578 bemaria 2008-05-02 10:07:15
[url]http://oe1.orf.at/highlights/119013.html;Végre megjelenik az I hate Mozart dvd-n[/url]
[url]http://oe1.orf.at/highlights/119013.html;Végre megjelenik az I hate Mozart dvd-n[/url]
577 bemaria 2008-04-20 10:20:50 [Válasz erre: 576 Búbánat 2008-04-19 23:04:58]
Köszönöm. Ezt még nem olvastam. Én meg nemrég fedeztem fel, hogy az Operaélet azon száma is fenn van a neten, amiben tavaly szintén írtak az előadásról. [url]http://www.operaelet.hu/f/File/2007_3_o.pdf;itt olvasható[/url] és több képpel van illusztrálva.
Köszönöm. Ezt még nem olvastam. Én meg nemrég fedeztem fel, hogy az Operaélet azon száma is fenn van a neten, amiben tavaly szintén írtak az előadásról. [url]http://www.operaelet.hu/f/File/2007_3_o.pdf;itt olvasható[/url] és több képpel van illusztrálva.
576 Búbánat 2008-04-19 23:04:58 [Válasz erre: 503 bemaria 2007-06-19 12:53:55]
Találtam egy tavalyi kritikát. Criticai Lapok Színház – Világ - Művészet XVI. évfolyam 2007/9 „Bartók – Párizs Miskolci Operafesztivál” Csurkovics Iván ebben a lapszámban összegzi és értékeli az operafesztiválon bemutatott operák egy részét. Kritikai beszámolójának azt a részét idézem, amely Francis Poulenc „A karmeliták párbeszédei” c. művének előadásával foglalkozik: „[…] A huszadik századi francia zeneszerző drámai szenzibilitása egy jelentősebb műve által is megmutatkozhatott: a zágrábi Horvát Nemzeti Színház Kresimír Dolenćić rendezte előadásában, A karmeliták párbeszédeiben. Az operát, amely a francia forradalom örvényében mártírhalált halt szerzetesnők szerzetesnők történetét adja elő, általában a vallásról feltett kérdések kapcsán emlegetik, de a mű a helyét akár önmagában is megálló szövegkönyv és az árnyalt zenei ábrázolása révén mély benyomást gyakorol a nem vallásos nézőre is. A drámát inkább a lélektanilag hitelesen megrajzolt hősnők belső élete határozza meg, semmint a külső történelmi események. A zárdába vonulás és a hit, illetve a nyugalom iránti vágy s a befelé fordulás még az elszántabbaknak is csupán útmutatót jelenthet a korántsem egyszerű életben, Blanche a főhősnő meggyötört egyéniségének pedig menedéket növekvő bűntudatától és félelmétől. Arra a kérdésre, hogy érdemes-e bármiért is meghalni, az opera nem ad egyértelmű választ, viszont a mártíromságba sodort hús-vér emberek, ezúttal kételyekkel teli szerzetesnők áldozatát, halálát egyszerű, de annál megrázóbb zenedrámai eszközökkel érzékelteti. Dolenćić rendezése a szó pozitív értelmében klasszikus módon, viszonylag egyszerű vizuális eszközökkel (a fehér és a fekete szín kontrasztjával ábrázolva a külső és a belső világ ellentétét), árnyalt, de hagyományos színészi eszközökkel állítja színpadra Poulenc művét. Az énekben és színészi játékban egyaránt tündöklő szereplők közül ki kell emelni Dagmar Schellenberg német szopránt a főszerepben, de a Horvát Nemzeti Színház együttesének tagjait is: Zlatomira Nikolovát a haláltól félő idős priorissza szerepében, Dubravka Šeparović-Mušovićot Maria anya szerepében (akinek sorsa a forradalmi időkhöz alkalmazkodni vágyása ellenére a legnagyobb tragédiába torkollik, hiszen nem tud meghalni társnőivel együtt), és nem utolsósorban a fiatal Maria Kuhart, aki a halált is hátborzongató életörömmel vállaló Constance-t, Blanche barátnőjét és ellenpólusát játszotta. Az énekesek színészi tehetségére vall, hogy jellemük a testüket, hajukat eltakaró ’egyenruha’ alól is világosan kirajzolódott, míg a zene finom áramlása és a színpadi képek harmóniája egy egészen különös, bensőséges világba vezeti el a nézőt.” A kritika mellé egy fotó társul, az előadás egyik jelenetét illusztrálva.
Találtam egy tavalyi kritikát. Criticai Lapok Színház – Világ - Művészet XVI. évfolyam 2007/9 „Bartók – Párizs Miskolci Operafesztivál” Csurkovics Iván ebben a lapszámban összegzi és értékeli az operafesztiválon bemutatott operák egy részét. Kritikai beszámolójának azt a részét idézem, amely Francis Poulenc „A karmeliták párbeszédei” c. művének előadásával foglalkozik: „[…] A huszadik századi francia zeneszerző drámai szenzibilitása egy jelentősebb műve által is megmutatkozhatott: a zágrábi Horvát Nemzeti Színház Kresimír Dolenćić rendezte előadásában, A karmeliták párbeszédeiben. Az operát, amely a francia forradalom örvényében mártírhalált halt szerzetesnők szerzetesnők történetét adja elő, általában a vallásról feltett kérdések kapcsán emlegetik, de a mű a helyét akár önmagában is megálló szövegkönyv és az árnyalt zenei ábrázolása révén mély benyomást gyakorol a nem vallásos nézőre is. A drámát inkább a lélektanilag hitelesen megrajzolt hősnők belső élete határozza meg, semmint a külső történelmi események. A zárdába vonulás és a hit, illetve a nyugalom iránti vágy s a befelé fordulás még az elszántabbaknak is csupán útmutatót jelenthet a korántsem egyszerű életben, Blanche a főhősnő meggyötört egyéniségének pedig menedéket növekvő bűntudatától és félelmétől. Arra a kérdésre, hogy érdemes-e bármiért is meghalni, az opera nem ad egyértelmű választ, viszont a mártíromságba sodort hús-vér emberek, ezúttal kételyekkel teli szerzetesnők áldozatát, halálát egyszerű, de annál megrázóbb zenedrámai eszközökkel érzékelteti. Dolenćić rendezése a szó pozitív értelmében klasszikus módon, viszonylag egyszerű vizuális eszközökkel (a fehér és a fekete szín kontrasztjával ábrázolva a külső és a belső világ ellentétét), árnyalt, de hagyományos színészi eszközökkel állítja színpadra Poulenc művét. Az énekben és színészi játékban egyaránt tündöklő szereplők közül ki kell emelni Dagmar Schellenberg német szopránt a főszerepben, de a Horvát Nemzeti Színház együttesének tagjait is: Zlatomira Nikolovát a haláltól félő idős priorissza szerepében, Dubravka Šeparović-Mušovićot Maria anya szerepében (akinek sorsa a forradalmi időkhöz alkalmazkodni vágyása ellenére a legnagyobb tragédiába torkollik, hiszen nem tud meghalni társnőivel együtt), és nem utolsósorban a fiatal Maria Kuhart, aki a halált is hátborzongató életörömmel vállaló Constance-t, Blanche barátnőjét és ellenpólusát játszotta. Az énekesek színészi tehetségére vall, hogy jellemük a testüket, hajukat eltakaró ’egyenruha’ alól is világosan kirajzolódott, míg a zene finom áramlása és a színpadi képek harmóniája egy egészen különös, bensőséges világba vezeti el a nézőt.” A kritika mellé egy fotó társul, az előadás egyik jelenetét illusztrálva.
575 krafft 2008-04-18 21:54:28 [Válasz erre: 574 bemaria 2008-04-18 21:00:00]
Érdekes, hogy hobbiból mire képesek az emberek.-
Érdekes, hogy hobbiból mire képesek az emberek.-
574 bemaria 2008-04-18 21:00:00 [Válasz erre: 573 krafft 2008-04-18 20:35:55]
Látom hirtelen Ön lettem. Jelentem nincs kitűzöm. :-D
Látom hirtelen Ön lettem. Jelentem nincs kitűzöm. :-D
573 krafft 2008-04-18 20:35:55 [Válasz erre: 572 bemaria 2008-04-18 17:03:30]
Akkor Ön rajongó. Érdekes, hogy rajongók mikre képesek. Két napja láttam egy Elvis rajongót. Kitűző, belőtt frizura, minden... Aztán van aki honlapot csinál másoknak. Nekem furcsa.
Akkor Ön rajongó. Érdekes, hogy rajongók mikre képesek. Két napja láttam egy Elvis rajongót. Kitűző, belőtt frizura, minden... Aztán van aki honlapot csinál másoknak. Nekem furcsa.
572 bemaria 2008-04-18 17:03:30 [Válasz erre: 571 krafft 2008-04-18 16:31:00]
nem fizeti meg a néni :-D
nem fizeti meg a néni :-D
571 krafft 2008-04-18 16:31:00 [Válasz erre: 565 bemaria 2008-03-31 11:07:17]
Honlapot csináltál ennek a néninek? Ekkora rajongója vagy vagy megfizeti?
Honlapot csináltál ennek a néninek? Ekkora rajongója vagy vagy megfizeti?
570 bemaria 2008-04-18 15:01:32
[url]http://kultura.hu/main.php?folderID=910&ctag=articlelist&iid=1&articleID=268272;BBC Music Magazine Awards[/url]
[url]http://kultura.hu/main.php?folderID=910&ctag=articlelist&iid=1&articleID=268272;BBC Music Magazine Awards[/url]
569 bemaria 2008-04-10 18:03:13 [Válasz erre: 568 bemaria 2008-04-10 17:59:45]
Bocsi, itt becsúszott egy hiba. Természetesen Essen, 09.04.2008
Bocsi, itt becsúszott egy hiba. Természetesen Essen, 09.04.2008
568 bemaria 2008-04-10 17:59:45
Egy érdekes rendezvény [url]http://www.derwesten.de/nachrichten/nachrichten/staedte/essen/2008/4/9/news-36760390/detail.html;forrás[/url] Zum Ärger der Opernliebhaber Ablauf & Anmeldung Essen, 09.04.2009 Ein Symposium im Aalto-Theater behandelt das Thema Regie-Theater. Künstler, Regisseure, Intendanten, Manager und Förderer diskutieren mit Journalisten u. a. über den Neuenfels-\"Tannhäuser\" In den 60er Jahren hielt das so genannte Regie-Theater Einzug in die Schauspiel-, später auch in die Opernhäuser. Damals wollte und konnte man sich mit der bloßen Bebilderung und einer mehr oder weniger opulenten Ausstattung der Stücke nicht mehr zufrieden geben. Vielmehr ging und geht darum, eine neue Sicht auf das alte Repertoire - das betrifft die Oper noch stärker als das Schauspiel - zu lenken, Inhalte zu zuspitzen, Aussage-Schichten offen zu legen. Viel Gutes, Spannendes und in seiner Deutung Zeitgemäßes war und ist dabei vor allem im deutschen Sprachraum zu sehen. Dennoch spaltet das Regie-Theater immer noch die Zuschauergemüter. Vor allem, wenn es sich um handwerklich oder intellektuell grenzwertige Produktionen handelt. Im Aalto-Theater setzt sich am 17. April nun ein Symposium mit dem Thema auseinander, das der Essener Professor Gerd Stein unter das Motto \"Vom Ärger der Opernliebhaber über provozierende Regisseure oder Regie-Theater und das ,Gebot\' der Werktreue\" stellt. Für dieses ganztägige Symposium konnte Stein Regisseure, Sänger, Musiker aber auch Kritiker und Theaterförderer gewinnen. Anlass ist die neue vor allem beim Publikum umstrittene \"Tannhäuser\"-Inszenierung durch Hans Neuenfels aber auch die Produktionen des Australiers Barrie Kosky, der am Aalto u.a. Wagners \"Holländer\", \"Tristan und Isolde\" und zuletzt Kurt Weills \"Aufstieg und Fall der Stadt Mahagonny\" inszenierte, was heftige Gegenreaktionen im Publikum aber auch unter Lesern dieser Zeitung hervorrief. Die Tagung solle kein Neuenfels- oder Kosky-Tribunal werden, so Stein. Aber die Fragen nach Werktreue, Selbstdarstellung einzelner Regisseure oder die Vermittlungsaufgabe von Opernregie sollen auf jeden Fall diskutiert werden. Dazu bekommen die Besucher im Anschluss an vier einstündige Podiumsrunden jeweils eine halbe Stunde Gelegenheit. Zu den Podiumsteilnehmern gehören neben den Dirigenten Steven Sloane und Stefan Soltesz u.a. die Regisseure Dietrich Hilsdorf, Joachim Herz oder Christine Mielitz, die Sänger Endrik Wottrich, Dagmar Schellenberger, die Bühnen- und Kostümbildner Dieter Richter und Renate Schmitzer die Intendanten Gerd Uecker und Anselm Weber sowie die Kulturjournalisten Wolfram Goertz, Lars-Ludwig von der Gönna oder Michael-Georg Müller. Als Manager und Förderer sind Henner Puppel, Otmar Herren, Hanns Schippmann und Wulf Mämpel vertreten. Das Programm im Aalto-Theater beginnt am Donnerstag, 17. April um 9.30 Uhr und endet gegen 17.30 Uhr.
Egy érdekes rendezvény [url]http://www.derwesten.de/nachrichten/nachrichten/staedte/essen/2008/4/9/news-36760390/detail.html;forrás[/url] Zum Ärger der Opernliebhaber Ablauf & Anmeldung Essen, 09.04.2009 Ein Symposium im Aalto-Theater behandelt das Thema Regie-Theater. Künstler, Regisseure, Intendanten, Manager und Förderer diskutieren mit Journalisten u. a. über den Neuenfels-\"Tannhäuser\" In den 60er Jahren hielt das so genannte Regie-Theater Einzug in die Schauspiel-, später auch in die Opernhäuser. Damals wollte und konnte man sich mit der bloßen Bebilderung und einer mehr oder weniger opulenten Ausstattung der Stücke nicht mehr zufrieden geben. Vielmehr ging und geht darum, eine neue Sicht auf das alte Repertoire - das betrifft die Oper noch stärker als das Schauspiel - zu lenken, Inhalte zu zuspitzen, Aussage-Schichten offen zu legen. Viel Gutes, Spannendes und in seiner Deutung Zeitgemäßes war und ist dabei vor allem im deutschen Sprachraum zu sehen. Dennoch spaltet das Regie-Theater immer noch die Zuschauergemüter. Vor allem, wenn es sich um handwerklich oder intellektuell grenzwertige Produktionen handelt. Im Aalto-Theater setzt sich am 17. April nun ein Symposium mit dem Thema auseinander, das der Essener Professor Gerd Stein unter das Motto \"Vom Ärger der Opernliebhaber über provozierende Regisseure oder Regie-Theater und das ,Gebot\' der Werktreue\" stellt. Für dieses ganztägige Symposium konnte Stein Regisseure, Sänger, Musiker aber auch Kritiker und Theaterförderer gewinnen. Anlass ist die neue vor allem beim Publikum umstrittene \"Tannhäuser\"-Inszenierung durch Hans Neuenfels aber auch die Produktionen des Australiers Barrie Kosky, der am Aalto u.a. Wagners \"Holländer\", \"Tristan und Isolde\" und zuletzt Kurt Weills \"Aufstieg und Fall der Stadt Mahagonny\" inszenierte, was heftige Gegenreaktionen im Publikum aber auch unter Lesern dieser Zeitung hervorrief. Die Tagung solle kein Neuenfels- oder Kosky-Tribunal werden, so Stein. Aber die Fragen nach Werktreue, Selbstdarstellung einzelner Regisseure oder die Vermittlungsaufgabe von Opernregie sollen auf jeden Fall diskutiert werden. Dazu bekommen die Besucher im Anschluss an vier einstündige Podiumsrunden jeweils eine halbe Stunde Gelegenheit. Zu den Podiumsteilnehmern gehören neben den Dirigenten Steven Sloane und Stefan Soltesz u.a. die Regisseure Dietrich Hilsdorf, Joachim Herz oder Christine Mielitz, die Sänger Endrik Wottrich, Dagmar Schellenberger, die Bühnen- und Kostümbildner Dieter Richter und Renate Schmitzer die Intendanten Gerd Uecker und Anselm Weber sowie die Kulturjournalisten Wolfram Goertz, Lars-Ludwig von der Gönna oder Michael-Georg Müller. Als Manager und Förderer sind Henner Puppel, Otmar Herren, Hanns Schippmann und Wulf Mämpel vertreten. Das Programm im Aalto-Theater beginnt am Donnerstag, 17. April um 9.30 Uhr und endet gegen 17.30 Uhr.
567 bemaria 2008-03-31 11:55:36 [Válasz erre: 566 Búbánat 2008-03-31 11:45:25]
Pont azt nem ismerem még a 3-ből, így nem tudok nyilatkozni, és ezt még nem is énekelte, szóval debütálás lesz.
Pont azt nem ismerem még a 3-ből, így nem tudok nyilatkozni, és ezt még nem is énekelte, szóval debütálás lesz.
566 Búbánat 2008-03-31 11:45:25 [Válasz erre: 565 bemaria 2008-03-31 11:07:17]
Köszi a beszámolóért! Tényleg hatalmas élményekben lehetett részed! A tervezett Don Carlosban nehezen tudom elképzelni Erzsébetként – de miért is ne?! Majd a honlapját figyelemmel követem.
Köszi a beszámolóért! Tényleg hatalmas élményekben lehetett részed! A tervezett Don Carlosban nehezen tudom elképzelni Erzsébetként – de miért is ne?! Majd a honlapját figyelemmel követem.
