Bejelentkezés Regisztráció

Charles Gounod


54 musicus2 2008-08-16 21:42:08 [Válasz erre: 52 frushena 2008-08-16 14:01:19]
Kár, hogy távoztál, mert a második rész klasszissal jobb volt az elsőnél! Ez nem a kiválóan teljesítő szereplőkre vonatkozik, hanem alapanyagra (mert hisz itt van a tragédia végkifejlete) és a rendezői összefogottságra). A táncot itt sikerült a dráma alkotóelemévé tenni, és az énekesek is itt tudtak igazán brillírozni. A címszereplő végig nagyszerű volt, Júlia viszont igazán ebben a részben tért magához az első rész viszonylagos elfogódottsága után. A duett Lőrinc baráttal olyan szépre sikerült, hogy a közönség elfelejtett tapsolni (ezt a fajta csendet meg lehet különböztetni a közömbös csendtől...) A nagyjelenet pedig olyan volt, mint az egykori legnagyobbakkal. Mint mondám, nem szeretem a crossovert. Ez egy csodálatos operaelőadás lett volna, ha nincs összekötőszöveg, és hol odaillő, hol nem odaillő, hol drámai, hol ostobán illusztratív balettbetétek. Sajnos, a mai színházi guruk nem bíznak a zene elhitető erejében, mindenáron \"rá akarnak tenni még egy lapáttal\", mert hát, szerintük, a közönség nem érti meg a művészi zenét. Meg kellett volna hallgatniuk a nagyjelenetet és érzékelni a közönség reakcióját. Egyébként ez a tenorista prózai színészként is kiváló!

53 WiseGentleman 2008-08-16 15:56:22 [Válasz erre: 52 frushena 2008-08-16 14:01:19]
Szia Fruzsi, mi van veled, jól vagy?

52 frushena 2008-08-16 14:01:19 [Válasz erre: 50 musicus2 2008-08-16 02:57:04]
Becsülöm, hogy kibírtad ... Én fejvesztve menekültem az alig várt szünetben !

51 virius 2008-08-16 13:29:43 [Válasz erre: 50 musicus2 2008-08-16 02:57:04]
Logikus. Ha van Alfa Romeo, akkor legyen Béta Júlia is. Gamma Lőrinc, Delta Stefano vagy Epszilon Mercutio nem lesz? :)))

50 musicus2 2008-08-16 02:57:04 [Válasz erre: 49 frushena 2008-08-15 17:38:14]
Vótam. Már a felkonffal igyekeztek mindent elrontani, bulvár a köbön, külön kihangsúlyozva a sponzor autókufár bétajúlia modelljeit, amelyeket - mint mondá a női hölgy - a színház előtt már megcsodálhattunk. Valóban, csak emiatt járunk színházba. A díszletben két teljesen funkciótlan sponzori \"autócsodán\" túl (copyright by felkonf) egy rendszámos piros furgon is szerepelt, többek közt mint Júlia erkélye, és Lőrinc barát lakhelye. Más költségesebb díszletelem nem is volt. Az előadás koncepciójában egyesíteni kívánták a drámát, az operát és a balettet. Azt súgja a kisördög, hogy ez nem művészi (rendezői-dramaturagi) ötlet volt, hanem üzleti megfontolás. Hiszen Shakespeare-re is eljön egy kör, Gounod-ra is és a balettre is, hát mindháromra nyilván mindhárom fogyasztói célcsoport, ugyi? No, és itt ez a zseneális szponzorfogó ötlet, ugye, hogy Rómeó, miért vagy te... autó? A legközelebbi Liszt előadóestet netán egy malomipari cég fogja sponzorálni, a zongorán liszteszsákokkal. Nem maga az ötlet a dühítő, hanem az arrogancia, amivel feltolakszik a színpadra az, ami nem oda való. Szerencsére nincsen az a szerencsétlen helyzet, ötlet, amin tehetséges művészek ne tudnának úrrá lenni. Az első részben ugyan csak zökkenőkkel sikerült a zenét és a táncot összehozni, a második részben már jobban. A dráma megmaradt epizódszereplőnek, helyesen, mert a produkciót a kiváló énekesekre építették. Ők éltették és vitték sikerre a mai estét, felejthetetlen jelenetekkel ajándékozva meg a hálás közönséget. Mindazonáltal meg kell jegyeznem, hogy ennek a produkciónak a szereplőivel az operát, a balettet és a drámát is kiválóan színre lehetett volna vinni, szerintem kár, hogy nem így történt. A \"hivatalos\" kritikák után folyt. köv.

