Győztes csapaton ne változtass - Berlioz: Les Nuits d’été; Harold Itáliában

Berlioz: Les Nuits d’été; Harold Itáliában
Michael Spyres - tenor, Timothy Ridout – brácsa
Orchestre philharmonique de Strasbourg
vez. John Nelson

Erato 5054197196850

Bő két éve elragadtatással írtam Berlioz Requiemjének felvételéről…
(Egy rendkívüli „öszvér” felvétel)

Tetszik, nagyon tetszik az immáron nyolcvanas éveiben járó Nelson új Berlioz-lemeze - az talán természetes, hogy, miután csak hangfelvételről van szó, lelkesedésem nem lehet olyan elementáris, mint a Nagy Halotti Mise kapcsán. Átgondoltan megszerkesztett ez a kiadvány.

A Nyári éjszakák ritkán kerül előadásra, még soha nem volt hozzá koncertteremben szerencsém. Információért az Alan Blyth szerkesztette Song on Record első kötetéhez (Cambridge University Press, 1988) fordultam.
David Cairns cikke természetesen elsősorban a mű lemezfelvételeivel foglalkozik, de kitér a darab interpretációjának nehézségeire is.

“...a dalciklust nehéz életre kelteni, a karmesternek és a szólistának egyaránt. Berlioz kamarazeneszerű textúrája oly egyszerű és gondosan kiszámított, oly exponált, hogy minden egyes rossz hang, gondatlan hangérték vagy rossz ritmusú frázis rögtön megmutatja magát, és messze nem könnyű megteremteni a pontosan kiegyensúlyozott együttest és a szabadság érzetének és a lírai kifejezés kombinációját melyet a zene természete megkíván.“

Nem véletlen, hogy a darab (1988-ban) tizenhét felvétele közül Cairns mindössze egyetlenegyet - Eleanor Steber előadását - tartja az ideálishoz közelihez.

S maga Berlioz is tisztában lehetett a ciklus interpretációjának nehézségeivel, tekintettel az általa eszközölt változtatásokra az eredetileg zongorakíséretes opus meghangszerelésekor - különböző hangfajokat illetve azok kombinációit javasolva a mű előadásához, alttól tenorig. S 1856-ban a hat dalt hat különböző énekesnek ajánlotta.

Michael Spyres a dalokat eredeti hangnemben énekli - ezt vidéki kúriám koncerttermében, Steinway zongorám mellett ülve hangvillával jómagam is ellenőriztem (meg a tény a CD kísérőfüzetében is szerepel).

Spyres, a „baritenor“ egyfajta hangfenomén, sokoldalúsága lenyűgöz, csodálatra késztet. Az elkövetkező mintegy fél évben Pollionét alakítja majd Hamburgban, Kölnben és a Metropolitanben, Don Josét Strasbourgban - az előadásrólról felvétel készül - kontratenor-körutat ad négy nyugat-európai országban, Manchesterben a Gerontius álma címszerepét énekli, Münchenben pedig Händel Semeléjében lép fel, s ez csak egy válogatás.

A voce valóban különleges, egyik pillanatban egy magvas bariton, a másikban lírai, a sztratoszferikus magasságokban is biztosan mozgó tenor.

Első pillanatban meghökkentett a soványka kísérőfüzet. A dalok szövege csak francia nyelven.
Aztán hamar megtaláltam az üzenetet, látogassa meg az album minioldalát, töltse le a részletes kísérőfüzetet, és az angol, német dalszöveget.
Nekem ez nem sikerült, sajnos...

A CD-n a másik, hosszabb Berlioz-mű a Harold Itáliában, népszerűségében ugyan nem éri el a Fantasztikus szimfóniát, de talán közel áll hozzá.
Az érdekesség kedvéért összehasonlítottam Toscanini két felvételének (1939, 1947) és Nelson lemezének játékidejét. (A műsoridők vesszővel elválasztva):

I. Harold a hegyekben… 15:32, 16:03, 15:45
II. Esti imájukat éneklő zarándokok menete. 7:45, 7:59, 7:04
III. Az Anruzzok egy hegyilakójának szerenádja kedveséhez. 5:33, 5:57, 6:07
IV. Rablók orgiája. Emlékezés letűnt jelenetekre. 11:32, 11:47, 12:18

Látható, hogy nagy differenciák nincsenek (az egyedüli érdekesség, hogy Toscanini, aki élete vége felé általában gyorsabb tempókat vett, 1947-ben valamivel lassabb volt, mint hét évvel korábban).

Tetszik a fiatal brácsás, Timothy Ridout játéka, s tetszik a francia zenekar, könnyedebb, légiesebb, mint Toscanini orkesztere.

Szép, mi több, gyönyörűséges ez a kiadvány, javaslom mindenkinek, főleg a még lemezen is ritkábban hallható dalok miatt.

Ám a szívemben ott bujkál némi szomorúság. Egyre több ismerősömtől hallom, miután már rég túladtak LP-játszójukon, erősítőjükön, immáron CD-játszójuktól is megszabadultak. Egy német barátom mondta, vagy harminc éve, ha CD-t hallgat, pár óra után elfárad, de hagyományos lemezt egész nap képes élvezni.
Valóban az a jövő, hogy vesszük az USB-re letöltött hanganyagot, bedugjuk a laptopba, közben az Internetről nézzük hozzá a szöveget?

Remélem, hosszú távon nem így lesz.

Nem véletlen, hogy egyre több új kiadvány is megjelenik - méregdrága - LP-n.

Csak mondom.