13 Estelle 2007-02-09 00:04:27 [Válasz erre: 11 egy kívülálló 2007-02-08 23:57:11]
Ha Don Giovanniról van szó, akkor én is megjelenek:-) Virtuálisan, mert egyelőre még néhány országhatár választ el Budapesttől. De holnap este remélem, hogy már a Zeneakadémián hallgatom Brendelt, még akkor is, ha megbotránkoztatom a ruhatárosokat, mert bőrönddel és laptop-hátizsákkal állítok be.

12 egy kívülálló 2007-02-08 23:59:27 [Válasz erre: 10 Estelle 2007-02-08 23:51:04]
Az emlegetett debreceni előadást nem láttam, de mégis igen jól emlékszem rá, mert amikor életemben először és utoljára jártam Debrecenben, tele volt a plakátjaival a város. És akkor még csak Mozart létezet számomra. Ma is a legkedvesebb, de szorosan mögötte ott jönnek mások is. :-))) Három basszusos DG: nagyon érdekes az a felvétel is, amelyiken Polgár László énekli mindhárom szólamot a fináléban - a Hungarotonnál megjelent Mozart-lemezén hallható.

11 egy kívülálló 2007-02-08 23:57:11 [Válasz erre: 10 Estelle 2007-02-08 23:51:04]
Nocsak Estelle, téged is látni néha? :-)))

10 Estelle 2007-02-08 23:51:04 [Válasz erre: 6 Apika 2007-02-08 22:56:52]
Ezt a debreceni előadást sajnos nem láttam, de a felsorolt szereposztás alapján ítélve, biztos jó volt.

9 Estelle 2007-02-08 23:49:38 [Válasz erre: 6 Apika 2007-02-08 22:56:52]
Egy bőrönd a lakás, egy laptop az iroda, és a fél életem európai repülőtereken és repülőgépeken töltőm :-) Ez így enyhe túlzás, de valóban min. 2 hetet külföldön vagyok havonta - ezt munka miatt. De ha a hasznosat össze lehet hozni a kellemessel.... Komolyra fordítva a szót: 3 DG otthoni előadás volt, aztán Bécs, Zürich és Salzburg. (ja, és a felsoroltakat közül egyet sem láttam külföldön, de Húsvétkor az utolsóval kezdem kipipálni a listán levőket:-) Ezt a dvd-t én is ismerem, azt hiszem 87-es Salzburgi Fesztivál. Óriási, amikor a 3 basszus együtt énekel (Burcsuladze a Kormányzó, ha jól emlékszem). De nekem az 54-es salzburgi a kedvencem Siepivel (bár a hölgyek összességében jobbak az előbb említett felvételen).

8 frushena 2007-02-08 23:31:02 [Válasz erre: 0 Momo 2007-02-08 20:16:31]
Felesleges bármit is írni róla ... Talán annyit, hogy : ENNYI !!! Köszi a topicot Momo! Amúgy ma szép sikere volt a Cosínak a MÁO-ban! Kolonits remek formában volt!

7 zsoly 2007-02-08 23:11:22 [Válasz erre: 6 Apika 2007-02-08 22:56:52]
Én láttam a szegedi előadást. Szerintem ötletes rendezés! Színház a színházban, egy nézőtér van a színpadon, és a színpadi nézőtér alsó páholyaiban ül a zenekar. A nyitány alatt megérkeznek a szereplők, mindenki a saját páholyába. Az egész erre a színház-motívumra épül, utána nincs benne semmi különleges, mindenféle bonyolítás nélkül megy a cselekmény nagyon egyszerű kellékekkel. Zeneileg szerintem teljesen rendben volt. Réti Attila kiváló Don Giovanni, Altorjay Tamás nagy sikerrel alakította Leporellót. Vajda Júlia volt Elivra, megbízható, stabil formában. Wittinger Gertrúdnak (Anna) lenyűgöző drámai szopránja van, de sajnos nem tud kicsit sem koloratúrát énekelni, ez a Crudele végére rányomta a bélyegét. Összeségében azonban meggyőző volt az alakítása, nem volt erős karaktere, de nem is volt túljátszva, ami azért Donna Anna esetén gyakran megesik. Szóval a kettő közül én inkább a gyengébb karaktert kedvelem, akkor legalább a zenére meg az éneklésre lehet figyelni :) Egy dolog zavart csak, hogy magyarul énekeltek, amitől ugye elszokik az ember füle, és így először roppant idiótnak hat, de néhány szám után hozzá lehetett szokni. Összességében egy nagyon élvezhető, nem túlagyalt és zeneileg is sokat adó Don Giovanni volt. Örültem neki, hogy Szegeden sikerült egy ilyen előadást kiállítani :)

