Téma ismertetése: nem csak énekesek, hanem karmesterek, zongoristák és tekerőlantosok is
2039 szivárványarc 2009-12-04 17:59:05 [Válasz erre: 2038 -zéta- 2009-12-03 21:24:47]
Na azért Pavarotti mint basszus enyhén vicces,bár töle még azt is elhallgattam volna! Ilyen hang mint az övé nem volt,nincs és nem is lesz!!!!!!!!!!!!!!!!!
Na azért Pavarotti mint basszus enyhén vicces,bár töle még azt is elhallgattam volna! Ilyen hang mint az övé nem volt,nincs és nem is lesz!!!!!!!!!!!!!!!!!
2038 -zéta- 2009-12-03 21:24:47 [Válasz erre: 2037 WiseGentleman 2009-12-03 21:10:36]
Mi nem, de szivárványarc igen...:-)
Mi nem, de szivárványarc igen...:-)
2037 WiseGentleman 2009-12-03 21:10:36 [Válasz erre: 2035 Momo von Hofmannsthal 2009-12-03 19:45:14]
Egy dolog, hogy Domingo bariton, de el tudjátok képzelni Pavarottit, mint basszust???
Egy dolog, hogy Domingo bariton, de el tudjátok képzelni Pavarottit, mint basszust???
2036 Búbánat 2009-12-03 20:45:07
A Magyar Nemzet Műsorújság mellékletében (dec. 7-13. - 50. – hét) „A hét arca”: Nyári Zoltán. „A siker és a puskapor” címmel készült interjút Lázár Fruzsina jegyzi. Népszerű tenoristánk, aki a MEZZO operaversenyén a legjobb férfi előadónak járó elismerés mellett a közönség díját is megkapta. Az interjúban a beszélgetőtárs döntően a versenyre vonatkozó kérdéseket tesz fel, érdekli a felkészülés módszere, a két szerep megformálásának mibenléte. A művész az előzményekről a következőket mondja, utalva a tavalyi sikertelenségre, amikor nem került be a döntőbe, de aztán idén két szerepben is indulhatott a győzelemért: „ […] A kudarc megviselt, nehezen szántam rá magam, hogy idén is jelentkezzem a versenyre. Végül arra jutottam, hogy a jófajta zenei kezdeményezéseket az énekeseknek támogatniuk kell a részvételükkel; […] a verseny második – Szegeden tartott - fordulója után nagyon boldog voltam, de az is rögtön az eszembe jutott, hogy nem lesz könnyű dolgom, ugyanis a nyári időszakban meglehetősen nehéz korrepetitort találni. Pedig a modern darabok megtanulása rendkívül időigényes, dallamviláguk egészen más, mint egy klasszikus operáé.” Az Emmeline próbáiról a következőket nyilatkozza: „A Dicapo Opera Theatre kicsi, családias légkörű színház, a New York-iak pedig nyitott, érdeklődő emberek. Bár eleinte tartottam tőle, egy pillanatig sem éreztették velem, hogy távoli, kis ország – számukra – ismeretlen énekese vagyok. Az Oidipusz történetét idéző Emmeline-ban fiatal fiút játszom, aki születése óta nem látott anyjába szeret bele. Az Emmeline-t alakító, amerikai Kristin Sampson és a Hannát játszó, román Iulia Merca kiváló partner volt. Az Alföldi Róbert rendezésében készült opera nagy sikert aratott New Yorkban és később Szegeden is.” Nem jutott neki sok pihenő, hiszen New York után néhány nappal már próbálni kezdte a Debreceni Csokonai Színházban Az egy halálra ítélt utolsó napjai című operát. Erről így beszél: „ A próbafolyamat során Nadine Duffaut-nak köszönhetően új színházi látásmódot ismerhettem meg. És bár a francia rendezőnővel eleinte tartottunk egymástól, kiderült, hogy nemcsak nagyszerű szakember, kitűnő zongorista is. Hagyta, hogy a színpadon megvalósítsam az ötleteimet, csak a főpróba közeledtével figyelmeztetett, hogy most már ne vigyek új színeket a szerepembe. Én azonban annak a híve vagyok, hogy a próbák során kialakult impulzusoknak az előadásban is meg kell jelenniük. Ebben ugyan nem jutottunk dűlőre, de végül megegyeztünk, hogy mindketten nehezen ’gyúrható’ emberek vagyunk. A puskaport is két különböző anyagból állítják össze, ezért tud végül hatalmasat robbanni. […] A Victor Hugo regénye nyomán íródott opera a halálbüntetés értelmetlenségére hívja fel a figyelmet. A történet valóban szomorú, de a befejezés katartikus. Bevallom, szíven talált a szerep, de nem bántam, hiszen csak úgy lehet hitelesen megjeleníteni egy színpadi figurát, ha az ember érintetté válik sorsában. Abban, hogy magánemberként ne ’ragadjak bele’ túlságosan Le Condamné lelkivilágába, segített a családom: a kislányom, és a feleségem, Horváth Patrícia, a debreceni színház rendezője, aki az operaverseny idején Nadine Duffaut asszisztense és tolmácsa is volt. Arról, hogy a közönség hogyan fogadja majd a modern opera ősbemutatóját, sejtelmünk sem volt. Meglepetés volt az az elsöprő siker, amit a debreceni közönség körében a darab aratott. Főleg úgy, hogy rengeteg fiatal ült a nézőtéren.” A verseny végeredményéről: „Nem vártam elismerést, számomra már az is győzelem lett volna, hogy a próbák és az előadások során rengeteg új dolgot tanultam. Megtudtam, hogyan lehet feszített tempóban akár tizennyolc nap alatt tökéletessé formálni egy előadást, megtanultam, hogyan osszam be az időmet, amikor minden pillanat számít. Arra is rájöttem, hogy aki érti a zene nyelvét, idegen környezetben is könnyebben feltalálja magát. Az önbizalmamnak sem ártott a külföldön töltött néhány hét. Magyarországon a megélhetésért folyó harc elfeledteti velünk, hogy igenis érünk valamit, hogy van létjogosultsága a munkánknak. Amerikában el sem akarták hinni, hogy viszonylag fiatal korom ellenére már több mint nyolcszáz előadásban szerepeltem […].”
