419 Búbánat 2015-09-24 09:52:14
Tegnap volt száz éve, hogy megszületett Kenessey Jenő (Bp., 1905. szept. 23. – Bp., 1976. aug. 19.): zeneszerző, karmester, Kossuth-díjas (1953), érdemes művész (1952). A Nemzeti Zenedében Lajtha Lászlónál komponálni, Sugár Viktornál orgonálni tanult, közben jogi tanulmányokat is folytatott. 1928-ban, miután rövid ideig a Zeneak.-n tanult, állami ösztöndíjjal Milánóban és Rómában, a következő évben Bayreuthban és Salzburgban járt. 1929-től korrepetitor egykori tanárai Fleischer Antal és Unger Ernő mellett, majd 1932–1965 között a bp.-i Operaház karmestere. Elsősorban baletteket vezényelt. A harmincas években számos új m. művet mutatott be koncertkarmesterként. 1949-től a Ganz Mávag–Vasas Szakszervezet amatőrzenekarát is vezette és magas színvonalú együttessé nevelte. Hubay Jenő hegedűre és zongorára írott Csárdajeleneteiből számosat hangszerelt, ezek Hubay műveként azonos címmel balettkoreográfiával 1936-ban, majd nagyobb arányú átdolgozásai és egyéni kiegészítései alapján az ő műveként Keszkenő címmel 1951-ben új szöveggel került az Operaházban bemutatásra. 1934-ben Krúdy Gyula novellájára írt egyfelvonásos operája (Az arany meg az asszony) 1945 után is több ízben került felújításra és a Zeneműkiadó 1961-ben megjelentette. Kiemelkedő színpadi műve volt még: Montmartre (táncjáték, 1931); Csizmás Jankó (táncjáték és szvit, 1937), Majális (táncjáték és szvit, 1948); a színpadi műveken kívül zenekari műveket: Falusi képek (szvit, 1934), Divertimento (nagyzenekarra, 1945), Sárközi táncok (1953); kamarazeneműveket: Divertimento brácsára és hárfára (1963); szólószonátákat és dalokat is komponált. – Irod. Németh Amadé: K. J. emlékezete (Kritika, 1976. 10. sz.); Raics István: Búcsú K. J.-től (Muzsika, 1976, 11. sz.). /Forrás: Magyar Életrajzi Lexikon/

418 Búbánat 2015-09-21 10:04:16
Petrovics Emil zeneszerzőre emlékezik a Bartók Rádió. Az első rész ma este kerül adásba (19.00 - 19.30) Szerkesztő-műsorvezető: Katona Márta (ism. holnap 9.30)

417 Búbánat 2015-09-20 16:35:45 [Válasz erre: 414 smaragd 2015-09-20 16:24:33]
Igen, szeptember 24., csütörtök, 13.21 óra - Fritz Wunderlich dalestje (BBC, 1966. szeptember 4.)

416 Búbánat 2015-09-20 16:31:46 [Válasz erre: 413 smaragd 2015-09-20 16:21:49]
Macskás "megmagyarázta"...
Macskás "megmagyarázta"...
415 macskás 2015-09-20 16:28:44 [Válasz erre: 411 smaragd 2015-09-20 16:11:00]
+ 412 Én vontam össze két dátumot:) Hiába, a nagyvonalúságom :)

414 smaragd 2015-09-20 16:24:33 [Válasz erre: 413 smaragd 2015-09-20 16:21:49]
Az rtv részletes jövő heti száma egy rövid visszaemlékezést is közöl, valamint a műsort, majd érdemes lesz ismertetni.

413 smaragd 2015-09-20 16:21:49 [Válasz erre: 412 Búbánat 2015-09-20 16:17:38]
Fritz Wunderlichről írtam.
Fritz Wunderlichről írtam.
412 Búbánat 2015-09-20 16:17:38 [Válasz erre: 410 smaragd 2015-09-20 14:48:04]
Arvo Pärt-ról volt szó.
Arvo Pärt-ról volt szó.
410 smaragd 2015-09-20 14:48:04 [Válasz erre: 409 Búbánat 2015-09-20 14:31:32]
Szeptember 26-án született, szeptember 17-én halt meg, az internetes oldalak szerint. Születése napján a jövő héten a Bartók Rádió emlékezik rá. A momus.hu halála napját szeptember 17-én tette "A mai nap" rovatba.