565 bemaria 2008-03-31 11:07:17
Mivel ígértem, hogy mesélek, hát most mesélek, hátha valaki érdekesnek találja. Egyébként meg csak a fórumot hanyagolom, a [url]http://dagmar-schellenberger.try.hu/;honlapot[/url] nem, azt igyekszem rendszeresen frissíteni, fordítottam újabb cikkeket magyarra, illetve az Orpheus interjút is. Találtam újabb képeket és néhány rövid videót aktuális előadásokból, melyeket szerintem érdemes megnézni, persze csak annak akit érdekel. A szilveszteri koncertek után Húsvétkor lehetőségem volt két operát megnézni Dagmarral, méghozzá most először német operákat: 03.23-án Düsseldorfban A nürnbergi mesterdalnokokat és 24-én pedig Braunschweigban A rózsalovagot. Mindkettő most láttam először élőben, előtte persze megnéztem felvételről, meg elolvastam a szövegkönyveket, hogy teljesen képben legyek. Mindkét előadás hatalmas élmény volt számomra, ráadásul Dagmart két egymás utáni napon két teljesen különböző szerepben csodálhattam meg. Számomra egyfomárn hitelesen formálta meg Évát a szerelmes fiatal lányt, aki az elején még igen szemérmes, aztán egyre inkább elragadják az érzései, valamint a hűtlen Tábornagynét, akit 17 éves szeretője miatt az öregedés gondolatai foglalkoztatják, holott még csak a 30-as éveiben jár (persze abban a korban még jóval alacsonyabb volt az átlagéletkor). Évaként elragadó volt, kislányosan üde, és nem éreztem a karakterben azokat a rossz tulajdonságokat, amiket a dvd felvételen látott Évánál tapasztaltam, nem volt benne hiúság, akaratosság, csak éppen annyi, ami még izgalmasabbá tette a karaktert. Hangilag nekem most is tetszett, bár a kritikák megint megírták, hogy helyenként nem szépek a magas hangjai. Biztos van benne igazság, én meg voltam elégedve. A Tábornagyné szerepében viszont egyszerűen imádtam, egyszerre volt hihetetlenül komikus és hihetetlenül megható a színpadi jelenléte, ez a szerep szerintem tökéletes számára, minden képességét meg tudja benne mutatni. Igazából nehéz szavakba önteni, de teljesen át tudtam érezni minden megnyilvánulását, és a szavai még most is ott csengenek a fülemben. Az előadások méltatásra nem érzem alkalmasnak magam. Csak olyan amatőr dolgokat tudok mondani, hogy A mesterdalnokok díszlete csodálatos volt, és az egész korhű előadás lenyűgözött. Az opera nekem zeneileg nagyon tetszik, és a karakterek, főleg Hans Sachs. A zenekar Düsseldorfban nagyon hangos volt, és néha majdhogynem elnyomta az énekeseket, ami nem túl szerencsés dolog. Az énekesei teljesítményekkel meg voltam elégedve, és nem is tűnt 6 órának az a 6 óra amit a színházban töltöttünk. A rózsalovag zenéjéért személy szerint oda vagyok, első hallásra beleszerettem, és szívesen meghallgatnám az egészet akár magában is. De annyira illik az egész a darabhoz, hogy vétek lenne szétválasztani, tudom. A darab felével úgy vagyok, hogy nem tudom abbahagyni a nevetést, a másik felén meg sírni volna kedvem. Az egész opera annyira különleges. A braunschweigi rendezés kicsit modern, nekem néha túlzás volt egy két jelenet, karakter, tárgy stb., de az ízlésesség határain belül maradtak. Az énekesek mind nagyon jók voltak, bár a Sophiet éneklő hölgy bejelentette, hogy elnézést, de megfázott, hát ha nem szól nem vettük volna észre. Összességében azt hiszem egy „rajongói álom” vált valóra számomra Húsvétkor, és előre örülök a következő évadnak, amikor Cosi fan tutte, Don Giovanni és Don Carlos vár rám Dagmarral. Csak győzzem kivárni!
Mivel ígértem, hogy mesélek, hát most mesélek, hátha valaki érdekesnek találja. Egyébként meg csak a fórumot hanyagolom, a [url]http://dagmar-schellenberger.try.hu/;honlapot[/url] nem, azt igyekszem rendszeresen frissíteni, fordítottam újabb cikkeket magyarra, illetve az Orpheus interjút is. Találtam újabb képeket és néhány rövid videót aktuális előadásokból, melyeket szerintem érdemes megnézni, persze csak annak akit érdekel. A szilveszteri koncertek után Húsvétkor lehetőségem volt két operát megnézni Dagmarral, méghozzá most először német operákat: 03.23-án Düsseldorfban A nürnbergi mesterdalnokokat és 24-én pedig Braunschweigban A rózsalovagot. Mindkettő most láttam először élőben, előtte persze megnéztem felvételről, meg elolvastam a szövegkönyveket, hogy teljesen képben legyek. Mindkét előadás hatalmas élmény volt számomra, ráadásul Dagmart két egymás utáni napon két teljesen különböző szerepben csodálhattam meg. Számomra egyfomárn hitelesen formálta meg Évát a szerelmes fiatal lányt, aki az elején még igen szemérmes, aztán egyre inkább elragadják az érzései, valamint a hűtlen Tábornagynét, akit 17 éves szeretője miatt az öregedés gondolatai foglalkoztatják, holott még csak a 30-as éveiben jár (persze abban a korban még jóval alacsonyabb volt az átlagéletkor). Évaként elragadó volt, kislányosan üde, és nem éreztem a karakterben azokat a rossz tulajdonságokat, amiket a dvd felvételen látott Évánál tapasztaltam, nem volt benne hiúság, akaratosság, csak éppen annyi, ami még izgalmasabbá tette a karaktert. Hangilag nekem most is tetszett, bár a kritikák megint megírták, hogy helyenként nem szépek a magas hangjai. Biztos van benne igazság, én meg voltam elégedve. A Tábornagyné szerepében viszont egyszerűen imádtam, egyszerre volt hihetetlenül komikus és hihetetlenül megható a színpadi jelenléte, ez a szerep szerintem tökéletes számára, minden képességét meg tudja benne mutatni. Igazából nehéz szavakba önteni, de teljesen át tudtam érezni minden megnyilvánulását, és a szavai még most is ott csengenek a fülemben. Az előadások méltatásra nem érzem alkalmasnak magam. Csak olyan amatőr dolgokat tudok mondani, hogy A mesterdalnokok díszlete csodálatos volt, és az egész korhű előadás lenyűgözött. Az opera nekem zeneileg nagyon tetszik, és a karakterek, főleg Hans Sachs. A zenekar Düsseldorfban nagyon hangos volt, és néha majdhogynem elnyomta az énekeseket, ami nem túl szerencsés dolog. Az énekesei teljesítményekkel meg voltam elégedve, és nem is tűnt 6 órának az a 6 óra amit a színházban töltöttünk. A rózsalovag zenéjéért személy szerint oda vagyok, első hallásra beleszerettem, és szívesen meghallgatnám az egészet akár magában is. De annyira illik az egész a darabhoz, hogy vétek lenne szétválasztani, tudom. A darab felével úgy vagyok, hogy nem tudom abbahagyni a nevetést, a másik felén meg sírni volna kedvem. Az egész opera annyira különleges. A braunschweigi rendezés kicsit modern, nekem néha túlzás volt egy két jelenet, karakter, tárgy stb., de az ízlésesség határain belül maradtak. Az énekesek mind nagyon jók voltak, bár a Sophiet éneklő hölgy bejelentette, hogy elnézést, de megfázott, hát ha nem szól nem vettük volna észre. Összességében azt hiszem egy „rajongói álom” vált valóra számomra Húsvétkor, és előre örülök a következő évadnak, amikor Cosi fan tutte, Don Giovanni és Don Carlos vár rám Dagmarral. Csak győzzem kivárni!
564 bemaria 2008-03-27 13:09:43 [Válasz erre: 563 Búbánat 2008-03-26 23:13:27]
De kedves. :) Lesz majd mit irnom mikor hazaertem. :)
De kedves. :) Lesz majd mit irnom mikor hazaertem. :)
563 Búbánat 2008-03-26 23:13:27
Felhozom már, egy kicsit életet lehelni belé...
Felhozom már, egy kicsit életet lehelni belé...
562 bemaria 2008-01-31 10:39:51
Francis Poulenc: Kármeliták beszélgetései, DVD, TDK, 2007 Élet és irodalom: [url]http://www.es.hu/pd/display.asp?channel=MUBIRALAT0804&article=2008-0127-1847-38IIXX;forrás[/url] FODOR GÉZA Egzisztenciálopera Zene A barokk dráma fontos típusa volt a mártírtragédia. Később a polgári kor nagy drámateoretikusai Lessingtől a fiatal Lukácsig egyetértettek abban, hogy a keresztény mártír nem alkalmas dráma-, tragédiahősnek. Az előbbi szerint - a felvilágosodás szellemében - azért nem, mert \"legfeljebb egy melankolikus könnyet ejtünk ama vakság és esztelenség láttán, amelyre az ő személyükön keresztül látjuk képesnek az emberiséget\", az utóbbi szerint \"mert őt csak durva külső erőszak tiporhatja le, és azért halálával nincsen vége az életének, halála nem lezárása valaminek, nem tragédia\". Különös játéka a művészetek történetének, hogy e lejárt drámatípus két megkésett, XX. századi darabja a zene kegyelméből - és két nagy katolikus kultúra, az olasz és a francia találkozása jóvoltából - termékenynek bizonyult: az olasz D´Annunzio franciául írt, monstruózus és Debussy zeneszámai által megmentett misztériumjátéka, a Szent Sebestyén vértanúsága és egy francia dráma, a Kármeliták beszélgetései, melyből Poulenc a milánói Scala felkérése nyomán írt - 1957-ben olaszul bemutatott - operát. A francia forradalom jakobinus diktatúrája 1793-ban törvénnyel megszüntette a kereszténységet s vele az alkotmányos egyházat, majd 1794-ben a szigorú, a szemlélődő imádságnak élő Kármelita Rend compiegne-i női kolostorának volt közösségét is kivégezték. Egyikük, Marie anya túlélte a tragédiát, s megírta a történetet, melyből 1931-ben regény született, ebből 1947-ben Georges Bernanos közreműködésével filmterv, melyből akkor film nem, viszont dráma készült; Poulenc ez utóbbiakból maga írta meg operája szövegét. Főszereplője márki lánya, Blanche de la Force, \"túlérző fájvirág\", fizikailag képtelen elviselni a világ zaját és nyugtalanságát, s a Kármelita Rendbe menekül előle. Blanche általános világfélelmének és a világtól távoli Rendnek az összekapcsolása már Bernanosnál, majd Poulencnél sem egyszerű történelmi tény, hanem olyan modern élmény, mely egyszersmind mélyen rokon a barokk mártírtragédia lényegével: \"nem az erkölcsi vétség idézi elő a bukást, hanem maga az az állapot, melyben az ember, mint teremtett lény, egzisztál\" (Walter Benjamin). Poulenc nagy teljesítménye, hogy a kármelita közösség zenei megjelenítésében mindvégig érzéki jelenlét számunkra a szükségszerű bukás ellenében a bizonyosság Jézus \"nem e világból való\" országában. De a Kármeliták beszélgetései nem teológiai mű, hanem nagy zenei dráma. Mert abban a résben játszódik, melybe az ember élet és halál, e világ és ama másik ország konfrontálódásakor beszorul. Bármennyire nivellálni látszik is az apácaruha és az Istennek ajánlott, imádságba sűrűsödő élet, ott mindenki önmaga lesz, a saját harcát kell megvívnia. A régi, beteg priorissza sziklakeménynek megismert egyénisége összeomlik és elveszíti Istent a halál küszöbén; Marie anya elköveti, amit Lessing elítél: még nem kikerülhetetlen szükségszerűség, hogy kitegye magát és a közösséget a veszélynek, hanem elébe megy, szinte bűnös módon keresi, \"hetykén kierőszakolja\" a halált, másfelől megpróbálja megmenteni Blanche életét, s egyetlen túlélőként ő írja majd meg a történteket; az új, életteli priorissza, éppen ellenkezőleg, halogatja a mártíriumot, míg kikerülhetetlen nem lesz, akkor viszont az élre áll; Constance nővérben csodás harmóniában él együtt földközeli életszeretet és természetes önfeláldozás; Blanche-ban előbb a világtól, majd a haláltól való menekülés, végül a sorsvállalásban való tökéletes önmegvalósulás bonyolult drámája megy végbe. Mindezek az ellentmondások a figurákban és ellentétek a figurák között, még ha olykor fogalmilag szövegeződnek is meg, zeneileg - zenekarban és vokálisan - olyan spontánul, közvetlenül és drámaian bontakoznak ki, mint a legoperaszerűbb operákban. A milánói Scala 2004-es előadása tökéletes. Riccardo Muti olyan evidensen, túlhajtottság nélkül hozza ki a partitúra kvalitásait, amilyet legsajátabb világában, olasz opera-vezényléseiben már régen nem tapasztaltam. A színpadkép a lehető legszebb: a Peter Brook-i \"üres tér\", melybe csak szükséges bútordarabok kerülnek be, a teret mindig a kórus alakzata formálja meg; a közzenékhez nem társítanak kényszeresen némajátékokat, az átállásokat a szereplők hajtják végre - konfigurációjuk, mozgatásuk geometrikus, tiszta. Robert Carsen rendezőművészetétől nem áll távol a nyerseség, sőt agresszivitás, ezúttal azonban föloldódik a műben; biztos ízléssel, a darab spirituális lényegével azonosulva az előadás olyan töretlen, mégsem esztéticizmusig szublimált szépségét hozta létre, melyben tökéletes az artisztikum és a szellem egysége. Az énekes ensemble mind vokálisan, mind figurálisan kifogástalan, de még ennél is több két alakítás. A régi priorissza Anja Silja immár egy egész operatörténeti korszakot reprezentáló személyisége, művészi éthosza, esszenciális tudása jóvoltából az autoritásnak, az összetartozó szigornak és szeretetnek, majd a tragikus meghasonlásnak olyan nagyságával van jelen, amilyet a szerep igényel, ám egyre ritkább. Az egzaltáltságnak azt a sokféle formáját pedig, melyben mindig van valami zavarba ejtő, de mégsem feszélyező vagy groteszk, és sohasem kezdi ki tiszteletünket s rokonszenvünket, szinte önálló életet élő szempárral, remekül alakítja az a Dagmar Schellenberger, aki ugyanabban az évben a Zürichi Operában Glavari Hannát, a mörbischi tószínpadon pedig Marica grófnőt játszotta elragadóan. A Kármeliták beszélgetései Magyarországon mindössze kétszer hangzott el: 2002-ben a Zeneakadémián koncertszerűen, illetve tavaly júniusban a Miskolci Nemzetközi Operafesztiválon a zágrábi Horvát Nemzeti Színház előadásában. (Ahol ugye szintén Dagmar Schellenberger alakította Blanchet)A milánói videofelvétel meg tudja éreztetni e nálunk szinte ismeretlen mű legnagyobb értékét: a művészet ama hatalmát, hogy általa át tudunk élni olyan érzéseket, amelyeket személyes életünkben esetleg nem éltünk-élünk át. Miként Bach zenéje által, a Kármeliták beszélgetései által az ateista is átélheti, mit jelent a mondat: \"Az én országom nem e világból való\", s hogy amit jelent, mennyivel járult-járul hozzá az emberiség érzelmi kultúrkincséhez.
Francis Poulenc: Kármeliták beszélgetései, DVD, TDK, 2007 Élet és irodalom: [url]http://www.es.hu/pd/display.asp?channel=MUBIRALAT0804&article=2008-0127-1847-38IIXX;forrás[/url] FODOR GÉZA Egzisztenciálopera Zene A barokk dráma fontos típusa volt a mártírtragédia. Később a polgári kor nagy drámateoretikusai Lessingtől a fiatal Lukácsig egyetértettek abban, hogy a keresztény mártír nem alkalmas dráma-, tragédiahősnek. Az előbbi szerint - a felvilágosodás szellemében - azért nem, mert \"legfeljebb egy melankolikus könnyet ejtünk ama vakság és esztelenség láttán, amelyre az ő személyükön keresztül látjuk képesnek az emberiséget\", az utóbbi szerint \"mert őt csak durva külső erőszak tiporhatja le, és azért halálával nincsen vége az életének, halála nem lezárása valaminek, nem tragédia\". Különös játéka a művészetek történetének, hogy e lejárt drámatípus két megkésett, XX. századi darabja a zene kegyelméből - és két nagy katolikus kultúra, az olasz és a francia találkozása jóvoltából - termékenynek bizonyult: az olasz D´Annunzio franciául írt, monstruózus és Debussy zeneszámai által megmentett misztériumjátéka, a Szent Sebestyén vértanúsága és egy francia dráma, a Kármeliták beszélgetései, melyből Poulenc a milánói Scala felkérése nyomán írt - 1957-ben olaszul bemutatott - operát. A francia forradalom jakobinus diktatúrája 1793-ban törvénnyel megszüntette a kereszténységet s vele az alkotmányos egyházat, majd 1794-ben a szigorú, a szemlélődő imádságnak élő Kármelita Rend compiegne-i női kolostorának volt közösségét is kivégezték. Egyikük, Marie anya túlélte a tragédiát, s megírta a történetet, melyből 1931-ben regény született, ebből 1947-ben Georges Bernanos közreműködésével filmterv, melyből akkor film nem, viszont dráma készült; Poulenc ez utóbbiakból maga írta meg operája szövegét. Főszereplője márki lánya, Blanche de la Force, \"túlérző fájvirág\", fizikailag képtelen elviselni a világ zaját és nyugtalanságát, s a Kármelita Rendbe menekül előle. Blanche általános világfélelmének és a világtól távoli Rendnek az összekapcsolása már Bernanosnál, majd Poulencnél sem egyszerű történelmi tény, hanem olyan modern élmény, mely egyszersmind mélyen rokon a barokk mártírtragédia lényegével: \"nem az erkölcsi vétség idézi elő a bukást, hanem maga az az állapot, melyben az ember, mint teremtett lény, egzisztál\" (Walter Benjamin). Poulenc nagy teljesítménye, hogy a kármelita közösség zenei megjelenítésében mindvégig érzéki jelenlét számunkra a szükségszerű bukás ellenében a bizonyosság Jézus \"nem e világból való\" országában. De a Kármeliták beszélgetései nem teológiai mű, hanem nagy zenei dráma. Mert abban a résben játszódik, melybe az ember élet és halál, e világ és ama másik ország konfrontálódásakor beszorul. Bármennyire nivellálni látszik is az apácaruha és az Istennek ajánlott, imádságba sűrűsödő élet, ott mindenki önmaga lesz, a saját harcát kell megvívnia. A régi, beteg priorissza sziklakeménynek megismert egyénisége összeomlik és elveszíti Istent a halál küszöbén; Marie anya elköveti, amit Lessing elítél: még nem kikerülhetetlen szükségszerűség, hogy kitegye magát és a közösséget a veszélynek, hanem elébe megy, szinte bűnös módon keresi, \"hetykén kierőszakolja\" a halált, másfelől megpróbálja megmenteni Blanche életét, s egyetlen túlélőként ő írja majd meg a történteket; az új, életteli priorissza, éppen ellenkezőleg, halogatja a mártíriumot, míg kikerülhetetlen nem lesz, akkor viszont az élre áll; Constance nővérben csodás harmóniában él együtt földközeli életszeretet és természetes önfeláldozás; Blanche-ban előbb a világtól, majd a haláltól való menekülés, végül a sorsvállalásban való tökéletes önmegvalósulás bonyolult drámája megy végbe. Mindezek az ellentmondások a figurákban és ellentétek a figurák között, még ha olykor fogalmilag szövegeződnek is meg, zeneileg - zenekarban és vokálisan - olyan spontánul, közvetlenül és drámaian bontakoznak ki, mint a legoperaszerűbb operákban. A milánói Scala 2004-es előadása tökéletes. Riccardo Muti olyan evidensen, túlhajtottság nélkül hozza ki a partitúra kvalitásait, amilyet legsajátabb világában, olasz opera-vezényléseiben már régen nem tapasztaltam. A színpadkép a lehető legszebb: a Peter Brook-i \"üres tér\", melybe csak szükséges bútordarabok kerülnek be, a teret mindig a kórus alakzata formálja meg; a közzenékhez nem társítanak kényszeresen némajátékokat, az átállásokat a szereplők hajtják végre - konfigurációjuk, mozgatásuk geometrikus, tiszta. Robert Carsen rendezőművészetétől nem áll távol a nyerseség, sőt agresszivitás, ezúttal azonban föloldódik a műben; biztos ízléssel, a darab spirituális lényegével azonosulva az előadás olyan töretlen, mégsem esztéticizmusig szublimált szépségét hozta létre, melyben tökéletes az artisztikum és a szellem egysége. Az énekes ensemble mind vokálisan, mind figurálisan kifogástalan, de még ennél is több két alakítás. A régi priorissza Anja Silja immár egy egész operatörténeti korszakot reprezentáló személyisége, művészi éthosza, esszenciális tudása jóvoltából az autoritásnak, az összetartozó szigornak és szeretetnek, majd a tragikus meghasonlásnak olyan nagyságával van jelen, amilyet a szerep igényel, ám egyre ritkább. Az egzaltáltságnak azt a sokféle formáját pedig, melyben mindig van valami zavarba ejtő, de mégsem feszélyező vagy groteszk, és sohasem kezdi ki tiszteletünket s rokonszenvünket, szinte önálló életet élő szempárral, remekül alakítja az a Dagmar Schellenberger, aki ugyanabban az évben a Zürichi Operában Glavari Hannát, a mörbischi tószínpadon pedig Marica grófnőt játszotta elragadóan. A Kármeliták beszélgetései Magyarországon mindössze kétszer hangzott el: 2002-ben a Zeneakadémián koncertszerűen, illetve tavaly júniusban a Miskolci Nemzetközi Operafesztiválon a zágrábi Horvát Nemzeti Színház előadásában. (Ahol ugye szintén Dagmar Schellenberger alakította Blanchet)A milánói videofelvétel meg tudja éreztetni e nálunk szinte ismeretlen mű legnagyobb értékét: a művészet ama hatalmát, hogy általa át tudunk élni olyan érzéseket, amelyeket személyes életünkben esetleg nem éltünk-élünk át. Miként Bach zenéje által, a Kármeliták beszélgetései által az ateista is átélheti, mit jelent a mondat: \"Az én országom nem e világból való\", s hogy amit jelent, mennyivel járult-járul hozzá az emberiség érzelmi kultúrkincséhez.