49 frushena 2008-08-15 17:38:14
Ma este valaki Romeo et Julietta ?

48 Sesto 2008-07-18 18:53:13
Ch. Gounod \"Romeo et Juliette\" * Alagna * Gheorghiu * van Dam * Todorovitch * Keenlyside etc. Choeur du Capitole de Toulouse - Orchestre du Capitole de Toulouse - Plasson (EMI 1998)

47 bermuda 2008-07-05 20:22:59 [Válasz erre: 46 Búbánat 2008-07-05 12:18:45]
Nagyon élvezem, Vanzo remek francia tenor volt:-))

46 Búbánat 2008-07-05 12:18:45
Ma este a Bartók adón 19.35: Függelék az Alpoktól Zoborvidékig c. sorozathoz Gounod: Sappho - háromfelvonásos opera Szövegét írta Emile Augier Vezényel: Sylvain Camberling Km: a Francia Rádió Énekkara és az Új Filharmonikus Zenekar Szereposztás: Sappho - Katherine Ciesinski, Glycere - Eliane Lublin, Phaon - Alain Vanzo, Pythéas - Frédéric Vassar, Alcée - Alain Meunier (160 perc) Gounod első operája ez (1851)

45 virius 2008-07-03 19:15:52 [Válasz erre: 44 Búbánat 2008-07-02 21:07:50]
Tehát egyszerre volt a kőbányai és az óbudai mise? Ez ám a konkurencia! Kőbányán a péntekre eső Szent László-nap búcsúja volt, Óbudán pedig az épp vasárnapra eső Péter-Pál ünnepé. Különben Kőbányán a női szólistát nem ismertem fel, a férfi szólisták Basky István és Korpás Ferenc voltak, az egyesített Szent László és Szent Alberik kórusokat plusz a zenekart Varsányi István vezényelte. Különben felfedeztem a Gounod-misét hallgatva azt is, hogy kölcsönösen hatottak egymásra Liszttel. Vajon ismerték-e egymás miséit? Hiszen Liszt ugyanebben az időben írta Esztergomi miséjét. Csak annyi a különbség, hogy Gounod miséje - mint sok más mise - \"solemnis\", Liszté \"solennis\"... :-)))

44 Búbánat 2008-07-02 21:07:50 [Válasz erre: 43 virius 2008-07-02 12:11:57]
Igen, 1855-ben keletkezett ez a nagyszabású ünnepi (\"Missa Solemnnis\") kompozíció. Most vasárnap óriási sikerrel adta elő ezt a Szent Cecília tiszteletére komponált misét az Óbudai Szent Péter és Pál templomban a saját, Albert Schweitzer kórusa és zenekara Kenesey László vezényletével (Szabóki Tünde, Molnár András és Kenesey Gábor voltak az énekes szólisták). És a zenekarban ezúttal egy hárfa gyönyönyűen szólt! Tényleg ünnep volt számunkra ez a grandiózus Gounod-alkotás!

43 virius 2008-07-02 12:11:57 [Válasz erre: 40 Tomasso 2007-11-27 14:50:31]
Ha csak a miséit ismered, az se baj, mert zenei stílusáról éppen eleget kapsz a Szent Cecília-misében. Ennek a misének érdekessége, hogy Gounod eredetileg 6 (HAT!) hárfát képzelt el a Credo-tétel végére, továbbá az is érdekesség, hogy a szentmise sokak által megzenésített állandó szövegrészeit kiegészítette az Agnusban az \"Uram, nem vagyok méltó...\" mondattal, no meg az sem semmi, hogy ehhez a miséhez tartozik egy zenekaros offertorium és egy állami ének (háromszor hangzik el a \"Domine, salvam fac republicam nostram\"; ennek külön érdekessége, hogy eredetileg III. Napóleon császárt éltették, később változtattak a latin szövegen). Amúgy a Szent Cecília-mise még a Faust és a Rómeó keletkezése előtt íródott. Nemrég hallottam előadását a kőbányai templombúcsún, de a visszhangos templomtér miatt csak hangorkán volt az egész.

