Bejelentkezés Regisztráció

Café Momus játék

Mai kérdésünk:

2026-11-03
Az egyik, Magyarországgal határos ország nemzeti operájának címszereplője egy jelentős magyar történelmi személyiség. Kinek mely dalművéről lehet szó? 

A játékban való részvételhez be kell jelentkeznie!

Bejelentkezés



Korábbi feladványaink:

Minden válasz mutatása

2010-9-22 Beérkezett válaszok száma: 7;  Elfogadott válaszok száma: 6
Az ismert komponista a bécsi operához nyújtotta be művét, melyet a direktor - többéves huzavona után - előadhatatlannak minősített. Liszt Ferenc aktív közbenjárására az igazgatót felmentették, s az új operát már az első évben 33-szor zsúfolt házakkal adták elő, s hamarosan az egész világon bemutatták. Kinek mely műve lehetett ez?
 Válasz megtekintése
 - Goldmark Károly operája, a Sába királynője
 - Goldmark Károly operája, a Sába királynője

2010-9-21 Beérkezett válaszok száma: 6;  Elfogadott válaszok száma: 1
4 óra alatt tanulta meg a Varázsfuvola Első Dámájának szerepét, beugrásképpen. De ebben az operában énekelte még az Első Fiút, az Éj Királynőjét és Paminát is. A Rózsalovagban is négy szerepet alakított: Anninát, Sophiet, Octaviant és a Tábornagynét. Énekelte Donna Annat és Elvirat, Fiordiligit és Dorabellat. Kiről lehet szó?
 Válasz megtekintése
 - Lisa della Casa
 - Lisa della Casa

2010-9-20 Beérkezett válaszok száma: 9;  Elfogadott válaszok száma: 8
Kora népszerű komponistája alkalmazkodva a változó politikai viszonyokhoz, műveiben hol ünnepelte XVI. Lajos kivégzését, hol meg emlékét dicsőítette. Ki lehetett Ő?
 Válasz megtekintése
 - Luigi Cherubini
 - Luigi Cherubini

2010-9-17 Beérkezett válaszok száma: 6;  Elfogadott válaszok száma: 5
Melyik operával búcsúzott a műfajtól (az Operaház megnyitását megelőzően) a Nemzeti Színház operatársulata?
 Válasz megtekintése
 - Rossini művével, A sevillai borbéllyal
 - Rossini művével, A sevillai borbéllyal

2010-9-16 Beérkezett válaszok száma: 8;  Elfogadott válaszok száma: 6
A korában nagy népszerűségnek örvendő olasz opera magyarországi bemutatóját félbeszakította a nagy pesti árvíz, a szünet után verték félre a harangokat. Melyik mű lehetett ez?
 Válasz megtekintése
 - Bellini operája, a Beatrice di Tenda (a félbeszakadt bemutató 1838. március 13-án volt)
 - Bellini operája, a Beatrice di Tenda (a félbeszakadt bemutató 1838. március 13-án volt)

2010-9-15 Beérkezett válaszok száma: 7;  Elfogadott válaszok száma: 6
Melyik ismert és sikeres mű született az után, hogy szerzője hipnotizőrhöz fordult, mert nehezen haladt a komponálással?
 Válasz megtekintése
 - Rahmanyinov: 2. zongoraverseny
 - Rahmanyinov: 2. zongoraverseny

2010-9-14 Beérkezett válaszok száma: 7;  Elfogadott válaszok száma: 4
"Nem hiszem, hogy Csajkovszkij óta volt a világon még egy ilyen ihletett melodista." - mondta róla Leonard Bernstein. Kiről?
 Válasz megtekintése
 - George Gershwinről
 - George Gershwinről

2010-9-13 Beérkezett válaszok száma: 5;  Elfogadott válaszok száma: 0
A világhírű pianista mindössze egyszer szerepelt Budapesten, 1933-ban egy este adta Beethoven c-moll és Liszt Esz-dúr zongoraversenyét. Ki lehetett a szólista?
 Válasz megtekintése
 - Claudio Arrau
 - Claudio Arrau

