöljék velük, hogy az előadás, amiért jöttek, már két nappal ezelőtt lement. (Más lenne a helyzet pl. betegség esetén, de itt valószínűleg szervezési hibáról van szó, amit lehet, hogy még megoldanak, különben le kell nyelniük a békát.)

7887 ladislav kozlok 2017-05-10 10:25:24 [Válasz erre: 7886 Edmond Dantes 2017-05-10 08:42:12]
Ez nagyon logikus lenne. Pozsonyban a Vec Makropulos elmaradt premierjét osszevonták az elso reprizzel.Sikeresen.

7886 Edmond Dantes 2017-05-10 08:42:12 [Válasz erre: 7883 rotor 2017-05-10 00:28:03]
Megerősíthető vagy cáfolható lenne a pénztár egyébként nem-autentikus "fülese", ha valaki emlékezne rá, vajon a neten is zárolták-e a május 20-ai előadásra a jegyeladást és ha igen, akkor mikor oldották fel a zárlatot neten, pénztárban. Lényegen sajnos nem változtat. A lényeg pedig az, hogy ma reggeli netes állapot szerint az eladott (?) jegyek száma a földszinten 98 db, nagy része feltűnően egy tömbben, az oldalpáholyokban 6 (hat) db, az erkélyen pedig 3 (három!) db. A középpáholyok v a l ó d i eladottságáról nem vagyok meggyőződve és a proszcéniumpáholyokéról sem, amik amúgy lehet, hogy játszó helyek = eleve nem voltak eladóak. Némi (át)szervezéssel bizony a két előadás összevonása lenne célszerű és nem is kellene túl sok embert értesíteni..

7885 lujza 2017-05-10 02:41:55 [Válasz erre: 7874 Edmond Dantes 2017-05-09 14:19:16]
Tévedsz, kedves ED! Én se ismerek senkit, még Téged se, de hogy ki kicsoda, ez izgat a legkevésbé.

7884 IVA 2017-05-10 02:07:28 [Válasz erre: 7883 rotor 2017-05-10 00:28:03]
Ilyenkor nem lenne célszerű, hogy az Operaház megosszon a honlapján és a Facebook-oldalán egy felhívást, miszerint az eredetileg zártkörűnek tervezett előadásra nagy választékban vásárolhatók jegyek? (Illetve meghirdethetné a közszolgálati médiában is, nyilván kedvezményesen, hiszen az intézmények logója azonos stílusú az Operaház egységeinek logóiéval.)

7883 rotor 2017-05-10 00:28:03 [Válasz erre: 7873 Edmond Dantes 2017-05-09 14:13:34]
A pénztárban azt mondták ma, hogy eredetileg zártkörü elöadás volt "valakiknek"(?)!!

7882 IVA 2017-05-10 00:11:05 [Válasz erre: 7873 Edmond Dantes 2017-05-09 14:13:34]
1. Ez a legrosszabb gyakorlat lenne. Aki szombati napra váltott jegyet, annak nem biztos, hogy a csütörtök is megfelel. Szerencsére nem a 20-i előadásra megyek, de például nekem nagyon nem mindegy, hol ülök: nem fogadnék el cserébe rosszabb helyet egy másik előadásra. A visszaváltás ellen is tiltakoznék, mert nem azért álltam sorba jegyért nyáron reggeli 29–30 fokos melegben órákon át, hogy csaknem egy év múlva visszaadják a pénzemet (kamat nélkül). 2. –

7881 IVA 2017-05-09 23:55:46 [Válasz erre: 7870 Robesz 2017-05-09 12:32:17]
Ebben az a furcsa, hogy ráadásul szombati előadás.

7880 IVA 2017-05-09 23:50:04 [Válasz erre: 7862 Momo 2017-05-09 09:21:13]
Van ilyen is, de egyéb történetek is, a romantikus találkozásig terjedő skálán.

7879 IVA 2017-05-09 23:48:29 [Válasz erre: 7861 Edmond Dantes 2017-05-09 08:23:43]
Köszönöm a figyelmet.
Köszönöm a figyelmet.
7878 zenebaratmonika 2017-05-09 17:56:01
Németországban rengeteg üres operaelőadás van.... még ismertebb darabokra is igaz pl. Dortmundban az Otteló modern rendezéssel mindössze 8 előadással is soknak tűnik. Nem tudom, de a fiatalokat németeknél és már nálunk sem igen vonzza az opera, néhány ismertebb darabot leszámítva mint Carmen, Traviáta, Tanhausser, Varázsfuvola.... Viszont Ábrahám Pál Hawaii rózsája c. jazz-operettje Dortmundban majdnem telházakkal megy, igazi színes vicces, modern rendezésben.