6 Apika 2007-02-08 22:56:52 [Válasz erre: 2 Estelle 2007-02-08 20:58:20]
:-) Hm, nem semmi. Ezt a tempót nem tudom ki tudná még tartani. Képzelem, emellett akkor még láttad a Carment 5-ször, lehetőleg mindet más földrészen, a Tosca-t, a Nürnbergi-t is vagy 3-4-szer, az Otello-t, a Trisztánt is legalább ennyiszer, és akkor még nem beszéltünk a többiekről. Mikor alszol otthon? Komolyra fordítva, én is nagyon szeretem a D. G.-t, még Prágába is elmentem érte/miatta - sajna, nem tudom ajánlani, még Ködlámpáséknak sem. Amit élőben láttam, mesze a debreceni volt a legjobb(!), valamikor \'98 táján: Kocsár B., Massányi V., Andrejcsik, Bellai E. Komolyan! Kíváncsi vagyok az új szegedi előadásra, hallottam róla ilyet is olyat is. Videón a legnagyobb: Karajan, S. Ramey, F. Furlanetto, Tomowa-Sintow, A. Baltsa, ja és Kathleen Battle!

5 zsoly 2007-02-08 22:56:10 [Válasz erre: 3 Momo 2007-02-08 21:10:45]
Én szerintem az a legnagyobb zenei nagyság, amit nem kell érteni ahhoz, hogy imádd! A Don Giovanni ezek közé tartozik, és még sok más Mozart is. Én kísérletet se teszek rá, hogy megértsem, nem érzem magam kompetensnek. De azt hallom, hogy a legeslegek közül való. :) Ennyi elég, nekem legalább is. Imádom a Don Giovannit, de azért annyit még le kell írnom, hogy nekem a Figaro a szívem legcsücske :) De ez is ízlés dolga, ahogy Estelle írta az előbb a rendezés kapcsán.

4 Estelle 2007-02-08 21:53:29 [Válasz erre: 3 Momo 2007-02-08 21:10:45]
Végül is a kritikus is ember :-), a művészet meg szubjektív. Ha megnézzük pl. a salzburgi Kusej-féle Don Giovanni kritikáit, igen széles palettán mozognak a vélemények. Egyik osztrák lap az írta tavaly, hogy az előadás nem volt méltó a Fesztiválhoz. Ugyanarról az előadásról készült dvd-ről dicshimnuszt zengett egy magyar kritikus. Én pont azt az előadást láttam, amiről a felvétel készült. A rendezést nem tudtam maradéktalanul elfogadni, bár kétségtelenül vannak benne zseniális részek, de az öncélú jelenetek sem hiányoznak belőle.

3 Momo 2007-02-08 21:10:45 [Válasz erre: 0 Momo 2007-02-08 20:16:31]
Persze, lehet, hogy csak úgy vagyok vele, mint Fáy Miki a kritika írással: Amit nem értek, az zseniális, a többit meg halálra fikázom... :-)

2 Estelle 2007-02-08 20:58:20 [Válasz erre: 0 Momo 2007-02-08 20:16:31]
Kedvenc Mozart operám. Tavaly láttam belőle 6 darabot, más-más helyen, és különböző szereposztásokkal. Az etalon számomra a zürichi előadás.

1 janomano 2007-02-08 20:23:34 [Válasz erre: 0 Momo 2007-02-08 20:16:31]
Én azt hittem, te vagy az operák királya! :-) (Klassz hagyomány indul el. Miután már minden jelentős és jelentéktelen operaénekesnek van külön topikja, jöhetnek az operák.)

0 Momo 2007-02-08 20:16:31
Szerintem az operák királya.
Szerintem az operák királya.