Bejelentkezés Regisztráció

Edita Gruberova


280 Búbánat 2005-08-18 10:44:16 [Válasz erre: 265 Beatrice 2005-08-17 13:22:17]
A belinkelt cikkben közölt adatokat pontosítanom kell, illetve kiegészítem – már ami Donizettit illeti. A Stuart Mária nem 1835-ben, hanem 1834-ben keletkezett. A komponista felesége, Virginia 1837 júliusában, gyermekágyban halt meg, miután a harmadik magzatuk is halva született. És e megrendítő gyásza közben érlelődött az újabb remekmű: Roberto Devereux, amelynek a bemutatója 1837. október 28-án volt. Szinte hihetetlen, hogy az előző évi családi tragédiák közepette volt lelkiereje két vígoperával is foglalkoznia: A csengő (bemutató: 1836. június 1.) és a Betly (bemutató: 1836. augusztus 21.). Intermezzo: a Pia de Tolomei 1837. február 18-i bemutatója Velencében. Akkor még teli reménnyel, hogy feleségével és születendő gyermekükkel eljön a közös boldogság. Érdemes leveleit elolvasni ebből az időszakból: a fájdalom, a lesújtás, az önvád, önmarcangolás keveredik benne a reménnyel, a következő megírandó operák, témák, dallamfoszlányok ingerével. Mindig van valami, ami serkenti őt (szerződések, vállalt kötelezettségek, határidők), talán előremenekülés, a folyamatos munkába temetkezés, tudván, hogy benne is bujkál a kór, és nála is „ketyeg” az óra. A zene az, amibe belesűrítette minden örömét és bánatát. Az is megdöbbentő, ahogy a szituáció ismétli önmagát: három évvel később, 1839-ben, Verdi is hasonló családi tragédiák közepette írta meg vígoperáját, A pünkösdi királyságot…

279 Orfeusz 2005-08-17 22:39:53 [Válasz erre: 278 janomano 2005-08-17 20:27:33]
..csak számomra, ezen esetben Gruberova, alakításával és ijesztő kinézetével széppé válik, ezért nem szeretem ha ilyenkor elkezdik elemezgetni milyen ronda is..persze Erzsébet királynőként nem is lehetne az..de azáltal, hogy énekel az egész magasztossá és \"széppé\" válik..és sztem rendjén is van

278 janomano 2005-08-17 20:27:33 [Válasz erre: 277 telramund 2005-08-17 20:09:58]
A színház semmi esetre sem csak szép, kecses, graciőz dolgok helye. Thomas Mann szerint a színészekben (nb. operaénekesekben) kell, hogy legyen valami ősi, ösztönös, robosztusság, primitívség (itt nem a dehonesztáló értelemben kell érteni, inkább egyszerűség), valami elemi erejű. Ami átjön. Ha nincs, akkor megette a franc! :-)

277 telramund 2005-08-17 20:09:58 [Válasz erre: 275 janomano 2005-08-17 19:24:10]
\"hogy ijesztő legyen\" a rendező és Gruberova szándéka az és ez teljes mértékben le is jön a szinpadról,hogy a királynő egy magányos, csúnya ,reményvesztett asszony aki küzd az öregség dillemáival.Shokkoló hatású jelent Bécsben, Münchenben és Züricben is. Számomra a legmegrenditőbb a zürichi rendezés volt ahol egy hatalmas tükröt eresztenek le a szinpad elejésre Gruberova és a közönség közé és e tükör előtt letépve eszeveszett fájdalmában ékszereit ,haját ott áll megsemmisülve önön tragikus képmása előtt. Gruberova ezt felvállalta és mert iszonyatosan kinézni úgy ,hogy a nézők megborzongtak a jelenet hatásától.A szinház egyik nagy pillanata volt.Tökéletes!Felejthetetlen! A müvészbejárón pedig kijött egy sugárzó elegáns hölgy az utolérhetetlen mosolyával....

276 telramund 2005-08-17 20:00:23 [Válasz erre: 273 janomano 2005-08-17 18:39:12]
Jó ötlet volt idetenni

275 janomano 2005-08-17 19:24:10 [Válasz erre: 274 Orfeusz 2005-08-17 19:16:30]
Ha jól kapisgálom, itt pont az a lényeg és a rendezői szándék, hogy ijesztő legyen, nem?

