Music Could Be a Universal Language We All Understand, Science Shows
Source:
Science
Universality and diversity in human song.pdf
[url] http://www.origo.hu/kultura/figaro/20161202-okovacs-szerint-az-opera.html; Zeneiskola mint a közrend záloga [/url] ORIGO.HU- -2016.12.02. 11:23 Ókovács szerint az Opera – 2/7. levélária „Drága Tatjána Néném!”… (Az idén százesztendős veszprémi zeneiskoláról, az ottani zeneéletről – ahová Ókovács Szilveszter járt egykor…)
[url] http://fidelio.hu/edu_art/interju/a_tehetseg_nem_vesz_el; "A tehetség nem vész el" [/url] • 2014. május 8. - • Uzsaly Bence - • Figaro - Meláth Andreát sokan ismerik az operaszínpadról, vagy éppen az áprilisban megtartott Richard Strauss-estjére invitáló, körúton elhelyezett plakátokról. A Zeneakadémia Ének Tanszékének vezetőjével a Liszt Ferenc téri épület kávézójában beszélgetett a Figaro riportere. INTERJÚ "[…] Hogyan kezdődött a tanári pálya? - Ahogyan azt már sejtheti, ezt sem én kezdeményeztem. 2007 őszén felhívtak a pécsi egyetem Művészeti Karáról, hogy Kincses Veronika nyugdíjba vonulása után szeretnék, ha tudásommal gyarapítanám a tantestület munkáját. Nagyon megtisztelő volt a felkérés, annál is inkább, mert pályán lévő énekesként számolniuk kellett a fellépéseimmel, külföldi útjaimmal, de ennek ellenére jónak látták, hogy ott tanítsak. Rögtön mélyvízbe dobtak, mert azonnal szakirány-felelős lettem. A növendékeim sokat faragtak a személyiségemen. Öt évet töltöttem ott el. Sok volt a munka, a mesterképzések elindításának oroszlánrésze is az én feladatom volt. Ennek ellenére az a munkamennyiség a mostani zeneakadémiai teendőkhöz képest játszótéri kalandozás volt. […]”
Meghívó Sok szeretettel meghívjuk Önöket Operett koncertünkre, melyet 2009. április 30-án 18 órakor tartunk, a Zuglói Szent István Zeneházban (1145 Budapest, Columbus u. 11.) Fellépők: Hormai József, valamint növendékei: Szecskó Petra, Kocsis Piroska, Csőrsz Lili, Kristofóri Ferenc, Dénes Mirjam, Balogh Eszter, Pataki Bence, Hepp Ildikó, Kovách Anna Műsor: válogatás a Marica grófnő, János vitéz, Cigánybáró, Meseautó, és más hasonlóan népszerű operett- és filmslágerből Zongorán kísér: Szőke Katalin és Rózsa Gábor Segítségünkre volt: Fehér András rendező, Hlaszny Kata koreográfus Az est háziasszonya: Adrigán Judit Jegyek kaphatók:: a Zuglói Szent István Zeneház (1145 Bp. Columbus u. 11) jegypénztárában minden hétköznap 16.00-20.00 óra között. Felnőttjegy: 700 Ft, diák- és nyugdíjasjegy: 500 Ft
Ez nagyon helyes. Az már kevésbé, hogy a cikk szerint veszélyben forog a színházi zenekar. (Minek is? Játsszanak hüje musicaleket, szalagról kísérve.)
Szegeden mintegy 9 ezer kisdiák láthatja Rossini [url]http://www.delmagyar.hu/cikk.php?id=76&cid=2002713;Hamupipőkéjét[/url]
1. Gondolom Schiff is ezért mondta le gyorsan a koncertjeit, hogy eltereljen... 2. Többször voltam - régebben és mint a BFZ támogatója - olyan társaságban, ahol Fischer angolul beszélt a jelen lévő külföldiekhez. Számomra meggyőzőnek tűnt. 3. Azért kell az előbbiről múlt időben beszélnem, mert (bárminemű) politikai hepciáskodás nagyon nem felel meg az ízlésemnek.
Nem Fiúk-Lányok! Én csak arra hívtam fel a figyelmet, hogy milyen érdekes időpontban került szem elé ez a washingtoni koncert, aminek más aktualitása nemigen lehet (itthon), mint a figyelemelterelés. Egyébként FI-hoz közel állók szerint nem igazán beszéli jól az angolt, így lehet, hogy nem a mondandóján nevetett a hallgatóság.
A számból vetted ki a szót! Köszi! Ja, és Schiff is bukta a Grammy-t! Halleluja, most már kettőn is lehet kárörvendeni. A legalpáribb magyar mentalitás! Majd akkor is örömtüzet rakunk, ha az Oscar-jelölésből nem lesz Oscar-díj az animációs kategóriában. Nyitunk neki egy topikot. Jó? Fúj!
Nem szoktam tolongani, hogy megvédjem FI-t de már megbocsáss, ez elég jellemző beszólás volt. Nem értem, miért bukta az, ha valakit többedmagával jelölnek egy díjra, aztán nem ő kapja? Mit szóljon az, akit nem is jelölnek?
Ez egy remek elterelő hadművelet a Grammy-bukta elkendőzésére, ügyes!
