Bejelentkezés Regisztráció

Miért jó kórusban énekelni?


110 yeti 2003-07-06 00:22:05
gabor! :-)))))))

109 karvez 2003-07-05 22:52:45
Nem is jó kórusban énekelni

108 agyament 2003-07-04 12:14:32
Én láttam, csak nem olvastam róla. Ez ugyanis sajtószempontból nem hír.

107 gabor 2003-07-04 11:59:28
Tudod, mit szeretnék egyszer olvasni? \"Magyar kórussiker Magyarországon\". Ilyet még sose láttam.

106 Búbánat 2003-07-04 10:36:59
„Magyar kórussiker Belgiumban” címmel tudósított az MN, még 06.23-án. Lényege, hogy nemzetközi gregorián fesztivált rendeztek Watou-ban. 17 országból 25 énekkart hívtak meg, itthonról két kórus is szerepelt: ifj.Sapszon Ferenc vezette budapesti Kodály Zoltán Kórusiskolából, a lányokból álló Jubilate és a már végzettekből álló Cantate. Mivel e rendezvény nem verseny, zsűri nem volt, díjakat sem adtak ki. Az értékeléskor a 25 kórusból 11-et emeltek ki, amelyek kiváló színvonalat mutattak fel, köztük volt mindkét magyar énekkar. A magyarok külön énekeltek egy vesperást, s négy hangversenyből egyben-egyben mindkét kórusunk fellépett. A legnagyobb elismerés, hogy a programon kívül 3 ország résztvevőivel CD-t készítettek: közösen a két magyar kórussal, s egyet-egyet pedig a westminsteri katedrális énekkarával és egy koreai kórussal.

104 gabor 2003-06-16 22:54:18
Már ne haragudj, de kritikát megfogalmazni nem személyeskedés. Vádakkal dobálózni azonban igazságtalanság és mások félrevezetése addig, amíg nem teszed egyértelm?vé, hogy azok kik ellen irányulnak.

103 agyament 2003-06-16 09:07:29
Gábor! Inkább ne személyeskedjünk. Legyen ennyi elég...

102 Judit 2003-06-14 18:39:37
Lehet Kodályt utálni, de nélküle nincs ma ilyen színvolnalú zeneoktatás, az biztos. Én nagyon sokra tartom, és a kórusait különösen szeretem! :)))

101 gabor 2003-06-12 23:06:13
agyament: Mondj nyugodtan neveket, nagyon érdekel, hogy melyek azok a gyerekkarok, amelyeknek tagjai serdülökorukra kiégnek lelkileg! Talán tehetünk valamit, hogy ne legyenek ilyenek...

100 gabor 2003-06-12 23:02:44
Kodály pont ezeket a hatásokat írta le kb. 1930-ban. Hát nem érdekes? Lehet, hogy mégis tudott valamit az öreg.

99 Judit 2003-06-12 19:35:48
Az én élményem a kórusról, ami ma is a zenélés legkedvesebb formája a számomra, a zenei általános volt. Itt mindenki egy életre eldöntötte 8-os korára, hogy egy biztos, zenélni nem fog többet az életben. Egy év múlva kezdtünk visszatalálni a zenéhez, ma az osztály negyede foglalkozik valamilyen módon a zenével. A méreg hatott. Még egy érdekesség: az iskola zenetagos osztályának eredményei jobbak voltak, és késöbb is kevesebben \"csúsztak\" le, mint az évfolyam másik, nem zenetagozatos osztályánál.

98 Judit 2003-06-12 19:21:23
Nem, nyugodj meg, nem. Talán nem szoprán vagy, vagy csak éppen az a baj, hogy \"szenvedsz\" vele, erölteted, rosszul képzed. Egy énektanár könnyen segíthet a dolgon. A mutálásnak ehhez a dologhoz nincs köze, legfeljebb a hangszínhez, a hangterjedelemhez nem.

97 dorka 2003-06-12 18:38:58
Talán egy kicsit idevág a dolog, úgyhogy megkérdezem. Nem gáz ha egy 17 éves csaj bekerül egy gyerekkórusba (1-8. ált. isk.-ok közé)? És még vm.: A 10 éveseknek azért jön ki a kétvonalas \'a\' is, mert még nem mutáltak? (én szevedek vele és sehogysem akar kijönni a torkomon a hang normálisan...)