561 bemaria 2008-01-05 22:12:06
Katja Kabanova képek: [url]http://marica.uw.hu/katja01.jpg;1[/url] [url]http://marica.uw.hu/katja02.jpg;2[/url] [url]http://marica.uw.hu/katja03.jpg;3[/url] [url]http://marica.uw.hu/katja04.jpg;4[/url]
Katja Kabanova képek: [url]http://marica.uw.hu/katja01.jpg;1[/url] [url]http://marica.uw.hu/katja02.jpg;2[/url] [url]http://marica.uw.hu/katja03.jpg;3[/url] [url]http://marica.uw.hu/katja04.jpg;4[/url]
560 bemaria 2008-01-05 22:09:50 [Válasz erre: 559 bemaria 2007-12-28 08:10:12]
Pont az volt a jó ebben a koncertben, hogy olyan szokatlan volt az egész. Érdekes opera-operett egyveleget gondolt ki Eike Wilm Schulte, és a megvalósításban se volt hiba. Háromszor is végigültem az egészet, és mindháromszor remekül szórakoztam. Tényleg nem a megszokott dalok, kettősök, zenekari betétek hangoztak el. Persze volt benne néhány népszerű darab, mint a Rózsaária a Figaró házasságából, meg Figaro belépője a Sevillai borbélyból, illetve A denevér nyitánya és a pezsgő-dal, valamint a Marica grófnőből a Mondd meg hogy imádom... refrénű dal (egy bariton előadásában, ami külön érdekesség volt számomra, és meglepően tetszetős). És persze a Donner und Blitz polka, valamint a legvégén a Radetzky induló sem maradt el. A ráadásban pedig csak megkaptuk a beígért Lehárt is, a Lippen schweigen... refrénű kettőst, aminek különösen örültem. És persze az elmaradhatatlan Annenpolka, alias Schwipslied, amit én csak spicces dalnak hívok. 3 felvételem is van ebből Dagmarral, és most láttam még 3-at. Nagyon bírom ahogy nevet és flörtöl benne, meg piszkálja a zenekar tagjait, most meg a karmesteri emelvényen ment át oda vissza a karmester és a zenekar között egy-egy \"Schuldigung\" keretében, ami mindannyiszor nevetést váltott ki a nézőseregből, ahogy a dal többi vicces részei is. És még nagyon örültem a zenekari részletnek a Hamupipőkéből, ami a kedvenc operám egy ideje. Ami érdekesség volt, hogy mindent németül énekeltek, az olasz nyelvű operákat is, illetve, hogy a dalok közötti szüneteket is ők töltötték ki beszéddel alkalom adtán. Dagmar felolvasott egy levelet Mozarttól, amit a testvérének írt a házasság rejtelmeiről. A bariton pedig többször mondott összekötő szöveget, pl a Rossini belépő előtt elmondta többek között, hogy a zeneszerző háromszor sírt életében: egyszer mikor megbukott egy operája, másodszor mikor egy töltött pulyka a vízbe esett valami ünnepségen, harmadszor pedig mikor Paganinit hegedülni hallotta. Ezek a szövegek is feldobták a műsort. A programban jelzett színész egyébként nem volt ott, az volt kiírva hogy betegség miatt lemondta. Hát nekem nem hiányzott, amúgy meg el se tudtam volna képzelni mi lett volna a szerepe. A két énekes között megvolt az összhang, nagyon tetszett ahogy játszottak. Ha arról volt szó egymásnak énekeltek, még ha nem is duett volt az adott dal, a másik ott volt a színpadon, és a részese volt anélkül, hogy énekelt volna. Nem is tudnék választani melyik dal tetszett a legjobban, talán a Rózsaária és a Lippen schweigen duett volt a legszebb, valamint Figaró és Tasziló dala. De nagyon élveztem Zerlina áriáját, ahogy Dagmar előadta, hogy \"Willst du es kosten?” meg „Hörst du es klopfen?\", az aztán flörtölés volt a javából. A \"Nun, liebes Weibchen, ziehst mit mir?\", amit most hallottam először különösen aranyos. Ahogy a férfi kérdezgeti a nőt, ő meg csak annyit mond hogy Miau. Nem annyira jó, mint Rossini kettőse, ahol mindketten nyávognak, de akkor is szórakoztató. A Boccaccioból ennek a duettnek a szövege kicsit furcsa, nekem még mindig olyan értelmetlen, pedig értem. Viszont annyira szép a dallam. A Robert Stolz filmdal pedig a legkellemesebb meglepetés volt, ezt egyáltalán nem ismertem, de nagyon ritmusos, pörgős, jó a szövege, és jó hosszú, szóval tiszta élvezet volt háromszor is meghallgatni. Muszáj kitérnem a ruhákra is. Dagmaron először egy nagyon elegáns hosszú sötét szoknya és egy aranyhoz hasonló színű hosszított zakó volt. Nagyon csinosan festett benne, meg a feltűzött haj is nagyon jól állt neki. Aztán a második részben váltogatta az általam már jól ismert estélyiket, először a bordósat, ami tényleg már rengeteg koncerten rajta volt, és a koncertszerű Víg özvegyben is azt viseli az első felvonásban. Aztán másodszorra az a szürke ruha, amit ugyanezen előadás 3. felvonásában visel, és hozzá az a fekete boa szerű akármi, ami nagyon hasznos tud lenni, nemcsak a pezsgődalnál. Remekül tud vele bánni! Aztán a harmadik koncerten nagyon örültem, mert a kedvencemet vette fel, azt egy fekete, ezüst csillogós estélyit, ami fel van sliccelve bal oldalt, és a kivágása mind elől mind hátul nagyon előnyös. Fantasztikusan áll neki, ezt most is megállapítottam. Na jó ennyit a ruhákról. A karmesteren is annyit nevettem, élvezet volt nézni ahogy ő is rájátszott. A ráadásban volt egy zenekari betét, ami nagyon ismerős, de nem tudom megmondani mi az. Ahhoz egy pisztollyal jött be, és ellőtte valamikor a közepén. A harmadik koncerten azonban véletlenül vagy direkt nem sült el a pisztoly, aztán egészen a végéig vezénylés helyett azt nézegette meg próbálgatta, míg a végén kétszer is elsütötte. Na meg a Radetzky-induló alatt mikor vezényelte a közönséget, hogy mikor tapsoljunk, ha valaki elrontotta azt megfedte, ha meg senki nem tapsolt túl, akkor meg lettünk dicsérve. Különleges élmény volt számomra ez a három koncert és boldog vagyok, hogy ott lehettem!
Pont az volt a jó ebben a koncertben, hogy olyan szokatlan volt az egész. Érdekes opera-operett egyveleget gondolt ki Eike Wilm Schulte, és a megvalósításban se volt hiba. Háromszor is végigültem az egészet, és mindháromszor remekül szórakoztam. Tényleg nem a megszokott dalok, kettősök, zenekari betétek hangoztak el. Persze volt benne néhány népszerű darab, mint a Rózsaária a Figaró házasságából, meg Figaro belépője a Sevillai borbélyból, illetve A denevér nyitánya és a pezsgő-dal, valamint a Marica grófnőből a Mondd meg hogy imádom... refrénű dal (egy bariton előadásában, ami külön érdekesség volt számomra, és meglepően tetszetős). És persze a Donner und Blitz polka, valamint a legvégén a Radetzky induló sem maradt el. A ráadásban pedig csak megkaptuk a beígért Lehárt is, a Lippen schweigen... refrénű kettőst, aminek különösen örültem. És persze az elmaradhatatlan Annenpolka, alias Schwipslied, amit én csak spicces dalnak hívok. 3 felvételem is van ebből Dagmarral, és most láttam még 3-at. Nagyon bírom ahogy nevet és flörtöl benne, meg piszkálja a zenekar tagjait, most meg a karmesteri emelvényen ment át oda vissza a karmester és a zenekar között egy-egy \"Schuldigung\" keretében, ami mindannyiszor nevetést váltott ki a nézőseregből, ahogy a dal többi vicces részei is. És még nagyon örültem a zenekari részletnek a Hamupipőkéből, ami a kedvenc operám egy ideje. Ami érdekesség volt, hogy mindent németül énekeltek, az olasz nyelvű operákat is, illetve, hogy a dalok közötti szüneteket is ők töltötték ki beszéddel alkalom adtán. Dagmar felolvasott egy levelet Mozarttól, amit a testvérének írt a házasság rejtelmeiről. A bariton pedig többször mondott összekötő szöveget, pl a Rossini belépő előtt elmondta többek között, hogy a zeneszerző háromszor sírt életében: egyszer mikor megbukott egy operája, másodszor mikor egy töltött pulyka a vízbe esett valami ünnepségen, harmadszor pedig mikor Paganinit hegedülni hallotta. Ezek a szövegek is feldobták a műsort. A programban jelzett színész egyébként nem volt ott, az volt kiírva hogy betegség miatt lemondta. Hát nekem nem hiányzott, amúgy meg el se tudtam volna képzelni mi lett volna a szerepe. A két énekes között megvolt az összhang, nagyon tetszett ahogy játszottak. Ha arról volt szó egymásnak énekeltek, még ha nem is duett volt az adott dal, a másik ott volt a színpadon, és a részese volt anélkül, hogy énekelt volna. Nem is tudnék választani melyik dal tetszett a legjobban, talán a Rózsaária és a Lippen schweigen duett volt a legszebb, valamint Figaró és Tasziló dala. De nagyon élveztem Zerlina áriáját, ahogy Dagmar előadta, hogy \"Willst du es kosten?” meg „Hörst du es klopfen?\", az aztán flörtölés volt a javából. A \"Nun, liebes Weibchen, ziehst mit mir?\", amit most hallottam először különösen aranyos. Ahogy a férfi kérdezgeti a nőt, ő meg csak annyit mond hogy Miau. Nem annyira jó, mint Rossini kettőse, ahol mindketten nyávognak, de akkor is szórakoztató. A Boccaccioból ennek a duettnek a szövege kicsit furcsa, nekem még mindig olyan értelmetlen, pedig értem. Viszont annyira szép a dallam. A Robert Stolz filmdal pedig a legkellemesebb meglepetés volt, ezt egyáltalán nem ismertem, de nagyon ritmusos, pörgős, jó a szövege, és jó hosszú, szóval tiszta élvezet volt háromszor is meghallgatni. Muszáj kitérnem a ruhákra is. Dagmaron először egy nagyon elegáns hosszú sötét szoknya és egy aranyhoz hasonló színű hosszított zakó volt. Nagyon csinosan festett benne, meg a feltűzött haj is nagyon jól állt neki. Aztán a második részben váltogatta az általam már jól ismert estélyiket, először a bordósat, ami tényleg már rengeteg koncerten rajta volt, és a koncertszerű Víg özvegyben is azt viseli az első felvonásban. Aztán másodszorra az a szürke ruha, amit ugyanezen előadás 3. felvonásában visel, és hozzá az a fekete boa szerű akármi, ami nagyon hasznos tud lenni, nemcsak a pezsgődalnál. Remekül tud vele bánni! Aztán a harmadik koncerten nagyon örültem, mert a kedvencemet vette fel, azt egy fekete, ezüst csillogós estélyit, ami fel van sliccelve bal oldalt, és a kivágása mind elől mind hátul nagyon előnyös. Fantasztikusan áll neki, ezt most is megállapítottam. Na jó ennyit a ruhákról. A karmesteren is annyit nevettem, élvezet volt nézni ahogy ő is rájátszott. A ráadásban volt egy zenekari betét, ami nagyon ismerős, de nem tudom megmondani mi az. Ahhoz egy pisztollyal jött be, és ellőtte valamikor a közepén. A harmadik koncerten azonban véletlenül vagy direkt nem sült el a pisztoly, aztán egészen a végéig vezénylés helyett azt nézegette meg próbálgatta, míg a végén kétszer is elsütötte. Na meg a Radetzky-induló alatt mikor vezényelte a közönséget, hogy mikor tapsoljunk, ha valaki elrontotta azt megfedte, ha meg senki nem tapsolt túl, akkor meg lettünk dicsérve. Különleges élmény volt számomra ez a három koncert és boldog vagyok, hogy ott lehettem!
559 bemaria 2007-12-28 08:10:12
Silvester- & Neujahrskonzerte 2007/2008 Kulturpalast Dresden MOZART • LANNER • ROSSINI • J. STRAUSS • SUPPÉ • KÁLMÁN • STOLZ H E I T E R K E I T U N D F R Ö H L I C H K E I T Eckehard Stier | Dirigent Dagmar Schellenberger | Sopran Eike Wilm Schulte | Bariton Zygmunt Apostol | Schauspieler Konzeption: Eike Wilm Schulte Montag, 31. Dezember 2007 15 und 19 Uhr Dienstag, 1. Januar 2008 15 und 19 Uhr Programm: Wolfgang Amadeus Mozart (1756 –1791) Ouvertüre zur Oper »Così fan tutte« KV 588 »Mädchen, so treibt ihrs mit allen« (»Donne mie la fate a tanti«) – Arie des Gugliemo aus »Così fan tutte« »O säume länger nicht, geliebte Seele« (»Deh vieni, non tardar, o gioja bella«) – Rezitativ und Arie der Susanna aus »Figaros Hochzeit« KV 492 – Joseph Lanner (1801 –1843) Die Mozartisten • Walzer op.196 Wolfgang Amadeus Mozart »Ich weiß ein Mittel« (»Vedrai, carino«) – Arie der Zerlina aus »Don Giovanni« KV 527 »Nun, liebes Weibchen, ziehst mit mir?« – Duett aus der Zauberoper »Der Stein der Weisen« Die Janitscharen aus »Die Entführung aus dem Serail« KV 384 Gioacchino Rossini (1792 –1868) Gewittermusik aus »Aschenbrödel« (»La Cenerentola«) »Bin das Faktotum der schönen Welt« (»Largo al factotum della cità«) – Auftrittsarie des Figaro aus »Der Barbier von Sevilla« Johann Strauß (1825 –1899) Ouvertüre zu »Die Fledermaus« Franz von Suppé (1819 –1895) »Hab ich nur deine Liebe« – Duett aus »Boccaccio« Johann Strauß Schwipslied aus »Eine Nacht in Venedig« Emmerich Kálmán (1882 –1953) »Grüß mir mein Wien« – Lied aus »Gräfin Mariza« Robert Stolz (1880 –1975) »Adieu, mein kleiner Gardeoffizier« – Marschlied aus dem Film »Das Lied ist aus« – Johann Strauß Donner-und-Blitz-Polka op. 324 Im Feuerstrom der Reben aus »Die Fledermaus« … und einige musikalische Überraschungen!
Silvester- & Neujahrskonzerte 2007/2008 Kulturpalast Dresden MOZART • LANNER • ROSSINI • J. STRAUSS • SUPPÉ • KÁLMÁN • STOLZ H E I T E R K E I T U N D F R Ö H L I C H K E I T Eckehard Stier | Dirigent Dagmar Schellenberger | Sopran Eike Wilm Schulte | Bariton Zygmunt Apostol | Schauspieler Konzeption: Eike Wilm Schulte Montag, 31. Dezember 2007 15 und 19 Uhr Dienstag, 1. Januar 2008 15 und 19 Uhr Programm: Wolfgang Amadeus Mozart (1756 –1791) Ouvertüre zur Oper »Così fan tutte« KV 588 »Mädchen, so treibt ihrs mit allen« (»Donne mie la fate a tanti«) – Arie des Gugliemo aus »Così fan tutte« »O säume länger nicht, geliebte Seele« (»Deh vieni, non tardar, o gioja bella«) – Rezitativ und Arie der Susanna aus »Figaros Hochzeit« KV 492 – Joseph Lanner (1801 –1843) Die Mozartisten • Walzer op.196 Wolfgang Amadeus Mozart »Ich weiß ein Mittel« (»Vedrai, carino«) – Arie der Zerlina aus »Don Giovanni« KV 527 »Nun, liebes Weibchen, ziehst mit mir?« – Duett aus der Zauberoper »Der Stein der Weisen« Die Janitscharen aus »Die Entführung aus dem Serail« KV 384 Gioacchino Rossini (1792 –1868) Gewittermusik aus »Aschenbrödel« (»La Cenerentola«) »Bin das Faktotum der schönen Welt« (»Largo al factotum della cità«) – Auftrittsarie des Figaro aus »Der Barbier von Sevilla« Johann Strauß (1825 –1899) Ouvertüre zu »Die Fledermaus« Franz von Suppé (1819 –1895) »Hab ich nur deine Liebe« – Duett aus »Boccaccio« Johann Strauß Schwipslied aus »Eine Nacht in Venedig« Emmerich Kálmán (1882 –1953) »Grüß mir mein Wien« – Lied aus »Gräfin Mariza« Robert Stolz (1880 –1975) »Adieu, mein kleiner Gardeoffizier« – Marschlied aus dem Film »Das Lied ist aus« – Johann Strauß Donner-und-Blitz-Polka op. 324 Im Feuerstrom der Reben aus »Die Fledermaus« … und einige musikalische Überraschungen!