Gratulálunk Fischer Ivánnak a washingtoni kakaó-koncerthez! :) A Híradó portálja írja: A karmester magával ragadta közönségét a Kennedy Centerben tartott egyórás koncerten Elbűvölte a gyerekeket Fischer Iván első amerikai kakaó-koncertjén, amelyet a Washingtoni Szimfonikus Zenekar (National Symphony Orchestra - NSO) vezető vendégkarmestereként tartott vasárnap. A The Washington Post című napilap szerint a koncerten kiderült, hogy a Budapesti Fesztiválzenekar zeneigazgatója \"nem csak érzékeny és kreatív muzsikus, hanem nagy mulattató is\". Fischer Iván az NSO vezető vendégkarmesterként az Egyesült Államok fővárosában is igyekszik meghonosítani a Budapesti Fesztiválzenekarral megteremtett kakaó-koncert műfajt, amelynek célja bevezetni az 5-12 év közötti gyerekeket a klasszikus zene világába. A The Washington Post című lap honlapján hétfőn megjelent cikk szerint Fischer Iván az NSO kamara-formációjának élén az első washingtoni kakaó-koncerten nagy sikerrel vitte játékos utazásra a gyerekeket. Fischer \"közvetlen és extrovertált\" stílusával magával ragadta közönségét a Kennedy Centerben tartott egyórás koncerten, amelyen a gyerekek életkorához alkalmazkodva rövid darabokat adtak elő. A magyar karmester a darabok között többször megnevettette a gyerekeket, szülőket és nagyszülőket, akiknek mint egy \"excentrikus tanár\" eljátszotta, hogy mit csinál a zenekarban például a tubás vagy az oboás, és megtanította, hogy mikor és meddig illik tapsolni. A The Washington Post szerint terjed a pletyka, miszerint Fischert hamarosan kinevezik az NSO zeneigazgatójának. \"Senki sem kételkedett benne, hogy rátermett muzsikus. Megnyugtató azonban látni, hogy Fischer elbűvölő személyiségével a klasszikus zene nagykövete lehet a legfontosabb korcsoportban is: a jövő hangverseny-látogatói között\" - írta a lap klasszikus zenei szakírója.
Sass Sylvia mondja: \"...Kétszáz tagú kórussal, ötvenfős zenekarral kisoperákat adtunk elő a gimnáziumban (Búbánat: édesapja a legendás Sass tanár úr, akinek a József Attila Gimnáziumban létrehozott opera-előadásait csodálták a világ minden részéről jöttek), és túlzás nélkül mondható, hogy ezek a produkciók fogták össze igazán a diákokat. Szomorú, hogy mindaz, amit Bartók, Kodály vagy éppen az édesapámhoz hasonló énektanárok megteremtettek, mára semmivé vált. Eszébe jutnak ma valakinek a jövő generáció operalátogatói? Van még általános iskola vagy gimnázium az országban,amelyről felelősen ki lehet jelenteni, hogy ott igazi zeneoktatás folyik? (Búbánat: vannak,de nagyon-nagyon kevesen.)Szenzációs operaelőadásokat, hangversenyeket lehet CD-n, videón, DVD-n élvezni, a gyerekeknek megmutatni, a zenét megszerettetni, még sincs helye az énekórának, a zenehallgatásnak a tantárgyak között.\" /Énekesnő tábori olajkészlettel - Színes bulvár lap - 2004. december 5./
Ha belekotyoghatok. Az empátia, az udvariasság, a másra odafigyelés, lassú szívós munka, és nem érdemes leszokni róla, mert megtérül. Hosszútávon. Én már tapasztalom; nem érdem, korral jár.
\"a korodbeli fiatalok mellett az idősebb korosztály habitusát is engedd közel magadhoz...Attól csak több leszel.\" Igaz-igaz.Ebben egy percig sem kételkedtem.Ami a bánatot illeti,én csak azért vagyok bánatos,mert egy csomó ember képes mindenért marakodni,ha nincs min,akkoris kitalál valamit.Semmilyen szinten nem képes egyetérteni a másikkal,vagy csak belátni az ő igazát.Cikizik egymás véleményét,öltözködését,zenehallgatási szokásait stb...engem ez szomorít el a legjobban. \"Drukkolok, hogy mielőbb megtaláld a számodra szimpatikus kórust és ott érezd jól magad.\" Kösz:))
Senki nem kívánja Tőled, hogy búbánatos legyél. Különben a búbánat nem kor függő. Ez mentalitás kérdése. Meglepődnél, hogy én a szűkebb viszonyaim közepette mennyire harsány és jókedvű vagyok. Ugyanakkor az ember ha körülnéz a tágabb környezetében elszomorodik amit lát és hall, és elmegy a kedve mindentől. Ilyenkor egyedüli menedék a kórus. Nem is a kórustársak fizikai közelsége, hanem az, hogy ott kedvedre kiénekelheted magadból az esetlegesen benned bújkáló búbánatot. Drukkolok, hogy mielőbb megtaláld a számodra szimpatikus kórust és ott érezd jól magad. És a korodbeli fiatalok mellett az idősebb korosztály habitusát is engedd közel magadhoz...Attól csak több leszel.
Az éneklésről.Azért nem éneklünk,mert nem érezzük szükségét.Gondoljatok bele,ha nem lenne se rádió,se walkman,se Cd se semmi.Dőlne belőlünk az ének. De még így is egy csomó mindenki tanul,vagy tanult valamilyen hangszeren.
Én szeretem a szolfézst,szerettem az énekkart,jó emlékek fűznek hozzá.Most is épp azt keresgélem,milyen énekkarhoz tudnék csatlakozni.Ez az egész habitus kérdése.Az én családomban senki sem foglalkozott zenével,én fedeztem fel ezt magamnak.Szerencse,hogy a szüleim támogatnak ebben.Ahogy elnézem országszerte a pesszimizmus a legnagyobb betegség.Mivel én is fiatal vagyok elég jól ismerem a korombelieket és nem hiszem,hogy ilyen búbánatnak (hehe:))) kéne lennem.