7877 zenebaratmonika 2017-05-09 17:38:58 [Válasz erre: 7875 Búbánat 2017-05-09 14:35:28]
Ha nagyon tetszett volna nekik, akkor elmennének élőben is megnézni, hisz egy opera tévében hát.... szóval nem igazán élvezhető.

7876 zenebaratmonika 2017-05-09 17:37:11 [Válasz erre: 7873 Edmond Dantes 2017-05-09 14:13:34]
Már tavaly óta toborozzák az első Sába királynője előadásra a nézőket.... az egész jól fogyott, feltettek mégegyet ezért, de hát most tévedtek. Viszont szerintem a Komische Oper Varázsfuvolájára simán elkelt volna egy második előadásnyi jegy is, amikor észrevettem már teltház volt a magas árak ellenére is. Mindenesetre akit érdekel a Sába, most még megnézheti, aztán ismét eltűnik egy hosszú időre, akár előtte is. Én 20-án külföldön leszek....

7875 Búbánat 2017-05-09 14:35:28 [Válasz erre: 7873 Edmond Dantes 2017-05-09 14:13:34]
A Sába királynője színházi jegy-térképén a sok "zöld"hely oka lehet az is, hogy pár hete a televízióban láthattuk az egyik előadást; van akinek elég volt egyszer megnéznie élőben az Erkelben, másodszorra a felvételt látnia az M5-ös csatornán. Ennyi jóból éppen elég volt neki...

7874 Edmond Dantes 2017-05-09 14:19:16 [Válasz erre: 7865 Nagy Katalin 2017-05-09 11:43:45]
Katalin, ellent kell mondanom: (itt) én egyedül vagyok. Személyesen (face to face) ugyanis senkit nem ismerek, legalábbis tudtommal nem. Aztán lehet, hogy adott esetben meglepődnék.."eset" azonban eddig nem ad(ód)ott. Ennek is megvan a maga zamata.

7873 Edmond Dantes 2017-05-09 14:13:34
Sába királynője: 1) Ilyen esetekben = ilyen (üres) ház mellett a 2. előadásnak a szokásos "technikai okokból" el kellene maradnia és a megváltott jegyeket vissza- vagy május 18-ára átváltani. Más (kisebb) társulatoknál -tudjuk- ez a bevett gyakorlat. Egy ilyen nagy színház esetében ez talán kényelmetlen, de egy ilyen nagy színház nagyjából üresen...nos az is "kényelmetlen". 2) Ez a darab is a hiánylistámon van, de most ott is fog maradni: színházjegy és Puritánok közé nem fér be. Ez magánügy, ami viszont közügy: tényleg sajnálatos a nagy zöld mező, pedig mint látom, pazar a szereposztás. Nem hibáztatnám MÁO szervezését. Az lehet, hogy aki akarta, megnézte már és attól tartok, nem az a rövid-időn-belül-sokszor-nézős fajta. Nincs rá igény ill. ekkora az igény. Ha tévedek és összejön a (fél)ház, örülni fogok.

7872 Edmond Dantes 2017-05-09 13:55:20 [Válasz erre: 7862 Momo 2017-05-09 09:21:13]
Ötlet: te megírod Cilikéről, ő pedig rólad, mert -szintén beírásokra alapozva- úgy vélem, te is énekművész vagy éspedig az "ország első zenés színházának" színeiben és hangjaiban. Márpedig az nem szégyen, igaz olykor kellemetlen :-) sőt és ám végső soron dicsőség.

7871 zenebaratmonika 2017-05-09 13:00:04 [Válasz erre: 7870 Robesz 2017-05-09 12:32:17]
Ez nagyon szomorú, pedig egy nemzetközileg elismert darab, Ausztriában és Németországban is szerették. Nem értem, mostanában már külföldön se megy, talán egy színházban ment Németországban. Majd a maesteszínházra kiteszik utolsó nap akciósra, talán akkor eladnak valamennyit még....

7870 Robesz 2017-05-09 12:32:17
Érdekes egy pillantást vetni a Sába királynője egyik előadásának helyzetére: [url]https://www.jegy.hu/program/saba-kiralynoje-67825/327289;Sába jegytérkép[/url] https://www.jegy.hu/program/saba-kiralynoje-67825/327289

7869 macskás 2017-05-09 12:31:37 [Válasz erre: 7867 -zéta- 2017-05-09 11:53:08]
-zéta-, nyomozz tovább:) Nem szeretem a kutyákat, csak a nyuszikat:)

7868 ladislav kozlok 2017-05-09 12:19:49 [Válasz erre: 7864 macskás 2017-05-09 11:34:04]
En a saját nevemen írok. Tolem aztán nymozhatnak, ugysem találnak semmit.