274 Orfeusz 2005-08-17 19:16:30
Úgy látszik ezen a fórumon nem lehet képeket közzétenni, mert rögtön jönnek az ízetlen megjegyzések..és nem kezdek bele megint fejtegetésembe az operai szépségről.. még egyszer kérem az érintetteket, hogyha látnak egy képet a Művésznőről inkább ne nézzék meg, vagy ne kommentálják Engem egyáltalán nem zavar, ha vki nem szereti az általam szeretett énekesnőt, de ha van megjegyzése, azt emberi módon fogalmazza meg és a külsejéről ne tegyen semmilyen negatív hozzászólást és hazugságokat se állítson Részemről ezt befejeztem.

273 janomano 2005-08-17 18:39:12 [Válasz erre: 272 telramund 2005-08-17 18:28:38]
[url]http://www.luminarium.org/renlit/elizface.htm;Elizabeth[/url]

272 telramund 2005-08-17 18:28:38 [Válasz erre: 270 janomano 2005-08-17 18:24:07]
Tudom ajánlani az angol képes törénelmi enciklopédiát ahol I Erzsébetről számos kép van azok is nagyon komolyak.

271 telramund 2005-08-17 18:26:46 [Válasz erre: 269 69 2005-08-17 17:25:44]
Jogos észrevétel!Akinek egyébként is van egy pici affinitása a muzsikához-csak várhatja-mert muzsikát fog hallani és ha még anyagi áldozatot is hoz életében lehet elöször meggyőződhet arról,hogy nem egy \"nagymama\" fog énekelni-sem HANGBAN sem KÜLLEMBEN...

270 janomano 2005-08-17 18:24:07 [Válasz erre: 265 Beatrice 2005-08-17 13:22:17]
Nagyon komoly kép! :-)))

269 69 2005-08-17 17:25:44 [Válasz erre: 268 Orfeusz 2005-08-17 17:12:06]
):-)))))))))

268 Orfeusz 2005-08-17 17:12:06 [Válasz erre: 267 69 2005-08-17 16:28:14]
Nem igaz,hogy nem lehet békénhagyni ezt a fórumot!! 69, miért nem bírsz leszállni Gruberova kinézetéről..azt hogy nem szereted, sőt utálod tudja már mindenki, és nagyon zavaró, hogy az általam létrehozott fórumon nem lehet semmi jót mondani, mert mindig jösz és teszel vmi megjegyzést. Ha nem szereted, kérlek akkor ne írj.

267 69 2005-08-17 16:28:14 [Válasz erre: 265 Beatrice 2005-08-17 13:22:17]
Jaj,a nagymamám is leveszi néha a parókáját.Ezt a hasonlatosságot!

266 Orfeusz 2005-08-17 15:13:37 [Válasz erre: 265 Beatrice 2005-08-17 13:22:17]
hujjj de várom már ezt a koncertet..!!

265 Beatrice 2005-08-17 13:22:17 [Válasz erre: 224 telramund 2005-08-12 15:07:14]
A [url]http://www.hetivalasz.hu/printable.php?chid=11985;cikk[/url] most már a Neten is rajta van. Ismét egy parókalevétel után készült kép. :-) (Természetesen a Roberto Devereux zárójelenetéből.)

264 69 2005-08-16 00:11:56 [Válasz erre: 263 telramund 2005-08-15 18:45:34]
Hát ez a baj,hogy maradsz a magad stílusánál. Az jó,hogy nem olvasol bizonyos nickeket. Már csak az lenne jobb,ha nem írnál! :-)))))))))))))))))

263 telramund 2005-08-15 18:45:34 [Válasz erre: 258 Sesto 2005-08-15 08:37:46]
Sesto Örülök,hogy Te pontosan mindent úgy teszel,úgy irsz még a tévedéseid is,hogy megfeleljenek eme fórum kivánalmainak..Csak igy tovább! Én maradok a magam stilusánál.Nem feltétlen kell elolvasni ha annyira borzaszt.Nálam is előfordul,ha meglátom valaki nickjét aki számomra nem kellemes a csevegésre ,el sem olvasom.Ennyi és nem több....

262 69 2005-08-15 16:48:02 [Válasz erre: 261 parampampuli 2005-08-15 16:15:02]
:-))))))))))))

261 parampampuli 2005-08-15 16:15:02 [Válasz erre: 259 69 2005-08-15 10:50:32]
Érdekes... én pont ebben az Varázsfuvolában nem találtam kiemelkedönek, noha tudom, hogy a szakma nagyon elismeri. (Abban a felvételben nekem Gedda a felülmúlhatatlan.) Hiába,no, ízlésekröl nem lehet/érdemes vitatkozni: hódolat és dicsöség a nagyszerü Lucia Poppnak, nyugodjon békében! De azért hadd szerethessem Gruberovát (is)....!!