2010-9-10 Beérkezett válaszok száma: 6;  Elfogadott válaszok száma: 4
Mai kortárs magyar drámában egy nagyon ismert XIX. századi komponista (a címszereplő) a darab első jelenetében lecsúzlizza a zongorázását megzavaró cicát. Ki lehet ez a macskagyűlölő zeneszerző?
 Válasz megtekintése
 - Johannes Brahms, a darab Garaczi László és Toepler Zoltán színműve, "Johannes Brahms és a macskák"
 - Johannes Brahms, a darab Garaczi László és Toepler Zoltán színműve, "Johannes Brahms és a macskák"

2010-9-09 Beérkezett válaszok száma: 11;  Elfogadott válaszok száma: 11
Melyik nagyon ismert zeneszerző komponált szonátát hegedűre is gitárra?
 Válasz megtekintése
 - Niccolo Paganini (Hat szonáta hegedűre is gitárra op.3)
 - Niccolo Paganini (Hat szonáta hegedűre is gitárra op.3)

2010-9-08 Beérkezett válaszok száma: 10;  Elfogadott válaszok száma: 6
Melyik operát adták legelső este a londoni Covent Gardenben?
 Válasz megtekintése
 - Georg Friedrich Handel operáját, az "Il pastore fido"-t (1734)
 - Georg Friedrich Handel operáját, az "Il pastore fido"-t (1734)

2010-9-07 Beérkezett válaszok száma: 9;  Elfogadott válaszok száma: 8
Pap létére nagy számban komponált dalokat a nemesi származású Peronne iránti viszonzatlan szerelméről. Ki lehetett ez a maga korában ismert zeneszerző?
 Válasz megtekintése
 - Guillaume de Machaut
 - Guillaume de Machaut

2010-9-06 Beérkezett válaszok száma: 10;  Elfogadott válaszok száma: 8
Melyik világhírű dirigens és zeneszerző játszott pályája kezdetén a Martenot-hullámok (ondes Martenot) nevű különleges hangszeren?
 Válasz megtekintése
 - Pierre Boulez
 - Pierre Boulez

2010-9-03 Beérkezett válaszok száma: 4;  Elfogadott válaszok száma: 4
A világhírű hegedűművész eljött Magyarországra, hogy egy új versenymű budapesti bemutatóján közreműködjön, de a kotta későn érkezett meg a zenekarhoz, ezért a tervezett bemutató estjén Brahms hegedűversenyét adták. Az eredetileg tervezett műre néhány hónappal később került sor, ugyanazon szólistával és zenekarral, de más dirigált. Kinek mely műve került bemutatásra ilyen viszontagságok után?
 Válasz megtekintése
 - Bartók Hegedűversenye (ma a II. sorszámot viseli), a szólista Yehudi Menuhin volt és Doráti vezényelt (1946-ban)
 - Bartók Hegedűversenye (ma a II. sorszámot viseli), a szólista Yehudi Menuhin volt és Doráti vezényelt (1946-ban)

2010-9-02 Beérkezett válaszok száma: 3;  Elfogadott válaszok száma: 2
Melyik közismert zenemű részlete vezette föl az idei Úszó EB díjkiosztását?
 Válasz megtekintése
 - Wagner: Tannhäuser - Vendégek bevonulása
 - Wagner: Tannhäuser - Vendégek bevonulása

2010-9-01 Beérkezett válaszok száma: 6;  Elfogadott válaszok száma: 6
A maga korában Európa-szerte sikeres magyar operaénekesnő egy világhírű angol zeneszerző kései leszármazottja volt. Kiről lehet szó?
 Válasz megtekintése
 - Tutsek Piroskáról, aki Henry Purcell leszármazottja volt (édesanyja Purcell Margit)
 - Tutsek Piroskáról, aki Henry Purcell leszármazottja volt (édesanyja Purcell Margit)

2010-7-30 Beérkezett válaszok száma: 8;  Elfogadott válaszok száma: 8
"Az ötletek nélküli zeneszerzés vitathatatlan nagymestere!" - Kiről mondta ezt Hugo Wolf?
 Válasz megtekintése
 - Johannes Brahmsról
 - Johannes Brahmsról

2010-7-29 Beérkezett válaszok száma: 6;  Elfogadott válaszok száma: 4
Világhírű tenorista. Az első szerepe a híresen nehéz Bellini-szerep, A puritánok Arturója volt. Négy évvel később már a MET vezető énekese. Páratlanul sikeres pályája végén, még 80 évesen is fellépett olykor. Kiről lehet szó?
 Válasz megtekintése
 - Giacomo Lauri-Volpiról
 - Giacomo Lauri-Volpiról