Magyar Nemzet: Ha a zenészszakma nem elég erős az eredményes lobbizáshoz, milyen kiút mutatkozik a jelenlegi szomorú helyzetből? Kósa Gábor: Ha a mindenkori kormányzatban nincs prioritása a felnövekvő generációnak, azt a társadalom súlyosan megsínyli. Az oktatás nem olcsó mulatság, arra költeni kell, de a pénznél is fontosabb a nemzeti értékek iránti elkötelezettség. A ráfordítás megtérül. Igaz, nem gyorsan. Vissza kell tehát térni azokhoz az értékekhez, amelyeket Kodályék felmutattak. Ma Magyarországon ennek nagyrészt a zeneiskolák a letéteményesei, ráadásul a magyar népzene mellett ők gondozzák az európai műzene hagyományait is. Sok zeneiskola valóságos kulturális missziót tölt be egyes kerületek, városok lakói számára. Erről nem mondhatunk le. A szakmának fel kell emelnie a szavát a kormányzatnak a zeneiskolákat leépítő, ellehetetlenítő szándékával szemben. Az énektanítás rehabilitálása is elengedhetetlen. Ahogy az anyanyelv a világirodalom megismerésének is a bázisa, ugyanúgy a zenei és ezen belül a népzenei anyanyelv mindenfajta zenei élmény, ez által pedig a világ megértésének is az alapja.
Magyar Nemzet: Az előadóművész érzékeli, hogy változik, netán öregedik a közönsége? Sebestyén Márta (népdalénekes, 1975-től hivatalos előadóművész, 1975-1980 között a Sebő-, 1980-tól a Muzsikás együttessel dolgozik. Liszt Ferenc-díjas, Kossuth-díjas, Magyar örökség-díjas, 64 lemezen énekel.): Inkább örvendezve azt tapasztalom, hogy a gyerektől az idősig mindenféle korú arcot látok, bárhová is vagyunk. Családok jönnek. Mert az a kislány, aki ezelőtt húsz évvel hallott bennünket a Muzsikással zenélni, már hozza a gyermekét is. Tehát kinevelődött egy zeneszerető és a zeneszeretetét örökítő generáció. Most új programokba kezdtünk. Legutóbb a Danubia Ifjúsági Zenekarral Bartók és Kodály műveit, valamint az ezekhez kapcsolódó népzenei anyagot mutattuk be. Így, aki a komolyzenét ismeri jobban, és nem a népzenét, az is maradandó élményt és kedvet kaphat ahhoz, hogy tágítsa látókörét. Magyar Nemzet: Tehát ismét eljutottunk az árukapcsoláshoz: egyik műfaj eladja a másikat. Sebestyén Márta: Mindent lehet jól és rosszul csinálni. Én sem az iskolában szerettem meg a népzenét, pedig nagyon jó tanáraim voltak: Szabó Helga, Lukin László. Inkább valami családi rendellenesség lehetett, hogy az édesanyámból, aki énektanár volt, otthon dőlt a dal: egy népdalversenyen hetedikes koromban az előírt húsz dal helyett én már százhúszat tudtam. Szegény apám botfülű volt. A gyerekeimnek is az a szerencséjük, hogy a nagyanyjuk otthon tanítja őket. Mert olyan énektanárokkal találkoztak, akiket kinevetnek, és akik, ahelyett, hogy megtanítanák a Himnuszt, egymaguk áriázzák el az évnyitón. Pedig nagyon jó lenne, ha a mai gyerekek is kapnának olyan impulzusokat, amelyekből azt éreznék, hogy de jó lenne énekelni. Édesanyámnak minden osztálya imádta a zenét, mert úgy megszerettette velük az éneklést, hogy az egy életre szólt. Magyar Nemzet: nem épp a táncházmozgalom adhat-e esélyt a népdalok továbbélésének? Kollár Éva: Ez nagyszerű lehetőség, de ettől a népdal nem lesz mindnyájunk zenei kincse, legfeljebb egy jellemző csoport lételeme. Márpedig az lenne a fontos, hogy minden gyermek és felnőtt legyen tisztában zenei gyökereinkkel, mindenki ismerje és énekelje a legszebb magyar népdalokat. Kósa Gábor: Ha az anyanyelvünk tantárgy az iskolában, a zenei anyanyelvünk miért nem az? Sebestyén Márta: Szívesen hivatkoznak arra, hogy erre sincs pénz, meg arra sincs pénz. Pedig ez nem pénzkérdés. Sokat emlegetik mostanában példaként az íreket. Csakhogy az írek amellett, hogy másra is jutott a figyelmükből, mondjuk informatikára, nem felejtettek el énekelni sem. Vagyis a kérdést nem úgy kell feltenni, hogy vagy ének, vagy informatika. Magyar Nemzet: De ez azért már egy másfajta nemzedék. Nem kellene velük épp emiatt máshogyan is beszélni? Kósa Gábor: A leglényegesebb dolgokról nem mondhatunk le a hamisan értelmezett „korszellemre” való tekintettel. A zenei anyanyelvnek nincsen alternatívája. Ezt az anyanyelvet sajnos újra kellene tanulnunk. Az emberiség nemzetekből épül fel, a globalizációnak nincs anyanyelve. Magyar Nemzet: Az egyre divatosabb világzene is valamilyen globalizációs termék, amely összemossa a zenei anyanyelveket? Sebestyén Márta: A világzenéhez a látszat ellenére nem értek. Engem beleraknak különféle produkciókba, ezeket nem én találom ki. Számomra azonban egy etióp népzene is lehet világzene, ugyanis értem. Nekem ehhez nem kell, hogy belecsörömpöljenek még basszusgitárokkal. És hogy ráöntsék a világzene kulimászt, amely mostanában kétségtelenül jobban eladható. Ugyanazzal a műsorral hol zsidó fesztiválon, hol Bartók-fesztiválon, hol meg világzenei fesztiválon lépünk fel, miközben ugyanazt a magyar népzenét játsszuk. Számomra a világzene azt jelenti, hogy az ember felfedezi: hiszen ez a dél-dunántúli dallam ráillik egy ír népdalra vagy egy bolgárra! Nem kell ehhez külön műfajt kitalálni. Kósa Gábor: A világzene attitűdje hasonlít az építészetben száz éve kialakult eklektikáéhoz. Az is értékes elemekből építkezett, mégis sokkal erőtlenebb volt, mint bármelyik eredeti stílus. Ha a művész az öntörvényűség helyett külső, egzotikus eszközök után nyúl, pont a művészet lényegét veszíti szem elől.
