Feltett szándékom! A tegnapi operaélmény impulzusokat keltett bennem, olyannyira, hogy tényleg igazán kíváncsivá tett az eredeti partitúra szerinti, hamisítatlan, teljes opera megismerésére - hogy még teljesebb kép bontakozzon ki bennem Debussy zseniális alkotásáról.
Kár, hogy anno - 1963-ban - gyermekkoromban érthetően még nem voltam "kész" és érett az akkori OPERÁBAN bemutatott, Házy Erzsébet/Sándor Judit és Kozma Lajos/Palcsó Sándor fémjelezte Pelléas és Mélisande-előadások megtekintésére - mert a személyes élmények mindig inspirálnak azt újra megnézni - összehasonlításra is késztetni - ami jó esetben valami további plusszal, teljesebbel ajándékozhat meg, más szemszögből újraértékelni a már látottakat.
Kedves Búbánat! Örülök, hogy "megismerkedésed" a Pelléassal ilyen sikeres volt. Javaslom, hogy egyszer majd nézd- és hallgasd meg a Debussy-féle változatot is. :)
Claude Debussy: Pelléas és Mélisande
Eiffel Műhelyház – Bánffy terem, 2022. március 6.
A ma délelőtti, forrósikerű előadás után már csak egyszer játssza az évadban az OPERA Debussy remekét (március 12-én este), nagyon ajánlom az operabarátok figyelmébe, hiszen még engem is – aki elsősorban a dallamos, romantikus „bel canto” operák kedvelője vagyok – megragadott ez a költészetében „francia Trisztán és Izoldá”-ra is hangolható zenedráma. Mellőz minden cselekményt, sőt majdnem minden történést is, csak lelki hangulatok alig észrevehető változásait akarja közvetíteni.
A Pelléas és Mélisande című operával most ismerkedtem meg, és bár nincsenek benne áriák, együttesek, nincsen kórus (leszámítva egy rövid kis megszólalását, az is hangbejátszásról), sem balett/tánc, a rendezés és az énekszólamok csaknem nélkülözik a színpadi hatásokat: mintha félig koncertszerű előadáson lettem volna. Ami a színpadon történik, az a képzeletünkre erősen hat - pláne, hogy a mai előadáson még a háttérvetítés is hiányzott (valami technikai problémára hivatkoztak), így koncentrált figyelemmel követtem a fülemnek szokatlan, mégis valami sejtelmes misztikummal telítődött zenét: a kis létszámú zenekar kamarazenekari hangzásvilága éppen elegendő volt ahhoz, hogy megsejtsek belőle valami nagyszerűt, szokatlant: valami kifejezés- és érzelemteli szépség sugárzott át felém, ami tényleg nem hagyja közömbösen a befogadót. Különös, egymásba érő harmóniák a zenében és deklamáló énekbeszéd a szereplők szólamaiban, ami kissé monotonnak is tűnhet majd’ három órán át hallgatni, mégis Debussy zsenije, hogy mégis úgy hat ránk Maurice Maeterlick költő lírai drámájának a komponista általi megzenésítése, szinte odaszögel a székünkhöz: kiváltja a néző-hallgatóból empátiánkat; érdekel bennünket a szereplők sorsának alakulása, felajzva várjuk a végkimenetelt – akkor is ha tudjuk, hogy milyen szomorú vég várható... Pedig tényleg a színpadon semmi „izgatót” nem látunk, csak látomások sorára asszociálhatunk: a szereplők szinte csak keringenek egy forgószínpadon egymás körül, tisztes távolságban, egymást nem érintve; olykor beleülnek a „zsinórpadlás”-féleségből leereszkedő, hintaszerű (lehet bár szék vagy fekvőhely is) alkalmatosságba; képzettársításra ad alkalmat egy oldalról beúszó, vártornyot jelképező magas, oszlopszerű alakzat, ami egyben Mélisande-nak a torony ablakából lelógó, hosszú haját is szimbolizálja. A fény-árnyék megvilágítás is része a színpadi tárgyak, szereplők „megmutatásának”, kiemelésének, cselekvés irányultságának a szinte üres színpadon. Semmi nem egyértelmű, csak sokat sejtető, bele/oda-képzelő. Az atmoszféra fojtott, sűrű levegőjű, minden az elkövetkezendő tragédiákra sugall. Minden hangulatteremtő zenei impresszionizmus, mely a lélek rezdüléseinek vetülete. A csend, a ki nem mondott szavak, a csodálatos hangszínek, a szokatlan dallamfordulatok lehetnek vonzerői ennek a mára közkincset jelentő zeneműnek.