2010-7-28 Beérkezett válaszok száma: 4;  Elfogadott válaszok száma: 3
Egy világhírű komponista op. 1-es művét egy másik - nem kevésbé ismert - zeneszerző írta át zongorára. Kinek mely művéről lehet szó?
 Válasz megtekintése
 - Franz Schubert Erlkőnig (Rémkirály) című dalának zongoraátiratát Liszt Ferenc készítette el
 - Franz Schubert Erlkőnig (Rémkirály) című dalának zongoraátiratát Liszt Ferenc készítette el

2010-7-27 Beérkezett válaszok száma: 5;  Elfogadott válaszok száma: 1
"Megindított a Mahler-szimfóniák és dalok gyönyörű előadásodban és azzal az isteni hanggal énekelve. Nagy-nagy barátsággal ölellek." Ki küldte ezt a táviratot Bruno Walternek és ki volt az "isteni hang"?
 Válasz megtekintése
 - Arturo Toscanini, az "isteni hang" pedig Kathleen Ferrier
 - Arturo Toscanini, az "isteni hang" pedig Kathleen Ferrier

2010-7-26 Beérkezett válaszok száma: 8;  Elfogadott válaszok száma: 6
Bár filozófiát Magyarországon tanult, élete nagy részét Bécsben élte, ahol Kappelmeister és udvari orgonista volt. Ő szervezte Mozart első bécsi zongorahangversenyét, s kortárs zeneírók a kor legjobb orgonistájának tartották. Szinte minden műfajban komponált, amire megrendelést kapott. Ki lehetett Ő?
 Válasz megtekintése
 - Johann Georg Albrechtsberger (1736-1809)
 - Johann Georg Albrechtsberger (1736-1809)

2010-7-23 Beérkezett válaszok száma: 6;  Elfogadott válaszok száma: 5
Bár a világhírű tenorista első szerepe a Lohengrin címszerepe volt, s számos Wagner-hőst keltett életre a legnevesebb operaházakban, bayreuthi bemutatkozása mégsem jött össze, mert a próbaéneklésre Canio áriájával jelentkezett és Cosima elzavarta. Ki lehetett a renitens énekművész?
 Válasz megtekintése
 - Leo Slezák
 - Leo Slezák

2010-7-22 Beérkezett válaszok száma: 12;  Elfogadott válaszok száma: 5
Az egyik legnépszerűbb XIX. századi olasz komponista operájában emlegeti a címszereplő Wotant, a germán főistent (Wagnernél a RING hősét). Kinek mely műve lehet ez?
 Válasz megtekintése
 - Giuseppe Verdi Attila című operájában ("Libo a te gran Wodano...")
 - Giuseppe Verdi Attila című operájában ("Libo a te gran Wodano...")

2010-7-21 Beérkezett válaszok száma: 7;  Elfogadott válaszok száma: 5
Donizetti méltán híres vígoperájának sluszpoénja, hogy az öregedő Don Pasquale (unokaöccse bosszantására) feleségül vesz egy szende leányzót, aki a (látszat)házasság megkötését követően házisárkánnyá változva teszi tönkre az öregúr életét. Pontosan ugyanez a sztorija egy Donizettinél nem kevésbé közismert XX. századi komponista vígoperájának is. Kinek mely művéről lehet szó?
 Válasz megtekintése
 - Richard Strauss operájáról, A hallgatag asszonyról
 - Richard Strauss operájáról, A hallgatag asszonyról

2010-7-20 Beérkezett válaszok száma: 15;  Elfogadott válaszok száma: 6
A nápolyi operaiskola vezéralakja több, mint 80 operát szerzett, de meg kellett érnie, hogy a legnépszerűbb művének szövegkönyvét egy ifjú titán még nálánál is sikeresebben zenésítette meg. Kiről lehet szó?
 Válasz megtekintése
 - Giovanni Paisiello-ról (1740-1816)
 - Giovanni Paisiello-ról (1740-1816)