A Magyar Nemzet Műsorújság mellékletében (dec. 7-13. - 50. – hét) „A hét arca”: Nyári Zoltán. „A siker és a puskapor” címmel készült interjút Lázár Fruzsina jegyzi. Népszerű tenoristánk, aki a MEZZO operaversenyén a legjobb férfi előadónak járó elismerés mellett a közönség díját is megkapta. Az interjúban a beszélgetőtárs döntően a versenyre vonatkozó kérdéseket tesz fel, érdekli a felkészülés módszere, a két szerep megformálásának mibenléte. A művész az előzményekről a következőket mondja, utalva a tavalyi sikertelenségre, amikor nem került be a döntőbe, de aztán idén két szerepben is indulhatott a győzelemért: „ […] A kudarc megviselt, nehezen szántam rá magam, hogy idén is jelentkezzem a versenyre. Végül arra jutottam, hogy a jófajta zenei kezdeményezéseket az énekeseknek támogatniuk kell a részvételükkel; […] a verseny második – Szegeden tartott - fordulója után nagyon boldog voltam, de az is rögtön az eszembe jutott, hogy nem lesz könnyű dolgom, ugyanis a nyári időszakban meglehetősen nehéz korrepetitort találni. Pedig a modern darabok megtanulása rendkívül időigényes, dallamviláguk egészen más, mint egy klasszikus operáé.” Az Emmeline próbáiról a következőket nyilatkozza: „A Dicapo Opera Theatre kicsi, családias légkörű színház, a New York-iak pedig nyitott, érdeklődő emberek. Bár eleinte tartottam tőle, egy pillanatig sem éreztették velem, hogy távoli, kis ország – számukra – ismeretlen énekese vagyok. Az Oidipusz történetét idéző Emmeline-ban fiatal fiút játszom, aki születése óta nem látott anyjába szeret bele. Az Emmeline-t alakító, amerikai Kristin Sampson és a Hannát játszó, román Iulia Merca kiváló partner volt. Az Alföldi Róbert rendezésében készült opera nagy sikert aratott New Yorkban és később Szegeden is.” Nem jutott neki sok pihenő, hiszen New York után néhány nappal már próbálni kezdte a Debreceni Csokonai Színházban Az egy halálra ítélt utolsó napjai című operát. Erről így beszél: „ A próbafolyamat során Nadine Duffaut-nak köszönhetően új színházi látásmódot ismerhettem meg. És bár a francia rendezőnővel eleinte tartottunk egymástól, kiderült, hogy nemcsak nagyszerű szakember, kitűnő zongorista is. Hagyta, hogy a színpadon megvalósítsam az ötleteimet, csak a főpróba közeledtével figyelmeztetett, hogy most már ne vigyek új színeket a szerepembe. Én azonban annak a híve vagyok, hogy a próbák során kialakult impulzusoknak az előadásban is meg kell jelenniük. Ebben ugyan nem jutottunk dűlőre, de végül megegyeztünk, hogy mindketten nehezen ’gyúrható’ emberek vagyunk. A puskaport is két különböző anyagból állítják össze, ezért tud végül hatalmasat robbanni. […] A Victor Hugo regénye nyomán íródott opera a halálbüntetés értelmetlenségére hívja fel a figyelmet. A történet valóban szomorú, de a befejezés katartikus. Bevallom, szíven talált a szerep, de nem bántam, hiszen csak úgy lehet hitelesen megjeleníteni egy színpadi figurát, ha az ember érintetté válik sorsában. Abban, hogy magánemberként ne ’ragadjak bele’ túlságosan Le Condamné lelkivilágába, segített a családom: a kislányom, és a feleségem, Horváth Patrícia, a debreceni színház rendezője, aki az operaverseny idején Nadine Duffaut asszisztense és tolmácsa is volt. Arról, hogy a közönség hogyan fogadja majd a modern opera ősbemutatóját, sejtelmünk sem volt. Meglepetés volt az az elsöprő siker, amit a debreceni közönség körében a darab aratott. Főleg úgy, hogy rengeteg fiatal ült a nézőtéren.” A verseny végeredményéről: „Nem vártam elismerést, számomra már az is győzelem lett volna, hogy a próbák és az előadások során rengeteg új dolgot tanultam. Megtudtam, hogyan lehet feszített tempóban akár tizennyolc nap alatt tökéletessé formálni egy előadást, megtanultam, hogyan osszam be az időmet, amikor minden pillanat számít. Arra is rájöttem, hogy aki érti a zene nyelvét, idegen környezetben is könnyebben feltalálja magát. Az önbizalmamnak sem ártott a külföldön töltött néhány hét. Magyarországon a megélhetésért folyó harc elfeledteti velünk, hogy igenis érünk valamit, hogy van létjogosultsága a munkánknak. Amerikában el sem akarták hinni, hogy viszonylag fiatal korom ellenére már több mint nyolcszáz előadásban szerepeltem […].”
2035 Momo von Hofmannsthal 2009-12-03 19:45:14 [Válasz erre: 2034 -zéta- 2009-12-03 18:02:20]
határozottan lebukott... :-)
határozottan lebukott... :-)
2034 -zéta- 2009-12-03 18:02:20 [Válasz erre: 2032 szivárványarc 2009-12-03 17:44:54]
Wise! Fölismertek, úgy látom...:-)
Wise! Fölismertek, úgy látom...:-)
2032 szivárványarc 2009-12-03 17:44:54 [Válasz erre: 2031 WiseGentleman 2009-12-03 15:40:25]
PAVAROTTI!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
PAVAROTTI!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
2033 szivárványarc 2009-12-03 17:44:54 [Válasz erre: 2031 WiseGentleman 2009-12-03 15:40:25]
PAVAROTTI!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
PAVAROTTI!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
2031 WiseGentleman 2009-12-03 15:40:25
Csak így, egyszerűen, tőrölmetszetten: Én, amikor a fürdőszobában Marke király monológját éneklem...
