Káel Csaba, a Müpa vezérigazgatója a legmagasabb francia állami kitüntetést kapta
![]()
A francia Becsületrend lovagja címmel tüntették ki Káel Csabát. A Müpa vezérigazgatója Éric Fournier budapesti francia nagykövettől május 10-én ünnepi fogadás keretében vette át az elismerést.
A film- és operarendező a francia–magyar kulturális kapcsolatok fejlesztéséért, a kulturális diplomácia területén intézményvezetőként és alkotóként elért eredményeiért, a területen végzett kiemelkedő tevékenységéért, elkötelezett munkájáért kapta meg a francia állam legmagasabb kitüntetését.
Éric Fournier a nagyköveti rezidencián tartott ünnepségen hangsúlyozta: Káel Csaba a Müpa vezérigazgatójaként és a Budapesti Tavaszi Fesztivált szervező operatív testület elnökeként rengeteget tett a két ország közti kulturális diplomáciai kapcsolat fejlődéséért. Mint kifejtette, olyan francia művészek nagy sikerű magyarországi bemutatkozását tette lehetővé, mint Jean-Yves Thibaudet, Jean-Efflam Bavouzet, az Orchestre des Champs-Elysées, az Orchestre national d'Île de France, Louis Langrée, Natalie Dessay vagy a Müpába a 2018/19-es évadban visszatérő Philippe Jaroussky.
A nagykövet kiemelte, hogy a Müpa nemzetközi hírű Régizene Fesztiválja a Versailles-i Barokk Zenei Központtal és a Vashegyi György által vezetett Orfeo Zenekarral és Purcell Kórussal együttműködve a francia barokk repertoár színpadi műveinek bemutatását tűzte ki célul, és ér el évről évre páratlan sikereket.
Magyarországon a francia kultúra megismertetésében és népszerűsítésében fontos mérföldkő volt a Müpa és a Budapesti Fesztiválzenekar közös kezdeményezésére életre hívott és 2016-ban Franciaországot fókuszába állító Európai Hidak fesztivál is, amelyen olyan kiváló művészek léptek fel, mint Michel Legrand és Jean-Luc Ponty.
(MTI/Müpa)
LÁSZLÓ BOLDIZSÁR A SZÉKELY MIHÁLY-EMLÉKPLAKETT IDEI DÍJAZOTTJA
(Opera.hu)
Magyar Érdemrend középkeresztje polgári tagozata kitüntetésben részesült:
KÁEL CSABA Nádasdy Kálmán-díjas rendező, érdemes művész, a Művészetek Palotája vezérigazgatója
MEDVECZKY ÁDÁM Kossuth-díjas és Liszt Ferenc-díjas karmester, érdemes művész, a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagja, a Magyar Állami Operaház örökös tagja, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem címzetes tanára
ROST ANDREA Kossuth-díjas és Liszt Ferenc-díjas operaénekes, érdemes művész, a Magyar Művészeti Akadémia levelező tagja
További állami elismerések, nemzeti ünnepünk alkalmából (válogatás):
Magyar Érdemrend Lovagkereszt polgári tagozat kitüntetésben részesült:
GULYÁS MÁRTA Liszt Ferenc-díjas zongoraművész, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Kamarazene Tanszékének egyetemi docense, a madridi Szófia Királyné Zeneakadémia kamarazene-professzora,
ZELINKA TAMÁS, a Parlando című zenepedagógiai folyóirat felelős szerkesztője.
Magyar Arany Érdemkereszt polgári tagozat kitüntetést kapott:
BAKÓ MÁTÉ balettművész, a Magyar Állami Operaház első magántáncosa,
CARULLA LEON JESSICA balettművész, a Magyar Állami Operaház magántáncosa,
KIRÁLYNÉ SZABÓ ERIKA TERÉZIA táncművész, a Budapesti Operettszínház balett tagozatának vezetője, balettmestere,
KŐHALMI-KARA ZSUZSANNA táncművész, a Győri Balett magántáncosa,
Magyar Ezüst Érdemkereszt polgári tagozat kitüntetésben részesült:
ACZÉL ANDRÁS, a Magyar Állami Operaház játékmestere, rendezője,
Latom, sikerult a T. Szerkesztosegnel kivernem a biztositekot. De nem oket, hanem engem kerdezgetnek itt Svedben, "how is your deer-hunter, Mr. S.?" Es sok mas dologrol.
