Bejelentkezés Regisztráció

Café Momus játék

Mai kérdésünk:

2026-6-12
Melyik jeles magyar együttes dolgozott a Milánói Scalában Caudio Abbado és Jurij Ljubimov irányítása alatt?

A játékban való részvételhez be kell jelentkeznie!

Bejelentkezés



Korábbi feladványaink:

Minden válasz mutatása

2014-10-15 Beérkezett válaszok száma: 11;  Elfogadott válaszok száma: 9
"Én a magyar muzsikában és táncban ideált látok... A mi pompás hadi táncainkat még az ősz férfi is nagy dísszel eljárhatja, s jaj annak, aki Bihari Hatvágásában a Hősdalt nem érti..." - írta a magyar irodalom egyik klasszikusa Széchenyi Istvánhoz egy levelében. Ki lehet Ő?
 Válasz megtekintése
 - Berzsenyi Dániel
 - Berzsenyi Dániel

2014-10-14 Beérkezett válaszok száma: 9;  Elfogadott válaszok száma: 6
Orvosnak készült, majd újságíró és kritikus lett. Két drámáját a Nemzeti Színház is bemutatta, majd az Operaház főrendezője, majd igazgatója lett. Ki lehet Ő?
 Válasz megtekintése
 - Márkus László (1882-1948)
 - Márkus László (1882-1948)

2014-10-13 Beérkezett válaszok száma: 11;  Elfogadott válaszok száma: 11
Korának neves operája elsősorban egy nagy zeneszerzőről szól, az előjáték az említett komponista dallamaira is épül. Az ősbemutatót Bruno Walter vezényelte. Kinek melyik műve lehet ez?
 Válasz megtekintése
 - Hans Pfitzner: Palestrina
 - Hans Pfitzner: Palestrina

2014-10-10 Beérkezett válaszok száma: 3;  Elfogadott válaszok száma: 2
A Budapesten gyakran fellépő világhírű dirigens idős korában egy ízben a Belvárosi Színházban prózai szerepben mutatkozott be: az egész estés programban részleteket szavalt Goethe Faustjából. Ki lehetett Ő?
 Válasz megtekintése
 - Felix Weingartner
 - Felix Weingartner

2014-10-09 Beérkezett válaszok száma: 10;  Elfogadott válaszok száma: 6
Richard Strauss 1930-as pesti vendégjátékának filharmóniai estjén nemcsak vezényelt, hanem két sorozat dal zongorakíséretét is ellátta. Vajon ki énekelt?
 Válasz megtekintése
 - Anday Piroska
 - Anday Piroska

2014-10-08 Beérkezett válaszok száma: 20;  Elfogadott válaszok száma: 15
Beethoven a Diabelli-variációk egyik tételébe egy ismert opera részletét csempészte bele. Kinek melyik művéről lehet szó?
 Válasz megtekintése
 - Mozart Don Giovanni-jából Leporello "Notte e giorno faticar" kezedetű dallamát
 - Mozart Don Giovanni-jából Leporello "Notte e giorno faticar" kezedetű dallamát

2014-10-07 Beérkezett válaszok száma: 14;  Elfogadott válaszok száma: 12
A magyar vígopera szinte ugyanúgy indul, mint a Gianni Schicchi: meghalt valaki. Kinek melyik műve lehet?
 Válasz megtekintése
 - Dohnányi operája, A tenor
 - Dohnányi operája, A tenor

2014-10-06 Beérkezett válaszok száma: 16;  Elfogadott válaszok száma: 15
Két operát rendezett Budapesten Jurij Ljubimov. Melyek voltak ezek?
 Válasz megtekintése
 - A háromgarasos opera (1981, Nemzeti Színház), Don Giovanni (1982, Erkel Színház)
 - A háromgarasos opera (1981, Nemzeti Színház), Don Giovanni (1982, Erkel Színház)

2014-10-03 Beérkezett válaszok száma: 9;  Elfogadott válaszok száma: 9
Az ismert zeneszerző csonkán maradt operáját a halála után bő hatvan évvel egy másik világhírű komponista fejezte be, aki egyébként nem alkotott ebben a műfajban. Kinek melyik operája lehet?
 Válasz megtekintése
 - Weber-Mahler: A három Pinto (bemutató 1888)
 - Weber-Mahler: A három Pinto (bemutató 1888)