408 macskás 2015-09-20 13:19:29 [Válasz erre: 406 Búbánat 2015-09-11 09:00:47]
Nem 11-én született? Ezek a legismertebb (vagy legkedveltebb?) művei. A Fratres részlete egy filmben is volt, a mű eredeti változata vonósnégyes, de jó sok átiratot készített Part.

407 Haandel 2015-09-20 08:48:04
[url]http://oe1.orf.at/programm/415392; "Ein Klang für die Ewigkeit": Fritz Wunderlich[/url] 20. September 2015 | 15:05 | Ö1 Der unvergessene Tenor in Oper, Operette und Konzert. Fritz Wunderlich (* 26. September 1930 in Kusel im heutigen Rheinland-Pfalz; † 17. September 1966 in Heidelberg)

406 Búbánat 2015-09-11 09:00:47
A Bartók Rádió aktuálisan, jól időzítve tűzi műsorára ma éjjel: 23.00-23.55 Ars nova - a XX-XXI. század zenéje Arvo Pärt műveiből - 80. születésnapján 1. Fratres (Gidon Kremer - hegedű, Német Kamarafilharmónia), 2. Magnificat (Winchester Katedrális Kórusa, vez. David Hill), 3. Cantus Benjamin Britten emlékére (Észt Szimfonikus Zenekar, vez. Paavo Järvi), 4. Psalom (Litván Kamarazenekar, vez. Saulius Sondeckis), 5. The Beatitudes (Andrew Lucas- orgona, Polyphony, vez. Stephen Layton), 6. Spiegel im Spiegel (Vladimir Szpivakov - hegedű, Szergej Bezrodny - zongora) A mikrofonnál: Varga János Szerk.: Bánkövi Gyula

405 Haandel 2015-09-04 09:57:24
[url]http://www.hr-online.de/website/radio/hr2/index.jsp?rubrik=85345&key=standard_document_56718034;Rudolf Schock – ein Jahrhundertsänger?[/url] 4.09.2015 | 10:30 Uhr | [url]http://www.hr-online.de/website/radio/hr2/index.jsp?rubrik=23746&key=standard_document_29672982;hr2 kultur[/url] ***** Vielseitigkeit mit Bodenhaftung [url]http://www.br.de/radio/br-klassik/programmkalender/ausstrahlung-425556.html;Zum 100. Geburtstag des Tenors Rudolf Schock[/url] 04.09.2015 | 13:05 bis 14:00 Uhr | BR-KLASSIK ***** "Fröhlicher Wanderer" und Stimme einer Epoche: [url]http://oe1.orf.at/programm/413826; Rudolf Schock (zur 100. Wiederkehr seines Geburtstags)[/url] 7 Tage Ö1 ***** [url]http://www.ardmediathek.de/radio/Zeitreise-Klassik-im-Gespr%C3%A4ch-Deutsch/Interview-mit-Rudolf-Schock/Deutsche-Welle/Audio-Podcast?documentId=24406584&bcastId=24406364;Interview mit Rudolf Schock[/url] DW-Redakteur Gunnar Valk sprach im August 1985 mit Rudolf Schock, ebenfalls aus Anlass des 70-ten Geburtstage und befragte ihn zu seinem Lebensweg und seiner Karriere. ***** [url]http://www.rudolfschock.nl/;Rudolf Schock[/url] ***** [url]http://www.ebay.de/sch/i.html?_odkw=zigeunerbaron+hazy&_osacat=0&_from=R40&_trksid=p2045573.m570.l1313.TR0.TRC0.H0.XZigeunerbaron+Hazy.TRS0&_nkw=Zigeunerbaron+Hazy&_sacat=0;Der Zigeunerbaron[/url] Rudolf Schock, Erzsébet Házy, Benno Kusche, Eberhard Wächter; Robert Stolz

404 Búbánat 2015-08-28 16:53:37 [Válasz erre: 403 Ardelao 2015-08-28 13:35:12]
Azzal most nem foglalkoztam... De majd utána nézek.

403 Ardelao 2015-08-28 13:35:12 [Válasz erre: 402 Búbánat 2015-08-28 11:10:10]
Többet nem találtál? És Marschalkó Rózsi felvétel akad vajjon?