558 bemaria 2007-12-26 18:44:39
Alles andere als eine Diva Düsseldorf, 26.12.2007, Michael-Georg Müller Dagmar Schellenberger singt heute Leo Janaceks „Katja Khabanova”. Auf Tschechisch. Sie ist zwar Mutter einer erwachsenen Tochter, aber immer noch auf das jugendlich dramatische Fach spezialisiert. Der rundum leuchtende Sopran von Dagmar Schellenberger kommt auf der Opernbühne am besten in den Rollen der jungen Frauen zur Geltung, die leidenschaftlich um Liebe und Leben kämpfen. Die Eva in Wagners „Meistersingern”, die Elsa in „Lohengrin” und neuerdings als „Katja Khabanova”. Die Titelpartie in Leos Janaceks gleichnamiger Oper singt die gebürtige Vogtländerin auch heute Abend wieder in der Rheinoper.Ausgeglichen undselbstkritischAusgeglichen, zurückhaltend und selbstkritisch. So wirkt Dagmar Schellenberger, die seit anderthalb Jahren zur ersten Riege des Rheinopern-Ensembles zählt, und ist damit alles andere ist als eine Diva. Die Frau, die lange Jahre mit Kultregisseur Harry Kupfer an der Komischen Oper Berlin arbeitete und dort die grundlegenden Erfahrungen für ihre steile Karriere erwarb, ist eher ein Star in der Stille. Sie liebt die Innerlichkeit, die leisen und Zwischen-Töne. Bei Tragödien ist ihr Rezept: „Tragische Figuren muss man mit einem Lächeln singen.” Selbstbewusst, aber bescheiden und sachlich spricht sie über die Anforderungen in der Janacek-Oper, wie die extremen Gefühlslagen und die ungewohnte Opernsprache Tschechisch. „Die Rolle in Tschechisch in den Kopf zu bekommen, ist reine Fleißarbeit.” Und die Katja? Sie sei eine tschechische Effi Briest. Eine zerrissene Frau, die nicht die Chance bekommen hat, so zu lieben wie sie empfindet. Nach einer Zwangsheirat ist sie unglücklich mit dem Mann, leidet unter einer schrecklichen Schwiegermutter. Nur kurz sei der Moment des Glück, erklärt Schellenberger, als Katja Boris lieben lernt. Dass dieser Mann nicht zu ihr steht, erniedrige die Frau. „Sie ist geächtet und sieht nur im Freitod einen Ausweg aus dem Unglück.” Das grausame Schicksal in der kompakten Oper darzustellen erfordert von Dagmar Schellenberger hohe Intensität. „Bei vergleichbaren Figuren in Opern von Richard Wagner muss man fünf Stunden auf die Entladung der Gefühle warten, bei Janacek dauert das nur knapp 90 Minuten.” Die Figur der Katja berührt sie so sehr, dass sie sich auf der Bühne mit ihr identifiziert. Das verlangt Durchhaltermögen. Opern, Konzerte, Oratorien und Lieder singt sie mittlerweile nicht nur auf zahlreichen CDs, sondern an vielen großen Häusern weltweit. New York, Paris, Jerusalem, Buenos Aires, Tokyo . . . Arrogant wurde sie durch den Erfolg nicht. So stand sie kürzlich auch an dem relativ kleinen Opernhaus Kiel auf den Brettern.„Ich bin froh, dass ichhäufig Nein gesagt habe”Wie sie sich ihre Stimme so gesund gehalten hat? „Ich bin froh, dass ich am Anfang häufig Nein gesagt habe.” Trotz verlockend hoher Gagen hat sie Angebote abgelehnt, weil sie noch nicht zur ihrer Stimme passten, ihre Stimmbänder überfordert hätten. Ihr Pensum heute: 50 Vorstellungen und acht neue Rollen pro Jahr. Dagmar Schellenberger begann mit einer Naturstimme und bekam nach drei Jahren Ausbildung an der Dresdener Musikhochschule ein Engagement an der Staatsoper. Obwohl sie ihr Studium noch nicht abgeschlossen hatte. „Ich musste das Angebot annehmen, ich hatte eine kleine Tochter zu versorgen.” In der Rheinoper steht Dagmar Schellenberg künftig - neben der Katja Khabanova - auch im „Zigeunerbaron”, in Verdis „Don Carlos” und Mozarts „Figaros Hochzeit” auf der Bühne. [url]http://www.derwesten.de/nachrichten/staedte/duesseldorf/2007/12/26/news-12548257/detail.html;forrás[/url]
Alles andere als eine Diva Düsseldorf, 26.12.2007, Michael-Georg Müller Dagmar Schellenberger singt heute Leo Janaceks „Katja Khabanova”. Auf Tschechisch. Sie ist zwar Mutter einer erwachsenen Tochter, aber immer noch auf das jugendlich dramatische Fach spezialisiert. Der rundum leuchtende Sopran von Dagmar Schellenberger kommt auf der Opernbühne am besten in den Rollen der jungen Frauen zur Geltung, die leidenschaftlich um Liebe und Leben kämpfen. Die Eva in Wagners „Meistersingern”, die Elsa in „Lohengrin” und neuerdings als „Katja Khabanova”. Die Titelpartie in Leos Janaceks gleichnamiger Oper singt die gebürtige Vogtländerin auch heute Abend wieder in der Rheinoper.Ausgeglichen undselbstkritischAusgeglichen, zurückhaltend und selbstkritisch. So wirkt Dagmar Schellenberger, die seit anderthalb Jahren zur ersten Riege des Rheinopern-Ensembles zählt, und ist damit alles andere ist als eine Diva. Die Frau, die lange Jahre mit Kultregisseur Harry Kupfer an der Komischen Oper Berlin arbeitete und dort die grundlegenden Erfahrungen für ihre steile Karriere erwarb, ist eher ein Star in der Stille. Sie liebt die Innerlichkeit, die leisen und Zwischen-Töne. Bei Tragödien ist ihr Rezept: „Tragische Figuren muss man mit einem Lächeln singen.” Selbstbewusst, aber bescheiden und sachlich spricht sie über die Anforderungen in der Janacek-Oper, wie die extremen Gefühlslagen und die ungewohnte Opernsprache Tschechisch. „Die Rolle in Tschechisch in den Kopf zu bekommen, ist reine Fleißarbeit.” Und die Katja? Sie sei eine tschechische Effi Briest. Eine zerrissene Frau, die nicht die Chance bekommen hat, so zu lieben wie sie empfindet. Nach einer Zwangsheirat ist sie unglücklich mit dem Mann, leidet unter einer schrecklichen Schwiegermutter. Nur kurz sei der Moment des Glück, erklärt Schellenberger, als Katja Boris lieben lernt. Dass dieser Mann nicht zu ihr steht, erniedrige die Frau. „Sie ist geächtet und sieht nur im Freitod einen Ausweg aus dem Unglück.” Das grausame Schicksal in der kompakten Oper darzustellen erfordert von Dagmar Schellenberger hohe Intensität. „Bei vergleichbaren Figuren in Opern von Richard Wagner muss man fünf Stunden auf die Entladung der Gefühle warten, bei Janacek dauert das nur knapp 90 Minuten.” Die Figur der Katja berührt sie so sehr, dass sie sich auf der Bühne mit ihr identifiziert. Das verlangt Durchhaltermögen. Opern, Konzerte, Oratorien und Lieder singt sie mittlerweile nicht nur auf zahlreichen CDs, sondern an vielen großen Häusern weltweit. New York, Paris, Jerusalem, Buenos Aires, Tokyo . . . Arrogant wurde sie durch den Erfolg nicht. So stand sie kürzlich auch an dem relativ kleinen Opernhaus Kiel auf den Brettern.„Ich bin froh, dass ichhäufig Nein gesagt habe”Wie sie sich ihre Stimme so gesund gehalten hat? „Ich bin froh, dass ich am Anfang häufig Nein gesagt habe.” Trotz verlockend hoher Gagen hat sie Angebote abgelehnt, weil sie noch nicht zur ihrer Stimme passten, ihre Stimmbänder überfordert hätten. Ihr Pensum heute: 50 Vorstellungen und acht neue Rollen pro Jahr. Dagmar Schellenberger begann mit einer Naturstimme und bekam nach drei Jahren Ausbildung an der Dresdener Musikhochschule ein Engagement an der Staatsoper. Obwohl sie ihr Studium noch nicht abgeschlossen hatte. „Ich musste das Angebot annehmen, ich hatte eine kleine Tochter zu versorgen.” In der Rheinoper steht Dagmar Schellenberg künftig - neben der Katja Khabanova - auch im „Zigeunerbaron”, in Verdis „Don Carlos” und Mozarts „Figaros Hochzeit” auf der Bühne. [url]http://www.derwesten.de/nachrichten/staedte/duesseldorf/2007/12/26/news-12548257/detail.html;forrás[/url]
557 bemaria 2007-12-25 19:41:58
[url]http://www.youtube.com/watch?v=YQdJHWvHO-g;Ave Maria[/url]
[url]http://www.youtube.com/watch?v=YQdJHWvHO-g;Ave Maria[/url]
556 bemaria 2007-12-21 09:14:35
Ezt is ki akartam emelni. :) Soll es wirklich ein Rollendebüt gewesen sein? Kaum zu glauben wie sich Dagmar Schellenberger diese filigrane psychologisch auszisilierte Deutung dieser Rolle verinnerlicht hat und trifft die tendierte Aussage der bis dato nicht wirklich berührenden Inszenierung Stein Winges aufs Feinste, hier hat diese Produktion ihre ideale Interpretin gefunden und endlich wird der sehr skandinavische Ansatz der Regie verständlich wenn die Schellenberger mit der Gestaltungskunsrt bester Kupferscher Schule uns die Gratwanderung zwischen Ostrowskis \"Gewitter\" und Ibsens \"Nora oder ein Puppenheim\" glasklar durchlebt und -leidet: Äußerst beeindruckend. die Szene mit dem Schlüssel zum Garten, den ihr Warwara zusteckt: Man meint förmlich das metallische Glühen in den Händen zu spüren, bis sie ihn (noch) weit von sich wirft, schließlich aber immer stärker von seiner erotischen Magie angezogen wird. Auch stimmlich ist die Schellenberger wieder voll auf der Höhe und ihr zarter, aber durchaus zu dramatischen Accuti fähiger, Melos trifft genau den Duktus der Meisterpartitur Janaceks.
Ezt is ki akartam emelni. :) Soll es wirklich ein Rollendebüt gewesen sein? Kaum zu glauben wie sich Dagmar Schellenberger diese filigrane psychologisch auszisilierte Deutung dieser Rolle verinnerlicht hat und trifft die tendierte Aussage der bis dato nicht wirklich berührenden Inszenierung Stein Winges aufs Feinste, hier hat diese Produktion ihre ideale Interpretin gefunden und endlich wird der sehr skandinavische Ansatz der Regie verständlich wenn die Schellenberger mit der Gestaltungskunsrt bester Kupferscher Schule uns die Gratwanderung zwischen Ostrowskis \"Gewitter\" und Ibsens \"Nora oder ein Puppenheim\" glasklar durchlebt und -leidet: Äußerst beeindruckend. die Szene mit dem Schlüssel zum Garten, den ihr Warwara zusteckt: Man meint förmlich das metallische Glühen in den Händen zu spüren, bis sie ihn (noch) weit von sich wirft, schließlich aber immer stärker von seiner erotischen Magie angezogen wird. Auch stimmlich ist die Schellenberger wieder voll auf der Höhe und ihr zarter, aber durchaus zu dramatischen Accuti fähiger, Melos trifft genau den Duktus der Meisterpartitur Janaceks.
555 bemaria 2007-12-21 09:13:50
Katja Kabanova in Düsseldorf :)))) Düssseldorf; Undine der Wolga: Leos Janacek: Katja Kabanova, WA Rheinoper Düsseldorf 19.12.2007 Mit den leisen Herzschlägen der Ostinati-Schläge des Orchesters fällt der Blick auf ein zusammengekauertes Wesen, ängstlich, verstört, wie ein scheues Reh, dann rappelt es sich auf, schwebt förmlich über die angedeuteten Wolga-Wogen: So begegnen wir Katja: Ein ephemerisches Wesen, eine filigrane Licht- und Wassergestalt: Melusine, Melisande? Dann der Wandel in der Auseinandersetzung mit ihrem (un)geliebten Ehemann Tichon, der sie nicht zu verstehen vermag: Hier ganz Frau: Ibsens Nora im roten Brokatkleid, zusammenbrechend an der Gefühlskälte ihrer Umgebung, nur in den lebenbejahenden Gesprächen mit Warwara lodert sie auf, die unbefriedigte Gier und Lust nach Liebe. Im Liebesspiel mit ihrem Geliebten Boris erscheint sie uns als zerbrechlicher Schmetterling, verstört, liebestrunken, dennoch eingedenk der Unmöglichkeit dieser Beziehung, bis sie, wieder Nymphenwesen, verirrt, wirr, ihre Erlösung und Ruhe im feuchten Grabbett des Flusses findet. Soll es wirklich ein Rollendebüt gewesen sein? Kaum zu glauben wie sich Dagmar Schellenberger diese filigrane psychologisch auszisilierte Deutung dieser Rolle verinnerlicht hat und trifft die tendierte Aussage der bis dato nicht wirklich berührenden Inszenierung Stein Winges aufs Feinste, hier hat diese Produktion ihre ideale Interpretin gefunden und endlich wird der sehr skandinavische Ansatz der Regie verständlich wenn die Schellenberger mit der Gestaltungskunsrt bester Kupferscher Schule uns die Gratwanderung zwischen Ostrowskis \"Gewitter\" und Ibsens \"Nora oder ein Puppenheim\" glasklar durchlebt und -leidet: Äußerst beeindruckend. die Szene mit dem Schlüssel zum Garten, den ihr Warwara zusteckt: Man meint förmlich das metallische Glühen in den Händen zu spüren, bis sie ihn (noch) weit von sich wirft, schließlich aber immer stärker von seiner erotischen Magie angezogen wird. Auch stimmlich ist die Schellenberger wieder voll auf der Höhe und ihr zarter, aber durchaus zu dramatischen Accuti fähiger, Melos trifft genau den Duktus der Meisterpartitur Janaceks. Diese läßt uns Wien-Pin Chien in edler Elegie erklingen und die Düsseldorfer Symphoniker sind ihm darin - für eine leider äußerst schütter besuchten Repertoirevorstellung - ein willfähriges Präzisionsinstrument mit dem sich die klagenden Melismen der Stimmen des Rheinopernchores aufs beste mischten. War die Schellenberger an diesem Abend eine überwältigende Tragödin, so war ich doch von der sonst so abgründigen Renee Morloc enttäuscht. Ihre Kabanicha war allenfalls eine verbitterte alte Frau, die ihren Alterszorn mehr oder minder hart an der Jugend ausläßt, aber nichts war von der Herrscherin zu spüren, an deren Eiseskälte Seelen und Menschen zerbrechen. Zwar vermag sie davon etwas in ihre Stimme zu legen aber auch da ist sie mir eine Spur zu lyrisch. An die Premierenbestzung mit Helga Dernesch, die diese Rolle vielleicht nicht ganz so belcantistisch perfekt gestaltete, durfte nicht gedacht werden. Noch ärger war es um Dikoj bestellt. Wenn der altersstarre Terror dieses Gewaltmenschen nicht auch das Publikum vor Ehrfurcht erstarren läßt und sich duckt unter den Stockhieben, die auf dem Rücken seines Neffen niederprasseln, so wird diese Figur unglaubwürdig, ja man könnte sagen obsolet. Magnus Baldvinsson ist da noch nicht einmal ein großer Vorwurf zu machen, zumal er die Partie vokal aufs beste beherrscht, aber ihn trifft der Makel, den alle jugendlichen oder jungen Sänger trifft, die Alter spielen müssen. Besonders fatal wirkt das, wenn wie im gestrigen Fall, der Neffe Boris weitaus älter als sein Onkel ist. Keith Olsen verlieh dem beziehungsunfähigen Boris den gebührenden belcantistischen Schmelz. Seinen Widerpart, den Muttersohn Tichon, zeichnete Tomasz Zagorski einmal nicht als alkoholsüchtigen Schwächling, vielmehr als einen Eigenbrödler, der von seiner Umwelt eigentlich nur in Ruhe gelassen sein will, auch verzichtete Zasgorski auf Charaktertenorunarten und gab dem Tichon mit seinem wohltimbrierten Tenor lyrische Glaubwürdigkeit und Substanz. Als fatalistisch unschuldige Verführerin Warwara vermochte einmal mehr Kammersängerin Marta Marquez zu reüssieren und war ebenso wie Mirko Roschkowski als strahlender Kudrjasch eine wahre Luxusbesetzung. Iryna Vakula meldete sich in den kleinen rollen als Glascha und Zena schon für größere Aufgaben an. Das Publikum dankte warm und herzlich. Allein wegen der Schellenberger lohnt sich der Besuch der kleinen Aufführungsserie. Dirk Altenaer [url]http://www.der-neue-merker.at/kritiken.php#1;forrás[/url]