2014-10-02 Beérkezett válaszok száma: 5;  Elfogadott válaszok száma: 4
A fiatal magyar falusi tanítónő szólókat énekelgetett a templomban, amikor felfigyeltek rá. Kevés hozzá hasonlóan szédületes nemzetközi karrierrel dicsekedhetünk. Kiről lehet szó?
 Válasz megtekintése
 - Németh Máriáról
 - Németh Máriáról

2014-10-01 Beérkezett válaszok száma: 8;  Elfogadott válaszok száma: 6
Az örmény-szíriai eredetű családból származó szopránénekesnő az USA-ban született és nőtt fel, de igazi nemzetközi karriert Európában ért el, ahova huszonegy évesen költözött. Ki lehet Ő?
 Válasz megtekintése
 - Helen Donath
 - Helen Donath

2014-9-30 Beérkezett válaszok száma: 7;  Elfogadott válaszok száma: 3
Ki komponált két változatban is bölcsődalt Osztrovszkij A vajda című komédiája betétdalaként?
 Válasz megtekintése
 - Mogyeszt Muszorgszkij, "Bölcsődal" (1865) illetve "Aludj, aludj el, parasztfiú" (1870/71) címen
 - Mogyeszt Muszorgszkij, "Bölcsődal" (1865) illetve "Aludj, aludj el, parasztfiú" (1870/71) címen

2014-9-29 Beérkezett válaszok száma: 7;  Elfogadott válaszok száma: 5
A komponista eredeti elképzelései szerint a bevonulásnál a hárfázó Dávid király zászlaja alatt lépked a mindenki által kedvelt főszereplő. Kinek melyik művéről lehet szó?
 Válasz megtekintése
 - Wagner operájának, A nürnbergi mesterdalnokok nyitányában így jellemezte Hans Sachs bejövetelét
 - Wagner operájának, A nürnbergi mesterdalnokok nyitányában így jellemezte Hans Sachs bejövetelét

2014-9-26 Beérkezett válaszok száma: 8;  Elfogadott válaszok száma: 5
A XX. század három jelentős magyar baritonistája, Palló Imre, Svéd Sándor és Losonczy György az egyik klasszikus mű felújításában esténként ugyanabban az operában lépett színre, persze más-más szerepben. Melyik mű lehet ez?
 Válasz megtekintése
 - A Bajazzók 1930-ban, Palló Tonio, Svéd Silvio, Losonczy az Egy pór szerepét énekelte
 - A Bajazzók 1930-ban, Palló Tonio, Svéd Silvio, Losonczy az Egy pór szerepét énekelte

2014-9-25 Beérkezett válaszok száma: 7;  Elfogadott válaszok száma: 5
Az egyik legjelentősebb magyar oratórium ősbemutatója - a budapesti előadást két és fél évvel megelőzve - Londonban volt. Kinek melyik művéről lehet szó?
 Válasz megtekintése
 - Bartók: Cantata profana
 - Bartók: Cantata profana

2014-9-24 Beérkezett válaszok száma: 3;  Elfogadott válaszok száma: 2
Abody Béla a Kelet-Európából a hidegháború kellős közepén kitört és világsztárrá lett tenoristát "fékezhetetlen lendületűnek" írja le. Tényleg szinte minden jelentős operaházban (Bécs, Milánó, New York, Párizs, Salzburg, London) sikerrel fordult meg, de karrierjének egy hangszál-műtét vetett véget a negyvenes évei első felében. Ezután hazája operaházának lett igazgatója, majd később rendezőként és comprimarioként visszatért egykori nyugati sikerei színterére, ott is hunyt el. Ki lehet Ő?
 Válasz megtekintése
 - Dimiter Uzunov (1922-1985), aki a szófiai operaház direktora volt, majd a bécsi Staatsoperből vonult nyugdíjba
 - Dimiter Uzunov (1922-1985), aki a szófiai operaház direktora volt, majd a bécsi Staatsoperből vonult nyugdíjba

