Interjúk
„Mert az őzeket egészen sohasem lehet megszelídíteni” – interjú Kovács Eszter operaénekessel I. rész
Régóta eltűnt, pedig itt él köztünk – szinte inkognitóban – egy nagyon jelentős énekesnő. Kovács Eszterrel zajló kétrészes beszélgetésünk kiindulópontja nemrégiben megjelent Wagner-lemeze volt. A walkür koncertszerű előadása, melyet nemrégiben olvasóinknak is bemutattunk.
Interjúk
Ha az elmúlt évszázad színházi krónikáit végiglapozzuk, azt olvashatjuk, hogy a bel canto csúcsának nevezett operát, a Normát egyetlen kivétellel csak és kizárólag Budapesten játszották. Az egyetlen kivétel sem mostanában történt, Vaszy Viktor 1965-ben mutatta be Szegeden. Most pedig Debrecenben a Csokonai Színház eredt Vaszyék nyomába. Az előadás karmesterével, Szabó Sípos Mátéval beszélgettünk
Interjúk
Egyszer már beszélgettünk egy jót Oláh Vilmos hegedűművésszel, a Rádiózenekar koncertmesterével. Mostani találkozónk apropóját az adta, hogy nemrégiben az amerikai Montana államban mutatták be azt a róla szóló filmet, amely egy különleges kortárs hegedűdarab születésén és bemutatóján vezeti végig a nézőt.
Interjúk
A patinás LIT Kiadó német nyelven jelentetett meg könyvet Ágai Karola Melinda-alakításáról. Ennek kapcsán beszélgettünk a könyv szerzőjével, Némedi Csabával.
Interjúk
Nemrégiben hunyt el Pierre Boulez. A 91. születésnapján egy 1988-as, máig érvényes gondolatokat tartalmazó interjújának újraközlésével emléksezünk a zeneszerzőként, karmesterként és esztétaként is fontos nyomot hagyó muzsikusra. Az Aradi Péter által készített interjú 1989. április 2-án hangzott el a Bartók rRádióban, és 1989… júniusá.-ban jelent meg nyomtatásban, a Kritikában.
Interjúk
Nem interjúval készültünk, csak szimplán leültünk azon a bánatosan esős szombat délutánon egy tea mellé, majd úgy éreztük, elkerülhetetlennek tűnik a diktafon bekapcsolása. Pál Tamással a pesti Aida-előadások és a tervezett szegedi Trubadúr kapcsán beszélgettünk a műfaj mai világáról és a kortárs operai trendekről, a nézői és a művészi szuverenitás kapcsolatáról.
Interjúk
Nemrégiben ünnepelte 70. születésnapját. Amikor októberben egy operaelőadás kapcsán hazalátogatott Budapestre, sikerült interjúra fogni a grazi operaház egykori tagját, később a bécsi Zeneakadémia tanárát.
Interjúk
Szinte a kezdetektől figyeljük karrierjét, mára a hazai operajátszás megkerülhetetlen oszlopa lett, aki ugyanakkor ritka sikeres nemzetközi pályát futott be. Lukács Gyöngyivel erről a nehéz, de mégis szeretni való pályáról beszélgettünk.
Interjúk
Néhány hete múlt két éve, hogy a Magyar Állami Operaház főigazgatójává nevezték ki Ókovács Szilvesztert, aki azt megelőzően másfél évig kormánybiztosként irányította az intézményt. A félidőhöz közeledve úgy láttuk, elérkezett az ideje némi áttekintésnek, a tapasztalatok leszűrésének.
Interjúk
Nagyon régóta kísérjük figyelemmel Kolonits Klára pályájának alakulását. Volt, hogy aggodalommal, de mindvégig szurkolva. Most egy jó ideje inkább büszkeséggel. Épp ideje volt interjút kérni tőle, most mesélje el, Ő hogyan látja a körülötte zajló világot…