Magyar Nemzet: Miért nem próbálják meg az iskolai kórusokban pótolni az énekoktatás hiányosságait? Kollár Éva: Mert a kórusok nem alkalmasak az ismeretek tanítására. A kórusokban már a meglévő alapokra kellene építeni, de ezek az alapok sokszor hiányoznak. Ráadásul az iskolai kórusok munkáját azzal is akadályozzák, hogy a működésükhöz nem kapnak órarendi időt, sokszor még helyet és főként anyagi segítséget sem. A közoktatási törvény pedig említést sem tesz a kórusról. Magyar Nemzet: Mi segíthetne ezen a helyzeten? Nem lehetne a zeneoktatást közelebb vinni a gyerekek igényeihez? Nem szolmizálnának szívesebben populáris műveket, amelyek közelebb állnak hozzájuk? Kósa Gábor: A gyerekekhez az áll közelebb, amit ismernek. Egyből csak azt az egyet tudják választani. Ezzel szemben számtalanszor tapasztaltam, hogy hamar megszeretnek értékes műzenéket. Egy alkalommal egy vidéki általános iskola hetedikes-nyolcadikos tanulóinak tartottam bemutatót, és utólag megtudtam, hogy Wagner Trisztán és Izolda nyitánya tette rájuk a legmélyebb benyomást - amelyet zongorán játszottam el -, holott odáig talán Wagner nevét sem hallották. Kollár Éva: Közel kell vinni hozzájuk az értékes zenét, de a súlyt az aktív muzsikálásra, az éneklésre kellene helyezni. Ebből a szempontból is tovább romlott az iskolai zenei oktatás, mert a mai tanterv a maradék heti egy énekóra felhasználására azt sugallja, hogy a diákok ismerjék meg inkább a zenetörténetet, hallgassanak zenét, és ne erőltessék az éneklést, mert úgysem tud mindenki szépen énekelni. Ami pedig a „könnyűzene” tanítását illeti, az valóban megoldatlan ügy. Korábban azt szerettük volna elérni, hogy a tanterv szövegébe kerüljön be egy fél mondat: „ismertessük meg a gyerekekkel a mindennapok rangos használati muzsikáját is”. Arra gondoltunk, hogy néhány híres musical zenéjét mutassuk be a gyerekeknek, hiszen a legjobb művek zeneileg is értékesek. Ám erre az ötletre kollégáink közül sokan megrettentek, mondván, hogy lavinát indíthatunk el, és előbb-utóbb csak ezeket a műveket fogják tanítani az iskolákban. Így ez a fél mondat akkoriban kimaradt a tervezetből. A valódi okok között az is szerepelhetett, hogy az ének-zene tanárok, a karvezetők általában nem értenek ehhez a műfajhoz. Valóban sokat kellene tanulnunk ahhoz, hogy az értékes könnyűzenét és a dzsesszt taníthassuk. Vannak azért jó tapasztalatok is ezen a téren, ahol a tanár ilyen irányú műveltsége jelentős szerepet kap. Nem mindegy tehát, hogy ki és milyen felkészültséggel vállalkozik erre a feladatra. A „könnyű műfaj” tanítási módszertana nincs kidolgozva, a tanárok egy része magányosan próbálkozik velük. Kósa Gábor: Pallagi Judit a magánénektantervbe belevette, hogy a kezdeti időben a gyerekek azt énekelhetik, amit ismernek. És ahogy a szakmai képzés halad, úgy kerül előtérbe mindjobban a népdalok és a műdalok oktatása. Ezt az élet messzemenően igazolta. Ezzel szemben nem értek egyet olyan kezdeményezésekkel, mint például a szintetizátor bevonása a zeneiskolai oktatásba. Nekem változatlanul az a véleményem, hogy a zeneiskola a komolyzenét mint értéket tanítsa elsősorban. Aki más műfajokban szeretne továbbfejlődni, az is jó alapokat kaphat ehhez a zeneiskolában, de ha ezt nem vállalja, keresse meg az igényeinek megfelelő oktatási intézményt.
A kezdetekben néhány évig részt vettem a Nemzeti Alaptanterv kidolgozásában. Na, például pont az ilyen esetek miatt van baj az ének-oktatással. Miért pont egy olyan ember vesz részt a NAT kidolgozásában, aki maga (több) évtizedes rutinnal a háta mögött nem rendelkezvén nem igazán tud(hat)ja, mit lehet követelményként előírni, és mit nem. Egyébként lejjebb valaki említette, hogy Magyar Bálint még csak nem is reagált a Magyar Kodály Társaság felhívására. Ehhez volna 2 gondolatom: az említett testület átlagéletkorát elnézve ezt nem is csodálom, nem vagyok meggyőződve arról, hogy a MKT bármiben is hatékonyan tudna fellépni, esetleg nem is ez lenne a feladata. Jártak már az énektanárok Pokorni, korábbi oktatási miniszternél is, aki ugyanazzal a felkiáltással küldte el az óraszám emelését indítványozó küldöttséget: nincs rá társadalmi igény. Ezt csak aért mondom, hogy a nagypolitikától segítséget várni elég nagyfokú naivitás.
