Folytatódik a Berlioz csodasorozat

Berlioz: Roméo et Juliette – Symphonie dramatique

Cléopâtre – Scéne lyrique

Joyce DiDonato, Cyrille Dubois, Christopher Maltman (Rómeó és Júlia), Joyce DiDonato (Cléopâtre)
Coro Gulbenkian (karigazgató Jorge Matta)
Choeur de l’OnR, karigazgató Alessandro Zuppardo
Ochestre Philharmonique de Strasbourg, vez. John Nelson

Erato 5054197481388 (2 CD)

Számomra, és nyilván sokan másoknak is érthetetlen (vagy nagyon is érthető?) egyes középszerű karmesterek nagy nemzetközi karrierje. S ott vannak mások, akik életükben nem tartoztak a „sztárok” közé, és mégis nagyszerű dirigensek voltak. Csak két név, olyanok, akik művészetét élőben megcsodálhattam: Carlo Zecchi és Alberto Zedda.

Avagy a szerencsére még köztünk levő Herbert Blomstedt, közelebb a százhoz, mint a kilencvenhez, pár évvel ezelőtti salzburgi hangversenye életem nagy koncertélményei közé tartozik.

Egyetlen John Nelson-dirigálta előadáson sem voltam, és szinte biztosan nem is leszek. Decemberben tölti be nyolcvankettedik életévét.

Ha életrajzi adatait nézzük, egy átlagos pálya képe bontakozik ki. Ez a karrier a kezdetektől összefonódott Berlioz zenéjével. 1972-ben a New York City Operában A trójaiak húzás nélküli előadásával debütált, és ugyanezzel a művel, egynapos felkészülés után beugróként a Metropolitanben.

Lemezeinek legtöbbje is a francia komponista műveinek felvétele – két korábbiról dicsérőleg, mi több, elragadtatással írtam.

És a sor folytatódik ezzel a talán etalonértékű lemezzel.

Csak közhelyeket tudok felsorakoztatni. A strasbourgi orkeszter nem tartozik a világ élvonalába, de itt nagyszerűek, megvan bennük a „nemzeti” hangzás, lehet, ilyet csak én képzelek be, mint a Cseh Filharmonikusok Dvořak-lemezeinél, a Bécsiek Johann Strauss-felvételeinél. A szólisták közül Cyrille Dubois nevét korábban sose hallottam, a Wiki szerint a negyven felé járó énekes vezető operaházakban is fellépett, több lemeze közül az egyik Vashegyi György vezénylete alatt készült.

Kiválóak az énekesek, a kórus.

Az én hibám, de ez a két CD sem vitt közelebb Berliozhoz. Igen, időnként megdöbbentően modernnek hangzik, így a Rómeó és Júlia indítása – mely darab, a komponista szavai szerint „noha gyakran alkalmaz hangokat, mégsem koncertopera vagy kantáta, hanem egy kórusszimfónia”.

Egyenetlennek tartom a műveit, és sokszor terjengősnek. Tizenéve végigültem Salzburgban a Benvenuto Cellini előadását, a tolmácsolás elsőrangú volt, Gergiev dirigált. Később a STOP-ban megnézhettem volna A trójaiakat – de úgy döntöttem, nem ér meg ötórányi álldogálást.

A Cléopâtrét pedig sosem hallottam korábban. Érdekes, de nem megragadó opus. Talán nem véletlen, hogy csak a zeneszerző születésének századik évfordulójára jelent meg a kotta nyomtatásban. S az is érdekes, hogy rengeteg lemezfelvétele van, olyan hírességekkel, mint Jessye Norman, Janet Baker, Yvonne Minton, Agnes Baltsa, Rosalinda Plowright, Olga Borodina és mások – tehát, ismét bennem a hiba, hogy ez a zene nem tudott megragadni.

Pedig DiDonato gyönyörűen énekel. S szép a kiadvány megjelenése is, francia, angol, német tájékoztatással, a művek szövege, sajnos, csak franciául – lenne egy angol, német, olasz, svéd vagy cseh fordítás! (A korrektség kedvéért: beolvasható két QR-kód, angol és német fordítás, illetve egy koncertfilm).

Egyvalamiről meggyőzött ez a kiadvány: Colin Davis halála óta Nelson korunk legjelesebb Berlioz-dirigense.