Próba kép a darabból
A darabban a szemnek és fülnek szánt komponensek értékei minden „visszafogottság” ellenére megközelítették az ideális összhangot. A francia alkotók (rendező, áthangszerelő, látvány-, jelmez-, díszlet- és világítástervezők) következetesen végig gondolt koncepciót álmodtak meg és alkalmaztak a Bánffy terem színpadára, és ehhez nagyszerű hazai operaénekes-művészeink társultak. A közös munka nyeresége: Debussy e „formabontó” operájának mostani értékes bemutatója az Eiffel Műhelyházban.
A betanító és vezénylő Frédéric Chaslin operazenekarunkból kicsiholta a komponista árnyalatos zenéjének hangulatvilágát; hozzáértő, feltehetően alapos előkészítésének, finom vezénylésének meglett az eredménye. Pelléas megszemélyesítője a hangban és egyéniségben kiforrott hatásos alakítást nyújtó Haja Zsolt volt. A másik címszerepben a tüneményes Pasztircsák Polina remekelt. Szerintem a címszereplőkkel egyenértékű nehézségű szerep Golaud, a féltékeny férjé, akinek alakját Kovács István érzékítette nem is annyira kifejező színészi eszközeivel, hanem árnyalatokban kidolgozott, vokális adottságait kamatoztatva. Kár, hogy Arkel, az agg király megszemélyesítője, Fried Péter kissé színtelen basszusával nem tudott többletet kihozni szerepéből. Genevieve, az anya rövid megszólalását – Meláth Andrea énekelt – nem tudom értékelni/minősíteni. Külön ki kell emelnem Golaud kisfiának jelmezében Karácsonyi Annát (az OPERA Gyermekkarából), ki bámulatos biztonsággal, tehetséggel énekelte nem könnyű, fontos szólamát. A doktor szerepében Kiss András mutatkozott be, míg a színfalak mögött egy pásztor énekét Pekárdy Tamástól (az OPERA Énekkari művésze) hallottuk.
Összességében, katartikus élményt kaptam-kaptunk! Úgy érzem, a közönség megérezte, hogy itt a Bánffy teremben ilyen nagyértékű költői alkotást kap, komoly művészi előadásban.
Vastapsos, megérdemelt sikert ért meg Debussy műve ma délelőtt az Eiffel Műhelyházban.
Egy megjegyzés a végére: a zenekari árok balsarkában meghúzódva ült, „feltűnésmentesen”, Kovács János karmester, aki partitúrával a kezében végig követte az előadást. Feltételezem, a francia karmester távozása után, a jövőbeli előadásokat már Ő fogja vezényelni.
Kedves Cilike, jó szívvel ajánlom megtekintésre a Műhelyházban egyrészt a Pelléast, amit ma láttam (ld. ez alatt), másrészt ugyanott az emeleti nívós kiállítást híres operaházi rendezőkről, díszlet- és jelmeztervezőkről. Fülöp Zoltán külön tárlót kapott, érdemes felmenni :-)
Nem várok holnapig ... máris megkövetem tegnapi önmagamat. Nem bántam meg, hogy pár évtized csúszással ma délelőtt személyesen megismerkedtem Debussy Pelléasával (nem mellesleg Mélisande-dal). A tegnapi riasztó hírek után kellemesen csalódtam. Saját ötlettől vezérelve a fejéről a talpára (vagy a talpáról a fejére?) állítottam a darabot: nem Debussy operáját néztem meg Maeterlinck drámája alapján, hanem Maeterlinck drámáját követtem Debussy pasztell-lebegő, olykor drámává sűrűsödő kísérőzenéjével. Ezt a megközelítést tudom mindenkinek tanácsolni és mindjárt helyrebillen sok minden. Kezdve a rendezéssel: a dán Kirsten Dehlholm teljesen sallangtalan, mindenféle fizikai színházat, realista akciót mellőző rendezése számomra igenis és nagyon is köszönő viszonyban van a művel, csakúgy, mint Maja Ziska végletekig letisztult díszlete, egy élére állított hatalmas, középen lyukas korong, ami folyamatos forgásával, fény- és színhatásaival kontrasztál a szintén és szinte folyamatosan forgó színpaddal, amin a cselekmény zajlik. Azaz dehogy zajlik. Nincs itt cselekmény, majdnem ugyanúgy nincs, ahogyan Bartók Kékszakállújában nincs, csak a Pelléasban máshogyan nincs. Ez is, az is a lélek, emberi lelkek belső rezdüléseinek, izzásainak szimbólumhalmaza, amott kettőé, emitt háromé-négyé. Én még a "korhű" (?) jelmezek hiányát is könnyen elviseltem volna. (jelmez: Marta Twarowska) Ha valamit sokalltam, szájbarágósnak éreztem, az pont a (zsinór)padlásról lelógó több méternyi