2014-9-23 Beérkezett válaszok száma: 12;  Elfogadott válaszok száma: 11
Kikkel kvartettezett együtt Mozart?
 Válasz megtekintése
 - A kvartett így állt fel 1784-ben J. Haydn (1.hegedű), Dittersdorf (2. hegedű), W.A.Mozart (brácsa), Vanhal (cselló)
 - A kvartett így állt fel 1784-ben J. Haydn (1.hegedű), Dittersdorf (2. hegedű), W.A.Mozart (brácsa), Vanhal (cselló)

2014-9-22 Beérkezett válaszok száma: 6;  Elfogadott válaszok száma: 5
A világszerte elismert Wagner-bariton - aki egy ízben ugyanazon előadásban énekelte Amfortas és Klingsor szerepét - a színpadon hunyt el, szívroham vitte el. Ki lehet Ő?
 Válasz megtekintése
 - Hermann Uhde
 - Hermann Uhde

2014-9-19 Beérkezett válaszok száma: 9;  Elfogadott válaszok száma: 6
I. Napóleon koronázásakor az oratórium részleteit, X. Károly koronázásakor a teljes művet adták elő. Ki a komponista?
 Válasz megtekintése
 - Jean-Francois Le Sueur: Oratorio pour le couronnement
 - Jean-Francois Le Sueur: Oratorio pour le couronnement

2014-9-18 Beérkezett válaszok száma: 8;  Elfogadott válaszok száma: 7
A nagyon ismert zeneszerző kamaraművének főtémáját a szerző egy kérdéssel nyitja, amit később meg is válaszol: "Meg kell lennie? - Meg kell lennie!". Kinek melyik műve lehet ez?
 Válasz megtekintése
 - Beethoven op. 135-ös, F-dúr vonósnégyese
 - Beethoven op. 135-ös, F-dúr vonósnégyese

2014-9-17 Beérkezett válaszok száma: 9;  Elfogadott válaszok száma: 8
A magyar operahősnek szerepe szerint ordítva kell énekelnie. Kinek mely operájában?
 Válasz megtekintése
 - Erkel Saroltájában Ordító kántornak
 - Erkel Saroltájában Ordító kántornak

2014-9-16 Beérkezett válaszok száma: 18;  Elfogadott válaszok száma: 14
1893 novemberében a barcelonai Teatro Liceoba előadás közben bombát dobtak be, mely 15 embert megölt. Melyik ismert opera ment?
 Válasz megtekintése
 - A Tell Vilmos
 - A Tell Vilmos

2014-9-15 Beérkezett válaszok száma: 12;  Elfogadott válaszok száma: 11
Az ismert magyar író színművét Puccini és Gershwin is megzenésítette volna, de egyikük sem kapta meg a jogokat. Jóval később Broadway-n musicalként aratott sikert. Kinek melyik művéről lehet szó?
 Válasz megtekintése
 - Molnár Ferenc: Liliom, a musical Carousel (Körhinta) címmel futott
 - Molnár Ferenc: Liliom, a musical Carousel (Körhinta) címmel futott

2014-9-12 Beérkezett válaszok száma: 12;  Elfogadott válaszok száma: 11
A nagyon ismert komponista a halálos ágyán Cooper indiánkönyveit olvasgatta, s barátai eljátszották Beethoven op. 131-es vonósnégyesét. Ki lehetett Ő?
 Válasz megtekintése
 - Franz Schubert
 - Franz Schubert

2014-9-11 Beérkezett válaszok száma: 11;  Elfogadott válaszok száma: 10
Bár ősei flamandok voltak, ő maga pedig Németországban született, a köztudatban legtöbben osztráknak tudják. Melyik közismert komponistára vonatkoznak e mondatok?
 Válasz megtekintése
 - Ludwig van Beethovenre
 - Ludwig van Beethovenre

2014-9-10 Beérkezett válaszok száma: 10;  Elfogadott válaszok száma: 9
Melyik szereppel debütált a színpadon Magda Olivero?
 Válasz megtekintése
 - A Gianni Schicchi leányalakjával, Laurettával
 - A Gianni Schicchi leányalakjával, Laurettával