42 Sesto 2008-02-03 09:53:10
Ch. Gounod, \"Roméo et Juliette\" * Roméo: Placido Domingo * Juliette: Ruth Ann Swenson * Stephano: Susan Graham * Gertrude: Sarah Walker * Tybalt: Paul Charles Clarke * Mercutio: Kurt Ollmann * Capulet: Alain Vernhes * Frére Laurent: Alastair Miles * Le Duc: David Pittmann-Jennings Münchner Rundfunkorchester - Chor des Bayerischen Rundfunks - Leonard Slatkin (BMG/RCA 1995)

41 Búbánat 2007-11-27 16:01:47 [Válasz erre: 40 Tomasso 2007-11-27 14:50:31]
Nagyon örülök annak, hogy így érzed ezt! Ha semmi mást nem írt volna Gounod, csak ezt a két kompozíciót, e remekműveivel akkor is a halhatatlanok társulata között lenne a helye!

40 Tomasso 2007-11-27 14:50:31
Én csak a Szent Cecília miséjét ismerem, meg egy C-dúr miséjéből énekeltem részleteket. Elismerem, van mit javítani azon, hogy jobban megismerjem. Amivel viszont kapcsolatba kerültem eddig, azok nagyon tetszettek.

39 Sesto 2007-11-27 09:11:19 [Válasz erre: 36 frushena 2007-11-26 20:01:32]
...nekem tetszik, és a frankfurt-i Opera korábban híres, szinte legendás drámai mezzoszopránja Katherine Ciesinski szintén mindig nagy élmény,..

38 musicus 2007-11-27 02:34:01 [Válasz erre: 35 frushena 2007-11-26 19:55:21]
Bocs, ha jól sejtem, a karmester [u]Sylvain Cambreling[/u], ha jól emlékszem a nevére. Valamelyik budapesti karmesterversenyen is jeleskedett díjat is nyert, lusta vagyok utánanézni, melyiken és mit. Arra emlékszem, hogy muzikális volt. Késő van kissé. Megyek dolgozni.

37 frushena 2007-11-26 20:02:53 [Válasz erre: 36 frushena 2007-11-26 20:01:32]
Igaz elég nehezen lett vége, mert csörögtek a telefonok. Mindenesetre élvezetes darab!

36 frushena 2007-11-26 20:01:32 [Válasz erre: 30 Sesto 2007-08-15 10:22:05]
Na látom te is túl vagy rajta! :) Hogy tetszett?! Szerintem kiváló. És még az énekesek is azok, de nekem csak a nevek stimmelnek. :) Viszont örülök neki, hogy így ki tudom javítani. Lehet el lett írva is így került letöltésre. Köszi Sextus!

35 frushena 2007-11-26 19:55:21
CHARLES GOUNOD : Sapho Tragédie Kathrine Chezinsky Elian Lublin Alan Wanzo Fréderic Wessar Alan Anie Orchestra Radio Philharmonic Silven Crambeline

34 Sesto 2007-11-06 19:32:38 [Válasz erre: 3 egy kívülálló 2006-11-13 19:07:37]
(...)\"a balettzene valóban maradandó értékű zenék\" -igen csak az speciell nem is Gounod saját kompoziciója...

33 Sesto 2007-11-06 13:58:43
Ch. Gounod: \"Messe Sollenelle de Saint Cécile\" \"Petite Symphonie für Bläser\" * PILAR LORENGAR - szoprán * Heinz Hoppe - tenor * FRANZ CRASS - basszus Henritette Puig-Roget - orgona Chours René Duclos Orchestre de la Societé des Concerts du Conservatoire - Jean-Claude Hartemann Hallé Orchestra - Sir J. Barbioli (EMI 1959/1963)

32 Sesto 2007-08-15 11:48:33 [Válasz erre: 31 zsoly 2007-08-15 11:44:08]
...igen,...tegnap este Massenet volt,...de ma de. Gounod -elöször Faust: lásd Sills-topic * Marguerite: Beverly Sills * Méphistophélès: Norman Treigle * Faust: Michele Molese Chorus & Orchestra NYCO - Julius Rudel- (1968. október 17.) ...és azután jött a \"Sapho\"... (S lehet, hogy majd megint huszárvágással vissza Massenet-hez: \"Cherubin\",...van \"Don Quichotte\"?!)

31 zsoly 2007-08-15 11:44:08 [Válasz erre: 30 Sesto 2007-08-15 10:22:05]
Massenet után Gounod. Hm, úgy látom, tombol a francia operaláz a Sesto-Házban :)))

30 Sesto 2007-08-15 10:22:05
...Faust részletek után szintén egy másik Gounod-darab: Ch. Gounod -\"Sapho\"- * Sapho: Katherine Ciesinski * Glycère: Eliane Lublin * Phaon: Alain Vanzo * Pythéas: Fréderic Vassar * Alcée: Alain Meunier Nouvel Orchestre Philharmonique - Choers de Radio-France -Sylvain Cambreling (1979. január 5.)