7867 -zéta- 2017-05-09 11:53:08 [Válasz erre: 7865 Nagy Katalin 2017-05-09 11:43:45]
Segítek: macskás kutyás átelleni szomszédja...;-)

7866 macskás 2017-05-09 11:52:42 [Válasz erre: 7865 Nagy Katalin 2017-05-09 11:43:45]
Ó, majd előzékenyen megírják a jól értesültek, ki kicsoda:)

7865 Nagy Katalin 2017-05-09 11:43:45 [Válasz erre: 7861 Edmond Dantes 2017-05-09 08:23:43]
Edmond, nincs egyedül. Én sem ismerem Cilikét személyesen. Sajnos macskást sem, de én például még le sem tudnám nyomozni.

7864 macskás 2017-05-09 11:34:04 [Válasz erre: 7861 Edmond Dantes 2017-05-09 08:23:43]
Engem is simán lenyomoztak. És kaptam hideget-meleget privátban.

7863 macskás 2017-05-09 11:34:03 [Válasz erre: 7861 Edmond Dantes 2017-05-09 08:23:43]
Engem is simán lenyomoztak. És kaptam hideget-meleget privátban.
Engem is simán lenyomoztak. És kaptam hideget-meleget privátban.
7862 Momo 2017-05-09 09:21:13 [Válasz erre: 7861 Edmond Dantes 2017-05-09 08:23:43]
Ha mázlid van, akkor valaki privátban megírja. (Ahogy az itt menni szokott...)

7861 Edmond Dantes 2017-05-09 08:23:43 [Válasz erre: 7855 Cilike 2017-05-07 21:41:06]
Ezek szerint egyedül maradtam. Én ui. valóban nem tudom, kit tisztelhetek Cilikében. Hogy énekművész éspedig MÁO-ban, az kiderül némely beírásából. De talán jobb és pikánsabb is így: egymás kölcsönös tisztelete, szeretete két ember között, akik nem ismerik egymást :-) PS Mást sem ismerek és talán (?) más sem ismer.

7860 IVA 2017-05-09 02:57:34 [Válasz erre: 7855 Cilike 2017-05-07 21:41:06]
Azért ezt a becenevet dobtam be, mert e maratoni szappanopera szereposztása szerint Cilike vagy. Egyébként de...

7859 Petyus 2017-05-08 11:26:07 [Válasz erre: 7837 Petyus 2017-05-03 22:21:37]
Múlt csütörtökön délelőtt az Újlaki Általános Iskolában Wendler Attila nagy sikerű előadás keretében, operanagykövetként, készíte3tte fel a felső tagozatos tanulókat az operakaland sorozatban megrendezett Bánk bán előadásra. Előadásának fénypontja Bánk nagyáriájának megszólaltatása, mely után a feltörő spontán taps jelezte, a gyerekeket megérintette a részlet szenvedélyes megszólaltatása. Délután a tanulók fegyelmezetten ülték végig az előadást. Persze néhányukból előjött a kamasz állapot, de összességében ez alig volt zavaró. Dénes István karmester, vezénylés közben, néha magasba emelt bal kézzel próbálta elejét venni az esetleges tapsnak. Ez jót ötletnek bizonyult. Az már más kérdés, hogy a zenei megszólaltatás kevésbé volt hatásos. Kiemelkedett Kovácsházi István Bánkja. A művész átélten énekelt, tenorhangja különösen a középregiszterben csillogott, magas hangja is szépen szóltak. Még néhány előadás, és az igazi, hiteles Bánkok sorába léphet. Jó volot hallgatni, megélni az előadást, a másik három szereposztást; a másik hármat is megnézném.

7858 ladislav kozlok 2017-05-08 10:27:13
Elhiszem, nagyon is sajnálom, hogy nem láthattam szegedi eloadást. Es Pécsre se tudok elmenni, egészségi okokbol.

7857 márta 2017-05-08 09:36:32 [Válasz erre: 7847 ladislav kozlok 2017-05-07 09:06:56]
Nagyszerű előadás volt. De sajnos, mióta megismerkedtem az eredeti változattal, annak a híve lettem.Az különösen Galgóczy rendezésében sokkal világosabb a történet, szívbe markolóbb az egész.

7856 Edmond Dantes 2017-05-07 21:55:10 [Válasz erre: 7855 Cilike 2017-05-07 21:41:06]
Es en sem tudom. Tehat valojaban en vagyok az igazi Cilike...vagy minimum Cilike 2.0 =hatranyos megkulonboztetes:-(

7855 Cilike 2017-05-07 21:41:06 [Válasz erre: 7853 IVA 2017-05-07 19:21:03]
Nem hiszem, mert valójában nem így hívnak. :-) Neked szívesen megmondom privátban a valódi nevem, sztem már csak te nem tudod( illetve lehet, hogy de) .

7854 nizajemon 2017-05-07 19:22:45 [Válasz erre: 7852 Cilike 2017-05-07 11:43:45]
A munkássága alapján szent Johannaként domboríthatna nagyot.