Minden szavad zene fülemnek!Hogy ezt emberek nem látják vagy nem akarják látni?(Aztán ez a "bagázs" nem rosszabb,mint voltak az előzőek csak az emberi emlékezet úgy tűnik ebben az esetben kilukadt.)100x inkább!
Persze ettől a zene az opera élvezete nem szenved csorbát.Engem nem érdekel kinek mi az oldal írányultsága azon biztos nem fogok vitatkozni.De ,hogy ki hogyan énekel vagy milyen egy opera előadás azon bizony igen.
Én is örülök! 3 Kossuh-díjat énekelt már "össze".Kivételes Leonora és Aida. A Császárnőről nem is szólva.
Évek óta várom, vártam Sümegi Eszternek ezt a kitüntetését. Mondhatnám, 2004 óta, amikor Elzáját hallottam ama botrányos Lohengrinben. Szerencsémre azóta élvezhettem kivételes adottságait más szerepekben, elsősorban a Richard Srauss-darabokban, a Sába királynőjében és az Aidában is.
Úgy gondolom és érzem, méltán van helye a Kossuth-díjasok közt – ami korántsem azt jelenti, hogy mindenki ott van, aki méltó lenne a díjra. Ha jól emlékszem, az 1960-as évek közepe óta hoz öröm mellett hiányérzetet, egyet nem értést, sőt bosszúságot ez az alkalom, alighanem ez a természete. Idén a Sümegi Eszterének örülök.
Örülök továbbá annak a Lengyel Györgynek az elismerésének is, aki 1972-ben megrendezte A hattyút (Molnár Ferenc) a Madách Színházban, egyik legnagyobb színházi élményemet szerezve. De nem örülök annak a Lengyel Györgyének, aki a Hamletet rendezte Debrecenben 1999-ben, lesüllyedve ahhoz a színházi divathoz, amelynek termékeiből 12000000 sem tesz ki egy tucatot.
Ahhoz előbb fel kéne őket terjeszteni!
Ahhoz előbb fel kéne őket terjeszteni!
Minden elismerésem a most kitüntetett művészeknek.
De.....Berczelly István és Pál Tamás még mindig nem!!!
KOSSUTH-díjat kapott:
Berkesi Sándor karnagy,
Faragó Laura énekművész,
Lantos István zongoraművész,
Lengyel György rendező,
Oláh Zoltán balettművész,
Sümegi Eszter operaénekes,
Zádori Mária énekművész.
Állami művészeti és miniszteri szakmai díjak - 2018
Néhány díjazott személy:
Magyarország Kiváló Művésze díjban részesült:
SOLYMOSI TAMÁS Harangozó Gyula-díjas balettművész, érdemes művész,
ZÁBORSZKY KÁLMÁN Liszt Ferenc-díjas karmester, gordonkaművész, érdemes művész, a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagja.
Magyarország Érdemes Művésze díjat vehetett át:
BALÁZS JÁNOS Liszt Ferenc-díjas zongoraművész,
FALUDI JUDIT Liszt Ferenc-díjas csellóművész,
FRENÁK PÁL Harangozó Gyula-díjas táncművész, koreográfus,
MELÁTH ANDREA Liszt Ferenc-díjas operaénekes,
Liszt Ferenc-díjban részesült:
BALOG JÓZSEF zongoraművész,
DEVICHNÉ KOVÁLSZKI MÁRIA zongoraművész-tanár, korrepetitor, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem egyetemi adjunktusa,
KOSZTÁNDI ISTVÁN, a Szegedi Szimfonikus Zenekar első koncertmestere és zenekari szólistája,
OLÁH VILMOS hegedűművész, a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekara első koncertmestere,
PAD ZOLTÁN, a Magyar Rádió Énekkara vezető karnagya.
Erkel Ferenc-díjban részesült:
PETROVICS ESZTER televíziós szerkesztő - rendező,
VARGA JUDIT zongoraművész, zeneszerző, a Liszt Ferenc Zeneművészeti egyetem egyetemi tanársegédje.