Katja Kabanova in Düsseldorf :)))) Düssseldorf; Undine der Wolga: Leos Janacek: Katja Kabanova, WA Rheinoper Düsseldorf 19.12.2007 Mit den leisen Herzschlägen der Ostinati-Schläge des Orchesters fällt der Blick auf ein zusammengekauertes Wesen, ängstlich, verstört, wie ein scheues Reh, dann rappelt es sich auf, schwebt förmlich über die angedeuteten Wolga-Wogen: So begegnen wir Katja: Ein ephemerisches Wesen, eine filigrane Licht- und Wassergestalt: Melusine, Melisande? Dann der Wandel in der Auseinandersetzung mit ihrem (un)geliebten Ehemann Tichon, der sie nicht zu verstehen vermag: Hier ganz Frau: Ibsens Nora im roten Brokatkleid, zusammenbrechend an der Gefühlskälte ihrer Umgebung, nur in den lebenbejahenden Gesprächen mit Warwara lodert sie auf, die unbefriedigte Gier und Lust nach Liebe. Im Liebesspiel mit ihrem Geliebten Boris erscheint sie uns als zerbrechlicher Schmetterling, verstört, liebestrunken, dennoch eingedenk der Unmöglichkeit dieser Beziehung, bis sie, wieder Nymphenwesen, verirrt, wirr, ihre Erlösung und Ruhe im feuchten Grabbett des Flusses findet. Soll es wirklich ein Rollendebüt gewesen sein? Kaum zu glauben wie sich Dagmar Schellenberger diese filigrane psychologisch auszisilierte Deutung dieser Rolle verinnerlicht hat und trifft die tendierte Aussage der bis dato nicht wirklich berührenden Inszenierung Stein Winges aufs Feinste, hier hat diese Produktion ihre ideale Interpretin gefunden und endlich wird der sehr skandinavische Ansatz der Regie verständlich wenn die Schellenberger mit der Gestaltungskunsrt bester Kupferscher Schule uns die Gratwanderung zwischen Ostrowskis \"Gewitter\" und Ibsens \"Nora oder ein Puppenheim\" glasklar durchlebt und -leidet: Äußerst beeindruckend. die Szene mit dem Schlüssel zum Garten, den ihr Warwara zusteckt: Man meint förmlich das metallische Glühen in den Händen zu spüren, bis sie ihn (noch) weit von sich wirft, schließlich aber immer stärker von seiner erotischen Magie angezogen wird. Auch stimmlich ist die Schellenberger wieder voll auf der Höhe und ihr zarter, aber durchaus zu dramatischen Accuti fähiger, Melos trifft genau den Duktus der Meisterpartitur Janaceks. Diese läßt uns Wien-Pin Chien in edler Elegie erklingen und die Düsseldorfer Symphoniker sind ihm darin - für eine leider äußerst schütter besuchten Repertoirevorstellung - ein willfähriges Präzisionsinstrument mit dem sich die klagenden Melismen der Stimmen des Rheinopernchores aufs beste mischten. War die Schellenberger an diesem Abend eine überwältigende Tragödin, so war ich doch von der sonst so abgründigen Renee Morloc enttäuscht. Ihre Kabanicha war allenfalls eine verbitterte alte Frau, die ihren Alterszorn mehr oder minder hart an der Jugend ausläßt, aber nichts war von der Herrscherin zu spüren, an deren Eiseskälte Seelen und Menschen zerbrechen. Zwar vermag sie davon etwas in ihre Stimme zu legen aber auch da ist sie mir eine Spur zu lyrisch. An die Premierenbestzung mit Helga Dernesch, die diese Rolle vielleicht nicht ganz so belcantistisch perfekt gestaltete, durfte nicht gedacht werden. Noch ärger war es um Dikoj bestellt. Wenn der altersstarre Terror dieses Gewaltmenschen nicht auch das Publikum vor Ehrfurcht erstarren läßt und sich duckt unter den Stockhieben, die auf dem Rücken seines Neffen niederprasseln, so wird diese Figur unglaubwürdig, ja man könnte sagen obsolet. Magnus Baldvinsson ist da noch nicht einmal ein großer Vorwurf zu machen, zumal er die Partie vokal aufs beste beherrscht, aber ihn trifft der Makel, den alle jugendlichen oder jungen Sänger trifft, die Alter spielen müssen. Besonders fatal wirkt das, wenn wie im gestrigen Fall, der Neffe Boris weitaus älter als sein Onkel ist. Keith Olsen verlieh dem beziehungsunfähigen Boris den gebührenden belcantistischen Schmelz. Seinen Widerpart, den Muttersohn Tichon, zeichnete Tomasz Zagorski einmal nicht als alkoholsüchtigen Schwächling, vielmehr als einen Eigenbrödler, der von seiner Umwelt eigentlich nur in Ruhe gelassen sein will, auch verzichtete Zasgorski auf Charaktertenorunarten und gab dem Tichon mit seinem wohltimbrierten Tenor lyrische Glaubwürdigkeit und Substanz. Als fatalistisch unschuldige Verführerin Warwara vermochte einmal mehr Kammersängerin Marta Marquez zu reüssieren und war ebenso wie Mirko Roschkowski als strahlender Kudrjasch eine wahre Luxusbesetzung. Iryna Vakula meldete sich in den kleinen rollen als Glascha und Zena schon für größere Aufgaben an. Das Publikum dankte warm und herzlich. Allein wegen der Schellenberger lohnt sich der Besuch der kleinen Aufführungsserie. Dirk Altenaer [url]http://www.der-neue-merker.at/kritiken.php#1;forrás[/url]
554 bemaria 2007-11-15 16:37:16 [Válasz erre: 553 bemaria 2007-11-15 16:19:14]
Közben készítem az angol fordítást és most látom, hogy egy helyen félre mentem, de még mindig nem tudom mi lenne itt a megfelelő magyar szöveg: \"ob sie nicht der Kieler Fledermaus zu Glamour verhalfen wolle\" esetleg: nem szeretné-e sikerre vinni a kieli Denevért
Közben készítem az angol fordítást és most látom, hogy egy helyen félre mentem, de még mindig nem tudom mi lenne itt a megfelelő magyar szöveg: \"ob sie nicht der Kieler Fledermaus zu Glamour verhalfen wolle\" esetleg: nem szeretné-e sikerre vinni a kieli Denevért
553 bemaria 2007-11-15 16:19:14 [Válasz erre: 545 bemaria 2007-11-08 11:26:41]
A cikk fordítása: „Ez igényes és egyszerűen szórakoztató” Kieler Nachrichten 2007.11.08 Kiel – egy kis operett-jelenethez csak a pezsgő hiányzik: Dagmar Schellenberger a színházi öltözőjében fogad. Egy leheletnyi dívaság van ebben, még nem egészen privát de már nem is a szerepben. Az álarc lekerül, hogy a fotós egészen személyes felvételeket készíthessen és hogy a szerepből, melybe mindjárt belebújik, még ne áruljon el semmit. Hogy hány öltözőt lakott be már így? Dagmar Schellenberger művészi életrajza lélegzetelállítóan cseng: egyik európai színház sem hiányzik vendégszereplései és szerződtetései listájáról, és ezen kívül még: New York, Buenos Aires, Jeruzsálem, Nagoya, Tokio. És most Kiel. Ez hogy történt? A választ megtudjuk a nagy színházi gyakorlattal rendelkező vidám művésznőtől, aki egyszerűen élvezi az éneklést: Egy eutini gálán ismerkedett meg Georg Fritzsch általános zenei igazgatóval, aki meghívta a májusi kieli operett-gálára, és ott kérdezte meg Daniel Karasek főintendáns, hogy a kieli Denevért nem tartaná-e glamournak? Az időpontok megfelelőek voltak, és Rosalindet már több százszor énekelte. Az egyik kedvenc szerepe? A kérdés szükségtelennek hat tekintettel repertoárja bámulatos szélességére. Dagmar Schellenberger benyomást keltő karrierje Berlinben kezdődött a nagy Mozart-szerepekkel, ma spektruma Monteverditől és Händeltől Gluckon, Johann Strausson és Jacques Offenbachon át Janacekig terjed, valamint beletartoznak Richard Strauss és Richard Wagner nagy szerepei, dal és oratóriuménekes is egyben, több mint 30 cd készült vele (közöttük egy szóló dalcd az EMI Classics-nál), és a karmesterek névsora akár a klasszikus Ki kicsoda. „De Rosalinde a legigényesebb szerepek egyike”, ismeri el Dagmar Schellenberger. Nemcsak mert már éneklésileg is a könnyű részek is nagyon nehezek, hanem mert itt szükség van a színésznőre és a táncosnőre is. És ezért örül, hogy tanulmányai során a drezdai Carl Maria von Weber zenei főiskolán ezeket a tárgyakat is alaposan elsajátította – „és a gyakorlatot az altenbergi kis színházban szereztem”. A tanulmányai alatt és rögtön utána, mert az énekesnő szerint sehol nem tanulhat többet az ember. Minden sokoldalúsága ellenére Dagmar Schellenberger továbbra is rendíthetetlenül vonzódik az operett műfajához. „Ez egyszerűen szórakoztató”, mindegy hogy a Berliner Staatsoperben vagy a Kielben. Mindenhol és minden este ugyanazt a teljesítményt kell nyújtani, élvezettel „kicsiklandozni” a zenét a kottából. „Másképp nem sikerül az embereket egy másik világba csábítani.”
A cikk fordítása: „Ez igényes és egyszerűen szórakoztató” Kieler Nachrichten 2007.11.08 Kiel – egy kis operett-jelenethez csak a pezsgő hiányzik: Dagmar Schellenberger a színházi öltözőjében fogad. Egy leheletnyi dívaság van ebben, még nem egészen privát de már nem is a szerepben. Az álarc lekerül, hogy a fotós egészen személyes felvételeket készíthessen és hogy a szerepből, melybe mindjárt belebújik, még ne áruljon el semmit. Hogy hány öltözőt lakott be már így? Dagmar Schellenberger művészi életrajza lélegzetelállítóan cseng: egyik európai színház sem hiányzik vendégszereplései és szerződtetései listájáról, és ezen kívül még: New York, Buenos Aires, Jeruzsálem, Nagoya, Tokio. És most Kiel. Ez hogy történt? A választ megtudjuk a nagy színházi gyakorlattal rendelkező vidám művésznőtől, aki egyszerűen élvezi az éneklést: Egy eutini gálán ismerkedett meg Georg Fritzsch általános zenei igazgatóval, aki meghívta a májusi kieli operett-gálára, és ott kérdezte meg Daniel Karasek főintendáns, hogy a kieli Denevért nem tartaná-e glamournak? Az időpontok megfelelőek voltak, és Rosalindet már több százszor énekelte. Az egyik kedvenc szerepe? A kérdés szükségtelennek hat tekintettel repertoárja bámulatos szélességére. Dagmar Schellenberger benyomást keltő karrierje Berlinben kezdődött a nagy Mozart-szerepekkel, ma spektruma Monteverditől és Händeltől Gluckon, Johann Strausson és Jacques Offenbachon át Janacekig terjed, valamint beletartoznak Richard Strauss és Richard Wagner nagy szerepei, dal és oratóriuménekes is egyben, több mint 30 cd készült vele (közöttük egy szóló dalcd az EMI Classics-nál), és a karmesterek névsora akár a klasszikus Ki kicsoda. „De Rosalinde a legigényesebb szerepek egyike”, ismeri el Dagmar Schellenberger. Nemcsak mert már éneklésileg is a könnyű részek is nagyon nehezek, hanem mert itt szükség van a színésznőre és a táncosnőre is. És ezért örül, hogy tanulmányai során a drezdai Carl Maria von Weber zenei főiskolán ezeket a tárgyakat is alaposan elsajátította – „és a gyakorlatot az altenbergi kis színházban szereztem”. A tanulmányai alatt és rögtön utána, mert az énekesnő szerint sehol nem tanulhat többet az ember. Minden sokoldalúsága ellenére Dagmar Schellenberger továbbra is rendíthetetlenül vonzódik az operett műfajához. „Ez egyszerűen szórakoztató”, mindegy hogy a Berliner Staatsoperben vagy a Kielben. Mindenhol és minden este ugyanazt a teljesítményt kell nyújtani, élvezettel „kicsiklandozni” a zenét a kottából. „Másképp nem sikerül az embereket egy másik világba csábítani.”
552 bemaria 2007-11-13 20:26:39
[url]http://www.wellenord.de/programm/sendungen/theater/fledermaus6.html;itt[/url] találtam egy hallgatható összefoglalót, csak 3 perces, de szerintem aranyos. \"Insbesondere vier Faktoren machten die Premiere zu einem großen Erfolg: Die faszinierende Ausstattung, die fesselnde Regie, das glänzende Spiel und die überschäumende Musikalität.\"
[url]http://www.wellenord.de/programm/sendungen/theater/fledermaus6.html;itt[/url] találtam egy hallgatható összefoglalót, csak 3 perces, de szerintem aranyos. \"Insbesondere vier Faktoren machten die Premiere zu einem großen Erfolg: Die faszinierende Ausstattung, die fesselnde Regie, das glänzende Spiel und die überschäumende Musikalität.\"
551 bemaria 2007-11-13 19:02:01
Akkor most megosztom személyes benyomásaimat a szombati premierről. Először is a nevek: Musikalische Leitung - Johannes Willig Regie - Daniel Karasek Choreografie - Lars Scheibner Bühne - Norbert Ziermann Kostüme - Claudia Spielmann Gabriel von Eisenstein - Jörg Sabrowski Rosalinde - Dagmar Schellenberger Frank - Manfred Sabrowski Prinz Orlofsky - Marina Fideli Alfred - Johannes An Dr. Falke - Tomohiro Takada Dr. Blind - Fred Hoffmann Adele - Lesia Mackowycz Frosch - Gustav Peter Wöhler Ida - Marion Preiß Szerintem A denevér az az operett, amiről talán a legtöbb felvétel kapható dvd-n, illetve egyéb tévé felvételek hozzáférhetők, magam is ha jól számolom 7 felvétellel rendelkezem. Szóval bőven volt összehasonlítási alapom, még ha nem is emlékszem már teljesen minden egyes rendezésre részletesen. Az egyikre biztosan, amit először láttam, és a második felvonás elejéig bírtam. Nem tudom honnan közvetítették, és kik énekeltek benne, még 2005-ben láttam a 3sat-on, ha jól gondolom [url]http://www.digitalvd.de/dvds/5981,Johann-Strauss-Die-Fledermaus.html;ez a felvétel lehetett[/url] Elsőre nekem egy borzalom volt, és amíg nem néztem meg egy normális rendezést, addig nem fogtam fel ennek az operettnek a szépségét. Azóta már láttam viszont prá felvételt, amik szinte mind egyformák voltak, a sokadiknál már kezdtem unni, hogy mindig ugyanazok a poénok hangzanak el, egyedül a dalokat nem tudom megunni, de hát ez szerintem érthető. Mindezen élmények után üdítő volt számomra a szombaton látott előadás. Már előtte olvastam, hogy a mába helyezi át a cselekményt, az Eisentsein házaspárnak gyerekei vannak, Rosalinde szeret vásárolni, Gabriel meg golfozni. Úgy gondoltam ennek az operettnek ez a modernizálás nem árthat, hiszen az egész csak egy tréfa, nem kell komolyan venni. Nincsenek benne valódi érzelmek, az egész iróniával teli, és egyetlen célja a szórakoztatás, egyáltalán nem kötődik korhoz vagy időhöz szerintem. A cikkben azt is írták, hogy a párbeszédekből vettek ki, és mint kiderült újabb poénokkal is kipótolták, amiken rengeteget nevettünk. És amit kivettek, az nem is hiányzott belőle. Pl mikor Gabriel lebuktatja Adelet hogy nemrég látta a nagynénjét egészségesen szórakozni, nem volt erre szükség, Rosalinde magától kérdezett rá Adelenél, hogy biztos-e abban, hogy a beteg nagynéni nem egy jóképű úriember-e. Szóval voltak apró változtatások, melyek szerintem a darab előnyére váltak. A színpadkép szerintem nagyon látványos ugyanakkor egyszerű volt, és a jelmezek is megfelelőek voltak, nem voltak túlzások. A zene önmagában varázslatos, a szereposztás szerintem kitűnő volt, így óriási élmény volt az előadás. Úgy éreztem hogy mindenki igazán odatette magát, egyedül a közönség nem. Lehet, hogy akkor nem tetszett nekik, mert az első felvonásban csak a közepe felé kezdtek el tapsolni a dalok után, később azonban megjött a lelkesedés rendesen, és a tapsrendnél aztán már abba sem akarták hagyni. Végül is nem tudom kinek tetszett, kinek nem, és miért tapsoltak vagy nem tapsoltak, azt tudom, hogy én végig remekül szórakoztam, rengeteget nevettem, óriási élmény volt számomra ez az előadás. Persze ebben az játszott a legnagyobb szerepet, hogy Dagmar Schellenberger énekelte Rosalindet. Már azóta reménykedem, hogy egyszer, hacsak felvételről is, de megnézhetem ebben az operettben, mióta tudom, hogy a kevés operett szerepe közül ez az egyik, amit már rengetegszer játszott. A Komische Oper-ben készült rövidfilmet láttam egyedül, az azonban csak töredékét mutatta be a darabnak. Nem akarok dicshimnuszt írni, mert semmi értelme, amúgy is elfogult vagyok, de tény, hogy nálam semmi nem rontotta le a teljes élvezetet, ahogy a kritikus fogalmazott a magas hangok élessége kapcsán. Biztos neki is van füle, engem viszont nem zavart semmilyen hang ami a torkából kijött. A játéka pedig egyszerűen elképesztő volt, egy igazi KOMIKA. A többiek is jók voltak szerintem, az se zavart, hogy Dr Falket alakító japán énekesnek akcentusa volt, na és? Ilyenen is csak egy kritikus akadhat fenn. A korreai tenor szerintem irtó édes volt, és a Gabrielt alakító bariton is remek volt mind prózában mind éneklés terén. A legtöbbet persze Froschon nevettünk a harmadik felvonás elején, még én is pedig azért nem vagyok perfekt németből, ezért nem értettem minden poént, meg hát ugye ittasan másképp hangsúlyoz az ember. De tény hogy ő kapott majdnem a legnagyobb tapsot közben meg a végén is. Adele, aki itt nem szobalány, hanem gyereklány volt, szerintem nagyon eredeti volt, jól énekelte el mindkét dalát, és jól játszott is hozzá, a hangjával is. Az Orlofskyt alakító énekesnő szereplésében sem találtam semmi kivetnivalót, nekem hozta azt, amit ettől a figurától vártam, és a börtönigazgató is egy igazi főnyeremény volt, aki amúgy az Eisensteint alakító énekes édesapja, viccesek voltak együtt a második és harmadik felvonásban. Hát azt hiszem röviden ezek a benyomásaim. Én remekül szórakoztam, és ha nem lenne olyan messze Kiel, biztos elmennék újra megnézni az előadást.