96 Kerengő der Wisch 2003-06-12 15:37:54
Ezt nem tudom, de számos, ma már felnőtt barátom van, akik a Rádió Gyermekkórusban énekeltek - Japán turné stb - és ma is életük legszebb emlékeként tartják számon.

95 agyament 2003-06-12 09:08:58
Több olyan gyerekkórusról hallottam már (neveket most nem említek), ahol a gyerekek 14-16 éves korukra olyannyira kiégnek szellemileg/érzelmileg és hangilag is, hogy már csak roncsok lesznek! Szerintetek megéri???

94 gabor 2003-06-12 02:32:38
1. Egyáltalán nem biztos, hogy a gyerekkarban való éneklés és a hangszalagcsomó között összefüggés van. 2. Sajnos mégis elöfordulhat, hogy van, de ha így van, akkor... 3. ...hallottam egy zeneszerzöröl, aki azért nem fejezte be élete legnagyobb müvét, mert közben gutaütést kapott, és meghalt. Mégis lett belöle valaki. Ez sovány vigasz, de talán viszi az a lány valamire karvezetöként is...

93 Judit 2003-06-11 20:31:06
Ami a gyerekkórust illeti: találkoztam olyan leánnyal, akib azért karvezetés szakra, és nem ének szakra ment, mert rosszul zár a hangszalagja. Miért? Rádió gyerekkórus, az eredmény: hangszalagcsomó

92 agyament 2003-06-11 14:47:45
Jó, bizsergek! :-))) Nekem megadatott operában gyerekszereplőnek lenni. Persze nem volt egy nagy durranás, de az élmény azóta is fogva tart! :-)

91 Búbánat 2003-06-11 14:45:31
Mindig eltöprengek azon, hogy milyen nagy keletje van a gyermekkórusoknak. Milyen nehéz bekerülni a Rádió vagy az Opera gyermekkarába. Azért ez is jelent valamit… Persze, a szülők sokszor csak a státuszt nézik, nem pedig azt, hogy gyermekük odavaló-e. A felvételi rosták tudomásom szerint azért elég szigorúak. De aki már bent van, és hosszabb távon a mutálásig is ott ragad, akkor feltehetően a kapcsolatokon túl azért valami hangocskával és tehetséggel is kell hogy rendelkezzék. Ebben az esetben már méltán lehet büszke csemetéjére a szülő. Én mindig csodálattal vegyes irigységgel és hallgatom mondjuk az Carmenben vagy az Otellóban, nem is beszélve a Háry-ról, a gyerekek játékát, énekét. Hogy ez kimaradt az életemből….

90 gabor 2003-06-11 14:29:16
Sajnos.

89 yeti 2003-06-11 14:17:55
Hát ha másért nem is, ezért jó kórusban énekelni. \"Jöjj közéééénk, légy miéééénk, bizsereeeegj!\" :-)))

88 agyament 2003-06-11 12:50:51
A rádióban is sok mindent le lehet adni, mint ahogy a tv-ben is. Nem kell ezen annyira csodálkozni. Nekem az az egyik kedvencem, amikor a Zsoldos szerenádot éneklik (az a legszebb, amikor templomban!), halál komolyan véve, persze könnyednek imitálva - azt sem tudják miről énekelnek.

87 yeti 2003-06-11 11:39:14
A legszomorúbb az, hogy ezt komolyan veszik. Jaj de szép, művészi, könnyed, játékos stb... és le lehet adni a rádióban!!! \"...láttam már ilyet...\" Érdekes látvány lehetett.

86 agyament 2003-06-11 09:17:10
Amúgy Baráti kör. De igazad van, általában ezzel (nomeg a Pataki diákdalokkal is) az a baj, hogy nehezen lehet elképzelni ezt a szituációt. De én már láttam ilyet! :-))

85 yeti 2003-06-11 00:28:20
Nem. Dana Scully az X-aktákból...

84 Benno 2003-06-10 21:40:27
melyik danám? Dana International?

83 yeti 2003-06-10 20:16:41
Délután hallottam a rádióban egy kórusművet, azt hiszem Friderici műve, Baráti társasaság, v. valami ilyesmi a címe. Amikor egy kórusban énekjeltem, nálunk is repertoáron volt, már akkor megzakkantam tőle. A probléma (a mostani előadással): a jókedvhez képest kicsit lassú volt, és vagy női kar volt, vagy jó szokás szerint csak a lányok hallatszottak. Ami viszont nagyobb gáz, a szöveg. \"Van három jó barátom / az egyik víg danám / a másik barna lány / a harmadik egy kancsó bor...\" Szóval képzeljünk el egy csapatnyi seggrészeg, gajdoló leszbikus tyúkot? Stílus, könyörgöm, stílus!