hosszú szőke hajfonat volt, Mélisande frizurájának kézzelfogható jelképe, ami körül nem csak a színpad, de a fél színdarab-opera is forog. Senki ne aggódjon, jutott igazi hosszú szőke frizura a hősnő fejére is, comme il faut. Fentiek fényében el- és be tudtam fogadni a tízvalahány fős kamarazenekar ötletét és méretét. Anno Strauss kétszázlábú zenekarai után tudta harmincvalahány tagú kamaraegyüttessel húzatni a talpalávalót az Ariadnéban. Bár itt kétségkívül nem a szerző fogyasztotta le radikálisan együttesét, számomra így is jelentős, csak másképpen jelentős élményt nyújtottak az ilyetén módon bravúros szólisztikus teljesítményt nyújtó zenészek: minden elismerés megilleti őket. A szólisták közül elsőnek Kovács István erőteljes, remek hangi kondíciójú és belső izzást sugárzó Golaud-ját emelném ki: a szólam terjedelménél és a személyiség súlyánál fogva őt éreztem ma az opera főszereplőjének. A budapesti Operában három tenor (Gábor József, Palcsó Sándor és Kozma Lajos) után ezúttal Haja Zsoltra bízták Pelléast. Ismeretesen világos, magas baritonja szinte végig jól szólt, néhány magas fekvésben lehetett csak érezni, hogy ez inkább tenor avagy mostanában divatos kifejezéssel baritenor hangot kívánó szerep. Pasztircsák Polina ihletetten, átélten énekelte-szenvedte végig Mélisande-ot, színészi teljesítményre nemigen sarkallta a rendezés. Fried Péter nem viselte túl jól Arkel nagy monológját, de a zárójelenetben már a helyén volt. Geneviève nyúlfarknyi(vá húzott?) szerepében Meláth Andreát láttuk, a kis Yniold Szabó Veronika gyermekkari tag biztonságos énekével szólalt meg, az orvos Kiss András, egy pásztor Pekárdy Tamás énekkari tag volt. Frédéric Chaslin jó választásnak tűnik: sok helyen, sok mindent vezénylő, jelentős nemzetközi karriert befutott karmester, aki ma biztos kézzel irányította a kicsinységében nagy feladatot abszolváló zenekart és a szólistákat.
Debussy: Pelléas és Mélisande - Eiffel Műhelyház, 2022. február 27.
Igen, és a Carmenek is ott mentek - Bizet operáját pedig tudomásom szerint nem hangszerelték át, bár én most ősszel kihagytam.
Pedig elfér ott egy normális nagyságú zenekar is, bizonyíték rá pl. Puccini Edgar c. operája.
Az Eiffelben valahogy több mindent áthangszerelve adnak, de vajon miért, mikor szerintem a zenekari árok mérete ezt nem fetételnül indokolja. A Dohnányi-Cremonai, és a Poldini opera is áthangszerelve ment - de miért? A Poldini opera esetében ez inkább elvett, mint hozzátett a zenei élményhez. Vajh ki találta ezt ki? És mi várható még áthangszerelve az Eiffelben?
Ebben picit tévedsz, mert Debussy Pelléast kifejezetten bariton szerepnek szánta, de az biztos, hogy ez egy nagyon nehéz bariton szerep, hiszen sok helyen tenor magasságokat igényel. És csak kérni tudlak téged, ahogyan másokat is, hogy töltsed le, töltsétek le a linkemet, legalább hallgassatok bele, hogy saját magatok is meggyőződhessetek róla, hogy mennyire csodálatos műről van szó, és ennek a tudásával menjetek el az Eiffelbe. Akkor át tudjátok majd élni a döbbenetemet, hogy mit műveltek ezzel a fantasztikus operával. És itt most nem egyik vagy másik énekes teljesítményéről van szó, hanem alapvető koncepcionális kérdésről, hogy szabad-e semmibe venni a szerző alapvető célját és elképzelését, szabad-e gátlástalanul meghamisítani, meggyalázni, tönkretenni egy csodálatos és teljesen egyedülálló operát, az impresszionizmus csúcsteljesítményét. Három sorral előttem ült Kovács János, jó lenne tudni, hogy az előadás közben mi járt a fejében...
Én sem vagyok Debussy-fan, de ha valami szép nála, az nekem -a szóló zg.darabokon kívül- pont a nagyzenekari művek különleges hangszerelése. (Faun, La mer, Images, Noktürnök)
Ha pedig már közönség sem lesz, akkor photoshoppal töltik meg a nézőteret...nem túl sokára.
Abbadoval láttam úgy három évtizede a STOP-ban, nem emlékszem a játékidőre, és a szereposztásra is csak homályosan. Debussy zenéje nem áll hozzám közel, de AKKOR AZ az előadás megfogott.