Akkor most megosztom személyes benyomásaimat a szombati premierről. Először is a nevek: Musikalische Leitung - Johannes Willig Regie - Daniel Karasek Choreografie - Lars Scheibner Bühne - Norbert Ziermann Kostüme - Claudia Spielmann Gabriel von Eisenstein - Jörg Sabrowski Rosalinde - Dagmar Schellenberger Frank - Manfred Sabrowski Prinz Orlofsky - Marina Fideli Alfred - Johannes An Dr. Falke - Tomohiro Takada Dr. Blind - Fred Hoffmann Adele - Lesia Mackowycz Frosch - Gustav Peter Wöhler Ida - Marion Preiß Szerintem A denevér az az operett, amiről talán a legtöbb felvétel kapható dvd-n, illetve egyéb tévé felvételek hozzáférhetők, magam is ha jól számolom 7 felvétellel rendelkezem. Szóval bőven volt összehasonlítási alapom, még ha nem is emlékszem már teljesen minden egyes rendezésre részletesen. Az egyikre biztosan, amit először láttam, és a második felvonás elejéig bírtam. Nem tudom honnan közvetítették, és kik énekeltek benne, még 2005-ben láttam a 3sat-on, ha jól gondolom [url]http://www.digitalvd.de/dvds/5981,Johann-Strauss-Die-Fledermaus.html;ez a felvétel lehetett[/url] Elsőre nekem egy borzalom volt, és amíg nem néztem meg egy normális rendezést, addig nem fogtam fel ennek az operettnek a szépségét. Azóta már láttam viszont prá felvételt, amik szinte mind egyformák voltak, a sokadiknál már kezdtem unni, hogy mindig ugyanazok a poénok hangzanak el, egyedül a dalokat nem tudom megunni, de hát ez szerintem érthető. Mindezen élmények után üdítő volt számomra a szombaton látott előadás. Már előtte olvastam, hogy a mába helyezi át a cselekményt, az Eisentsein házaspárnak gyerekei vannak, Rosalinde szeret vásárolni, Gabriel meg golfozni. Úgy gondoltam ennek az operettnek ez a modernizálás nem árthat, hiszen az egész csak egy tréfa, nem kell komolyan venni. Nincsenek benne valódi érzelmek, az egész iróniával teli, és egyetlen célja a szórakoztatás, egyáltalán nem kötődik korhoz vagy időhöz szerintem. A cikkben azt is írták, hogy a párbeszédekből vettek ki, és mint kiderült újabb poénokkal is kipótolták, amiken rengeteget nevettünk. És amit kivettek, az nem is hiányzott belőle. Pl mikor Gabriel lebuktatja Adelet hogy nemrég látta a nagynénjét egészségesen szórakozni, nem volt erre szükség, Rosalinde magától kérdezett rá Adelenél, hogy biztos-e abban, hogy a beteg nagynéni nem egy jóképű úriember-e. Szóval voltak apró változtatások, melyek szerintem a darab előnyére váltak. A színpadkép szerintem nagyon látványos ugyanakkor egyszerű volt, és a jelmezek is megfelelőek voltak, nem voltak túlzások. A zene önmagában varázslatos, a szereposztás szerintem kitűnő volt, így óriási élmény volt az előadás. Úgy éreztem hogy mindenki igazán odatette magát, egyedül a közönség nem. Lehet, hogy akkor nem tetszett nekik, mert az első felvonásban csak a közepe felé kezdtek el tapsolni a dalok után, később azonban megjött a lelkesedés rendesen, és a tapsrendnél aztán már abba sem akarták hagyni. Végül is nem tudom kinek tetszett, kinek nem, és miért tapsoltak vagy nem tapsoltak, azt tudom, hogy én végig remekül szórakoztam, rengeteget nevettem, óriási élmény volt számomra ez az előadás. Persze ebben az játszott a legnagyobb szerepet, hogy Dagmar Schellenberger énekelte Rosalindet. Már azóta reménykedem, hogy egyszer, hacsak felvételről is, de megnézhetem ebben az operettben, mióta tudom, hogy a kevés operett szerepe közül ez az egyik, amit már rengetegszer játszott. A Komische Oper-ben készült rövidfilmet láttam egyedül, az azonban csak töredékét mutatta be a darabnak. Nem akarok dicshimnuszt írni, mert semmi értelme, amúgy is elfogult vagyok, de tény, hogy nálam semmi nem rontotta le a teljes élvezetet, ahogy a kritikus fogalmazott a magas hangok élessége kapcsán. Biztos neki is van füle, engem viszont nem zavart semmilyen hang ami a torkából kijött. A játéka pedig egyszerűen elképesztő volt, egy igazi KOMIKA. A többiek is jók voltak szerintem, az se zavart, hogy Dr Falket alakító japán énekesnek akcentusa volt, na és? Ilyenen is csak egy kritikus akadhat fenn. A korreai tenor szerintem irtó édes volt, és a Gabrielt alakító bariton is remek volt mind prózában mind éneklés terén. A legtöbbet persze Froschon nevettünk a harmadik felvonás elején, még én is pedig azért nem vagyok perfekt németből, ezért nem értettem minden poént, meg hát ugye ittasan másképp hangsúlyoz az ember. De tény hogy ő kapott majdnem a legnagyobb tapsot közben meg a végén is. Adele, aki itt nem szobalány, hanem gyereklány volt, szerintem nagyon eredeti volt, jól énekelte el mindkét dalát, és jól játszott is hozzá, a hangjával is. Az Orlofskyt alakító énekesnő szereplésében sem találtam semmi kivetnivalót, nekem hozta azt, amit ettől a figurától vártam, és a börtönigazgató is egy igazi főnyeremény volt, aki amúgy az Eisensteint alakító énekes édesapja, viccesek voltak együtt a második és harmadik felvonásban. Hát azt hiszem röviden ezek a benyomásaim. Én remekül szórakoztam, és ha nem lenne olyan messze Kiel, biztos elmennék újra megnézni az előadást.
550 bemaria 2007-11-13 13:43:42 [Válasz erre: 549 zsoly 2007-11-13 13:17:23]
Na igen, arra szerintem nem vállalkozom, hogy azt értékeljem, meghagyom nektek a lehetőséget, és érdekes volt olvasni ti hogy láttátok. Én rájöttem, hogy még nagyon nem értem ezt az operát, de azért élveztem az előadást, és tényleg mindenki nagyon jól énekelt, amit különösen értékeltem.
Na igen, arra szerintem nem vállalkozom, hogy azt értékeljem, meghagyom nektek a lehetőséget, és érdekes volt olvasni ti hogy láttátok. Én rájöttem, hogy még nagyon nem értem ezt az operát, de azért élveztem az előadást, és tényleg mindenki nagyon jól énekelt, amit különösen értékeltem.
549 zsoly 2007-11-13 13:17:23 [Válasz erre: 548 bemaria 2007-11-13 12:17:45]
És a Hoffmann hogy tetszett? :))
És a Hoffmann hogy tetszett? :))
548 bemaria 2007-11-13 12:17:45 [Válasz erre: 547 Búbánat 2007-11-13 11:41:06]
Vannak azok is persze, csak még össze kell szednem magam, hogy előrukkoljak velük. :)
Vannak azok is persze, csak még össze kell szednem magam, hogy előrukkoljak velük. :)
547 Búbánat 2007-11-13 11:41:06 [Válasz erre: 546 bemaria 2007-11-13 08:53:48]
Személyes benyomások?...
Személyes benyomások?...
546 bemaria 2007-11-13 08:53:48
2007.11.10 \'Fledermaus\'-Premier Kiel sajtóvisszhangok [url]http://www.kn-online.de/news/archiv/?id=2253175;Vergnügungen im fidelen Gefängnis[/url] \"Als gewiefter Intendant engagiert Daniel Karasek mit Dagmar Schellenberger und Gustav Peter Wöhler zwei Stars, die mit ihrer enormen Bühnenpräsenz Löcher in der hübsch harmlos, weil letztlich nicht konsequent aktualisierten Produktion stopfen. Kammersängerin Schellenberger zieht, wo sie nur kann, alle Register ihrer reichen Rosalinde-Erfahrung. Trüffelzart schmilzt sie dahin, wenn der unangepasste Ex-Lover Alfred (mit viel Lust am Schmelz: Johannes An) den tenoralen C-Punkt bei ihr trifft. Furios fährt sie später die Krallen aus. Stimmlich ist die getigerte Lady vor allem im zähneknirschend Leisen, in den gurrenden Zwischentönen stark. Nur in der Höhe mindert eine schrille Enge den kompletten Genuss an der betrogenen Betrügerin.\" [url]http://www.welt.de/welt_print/article1354429/Fabelhafte_Fledermaus_flattert_durch_die_Kieler_Nacht.html;Fabelhafte Fledermaus flattert durch die Kieler Nacht[/url] \"Schloss Neuschwanstein, Stehlampe und Schwarz-Weiß-Fernseher zieren das gutbürgerliche Idyll im Hause Eisenstein. Gattin Rosalinde kommt gerade vom Shopping bei Escada, Ehemann und Edelfrührentner Gabriel vom Golfen, Aupairmädchen Adele kümmert sich derweil um die Kinder.\" [url]http://www.shz.de/schleswig-holstein/kultur/artikeldetail/article/529/die-flederm.html;Nicht glänzend, aber solide[/url] \"Das Solistenensemble überstrahlt Dagmar Schellenberger als eine ebenso genussvoll anzuhörende wie anzusehende Rosalinde, aus reicher Rollenerfahrung schöpfend und doch taufrisch natürlich.\" [url]http://merker.rechnungen.at/kritiken.php#6;„Die Fledermaus“ als Zerrspiegel einer kaputten Gesellschaft[/url] \"Allen voran als Gast Kammersängerin Dagmar Schellenberger in der Rolle der Rosalinde. Obwohl selbst auf erotischen Abwegen, weiß sie die enttäuschte und scheinbar betrogene Gattin überzeugend darzustellen. Die Sängerin ist erfreulich in der Erscheinung, in ihrem Spiel und ihrem Gesang. Schade nur, dass sie dazu neigt, in dramatischen Szenen die Stimme zu maniriert zu führen.\" [url]http://www.theater-kiel.de/oper/spielplan/die+fledermaus/bilder.htm;képek[/url]
2007.11.10 \'Fledermaus\'-Premier Kiel sajtóvisszhangok [url]http://www.kn-online.de/news/archiv/?id=2253175;Vergnügungen im fidelen Gefängnis[/url] \"Als gewiefter Intendant engagiert Daniel Karasek mit Dagmar Schellenberger und Gustav Peter Wöhler zwei Stars, die mit ihrer enormen Bühnenpräsenz Löcher in der hübsch harmlos, weil letztlich nicht konsequent aktualisierten Produktion stopfen. Kammersängerin Schellenberger zieht, wo sie nur kann, alle Register ihrer reichen Rosalinde-Erfahrung. Trüffelzart schmilzt sie dahin, wenn der unangepasste Ex-Lover Alfred (mit viel Lust am Schmelz: Johannes An) den tenoralen C-Punkt bei ihr trifft. Furios fährt sie später die Krallen aus. Stimmlich ist die getigerte Lady vor allem im zähneknirschend Leisen, in den gurrenden Zwischentönen stark. Nur in der Höhe mindert eine schrille Enge den kompletten Genuss an der betrogenen Betrügerin.\" [url]http://www.welt.de/welt_print/article1354429/Fabelhafte_Fledermaus_flattert_durch_die_Kieler_Nacht.html;Fabelhafte Fledermaus flattert durch die Kieler Nacht[/url] \"Schloss Neuschwanstein, Stehlampe und Schwarz-Weiß-Fernseher zieren das gutbürgerliche Idyll im Hause Eisenstein. Gattin Rosalinde kommt gerade vom Shopping bei Escada, Ehemann und Edelfrührentner Gabriel vom Golfen, Aupairmädchen Adele kümmert sich derweil um die Kinder.\" [url]http://www.shz.de/schleswig-holstein/kultur/artikeldetail/article/529/die-flederm.html;Nicht glänzend, aber solide[/url] \"Das Solistenensemble überstrahlt Dagmar Schellenberger als eine ebenso genussvoll anzuhörende wie anzusehende Rosalinde, aus reicher Rollenerfahrung schöpfend und doch taufrisch natürlich.\" [url]http://merker.rechnungen.at/kritiken.php#6;„Die Fledermaus“ als Zerrspiegel einer kaputten Gesellschaft[/url] \"Allen voran als Gast Kammersängerin Dagmar Schellenberger in der Rolle der Rosalinde. Obwohl selbst auf erotischen Abwegen, weiß sie die enttäuschte und scheinbar betrogene Gattin überzeugend darzustellen. Die Sängerin ist erfreulich in der Erscheinung, in ihrem Spiel und ihrem Gesang. Schade nur, dass sie dazu neigt, in dramatischen Szenen die Stimme zu maniriert zu führen.\" [url]http://www.theater-kiel.de/oper/spielplan/die+fledermaus/bilder.htm;képek[/url]
545 bemaria 2007-11-08 11:26:41
Rosalinde in Kiel „Das ist anspruchsvoll und macht einfach Spaß“ Kiel – Zu einer kleinen Operettenszene fehlt nur der Champagner: Dagmar Schellenberger empfängt in ihrer Theatergarderobe. Das hat einen Hauch von Diva, nicht mehr ganz privat und auch noch nicht in der Rolle. Die Maske so weit, dass dem Fotografen ganz persönliche Bilder gelingen können und von der Figur, in die sie gleich schlüpfen will, noch nichts verraten wird. Wie viele Garderoben mag sie auf diese Weise schon belebt haben? Dagmar Schellenbergers Künstlerbiographie klingt atemberaubend: Keines der großen Häuser in Europa fehlt auf der Liste ihrer Gastspiele und Engagements, dazu New York, Buenos Aires, Jerusalem, Nagoya, Tokio. Und nun Kiel. Wie das? Mit der Antwort erwacht die lustvolle Theaterpraktikerin, die einfach Spaß am Singen hat: Am Rande einer Eutiner Gala hatte sie GMD Georg Fritzsch kennen gelernt. Der lud sie zur Kieler Operetten-Gala im März ein, und da hatte Generalintendant Daniel Karasek die Idee, ob sie nicht der Kieler Fledermaus zu Glamour verhalfen wolle. Der Zeitplan passte und die Rosalinde hatte sie schon hunderte Male gesungen. Eine ihrer Lieblingsrollen? Die Frage erübrigt sich angesichts der erstaunlichen Breite ihres Repertoires. Begonnen hat Dagmar Schellenberger ihre beeindruckende Karriere in Berlin mit den großen Mozart-Partien, heute reicht ihr Spektrum von Monteverdi und Händel über Gluck, Johann Strauß und Jacques Offenbach zu Janacek und den großen Rollen von Richard Strauss und Richard Wagner, sie wird als Lied- und Oratoriensängerin bewundert, hat mehr als 30 CDs (darunter auch ein Solo-Recital bei EMI Classics) aufgenommen und die Riege ihrer Dirigenten liest sich wie das Who\'s who der Klassik. „Aber die Rosalinde ist eine der anspruchsvollsten Partien“, gibt Dagmar Schellenberger zu. Nicht nur weil auch sängerisch das Leichte am schwersten fällt, sondern weil hier auch die Schauspielerin und Tänzerin gefordert ist. Und da freut sie sich, dass sie in ihrer Ausbildung an der Hochschule für Musik Carl Maria von Weber in Dresden auch diese Fächer gründlich studiert hat – „und die Praxis habe ich am kleinen Theater in Altenberg erworben“. Schon während des Studiums und gleich danach, denn nirgendwo lerne man mehr, findet sie. Bei aller Vielseitigkeit ist Dagmar Schellenberger eine unverbrüchliche Zuneigung zum Genre Operette geblieben. „Das macht einfach Spaß“, egal ob an der Berliner Staatsoper unter den Linden oder in Kiel. Überall und jeden Abend müsse man die gleiche Leistung bringen, mit Lust die Musik aus den Noten kitzeln. „Sonst gelingt es doch nicht, die Leute in eine andere Welt zu locken.“ mu [url]http://www.kn-online.de/artikel/2251055;forras[/url]
Rosalinde in Kiel „Das ist anspruchsvoll und macht einfach Spaß“ Kiel – Zu einer kleinen Operettenszene fehlt nur der Champagner: Dagmar Schellenberger empfängt in ihrer Theatergarderobe. Das hat einen Hauch von Diva, nicht mehr ganz privat und auch noch nicht in der Rolle. Die Maske so weit, dass dem Fotografen ganz persönliche Bilder gelingen können und von der Figur, in die sie gleich schlüpfen will, noch nichts verraten wird. Wie viele Garderoben mag sie auf diese Weise schon belebt haben? Dagmar Schellenbergers Künstlerbiographie klingt atemberaubend: Keines der großen Häuser in Europa fehlt auf der Liste ihrer Gastspiele und Engagements, dazu New York, Buenos Aires, Jerusalem, Nagoya, Tokio. Und nun Kiel. Wie das? Mit der Antwort erwacht die lustvolle Theaterpraktikerin, die einfach Spaß am Singen hat: Am Rande einer Eutiner Gala hatte sie GMD Georg Fritzsch kennen gelernt. Der lud sie zur Kieler Operetten-Gala im März ein, und da hatte Generalintendant Daniel Karasek die Idee, ob sie nicht der Kieler Fledermaus zu Glamour verhalfen wolle. Der Zeitplan passte und die Rosalinde hatte sie schon hunderte Male gesungen. Eine ihrer Lieblingsrollen? Die Frage erübrigt sich angesichts der erstaunlichen Breite ihres Repertoires. Begonnen hat Dagmar Schellenberger ihre beeindruckende Karriere in Berlin mit den großen Mozart-Partien, heute reicht ihr Spektrum von Monteverdi und Händel über Gluck, Johann Strauß und Jacques Offenbach zu Janacek und den großen Rollen von Richard Strauss und Richard Wagner, sie wird als Lied- und Oratoriensängerin bewundert, hat mehr als 30 CDs (darunter auch ein Solo-Recital bei EMI Classics) aufgenommen und die Riege ihrer Dirigenten liest sich wie das Who\'s who der Klassik. „Aber die Rosalinde ist eine der anspruchsvollsten Partien“, gibt Dagmar Schellenberger zu. Nicht nur weil auch sängerisch das Leichte am schwersten fällt, sondern weil hier auch die Schauspielerin und Tänzerin gefordert ist. Und da freut sie sich, dass sie in ihrer Ausbildung an der Hochschule für Musik Carl Maria von Weber in Dresden auch diese Fächer gründlich studiert hat – „und die Praxis habe ich am kleinen Theater in Altenberg erworben“. Schon während des Studiums und gleich danach, denn nirgendwo lerne man mehr, findet sie. Bei aller Vielseitigkeit ist Dagmar Schellenberger eine unverbrüchliche Zuneigung zum Genre Operette geblieben. „Das macht einfach Spaß“, egal ob an der Berliner Staatsoper unter den Linden oder in Kiel. Überall und jeden Abend müsse man die gleiche Leistung bringen, mit Lust die Musik aus den Noten kitzeln. „Sonst gelingt es doch nicht, die Leute in eine andere Welt zu locken.“ mu [url]http://www.kn-online.de/artikel/2251055;forras[/url]
544 bemaria 2007-10-09 15:03:16 [Válasz erre: 532 bemaria 2007-09-02 15:25:45]
Lefordítottam a cikket, így hamarosan [url]http://www.dagmar-schellenberger.try.hu/;a weboldalon[/url]is olvasható lesz: Őrült Lilli Cole Porter Kiss me Kate c. musicaljének címszerepe Westdeutsche Allgemeine Zeitung, 2007.08.31 Rudolf Hermes Amikor Prof. Tobias Richter főintendáns felajánlotta Dagmar Schellenbergernek Lilli szerepét a Kiss me Kate-ből, az énekesnő kezdetben szkeptikusan reagált hiszen egyébként nem énekel musicalt, hanem a nagy operaszerepeket. Azonban, mivel a ’Kiss me Kate’-ben a Rheinoper elsőrangú énekesei lépnek fel, ezért most Dagmar Schellenberger is Cole Portert énekel. Az énekesnő elismeri: „Ezen kívül még pofonokat is osztogathatok a színpadon. Hogy mondhattam volna nemet?” Norbert Kentrup ’Kiss me Kate’ rendezése 2006. júniusában készült el a Rheinopern-Mobil számára, mely az operaházat helyettesítő játékszín volt a Düsseldorfi Landtag mellett. A nagy sikerre való tekintettel a musicalt most Duisburgban is láthatjuk. Míg a „mobil-opera” kis épületében hangosítás nélkül énekelhettek, a nagy duisburgi színházban mikrofonokkal játszanak az énekesek. Dagmar Schellenberger ezáltal teljesen új lehetőségeket fedezett fel szerepében: „Így sokkal őrültebben énekelhetem Lillit, és másként építhetem fel a szerepet.” Dagmar Schellenberger még a 80-as években szerzett musicales tapasztalatokat, amikor a ’West Syde Story’-ban Mariat énekelte. Tánctudását azonban - mely most Duisburgban is követelmény - megmutatta már klasszikus nagyoperett szerepeiben A denevérben és A víg özvegyben, amelyekben rendszeresen fellép. Dagmar Schellenberger 2006 óta tagja a Deutschen Oper am Rhein társulatának. A most induló szezonban itt énekli majd Saffit A cigánybáróban, és a címszerepet a Katja kabanowa-ban. „25 éve állandóan úton vagyok, jó megint egy társulat tagjának lenni.”. A Rheinoper-el kötött szerződése lehetőséget ad vendégszereplésre is a nemzetközileg keresett énekesnő számára, pl. a Milánói Scalaban. Különleges tervei között szerepel egy szóló-opera program, melyben különböző női karaktereket testesítene meg. Ezen elképzelése – mely iránt már több nagy operaházban mutatkozik érdeklődés - egyik darabjaként Francis Poulenc Egy emberi hang c. operáját nevezi meg az énekesnő. A jövőben Dagmar Schellenberger szeretné még tovább szélesíteni német repertoárját, olyan szerepekkel, mint Rezia Carl Maria von Weber Oberon c. operájában, és a címszerep az Euryanthe c. operában. Kedvenc zeneszerzője azonban Richard Strauss marad: Arabellát és a Capriccio-grófnőt, mely utóbbit 2003-ban Duisburgban is énekelte, és a marsallnét A rózsalovagban nevezi meg mint kedvenc szerepeit. A marsallnét különben már szeptember végén is énekelni fogja, ráadásul Hong Kong-ban.