402 Búbánat 2015-08-28 11:10:10 [Válasz erre: 391 Búbánat 2015-08-26 10:20:16]
[url] https://www.youtube.com/watch?v=Eon7-4srnKM; Medek Anna – Csarnokária [/url] (Wagner: Tannhäuser) Zongora: Maleczkyné Ellinger Jozefa

399 tiramisu 2015-08-27 22:20:43 [Válasz erre: 397 Ardelao 2015-08-27 18:42:55]
Octavian! (Rózsalovag )
Octavian! (Rózsalovag )
398 smaragd 2015-08-27 19:12:41
Ki tanította Medek Annát Párizsban? 391/wikipédia Jeanne Lorraine 393/ Jean Lorraine 394/ Jean Lorrain Talán akad valaki, aki az itt idézett régi, zenei, színházi szakkönyvek alapján kiegészítve és pontosan leírja Medek Anna életművét a wikipédiában.

397 Ardelao 2015-08-27 18:42:55
Három nap múlva, egy másik híres opera énekesnőnk születésnapja alkalmából is emlékezhetünk: 125-évvel ezelőtt született Marschalkó Rózsi operaénekeső, a Magyar Királyi Operaház tagja, sz. 1890.augusztus 30-án, Nagyszombatban. Atyja Marschalkó Béla ezredes, anyja Kunz Ilona. Énekelni Dietlnétől tanult s 1907-ben mint hangverseny énekesnő kezdte meg pályáját. Első színpadi fellépte 1910.december 27-én volt, a „Mignon”-ban , s gyönyörű mezzoszoprán hangjával, valamint énektudásával olyan sikert ért el, hogy 1911-ben a Magyar Királyi Operaházhoz szerződtették, amelynek ma is egyik dísze (1929). Azonkívül, önálló hangversenyeket adott Bécsben és Berlinben. 1913.június 17-én férjhez ment dr. Székelyhidy Ferenchez (tenor*1885-†1954), a Magyar Királyi Operaház kiváló énekeséhez. Számtalan szerepei közül kiemelendők: Yva (A vajda tornya), Grófnő (Farsangi lakodalom), Mária Lujza (Háry János), Waltraute (Az istenek alkonya), Octávia (A rózsalovag), Margit és Márta (Faust), Sieglinde (A Walkür), Suzuki (Pillangó kisasszony), Mallika (Lakmé), Magdaléna (Rigoletto), Miklós (Hoffmann meséi) stb. Kiegészítés: Énektanulmányait Dietl Emilné és Stoll Gizella irányításával végezte. Dalénekesnőként is hírnevet szerzett. Az Operaháznak 1911-1929 között volt a magánénekesnője. Visszavonulása után a Nemzeti Zenede énektanára lett. Források: Régi, és új Színházművészeti Lexikonok, Wikipedia.

396 Ardelao 2015-08-27 17:45:10 [Válasz erre: 395 smaragd 2015-08-27 17:11:03]
Köszönöm az értékes kiegészítést!
Köszönöm az értékes kiegészítést!
395 smaragd 2015-08-27 17:11:03 [Válasz erre: 394 smaragd 2015-08-27 16:52:12]
Medek Anna, a m. kir. Operaház örökös tagja, drámai szoprán. 1885, Budapest. Énektanulmányait Maleczky Vilmosnénál, majd Párizsban, Jean Lorrainnél és ismét visszatérve Maleczkynénál, Rékai Nándornál, Stoll Gizellánál és Ábrányinénál folytatta. 1908-ban mint vendég énekli az Operaházban Elsát (Lohengrin)és Sentát (Bolygó hollandi), ugyanez évben rendes tagnak szerződtették.1923-ban az Operaház örökös tagjának nevezték ki.Külföldi szereplései közül megemlítjük berlini fellépését (1916), továbbá berlini, bécsi,hamburgi,ostendei és konstantinápolyi szerepléseit zenekari hangversenyek keretében. Szerepei: Tannhaeuser: Erzsébet és Vénusz, Walkür: Sieglinde, Álarcosbál:Amélia, Pillangókisasszony: Csocsoszán, Bohémélet:Mimi, Karenina Anna címszerep, Mesterdalnokok: Éva, Angelika nővér, Violanta címszerepek, stb. Kiváló dalénekesnő, Schubert, Schumann,Mendelssohn hivatott interpretátora. Több mint másfél évtizeden keresztül ő énekli a budapesti énekkari hangversenyeken a szoprán magánszólamot (Bach-kantáták, passiók, H-moll mise,Haendel oratóriumok, Beethoven IX.szimf., Missa Solemnis, Liszt:Szent Erzsébet,stb.) 1930-tól a Nemzeti Zenede tanára. A budapesti rádiónak szereplője.

