Mai kérdésünk:
2026-6-12Melyik jeles magyar együttes dolgozott a Milánói Scalában Caudio Abbado és Jurij Ljubimov irányítása alatt?
A játékban való részvételhez be kell jelentkeznie!
Bejelentkezés
Korábbi feladványaink:
Minden válasz mutatása
2014-12-24 Beérkezett válaszok száma: 15; Elfogadott válaszok száma: 12
Bár mindössze egyetlen rövidke zeneművét ismerjük, azt az egész világon éneklik így karácsony táján. Ki lehet a komponista?
Válasz megtekintése
- Franz Xaver Gruber, a Csendes éj szerzője
- Franz Xaver Gruber, a Csendes éj szerzője
2014-12-23 Beérkezett válaszok száma: 11; Elfogadott válaszok száma: 9
Az ismert operaház direktorát nem érdekelte a Wagner-örökösök tiltása, így már jóval az engedélyezett időpont előtt bemutatták a Parsifalt, s 1913 végéig több, mint hetvenszer elő is adták, s ráadásul az ellenük indított perben sem veszítettek. Hol történt mindez?
Válasz megtekintése
- A New York-i Metropolitanben, 1903-ban
- A New York-i Metropolitanben, 1903-ban
2014-12-22 Beérkezett válaszok száma: 4; Elfogadott válaszok száma: 4
Melyik volt az első nyomtatásban megjelent Verdi-mű?
Válasz megtekintése
- A "Sei romanze", dalok zongorakísérettel, 1838-ban jelent meg a Giovanni Canti nevű milánói kiadónál
- A "Sei romanze", dalok zongorakísérettel, 1838-ban jelent meg a Giovanni Canti nevű milánói kiadónál
2014-12-19 Beérkezett válaszok száma: 5; Elfogadott válaszok száma: 3
Ki volt az a híres zongorista, aki eljátszotta a saját magáról szóló romantikus film főszerepét?
Válasz megtekintése
- Jan Paderewski, az 1937-es Holdfény szonáta c. film főszereplője
- Jan Paderewski, az 1937-es Holdfény szonáta c. film főszereplője
2014-12-18 Beérkezett válaszok száma: 10; Elfogadott válaszok száma: 8
Az 1889-ben átadott magyarországi magánszínházban, melynek nézőterét Gustav Klimt festette meg, rendszeresen adtak operát is. Hol?
Válasz megtekintése
- Tatán, Esterházy Miklós József gróf kastélyában
- Tatán, Esterházy Miklós József gróf kastélyában
2014-12-17 Beérkezett válaszok száma: 11; Elfogadott válaszok száma: 10
Ki az az operai hősnő, aki a cselekmény idején 376 esztendős?
Válasz megtekintése
- Emília Marty, azaz Elina Makropulos Janacek A Makropulos-ügy c. operájában
- Emília Marty, azaz Elina Makropulos Janacek A Makropulos-ügy c. operájában
2014-12-16 Beérkezett válaszok száma: 6; Elfogadott válaszok száma: 6
A népszerű operahős bemutatkozó jelenetében tanáraként ugyanezen komponista egy korábbi operahősét (amúgy létező személyt) nevezi meg. Kinek melyik operájában?
Válasz megtekintése
- A nürnbergi mesterdalnokokban Stolzingi Walter (Wagner korábbi operahősét a Tannhäuserből) Walther von der Vogelweid-et említi
- A nürnbergi mesterdalnokokban Stolzingi Walter (Wagner korábbi operahősét a Tannhäuserből) Walther von der Vogelweid-et említi
2014-12-15 Beérkezett válaszok száma: 6; Elfogadott válaszok száma: 2
Ki az a hét komponista, akinek plasztikája az Erkel Színház emeleti buféjét díszíti?
Válasz megtekintése
- Gluck, Mozart, Wagner, Verdi, Muszorgszkij, Puccini és Csajkovszkij
- Gluck, Mozart, Wagner, Verdi, Muszorgszkij, Puccini és Csajkovszkij
2014-12-12 Beérkezett válaszok száma: 8; Elfogadott válaszok száma: 8
A szolnoki Városi Zeneiskola igazgatója így nyilatkozott a Nemzeti Jövőnk 1936-os számában egyik ötéves növendékéről: "...világtehetség. Nemcsak bámulatos könnyedséggel játszik a húrokon, hanem a legnagyobb szellemi fejlettségről is tanúságot tett. Egyik óráról a másikra megtanulta a hangjegyek neveit és elhelyezéseit." Ki lehetett ez a növendék?