2014-9-09 Beérkezett válaszok száma: 7;  Elfogadott válaszok száma: 6
Liszt Ferenc már ismert muzsikusként a bécsi szállodájában hallotta egy számára ismeretlen zeneszerző, Robert Schumann két zongoraművét. Annyira tetszett neki, hogy a zongoristának ajánlotta új művét. Ki lehetett ez a pianista?
 Válasz megtekintése
 - Clara Wieck, Schumann későbbi felesége, a történet 19 éves korában esett meg, Liszt a Paganini-etüdöket ajánlotta Wiecknek
 - Clara Wieck, Schumann későbbi felesége, a történet 19 éves korában esett meg, Liszt a Paganini-etüdöket ajánlotta Wiecknek

2014-9-08 Beérkezett válaszok száma: 6;  Elfogadott válaszok száma: 6
A nagyon ismert és népszerű komponista a XIX. század első harmadában egy barátja esküvőjén rögtönzött egy kedves kis valcert, amit ugyan nem jegyzett le, de a mű mégis fennmaradt "szájhagyomány útján". Végül Richard Strauss - némi átigazítással - leírta azt. Ki lehetett az eredeti komponista és mi a mű?
 Válasz megtekintése
 - Franz Schubert: Kupelwieser-keringő (1826)
 - Franz Schubert: Kupelwieser-keringő (1826)

2014-9-05 Beérkezett válaszok száma: 16;  Elfogadott válaszok száma: 12
Nevezz meg legalább két olyan karmesterként világhírű muzsikust, aki budapesti hangversenyén a saját művét is eldirigálta!
 Válasz megtekintése
 - Vittorio Gui: Canticum Canticorum (1940), Otto Klemperer: Keringő (1948), Leonard Bernstein: Kaddish (1985), Lamberto Gardelli: Requiem (1988), stb.
 - Vittorio Gui: Canticum Canticorum (1940), Otto Klemperer: Keringő (1948), Leonard Bernstein: Kaddish (1985), Lamberto Gardelli: Requiem (1988), stb.

2014-9-04 Beérkezett válaszok száma: 11;  Elfogadott válaszok száma: 11
A magyarországi születési komponistát tartják az első lengyel opera megalkotójának. Ki lehet Ő?
 Válasz megtekintése
 - Maciej Kamienski, aki Sopronban született 1734-ben, első operáját (Nedza uszczesliwiona - A szenvedés boldogít) 1778-ban mutatta be a varsói Nemzeti Színház
 - Maciej Kamienski, aki Sopronban született 1734-ben, első operáját (Nedza uszczesliwiona - A szenvedés boldogít) 1778-ban mutatta be a varsói Nemzeti Színház

2014-9-03 Beérkezett válaszok száma: 9;  Elfogadott válaszok száma: 9
Az ismert opera ősbemutatóján egy bizonyos Teresa Saporiti alakította az egy főhősnőt, a komponista a címszereplővel a fináléban - szójáték gyanánt - háromszor is elismételteti a nevét. Kinek melyik művében?
 Válasz megtekintése
 - Mozart Don Giovanni c. operájában.
 - Mozart Don Giovanni c. operájában.

2014-9-02 Beérkezett válaszok száma: 9;  Elfogadott válaszok száma: 8
Amikor Sass Sylvia Lady Macbeth szerepében debütált, még Macduff egy-áriás szerepében is világsztár partnert kapott. Ki volt ez tenorista?
 Válasz megtekintése
 - Carlo Bergonzi (Torino, 1977)
 - Carlo Bergonzi (Torino, 1977)

2014-9-01 Beérkezett válaszok száma: 6;  Elfogadott válaszok száma: 5
A jeles magyar karmester írta a népszerű zeneszerzőket bemutató monográfia-sorozat egy kötetét, az egyik legismertebb komponistáról szóló művet. Ki a karmester-író és ki a zeneszerző?
 Válasz megtekintése
 - Erdélyi Miklós: Franz Schubert (Gondolat Kiadó, 1979)
 - Erdélyi Miklós: Franz Schubert (Gondolat Kiadó, 1979)

2014-7-31 Beérkezett válaszok száma: 9;  Elfogadott válaszok száma: 9
A különcségeiről ismert világhírű zongoraművész kedvenc négykezes partnere Sir Nickolson of Garelocheed volt. Ki lehetett Ő?
 Válasz megtekintése
 - Sir Nicholson Glenn Gould kutyája volt
 - Sir Nicholson Glenn Gould kutyája volt