Lefordítottam a cikket, így hamarosan [url]http://www.dagmar-schellenberger.try.hu/;a weboldalon[/url]is olvasható lesz: Őrült Lilli Cole Porter Kiss me Kate c. musicaljének címszerepe Westdeutsche Allgemeine Zeitung, 2007.08.31 Rudolf Hermes Amikor Prof. Tobias Richter főintendáns felajánlotta Dagmar Schellenbergernek Lilli szerepét a Kiss me Kate-ből, az énekesnő kezdetben szkeptikusan reagált hiszen egyébként nem énekel musicalt, hanem a nagy operaszerepeket. Azonban, mivel a ’Kiss me Kate’-ben a Rheinoper elsőrangú énekesei lépnek fel, ezért most Dagmar Schellenberger is Cole Portert énekel. Az énekesnő elismeri: „Ezen kívül még pofonokat is osztogathatok a színpadon. Hogy mondhattam volna nemet?” Norbert Kentrup ’Kiss me Kate’ rendezése 2006. júniusában készült el a Rheinopern-Mobil számára, mely az operaházat helyettesítő játékszín volt a Düsseldorfi Landtag mellett. A nagy sikerre való tekintettel a musicalt most Duisburgban is láthatjuk. Míg a „mobil-opera” kis épületében hangosítás nélkül énekelhettek, a nagy duisburgi színházban mikrofonokkal játszanak az énekesek. Dagmar Schellenberger ezáltal teljesen új lehetőségeket fedezett fel szerepében: „Így sokkal őrültebben énekelhetem Lillit, és másként építhetem fel a szerepet.” Dagmar Schellenberger még a 80-as években szerzett musicales tapasztalatokat, amikor a ’West Syde Story’-ban Mariat énekelte. Tánctudását azonban - mely most Duisburgban is követelmény - megmutatta már klasszikus nagyoperett szerepeiben A denevérben és A víg özvegyben, amelyekben rendszeresen fellép. Dagmar Schellenberger 2006 óta tagja a Deutschen Oper am Rhein társulatának. A most induló szezonban itt énekli majd Saffit A cigánybáróban, és a címszerepet a Katja kabanowa-ban. „25 éve állandóan úton vagyok, jó megint egy társulat tagjának lenni.”. A Rheinoper-el kötött szerződése lehetőséget ad vendégszereplésre is a nemzetközileg keresett énekesnő számára, pl. a Milánói Scalaban. Különleges tervei között szerepel egy szóló-opera program, melyben különböző női karaktereket testesítene meg. Ezen elképzelése – mely iránt már több nagy operaházban mutatkozik érdeklődés - egyik darabjaként Francis Poulenc Egy emberi hang c. operáját nevezi meg az énekesnő. A jövőben Dagmar Schellenberger szeretné még tovább szélesíteni német repertoárját, olyan szerepekkel, mint Rezia Carl Maria von Weber Oberon c. operájában, és a címszerep az Euryanthe c. operában. Kedvenc zeneszerzője azonban Richard Strauss marad: Arabellát és a Capriccio-grófnőt, mely utóbbit 2003-ban Duisburgban is énekelte, és a marsallnét A rózsalovagban nevezi meg mint kedvenc szerepeit. A marsallnét különben már szeptember végén is énekelni fogja, ráadásul Hong Kong-ban.
543 bemaria 2007-10-04 22:56:07 [Válasz erre: 542 bemaria 2007-10-04 22:49:58]
Mármint asztalt akartam írni. Azért nincs nekem időm a Szerelmi bájitalra, mert ilyen nehéz operákat emésztgetek, de nem bánom!!! :)
Mármint asztalt akartam írni. Azért nincs nekem időm a Szerelmi bájitalra, mert ilyen nehéz operákat emésztgetek, de nem bánom!!! :)
542 bemaria 2007-10-04 22:49:58 [Válasz erre: 541 Búbánat 2007-10-04 22:48:54]
Bizony, az azstalomon is. :) Igaz két különböző előadás, de mindkettő különleges a maga nemében!
Bizony, az azstalomon is. :) Igaz két különböző előadás, de mindkettő különleges a maga nemében!
541 Búbánat 2007-10-04 22:48:54 [Válasz erre: 540 bemaria 2007-10-04 22:38:26]
Örülök,hogy most már együtt van a cikk és a lemez!
Örülök,hogy most már együtt van a cikk és a lemez!
540 bemaria 2007-10-04 22:38:26
[url]http://www.cdbt.hu/index.html?atid=1503288&oix=11113936&PHPSESSID=530dd844a01dfbfa3bf64935e00c11fc;és a Scalas dvd[/url]
[url]http://www.cdbt.hu/index.html?atid=1503288&oix=11113936&PHPSESSID=530dd844a01dfbfa3bf64935e00c11fc;és a Scalas dvd[/url]
539 bemaria 2007-10-04 22:31:24
[url]http://www.muzsika.net/cikknezo.php3?cikk_id=2582;forrás[/url]
[url]http://www.muzsika.net/cikknezo.php3?cikk_id=2582;forrás[/url]
538 bemaria 2007-10-04 22:30:29 [Válasz erre: 533 Búbánat 2007-09-03 10:01:54]
Ime: \"Ritkán látni olyan operarendezést, mint Krešimir Dolenčićé, amely valóban az operát és nem a librettót modellálja a színpadi térben és időben, mely megoldást keres és talál a műfaji-zenei kód színpadi adaequatiójára. Poulenc 1957-ben egészen más zenei nyelvet alkalmazott, mint Debussy 1902-ben. Nagy, átforrósodott, barokkos zenei felületeket komponált, heves ostinatókkal, csúcspontokkal és kitörésekkel, olykor kantábilis, máskor mégis deklamáló énekszólamokkal. De a lényeget tekintve nem távolodott el a Mestertől, sőt magával az opera címével jelezte a francia operai -ezen belül a Debussy nevével jellemezhető -hagyomány folytatásának szándékát. A Dialógusokat a francia forradalom idején mondják el, az opera Blanche de la Force belépését adja elő a karmeliták rendjébe, konfliktusait a rendben, habozását, menjen-e, maradjon-e. Mindezek mögött előbb lassan, majd viharos gyorsasággal zajlik az állati tobzódás, mit filozofikus mindent megértéssel, ám valójában az emberekre gyakorolt hatását minimalizálva, történelemnek szeretünk nevezni. A \"történelem\" a konvent (kolostor) nyakára küldi a konventet (nemzetgyűlés), az apácákat bíróság elé állítják, és - mint a végrehajtók ötven évvel később is szemrebbenés nélkül vallani fogják - az akkor uralkodó törvényes rend messzemenő tiszteletben tartásával kivégzik. Nyílt színen az operában is, akárcsak a történelemben. A végjelenet színpadi és zenei sokkja annál radikálisabban ér, mivel az opera egyébként címéhez híven addig a karmeliták dialógusaira összpontosít, kicsit néha úgy, mintha bölcselkedőbb-pszichoanalitikusabb Suor Angelicát látnánk. Nem mintha már a dialógusok közben nem érné az érzékeny hallgatót jó néhány sokk, mindennél súlyosabb az idős fejedelemasszony halálával. Tartalmasan és mélyértelműen bontja ki az opera az apácák spirituális és érzelmi dilemmáit. Csak éppen ez mind mon ami Marcellus - nem inadekvát, de valami nagyon másneműnek látszó dolog Golaud (a történelem) kardcsapásához képest. Csakhogy - mondja a nagy francia opera, mondja a nagy Poulenc - az életben s a halálban minden egynemű. Nekünk nem mindegy, hogy az első fejedelemasszony ágyban, párnák közt halt meg, a második a guillotine alatt. Kérdés, nagy kérdés, hogy Nekik - onnan nézve, ahová távoznak - mindegy-e. Fellépnek ugyan férfi szereplők is, de A karmeliták dialógusai azért csak nőopera. Zágrábot Budapestnek nem kell irigyelnie énekesnő-állományáért, de azért igen, hogy a kiváló tehetségekből rendezői és karnagyi gondosság tökéletesen együttműködő ensemble-t alakított ki, melyben a legnagyobbak és nagyok kiemelkednek ugyan, de csak úgy, mint nagy hegyek a kisebbek közül -azért azok is hegyek. Nikolova mellett a második priorisszát emelem ki elsőször: Dubravka Šeparović-Mušović talán még elődjénél is nagyobb alakítói tettet hajtott végre azzal, hogy az utolérhetetlent utolérte. Eleinte furcsállottam a dramaturgiai megoldást, hogy a szerzők a darab közepén kvázi fejedelemasszonyt cserélnek, és aggódtam, elég lesz-e az idő a második felépítéséhez. Nem kellett volna aggódnom. Šeparović-Mušović megérteti, attól, mert elődje nagy egyéniség, még lehet ő a kiválasztott. A kegyet nem emberi mérték szerint osztják. Blanche -Dagmar Schellenberger - mindvégig bizonytalanságban van afelől, részesül-e benne-belőle. Ő személyesíti meg az operában az individuumot, aki mindannyian vagyunk: történelem ide, forradalom oda, azt az egy nyomorult életünket akarjuk értve végigélni. Az elegáns szőke nő olyannyira bévül került a maga nyomasztónak hitt, ezért valóban kínzó lelki meghasonlottságán, hogy jóformán feledtette saját külső életét, a történelemről nem is beszélve. Beleértem ebbe az éneklést is, mely ellen nem támaszthattunk volna volna kifogást akkor sem, ha külsőségekre figyeltünk volna. De nem figyeltünk. Köszönet neki, a jobbnál jobb supporting artistoknak, és a lázas szívű, hideg fejű karmesternek: Michael Helmrathnak.\" [url]http://www.muzsika.net/cikknezo.php3?cikk_id=2582;forrás[/ur]
Ime: \"Ritkán látni olyan operarendezést, mint Krešimir Dolenčićé, amely valóban az operát és nem a librettót modellálja a színpadi térben és időben, mely megoldást keres és talál a műfaji-zenei kód színpadi adaequatiójára. Poulenc 1957-ben egészen más zenei nyelvet alkalmazott, mint Debussy 1902-ben. Nagy, átforrósodott, barokkos zenei felületeket komponált, heves ostinatókkal, csúcspontokkal és kitörésekkel, olykor kantábilis, máskor mégis deklamáló énekszólamokkal. De a lényeget tekintve nem távolodott el a Mestertől, sőt magával az opera címével jelezte a francia operai -ezen belül a Debussy nevével jellemezhető -hagyomány folytatásának szándékát. A Dialógusokat a francia forradalom idején mondják el, az opera Blanche de la Force belépését adja elő a karmeliták rendjébe, konfliktusait a rendben, habozását, menjen-e, maradjon-e. Mindezek mögött előbb lassan, majd viharos gyorsasággal zajlik az állati tobzódás, mit filozofikus mindent megértéssel, ám valójában az emberekre gyakorolt hatását minimalizálva, történelemnek szeretünk nevezni. A \"történelem\" a konvent (kolostor) nyakára küldi a konventet (nemzetgyűlés), az apácákat bíróság elé állítják, és - mint a végrehajtók ötven évvel később is szemrebbenés nélkül vallani fogják - az akkor uralkodó törvényes rend messzemenő tiszteletben tartásával kivégzik. Nyílt színen az operában is, akárcsak a történelemben. A végjelenet színpadi és zenei sokkja annál radikálisabban ér, mivel az opera egyébként címéhez híven addig a karmeliták dialógusaira összpontosít, kicsit néha úgy, mintha bölcselkedőbb-pszichoanalitikusabb Suor Angelicát látnánk. Nem mintha már a dialógusok közben nem érné az érzékeny hallgatót jó néhány sokk, mindennél súlyosabb az idős fejedelemasszony halálával. Tartalmasan és mélyértelműen bontja ki az opera az apácák spirituális és érzelmi dilemmáit. Csak éppen ez mind mon ami Marcellus - nem inadekvát, de valami nagyon másneműnek látszó dolog Golaud (a történelem) kardcsapásához képest. Csakhogy - mondja a nagy francia opera, mondja a nagy Poulenc - az életben s a halálban minden egynemű. Nekünk nem mindegy, hogy az első fejedelemasszony ágyban, párnák közt halt meg, a második a guillotine alatt. Kérdés, nagy kérdés, hogy Nekik - onnan nézve, ahová távoznak - mindegy-e. Fellépnek ugyan férfi szereplők is, de A karmeliták dialógusai azért csak nőopera. Zágrábot Budapestnek nem kell irigyelnie énekesnő-állományáért, de azért igen, hogy a kiváló tehetségekből rendezői és karnagyi gondosság tökéletesen együttműködő ensemble-t alakított ki, melyben a legnagyobbak és nagyok kiemelkednek ugyan, de csak úgy, mint nagy hegyek a kisebbek közül -azért azok is hegyek. Nikolova mellett a második priorisszát emelem ki elsőször: Dubravka Šeparović-Mušović talán még elődjénél is nagyobb alakítói tettet hajtott végre azzal, hogy az utolérhetetlent utolérte. Eleinte furcsállottam a dramaturgiai megoldást, hogy a szerzők a darab közepén kvázi fejedelemasszonyt cserélnek, és aggódtam, elég lesz-e az idő a második felépítéséhez. Nem kellett volna aggódnom. Šeparović-Mušović megérteti, attól, mert elődje nagy egyéniség, még lehet ő a kiválasztott. A kegyet nem emberi mérték szerint osztják. Blanche -Dagmar Schellenberger - mindvégig bizonytalanságban van afelől, részesül-e benne-belőle. Ő személyesíti meg az operában az individuumot, aki mindannyian vagyunk: történelem ide, forradalom oda, azt az egy nyomorult életünket akarjuk értve végigélni. Az elegáns szőke nő olyannyira bévül került a maga nyomasztónak hitt, ezért valóban kínzó lelki meghasonlottságán, hogy jóformán feledtette saját külső életét, a történelemről nem is beszélve. Beleértem ebbe az éneklést is, mely ellen nem támaszthattunk volna volna kifogást akkor sem, ha külsőségekre figyeltünk volna. De nem figyeltünk. Köszönet neki, a jobbnál jobb supporting artistoknak, és a lázas szívű, hideg fejű karmesternek: Michael Helmrathnak.\" [url]http://www.muzsika.net/cikknezo.php3?cikk_id=2582;forrás[/ur]
537 bemaria 2007-09-03 19:27:04
[url]http://www.waz.de/waz/waz.onlinesuche.ergebnis.volltext.php?zulieferer=waz&redaktion=redaktion&dateiname=dateiname&kennung=on3wazLOKStaDuisburg39325&catchline=catchline&kategorie=kategorie&rubrik=Stadt®ion=Duisburg&bildid=&searchstring=schellenberger&dbserver=1&dbosserver=1&other=;Cole Porters Klassiker[/url] \"Kiss Me, Kate\" hatte Übernahme-Premiere im Theater. Dagmar Schellenberger und Ilja Richter waren die umjubelten Stars Mit neuen Protagonisten feierte Cole Porters Musical-Klassiker \"Kiss Me, Kate\" gut ein Jahr nach der Düsseldorfer Premiere im RheinOperMobil nun ihre Duisburger Übernahme. Dagmar Schellenberger als Lilli und Ilja Richter als Fred waren die umjubelten Stars in Norbert Kentrups Inszenierung. Schellenberger, die einen hervorragenden Namen als Mozart-Sängerin besitzt, wirkt im Musical-Fach nicht minder authentisch (was man nicht über alle Mitwirkenden sagen kann - Laura Nykänen als Ann konnte die Oper nicht wirklich leugnen). Wenn Dagmar Schellenberger dann eine Beinahe-Arie wie \"So in Love\" zu singen hat, weiß man natürlich die Opernerfahrung zu schätzen. Sie hat zudem ein untrügliches Gespür fürs Komische und war darin eine großartige Partnerin für Ilja Richter, dessen Präsenz und punktgenaues Timing für so manchen Klamauk entschädigten. \"Wunderbar, wunderbar, diese Nacht so sternenklar\" - da mussten natürlich gleich menschliche Sternchen auf die Bühne (Bühne/Kostüme: Polly Hope). Solche Eins-zu-eins-Abbildungen häuften sich zeitweise so sehr, dass der Blick auf die choreographische Originalität (James de Groot/Paul Kribbe) fast verstellt war. Und pantomimische Doppelung des Geschehens ist auch nicht mehr der letzte Schrei. Die \"Duisburger Philharmoniker und Gäste\", als Mini-Ensemble über dem Geschehen postiert, verliehen Cole Porters Ohrwürmern unter Whitney Reader den nötigen Charme. Eine Inszenierung, die vom Publikum gut angenommen wurde. Woran sicherlich die beiden Ganoven Peter Nikolaus Kante und Markus Weckesser einen nicht unwesentlichen Anteil hatten. Ihr \"Schlag nach bei Shakespeare\" war einer der Glanzpunkte des Abends.