2010-7-19 Beérkezett válaszok száma: 12;  Elfogadott válaszok száma: 9
Bár a nagyon ismert komponista két hegedűversenyt hagyott az utókorra, a másodikat mégis 19 évvel korábban mutatták be az elsőnél. Ki a komponista?
 Válasz megtekintése
 - Bartók Béla, akinek az első hegedűversenyét 1958-ban, a másodikat 1939-ben mutatták be
 - Bartók Béla, akinek az első hegedűversenyét 1958-ban, a másodikat 1939-ben mutatták be

2010-7-16 Beérkezett válaszok száma: 7;  Elfogadott válaszok száma: 6
A világszerte játszott opera bemutatója tekinthető minden idők legsikeresebb premierjének: a teljes előadást meg kellett ismételni. Kinek mely műve volt ez?
 Válasz megtekintése
 - Domenico Cimarosa: A titkos házasság
 - Domenico Cimarosa: A titkos házasság

2010-7-15 Beérkezett válaszok száma: 11;  Elfogadott válaszok száma: 11
A világhírű komponista durva viták után hagyta el gazdáját, nem is sejtve, hogy volt főnökét nemsokára királlyá választják. A konfliktus feloldását egy nagyszabású zenei parádéval érte el. Kinek mely műve keletkezett így?
 Válasz megtekintése
 - G. F. Händel Vízi zenéje
 - G. F. Händel Vízi zenéje

2010-7-14 Beérkezett válaszok száma: 11;  Elfogadott válaszok száma: 11
Melyik világhírű zeneszerző komponált még dalt A két gránátos című Heine-versből Schumannon kívül?
 Válasz megtekintése
 - Richard Wagner
 - Richard Wagner

2010-7-13 Beérkezett válaszok száma: 8;  Elfogadott válaszok száma: 6
A közismert író és sokat idézett filozófus több librettó létrejöttében közreműködött, sőt még önálló zenés mű komponálása is fűződik nevéhez. Kiről lehet szó?
 Válasz megtekintése
 - Jean Jacques Rousseau (1712-1778)
 - Jean Jacques Rousseau (1712-1778)

2010-7-12 Beérkezett válaszok száma: 6;  Elfogadott válaszok száma: 6
A világszerte játszott komponista első operáját a közismert Pygmalion-történetből írta, de a művet csak 112 évvel halála után mutatták be a róla elnevezett operaházban. Ki lehetett a zeneszerző?
 Válasz megtekintése
 - Gaetano Donizetti
 - Gaetano Donizetti

2010-7-09 Beérkezett válaszok száma: 6;  Elfogadott válaszok száma: 5
Neves cseh basszista, akinek Csehszlovákiában/Csehországban akkora volt a népszerűsége, mint nálunk Székely Mihálynak. Pályája elég rendhagyóan indult, mert 1929-32 között a Prágai Károly Egyetemen még medicinát tanult. Kiről lehet szó?
 Válasz megtekintése
 - Eduard Hakenről
 - Eduard Hakenről

2010-7-08 Beérkezett válaszok száma: 3;  Elfogadott válaszok száma: 2
A japán zongoraművész anya és német zongoraművész apa gyermeke egy másik hangszeren lett világhírű. Kiről lehet szó?
 Válasz megtekintése
 - A hegedűművész Midoriról (Midori Seiler)
 - A hegedűművész Midoriról (Midori Seiler)

2010-7-07 Beérkezett válaszok száma: 8;  Elfogadott válaszok száma: 7
A magyar származású zeneszerző 1929-től Amszterdamban élt és dolgozott. Bartók és Kodály egyaránt elismerte tehetségét, Bartóknak még zongoraduó partnere is volt. Ki lehetett Ő?
 Válasz megtekintése
 - Frid Géza (1904-1989)
 - Frid Géza (1904-1989)

2010-7-06 Beérkezett válaszok száma: 5;  Elfogadott válaszok száma: 3
Gregor Piatigorsky így emlékszik vissza egy kiemelkedő karmesterre: "Olyan volt, mint egy öreg rozmár. Harminc év múlva még jelentősebb karmester lett; még mindig rozmárra hasonlított, de már az 'öreg' jelző nélkül." Ki lehetett ez a dirigens?
 Válasz megtekintése
 - Pierre Monteux
 - Pierre Monteux