2014-7-30 Beérkezett válaszok száma: 11;  Elfogadott válaszok száma: 10
Az ókori mitológián alapuló egyfelvonásos művet tekintik az első angol operának. Ki a komponista és mi a dalmű címe?
 Válasz megtekintése
 - John Blow operája, a Vénusz és Adonisz (1684)
 - John Blow operája, a Vénusz és Adonisz (1684)

2014-7-29 Beérkezett válaszok száma: 3;  Elfogadott válaszok száma: 1
Hindemith, Cage és Varése közösen alkotta meg egy film kísérőzenéjét. Melyikét?
 Válasz megtekintése
 - Pénzen vett álmok (1948)
 - Pénzen vett álmok (1948)

2014-7-28 Beérkezett válaszok száma: 4;  Elfogadott válaszok száma: 3
Az ismert komponista három dalának kíséretét egy nonettre, azaz kilenctagú együttesre bízta: zongora, vonósnégyes, 2-2 fuvola és klarinét. Ki lehet a zeneszerző?
 Válasz megtekintése
 - Maurice Ravel: Mallarmé-dalok (1913)
 - Maurice Ravel: Mallarmé-dalok (1913)

2014-7-25 Beérkezett válaszok száma: 12;  Elfogadott válaszok száma: 11
Sorolj fel legalább három jelentős dirigenst, akik vezénylés közben (vagy közvetlenül utána) hunytak el!
 Válasz megtekintése
 - Eduard van Beinum, Franco Capuana, Fausto Cleva, Dimitri Mitropoulos, Giuseppe Patane, Joseph Keilberth, Felix Mottl, Giuseppe Sinopoli, Vaszy Viktor, Marcello Viotti, stb...
 - Eduard van Beinum, Franco Capuana, Fausto Cleva, Dimitri Mitropoulos, Giuseppe Patane, Joseph Keilberth, Felix Mottl, Giuseppe Sinopoli, Vaszy Viktor, Marcello Viotti, stb...

2014-7-24 Beérkezett válaszok száma: 16;  Elfogadott válaszok száma: 16
A sevillai borbélyon kívül melyik nagyon ismert opera játszódik Sevillában?
 Válasz megtekintése
 - Beethoven műve, a Fidelio
 - Beethoven műve, a Fidelio

2014-7-23 Beérkezett válaszok száma: 10;  Elfogadott válaszok száma: 8
Az 1942-ben, New Yorkban bemutatott balett cselekménye egy vadnyugati farmon játszódik, benne a komponista eredeti cowboy-dallamokat is felhasznált, s később zenekari szvitet is készített a műből. Ki a komponista?
 Válasz megtekintése
 - Aaron Copland műve, a Rodeo
 - Aaron Copland műve, a Rodeo

2014-7-22 Beérkezett válaszok száma: 11;  Elfogadott válaszok száma: 7
A világhírű magyar komponista feleségét zsidó származása miatt a Gestapo el akarta vitetni, de mivel a férj egyik műve Hitler személyes kedvence volt, Goebbels "tiszteletbeli árjának" minősítette az asszonyt. Ki lehetett ez a zeneszerző?
 Válasz megtekintése
 - Lehár Ferenc, Hitler A víg özvegy nagy rajongója volt
 - Lehár Ferenc, Hitler A víg özvegy nagy rajongója volt

2014-7-21 Beérkezett válaszok száma: 14;  Elfogadott válaszok száma: 12
A XVI. századi költőre Goethe színműve hívta fel az ismert komponista figyelmét, s egy remek szimfonikus költeményben örökítette meg nevét. Kinek melyik művéről lehet szó?
 Válasz megtekintése
 - Liszt Ferenc: Tasso, panasz és diadal (1854)
 - Liszt Ferenc: Tasso, panasz és diadal (1854)

2014-7-18 Beérkezett válaszok száma: 9;  Elfogadott válaszok száma: 8
Nevezz meg legalább három, a XX. században működött muzsikust, akikről aszteroidát neveztek el!
 Válasz megtekintése
 - Karel Ančerl, Charles Mackerras, Václav Neumann, Václav Talich, Yuri Temirkanov, Bruno Walter, Vladimir Fedoseyev, Bartók Béla, Hebert von Karajan, Solti György, Gustav Holst, Dmitrij Sosztakovics, Benjamin Britten, stb.
 - Karel Ančerl, Charles Mackerras, Václav Neumann, Václav Talich, Yuri Temirkanov, Bruno Walter, Vladimir Fedoseyev, Bartók Béla, Hebert von Karajan, Solti György, Gustav Holst, Dmitrij Sosztakovics, Benjamin Britten, stb.