Csak így, egyszerűen, tőrölmetszetten: Én, amikor a fürdőszobában Marke király monológját éneklem...
2030 Heiner Lajos 2009-12-03 14:23:52
Münnich Ferenc
Münnich Ferenc
2029 cirmi 2009-12-03 09:07:44
Kiss B Atilla
Kiss B Atilla
2027 szivárványarc 2009-12-02 23:48:18 [Válasz erre: 2026 szivárványarc 2009-11-25 19:31:59]
kiri te kanawa
kiri te kanawa
2026 szivárványarc 2009-11-25 19:31:59 [Válasz erre: 2025 Spangel Péter 2009-11-25 19:05:06]
elena garancia
elena garancia
2025 Spangel Péter 2009-11-25 19:05:06 [Válasz erre: 2024 sphynx 2009-11-25 18:45:52]
Most olvasom a róla szóló könvet. A Tinta Kiadó adta ki. Érdemes elolvasni, nagyszerű ember is volt.
Most olvasom a róla szóló könvet. A Tinta Kiadó adta ki. Érdemes elolvasni, nagyszerű ember is volt.
2024 sphynx 2009-11-25 18:45:52
Papp Laci
Papp Laci
2023 szivárványarc 2009-11-25 18:32:13 [Válasz erre: 2022 Spangel Péter 2009-11-25 08:46:13]
Lucia Popp
Lucia Popp
2022 Spangel Péter 2009-11-25 08:46:13
Edita Gruberova
Edita Gruberova
2021 szivárványarc 2009-11-25 01:12:34 [Válasz erre: 2020 piazzetta 2009-11-16 10:17:33]
nekem még mindig a korán elhunyt nagy különc szenzácios ffi sopran KLAUS NOMI a kedvencem a maga müfajában! érdemes a 'youtube'-on a felvételeit megnézni! :-))))
nekem még mindig a korán elhunyt nagy különc szenzácios ffi sopran KLAUS NOMI a kedvencem a maga müfajában! érdemes a 'youtube'-on a felvételeit megnézni! :-))))
2020 piazzetta 2009-11-16 10:17:33 [Válasz erre: 2008 Alvaro 2009-11-06 21:04:11]
Azért régebben másképpen szólt ez a hang. Hogy még ma is énekel, az neki bizonyára jó, de a hallgatók fülének nem biztos. Jó színész? Csak ne láttam volna abban a szörnyű üres és ostoba Don Giovanni-filmben!(Nem volt elég, hogy a történetet meggyilkolta Losey, a lemezfelvétel hangjához folyamatos pince-effektust adott hozzá, s így az is élvezhetetlen lett.)
Azért régebben másképpen szólt ez a hang. Hogy még ma is énekel, az neki bizonyára jó, de a hallgatók fülének nem biztos. Jó színész? Csak ne láttam volna abban a szörnyű üres és ostoba Don Giovanni-filmben!(Nem volt elég, hogy a történetet meggyilkolta Losey, a lemezfelvétel hangjához folyamatos pince-effektust adott hozzá, s így az is élvezhetetlen lett.)
2019 macskás 2009-11-07 16:37:57 [Válasz erre: 2018 macskás 2009-11-07 16:36:12]
Na igen, most leesett:)
Na igen, most leesett:)
2018 macskás 2009-11-07 16:36:12 [Válasz erre: 2017 Búbánat 2009-11-07 15:48:46]
Így: Négyszemközt Ruggero Raimondival /Új Ember, 2009.10.18./ „Még nem vagyok öregember!"- tiltakozik az olasz Saljapin, aki 1941. október 3-án látta meg a napvilágot Bologna közelében. Még mindig friss, fiatalos, energiával, humorral teli. A
Így: Négyszemközt Ruggero Raimondival /Új Ember, 2009.10.18./ „Még nem vagyok öregember!"- tiltakozik az olasz Saljapin, aki 1941. október 3-án látta meg a napvilágot Bologna közelében. Még mindig friss, fiatalos, energiával, humorral teli. A
2017 Búbánat 2009-11-07 15:48:46 [Válasz erre: 2016 macskás 2009-11-07 13:49:03]
Ezt az "1943"-at nem értem, hogy kerül ide.
Ezt az "1943"-at nem értem, hogy kerül ide.
2016 macskás 2009-11-07 13:49:03 [Válasz erre: 2006 Búbánat 2009-11-05 00:32:57]
Saljapin 1943-ban már nem élt...
Saljapin 1943-ban már nem élt...
2013 Franca 2009-11-07 09:06:24 [Válasz erre: 2012 tiramisu 2009-11-07 02:24:46]
Ja, az általa felsorolt karmesterek (Molinari-Pradelli,Karajan, Abbado stb.) fülét is minősíti...
Ja, az általa felsorolt karmesterek (Molinari-Pradelli,Karajan, Abbado stb.) fülét is minősíti...
2011 Franca 2009-11-07 00:53:05 [Válasz erre: 2010 tiramisu 2009-11-06 21:11:08]
Ízlések és pofonok...
Ízlések és pofonok...
2010 tiramisu 2009-11-06 21:11:08 [Válasz erre: 2008 Alvaro 2009-11-06 21:04:11]
Vattás a hangja, nem sok a fénye.....
Vattás a hangja, nem sok a fénye.....
2009 álmodó 2009-11-06 21:06:44
2009 :-)
2009 :-)
2008 Alvaro 2009-11-06 21:04:11
Őszintén szólva nem tudom, sokan mit esznek Raimondin... Inkább Gjaurov... Láttam vele interjúkat, szimpatikus ember, jó színész, muzikális is, de nekem, valahogy "kevés" a hangja.