394 smaragd 2015-08-27 16:52:12 [Válasz erre: 393 Ardelao 2015-08-27 15:59:46]
Kedves gesztusod Medek Anna emlékére felélesztette az én érdeklődésemet is, halálozási dátumát olvasva eszembe ötlött, hogy talán a rádióban is énekelt. Valóban, én Dr. Molnár Imre: A magyar muzsika könyvéből (1936) idézek a következő bejegyzésben.

393 Ardelao 2015-08-27 15:59:46 [Válasz erre: 391 Búbánat 2015-08-26 10:20:16]
Medek Anna megérdemli, hogy egy kicsit többet tudjunk meg róla. Az egykori Magyar Színházművészeti Lexikonból (1929-1931) írtam ide az alábbiakat: Medek Anna: operaénekesnő, drámai szoprán, sz.1885.október 1-én, Budapesten. Atyja híres építőmester volt a fővárosban, családja morvaországi származású. Már 8 éves korában megtanult zongorázni. Párizsban tanult énekelni Jean Lorraine-nél, a Conservatoire tanáránál, szerepekre azután Maleczky Vilmos tanította. 1908.január 11-én első ízben lépett fel a Magyar Királyi Operaházban, mint vendég, „Lohengrin” Elzájában, majd mint az intézet szerződtetett tagja a „Dalibor”-ban (Júlia árva lány) és október 18-án már a „Nürnbergi mesterdalnokok” Éváját énekelte. 1909.december 27-én férjhez ment Merkler Andor zenekritikushoz. 1916-ban a „Tudományért és művészetért” nevű aranyérdemrendet nyerte. 1917.szeptember 6-án Berlinben nagy sikerrel vendégszerepelt a „Bolygó hollandi” Senta szerepében. Az ottani sajtó nagy dicsérettel írt értékes hangjáról, muzikalitásáról és mélyen átérzett művészi alakításáról. 1923.április 21-én az Operaház örökös tagjává nevezték ki. Elsőrangú szerepei közül felemlítjük még ezeket: Aida, Tábornagyné (A rózsalovag), Sieglinde (A Walkür), Donna Elvira (Don Juan), Erzsébet (Tannhäuser), Amalia (Az álarcosbál), Leonóra (A trubadur), Cso-Cso-Szán (Pillangó kisasszony), Agatha (A bűvös vadász), Grófné (Figaró lakodalma), Zsuzsika (Farsangi lakodalom), Mara (Brankovics György), Karenin Anna (címszerep). A kiváló énekművésznő többször vendégszerepelt külföldön is: 1915.február 22-én Hamburgban, 1916.március 29-én Konstantinápolyban, azután Szófiában, 1917.szeptember 17-én Berlinben, stb. Ezeket az adatokat már a mai Színházművészeti Lexikonból másoltam ide: Medek Anna 1908-1932 között volt az Operaház magánénekesnője. Oratóriuménekesnőként is elismert volt. 1932 –től a Nemzeti Zenedében tanított. 1960.augusztus 24-én hunyt el Budapesten.

392 kugli 2015-08-26 10:34:21 [Válasz erre: 391 Búbánat 2015-08-26 10:20:16]
Valóban kitűnő énekes volt a korabeli sajtó szerint is. De a 30-as évek elején visszavonult. A ma élő emberek közül senki nem hallhatta - könnyű megfeledkezni róla. És ugye magnó sem volt még akkor.

391 Búbánat 2015-08-26 10:20:16
Mintha elfeledtük volna őt, és elfelejtettünk volna megemlékezni egy nagy magyar operaénekesnőről; tegnapelőtt emlékeznünk kellett volna az ötvenöt évvel ezelőtt bennünket örökre itthagyott „jugendlich-dramatisch” szopránra! [url] https://hu.wikipedia.org/wiki/Medek_Anna; Medek Anna [/url] (Budapest, 1885. október 1. – Budapest, 1960. augusztus 24.)