Arra is gondolni kellene, hogy a művészetek, köztük a zene művelése - mint Hámori József agykutató is megállapította - a többi tantárggyal kapcsolatos kreativitást is serkenti. Furcsa, hogy mindig tudósokra kell hivatkozni. Tessék elmenni egy zenei tagozatos iskolába, ahol (ma már létszámgondok miatt főként ilyenek vannak) egy osztott osztály naplóját kell csak megnézni: milyenek az osztályzatok az énektagozatos gyerekek, és milyenek az osztály másik felét alkotó angol/francia, vagy bármilyen tagozatos gyerekek esetében? Vagy meg kell kérdezni az osztályfőnököt/tanítónénit a témáról! Elég egyértelmű lesz a válasz...!
Azóta már elég sok idő eltelt, de nem sok eredménye van ebbéli tevékenységének. Nem inkább azért lépett be, mert az énekléssel már bajai vannak?!?
Van egy szűk kör az országban, akik a magyar zeneművészetet mára kisajátították. Idekívánkozik a megjegyzés, hogy ha ma már nem is, de évtizedekig az általad citált Szokolay is ennek a szűk körnek a tagja volt. Ő nem méltó arra, hogy Kodályt idézgesse, bármennyire is annak akar látszani.
Hát nem vagyunk egyformák. Évekig jártam a Mozart klubba, meg később a Társaskörben tartott egyéb Karcsi bácsi-féle foglalkozásokra, és felnőtt fejjel visszagondolva rá elég elszomorítónak tűnik. Akkor azért tetszett sokaknak, mert nem volt más. A lá \"tibibácsi\" a 3 kívánsággal...
Kedves Gabor! baj ott lehet, hogy erőltetik a karéneklést, ahelyett, hogy minden iskolában kötelező lenne, hogy minden vállalatnak, hivatalnak, templomnak, sportszövetségnek, elmegyógyintézetnek saját énekkara lenne, amelyet egy ekötelezett karvezető dirigál. Nem azért a huszasért, de ez nem lenne erőltetés? Nem győzzük elégszer elmondani, amit saját bőrünkön tapasztaltunk: NINCS botfülű gyerek! VAN botfülű gyerek. Olyan értelemben természetesen nincs, hogy azt azért mindenki meghallja, hogy felfelé, vagy lefelé mozdul egy dallam; de abban az értelemben bizony van, hogy nem mindenkit lehet megtanítani a tiszta éneklésre. EZ is tapasztalat... Nem is értem, miért kell ezen lovagolni, hiszen olyan is van, akinek rossz az egyensúlyérzéke, van süket, vak, féllábú, stb. pont botfülű ne lenne?? Nem lesz mindenkiből maratoni futó, akinek van két jó lába, de járni, sétálni még a féllábú is meg tud tanulni. Ezt az egyszerű tényt kellene elhinniük az énektanároknak (és a szülőknek). De persze mindent kényelmesebb a gyerekre fogni... Ha nem vagyok indiszkrét, hány éves tanári múlttal a háta mögött mondja/mondod ezt? Egyébként pedig a maratoni futók közt sétáló féllábút egy zenei metaforában én botfülűnek nevezném.
Kollár Éva: A rendszerváltozást követő reformok során odáig jutottunk, hogy már csak heti egy énekóra van. A gimnáziumi órák csökkentése már korábban megtörtént, és ott csak 16 éves korig van énekóra. A kezdetekben néhány évig részt vettem a Nemzeti Alaptanterv kidolgozásában. Miután elkészítettük az ének-zene tárgy tantervét, kiderült, hogy heti kettőről egyre csökken az óraszám. Tiltakozásunkra akkoriban az volt a válasz: bár általánosságban csökken az énekoktatásra fordítható idő, de tizenhat éves korig minden iskolatípusban kötelező lesz az énektanítás. A törvényt meghozták, a következményeit ma is sínyli az oktatási rendszer. Mivel a szakmunkásképző iskolákban senki nem akart zenét tanulni és tanítani sem, a rendelkezés elve teljesíthetetlenné vált, és kétéves sikertelen próbálkozás után ott el is törölték az énekórákat. Az általános iskolai és gimnáziumi énekórák számát viszont azóta sem emelték fel, megmaradt a heti egy foglalkozás. Ez azért nagyon nagy baj, mert a hatékony képességfejlesztéshez idő kell. Egyébként ma már nem is lehet érettségizni énekből. Az is félreviszi az oktatást, hogy ma az énekórán csak „élményadást” várnak el a tanártól. Tanulás és szellemi erőfeszítés nélkül azonban lehetetlen ismereteket gyűjteni. Zenei műveltség és tudás nélkül pedig nem lehet megközelíteni a mással ki nem fejezhető művészi értékekeket, lehetetlen katartikus zenei élményeket közvetíteni. Kósa Gábor: De hát a tanulás élménye is élmény. Véleményem szerint mostanában az oktatás egész folyamatából igyekeznek kihagyni minden munkát. Pedig a tudásnak ára van. Ez az olvasás tanítására éppúgy vonatkozik, mint a számolásra vagy az énektanításra. A szolmizálás elhagyása például eleve lehetetlenné teszi bizonyos értelmezési kérdések feltevését. A közös munkának a nehézsége is közösségformáló erő. Magyar Nemzet: A mostani oktatási reformok hátterében az az elgondolás húzódik meg, hogy az iskolának piacképes embereket kell képeznie, és mindaz, ami nem ebbe az irányba hat, másodlagos. A zenei műveltséget pedig manapság valóban csak televíziós vetélkedőkön kérik számon. Kollár Éva: De piacképes ember csak teljes ember lehet, akinek esztétikai érzéke és műveltsége is van. Kósa Gábor: A „piacképes ember” fogalma önmagában is hibás értékorientációra utal. Egészséges generációt kell nevelni, a teljes személyiség kiteljesítése a cél, és a társadalom valós szükségleteinek megfelelően kell kialakítani a munkahelyeket, a piaci szempontok nem írhatják felül a nemzeti érdekeket. Nem vagyok a számítástechnika ellensége, de a humán értékekhez képest ez csak másodlagos lehet. Ismerünk például olyan embereket, akik számítógépes gyakorlatukból adódóan logikusan tudnak gondolkozni, de nagyon fontos társas szituációkban képtelenek helytállni. Az emberek bizalmát nem lehet megnyerni az „enter” gomb megnyomásával. Freund Tamás kutatásai bebizonyították, hogy középiskolás korban a személyiségfejlesztés leghatékonyabb iránya a művészeti nevelés. Még aki tudományos pályára készül, az is ezt követően, egyetemi évei alatt szerezheti meg a legeredményesebben a „reál” tudást. Ehhez hozzátenném, hogy ha ez igaz a középiskolában, akkor az általános iskolában hatványozottan az.