Őszintén szólva nem tudom, sokan mit esznek Raimondin... Inkább Gjaurov... Láttam vele interjúkat, szimpatikus ember, jó színész, muzikális is, de nekem, valahogy "kevés" a hangja.
2007 Franca 2009-11-05 20:57:29 [Válasz erre: 2006 Búbánat 2009-11-05 00:32:57]
Ó-Ó-Ó, hát ezért érdemes volt bekapcsolni a gépet. Köszönöm, hogy feltetted az interjút. Mindig nagyon szerettem Raimondit énekesként basszbariton szerepekben. Kétszer találkoztam is vele, tényleg elbűvölő, kedves ember. Jövőre megnézem Scarpiaként Bécsben, remélem nem jön közbe betegség és nem mondja le.
Ó-Ó-Ó, hát ezért érdemes volt bekapcsolni a gépet. Köszönöm, hogy feltetted az interjút. Mindig nagyon szerettem Raimondit énekesként basszbariton szerepekben. Kétszer találkoztam is vele, tényleg elbűvölő, kedves ember. Jövőre megnézem Scarpiaként Bécsben, remélem nem jön közbe betegség és nem mondja le.
2006 Búbánat 2009-11-05 00:32:57
A mûvészet realitása Négyszemközt Ruggero Raimondival /Új Ember, 2009.10.18./ „Még nem vagyok öregember!"- tiltakozik az olasz Saljapin, aki 1941. október 3-án látta meg a napvilágot Bologna közelében. Még mindig friss, fiatalos, energiával, humorral teli. A Staatsoper Cosí fan tutte előadásán a nézőtéri széksorok között karnyújtásnyira énekelve- gesztikulálva közeli ismerősnek tűnik. Ruggero Raimondi karakter a javából: külsőre kissé Scarpia, beszélgetéskor bölcs és megnyerő Vittoria de Sica, megmosolyogható- sajnálható Mustafa, bűvkörének köszönhetően hetven felé is hiteles Don Giovanni - és örök homo ludens, akiben megmaradt a színpad játszadozó-álmodozó gyermeke. Nem rontotta meg a világ teljesítményés pénzhajhászása, türelmes ember, biztos pillér, akire mindig számítani lehet. - A Tosca Scarpiájaként a veronai Arénában - Szerencsés művésznek mondhatom magam, mert mindig abban a szerepben hiszek, amit éppen énekelek. Volt, aki Falstaffot művészi pályám beteljesedésének találta. De Fülöpöt, Borisz Godunovot, Don Giovannit, Jagót is szívesen énekelem. Különösen kedvesek számomra Rossini buffo-figurái. Az Olasz nő Algírban vagy A török Itáliában módot ad a komikumra, bár e szerepeknek sok drámai, emberi oldala is van. Éppen ez a kihívás: az esendő embert megformálni. - Lehet, hogy a Don Giovanni még ennél is több? Loosey operafilmje bejárta a világot! - Nos, talán igaz. Egy ilyen nagyfiú, mint én, nem várta volna, hogy még „szexinek" is tartsák, ugyanis ezt a jelzőt is megkaptam a „lélegzetelállító" kíséretében. A szerephez valóban fűz valamiféle intim viszony. Oly sokféle interpretációban játszottam már, hogy kifogytam az ötletekből. Ilyenkor jó kissé pihentetni a szerepet, hogy újra elővéve milyen hatást vált ki belőlünk. A megfogalmazás magától adódott. Megfáradt, kiégett, idős Giovannit még nem énekeltem. Lehet, hogy aktuális lenne? Másrészről, még nem vagyok öregember! - Pályakezdése a „véletlen műve volt" vagy „segítséggel" történt? - Valójában a képzőművészet érdekelt, és ha már zene, a zongora. A mammonnal jó viszonyban álló szüleim azonban hallani sem akartak anyagilag ennyire bizonytalan pályáról. Banktisztviselőnek szántak, remélve, majd magasra kapaszkodom a hierarchia létráján. Nagymamám aztán bemutatott Francesco Molinari- Pradellinek. A nagynevű karmester bátran jövendölt: „A fiú a hangjával fog pénzt keresni." Nem igazán hittem jóslatában, de meg akartam úszni a banki kényszermunkát. Rómába kerültem, majd a bolognai Szent Cecília Akadémiára éneket tanulni. Molinari-Pradelli pedig sokat segített hangom óvatos felépítésében, a szerepek ésszerű megválasztásában. Ő hívott meg később Don Giovanniként Bolognába, 1968-69-ben a Lucrezia Borgia előadására. A Metropolitanben 1970-ben debütáltam. - Azért választotta az énekesi pályát, mert másképp viszonyult a pénzhez, mint szülei? - Ezt azért nem mondanám! A pénzt számolatlanul szeretem, a matematika ugyanis nem erős oldalam. Hála Istennek, futja annyira, hogy családommal több évtizede Monte- Carlóban élek! - Korán kezdte énekelni a nagy szerepeket, valójában a színpadon tanulta az éneklés mesterségét. - Bár remek tanáraimmal igazán szerencsés voltam, az énekes az iskolapadban keveset tanul: technikát talán, elméleti háttérismeretet, zenetörténetet, operairodalmat. Az interpretáció művészetét, a hangjegyekkel való expresszív munkát Maria Teresa Pediconinak köszönhettem. De az igazi tudást a nagy énekesek társaságában sajátítottam el. Fascioninak hívták színész-mesteremet, aki megtanított, hogy az éneklés ne csak zenélés legyen számomra, hanem helyesen mozogjak a színpadon. Vagyis hogy az éneket más „ábrázolásművészeti elemnek" is kísérnie kell. Az operaénekes személyiség egy adott történetben elhelyezve, akinek a színpadról nemcsak hangjával, de mozgásával is közvetíteni kell a mondanivalót. - Kik voltak azok a karmesterek, akiktől tanult és akiket emberileg, művészileg is kedvelt? - Claudio Abbadóval sokat dolgoztam, tanáromnak és barátomnak vallom őt. De Claudio nem szeret beszélni. Annál többet mond a