Szabolcsi Bence-díjban részesült:
GOMBOS LÁSZLÓ zenetörténész, a Magyar Tudományos Akadémia Bölcsészettudományi Kutatóközpont Zenetudományi Intézet Zenetörténeti Múzeum tudományos munkatársa.
Jól látom, hogy nem kapott operaénekes sem Kiváló Művész díjat, sem Liszt díjat, Érdemes művész pedig Meláth Andrea lett, csak azt nem tudni, hogy mire! És kérdem tisztelettel, hol maradt Kolonits Klára, vagy éppen Fekete Attila kitüntetése?
Művészeti díjazottak, érdemes és kiváló művészek március 15-e alkalmából, itt.
Berczelly István!!!
Közeledik március idusa! Vajon gondoltak-e végre PÁL TAMÁSra egy Kossuth-díj erejéig? Vagy megint találtak nála zseniálisabb magyar zeneművészt?
Huszti Péter: "Megtettem mindent, amit a tehetségem megengedett" - videointerjú
Huszti Péter az Egyenes Beszédben Rónai Egon kérdésére válaszolva.
atv.hu
2018 FEBRUÁR 03. SZOMBAT, 16:28
szimhaz.org.
A magyar kultúra napja - Szörényi Levente kapta a Kölcsey-emlékplakettet 2018-ban
Webradio.hu - Kultúra, 2018.01.21
Szörényi Levente Kossuth-, és Erkel Ferenc-díjas zeneszerző, gitáros, énekes és szövegíró kapta idén a Kölcsey-emlékplakettet, a rangos irodalmi-művészeti elismerést a magyar kultúra napjának alkalmából adták át a szatmárcsekei református templomban vasárnap.
Nobel 2017: Prisutdelning
(Direkt | SVT Play)
Nobel 2017: Banketten
10.12.2017 | 19:00 | SVT Play
Az Opera honlapjáról:
A Magyar Állami Operaház 2015 óta élő új hagyománya, hogy a magyar opera napja alkalmából jelenti be új Örökös Tagjait, valamint adja át azokat a régi alapítású elismeréseit és díjait, amelyeket korábban az évadnyitó társulati ülésen, szűk körben vehettek át az intézmény művészei és azon munkatársai, akik nap mint nap a háttérben segítik a bemutatók és az előadások létrejöttét.
A magánénekesek közül a tavaly első alkalommal átadott Závodszky Zoltán-díjat, amelyet a Wagner-előadásokban kiemelkedő teljesítményt nyújtó művészek kaphatnak meg, idén Sümegi Eszter vehette át. Az ösztönös tehetséget és erős színpadi személyiséget jutalmazó Sudlik Mária-díjban Kasza Katalin, a biztos énektechnikán alapuló érthető hangképzés és a tiszta, szép magyar kiejtés magas szintű műveléséért odaítélhető Melis-díjban pedig Szüle Tamásrészesült. A 2016/17-es évad énekkari művésze Töreky Katalin és Simándi Péter, zenekari művésze Winkler Balázs trombitaművész, kartáncosa Reidl Ágnes és Rónai András József. A Vasfüggöny-díjat Kőműves József díszlettárvezető és Csukásné Huszár Lilla jelmezügyintéző kapta meg, míg „Az előadásokért”-emlékérmet Barabás Izabella női szóló öltöztető és Dávid Andrea művészeti szervező vehette át. Emellett az Opera jubileumi arany emlékgyűrűvel köszöntötte azokat a kollégákat, akik 25 éve dolgoznak közalkalmazottként az intézménynél.
A Magyar Állami Operaház Örökös Tagjainak Testülete Uzoni Mária egykori protokollfőnököt választotta soraiba, és Posztumusz Örökös Tag lett továbbá Lehoczky Éva és Ütő Endre operaénekes, valamint Petrovics Emil zeneszerző, utóbbi kettő az intézmény főigazgatójaként is tevékenykedett.
Szemere Zita és Zöldy Z Gergely Junior Prima-díjas
operavilag.hu 2017. október 30.
A színház- és filmművészet kategória idei hat díjazottját hetvenöt jelölt közül választották ki
Hat fiatal – három színész, egy operaénekes, egy dramaturg és egy díszlettervező – vehette át a Junior Prima-díjat színház- és filmművészet kategóriában hétfőn Budapesten, a Kálmán Imre Teátrumban. Tasnádi Bence, Czakó Julianna és Patkós Márton színművészek, Szemere Zita operaénekes, Szabó-Székely Ármin dramaturg és Zöldy Z Gergely díszlet-, jelmez- és látványtervező részesült az ifjú tehetségeket elismerő díjban.