\"Fürdővízzel a gyereket\" – kerekasztal beszélgetés az ének-zene oktatásról /Magyar Nemzet, 2004. november 27./ Kollár Éva, Kósa Gábor és Sebestyén Márta fejtik ki véleményüket a kérdéskörről Hanthy Kinga és Fáy Zoltán újságírók moderátori kérdéseire. Először Kollár Éva karnagy, zenetanár véleményét idézem: A hazai zeneoktatás hanyatlása Kodály 1967-ben bekövetkezett halála után nagyon hamar elkezdődött. A következő évben már meg akarták szüntetni a gimnáziumi énektanítást. Tudjuk, hogy a közös éneklés közösséggé kovácsol, erőt ad, és ennek akkori veszélyességét a hatalom képviselői is felismerték. Ráadásul az addigi sikereknek szakmai körökben irigyei is voltak... A legnagyobb kárt az \"esélyegyenlőség nevében\" követték el a tanár-és tanítóképzés területén. Az volt az ideológia, hogy nem lehet mindenkinek fejlett zenei hallása, ezért - hogy mindenki bekerülhessen a felsőoktatásba - a felvételinél eltörölték a hallásvizsgálatot. Hosszú évtizedeken keresztül olyan tanárok és tanítók végezhettek főiskolát, akiktől semmiféle zenei tudást vagy készséget nem követeltek meg. Tanultak ugyan éneket, de nagyon keveset, és mint ismeretes, a 18 éves kor után kezdődő zenetanulás már nagyon késői volt. A leszállított követelmények életbeléptetése előtt, valamikor régen, a tanítóképzők hallgatóinak két hangszert is kellett tanulniuk. A folyamat rendkívül nehezen visszafordítható hanyatlást eredményezett. Bár elveszített évtizedek után az alsófokú pedagógusképző intézményekben újra bevezették a hallásvizsgálatot, de máig a zenei tudásnak még az alapjait sem követelik meg. Sajnos, hasonló okok miatt már az óvónőképzés is romokban hever. Nemzedékek nőttek fel jól képzett tanítók, óvónők nélkül. És aki nem énekelt vagy soha nem találkozott a zenélés élményével, annak fogalma sincs arról, hogy mit veszített el, mennyivel szegényebb…
Alapításának félszázados évfordulóját ünnepli a Szent István Király Szimfonikus Zenekar. Jubileumi évük nyitó hangversenyét október 2-án, szombaton délután és este tartják a Budapest Kongresszusi Központban. Délután négykor az István Zenei Műhely együttesei lépnek fel, 19 órakor pedig a szimfonikus zenekar és az oratóriumkórus ad koncertet. Wagner, Erkel, Beethoven, Weber és Ravel művei mellett az alapító igazgató, Záborszky József ez alkalomra írt Litania pro pace című oratóriumát mutatják be. Ebből az ünnepi alkalomból beszélgetett Záborszky Kálmánnal, a zenekar vezető karmesterével, a zeneiskola igazgatójával a Magyar Nemzet munkatársa, Metz Katalin. Záborszky néhány lényeges gondolata kapcsolódik a fórum címéhez, ezekből idézek: - A ma már 90 tagú Szent István Király Szimfonikus Zenekar sikertörténete - mely 16 tagú szimfonikus együtteséből nőtt ki -az amatőr ifjúsági zenekarok között páratlan a kontinensen. A magyar zenepedagógia felülmúlhatatlan sikere. Ötven év diákjai több mint ezer hangversenyt tartottak, köztük 17 nagyszabású ősbemutatóval, külföldi turnékkal, operaelőadásokkal. (- Ma - keményen fogalmazok - Kodály országában mondhatni zenei analfabéták kerülnek ki a középiskolákból, ugyanakkor ellenpéldaként fél százada működik egy iskolai zenekar. - az újságíró megjegyzése.) - 1954 őszén, Kodály kezdeményezésére visszaállították az énekórákat a gimnáziumokban. Ma épp az ellenkezője zajlik. Az önkormányzatokra, iskolaigazgatókra bízzák, hány énekóra legyen, márpedig, a támogatás folyamatos csökkenése miatt, általában az élnek-zene oktatáson csattan az ostor. Az oktatási kormányzat tananyag-csökkentési tervei - a zenei és képzőművészeti oktatás összevonásán keresztül - végül zátonyra futtatták a művészeti oktatást. - Az iskolaigazgatók is olyan oktatásban részesültek, melyben lényegtelen volt a zenei képzés, nem sok jóra lehet hát számítani. - Ahol viszont meg szeretnék tartani az órákat, ott azzal szembesülnek, hogy a nap hetedik tanórájának osztják be, s így az a látszat támad, hogy a zene terheli meg a diákokat. A számítástechnikai lobbi annyira erős, hogy minden egyebet háttérbe szorít, holott a mai gyerekek, akik beleszületnek ebbe a technikai felszereltségbe, játszva megtanulják a komputer használatát. Az viszont beláthatatlan következményekkel jár, ha az európai kultúrának azt