2014-7-17 Beérkezett válaszok száma: 7;  Elfogadott válaszok száma: 6
Az ismert oratórium címében szereplő uralkodó a darabban csak keretül szolgál, a mű legfőbb mondanivalóját egy ógörög dalnok mondja ki a zene hatalmáról. Kinek melyik műve lehet ez?
 Válasz megtekintése
 - Händel: Nagy Sándor ünnepe (1736)
 - Händel: Nagy Sándor ünnepe (1736)

2014-7-16 Beérkezett válaszok száma: 3;  Elfogadott válaszok száma: 3
A ma is aktív basszista világkarrierje nagyon fiatalon indult, még nincs harminc, amikor már sikerrel mutatkozott be egyebek mellett Glyndebourne, a Scala és a MET színpadán. A negyvenes évei közepétől aktív operarendező is, változatlan sikerű énekesi karrierje mellett. Ki lehet Ő?
 Válasz megtekintése
 - Ruggero Raimondi
 - Ruggero Raimondi

2014-7-15 Beérkezett válaszok száma: 7;  Elfogadott válaszok száma: 7
A később világhírű karmester budapesti bemutatkozásának kezdetén viszonylag gyér ház volt a Zeneakadémián, viszont a rádió közvetítette az előadást, a szünetben megtelt a nézőtér, s a koncert vége ritka nagy ovációval zárult. Ki volt a dirigens?
 Válasz megtekintése
 - Leonard bernstein
 - Leonard bernstein

2014-7-14 Beérkezett válaszok száma: 13;  Elfogadott válaszok száma: 9
Az ismert zeneszerző egykori élettársa Daniel Stern néven írt egy regényt, melyben elég kedvezőtlen színben tünteti fel a komponistát. Kiről szólhat ez a regény?
 Válasz megtekintése
 - Liszt Ferencről írta Marie d'Agoult grófnő
 - Liszt Ferencről írta Marie d'Agoult grófnő

2014-7-11 Beérkezett válaszok száma: 6;  Elfogadott válaszok száma: 6
A rendkívüli tehetséges francia komponista 37 éves korában idegösszeroppanást kapott, s bár 85 évesen hunyt el, többé egyetlen hangjegyet nem írt le. Ma leginkább újszerű dalait ismerjük. Kiről lehet szó?
 Válasz megtekintése
 - Henri Duparcról
 - Henri Duparcról

2014-7-10 Beérkezett válaszok száma: 5;  Elfogadott válaszok száma: 3
Amikor a jeles komponista bemutatta szatirikus művét, egy újságcikk nyomán nagy vita támadt, az egész város látni akarta, végül 228-szor ment egyvégtében. A vitát Rossini döntötte el, aki Mozarthoz hasonlította a zeneszerzőt. Ki lehetett Ő?
 Válasz megtekintése
 - Jacques Offenbach, az említett mű az Orfeusz az alvilágban (1858)
 - Jacques Offenbach, az említett mű az Orfeusz az alvilágban (1858)

2014-7-09 Beérkezett válaszok száma: 5;  Elfogadott válaszok száma: 4
Liszt Ferenc kortársa, aki szintén igen jelentős komponista volt, hosszú ideig élt az egyház bűvöletében, templomokban egyházi ruhát viselt, s abbénak hívatta magát, s a karmelitáknál novícius is volt. Ugyanakkor nem vetette meg a női nemet, így némely helyeken "szoknyavadász papként" emlegették. Ki lehet Ő?
 Válasz megtekintése
 - Charles Gounod
 - Charles Gounod






A lapunkban megjelent szövegek a Café Momus, vagy a szerző kizárólagos szellemi tulajdonát képezik és szerzői jog védi őket.
A szerkesztőség külön, írásos engedélye nélkül mindennemű (részben vagy egészben történő) sokszorosításuk, felhasználásuk, kiadásuk és terjesztésük tilos.