Egy rendkívüli „öszvér” felvétel - Berlioz: Requiem

Berlioz: Requiem

Michael Spyres – tenor
London Philharmonic Choir, Philharmonia Chorus
Philhamonia Orchestra
vez. John Nelson

Erato/Warner Classics 0190295430641
CD + DVD

"Özönvíz előtti madár, kolosszális csalogány, sasnyi méretű pacsirta."
Heine Berliozról, annak Requiemje kapcsán.

Az első kérdés, ami az emberben felmerül, még mielőtt a két korong valamelyikét beteszi gépébe: nem redundáns ugyanazt az előadást egyszerre kínálni CD-n és DVD-n egyaránt?

Úgy gondolom, nem. Egy CD-t könnyű elindítani, egy DVD esetében viszont pl. át kell programozni a TV-csatornákat. Egy CD-t „fél füllel” is lehet élvezni, egy DVD-t fél szemmel nem (küklopszok kivételt képeznek).

Úgy érzem, ennél a kiadványnál a két formátum kiegészíti egymást.

De kezdjük az elejéről.

Berlioz Nagy halotti miséje ritkán szólal meg koncerten, talán a megkövetelte monstre előadói apparátus miatt.

Ugyanakkor meglepődtem, hogy viszonylag sok felvétele létezik.

Ha egy felvételről írok, még mindig néhai barátom, a neves angol zenekritikus, Alan Blyth valamelyik könyvéhez fordulok tanácsért.

Jelen esetben az Alan szerkesztette „Choral Music on Record”c. kiadványhoz (Cambridge University Press, 1991). Természetes, hogy egy közel három évtizedes diszkográfia ma már erősen hiányos, de így is meglepő dolgokat lehet megtudni – pl. hogy Charles Munch hét év különbséggel kétszer is lemezre vette a darabot, melynek első felvétele még a negyvenes évekből datálódik (Jean Fournet a karmester); Barenboim változatán Domingo énekli a tenorszólót; és Keith Lewis különösen közel érezhette tenorjához a művet, hiszen két egymást követő évben is rögzítette.

Saját gyűjteményemben Colin Davis felvétele volt meg mindeddig, Davis az egyik legelismertebb Berlioz-dirigensnek számított, de az 1969-es lemez technikai színvonala már mutatja korát – különösen, ha a darab legújabb rögzítésével vetjük össze.

A CD hangzása kitűnő, noha némi visszhang hallható, de nem zavaróan.

A nagyobb élmény – mit nagyobb élmény, egyszerűen lenyűgöző – a DVD. Képzeljenek el a monumentális londoni Szent Pál Székesegyházban négyszáz muzsikust! Félelmetes – ahogy félelmetes nem csak hallani, de látni is a Tuba mirum rézfúvósait. Mintha Verdi Requiemjének Dies Iraeje szólalna meg – de évtizedekkel korábban, mint ahogy az olasz mester a maga gyászmiséjét megírta.

Az interpretáció példamutató. 2019. március 8-án, Berlioz halálának 150. évfordulóján rögzítették. A dirigens, John Nelson nevét korábban már hallottam, de ez az első felvétel, melyet most meghallgattam vele.

Nelson Berlioz-specialistának számít. A Metropolitanban A trójaiakkal debütált – mindössze egy nap próbával beugorva Rafael Kubelik helyére. Nem semmi teljesítmény

Lemezre vette a francia mester Te Deumját, a Béatrice és Bénédict operáját, A trójaiakat, és a Faust elkárhozását. Számomra a takarékos eszközökkel vezénylő, közel nyolcvan esztendős Maestro dirigálása rendkívül meggyőző.

A tenorista, Michael Spyres nevét pedig, szégyen-gyalázat, korábban még csak nem is hallottam. Ő is szorosan kötődik Berlioz zenéjéhez, a Metben a Faust elkárhozásában debütált. Szép hangú, kulturált énekes – és november 1-én a Müpa-ban ő énekli majd a Berlioz-Requiem tenorszólóját.

Szólni kell a kiadvány külbecséről is – a borító büszkén és jogosan jelzi, hogy Deluxe Edition (a játékidő is bőkezű a maga közel másfél órájával).

A kísérőfüzet információja, a mű szövegének négynyelvű prezentálása szinte magától értetődő.

Végül egy nagyon szubjektív megjegyzés. Berlioz darabjait, a Fantasztikus szimfónia kivételével, mindig kissé egyenetlennek találtam. Emlékszem a Benvenuto Cellini 2007-es salzburgi előadására, jó rendezésben, jó énekesekkel, Gergiev dirigált – és mégis voltak percek, amikor éreztem némi unalmat.

Ez a kiadvány most közelebb hozott a francia mesterhez.

Kikerülhetetlen felvétel, nagyon ritkán találkozni hasonló élménnyel.