Olvasom, amit olvasok ... kellett nekem pont szabadnak lennem vas. délelőtt és jegyet váltani a Pelléasra. "Természetesen" még sosem láttam, szép début leszünk egymásnak. Már akkor elcsodálkoztam, amikor megláttam, hogy 13,45-ig tart. Úgy tudom, legalább 2h30'-2h40' a normál játékideje, 5 felv. (Till Géza szerint 3 óra, na az már tényleg sok lenne.) Ha tényleg vége van 13,45-kor, akkor jól meghúzhatták. Megjegyzem, az egyik címszerep tenor, itt bariton énekli, a másik címszerep mezzo, itt szoprán énekli, a harmadik főszerep bariton, itt basszbariton-basszus énekli ... hm. A karmester viszont nagynevű, nagy helyeken dirigál sok mindent.
egyelőre én is csak az egész estét betöltő értetlenkedésig jutottam. de kritikusként amúgy sem akarnám elvenni itt a teret a valódi fórumozóktól. :)
Van jegyem az előadásra, én is kíváncsian várom ezt az "áthangszerelt" változatot! - Házy Erzsébet és Sándor Judit kiváló alakítása volt Mélisande; Debussy remeke a hatvanas években ment az Operaházban. E szerepben most Pasztircsák Polinára különösen "vevő" vagyok!
Attól még lehet rossz!
Úgy tűnik az Eiffel a művészi erőkkel való takarékosság jegyében működik.
Van, amikor a zenekar szól hangfelvételről, máshol a kórus. Ha majd nem találnak főszereplőt, azt is bejátszás lemezről. Szép, új világ...
A hangszerelésekkel mindig csak a baj van.
Debussyé jobb. :) De most úgy őszintén kérdem, mert látom, hogy te bennfentes vagy: egy csodálatos impresszionista nagyzenekari művel miért kell ezt tenni? Hogyan tud egy szál hegedű megszólaltatni egy teljes szólamot, hogyan tudja odavarázsolni azt a homogénen selymes és sejtelmes, pasztellszerű hangzást, ami ennek a műnek az alapja? Neked mi erről a véleményed?
Ez a Pelléas és Mélisande éppenséggel a karmester Fréderic Chaslin hangszerelése volt.
Még annyit tennék hozzá a zenekari hangzáshoz, hogy ideírom a zeneszerző által a partitúrában rögzített hangszerelést:
3 fuvola (1 piccolo), 2 oboa, angolkürt, 2 klarinét, 3 fagott, 4 kürt, 3 trombita, 3 harsona, tuba, ütősök, 2 hárfa, teljes vonóskar.
Természetesen egy szó sincsen az Operaház ismertetőjében arról, hogy a mű ilyen megcsonkított formában kerül előadásra, zenekarnak sem nevezhető formációval, önkényesen kihagyott jelenetekkel. Eleve furcsállottam, hogy egy ilyen nagy apparátust megkövetelő darabot az Eiffelbe visznek, de ez a színpadra állítás felülmúlta minden félelmemet. Nem hiszem, hogy meg merészelnének ilyet tenni Wagnerrel, Verdivel, Puccinivel, de úgy gondolják, hogy Debussyvel mindent lehet?
Szomorú, nagyon szomorú. De nem is értem, a karmesternek nem lenne beleszólása a zenekar összeállításába? Ki találhatta ki ezt a kamarazenekart? És egyáltalán, mekkora zenekar férne el abban a nem túl nagy árokban? Én is úgy emlékszem, hogy Debussynél elég nagy zenekar van eredetileg.
És ha elolvastad a Pasztircsák Polinával készült interjút, ő említi a rendezés furcsaságát, ami neki is nehézséget okozott.