A Prima Primissima életre hívói 2007-ben döntöttek úgy, hogy önálló díjjal jutalmazzák azokat a harminc év alatti tehetségeket, akik korosztályukon belül szakmájukban a legjobbak.
A színház- és filmművészet kategória jelöltjei közül ötfős szakmai bizottság választotta ki a nyerteseket. A bizottságban Eszenyi Enikő, a Vígszínház igazgatója, Máté Gábor, a Katona József Színház igazgatója, Orlai Tibor színházi producer, Káel Csaba, a Müpa vezérigazgatója és Balogh Gabriella, a Prima Primissima Alapítvány kuratóriumának tagja vett részt.
(Forrás: MTI)
ECHO KLASSIK 2017
29.10.2017 | 22:00 | ZDF
Am 29. Oktober wird in der Hamburger Elbphilharmonie der "ECHO KLASSIK 2017" verliehen.
Balatoni Sándor, Gyöngyösi Levente és Tóth Péter egy-egy alkotását a nemzetközi zsűri az egész Európából beküldött, összesen 51 kóruszenei szerzemény közül ítélte legjobbnak.
Az Európai Kóruszeneszerzői Díjat az AGEC (Arbeitsgemeinschaft Europaeischer Chorverbaende) által hosszú éveken keresztül szervezett „Arany Hangvilla” utódjaként 2011/12 óta a European Choral Association – Europa Cantat (Európai Kórusszövetség – Europa Cantat) szervezi.
A 2017/18-as évadban harmadik alkalommal meghirdetett versenyre a kórusszövetség mintegy 40 országban működő tagszervezetei küldhettek be legfeljebb 3-3 pályaművet „a cappella kórusmű” és „kórusmű hangszerkísérettel” kategóriákban.
16 ország 17 kórusszervezete 41 zeneszerző 51 művét (38 az első és 13 a második kategóriában) nevezte idén, amely jelentős emelkedés az előző évekhez képest.
Az a cappella kategóriában a zsűri megosztott első díjat adott át: Balatoni Sándor férfikarra írt Cantate Domino és Tóth Péter Mesedoboz című, nőikarra készült darabját találta a legjobbnak.
Az ítészek a hangszerkíséretes kategóriában Gyöngyösi Levente nőikarra, két hegedűre és kis ütőhangszerekre komponált Jubilate Deo című darabját hirdették ki győztesként.
A nyertes pályaművek 300 eurós díjazásban részesültek, és a 2018. július 27. és augusztus 5. között az észtországi Tallinnban megrendezésre kerülő EUROPA CANTAT fesztiválon nemzetközi kórusok mutatják be őket.
[url] http://primissima.hu/aktualis/iden-15-alkalommal-prima-primissima/54/; IDÉN 15. ALKALOMMAL PRIMA PRIMISSIMA [/url] Idén tizenötödik alkalommal adják át a Prima Primissima díjakat. A másfél évtizedes múltra visszatekintő díj jelöltjeit idén is Dr. Csányi Sándor, az alapítvány Kuratóriumának elnöke mutatta be sajtótájékoztató keretében. Idén először határon túli magánszemélyek, illetve alkotóközösségek is jelölhetőek. Magyar zeneművészet Antal Mátyás fuvolaművész, karmester Eötvös Péter zeneszerző, karmester Várdai István csellóművész
[url]http://qsimc.no/en/articles/the-winners-are-announced;The Queen Sonja International Music Competition[/url] - The winners are announced! The concert was also broadcasted on national television, and will be available to watch in most countries on [url]https://tv.nrk.no/serie/dronning-sonja-internasjonale-musikkonkurranse-tv/MKTV18000117/18-08-2017;the Norwegian Broadcasting Corporation's website [/url] after the broadcast.