Válasz megtekintése
- Kovács Dénes hegedűművész
- Kovács Dénes hegedűművész
2014-12-11 Beérkezett válaszok száma: 16; Elfogadott válaszok száma: 11
1924 tavaszán Firenzében a szerző vezényletével mutatták be Schönberg híres/hírhedt művét, a Pierrot lunaire-t. A közönség tombolt, nevetett, fütyült, az előadás botrányba fulladt. Egyedül egy idősebb világhírű komponista maradt nyugodt, belemélyedt a partitúrába, majd megkérte a koncert szervezőjét, hogy mutassa be őt Schönbergnek. Ki lehetett ez a zeneszerző?
Válasz megtekintése
- Giacomo Puccini
- Giacomo Puccini
2014-12-10 Beérkezett válaszok száma: 14; Elfogadott válaszok száma: 14
A Philadelphia című film főhőse (Tom Hanks alakításában) egy híres operaáriát hallgat a filmben. Melyiket?
Válasz megtekintése
- Az Andrea Chenier szopránáriáját, (La Mamma morta...)
- Az Andrea Chenier szopránáriáját, (La Mamma morta...)
2014-12-09 Beérkezett válaszok száma: 13; Elfogadott válaszok száma: 10
A mindössze 25 esztendősen elhunyt zeneszerzőnőről Párizsban teret neveztek el. Kiről lehet szó?
Válasz megtekintése
- Lili Boulanger-ről
- Lili Boulanger-ről
2014-12-08 Beérkezett válaszok száma: 10; Elfogadott válaszok száma: 5
A világ legmélyebb hangjaként hirdették Bécsben az ismert magyar énekest. Kit?
Válasz megtekintése
- Koréh Endrét
- Koréh Endrét
2014-12-05 Beérkezett válaszok száma: 4; Elfogadott válaszok száma: 3
A világszerte elismert (nem magyar) dirigensről egész életében tartotta magát a legenda, hogy egy Habsburg főherceg házasságon kívül született gyermeke, akit édesanyja azért Budapesten hozott világra, hogy otthon elkerülje a botrányt. Ki lehetett Ő?
Válasz megtekintése
- Hans Swarowsky (1899-1975)
- Hans Swarowsky (1899-1975)
2014-12-04 Beérkezett válaszok száma: 4; Elfogadott válaszok száma: 1
A "láthatatlan zenekar" eszméjét (pont úgy, ahogy jóval később Richard Wagner bayreuth-i színházában megvalósult) egy jelentős író fejtette ki elsőnek nagy hatású prózai művében. Kinek mely művéről lehet szó?
Válasz megtekintése
- Johann Wolfgang Goethe: Wilhelm Meister vándorévei (VIII. rész)
- Johann Wolfgang Goethe: Wilhelm Meister vándorévei (VIII. rész)
2014-12-03 Beérkezett válaszok száma: 13; Elfogadott válaszok száma: 10
Az ismert komponistának nemcsak édesapja, hanem keresztapja is rendkívül jelentős zeneszerző volt. Ez utóbbinak halálakor megüresedett állását is Ő vehette át. Kiről lehet szó?
Válasz megtekintése
- Carl Philipp Emanuel Bachról, akinek keresztapja a hamburgi főzeneigazgató Telemann volt
- Carl Philipp Emanuel Bachról, akinek keresztapja a hamburgi főzeneigazgató Telemann volt
2014-12-02 Beérkezett válaszok száma: 12; Elfogadott válaszok száma: 12
Alfred Arnold Cocozza mindössze egyetlen operaszerepben lépett színpadra, mégis világsikerre tett szert operaénekesként. Ki lehet Ő?
Válasz megtekintése
- Mario Lanza
- Mario Lanza
2014-12-01 Beérkezett válaszok száma: 4; Elfogadott válaszok száma: 1
Az ismert XX. századi komponista magánkiadásban jelentette meg nagy csomó dalát a következő megjegyzéssel: a zeneszerző "csak kitakarította a dolgozószobáját, ami még megmaradt, az most mind a szárítókötélen lóg". Ki lehet ez a komponista?
Válasz megtekintése
- Charles Ives: 114 dal (1922)
- Charles Ives: 114 dal (1922)
2014-11-28 Beérkezett válaszok száma: 11; Elfogadott válaszok száma: 11
Sorolj fel legalább három operát, ahol a címben két foglalkozás szerepel!