260 Orfeusz 2005-08-15 15:58:47
A fórumot én azért hoztam létre, hogy itt lehessen \"büntetlenül\" dicsérni és leírni a pozítiv véleményeket Gruberováról, nem azért, hogy folytassuk az Opernglasban megkezdett marakodást. Én nem megyek más énekes fórumába szapulni és lehordani az énekeseket, el kell fogadni egymás ízlését, sztem ez nem olyan nagy kérés.

259 69 2005-08-15 10:50:32 [Válasz erre: 255 parampampuli 2005-08-15 08:25:58]
Ha hallottad pl. 60-as évekbeli Klempereres Éj királynőjét (ami szerintem kimondható: a legjobb a hangfelvételek eddigi történetében),vagy hallottad élőban Grófnéként, nem mondanál ilyen... nem kiemelkedő véleményt...

258 Sesto 2005-08-15 08:37:46 [Válasz erre: 254 frushena 2005-08-15 08:25:15]
...ahogy irtam, Telramundnak & Co. még nem igen tünt fel \"mire szolgál valójában a fórum\"=véleményeket kicserérlni, érvelni, ellenérveket felsorakoztatni, akár vitatkozni is=KOMMUNIKÁLNI! (A másik torkának neki esni, azt a legegyszerübb!)

257 Sesto 2005-08-15 08:30:16 [Válasz erre: 255 parampampuli 2005-08-15 08:25:58]
...az a lényeg, hogy Ti viszont-ami szerintetek \"stilusérzéknek\" számit,...nos abból Nektek egészen biztosan nagykanállal jutott!... S mindenki más, aki \"más véleményt képvisel\" annak se stilusérzéke se hallása etc.... Hmmmm... Érdekes látásmód,...csak kicsit szögletes, hadd ne mondjam: szemellenzös!

256 parampampuli 2005-08-15 08:28:36 [Válasz erre: 241 Pontrabló Géza 2005-08-14 11:54:32]
Biztos lehetsz benne, hogy \"A\" világraszóló pozsonyi szoprán nem halt meg. Él,hála Istennek, és énekel!!!!! Adja Isten, hogy tegye is sokáig!! Ettöl függetlenül természetesen Lucia Poppért valóban nagy kár, mert nem csak kitünö énekes, hanem rokonszenves, mélyen emberi müvész is volt.

255 parampampuli 2005-08-15 08:25:58 [Válasz erre: 242 Sesto 2005-08-14 18:27:41]
Hát stílusérzékböl nem sok jutott nektek: pont egy Gruberova fórumon morfondíroztok azon, hogy miért van neki, fóruma, illetve, hogy másnak miért nincs! Csináljatok, édeseim!! Egyébként pedig ne túlozz Sesto: Lucia Popp egy nagyszerü énekesnö volt, én szerettem sokmindenben -- de nem mindenben, mert is is énekelt össze-vissza mindent, ha nem volt neki való, akkor is -- de pótolhatatlan ürt nem hagyott maga után. Arra a szerepkörre, amit ö a fachváltás után énekelt, tömött sorban állnak az énekesnök, és nem is rosszak. A pálya korai szakaszában készített felvételei pedig a jó, de nem kiemelkedQ katagóriába tartoznak.

254 frushena 2005-08-15 08:25:15 [Válasz erre: 252 Sesto 2005-08-15 07:40:09]
Nem vagyok felháborodva Sesto kedves! Csak nem értem, mire jó az, ha állandó jelleggel szapulnak valakit. És ha esetleg az Ő kedvencéről esik szó és valaki rosszat mer írni az aztán ..... reszkessen.