Miután a legmagasabb állami kitüntetést adták át az arra érdemesnek tartott két személynek, amely hírről az MTI nyomán a magyar média többsége beszámolt, véleményem szerint itt a fórumon (mely tág teret hagy a zenei vonatkozások mellett más, "országos" jellegű híreknek is) talán felesleges "cenzurázni" (ebben az esetben tudatosan kihagyni egy nevet a felsorolásból) - hiszen nem szalonképtelen, politikailag sem "uszító"- "taszító" eseményről tudósít. (Persze végső soron mindenbe bele lehet magyarázni a "politikát" mi a kis hazánkban történik - kurzusoktól függetlenül is.)
Tisztelt "Búbánat"! Teljes mértékben igaza van, hogy ketten kaptak díjat. De kínosan ügyeltem, hogy ezen a fórumon még ilyen értelemben se legyen semmiféle politikai jellege a hírközlésnek. Ezért hagytam ki az MTI hírből az erre utaló sorokat és szavakat.
Tegyük hozzá, hogy ketten kapták meg a Szent István Rend díjat: Vásáry Tamás mellett Erdő Péter bíboros a másik kitüntetett személy.
... és Vásáry Tamás vehette át a Szent István Rend díjat A díjakat Áder János adta át a Sándor-palotában Az államfő elmondta, Vásáry Tamás ...távolba mutató, magas célokat állított maga elé, csodagyerekségének ígéretét váltotta be. "Ifjú titánból lett rajongással körülvett, érett művész és bölcs mester" - fogalmazott Áder János, aki szerint Vásáry Tamás szuggesztív, magával ragadó előadásmódja egy olyan hangszeren hozott számára sikert, amely körül még a világ élvonalában is nagy a tolongás. Méltó személy méltó elismerést kapott. Sok sikert és jó egészséget a továbbiakban is.
Tegnap állami kitüntetéseket adtak át a Pesti Vigadóban augusztus 20. nemzeti ünnepünk alkalmából. A kitüntetett személyek között van: Magyar Érdemrend Tisztikereszt Fokanov Anatolij operaénekes Magyar Érdemrend Lovagkereszt Berczelly István Liszt Ferenc-díjas operaénekes Magyar Arany Érdemkereszt polgári tagozat kitüntetés Bátor Tamás operaénekes, a Művészetek Palotája koprodukciós programigazgatója Bogányi Tibor gordonkaművész, a Pannon Filharmonikusok vezető karmestere, Hámori Máté karmester, az Óbudai Danubia Zenekar művészeti vezetője Várkonyi Beáta hegedűművész, a Budapesti Operettszínház koncertmestere, Magyar Bronz Érdemkereszt polgári tagozat Antal Tünde , balettművész, a Magyar Állami Operaház tánckari művésze, Szegedi Csaba operaénekes, a Magyar Állami Operaház magánénekese,
Balatoni Éva megkapta a Székely Mihály-emlékplakettet, mellyel egykor az ígéretes kezdőket jutalmazták. És az ember ne szakadjon meg a röhögéstől? Berczelly Istvánnak Kossuth-díj helyett, amely már réges-régen járna neki, kapott egy Lovagkeresztet. Ilyet kapott Almási-Tóth András rendező is. Biztos azonos művészi színvonalat képviselnek. És az ember ne robbanjon fel a dühtől?
[url] http://operavilag.net/kaleidoszkop/kamaraenekes-lesz-solyom-nagy-mate/; Sólyom-Nagy Máté [/url] operaénekes az Erfurti Színház Kamaraénekesi elismerésében részesült.
[url] https://papageno.hu/featured/2017/06/muveszeit-dijazta-az-operahaz/; Művészeit díjazta az Operaház [/url] Papageno.hu 2017. június 26. A Magyar Nemzeti Balett Étoile-ja címet a következő évadban Aliya Tanykpayeva kazah születésű magántáncosnő viselheti. A „Csillagóra-gála” keretében kitüntetett további személyek: A kivételes basszista, Székely Mihály Kossuth-díjas, Érdemes és Kiváló Művész emlékét őrző plakettel idén Balatoni Éva magánénekest tüntették ki, a karmestereknek és hangszeres művészeknek adható Ferencsik János-emlékdíjat Juhászné Peták Ágnes , az Opera zenekarának hárfaművésze kapta. A Komor Vilmos Kossuth-díjas, Érdemes Művész karmester emlékére alapított, Borsos Miklós által tervezett plakettben Rumy Balázs klarinétművész részesült ebben az évadban. Az Operaház egykori, ugyancsak Kossuth-díjas jelmeztervezője előtt tisztelgő, Márk Tivadar-emlékplakett idei díjazottja Zöldy Z. Gergely látványtervező, míg a kétszeres Kossuth-díjas kiváló művész, egykori főrendező és vezető tervező, Oláh Gusztáv nevét viselő emlékplakettet Katona Anikó korrepetitor kapta meg. Az Erkel Színház egykori főügyelője, Gela Lajos emlékére alapított plakettet, amelyet egy, az Opera művészeti támogató területén dolgozó munkatársa érdemelhet ki, az idei évben Lengyel Gábor súgó vehette át.