82 agyament 2003-06-10 16:44:32
Eléggé meglepett, hogy a Bartók Kórusversenyen nem lesz Kodály kötelező. Igaz tavaly is csak az énekelt Kodályt, akinek muszáj volt. Persze Bartókot be kell rakni, ő a névadó. Bár azt sem sajnálom, hogy egyre több \"ifjú\" magyar kerül be a körbe.

81 Judit 2003-05-30 14:08:07
Én nagyon szeretek! :))) A legjobb fülpucoló, no és az együtt zenélés öröme! :)))))))

80 Búbánat 2003-05-30 13:19:23
Hogy az állami nagy kórusaink nem csupa analfabéta, csordaszellemű egyénekkel vannak teli, arról már többször is meggyőződhettem. Korábban az Operaház kórusának énekesei, nemrég pedig a Magyar Nemzeti Énekkar tagjai közül vállalkoztak arra, hogy szólistaként vagy duettben bemutassák hangjuk jól képzettségét, egyéni tudásukat, ha volt rá alkalom, a színpadi játékot, alakítást is bemutatva. Mindkét hangversenynek az Óbudai Társaskör adott helyszínt, és mindkét alkalommal döntően operarészletek csendültek fel, amely kiegészült oratórikus , de a könnyebb zenés műfajú darabokból vett idézetekkel is. Sőt, voltak, akik bemutatkoztak szavalattal, és voltak, akik valamilyen hangszeres tudásukat is bemutatták. Egyébként a kórushoz szorosan hozzátartozó korrepetitorok szolgáltatták a míves zongorakíséretet. A nagy tetszéssel fogadott műsorok, a siker bizonyította, hogy minden hangfajban találhatóak nagyon muzikális, kiválóan képzett énekesek, akik egyénileg is megállják a helyüket. Nyilván egy profi kórust, amelynek tagjai főfoglalkozásként fizetségért is, de örömmel űzik a mesterségüket, nem lehet összehasonlítani egy amatőr kórussal, akiknek tagjai a civil foglalkozásuk mellett, anyagi ellenszolgáltatás nélkül, pusztán az éneklés kedvéért járnak el oda énekelni. Az említett két koncerten bebizonyosodott sokunk számára, hogy a pályára nem lehet elhivatottság, művészi alázat, tanulás, gyakorlás nélkül lépni. Azok képesek egymáshoz csiszolódni, együtt valami szépet, emlékezeteset nyújtani, akik külön -külön is megállják a helyüket. És nem félnek attól sem, hogy egyedül kiállva a pódiumra megmutassák magukat, és hogy mire képesek. Szerencsére sokan vannak, és mindig van utánpótlás. Ez azt is jelenti, hogy talán még nincs minden veszve, a zenei oktatásnak-nevelésnek vannak még tartalékai. Csak ki kell jól tudni aknázni azokat.