Debussy: Pelléas és Mélisande (Debussy nélkül)
Hogy én mennyire vártam ezt az előadást, azt el nem mondhatom. Már a Covid előtt beharangozták, aztán csúszott, csúszott, de végre felvirradt (vagy leáldozott?) a nagy nap. Persze leginkább Pasztircsák Polina miatt vártam, akit komplett operában már régen láttam a színpadon, és persze Debussy miatt is, mert ez a titokzatosan szépséges és egyedülálló mű az egyik kedvencem. Polinában nem is csalódtam, csodálatosan énekelt, de ne szaladjunk ennyire előre, csak szépen, sorjában. Telt ház, én a szokott helyemen, a 13. sor közepén ülök, előttem egy kétméteres óriás. Sebaj, azért látok, amit látok. Most éppen azt, hogy összesen 15 zenész hangolgat a zenekari árokban. Könnyű őket megszámolni: két (azaz kettő) hegedűs, egy brácsás, egy csellós, egy nagybőgős, réz- és fafúvósokból 1-1, két ütős, egy hárfás és egy zongorista. Mikor jönnek a többiek? Nem jönnek. Ennyi. Egy nagyzenekar helyett, még egy kamarazenekar sem. Én hallgattam, sokszor- és sokszor ezt a művet októberben, DVD-ről, nagyzenekarral (Bécsi szimfonikusok, Billy, Dessay, Naouri, Degout, Ritter, 2010),( ha lemaradt erről valaki, akkor innen újra letöltheti, magyar felirattal). Akkor - többek között - ezt írtam erről a műről:
Ha valaki először találkozik ezzel az operával (mint ahogyan én), mit sem sejtve, akkor alaposan fejbekólinthatja ez a zene, ami egyik oldaláról csodálatos, mindazzal a szépséggel, ami az impresszionista zenére jellemző, másrészt viszont időn- és cselekvésen túli, olyan, mintha az ember csak ülne egy tó partján és bámulna az alig fodrozódó vízre. Ez a zene nem unalmas, hanem unalmon túli, átölel, belédhatol, átfolyik rajtad, eltűnteti minden viszonyítási pontodat, megszűnik a fent és lent, vagy a múlt, jelen és jövő, és valami bizonytalan lebegésbe kerülsz, hallgatod a zenét és a duruzsoló szavakat, felolvasnak egy levelet, az időjárásról beszélnek, az árnyékokról, a napsugárról, sötét erdőről, barlangokról, a tengerről, kút mélyéről, nem történik semmi, vagy talán mégis? Valami sötét és lomha árnyék van ott a sarokban, a sötétben, ami lassan bekebelez mindent, és aztán a végeredmény: gyilkosság, két halott, szétesik minden, pedig a gyilkos is, az áldozatok is, mindenki, csupa jó, jóravaló, jót akaró ember. Minden pontosan olyan, akárcsak a mi kis életünkben.
Jelentem, ebből a mai előadáson semmi, de semmi sem valósult meg. Mert ezt a művet nem lehet előadni egy kibővített vonósnégyessel, ehhez sokkal több hangszer kell, hogy megkapjuk azt a homogenitást, plaszticitást, ami ehhez a szépséges, impresszionista operához szükséges. Vagy elő lehet adni zongorakísérettel, és akkor az ember egyrészt hozzáképzeli a zenekart, másrészt a zongora kiegyensúlyozott és rendkívül plauzibilis hangszer, elvisz a hátán egy előadást. De egy zenekar, amiben összesen két hegedű van? Nem, és nem. Ez óriási tévedés, és meg vagyok győződve arról, nemcsak ellentétes Debussy elképzeléseivel, hanem egyenesen merénylet ellene. És akkor a rendezés: lassan körbeforgó gyűrűkre tagolt színpad, a szereplők általában állnak, vagy helyben járnak, annyira statikusak, mint egy álarcos-gólyalábas görög drámában, és az egész operában egy alkalommal sem érintkeznek: nem érintik meg egymást. "Milyen forró a kezed" - 10 méter távolságból, és hasonlók. Illetve egyszer történik testi kontaktus, amikor Golaud hajánál fogva ráncigálja Mélisande-t. Persze ez egy lélektani dráma, de az ember test és lélek, és a léleknek is szüksége van érintésre, ezt minden rendező tudhatná Bergman óta. És...és, egy csomó szín kimaradt (legalább három), ez ebben az operában megengedhetetlen, megbontja és tönkreteszi az egymásra épülő gyönyörű konstrukciót. Hogy lehet ilyet tenni? Ideírom a rendező nevét: Kirsten Dehlholm, szégyellje magát.
A szereplők: Polina elragadó, csodaszép hang, legjobb korban, legjobb formájában, átélt szerepformálással, persze a rendező "jóvoltából" szűk térbe kényszerítve. Haja Zsolt és Kovács István férfiasan megbirkózik a szerepével, jobbak, mint amit reméltem, különösen Haja Zsoltot dícsérném ebben az iszonyatosan nehéz, magas fekvésű szerepben. Meláth Andreát régen hallottam (és szerettem), de ma, bár ne hallottam volna. Csak egy színben énekelt, a másikat eltüntették, de ez az egy szín is elég volt. Fried Péter valószínűleg volt már jobb hangi állapotban. Ettől függetlenül szép és átélt volt a produkciója, különösen a záró színben, és azt hiszem, az ő hangjának hiányzott legjobban a nagyzenekari hangzás. És akkor itt van egy nagy-nagy meglepetés: Karácsonyi Anna, gyermekkari tag, a kis Yniold szerepében. Hát ez a kislány egy csoda, óriási gratula, Debussy is szívesen hallgatta volna. Itt szokott jönni az a mondat, hogy az énekkar csodálatos, világszínvonalú volt, de ez most elmarad, mert azt a néhány énekkari taktust felvételről játszották be, valami elképesztően torzan. Miért nem volt ott az énekkar az előadáson? (De akkor ki volt az a negyven nő, aki körbe-körbe forgott a zárójelenetben??? ) A francia karmester, Frédéric Chaslin amúgy jól vezényelt, látszott, hogy érti a zenét, az már más kérdés, hogy miért vállalt be egy ilyen produkciót. A kamarazenekar teljesítménye elismerésre méltó, nem rajtuk múlott, hogy nem szólalt meg eredeti hangzásában ez az egyedülálló impresszionista opera-remekmű.