kezével, mozdulataival, egész zenei gyakorlatával. Karajannal azért nevezném fantasztikusnak az együttműködést, mert megtanított a hangok színére. Ahogy briliánsan játszó berlini filharmonikusai a pianókat és pianissimókat kezelik, életre keltik a mesterműveket. Engem is bátorított a piano-éneklésre, ami a zenei színskálámat szélesítette. Ez a művészet nemcsak sok énekes, de sok karmester számára is ismeretlen ma. Általános problémának látom, hogy a nagy operaházak gyorsan felfedeznek tehetségeket, favorizálják, új és újabb szerepekre kényszerítik őket, mert nevük jó nézettséget biztosít, a közönség pedig nem kritikus, csak tapsol. Az énekes viszont, ha nem elég megalapozott a technikája, könnyen bajba kerülhet a hangjával. Mindez a legtöbb karmestert nem érdekli. A fiatal énekművész manapság jó, ha az összpróbán találkozik a dirigenssel. Abbado, Mehta - mint anno Toscanini - heteken át foglalkoztak velünk zongorakísérettel. Ma sok karmester különbséget sem tud tenni igazán bariton és basszbariton között. Zongorapróbák pedig nincsenek. - Ön nemcsak játssza, de át is érzi, elemzi az énekelendő figurát. - Leginkább Mózes szerepében. Katolikus vagyok, a téma vallástörténetileg is érdekelt. Pier Luigi Pizzi müncheni rendezésében azonban már szinte sok volt a misztikumból. Megborzongatott az akarat és erő érző embere Mózes figurájában. Vagy Fülöp királyként szinte elborzasztott a hatalom tragikus megfogalmazódása, a hatalmas király frusztrált magáramaradottsága, aki saját akaratból vagy kényszerűségből képes volt saját fia ellen cselekedni. De jó, hogy engem ilyentől megkímélt a sors! Scarpiát viszont kevésbé vettem tragikusra, mint amilyen. Ő tehetséges politikus: letérdel a Madonna előtt, de kínozza a rabokat. Jéghideg számítással tökéletes sakkjátszmában irányítja a sors fordulatait. Úgy játszik Toscával, mint macska az egérrel. Pechére mégis rajtaveszt. A szerep emberileg meggyötör, hangilag igénybe vesz. - Nem látni különösebben formabontó produkciókban... - Nem kell mindenkinek mindent elénekelni. Én szeretem az álmokat, a szép kosztümöket, a színpadi hatást, tüzet-vizet, a fantáziadús színpadképeket. A mindenáron történő modernkedés csak a tartalom vesztéséhez vezet. Az „akciónak" az énekben kell megfogalmazódnia. Az operaműfaj számomra egy álom, és mivel a belcanto műfajából jövök, a modern operához nincs is affinitásom. Amit viszont csinálok, azt perfekcionista módon igyekszem csinálni. Caruso, Saljapin, Callas tudták igazán, mi is a cantante espressivo, ők karizmatikus művészek voltak. Számomra ez a művészet realitása. A nézőtérről pedig nem kapod vissza mindig üzeneted. Sokan csak a spektákulumra figyelnek. A hétköznapok realitását ezzel szemben csöndes családi körben, feleségemmel, négy gyermekemmel szeretem, és még mindig bizakodón tekintek előre! Reviczky Katalin (Bécs)
A mûvészet realitása Négyszemközt Ruggero Raimondival /Új Ember, 2009.10.18./ „Még nem vagyok öregember!"- tiltakozik az olasz Saljapin, aki 1941. október 3-án látta meg a napvilágot Bologna közelében. Még mindig friss, fiatalos, energiával, humorral teli. A Staatsoper Cosí fan tutte előadásán a nézőtéri széksorok között karnyújtásnyira énekelve- gesztikulálva közeli ismerősnek tűnik. Ruggero Raimondi karakter a javából: külsőre kissé Scarpia, beszélgetéskor bölcs és megnyerő Vittoria de Sica, megmosolyogható- sajnálható Mustafa, bűvkörének köszönhetően hetven felé is hiteles Don Giovanni - és örök homo ludens, akiben megmaradt a színpad játszadozó-álmodozó gyermeke. Nem rontotta meg a világ teljesítményés pénzhajhászása, türelmes ember, biztos pillér, akire mindig számítani lehet. - A Tosca Scarpiájaként a veronai Arénában - Szerencsés művésznek mondhatom magam, mert mindig abban a szerepben hiszek, amit éppen énekelek. Volt, aki Falstaffot művészi pályám beteljesedésének találta. De Fülöpöt, Borisz Godunovot, Don Giovannit, Jagót is szívesen énekelem. Különösen kedvesek számomra Rossini buffo-figurái. Az Olasz nő Algírban vagy A török Itáliában módot ad a komikumra, bár e szerepeknek sok drámai, emberi oldala is van. Éppen ez a kihívás: az esendő embert megformálni. - Lehet, hogy a Don Giovanni még ennél is több? Loosey operafilmje bejárta a világot! - Nos, talán igaz. Egy ilyen nagyfiú, mint én, nem várta volna, hogy még „szexinek" is tartsák, ugyanis ezt a jelzőt is megkaptam a „lélegzetelállító" kíséretében. A szerephez valóban fűz valamiféle intim viszony. Oly sokféle interpretációban játszottam már, hogy kifogytam az ötletekből. Ilyenkor jó kissé pihentetni a szerepet, hogy újra elővéve milyen hatást vált ki belőlünk. A megfogalmazás magától adódott. Megfáradt, kiégett, idős Giovannit még nem énekeltem. Lehet, hogy aktuális lenne? Másrészről, még nem vagyok öregember! - Pályakezdése a „véletlen műve volt" vagy „segítséggel" történt? - Valójában a képzőművészet érdekelt, és ha már zene, a zongora. A mammonnal jó viszonyban álló szüleim azonban hallani sem akartak anyagilag ennyire bizonytalan