29 frushena 2007-08-12 22:57:52
[url]http://www.youtube.com/watch?v=sqrq46N3Ifk;Gounod : Mireille - \'La Scene de la crau\'[/url] [url]http://www.youtube.com/watch?v=EnswEGu-_X8;Gounod : Mireille[/url] [url]http://www.youtube.com/watch?v=HsHKWGHkH0M&mode=related&search=;Gounod : Romeo & Juliette - \'Je veux vivre\" Netrebko[/url] a vége szép, de vegyen leckét francia kolléganőjétől! :)

28 frushena 2007-06-02 15:02:28
Hmmm és ezt is várom : Gounod : Le Medecin malgre lui Opera-comique en trois actes, 1858 Sganarelle: Jean-Christophe Benoit Leandre: Michel Hamel Martine: Janine Capderou Jacqueline: Lina Dachary Lucinde: Monique Stiot Geronte: Jean-Louis Soumagnas Valere: Jean Martin Lucas: Joseph Peyron Orchestre lyrique de l\'ORTF cond. Jean-Claude Hartemann rec. 22/04/1972

27 frushena 2006-12-14 08:05:31
Miskolc Operafesztivál, Bartók + Párizs. Gounod opera is lesz, aminek nagyon örülök, ráadásul az egyik legnagyszerűbb műve : Gounod: Mireille lesz azonban még Gounod: Faust is. Valamint sok más jó dolog. A zenei eseményekben a link.

26 frushena 2006-12-02 07:37:36 [Válasz erre: 25 Estelle 2006-12-01 23:38:23]
Jó! Nézzük! ;-) Szívesen megfigyelném. Vagy akár itthon is színre lehetne vinni, mondjuk a Faust mellett. :)

25 Estelle 2006-12-01 23:38:23 [Válasz erre: 18 frushena 2006-11-17 08:28:01]
Ezt at Romeot kell megnézni, amiből a részlet van. Covent Garden, 1994. Alagna partnere Leontina Vaduva.

24 frushena 2006-12-01 23:22:16
Szitakötő! Nincs mit! Voltak ám rondább élőlények is. :) Mondjuk a lapos acsa elég bizar jószág. Na , de Gounod-nál maradva. Nem jutottam el ma a Rómeóig ...

23 szitakötő 2006-12-01 12:11:40 [Válasz erre: 22 szitakötő 2006-12-01 12:10:42]
Sőt, Aranyos! Köszönöm a képet.Szép.

22 szitakötő 2006-12-01 12:10:42 [Válasz erre: 21 frushena 2006-12-01 08:08:44]
Kedves vagy, Kedves Frushena!

21 frushena 2006-12-01 08:08:44 [Válasz erre: 20 szitakötő 2006-11-30 22:55:55]
Örömnek örülni a legjobb dolog kedves [url]http://www.birding.hu/img/8255-ZBOIRXL977T1P9Q7H73HIUTUQOTEU1IK?maxw=350&maxh=250;Szitakötő[/url]

20 szitakötő 2006-11-30 22:55:55 [Válasz erre: 16 Heiner Lajos 2006-11-15 07:55:01]
Ilyen gyönyörű és kifejező hasonlatot még soha nem hallottam! Nagyon tetszik! Pláne, ha téli is az a kabát! Gratulálok! Gyönyörű!

19 frushena 2006-11-30 20:56:50
Lajos! Jelzem, hogy holnap nekiugrom valamelyik Rómeó és Júliának. :)

18 frushena 2006-11-17 08:28:01
[url]http://www.youtube.com/watch?v=w6iyyybq_f0;Roberto Alagna : Most poignant \"Ah ! jour de deuil !\"[/url] [url]http://www.youtube.com/watch?v=7WLwD_QEhoc;Gabriela Benackova - Jewel song[/url]

17 frushena 2006-11-15 08:11:08 [Válasz erre: 16 Heiner Lajos 2006-11-15 07:55:01]
Lajos! Előre is megköszönöm! Privátban mindjárt írom a paramétereket!

16 Heiner Lajos 2006-11-15 07:55:01 [Válasz erre: 12 frushena 2006-11-14 08:30:40]
Szia, Ha írsz egy címet, elküldöm, vagy ha ma este ott vagy a Jenufán, átadom. Nem (csak) azért óriási, ahogy Björling C-jére nagykabátot lehet akasztani, hanem az egész miatt. Lehet, hogy bonusként átjátszom Neked a Met 1935-ös előadását is. Üdv L.