A végén szűnni nem akaró vastaps, a karmester nem hajlandó kijönni a zenekari árokból (ő tudja miért), aztán ahogyan gyérül a taps, összeráncolt homlokkal, a kottára mutatva valamit nagyon magyaráz az egy szem csellistának (lehet, hogy holnapután már csak 14 tagú lesz a zenekar?). Hát ilyen volt a várva-várt előadás, azt hiszem, hogy ennél azért többet érdemelt volna Debussy, az előadók és talán mi is.
A Bartók Rádió mai műsorán:
19.00 – 19.30 Arckép – Alkotó emberek portréja – Pasztircsák Polina énekművész
Beszélgetőtárs- szerkesztő: Kecskés Barbara
(ism. hétfő, 9.30)
Pasztircsák Polina: „15 éve vagyok már a pályán”
Aktuális az interjú Pasztircsák Polinával: közeleg a Debussy-opera bemutatója az Eiffel Műhelyházban.
Az Opera honlapjáról:
"A Pelléas és Mélisande a dán Kirsten Dehlholm rendezésében, az általa vezetett Hotel Pro Forma performanszszínház koncepciója alapján, Haja Zsolt / Fülep Máté, Pasztircsák Polina és Kovács István főszereplésével látható 2022. február 25-től az Eiffel Műhelyházban. Az Opera Zenekart az előadások alkalmával a neves francia karmester, Frédéric Chaslin vezényli."
Ez komoly kérdés volt?!
Márk Tivadar: azkiaz?
Nem kell nagyon fiatalnak lennem ( nem is vagyok). Mikor az említett úr meghalt, még kisgyerek voltam, 2-3 évvel később kezdtem egyáltalán operába járni, és akkor még egyáltalán fogalmam se volt arról, egy darabot ki rendezett, pláne , ki tervezte a díszleteit. Őszintén szólva ez csak akkor lett számomra szempont, mikor statisztaként bekerültem az Operába.
Fülöp Zoltán nevét nem hallottad? Akkor nagyon fiatal lehetsz! Oláh Gusztáv után ő volt a másik nagy díszlettervező, Márk Tivadarral együtt nagyon sok gyönyörű opera színrevitelt köszönhettünk ennek a párosnak. Azóta sincsenek hasonlóan gazdag szín- és formavilágú opera produkciók.
Szerintem nem lenne rossz, ha legalább az Opera dolgozói megismerkednének az elődökkel. De talán mégse egy ilyen összekötő hidat kéne elnevezni róla, inkább a gyönyörűen felújított Operaházban kéne megemlékezni valahogy a régi nagyokról.
:-) Eddig életemben nem hallottam a nevét... rééémes, hogy most még én is megismertem. :-)
Ugyan még hányszor, hány egységet adnak át ünnepélyes vagy ünnepélytelen keretek közt a Műhelyházban, mikor és még meddig? Ezek a folyamatos átadások az építési költségek további emelkedését jelentik? Vagy úriemberek közt pénzről nem beszélnek?
Meglehetősen benyalós cikk ez. De a legszomorúbb az itt beidézett mondatnak az első fele. Ki az, aki ilyet egyáltalán le mer írni? Sírni volna kedvem!
A főigazgatón pedig elharapódzott a névadási düh. Elszomorított, mikor megláttam kiírva a Műhelyház "mozdonycsarnokában", hogy Fülöp Zoltán híd egy közönséges összekötő betonhídra. Ennyit érdemel az az ember, akinek annyi gyönyörű operai díszletet köszönhetünk? Igaz, itt még a kéménynek is neve van.
/Népszava.hu - 2022.01.26./
"Az Erkel Színházban márciustól nem játszanak operát, az Opera Kőbányai úti Eiffel Műhelyházában viszoont újabb épületrészeket adnak át addig. Belestünk a kulisszák mögé."
Szinetár90 ünnepi gálán Ókovács Szilveszter főigazgató az Erkel Színház színpadán, nyilvánosság előtt, Szinetár Miklóshoz intézett köszöntő szavaiba foglalta:
Az Eiffel Műhelyház egyik új próbatermét - háziszínpad - a februárban kilencvenedik születésnapját ünneplő Szinetár Miklósról nevezik el. Minden színpad, terem kapott nevet, ezzel is szeretnék az Operához kötődő jelentős személyiségek emlékét ápolni, illetve élők esetében, mint például Szinetár, ezzel a gesztussal elismerni azt, amit az opera műfajáért tettek.
Volt idő, hogy őt is átkozták.