pályáról. Banktisztviselőnek szántak, remélve, majd magasra kapaszkodom a hierarchia létráján. Nagymamám aztán bemutatott Francesco Molinari- Pradellinek. A nagynevű karmester bátran jövendölt: „A fiú a hangjával fog pénzt keresni." Nem igazán hittem jóslatában, de meg akartam úszni a banki kényszermunkát. Rómába kerültem, majd a bolognai Szent Cecília Akadémiára éneket tanulni. Molinari-Pradelli pedig sokat segített hangom óvatos felépítésében, a szerepek ésszerű megválasztásában. Ő hívott meg később Don Giovanniként Bolognába, 1968-69-ben a Lucrezia Borgia előadására. A Metropolitanben 1970-ben debütáltam. - Azért választotta az énekesi pályát, mert másképp viszonyult a pénzhez, mint szülei? - Ezt azért nem mondanám! A pénzt számolatlanul szeretem, a matematika ugyanis nem erős oldalam. Hála Istennek, futja annyira, hogy családommal több évtizede Monte- Carlóban élek! - Korán kezdte énekelni a nagy szerepeket, valójában a színpadon tanulta az éneklés mesterségét. - Bár remek tanáraimmal igazán szerencsés voltam, az énekes az iskolapadban keveset tanul: technikát talán, elméleti háttérismeretet, zenetörténetet, operairodalmat. Az interpretáció művészetét, a hangjegyekkel való expresszív munkát Maria Teresa Pediconinak köszönhettem. De az igazi tudást a nagy énekesek társaságában sajátítottam el. Fascioninak hívták színész-mesteremet, aki megtanított, hogy az éneklés ne csak zenélés legyen számomra, hanem helyesen mozogjak a színpadon. Vagyis hogy az éneket más „ábrázolásművészeti elemnek" is kísérnie kell. Az operaénekes személyiség egy adott történetben elhelyezve, akinek a színpadról nemcsak hangjával, de mozgásával is közvetíteni kell a mondanivalót. - Kik voltak azok a karmesterek, akiktől tanult és akiket emberileg, művészileg is kedvelt? - Claudio Abbadóval sokat dolgoztam, tanáromnak és barátomnak vallom őt. De Claudio nem szeret beszélni. Annál többet mond a kezével, mozdulataival, egész zenei gyakorlatával. Karajannal azért nevezném fantasztikusnak az együttműködést, mert megtanított a hangok színére. Ahogy briliánsan játszó berlini filharmonikusai a pianókat és pianissimókat kezelik, életre keltik a mesterműveket. Engem is bátorított a piano-éneklésre, ami a zenei színskálámat szélesítette. Ez a művészet nemcsak sok énekes, de sok karmester számára is ismeretlen ma. Általános problémának látom, hogy a nagy operaházak gyorsan felfedeznek tehetségeket, favorizálják, új és újabb szerepekre kényszerítik őket, mert nevük jó nézettséget biztosít, a közönség pedig nem kritikus, csak tapsol. Az énekes viszont, ha nem elég megalapozott a technikája, könnyen bajba kerülhet a hangjával. Mindez a legtöbb karmestert nem érdekli. A fiatal énekművész manapság jó, ha az összpróbán találkozik a dirigenssel. Abbado, Mehta - mint anno Toscanini - heteken át foglalkoztak velünk zongorakísérettel. Ma sok karmester különbséget sem tud tenni igazán bariton és basszbariton között. Zongorapróbák pedig nincsenek. - Ön nemcsak játssza, de át is érzi, elemzi az énekelendő figurát. - Leginkább Mózes szerepében. Katolikus vagyok, a téma vallástörténetileg is érdekelt. Pier Luigi Pizzi müncheni rendezésében azonban már szinte sok volt a misztikumból. Megborzongatott az akarat és erő érző embere Mózes figurájában. Vagy Fülöp királyként szinte elborzasztott a hatalom tragikus megfogalmazódása, a hatalmas király frusztrált magáramaradottsága, aki saját akaratból vagy kényszerűségből képes volt saját fia ellen cselekedni. De jó, hogy engem ilyentől megkímélt a sors! Scarpiát viszont kevésbé vettem tragikusra, mint amilyen. Ő tehetséges politikus: letérdel a Madonna előtt, de kínozza a rabokat. Jéghideg számítással tökéletes sakkjátszmában irányítja a sors fordulatait. Úgy játszik Toscával, mint macska az egérrel. Pechére mégis rajtaveszt. A szerep emberileg meggyötör, hangilag igénybe vesz. - Nem látni különösebben formabontó produkciókban... - Nem kell mindenkinek mindent elénekelni. Én szeretem az álmokat, a szép kosztümöket, a színpadi hatást, tüzet-vizet, a fantáziadús színpadképeket. A mindenáron történő modernkedés csak a tartalom vesztéséhez vezet. Az „akciónak" az énekben kell megfogalmazódnia. Az operaműfaj számomra egy álom, és mivel a belcanto műfajából jövök, a modern operához nincs is affinitásom. Amit viszont csinálok, azt perfekcionista módon igyekszem csinálni. Caruso, Saljapin, Callas tudták igazán, mi is a cantante espressivo, ők karizmatikus művészek voltak. Számomra ez a művészet realitása. A nézőtérről pedig nem kapod vissza mindig üzeneted. Sokan csak a spektákulumra figyelnek. A hétköznapok realitását ezzel szemben csöndes családi körben, feleségemmel, négy gyermekemmel szeretem, és még mindig bizakodón tekintek előre! Reviczky Katalin (Bécs)
2005 szivárványarc 2009-11-04 14:54:24 [Válasz erre: 2003 Sieglinde_ 2009-10-12 22:04:25]
Alátámasztanám,IAN BOSTRIDGE szenzációs,aki nem ismerné,üsse be a nevét a 'youtube'-on,ajánlanám töle Schubert:der Zwerg c.dalát!