Igaz, a korábbi években az operaénekesnők domináltak, őket díjazták a "kamaraénekes" kategóriában,
Csupa úr!... hol maradtak a hölgyek?...
Masse statt Klasse?
975 és 976 Az, hogy valaki hányszor lépett fel, azt jelenti, hogy annyiszor osztották rá a szerepet! De hogy hogyan énekelt???!!! A szocialista közgazdaságtan szerint a mennyiségi javulás előbb-utóbb átcsap minőségibe! Erről akkor is tudtuk, hogy nem így van. Én inkább olyan díjakat szeretnék, melyeket egy-két szerep kimagasló megformálásáért ítélnek oda! Lehet egy szerepet x+1 alkalommal is rosszul énekelni, erre mindannyian kapásból tudnánk listázni!
"14 féle szerepben remekelt..." No, és ki osztja a szerepeket? Nem Ókovács? A " remekelt" meg erősen vitatható minősítés az ő esetében.
[url]http://magyarhirlap.hu/cikk/91375/Rekordszamu_nezovel_zarta_az_evadot_az_Operahaz;A Csillagóra Gálaesten az operaház szólistáit elismerő Magyar Állami Operaház Kamaraénekese címet kapott a 2017/2018-as évadra az idén negyven alkalommal színpadra lépő László Boldizsár tenor, az 1992 óta az Operaházban éneklő orosz születésű bariton, Fokanov Anatolij és az idén 14 féle szerepben remekelő Szvétek László basszista.[/url] (Érdemes megfigyelni, hogy mindegyik művész jelzője számadat.)
A főváros díszpolgárává vált Szinetár Miklós Kossuth-díjas és kétszeres Jászai Mari-díjas színházi, opera-, tévé- és filmrendező. A Fővárosi Közgyűlés szerdán zárt ajtók mögött nyolc új budapesti díszpolgárt választott, jelentette az MTI. Díszpolgári címet kapott továbbá: • Bács Ferenc Kossuth- és Jászai Mari-díjas színművész, • Bereményi Géza Kossuth-, József Attila- és Balázs Béla-díjas író, dalszöveg- és forgatókönyvíró, filmrendező, • Fenyvesi Máté volt válogatott labdarúgó és országgyűlési képviselő, • Hosszú Katinka háromszoros olimpiai bajnok úszó, • Klinghammer István, az ELTE korábbi rektora és Szinetár Miklós Kossuth-díjas és kétszeres Jászai Mari-díjas színházi, opera-, tévé- és filmrendező. A képviselők posztumusz ítélték oda a díszpolgári címet • László Jánosnak, a Magyar Kerékpárosklub egykori elnökének • és Olofsson Károly Placid bencés szerzetesnek.
Szerinted mi a baj Kamp Salamon Kossuth-díjával? Őszintén kérdem, mert én amit eddig hallottam tőle (bár nem túl sokat), mindig meggyőzött, sőt általában lenyűgöző volt.
Ezzel az emlitett, de általad meg nem neveztt, immár Kossuth-dijas szinmüvésznövel az a problémám, hogy nemcsak mi nem is ismertük,nem ismerjük a nevét, hanem információim szerint a szük szakma sem!
Privát választ most vittem le a postára :-)
Nézd, én már feladtam, hogy téged bármikor meggyőzzelek álláspontod tartalmi tarthatatlanságáról. (Azt hiszem, ezzel nem vagyok egyedül.) Ezért érveimet leírom, mint te a magadéit, aztán majd az fórumozó társak eldöntik, melyikkel értenek egyet.