15 frushena 2006-11-14 23:03:41 [Válasz erre: 13 bermuda 2006-11-14 10:31:23]
Igen, igen. Bólogatok! Egy igazán jó felvétel, nekem is tetszik. A Natalie & Vargast közvetítette a Bartók tavasszal. 2006. március 4.-én volt. Az lett letöltve! Dessay amúgy a felvételen a híres \"Ah! Je veux vivre\" áriában is nagyon jó, valamint a negyedik felvonásban ... Elég jóó!!! :)

14 Estelle 2006-11-14 21:53:46 [Válasz erre: 12 frushena 2006-11-14 08:30:40]
Van egy szenzációs dvd is a Covent Gardenből, 1996, Alagnaval és Vaduvaval. Meg egy kicsit későbbi cd Alagnaval, Gheorghiu-val és Keenlyside-dal, de ebből csak néhány részletet hallottam egyelőre.

13 bermuda 2006-11-14 10:31:23 [Válasz erre: 12 frushena 2006-11-14 08:30:40]
EZ a Krausos, Malfitános van meg nekem is, egyszerűen bűbájos. a csaj hangja édes, kislányosan csilingelő-elbűvöl. A Natalie-s Vargasost honnan szedted???

12 frushena 2006-11-14 08:30:40 [Válasz erre: 11 Heiner Lajos 2006-11-14 08:19:32]
Üdvözöllek Lajos! Sajnos nem ismerem, de szívesen megismerem. Nekem csak két Rómeó és Júlia felvételem van. Egy a már említett 2006-os MET (Dessay-Vargas) És a kiadott CD,ami [url]http://ec3.images-amazon.com/images/G/01/ciu/bf/bc/30c3224128a0bd5229db6010.M.jpg;Ez[/url]

11 Heiner Lajos 2006-11-14 08:19:32 [Válasz erre: 8 frushena 2006-11-14 08:09:33]
Igazad van! Ismered a Metből származó \"kalóz\" felvételt, ahol Sayao és Björling a két főszereplő?

10 frushena 2006-11-14 08:11:23 [Válasz erre: 7 bermuda 2006-11-13 19:48:54]
:)) Nahát bermuda! Mintha a véleményünk megint hasonlítani kicsit!

9 frushena 2006-11-14 08:10:25 [Válasz erre: 2 Búbánat 2006-11-13 18:58:07]
Hmmmm ... Tehát akkor ezek elérhetőek CD-n! Remek! Akkor azt hiszem nekilátok keresgélni.

8 frushena 2006-11-14 08:09:33 [Válasz erre: 3 egy kívülálló 2006-11-13 19:07:37]
egyáltalán nem volt nagy zeneszerző Végülis operái sorra buktak meg. ... Amúgy szeméylem szerint a Rómeó és Júlia sokkal szebb opera a Faustnáél. (Amit szintén szeretek, de ha már Gounod, akkor a Shakespeare tragédia.)

7 bermuda 2006-11-13 19:48:54
én úgy vagyok Gounod-val, hogy sokszor elfelejtem ha operáról gondolkodom, aztán hirtelen eszembejut, meghallgatom a Faustot, a Romeot, s úgy érzem ennél szebb ,csodásabb zene nincs a földön. Rajta keresztül szerettem meg a francia nagyoperát, s jelenleg szerelmes vagyok Massenetbe, (persze Dessay is kellett hozzá)Offenbachot pedig egyszerűen zseniálisnak tartom.

6 egy kívülálló 2006-11-13 19:17:51 [Válasz erre: 5 Orfeusz 2006-11-13 19:12:50]
Azt hitted??? Hát nem. Általában nem vagyok oda a XIX. századi francia operákért. Persze azért akadnak kivételek: Sámson, Bizet művei (nem csak a Carmen), és a Hoffmann, ami azért érdekes, mert amúgy Offenbechot nem nagyon bírom - de a Hoffmann zseniális és nagyon szeretem.

5 Orfeusz 2006-11-13 19:12:50 [Válasz erre: 3 egy kívülálló 2006-11-13 19:07:37]
Neked nem a Faust a kedvenced?:) de ezek szerint összetévesztettem





A lapunkban megjelent szövegek a Café Momus, vagy a szerző kizárólagos szellemi tulajdonát képezik és szerzői jog védi őket.
A szerkesztőség külön, írásos engedélye nélkül mindennemű (részben vagy egészben történő) sokszorosításuk, felhasználásuk, kiadásuk és terjesztésük tilos.