Alátámasztanám,IAN BOSTRIDGE szenzációs,aki nem ismerné,üsse be a nevét a 'youtube'-on,ajánlanám töle Schubert:der Zwerg c.dalát!
2004 Sieglinde_ 2009-10-13 21:30:21
(Igaz is, a topiccímből hiányoznak a kőfaragók és a balett-táncosok...)
(Igaz is, a topiccímből hiányoznak a kőfaragók és a balett-táncosok...)
2003 Sieglinde_ 2009-10-12 22:04:25
Újabb keletű kedvencek... Stephen Milling - aranyos, naiv, szeretnivaló Fasolt. Ha én lennék Freia... :) Amúgy meg brutális vadállat Hunding. Mindezt remek hangon. És állítólag Fülöpnek is jó... (de elmennék Koppenhágába... szemét mázlisták) Ian Bostridge - gyönyörű tenorhang és semmi bömbölés. Ezt manapság nem sok énekesről lehet elmondani. Kulturált, úriember, Britten-hang, és még dalokat is tud... pont ez kell ahhoz, hogy szeressek egy tenort. Sten Byriel - szintén a koppenhágai opera embere. Mit mondjak, ritka, hogy én egy Alberichért ennyire odalegyek! Szép hang, és mer énekelni. A legtöbb Albi a nagy karakterizálásban pont ezt felejti el. Meg sármos is, bár ezt igyekeztek fantomos sminkkel ellensúlyozni. Nem annyira új, de Furlanetto mindig újra elbűvöl. Legutóbb éppen azzal, hogy micsoda Főinkvizítor is tud ő lenni, ha éppen nem Fülöp.
Újabb keletű kedvencek... Stephen Milling - aranyos, naiv, szeretnivaló Fasolt. Ha én lennék Freia... :) Amúgy meg brutális vadállat Hunding. Mindezt remek hangon. És állítólag Fülöpnek is jó... (de elmennék Koppenhágába... szemét mázlisták) Ian Bostridge - gyönyörű tenorhang és semmi bömbölés. Ezt manapság nem sok énekesről lehet elmondani. Kulturált, úriember, Britten-hang, és még dalokat is tud... pont ez kell ahhoz, hogy szeressek egy tenort. Sten Byriel - szintén a koppenhágai opera embere. Mit mondjak, ritka, hogy én egy Alberichért ennyire odalegyek! Szép hang, és mer énekelni. A legtöbb Albi a nagy karakterizálásban pont ezt felejti el. Meg sármos is, bár ezt igyekeztek fantomos sminkkel ellensúlyozni. Nem annyira új, de Furlanetto mindig újra elbűvöl. Legutóbb éppen azzal, hogy micsoda Főinkvizítor is tud ő lenni, ha éppen nem Fülöp.
2002 macskás 2009-10-11 21:51:40
2002
2002
2001 piazzetta 2009-09-11 23:25:44 [Válasz erre: 1999 bermuda 2009-09-10 20:24:38]
Hát, igen, ami azt illeti, van személyes ízlés (persze, milyen más lehetne még?), és van közszolgálat, rádió formájában, ahol ettől jó ízlésű ember eltekint, hiszen nem saját maga elfogultságaiban kíván nyilvánosan gyönyörködni, hanem másoknak örömöt szerezni. Nem elég, hogy valamilyen végtelenített magnószalagról (valójában merevlemezről) halljuk évek óta ugyanazokat előadókat(London Mozart Players with Matthias Bamert és még néhány tucat mást), és többnyire ugyanazokkal a művekkel - én már TÖBB TUCATSZOR HALLOTTAM pl. Schumann op. 44 kvintett 3. tételét stb stb unalmas lenne tovább sosolni... Ennél unalmasabb már csak hallgatni, és mérgelődni. De van, ami egyenesen elképeszt, ez pedig a műsorvezetők, akik ugyanahhoz a műhöz nem szégyellik ugyanazokat a gyermeteg történeteket huszadjára is feltálalni. Általános iskolás tanáromtól száz évvel ezelőtt is hallottam már, hogy Bach csak azért nem lett orgonista Lübeckben, mert Buxtehude csúnya leányát kellett volna elvennie. Hogy a fenébe nem unja ezt százszor elmondani humor gyanánt egy ember, aki ráadásul a zeneakadémián tanít. Szerencsételen diákok...Minden zenész ilyen szellemi munícióval van ellátva?
Hát, igen, ami azt illeti, van személyes ízlés (persze, milyen más lehetne még?), és van közszolgálat, rádió formájában, ahol ettől jó ízlésű ember eltekint, hiszen nem saját maga elfogultságaiban kíván nyilvánosan gyönyörködni, hanem másoknak örömöt szerezni. Nem elég, hogy valamilyen végtelenített magnószalagról (valójában merevlemezről) halljuk évek óta ugyanazokat előadókat(London Mozart Players with Matthias Bamert és még néhány tucat mást), és többnyire ugyanazokkal a művekkel - én már TÖBB TUCATSZOR HALLOTTAM pl. Schumann op. 44 kvintett 3. tételét stb stb unalmas lenne tovább sosolni... Ennél unalmasabb már csak hallgatni, és mérgelődni. De van, ami egyenesen elképeszt, ez pedig a műsorvezetők, akik ugyanahhoz a műhöz nem szégyellik ugyanazokat a gyermeteg történeteket huszadjára is feltálalni. Általános iskolás tanáromtól száz évvel ezelőtt is hallottam már, hogy Bach csak azért nem lett orgonista Lübeckben, mert Buxtehude csúnya leányát kellett volna elvennie. Hogy a fenébe nem unja ezt százszor elmondani humor gyanánt egy ember, aki ráadásul a zeneakadémián tanít. Szerencsételen diákok...Minden zenész ilyen szellemi munícióval van ellátva?