Válasz megtekintése
- Kőműves és lakatos (Auber), Doktor és patikus (Dittersdorf), Cár és ács (Lortzing), A király és a szénégető (Dvorak), A csavargó és a királylány (Poldini), stb.
- Kőműves és lakatos (Auber), Doktor és patikus (Dittersdorf), Cár és ács (Lortzing), A király és a szénégető (Dvorak), A csavargó és a királylány (Poldini), stb.
2014-11-27 Beérkezett válaszok száma: 12; Elfogadott válaszok száma: 10
Ugyan az óriási apparátus igénylő oratorikus zenemű már 1850-ben készen állt, de bemutatója csak öt évvel később, a párizsi Iparkiállítás megnyitása alkalmából valósulhatott meg. Kinek melyik műve?
Válasz megtekintése
- Hector Berlioz: Te Deum
- Hector Berlioz: Te Deum
2014-11-26 Beérkezett válaszok száma: 12; Elfogadott válaszok száma: 9
Szergej Eizenstein, A Patyomkin páncélos c. film világhírű rendezője operát is rendezett a moszkvai Bolsojban. Melyik ismert dalművet?
Válasz megtekintése
- Wagner operáját, A walkűrt 1940-ben
- Wagner operáját, A walkűrt 1940-ben
2014-11-25 Beérkezett válaszok száma: 6; Elfogadott válaszok száma: 4
Az ismert operára kiírt librettó-fordítási pályázatot egy 16 éves gimnazista nyerte meg. Ki lehetett Ő?
Válasz megtekintése
- Nádasdy Kálmán
- Nádasdy Kálmán
2014-11-24 Beérkezett válaszok száma: 6; Elfogadott válaszok száma: 4
Az ismert zeneműről egy régebbi hangverseny-kalauz a következőképpen ír: "Az I. rész a szordínós hegedűkön a halál motívumával kezdődik. A "Halál órájának" vészes ketyegése a betegágy körüli sivár helyzetet ábrázolja, majd a hárfa tört akkordjai felett a fuvolán a remény fáradtan mosolygó motívuma hangzik fel." Kinek mely műve kezdődhet így
Válasz megtekintése
- Richard Strauss: Halál és megdicsőülés (op.24) c. szimfonikus költeménye
- Richard Strauss: Halál és megdicsőülés (op.24) c. szimfonikus költeménye
2014-11-21 Beérkezett válaszok száma: 3; Elfogadott válaszok száma: 2
A Pillangókisasszony 100. budapesti előadásán azt is ünnepelték, hogy az egyik - kisebb - szerep alakítója mindvégig ugyanaz az énekes volt. Ki lehetett Ő?
Válasz megtekintése
- Déri Jenő (Goro alakítója)
- Déri Jenő (Goro alakítója)
2014-11-20 Beérkezett válaszok száma: 7; Elfogadott válaszok száma: 3
A neves tenorista 35. születésnapján kétszer énekelte el kedvenc szerepét, Taminót. Ki lehetett Ő?
Válasz megtekintése
- Fritz Wunderlich
- Fritz Wunderlich
2014-11-19 Beérkezett válaszok száma: 13; Elfogadott válaszok száma: 13
A később világhírű komponista egyik első sikeres műve az "Endre és Johanna" címet viselő nyitány volt. Ki lehetett Ő?
Válasz megtekintése
- Kálmán Imre
- Kálmán Imre
2014-11-18 Beérkezett válaszok száma: 14; Elfogadott válaszok száma: 13
Debussy halála után ki írta a nekrológot a Nyugatban?
Válasz megtekintése
- Kodály Zoltán
- Kodály Zoltán
2014-11-17 Beérkezett válaszok száma: 10; Elfogadott válaszok száma: 2
Az első olyan dalest, ami kizárólag Bartók és Kodály műveit tartalmazta a híres sanzonénekesnő, Medgyaszay Vilma nevéhez fűződik. Ki volt a zongorakísérő?
Válasz megtekintése
- Kósa György (1927-ben a Zeneakadémián)
- Kósa György (1927-ben a Zeneakadémián)
2014-11-14 Beérkezett válaszok száma: 7; Elfogadott válaszok száma: 3
Ki mutatta be Magyarországon a legtöbb Mahler-szimfóniát?