az ágát, amely összefogja a népeket, épp Magyarországon szorítják az utolsó sorba, ott, ahol pedig a pedagógiai háttér is megvolna a zenei oktatáshoz. Jellemző, hogy a mi iskolánk nagytermében a zuglói önkormányzat idén már nem tudta megrendezni a hagyományossá vált Zuglói Éneklő Ifjúság nevű előadás-sorozatot, mert a kórusok tavaly óta megszűntek. S ez így van egész Magyarországon. Pedig volna rá igény. A Szent István Király Szimfonikus Zenekar zeneiskolájába és szakközépiskolájába évente 450-500 gyerek szeretne bejutni, de csak egy részüket tudjuk felvenni. Baj van a hazai zenekultúrával, és ez az állam felelőssége. Az oktatási kormányzatnak jobban oda kellene rá figyelnie. Mert a zeneoktatásban nem csak a zenéről van szó, hanem az érzelmi nevelésről is. A mi iskolánkban például nincs drogkérdés. A gyerekeket fűti a tanulásvágy, a zenei élményszerzés, leköti őket a profi zenekari munka, ami sikerélménnyel jár. Arra is gondolni kellene, hogy a művészetek, köztük a zene művelése - mint Hámori József agykutató is megállapította - a többi tantárggyal kapcsolatos kreativitást is serkenti.
Tudomásom szerint az óbudai Társaskörben havonta vannak (most nyári pauza van) Varga Károly (Karcsi bácsi) szervezésében és vezetésével gyerekeknek szóló zenei ismeretterjesztő előadások: klubok, Mozart-operaklub, hangszeres bemutatók, amelyeken kisebb-nagyobb ifjú művészek lépnek fel, s szemléltetve mutatják be tudásukat, hangszerüket, művészetüket, s szöveges és zenei ismereteket nyújtanak a túlnyomó többségben jelen levő érdeklődő gyerekeknek, s persze a kísérő szülőknek is. Ez is egy általam nagyon díjazott szolgáltatás, ami hasznos a gyerekek zenei fogékonysága, zenei érdeklődésük felkeltése miatt. Amit, tudvalevően nem lehet elég korán elkezdeni.
Semmilyen okosság nem pótolhatja az éneklést. Elöbb vagy utóbb el kell jutni odáig, hogy a gyerekek (a késöbbi felnöttek) képesek legyenek saját maguk zenét létrehozni a hangjuk segítségével.
Kedves Búbánat, lehet unni a szolfézst, de az a zenei írás-olvasás. Lehet prózai színészetet tanulni, anélkül, hogy olvasni és írni megtanulnál? Csak úgy, mint hangszert tanulni, vagy éneket zenei írás-olvasás tanulása nélkül.
gondolom ezek a BFZ-kakaokoncertek bejönnek a gyerekeknek. itt \"családi koncertek\" néven fut, beszélgetös/ moderátoros formában, és szintén nagy siker. pl a Holst Bolygók-at valami multimedia show is kiséri - de csak azon a speci délutánon. még egy Sosztakovicsot is át tudtak szervezni ilyen \"fogyasztható\" formátumba
az egyetlen igazi modszer a jol megszervezett zenekarlátogatás, játékos ismerkedés a hangszerekkel, érthetö magyarázat a zenékhez, élményszerzés az eszközök kiprobálása során, esetleg egyegy mühöz táncos koreográfia alkotása és elöadása, míg a zenekar játszik. példa: most a Berlini Filharmonikusok nekikezdtek egy \"EducationProject Zukunft@BPhil\" projektbe (Zukuft=jövö) (kaptak egy rakás pénzt persze) olyan brutalitásokat is sikeresen közvetitettek gyerekeknek, mint pl a Tavaszáldozat. csoporfoglalkozás, tánctanulás, majd többszáz gyerekkel valami arénában elöadták. és a gyerekek élvezték, állitolag. más. nem tudom van-e pesten az operában diákokkal foglalkozo csapat. itt pl a Deutsche Operben avgy egy \"Klassik is cool\" projekt, zenepedagogusok, remek vezetéseket és foglalkozásokat szerveznek, az egészen kicsiknek is. vannak külön gyerekekre szabott operaátiratok is, pl. Kis Siegfried (mindig teltházas, mert a felnöttek is szeretik) van ilyen tipusu zenepedagogiai szerviz az operában? mert az nem elég hogy \"Enikö néninél lehet matinébérletet venni, aztán ott ülsz kisfiam a lelátón és fingod nincs az egészröl\" - ez volt az én sulis koromban
Szerintetek ez a metróban-zenélés (l. hírek) segíthet bármit is? Minden hétköznapi gyerek úgy fogná fel, hogy cincognak valamit, biztos utcazenészek koldulják a pénzt. Szerintem ez egy félig holt ötlet. Viszont biztos lenne valamilyen módszer, az iskolai képzésen kívül, ami a komolyzene népszerűsítését szolgálhatná.
Valami dereng, dereng...
Én a tonika-dominánsnál bedobtam a törülközőt. Igaz, nem jártam szolfézsórára. Énekórán akarták nekünk ezt elmesélni. A mese sikerült, csak a tanulság nem jött ki belőle.