2000 eccerű 2009-09-11 09:11:35
2000
2000
1999 bermuda 2009-09-10 20:24:38 [Válasz erre: 1998 piazzetta 2009-09-10 19:41:23]
Teljesen egyetértek megjegyzéseddel, s nem csupán DFD ügyben.... Jómagam ugy gondolom hogy van kb.3-4 énekes,(én az operákat figyelem) akinek albuma a szerkesztők kezeügyében van , s csak őket lehet hallani. Pl.már kivülről fújom, ha Bajazzok prolog, akkor Jose Van Damm , ha tenor akkor Domingo, ha szoprán Gheorghiu ....szeretem őket, de más énekes megismerésére egyszerűen nincs lehetőség.
Teljesen egyetértek megjegyzéseddel, s nem csupán DFD ügyben.... Jómagam ugy gondolom hogy van kb.3-4 énekes,(én az operákat figyelem) akinek albuma a szerkesztők kezeügyében van , s csak őket lehet hallani. Pl.már kivülről fújom, ha Bajazzok prolog, akkor Jose Van Damm , ha tenor akkor Domingo, ha szoprán Gheorghiu ....szeretem őket, de más énekes megismerésére egyszerűen nincs lehetőség.
1998 piazzetta 2009-09-10 19:41:23 [Válasz erre: 1967 appassionato 2009-06-25 13:51:04]
Kedvenc énekesem: Dietrich-Fischer Diskau? Úgy látszik, telnek az évetizedek, – lassan az évszázadok is – , de csak muszáj, hogy mindig ő legyen az első helyen a kedvencek között. Kíváncsi vagyok, máshol is ilyen kultusza van, mint nálunk, Magyarországon. Már ha Magyarország az a Bartók Rádió. Mindenesetre, amíg mindenféle Lied-et, sőt, Mélodie-t-egyebet (külön kiemeli a kritikus az autentikus, idegen nyelvű idiomatikus kiejtést!) kizárólag az ő előadásában lehet hallani évtizedek óta a Bartókon – ha nagy ritkán adnak ilyet –, amíg a Muzsikáló délután örökké önmagát ismétlő műsorvezetőjétől nem egyszer hallottam, hogy „hát nem tudom, de nekem ha dal, akkor Fischer-Disakau”, addig az átlagember el sem tudja képzelni, más is énekelhet jól dalokat. Azt sem, hogy ilyenek több százan lehetnek jelenleg is, elérhető, remek CD-ken. Mindebből semmi nem jut el ide hozzánk, kizárólag a nagy DFD. Megkockáztatom, a francia mélodie-nak nem ő a legautentikusabb előadója, sem a Kékszakállúé magyarul stb stb. Minden zsenialitása ellenére, sőt, minden kiveséző, szótagoló, olykor szájbarágó éneklése ellenére, sokszor volt az a benyomásom őt hallgatva, hogy iskolapadban ülök, de olyan is, hogy totális félreértés áldozata, nem is érti, mit énekel, vagy teljesen félreérti.
Kedvenc énekesem: Dietrich-Fischer Diskau? Úgy látszik, telnek az évetizedek, – lassan az évszázadok is – , de csak muszáj, hogy mindig ő legyen az első helyen a kedvencek között. Kíváncsi vagyok, máshol is ilyen kultusza van, mint nálunk, Magyarországon. Már ha Magyarország az a Bartók Rádió. Mindenesetre, amíg mindenféle Lied-et, sőt, Mélodie-t-egyebet (külön kiemeli a kritikus az autentikus, idegen nyelvű idiomatikus kiejtést!) kizárólag az ő előadásában lehet hallani évtizedek óta a Bartókon – ha nagy ritkán adnak ilyet –, amíg a Muzsikáló délután örökké önmagát ismétlő műsorvezetőjétől nem egyszer hallottam, hogy „hát nem tudom, de nekem ha dal, akkor Fischer-Disakau”, addig az átlagember el sem tudja képzelni, más is énekelhet jól dalokat. Azt sem, hogy ilyenek több százan lehetnek jelenleg is, elérhető, remek CD-ken. Mindebből semmi nem jut el ide hozzánk, kizárólag a nagy DFD. Megkockáztatom, a francia mélodie-nak nem ő a legautentikusabb előadója, sem a Kékszakállúé magyarul stb stb. Minden zsenialitása ellenére, sőt, minden kiveséző, szótagoló, olykor szájbarágó éneklése ellenére, sokszor volt az a benyomásom őt hallgatva, hogy iskolapadban ülök, de olyan is, hogy totális félreértés áldozata, nem is érti, mit énekel, vagy teljesen félreérti.
1997 Kanteletar 2009-08-30 23:01:45 [Válasz erre: 1995 tiramisu 2009-08-30 22:40:55]
No de kérem, mindenkit érhet balett-est!
No de kérem, mindenkit érhet balett-est!
1996 macskás 2009-08-30 22:43:49 [Válasz erre: 1995 tiramisu 2009-08-30 22:40:55]
:)))))))))))))))))))))))
:)))))))))))))))))))))))
1995 tiramisu 2009-08-30 22:40:55 [Válasz erre: 1994 macskás 2009-08-30 22:28:35]
Nem-nem! DALET és BALESTT (mert múltidő !)
Nem-nem! DALET és BALESTT (mert múltidő !)
1994 macskás 2009-08-30 22:28:35 [Válasz erre: 1991 Kanteletar 2009-08-30 18:52:51]
A hosszabb szó: operabalett:))))
A hosszabb szó: operabalett:))))
1991 Kanteletar 2009-08-30 18:52:51 [Válasz erre: 1990 tiramisu 2009-08-30 18:06:50]
De kár, hogy javítottad! A DALET majdnem olyan volt, mint a BALET(t), és a csilláron lógáshoz nagyon jól hozzá lehetett képzelni... :))
De kár, hogy javítottad! A DALET majdnem olyan volt, mint a BALET(t), és a csilláron lógáshoz nagyon jól hozzá lehetett képzelni... :))