79 Búbánat 2003-05-27 16:06:19
Bocsánat, helyes grammatikával: ...rendszeres kapcsolatát illetően...

78 Búbánat 2003-05-27 15:53:55
Miért jó kórusban énekelni? Érdemes megvizsgálni a másik oldalról is a kérdést. Ha nincs karnagy, akkor a legtöbb esetben nincs kórus sem. Ahhoz, hogy egy gyerek vagy egy felnőtt odaszokjon a kórusba, és szívesen járjon oda, mindenkor függ a karnagy személyiségétől is. Meg van - e benne az a felkészültség, tudás, ismeret átadó képesség, az empátia és kellő alázat, amelyek bármelyikének is hiánya már valamilyen szempontból problémát, károsodást, törést okozhat a kórus tagjaival való rendszeres kapcsolatukat illetően. Ugyanis, mindig kettőn áll a vásár. Azt hiszem ezt nem kell bővebben kifejtenem. Úgy gondolom, bizonyos megszállottság is kell, egy életre szóló elkötelezettség, mondhatnám nagy szavakkal azt is: küldetéstudat. Mármint, aki tiszta szívvel, lelkesen, a hívatása iránti rajongással, és kellő pedagógiai érzékkel is megáldottan arra szenteli életét, hogy főfoglalkozásban, mint karnagy lecövekeljen egy kórus elé, és ott is ragadjon hosszú évtizedekre. Tudok rá példákat, akik képesek voltak erre. Meg volt bennük a képesség a kontaktus teremtésre, a dialógusra, az esetleges konfliktusok feloldására. Akik a legnehezebb próbaidőszakokban is - apai vagy anyai odaadással, szeretettel és türelemmel vegyes szigorral arra törekedtek, hogy ez a kapcsolat ne csak egyoldalúan a tanulásra és gyakorlásra korlátozódjon, hanem a kórustagok egymás közötti partneri fegyelmezett viszonyára is irányuljon. Ez utóbbi módszerrel elérhetővé vált, hogy a közös célok érdekében tényleg megvalósuljon az az optimális és ideális állapot, hogy „egy mindenkiért, mindenki egyért”. Legalábbis nekem volt ilyen „főnököm”. Sajnos, már nem él. A mai karnagyok többsége, tisztelet a kivételnek, sajnos, nem ilyenek. Egy kórus élén sűrűn váltják egymást a karnagyok, a kórustagok többsége néhány éven belül kicserélődik. Nincs meg az összetartozás érzete, élménye. A kórusvezetők többsége diktatórikus hajlamú. És a rossz példa ragadós, beférkőzik a kórustagok közé. Talán a mai rohanó életünk is ludas ebben, és akkor ne is csodálkozzunk, hogy egyre kevesebben járnak el kórusba énekelni. Pedig, a valahová tartozás az egy nagyon jó érzés. De ha önként, szabadon vállaltam ezt, akkor el kell fogadnom a társaimat és a vezetőnket is. A karvezetőnek pedig tudomásul kell vennie, hogy milyen „nyersanyaga” van, aki nem biztos, hogy alakítható, formálható, nevelhető. Ez a kockázat már a kórusba történő felvételkor benne rejlik a pakliban…(Lekopogom: az én kórusomra és jelenlegi vezetőjére inkább az ismertetett pozitív jegyek illenek, és bizonyos helyzeteket ügyes kompromisszumokkal kezelni tudjuk…)

77 karnagy 2003-05-27 13:58:02
Azt nem tudom, hogy milyen megoldást lehet erre a problémára találni. Lehet, hogy nem szabadna ilyet írnom, de reménytelennek látom a helyzetet. 7 éve tanítok, és minden újonnan érkező osztály egyre nagyobb kihívást jelent számomra. Általános iskolában tanító kollégáim, barátaim pedig nem sok jóval biztatnak.

76 Apika 2003-05-27 11:38:04
Hát igen. Örülök Karnagy sorainak, illetve dehogy örülök, csak egyetértek vele. Ma már annyiféle csábító kísértés létezik a gyerekek számára (is), hogy a szülö tényleg akkor cselekszik a legbölcsebben, ha minél több értelmes elfoglaltságot biztosít gyermeke számára. Egyébként valamikor a kórusban való éneklés is ilyesminek számított... Namármost, ez a tevékenység mára eléggé divatjamúlttá vált/kezd válni. Ha ez így megy tovább, nem tudom, 20-30 év múlva kik fognak beülni komolyzenei koncertre... Persze ez most senkit sem érdekel.

75 yeti 2003-05-27 11:35:32
A lényeg, amit te is leírtál: \"nem kis hányadát\". Tehát igaz is, meg nem is. Engem az általánosítás zavar, mindazok automatikus megbélyegzése, akik nem azt csinálják, amit az éppen nyilatkozó megszállott illető.

74 karnagy 2003-05-27 09:31:09
Kedves Yeti, én nem érzem Nemes karnagy úr általad idézett mondataiban azt a mögöttes tartalmat, amit leírtál. De az tény, hogy azok a gyerekek, akik délutánonként zenét tanulnak, sportolnak, táncórára járnak, énekelnek stb. (ezt ma egyes politikusok úgy mondják, hogy ezek a nebulók alaposan leterheltek) nem tudnak délutánonként lakótelepi bandákkal csavarogni, Mónikasókat nézni, hótfeleslegesen órákon keresztül csetelni meg ingyenesemesezni, idióta számítógépes játékokat játszani, mert nincs rá idejük. Gyakorlati tapasztalatomból mondom: délután négy után tanítványaink nem kis hányadát össze tudnám szedni. Tudod hol? Az egyik budapesti bevásárlóközpont játéktermében... És ez tragédia.