253 Sesto 2005-08-15 07:51:20
...jut eszembe,...hogy is van az \"Örülési jelenet\"(=Lucia) második tételének bevezetö sora magyarul(?) \"Ardon g´lincensi...\" Ha jól emlékszem: \"Tömjénfüst árad...\"-hát akkor ez most passzol! ;-)))

252 Sesto 2005-08-15 07:40:09 [Válasz erre: 251 frushena 2005-08-14 23:44:55]
...tudod Frushena Telramund leglább két dolgot képtelen felfogni, és ezen abszolút fölösleges \"felháborodni\" vagy hasonlók: 1., minden egyes fórum(=és ez nyilván nem csak nevesitett fórumokról szól-mint pl. Rost, Gruberova, Callas, Bartoli etc.) arra szolgál, hogy bárki, bármikor közzétegye SAJÁT véleményét-ami mások számára ezért v. azért talán mégis érdekes lehet,...még akkor is, ha \"helyenként vélemények ütköztetéséröl is van szó\"=ergo, egy fórum-és ezen esetben egy \"nevesitett fórum\" nehogy már csak arról szóljon, hogy az adott Müvészt \"ki és mikor tudja jobban ajnározni/tömjénezni\"-és ebben a többi fórumtársat felüllicitálni!... (=Telramundnak nem tünt még fel ezek szerint: hogy elvakult akciói és kiruhanásai a \"Nem-szeretem-az-egyébként-kötelezö-értelemben-szeretni-KELL-Gruberova-t-csapat\"(=mert ilyen is van és azok is emberek lennének!) csupán ellenérzéseket, mi több az adott Müvész személye ellen forduló indulatokat vált ki !... Állandó csapkodás, és rögtön a \"másra mutogatás\" stb. :-((( 2., Másrészt kétlem, hogy Gruberova-nak,-ill. egy olyan kaliberü Müvésznek mint ö, függetlenül attól, hogy ki imádja, netán utálja, szüksége lenne ilyen jellegü és mértékü \"védelemre\"... (?)

251 frushena 2005-08-14 23:44:55 [Válasz erre: 247 telramund 2005-08-14 21:32:40]
őt is lehessen ócsárolni Ne haragudj megjegyzésemért, de Te mit csinálsz a Rost fórumban?

250 Sesto 2005-08-14 21:36:58 [Válasz erre: 247 telramund 2005-08-14 21:32:40]
...sajnálom, hogy már megint üldözési mániában szenvedsz és énekeseket emlegetsz, akikröl speciell megint csak szó sem volt!...

249 Sesto 2005-08-14 21:35:02 [Válasz erre: 248 telramund 2005-08-14 21:34:06]
...ez nem érv, már megbocsáss!...

248 telramund 2005-08-14 21:34:06 [Válasz erre: 246 Sesto 2005-08-14 20:55:38]
Bocsi de a Callas azért mégicsak a Callas volt......korszakalkotó müvész...

247 telramund 2005-08-14 21:32:40 [Válasz erre: 246 Sesto 2005-08-14 20:55:38]
\"Mivel Lucia P. sokkal univerzálisabb egyénisége volt az operaéletnek, mint egyesek......\" .... az egyesek esetében gondolom E.Mosucra gondoltál.... ..Már nyithatnál Neki egy forumot,hogy őt is lehessen ócsárolni mint Gruberovát teszik itt néhányan...

246 Sesto 2005-08-14 20:55:38 [Válasz erre: 244 telramund 2005-08-14 20:40:05]
...nézd Telramund a Te \"jóváhagyásodról\" szivesen lemondok, tehát köszönöm!... :-) És még vmi., már megbocsáss, de pl. Callas sincs egy jó pár éve(=több mint 25 éve!) közöttünk, neki is van saját fóruma! Mivel Lucia P. sokkal univerzálisabb egyénisége volt az operaéletnek, mint egyesek,...igy gondolom-ezen az alapon- egy topic neki is jogosan jár! Nins felölem kétségem, hogy lenne annyi hozzászolás, mint más fórumok esetén: néha gyakrabban, néha kevesebb alkalommal, ez már csak a sajátos dinamikája minden Momus-fórumnak!

245 telramund 2005-08-14 20:41:59 [Válasz erre: 240 69 2005-08-14 00:04:07]
Neked lágéd legfeljebb ott van ahol ki van irva,hogy OO.

244 telramund 2005-08-14 20:40:05 [Válasz erre: 242 Sesto 2005-08-14 18:27:41]
Okos Sesto!Hány énekesnő és énekesnek nincs önálló foruma még az élők közül sem. Gruberova van olyan klasszis,hogy valaki érdemesenk találta fórumot nyitni. Azt,hogy még él talán nem kéne rovására irni hanem örülni hogy itt van és sok sok boldogságot okoz a hallgatóinak. Lucia Popp persze szintén egy kiválóság volt ,nagyszerü művész de gondolod lenne annyi hozzászólás mibvel méár nem müködik?