Válasz megtekintése
- Kerner István, szám szerint 3-at
- Kerner István, szám szerint 3-at
2014-11-13 Beérkezett válaszok száma: 5; Elfogadott válaszok száma: 4
A neves komponista valach nyelven írt anonim versekre komponálta folklorisztikus elemekben gazdag dalciklusát, melyben egy parasztlegény egy cigánylány iránti szerelme miatt elszakad otthonától. Kinek mely művében?
Válasz megtekintése
- Leos Janacek: Egy eltűnt naplója
- Leos Janacek: Egy eltűnt naplója
2014-11-12 Beérkezett válaszok száma: 11; Elfogadott válaszok száma: 11
A neves komponista egy uralkodóház 2600. éves fennállására alkotott zenekari művet. Kinek melyik alkotása lehet ez?
Válasz megtekintése
- Richard Strauss: Japán ünnepi zene (op.85), 1940-ben
- Richard Strauss: Japán ünnepi zene (op.85), 1940-ben
2014-11-11 Beérkezett válaszok száma: 8; Elfogadott válaszok száma: 7
Futuristaveszély! (A zenei impotencia új esztétikája) címmel írt vitairatot az ismert komponista egy kollégája kiáltványára. Ki lehetett Ő?
Válasz megtekintése
- Hans Pfitzner, aki Ferruccio Busoni Az új zene esztétikája c. írására reagált
- Hans Pfitzner, aki Ferruccio Busoni Az új zene esztétikája c. írására reagált
2014-11-10 Beérkezett válaszok száma: 10; Elfogadott válaszok száma: 8
Sorolj föl legalább három jelentős komponistát, akik Bach után szintén megírták a maguk 24 prelúdium és fugáját!
Válasz megtekintése
- Carl Czerny, Dmitrij Sosztakovics, Rogyion Scsedrin és többen mások is
- Carl Czerny, Dmitrij Sosztakovics, Rogyion Scsedrin és többen mások is
2014-11-07 Beérkezett válaszok száma: 5; Elfogadott válaszok száma: 2
1831 nagypéntekén egy fiatalember baritonszólóra írt kantátáját, a Jeremiás siralmait adták elő, egy későbbi nagy komponista első vokális művét. Kiről lehet szó?
Válasz megtekintése
- Giuseppe Verdiről
- Giuseppe Verdiről
2014-11-06 Beérkezett válaszok száma: 5; Elfogadott válaszok száma: 3
Ki írt "Basszetkürt" néven rendszeresen zenekritikákat?
Válasz megtekintése
- Bernard Shaw
- Bernard Shaw
2014-11-05 Beérkezett válaszok száma: 4; Elfogadott válaszok száma: 2
"Azoknak az énekeseknek, akik e dalt még a XIX. században óhajtják előadni, a komponista azt tanácsolja, hogy a megjelölt helytől egy fél hanggal mélyebbre transzponálva énekeljenek, s így a dalt a kiinduló hangnemben fejezhetik be." Ki írta egyik dala mellé ezt a maliciózus megjegyzést?
Válasz megtekintése
- Richard Strauss írta a Wenn... c. dalához (op.31 no.2)
- Richard Strauss írta a Wenn... c. dalához (op.31 no.2)
2014-11-04 Beérkezett válaszok száma: 10; Elfogadott válaszok száma: 9
Gyula városa három igen jelentős karmestert adott hazai zenei életnek. Kik lehetnek Ők?
Válasz megtekintése
- Erkel Ferenc, Lukács Miklós, Pál Tamás
- Erkel Ferenc, Lukács Miklós, Pál Tamás
2014-11-03 Beérkezett válaszok száma: 12; Elfogadott válaszok száma: 12
A jeles magyar előadóművész és zeneszerző Brassóban született, Padovában hunyt el, másfél évtizedet dolgozott Lengyelországban is. Ki lehet Ő?
Válasz megtekintése
- Bakfark Bálint (1506-1576)
- Bakfark Bálint (1506-1576)
2014-10-31 Beérkezett válaszok száma: 10; Elfogadott válaszok száma: 6
Az ismert opera szövegkönyvét eredetileg Salierinek szánták, aki hozzá is fogott, több részlettel el is készült, de végül valamiért föladta és továbbadta a szöveget Mozartnak. Melyik opera lehet ez?
Válasz megtekintése
- A Cosi fan tutte
- A Cosi fan tutte
2014-10-30 Beérkezett válaszok száma: 9; Elfogadott válaszok száma: 8
Melyik népszerű előadóművész komponált sanzonoperát?