Mint a fórum létrehozója, tisztelettel kérlek benneteket, hogy politikáról ebben a rovatban ne ejtsetek szót. Ha ragaszkodtok hozzá, mert nem tudtok nélküle élni, és már a Momus-re is behordjátok, e célra javaslom a Kávéházi tereferét. Kedves Búbánat! Ha te egy dallamot le akarsz írni, és csak a C-dúrt használod (vagyis a módosítás nélküli törzshangokat), nem fogod tudni abban a hangnemben leírni, amiben van, csak C-dúrba transzponálva - kivéve, ha már eleve C-dúrban van. (Kodály elött így is tanítottak kottát olvasni az elemiben, violinkulcsban és C-dúrban, ebböl következöen nem tanithatták a hangnemek fogalmát, az elöjegyzéseket, semmit, ami közelebb visz a zene elméletének megértéséhez. És senki nem is tanult meg kottát olvasni, nemhogy más kulcsban vagy más hangnemben, de violinkulcsban és C-dúrban sem.) Ezzel szemben, ha szolmizálsz, bármilyen egyszerübb dallamot le tudsz írni (söt megfelelö dó-váltásokkal bonyolultabbakat is), a dó helyének megállapítása után bármilyen kulcsban vagy hangnemben.
Bocs, de ezt meg lehet tenni párton kívül is. Mellesleg annyi ember szájából hallottunk már szép szavakat, aztán mi lett belőle... :-(
\"Szövetséghez\", helyesen, elnézést.
Gulyás Dénes belép a FIDESZ-be. Nem is ez a lényeg, hanem amit ennek apropóján nyilatkozik: tenni akar azért, hogy az értékeket visszaemeljék a rangjukra a kultúrában is; fontos, hogy ne egy Pongó vagy Kismocsok legyen a sztár; a rombolás helyett végre az építkezés kezdődjön meg; „a kultúrában ténykedő ember, nem nézheti tovább tétlenül mindezt”; nem pozícióért kíván csatlakozni a Szövetséget, hanem „munkáért jelentkezik”; legalább húszéves, tudatos nevelésre van szükség, már az óvodától kezdve úgy, hogy az értékek legyenek a fontosak számukra később is. Idézte Kodály Zoltán is, aki szerint „ a zenére nevelést már az anyaméhben kell elkezdeni”. (Magyar Nemzet, 2003. június 10.)
http://www.naxos.com/newDesign/fopinions.files/bopinions.files/opinions156.htm Nos, érdekes cikk egy valóban zenei (és a múltban politikai) nagyhatalom ízlésbeli állapotjairól.
Én meg csak azt ismerem fel, hogy fel, vagy le megy a dallam :-)
Ez valóban érdekes. :))) Nem tudom, nekem az ABC mindig sokkal gyengébb pontom volt. A kottaolvasás se megy túl fényesen... napersze, megy, csak nem piff-puff, és már le is van játszva.
Még annyit, hogy az előbbi megjegyzésemet már a zenei humor kategóriájába is írhattam volna.
Nem értem, ha én egy dallamot le akarok jegyzetelni, akkor én a skálán C-től C-ig jegyzetelem, nem pedig do, re, mi, fa, szo, la, ti, do.
Hát, a szolfézzsal nekem szerencsém volt, mert nagyon jó tanárnom volt, és tök jó dolgokat tanultunk, amiknek én még ma is hasznát veszem. Pedig ennek már több éve, hogy nem járok szolfézsra. Szóval szolmizálni nagyon megtanított, ez nagy előny, hisz ha valami dallamot hallok, és nem tudom, mi az, egyszerűen leírom (a Zongorista alatt pl. nagyon sűrűn jegyzeteltem :))). De egyébként tényleg nagyon furcsa ez a rendszer, az átlagszolfézsórák borzalmasak. És ezt addig, amíg zenesuliba jársz, borzalmas. Na, megnéztem, 1996 évi LXII törvényben mondták ki, meg \'97 hetedikhó valahanyadikán, a térítési díjakat.
Szerintem az is döntő, hogy mielőtt tanulni kezd a gyerek, hallgat-e egyáltalán zenét? Amúgy ha nem zenei suliba jár az ember, akkor az énekóra arra való, hogy megírjuk a házifeladatot valamelyik kövtkező órára.
Végképp nem megy a fejembe, miért kell kötelezően szolfézst tanulnia a gyereknek a hangszer tanulása mellett. Zongorázni tanultam évekig, és halálra untam magam a szolfézs órákon. Kórusban énekelek, de ott sem vettem, veszem hasznát. Az iskolai énekórákon is tanulnak a gyerekek szolmizációt. És mindezt a Kodály-módszerrel magyarázzák. Sokan esküsznek rá, mások lefitymálják. Ezt én magyarázhatom azzal is, hogy bizonyos körökben sikk Kodályról csupa rosszat mondani. És ezt ürügyként felhasználják a szolfézs-órák hasznosságát megkérdőjelezve. Állítólag külföldön, Japánban is bevált. Én nekem semmi bajom Kodállyal, a műveit szeretem, énekelem is őket. És becsültem a világnézetét is. A létrehozott módszere az, ami engem mindig zavart. Nos, lehet, hogy ez a „kötelezőség” is okozhatja a gyerekek körében az elfordulást az énektől. Kivéve azt a szűk kört, akik továbbtanulnak hangszeren vagy énekszakon. Bár ők sem lehetnek lelkesek, betudják a szükséges rossznak. Közel negyven év telt el Kodály halála óta. Még mindig nem tudom, hogy az idő igazolta-e, igazolja-e őt.