7853 IVA 2017-05-07 19:21:03 [Válasz erre: 7852 Cilike 2017-05-07 11:43:45]
OFF: Ő pedig Cilusnak hív Téged? :-)
OFF: Ő pedig Cilusnak hív Téged? :-)
7852 Cilike 2017-05-07 11:43:45 [Válasz erre: 7849 Edmond Dantes 2017-05-07 10:21:51]
Szél Berni? :-)
Szél Berni? :-)
7851 nizajemon 2017-05-07 10:36:39 [Válasz erre: 7850 nizajemon 2017-05-07 10:31:19]
De a hattyúk tava sem lenne rossz csadorban,hamár aktualizálni kell mindenképpen.

7850 nizajemon 2017-05-07 10:31:19 [Válasz erre: 7849 Edmond Dantes 2017-05-07 10:21:51]
Ugye Melinda soha nem fogja burkában vízbevetni magát...?

7849 Edmond Dantes 2017-05-07 10:21:51 [Válasz erre: 7847 ladislav kozlok 2017-05-07 09:06:56]
Biberach lehetne például Timmermans vagy Juncker..na de kire "hajazna" Melinda? Mlle Le Penre?

7848 Petyus 2017-05-07 10:15:59 [Válasz erre: 7847 ladislav kozlok 2017-05-07 09:06:56]
Ha aktualizálni akarna egy rendező, nem egy elveszett ötlet, de meg ne próbálja...!

7847 ladislav kozlok 2017-05-07 09:06:56
A tegnapi Bánk Bán Bán jol sikerult. Lukács és Lászlo remekeltek. A korus nagyon szépen énekelt és a zenekarral im meg voltam elégedve. A gyerekek nagyon fegyelmezettek voltak. p.s. Remélem nem lesz valami modernekdo, új rendezés. Nehogy aztán Bánkbol OrBán legyen, Gertrudisbol pedig AngélaM. (((:

7846 Búbánat 2017-05-05 13:04:51 [Válasz erre: 7842 almapüré 2017-05-05 11:11:08]
Segítek a linkkel [url] https://www.gyulaihirlap.hu/113458-erkel-ferenc-langesz-volt-eletmuvet-minden-gyulain; Laczó András: Erkel Ferenc lángész volt, életművét minden gyulainak ismernie illene [/url] GYULAI HÍRLAP • G. K. E. • KULTÚRA • 2017. április 25. 15:30 „Laczó András azért jött, hogy megszerettesse az operát az iskolásokkal. A Bartók–Pásztory-díjas operaénekes, a Magyar Állami Operaház Aranygyűrűs énekművésze, az Opera Nagykövete cím viselője Erkel Ferenc életpályájáról tartott vetített képes, interaktív és zenés előadást a Vigadóban összegyűlt iskolásoknak április 25-én, kedden.”

7845 almapüré 2017-05-05 11:13:05 [Válasz erre: 7842 almapüré 2017-05-05 11:11:08]
Bocsánat, képtelen vagyok a kinket most jobban megoldani. Beszámoló egy nagykövet munkájáról.

7844 almapüré 2017-05-05 11:12:55 [Válasz erre: 7842 almapüré 2017-05-05 11:11:08]
Bocsánat, képtelen vagyok a kinket most jobban megoldani. Beszámoló egy nagykövet munkájáról.
Bocsánat, képtelen vagyok a kinket most jobban megoldani. Beszámoló egy nagykövet munkájáról.
7843 almapüré 2017-05-05 11:12:44 [Válasz erre: 7842 almapüré 2017-05-05 11:11:08]
Bocsánat, képtelen vagyok a kinket most jobban megoldani. Beszámoló egy nagykövet munkájáról.
Bocsánat, képtelen vagyok a kinket most jobban megoldani. Beszámoló egy nagykövet munkájáról.
7842 almapüré 2017-05-05 11:11:08
[urlhttp://gurzoklaraeniko.blogspot.hu/2017/05/erkel-ferenc-langesz.html?m=1[/url]

7841 ladislav kozlok 2017-05-04 21:11:46 [Válasz erre: 7840 Livingstone 2017-05-04 17:03:20]
Ez jo hír, koszonom.
Ez jo hír, koszonom.
7840 Livingstone 2017-05-04 17:03:20
Az idei Bánk maraton mérce hozzávetőlegesen így néz ki: László Boldizsár és Kovácsházi István fej- fej mellett nagyon- nagyon jók a címszerepben, Melindák közül Rőser Orsolya Hajnalka viszi a pálmát, Lukács Gyöngyi a légkiválóbb Gertrudis, a férfi középszerepekben Kelemen Zoltán, Boncsér Gergely és Bede Fazekas Csaba jeleskedik.