Válasz megtekintése
- Gilbert Bécaud: L'Opéra d'Aran (1961-ben)
- Gilbert Bécaud: L'Opéra d'Aran (1961-ben)
2014-10-29 Beérkezett válaszok száma: 10; Elfogadott válaszok száma: 5
Amikor megnyerte az első Karajan-karmesterversenyt, megkérdezték lenne-e a Maestro asszisztense, de nem vállalta. Ki lehet Ő?
Válasz megtekintése
- Okko Tapami Kamu
- Okko Tapami Kamu
2014-10-28 Beérkezett válaszok száma: 13; Elfogadott válaszok száma: 11
Leonard Bernstein, aki minden idők egyik legmaradandóbb mesterdarabjának nevezte Stravinsky művét az Oedipus Rex-et, szoros motívumbeli összefüggéseket talált egy rendkívül népszerű operával. Kinek meily művére gondolt vajon?
Válasz megtekintése
- Verdi Aidájára, ezt a gondolatmenetét Bernstein A megválaszolatlan kérdés c. előadás-sorozatában fejtette ki
- Verdi Aidájára, ezt a gondolatmenetét Bernstein A megválaszolatlan kérdés c. előadás-sorozatában fejtette ki
2014-10-27 Beérkezett válaszok száma: 11; Elfogadott válaszok száma: 3
Melyik volt Gregor József első operai szólószerepe?
Válasz megtekintése
- Varázsfuvola II. őrtállója (1964 február)
- Varázsfuvola II. őrtállója (1964 február)
2014-10-24 Beérkezett válaszok száma: 10; Elfogadott válaszok száma: 10
1948-ban megnyerte a Genfi Brácsaversenyt, Ő mutatta be Bartók Brácsaversenyén idehaza, de a Zeneakadémia ének-tanszékét is huzamosabb ideig vezette. Ki lehet Ő?
Válasz megtekintése
- Lukács Pál (1919-1981)
- Lukács Pál (1919-1981)
2014-10-23 Beérkezett válaszok száma: 11; Elfogadott válaszok száma: 9
1956. október 23-án az Operaházban az Anyegin ment. Vajon ki dirigált?
Válasz megtekintése
- Kórodi András
- Kórodi András
2014-10-22 Beérkezett válaszok száma: 18; Elfogadott válaszok száma: 10
"Minden elképzelést felülmúlóan gyönyörű, nagy. nemes - akárcsak Te magad" - lelkendezett a világhírű komponista a nem kevésbé ismert zeneszerzőtársnak, zongoraművének hallatán. Kinek melyik művéről szólhatott?
Válasz megtekintése
- Liszt Ferenc h-moll szonátájáról írt Richard Wagner
- Liszt Ferenc h-moll szonátájáról írt Richard Wagner
2014-10-21 Beérkezett válaszok száma: 6; Elfogadott válaszok száma: 3
A világhírű (nem magyar) zeneszerző 1928-ban, majd egy évvel később újra fellépett Budapesten, de elsősorban pianistaként. Szólóestjein többnyire nem saját darabjait, mások mellett elsősorban Mozart és Chopin műveit játszotta. Ki lehetett Ő?
Válasz megtekintése
- Szergej Rachmanyinov
- Szergej Rachmanyinov
2014-10-20 Beérkezett válaszok száma: 7; Elfogadott válaszok száma: 7
A Bécsben alkotott klasszikus opera premierje Párizsban, magyarországi bemutatója a szombathelyi Iseumban zajlott. Kinek melyik művéről lehet szó?
Válasz megtekintése
- Gluck: Iphigenia Tauriszban c. operája (a szombathelyi bemutató 1966-ban volt)
- Gluck: Iphigenia Tauriszban c. operája (a szombathelyi bemutató 1966-ban volt)
2014-10-17 Beérkezett válaszok száma: 7; Elfogadott válaszok száma: 7
Az ismert Molnár Ferenc-vígjáték teljes felvonása egy operapáholyban zajlik. Melyik opera megy közben?
Válasz megtekintése
- A Pillangókisasszony (A testőrben)
- A Pillangókisasszony (A testőrben)
2014-10-16 Beérkezett válaszok száma: 15; Elfogadott válaszok száma: 13
"Dallam - Ritmus - Összhang - Fantázia - Poézis - ..." A közismert zenei intézmény mennyezetén található fogalmak közül egy hiányzik. Melyik?
Válasz megtekintése
- A Szépség, a Zeneakadémia mennyezetén található
- A Szépség, a Zeneakadémia mennyezetén található