Takátsa fórumtárs korábban részletesen beszámolt a Szentivánéji álomról, melynek este volt az utolsó előadása, telt házzal és nagy sikerrel. A közönség nagyrészt fiatalokból állt, és ez az előadás tényleg alkalmas volt arra, hogy akár meg is szerettesse velük az operát. Ötletes rendezésben, jól kitalált színpaddal, csupa fiatal, jó hangú szereplővel, igen élvezetesen pergő előadást láthattunk. Szeretném remélni, hogy ezt a produkciót jövőre ismét előveszik, és én szívesen ajánlom akkor mindenkinek.
Még szerencse, hogy ott a Puskás Öcsiről szóló remekmű, van mit néznem-hallgatnom.
És még mennyi mindent nem! Rheingold, Forza, Aida etc...
Köszönöm az alapos, kimerítő választ. Egészen kimerültem tőle. Megsúgom: soha, senkit, semmiért nem átkoztam.
Akkor nem szabad előadni a Rigolettot?
"Eligazítást kérnék valakitől, hogy akkor most kit miért szabad-lehet-kell átkozni, mikortól és mikorig?"
Én eligazítanálak: átkozni senkit, semmikor, semmiért nem kell, nem lehet, nem szabad.
A vegyes profil és részben befogadó színházi profilt magam is többször javasoltam. Nem találtam fel a meleg vizet, csak tudunk a Ház 1911-1951 közötti, szintén vegyes profilú és befogadó jellegű működéséről. Mindemellett ez alatti (674) beírásom szerintem súlyosan érvényes és súlyos döntés(ek) vár(nak) a jövendő, bármilyen szinezetű kormányzatra. Kurz: érdemes-e, szükséges-e számolatlan tízmilliárdokért egy műemléknek nem tekinthető épületet vegyes profilú színházzá a pincétől a padlásig gyakorlatilag újjáépíteni vagy újból szinte teljesen felépíteni? Ha igen, akkor miért is? Ha nem érdemes, akkor miért igen?
Azon töprengek, vajon milyen kormány döntene a "végleges bezárás-lebontás" ill. a "teljeskörű felújítás" mellett. 2007-ben a szociálliberális kormány záratta be az Erkelt életveszélyre stb. hivatkozva és felröppent, majd hamvába holt a lebontása és helyén üzletközpont-irodaház építése. A pusztán a felröppent hír miatti átkozódás-ökölrázás (itt is) nem csak a színház újranyitásáig, hanem nagyjából 2021 őszéig tartott. Akkor egy bennfentesnek mondható fórumtárstól nagy hirtelen arról értesülhettünk, hogy "Az Erkel egy kezelhetetlen, hodály méretű csődtömeg. Hatalmas nézőtérrel, lehetetlen kiszolgáló terekkel. Eredetileg több mint 3000, jelenleg is több mint 2000 fős nézőtérrel, (amibe most csak 1800 szék van berakva. Azaz nem a tér lett kisebb, csak kevesebb benne a szék.) Önálló színházként mindig életképtelen volt. Le kellene bontani, és építeni helyette egy praktikus színházépületet. (Ha kell egyáltalán még egy színház.)" Idézet vége. Talán nem teljesen alaptalan az a feltételezésem, hogy fentieket nem a Főigazgató, másszóval nem a döntéshozó kormányzat ellenében írta le a bennfentes művész-fórumtárs. Eligazítást kérnék valakitől, hogy akkor most kit miért szabad-lehet-kell átkozni, mikortól és mikorig? Szemünk fénye-e az Erkel vagy kezelhetetlen, hodály méretű csődtömeg? Netán mindez attól függ, ki mondja egyiket vagy másikat, ki dönt és miről?
Ma délelőtt az Eiffelben sem volt telt ház! Pedig a Hubay egyfelvonásos tényleg jó és szép darab. Érdemes megismerkedni vele és nem volt rossz előadás. A Simona néni sem, de azt annyira én nem favorizálom. A rendezés abszolút klasszikus volt és a Hubay darab kifejezettem szép, melodikus.
"Egy vegyes profil kialakításának meg van a realitása, és úgy gondolom, hogy egy ilyen működtetéssel sok operakedvelő is egyetértene. "
Tökéletesen egyetértek, különösen a MÁO árainak figyelembe vételével. Egyébként főzeneigazgató úr korábbi interjúiban többször vázolta azt a tervet, miszerint az Operaház esetében elsősorban az idegenforgalomra, a külföldi látogatókra számít, a hazai nézőket az Erkel és a Eiffel Műhelyház szolgálná ki. Az Erkel felújítása nyilván elengedhetetlen, de csak akkor van értelme súlyos millárdokat rákölteni, ha a jövőbeni működtetés elvárásai egyértelműek!