243 Sesto 2005-08-14 18:33:04 [Válasz erre: 241 Pontrabló Géza 2005-08-14 11:54:32]
PS.: \"néhány éve\",...sajnos immáron 12 éve (=1993. nov.12.) nincs köztünk L. Popp!... :-((( Abban az évben \"tarolt a kaszás\": Arleen Augér, Tatiana Troyanos itt hagytak minket örökre: egytöl-egyig zseniális müvészek, túlontúl fiatalaon kellett távozniuk és mindannyian karrierjük zenitjén lett kiszakitva az élök soraiból!

242 Sesto 2005-08-14 18:27:41 [Válasz erre: 241 Pontrabló Géza 2005-08-14 11:54:32]
CSATLAKOZOM AZ ELÖTTEM SZÓLÓHOZ, ha már Gruberova megért egy önálló fórumot, akkor a sokoldalú és egyedülálló LUCIA POPP-nak még miért nincs önálló fórum nyitva, aki bizony pótolhatatlan ürt hagyott maga után!...

241 Pontrabló Géza 2005-08-14 11:54:32
Hogyan lehet új fórumot nyitni? Erről a díszdoktoros fotóról jutott eszembe,hogy néhány éve halt meg egy valóban világraszóló nagyságú pozsonyi szoprán,LUCIA POPP. Az ő életműve megérne egy fórumot.Meg jónéhány misét.Igazi nagyívű pálya volt,Éj királynőtől Werdenberg tábornagynéig vagy Figaro grófnéig.

240 69 2005-08-14 00:04:07 [Válasz erre: 236 Orfeusz 2005-08-13 13:18:56]
Igazad van.A háromvonalas magasságokért tényleg abnormálisan sokat fizetnek,akármi is van(vagy nincs) alatta.

239 69 2005-08-14 00:02:08 [Válasz erre: 237 telramund 2005-08-13 15:17:52]
Hát csak hallgasd!Lemezen nekem is hihetetlen középlágém van.... :-)))))))))

238 Sesto 2005-08-13 20:01:54
..te jó Ég, már megint itt van és beindult a \"sz...rdobáló-fórum\"?! Na bravo!... De jó volt már egy kis csend! :-(

237 telramund 2005-08-13 15:17:52 [Válasz erre: 235 69 2005-08-13 11:53:04]
Drága 96 csak rajongj RA-ért főként a középregiszterjéért és minden egyébért én viszont hallgatom Gruberova Normáját abban ugyanis csak csicsergés van semmi közép és mélység....

236 Orfeusz 2005-08-13 13:18:56 [Válasz erre: 235 69 2005-08-13 11:53:04]
Én hallottam a mélységeit is... és én speciel nem a \"háromvonalas csicsergésért\" rajongók-ami egyébként nem igazán vmi olcsó csicsergés

235 69 2005-08-13 11:53:04 [Válasz erre: 234 Orfeusz 2005-08-13 11:49:45]
Bizony,többször\"nem\" hallottam élőben a közép és mély hangjait.Amit hallottam belőle,az viszont időnként kínosan alacsony volt... De érte a háromvonalas csicsergésért rajonganak...

234 Orfeusz 2005-08-13 11:49:45 [Válasz erre: 233 69 2005-08-13 11:47:01]
\"nincs elég közép-és mélylágéja\".. sztem Te nem hallottad élőben még akkor, mert ez természetesen nem igaz.

233 69 2005-08-13 11:47:01 [Válasz erre: 231 telramund 2005-08-13 08:27:00]
Ha már tényleg hallottad élőben Gruberovát,pontosan kell tudnod,hogy Melindához egyáltalán nincs elég közép-és mélylágéja.Nem tudná elénekelni.

232 Orfeusz 2005-08-13 08:28:45 [Válasz erre: 231 telramund 2005-08-13 08:27:00]
Sztem is isteni Melinda lenne..

231 telramund 2005-08-13 08:27:00 [Válasz erre: 230 egy kívülálló 2005-08-13 01:47:41]
Sajnos csak álom-pedig micsoda \"Tisza -parti\"jelenet lett volna vagy \"Ölj meg engem Bánk\".Régebben volt ez irányban aggitáció ,de sajna nem lett eredménye.





A lapunkban megjelent szövegek a Café Momus, vagy a szerző kizárólagos szellemi tulajdonát képezik és szerzői jog védi őket.
A szerkesztőség külön, írásos engedélye nélkül mindennemű (részben vagy egészben történő) sokszorosításuk, felhasználásuk, kiadásuk és terjesztésük tilos.