73 yeti 2003-05-27 00:38:10
Vasárnap reggel hallottam a rádióban egy műsort a Rádió Gyermekkórusáról. Nyilatkozott a Nemes is, és azt mondta, hogy milyen jó, hogy a gyerekek a tanítás után énekelni mennek, mert addig sem a számítógép előtt ülnek, meg nem a tévét bámulják. Bravó! Abba lehetne hagyni ezt az elitista dumát, meg az általánosítást. Gyakorlatilag minden amatőr bélyegszakkör meg gittegylet ilyeneket mond: inkább itt legyenek a gyerekek, mintsem hogy drogozzanak a lakótelepi lépcsőházban. Honnan veszik, hogy aki nincs velük, az valami tragikusat művel szabad idejében? Honnan veszik, hogy a számítógép meg a tévé csak és kizárólag romboló hatású? Csinálják csak a dolgukat, és ne minősítsenek másokat!

72 vox 2003-05-23 23:46:39
Igen, van kottám is, és azt hiszem, egy régi rádiófelvételem is. Sokáig énekeltem, és az egész kórus kedvence volt! Ja, és n?ikari.

71 gabor 2003-05-23 13:46:15
Bach-motetták Szép Könyörgés Hindemith: Six Chansons (Rilke) - és még ó, de sok minden...

70 karnagy 2003-05-23 10:32:30
Nőikari kedvenceim: Mendelssohn-motetták, Debussy nőikari művei; Kodály: Angyalok és pásztorok, Ave Maria. Petrovics: Hervadáskor, Kocsár: A-dúr mise... Vegyeskarok: Kodály: Öregek, Jézus és a kufárok; Eben: Naphimnusz; Orbán-motetták; Monteverdi-madrigálok.

69 agyament 2003-05-23 09:13:39
Szívesen megismerném! Van belőle kottád? Felvételed?

68 vox 2003-05-22 22:02:36
Ismeritek Nagy Olivér Magyar motettáját? Érdemes megismerni! Nekem pl. ez az egyik kedvencem.

67 agyament 2003-05-22 15:34:46
Már vártam a felvetést! Ebben jobban otthon vagyok! Vegyeskarból nem sok élményem van, de: Kodály: Norvég lányok, Öregek Nőikar: Mendelssohn 3 Motetten áll az első helyen, akkor is, ha nem olyan kényelmes...

66 Apika 2003-05-22 14:47:46
Kedves Gottlob! Nem lehetne azt a bizonyos 10%-ot jobb belátásra - esetleg távozásra bírni? A kevesebb talán (itt is) több lenne! Persze ez vlsz. nem a te kompetenciád. Más. Az \"Operák, amelyeket utálunk\" mintájára: Kórusmuvek, amelyeket szeretünk! Szóval érdekelne, mely szerzok, mely muvek tetszenek az itt eloforduló kedves kórustagoknak, úgy általában is, meg persze konkrétan.

65 gabor 2003-05-21 21:11:45
Se szeri, se száma azoknak, akiknek jó kórusban énekelni. Jó kórusban.

64 süket 2003-05-21 17:41:06
Vagyis aki szeri, annak jó dolog kórusban énekelni...

63 Gottlob von Niemand 2003-05-19 22:10:44
1. Párkai tanár úr valóban egyedül él, méghozzá elég régen. 2. Abban a bizonyos kórusban kb. 10 százalék az, akiket nem érdekel a kórusmunka. Ök azok, akik miatt minden áldott próbán a nulláról kell újraindulni. A maradék kilencven százalék azonos a karvezet?k tanszaki vegyeskarával. Ennyi. Más kérdés, hogy a tanár úr túlságosan kesztyüs kézel bánik a kórussal, ezért nem megfelelö a munkamorál.

62 Apika 2003-05-16 12:43:00
Hát ez nem akar összejönni :((( Amúgy kedves mindnyájan, ennek a fórumnak van még valami köze a címéhez?

61 Apika 2003-05-16 12:40:58
Bocs, ok-et akartam írni.

60 Apika 2003-05-16 12:38:44
Párkaiék tudtommal már rég külön élnek. Egyébként sem igazán azok a magas polcok, amelyeken ok vannak...





A lapunkban megjelent szövegek a Café Momus, vagy a szerző kizárólagos szellemi tulajdonát képezik és szerzői jog védi őket.
A szerkesztőség külön, írásos engedélye nélkül mindennemű (részben vagy egészben történő) sokszorosításuk, felhasználásuk, kiadásuk és terjesztésük tilos.