390 Búbánat 2015-08-11 10:37:43
Sajnos, csak utólag néztem meg a rádióújságban a tegnapi műsorokat. A Bartók Rádióban tegnap délelőtt tíz órakor kezdődött Hang-fogó című zenei összeállításban elsőként hangzott el: 1. Glazunov műveiből, átdolgozásaiból és hangszereléseiből - születésének 150. évfordulóján – a) Ünnepi nyitány (Orosz Nemzeti Zenekar, vez. Mihail Pletnyov) b) Meditation Op. 32. (Lydia Mordkovitch - hegedű, James Kirby - zongora) c) Az évszakok - Nyár (Suisse Romande Zenekar, vez. Ernest Ansermet) d) Chopin - Glazunov: Etűd Op. 25. No. 7. (Mischa Maisky - gordonka Daria Hovora - zongora) e) Rimszkij-Korszakov - Glazunov - Maximilian Steinberg: Az aranykakas - szvit - Bevezetés és Dodon álma - Dodon a csaták mezején - Semakha tánca - Dodon tánca - Esküvői jelenet - Dodon halála - Finálé (Clevelandi Szimfonikus Zenekar, vez. Lorin Maazel) Akit érdekel ez az adás, még visszahallgathatja a rádió hangtárából.

389 smaragd 2015-08-08 08:46:07 [Válasz erre: 387 kugli 2015-08-07 11:52:05]
Fontos a bejegyzésed, hogy ne felejtsük el az arra méltó művészeket, példamutató személyiségüket! Most a héten hallott rendező gondolatai foglalkoztatnak: - történelmi tablóként jellemezte az egyik mű eredeti előadásának lehetőségét, ezért ezt elvetette, és a mai társadalmi kérdésekhez aktualizálta, - a jövő közönségének kell rendezni - említette -, hogy húsz év múlva is legyen munkája a rendezőnek. Régi nagy művészeink a műveket még korhűen adhatták elő az akkori jelenben.

388 smaragd 2015-08-08 05:16:19 [Válasz erre: 384 Búbánat 2015-08-06 16:26:32]
Örültem, amikor megláttam itt a nevét! Milyen gyönyörű volt, a yt-on néhány felvétele meghallgatható. Férjével közös síremlékük képe is rajta van a wikipédián, sajnos kevés a fénykép és a tartalom egyelőre...

387 kugli 2015-08-07 11:52:05 [Válasz erre: 384 Búbánat 2015-08-06 16:26:32]
Ha már a kitűnő énekesnőre emlékezünk ne felejtkezzünk meg a társáról: Losonczy Györgyről. Mind a ketten a Ház nagyra becsült és szeretett tagjai voltak.

385 smaragd 2015-08-07 10:26:13 [Válasz erre: 384 Búbánat 2015-08-06 16:26:32]
Úgy tudom, hogy élete végéig a Pasaréten, a Júlia utcában lakott. Talán ezen a nyomon lehet tovább kutatni...

384 Búbánat 2015-08-06 16:26:32
Rigó Magda operaénekesné születése, és halála napjaként is, más - más adatot közölnek az egyes lexikonok és internetes portálok: Például: https://commons.wikimedia.org/wiki/File:Losonczy_Gy%C3%B6rgy_s%C3%ADrja.jpg http://forum.nol.hu/index.php?topic=20577.1755;wap2 http://www.domboportal.hu/kalendarium-2015-32-het/ Brockhaus-Riemann Zenei Lexikon szerint a mai napon, 1910. augusztus 6-án született Rigó Magda. A Wikipédia július 6-át jelöli meg Rigó Magda születésnapjaként, forrásként hivatkozik: Magyar színházművészeti lexikonra; Magyar életrajzi lexikonra, I–IV. Rigó Magda elhunytát egyes helyeken 1985. szeptember 17-re teszik, máshol szeptember 5-e olvasható. Most hogy döntsük el, mely dátumok a megbízhatók, a hitelesek?

383 ladislav kozlok 2015-08-04 06:26:56
Deborah Voigt ma 55 eves. Isten eltesse sokaig.

382 Búbánat 2015-07-21 10:07:33 [Válasz erre: 381 macskás 2015-07-21 09:40:11]
Remélem, a rádió egy teljes operafelvételével is emlékezni fog rá július 27-én (vagy a környékén...)!

381 macskás 2015-07-21 09:40:11 [Válasz erre: 380 Búbánat 2015-07-21 09:20:50]
Igen,igen, lenyűgöző az éneklése!
Igen,igen, lenyűgöző az éneklése!
380 Búbánat 2015-07-21 09:20:50 [Válasz erre: 379 Búbánat 2015-07-13 16:46:14]
Bartók Rádió mai adása 9.30 - 10.00 100 éve született Mario del Monaco énekművész (1915. július 27. - 1982. október 16.) II/2. rész: Az olasz tenor művészetének titkai Szerk.-mv.: Ménes Aranka (ism.)