[url]http://www.waz.de/waz/waz.onlinesuche.ergebnis.volltext.php?zulieferer=waz&redaktion=redaktion&dateiname=dateiname&kennung=on3wazLOKStaDuisburg39325&catchline=catchline&kategorie=kategorie&rubrik=Stadt®ion=Duisburg&bildid=&searchstring=schellenberger&dbserver=1&dbosserver=1&other=;Cole Porters Klassiker[/url] \"Kiss Me, Kate\" hatte Übernahme-Premiere im Theater. Dagmar Schellenberger und Ilja Richter waren die umjubelten Stars Mit neuen Protagonisten feierte Cole Porters Musical-Klassiker \"Kiss Me, Kate\" gut ein Jahr nach der Düsseldorfer Premiere im RheinOperMobil nun ihre Duisburger Übernahme. Dagmar Schellenberger als Lilli und Ilja Richter als Fred waren die umjubelten Stars in Norbert Kentrups Inszenierung. Schellenberger, die einen hervorragenden Namen als Mozart-Sängerin besitzt, wirkt im Musical-Fach nicht minder authentisch (was man nicht über alle Mitwirkenden sagen kann - Laura Nykänen als Ann konnte die Oper nicht wirklich leugnen). Wenn Dagmar Schellenberger dann eine Beinahe-Arie wie \"So in Love\" zu singen hat, weiß man natürlich die Opernerfahrung zu schätzen. Sie hat zudem ein untrügliches Gespür fürs Komische und war darin eine großartige Partnerin für Ilja Richter, dessen Präsenz und punktgenaues Timing für so manchen Klamauk entschädigten. \"Wunderbar, wunderbar, diese Nacht so sternenklar\" - da mussten natürlich gleich menschliche Sternchen auf die Bühne (Bühne/Kostüme: Polly Hope). Solche Eins-zu-eins-Abbildungen häuften sich zeitweise so sehr, dass der Blick auf die choreographische Originalität (James de Groot/Paul Kribbe) fast verstellt war. Und pantomimische Doppelung des Geschehens ist auch nicht mehr der letzte Schrei. Die \"Duisburger Philharmoniker und Gäste\", als Mini-Ensemble über dem Geschehen postiert, verliehen Cole Porters Ohrwürmern unter Whitney Reader den nötigen Charme. Eine Inszenierung, die vom Publikum gut angenommen wurde. Woran sicherlich die beiden Ganoven Peter Nikolaus Kante und Markus Weckesser einen nicht unwesentlichen Anteil hatten. Ihr \"Schlag nach bei Shakespeare\" war einer der Glanzpunkte des Abends.
536 bemaria 2007-09-03 16:00:50 [Válasz erre: 533 Búbánat 2007-09-03 10:01:54]
Jujj, azt akkor be kell szereznem. Köszi, hogy szóltál!!!
Jujj, azt akkor be kell szereznem. Köszi, hogy szóltál!!!
535 Búbánat 2007-09-03 12:49:23 [Válasz erre: 534 Franca 2007-09-03 12:22:18]
Meghagyom a lehetőséget Bemariának, idézze ő a recenzió szerzőjének szavait, nem akarom elvenni a \"kenyerét\"...
Meghagyom a lehetőséget Bemariának, idézze ő a recenzió szerzőjének szavait, nem akarom elvenni a \"kenyerét\"...
534 Franca 2007-09-03 12:22:18 [Válasz erre: 533 Búbánat 2007-09-03 10:01:54]
És mik voltak a benyomásai?
És mik voltak a benyomásai?
533 Búbánat 2007-09-03 10:01:54
A MUZSIKA szeptemberi számában Tallián Tibor megosztja olvasóival benyomásait a nyári miskolci Bartók+ Párizs operafesztiválon látott darabokról; Poulenc - Karmelitákról, Schellenbergerről szépeket ír,képek is vannak a cikkben.
A MUZSIKA szeptemberi számában Tallián Tibor megosztja olvasóival benyomásait a nyári miskolci Bartók+ Párizs operafesztiválon látott darabokról; Poulenc - Karmelitákról, Schellenbergerről szépeket ír,képek is vannak a cikkben.
532 bemaria 2007-09-02 15:25:45
[url]http://www.waz.de/waz/waz.duisburg.volltext.php?kennung=on3wazLOKStaDuisburg39323&zulieferer=waz&kategorie=LOK&rubrik=Stadt®ion=Duisburg&auftritt=WAZ&dbserver=1;Dagmar Schellenberger in Kiss me Kate in Duisburg[/url] Als Sopranistin Dagmar Schellenberger von Generalintendant Prof. Tobias Richter die Rolle der Lilli in \"Kiss me Kate\" angeboten bekam, reagierte die Sängerin anfangs skeptisch. Schließlich singt sie sonst keine Musicals, sondern die großen Opernpartien. Aber da \"Kiss me Kate\" an der Rheinoper mit den ersten Kräften des Hauses besetzt ist, singt nun auch Dagmar Schellenberger Cole Porter. Die Sängerin bekennt: \"Außerdem darf ich auf der Bühne Ohrfeigen austeilen. Wie könnte ich da nein sagen!\" Nobert Kentrups \"Kiss me Kate\"-Inszenierung entstand im Juni 2006 für das Rheinopern-Mobil, die Ausweichspielstätte am Düsseldorfer Landtag. Aufgrund des großen Erfolges des Musicals ist die Produktion nun auch in Duisburg zu sehen. Während im kleinen Raum des Mobils ohne Verstärkung gesungen werden konnte, agieren die Sänger im großen Duisburger Haus mit Mikroports. Dies lässt Dagmar Schellenberger ganz neue Facetten ihrer Rolle entdecken: \"Ich kann die Lilli nun viel verruchter singen und die Farben dieser Partie ganz anders gestalten.\" Musical-Erfahrungen hat Dagmar Schellenberger bisher nur in 80er-Jahren als Maria in der \"West Side Story\" gesammelt. Tänzerischer Einsatz, wie er jetzt in Duisburg gefordert ist, konnte die Sängerin aber auch in den großen Operetten-Klassikern \"Die Fledermaus\" und \"Die lustige Witwe\" zeigen, in denen immer wieder auftritt. Seit 2006 ist Dagmar Schellenberger Ensemblemitglied der Deutschen Oper am Rhein. In der gerade beginnenden Saison wird sie hier die Saffi in \"Der Zigeunerbaron\" und die Titelrolle in \"Katja Kabanowa\" singen. Schellenberger: \"Ich bin 25 Jahre lang dauernd unterwegs gewesen, da ist es schön wieder Mitglied eines Ensembles zu sein.\" Der Vertrag an der Rheinoper gibt der international gefragten Sängerin auch weiterhin die Möglichkeit zu Gastspielen, zum Beispiel an der Mailänder Scala. Als besonderes Projekt plant Dagmar Schellenberger ein Programm mit Solo-Opern, in denen sie verschiedene Frauenrollen verkörpern wird. Als eines der Stücke dieses Vorhabens, das schon von mehreren großen Opernhäusern angefragt ist, nennt Schellenberger Francis Poulencs \"Die menschliche Stimme\". Für die Zukunft will Dagmar Schellenberger außerdem ihr deutsches Repertoire weiter ausbauen, Partien wie die Rezia in Carl Maria von Webers \"Oberon\" und die Titelrolle in dessen \"Euryanthe\" sind ins Auge gefasst. Ihr Favorit unter den Komponisten bleibt aber Richard Strauss: Die Arabella, die \"Capriccio\"-Gräfin, die sie 2003 auch in Duisburg sang, und die Marschallin im \"Der Rosenkavalier\" nennt sie als Lieblingspartien. Die Marschallin wird sie übrigens schon Ende September singen, und zwar in Hongkong.
[url]http://www.waz.de/waz/waz.duisburg.volltext.php?kennung=on3wazLOKStaDuisburg39323&zulieferer=waz&kategorie=LOK&rubrik=Stadt®ion=Duisburg&auftritt=WAZ&dbserver=1;Dagmar Schellenberger in Kiss me Kate in Duisburg[/url] Als Sopranistin Dagmar Schellenberger von Generalintendant Prof. Tobias Richter die Rolle der Lilli in \"Kiss me Kate\" angeboten bekam, reagierte die Sängerin anfangs skeptisch. Schließlich singt sie sonst keine Musicals, sondern die großen Opernpartien. Aber da \"Kiss me Kate\" an der Rheinoper mit den ersten Kräften des Hauses besetzt ist, singt nun auch Dagmar Schellenberger Cole Porter. Die Sängerin bekennt: \"Außerdem darf ich auf der Bühne Ohrfeigen austeilen. Wie könnte ich da nein sagen!\" Nobert Kentrups \"Kiss me Kate\"-Inszenierung entstand im Juni 2006 für das Rheinopern-Mobil, die Ausweichspielstätte am Düsseldorfer Landtag. Aufgrund des großen Erfolges des Musicals ist die Produktion nun auch in Duisburg zu sehen. Während im kleinen Raum des Mobils ohne Verstärkung gesungen werden konnte, agieren die Sänger im großen Duisburger Haus mit Mikroports. Dies lässt Dagmar Schellenberger ganz neue Facetten ihrer Rolle entdecken: \"Ich kann die Lilli nun viel verruchter singen und die Farben dieser Partie ganz anders gestalten.\" Musical-Erfahrungen hat Dagmar Schellenberger bisher nur in 80er-Jahren als Maria in der \"West Side Story\" gesammelt. Tänzerischer Einsatz, wie er jetzt in Duisburg gefordert ist, konnte die Sängerin aber auch in den großen Operetten-Klassikern \"Die Fledermaus\" und \"Die lustige Witwe\" zeigen, in denen immer wieder auftritt. Seit 2006 ist Dagmar Schellenberger Ensemblemitglied der Deutschen Oper am Rhein. In der gerade beginnenden Saison wird sie hier die Saffi in \"Der Zigeunerbaron\" und die Titelrolle in \"Katja Kabanowa\" singen. Schellenberger: \"Ich bin 25 Jahre lang dauernd unterwegs gewesen, da ist es schön wieder Mitglied eines Ensembles zu sein.\" Der Vertrag an der Rheinoper gibt der international gefragten Sängerin auch weiterhin die Möglichkeit zu Gastspielen, zum Beispiel an der Mailänder Scala. Als besonderes Projekt plant Dagmar Schellenberger ein Programm mit Solo-Opern, in denen sie verschiedene Frauenrollen verkörpern wird. Als eines der Stücke dieses Vorhabens, das schon von mehreren großen Opernhäusern angefragt ist, nennt Schellenberger Francis Poulencs \"Die menschliche Stimme\". Für die Zukunft will Dagmar Schellenberger außerdem ihr deutsches Repertoire weiter ausbauen, Partien wie die Rezia in Carl Maria von Webers \"Oberon\" und die Titelrolle in dessen \"Euryanthe\" sind ins Auge gefasst. Ihr Favorit unter den Komponisten bleibt aber Richard Strauss: Die Arabella, die \"Capriccio\"-Gräfin, die sie 2003 auch in Duisburg sang, und die Marschallin im \"Der Rosenkavalier\" nennt sie als Lieblingspartien. Die Marschallin wird sie übrigens schon Ende September singen, und zwar in Hongkong.
531 bemaria 2007-09-02 15:25:41
[url]http://www.waz.de/waz/waz.duisburg.volltext.php?kennung=on3wazLOKStaDuisburg39323&zulieferer=waz&kategorie=LOK&rubrik=Stadt®ion=Duisburg&auftritt=WAZ&dbserver=1;Dagmar Schellenberger in Kiss me Kate in Duisburg[/url] Als Sopranistin Dagmar Schellenberger von Generalintendant Prof. Tobias Richter die Rolle der Lilli in \"Kiss me Kate\" angeboten bekam, reagierte die Sängerin anfangs skeptisch. Schließlich singt sie sonst keine Musicals, sondern die großen Opernpartien. Aber da \"Kiss me Kate\" an der Rheinoper mit den ersten Kräften des Hauses besetzt ist, singt nun auch Dagmar Schellenberger Cole Porter. Die Sängerin bekennt: \"Außerdem darf ich auf der Bühne Ohrfeigen austeilen. Wie könnte ich da nein sagen!\" Nobert Kentrups \"Kiss me Kate\"-Inszenierung entstand im Juni 2006 für das Rheinopern-Mobil, die Ausweichspielstätte am Düsseldorfer Landtag. Aufgrund des großen Erfolges des Musicals ist die Produktion nun auch in Duisburg zu sehen. Während im kleinen Raum des Mobils ohne Verstärkung gesungen werden konnte, agieren die Sänger im großen Duisburger Haus mit Mikroports. Dies lässt Dagmar Schellenberger ganz neue Facetten ihrer Rolle entdecken: \"Ich kann die Lilli nun viel verruchter singen und die Farben dieser Partie ganz anders gestalten.\" Musical-Erfahrungen hat Dagmar Schellenberger bisher nur in 80er-Jahren als Maria in der \"West Side Story\" gesammelt. Tänzerischer Einsatz, wie er jetzt in Duisburg gefordert ist, konnte die Sängerin aber auch in den großen Operetten-Klassikern \"Die Fledermaus\" und \"Die lustige Witwe\" zeigen, in denen immer wieder auftritt. Seit 2006 ist Dagmar Schellenberger Ensemblemitglied der Deutschen Oper am Rhein. In der gerade beginnenden Saison wird sie hier die Saffi in \"Der Zigeunerbaron\" und die Titelrolle in \"Katja Kabanowa\" singen. Schellenberger: \"Ich bin 25 Jahre lang dauernd unterwegs gewesen, da ist es schön wieder Mitglied eines Ensembles zu sein.\" Der Vertrag an der Rheinoper gibt der international gefragten Sängerin auch weiterhin die Möglichkeit zu Gastspielen, zum Beispiel an der Mailänder Scala. Als besonderes Projekt plant Dagmar Schellenberger ein Programm mit Solo-Opern, in denen sie verschiedene Frauenrollen verkörpern wird. Als eines der Stücke dieses Vorhabens, das schon von mehreren großen Opernhäusern angefragt ist, nennt Schellenberger Francis Poulencs \"Die menschliche Stimme\". Für die Zukunft will Dagmar Schellenberger außerdem ihr deutsches Repertoire weiter ausbauen, Partien wie die Rezia in Carl Maria von Webers \"Oberon\" und die Titelrolle in dessen \"Euryanthe\" sind ins Auge gefasst. Ihr Favorit unter den Komponisten bleibt aber Richard Strauss: Die Arabella, die \"Capriccio\"-Gräfin, die sie 2003 auch in Duisburg sang, und die Marschallin im \"Der Rosenkavalier\" nennt sie als Lieblingspartien. Die Marschallin wird sie übrigens schon Ende September singen, und zwar in Hongkong.
[url]http://www.waz.de/waz/waz.duisburg.volltext.php?kennung=on3wazLOKStaDuisburg39323&zulieferer=waz&kategorie=LOK&rubrik=Stadt®ion=Duisburg&auftritt=WAZ&dbserver=1;Dagmar Schellenberger in Kiss me Kate in Duisburg[/url] Als Sopranistin Dagmar Schellenberger von Generalintendant Prof. Tobias Richter die Rolle der Lilli in \"Kiss me Kate\" angeboten bekam, reagierte die Sängerin anfangs skeptisch. Schließlich singt sie sonst keine Musicals, sondern die großen Opernpartien. Aber da \"Kiss me Kate\" an der Rheinoper mit den ersten Kräften des Hauses besetzt ist, singt nun auch Dagmar Schellenberger Cole Porter. Die Sängerin bekennt: \"Außerdem darf ich auf der Bühne Ohrfeigen austeilen. Wie könnte ich da nein sagen!\" Nobert Kentrups \"Kiss me Kate\"-Inszenierung entstand im Juni 2006 für das Rheinopern-Mobil, die Ausweichspielstätte am Düsseldorfer Landtag. Aufgrund des großen Erfolges des Musicals ist die Produktion nun auch in Duisburg zu sehen. Während im kleinen Raum des Mobils ohne Verstärkung gesungen werden konnte, agieren die Sänger im großen Duisburger Haus mit Mikroports. Dies lässt Dagmar Schellenberger ganz neue Facetten ihrer Rolle entdecken: \"Ich kann die Lilli nun viel verruchter singen und die Farben dieser Partie ganz anders gestalten.\" Musical-Erfahrungen hat Dagmar Schellenberger bisher nur in 80er-Jahren als Maria in der \"West Side Story\" gesammelt. Tänzerischer Einsatz, wie er jetzt in Duisburg gefordert ist, konnte die Sängerin aber auch in den großen Operetten-Klassikern \"Die Fledermaus\" und \"Die lustige Witwe\" zeigen, in denen immer wieder auftritt. Seit 2006 ist Dagmar Schellenberger Ensemblemitglied der Deutschen Oper am Rhein. In der gerade beginnenden Saison wird sie hier die Saffi in \"Der Zigeunerbaron\" und die Titelrolle in \"Katja Kabanowa\" singen. Schellenberger: \"Ich bin 25 Jahre lang dauernd unterwegs gewesen, da ist es schön wieder Mitglied eines Ensembles zu sein.\" Der Vertrag an der Rheinoper gibt der international gefragten Sängerin auch weiterhin die Möglichkeit zu Gastspielen, zum Beispiel an der Mailänder Scala. Als besonderes Projekt plant Dagmar Schellenberger ein Programm mit Solo-Opern, in denen sie verschiedene Frauenrollen verkörpern wird. Als eines der Stücke dieses Vorhabens, das schon von mehreren großen Opernhäusern angefragt ist, nennt Schellenberger Francis Poulencs \"Die menschliche Stimme\". Für die Zukunft will Dagmar Schellenberger außerdem ihr deutsches Repertoire weiter ausbauen, Partien wie die Rezia in Carl Maria von Webers \"Oberon\" und die Titelrolle in dessen \"Euryanthe\" sind ins Auge gefasst. Ihr Favorit unter den Komponisten bleibt aber Richard Strauss: Die Arabella, die \"Capriccio\"-Gräfin, die sie 2003 auch in Duisburg sang, und die Marschallin im \"Der Rosenkavalier\" nennt sie als Lieblingspartien. Die Marschallin wird sie übrigens schon Ende September singen, und zwar in Hongkong.
530 bemaria 2007-08-27 09:42:48
[url]http://www.ln-online.de/lokales/2208575;Eutin: Gala-Glanz zum Festival-Ende[/url] \"In Eutin, der Heimatstadt Carl Maria von Webers, erklangen so die Ouvertüre und die große \"Ozean\"-Arie aus der nur noch selten gespielten Oper \"Oberon\". Dagmar Schellenberger hatte die Arie extra für diesen Abend einstudiert - es wurde ein Triumph für die Sängerin, die mit warmem Timbre und wunderbarer Textgestaltung brillierte.\"
[url]http://www.ln-online.de/lokales/2208575;Eutin: Gala-Glanz zum Festival-Ende[/url] \"In Eutin, der Heimatstadt Carl Maria von Webers, erklangen so die Ouvertüre und die große \"Ozean\"-Arie aus der nur noch selten gespielten Oper \"Oberon\". Dagmar Schellenberger hatte die Arie extra für diesen Abend einstudiert - es wurde ein Triumph für die Sängerin, die mit warmem Timbre und wunderbarer Textgestaltung brillierte.\"
529 bemaria 2007-08-16 17:09:34
[url]http://www.tdk-mediactive.com/;A karmeliták párbeszédei dvd-n[/url]
[url]http://www.tdk-mediactive.com/;A karmeliták párbeszédei dvd-n[/url]