Így van, az elmúlt években is sok szépet láttunk az Erkelben, van mire jó szájízzel visszaemlékezni. Úgy gondolom, hogy az Erkel legfontosabb feladata az volt, hogy átvészelhetővé váljon az Operaház sok évig tartó felújítása, és ezt a feladatát teljesítette. A jelen pillanatban szerintem senki sem tudja, hogy mit hoz a jövő. Meg kell várni a választást, csak utána fog eldőlni az Erkel sorsa. Gondolom, két alternatíva lehetséges, az egyik a végleges bezárás-lebontás, a másik pedig a teljeskörű felújítás, mert nem szabad elfelejtkeznünk, az Erkel újranyitása előtt csak egy minimális állagmegóvás és az életveszélyes problémák kiküszöbölése történt, és egy normálisnak nevezhető felújítás nem 1-2 milliárdba fog kerülni. Ha a kormány a felújítás mellett dönt, akkor évekig nem lesz Erkel, utána pedig a gazdaságos fenntarthatóság figyelembevételével kell a működési profilt kialakítani. Ha ez így történne, akkor egy vegyes profil valószínűsíthető, amelyben néhány népszerű, folyamatosan repertoáron tartott opera is helyet kaphatna, az egyéb zenei rendezvények mellett. Egy vegyes profil kialakításának meg van a realitása, és úgy gondolom, hogy egy ilyen működtetéssel sok operakedvelő is egyetértene.
Az Erkel bezárása véleményem szerint Ókovács kudarca is: bemutató dömping, repertoár frissítés, játszunk minnél több operát, minnél több változatosabb műsorral. Ez ment évekig - és most hirtelen erről akar lemondani. Az egy Operában az Eiffellel kiegészítve sok mindent nem lehet egy évadban játszani. Továbbra is úgy gondolom: vannak jó előadások, rendezések, voltak szép sikerek és bizony az Erkelben is voltak teltházas szériák népszerű darabokból az elműlt években is, de azt mondani, hogy semmi sem ment félre, szerintem hazugság és szerecsnmosdatás. Az operakaland jó kezdeményezés volt, jó, hogy most van helyette Lázár Ervin. Én szerettem a Luciát, tetszett Az olasz nő Algírban bemutatója, szép teljesítmény volt a Hugenották, örültem a Karmeliták párbeszédeinek, a Sána királynőjének, a Hoffmann meséinek, a Faustból is láttam majdnem teljesen jó szereposztást, de mondjuk nem lett volna rossz a Bűvös vadász, ami a szereposztás illette, de nem ebben a rendezésben. Teljesen félrement egy nagy klasszikus, a Trubadúr felújítása, semmilyenre sikerül a Gioconda, elbaltázott volt a Nyugat lánya, Az álarcos bálnak se sikerült megfelleő szoprán főszereplőt találni legutóbb, pedig a többi énekes nagyon ott volt és hasonló malőrök és egyenetlenségek miatt sok mindent én is kihagyok már. Csak azért nem megyek el valamire, mert népszerű darabról van szó, vagy mert olyan ritkaságról, amit egyébként szeretek. Az ezred lányát is csak egyszer néztem meg, annyi elég is volt belőle. Bánk bánra évekig nem mentem, most októberben néztem újra a premier óta - megvolt az oka, a szereposztások. De nem vitatkozom: mindneki úgy látja, ahogy neki jól esik.
Tisztelt takatsa! Az 50 évvel ezelőtti Szentivánéji álom Erkel Színházbeli előadáson - mint akkoriban több más előadáson is - néhai özvegy, rokkant Édesanyámmal voltam és utána hazamentünk, illetőleg hazavezettem Őt.
Természetesen minden múlt, jelen vagy jövőbeni következtetés, vélemény alkotása, különös tekintettel a szocialista brigádmozgalomra, Önnek teljesen szíve joga.
Én már csak ilyen vagyok, járok-kelek, dolgozgatok, mentem, ami menthető, teszek-veszek, aztán beülök Erkelbe, Eiffelbe, Müpába, és otthon is elfoglalom magamat.Hiszen annyi szépség vesz körül minket, csak ki kell nyitnunk a szemünket. Egy dologra nincsen időm: a félelemre.
Merjél csak vitázni, jó dolog az, pezsdíti a vért. Igazad van, elismerem: négy kattintás, egy megálló. A Lázár Ervin programot az tudja igazán értékelni, aki látja azokat a kis buksikat, ahogyan elkerekedett szemmel, tátott szájjal állnak az Erkelben, szinte körülnézni sem mernek, mert ők addig még nem láttak nagyobbat és szebbet a kis falusi, dohos kultúrházuknál. És aztán ott ülnek megigézetten, nézve a színes forgatagot, a mennyei zenét és ez az élmény egy életre beléjük vésődik. Mert van ilyen is, én láttam és saját szememmel tapasztaltam.