379 Búbánat 2015-07-13 16:46:14
Bartók Rádió mai adása 19.00 – 19.30: 100 éve született Mario del Monaco énekművész (1915. július 27. - 1982. október 16.) II/1. rész: A szakmáról - önéletrajzi írásai nyomán Szerk.-mv.: Ménes Aranka (Ism. holnap, 9.30)

378 Búbánat 2015-07-08 09:19:31
A ma 90 éve született Réti József emlékére: [url] https://www.youtube.com/watch?v=J27WviPu6BQ; Mozart: A varázsfuvola - Képária - Réti József [/url]

377 Heiner Lajos 2015-07-06 18:52:17 [Válasz erre: 376 Búbánat 2015-07-06 18:36:47]
Remélem,a "lebetegedett" kolléga úr egészséges gyermeknek adott életet.

376 Búbánat 2015-07-06 18:36:47
[url] http://www.blikk.hu/blikk_sztarvilag/szmokingos-beugro-mentette-meg-a-darabot-2321721; Rozsos István születésnapján egy operaelőadásba „beugrásáról”… [/url] További erőt, egészséget, még szép énekesi feladatokat kívánok a Művész úrnak!

375 -zéta- 2015-05-29 09:06:59
E helyről is kívánunk boldog születésnapot Csavlek Etelkának...:-)

374 Búbánat 2015-05-09 17:17:10 [Válasz erre: 373 Ardelao 2015-05-09 13:06:18]
[url] http://www.bakonytamasi.hu/bemutatkozas/kincsestar/dr.-palmany-bela-meltatasa-hamory-imre-operaenekesrol; Dr. Pálmány Béla méltatása Hámory Imre operaénekesről [/url] Elhangzott a Hámory Imre emlékkiállítás megnyitóján, Biatorbágy, 2009. június 5.

373 Ardelao 2015-05-09 13:06:18
Ma lenne 106-éves Hámory Imre (szül. 1909.május 9.), az Operaházunk egykori, kitűnő bariton énekese. A ma már kevéssé ismert énekes-színész, a sikeres bemutatkozása után, az Operaház szinte összes bariton szerepét énekelte. Több mint 80 szerepet tudott! Sikeres magyar nóta énekes is volt. Filmekben is szerepelt. Nagy jövő állt előtte, de a II.VH. derékba törte pályafutását. Internálták! (?). Később ugyan rehabilitálták, de addigra egészségi állapota megromlott. 1967.XI.12-én halt meg Budapesten (48-éve). Örök szomorúság, hogy ezt az embert nem engedték a fénykorában tovább énekelni. A Magyar Állami Operaház posztumusz Köztársasági Elnöki Aranyérem-el tüntette ki születésének 100. évfordulója alkalmából.

372 Ardelao 2015-05-09 00:41:25
Ma ünnepli 60-ik születésnapját a jeles svéd mezzo-szoprán énekesnő, Anne Sofie von Otter (szül. 1955.május 9-én). Isten éltesse sokáig !

371 ladislav kozlok 2015-04-22 20:14:34
Ma unnepli 80-eves szuletesnapjat FIORENZA COSSOTTO. Isten eltesse sokaig.

370 Búbánat 2015-04-10 13:50:22 [Válasz erre: 366 Ardelao 2015-04-09 16:04:03]
Valóban: nem is szalad, szinte repül az idő!... Mintha tegnap lett volna az a televíziós karmesterverseny, amit imponáló zenei tudással felvértezve megnyert a szimpatikus, mosolygós japán ifjú; egyből a szívünkbe zártuk már ott, a képernyő előtt, drukkolva neki végső győzelméhez! Megadatott ez, és azóta követjük léptei nyomát itthon és külföldön, figyelve és elismerve művészi fejlődését, sikereit, fellépéseit, turnéit, itthoni művészeti vezetői minőségében is fáradhatatlan segítő, jobbítani akaró szervezői és előadói munkásságát. Sokat köszönhet neki a hazai zenei élet! Negyven éve hogy köztünk van, mondhatni: vele öregedtünk mindannyian - akik ismerhettük őt abból az időszakból, a magyar televíziózás egyik "hőskorából", innen datálva... Csak jöjjön még mind többször vissza hozzánk és addig is, amikor késztetést érzünk rá, hallgassuk felvételeit kazettáról, CD-ről, videóról, remélve, hogy a rádió és televízió zenei szerkesztőségei nem felejtkeznek el műsorra tűzni Kobajasival az archív, élő produkcióit, hangverseny közvetítéseket, melyek sohasem fognak szépségükből veszteni, mindig maradandóak lesznek számunkra.