2010-7-05 Beérkezett válaszok száma: 5;  Elfogadott válaszok száma: 0
A világhírű dirigens híresen utálta az ameriai külpolitikát, egy időben még Mao-bibliája is volt, és harcolni akart a Vietkongok oldalán. Kiről lehet szó?
 Válasz megtekintése
 - Carlos Kleiberről
 - Carlos Kleiberről

2010-7-02 Beérkezett válaszok száma: 9;  Elfogadott válaszok száma: 4
Amikor a világhírű hegedűs haiti útlevéllel hajózott be New Yorkba, a parton a következő párbeszéd hangzott el: - Hol született? - Odesszában. - Volt már Haitiban? - Nem.
A következő járattal egy zongorista érkezett, és vele ugyanez ismétlődött meg. Kik voltak a muzsikusok?
 Válasz megtekintése
 - Nathan Milstein és Vladimir Horowitz, akik korábban közreműködtek haiti jótékonysági akciókban, így mint az ország tiszteletbeli állampolgárai útlevelet kaptak.
 - Nathan Milstein és Vladimir Horowitz, akik korábban közreműködtek haiti jótékonysági akciókban, így mint az ország tiszteletbeli állampolgárai útlevelet kaptak.

2010-7-01 Beérkezett válaszok száma: 1;  Elfogadott válaszok száma: 0
Egyszer megkérdezték egy zongoristától: "- Mitől különböznek ennyire az ön műsorai a többi zongoristáétól?" A válasz: "- Az én műsoraim a szünet után is fárasztóak." Ki volt a pianista?
 Válasz megtekintése
 - Arthur Schnabel
 - Arthur Schnabel

2010-6-30 Beérkezett válaszok száma: 5;  Elfogadott válaszok száma: 5
Népszerű magyar basszbariton, aki az Operaház után 1921-től a Metropolitanben énekelt. Hazai népszerűségét mégis leginkább magyarnóta-lemezeinek köszönhette. Ki lehet Ő?
 Válasz megtekintése
 - Rózsa S. Lajos
 - Rózsa S. Lajos

2010-6-29 Beérkezett válaszok száma: 12;  Elfogadott válaszok száma: 11
Világhírű magyar származású zongoraművész, a Zeneakadémián Dohnányi tanítványa volt, 19 évesen Willem Mengelberg vezényletével debütált, 1959-től Edwin Fischer utóda volt a luzerni konzervatóriumban. Kiről lehet szó?
 Válasz megtekintése
 - Anda Gézáról (1921-1976)
 - Anda Gézáról (1921-1976)

2010-6-28 Beérkezett válaszok száma: 6;  Elfogadott válaszok száma: 5
Az 1934-ben készült szovjet filmvígjáték átment az ideológiai szűrőn, de a népművelési miniszter mégis betiltotta a bemutatót, mondván a film kigúnyolja a komolyzenét. Melyik filmről lehet szó?
 Válasz megtekintése
 - Grigorij Alekszandrov: Vidám fickók
 - Grigorij Alekszandrov: Vidám fickók

2010-6-25 Beérkezett válaszok száma: 12;  Elfogadott válaszok száma: 12
Melyik zeneműben van a légy-duett?
 Válasz megtekintése
 - Offenbach művében, az "Orfeusz az alvilágban"
 - Offenbach művében, az "Orfeusz az alvilágban"

2010-6-24 Beérkezett válaszok száma: 5;  Elfogadott válaszok száma: 4
Beethovenen kívül ki írt még Razumovszkij-kvartetteket, melyeket aztán vonószenekarra is áthangszerelt?
 Válasz megtekintése
 - Orbán György: Razumovszkij trilógia
 - Orbán György: Razumovszkij trilógia

2010-6-23 Beérkezett válaszok száma: 9;  Elfogadott válaszok száma: 8
A Magyar Királyi Operához 1904-ben szerződött szoprán a Pillangókisasszony címszerepét maga a szerző irányítása mellett tanulta meg, és a komponista kérésére a nagy sikerű pesti bemutató után egy amerikai turnéra is vállalkozott. Ki volt ő?
 Válasz megtekintése
 - Szamosi (néhol Szamossy) Elza
 - Szamosi (néhol Szamossy) Elza

2010-6-22 Beérkezett válaszok száma: 4;  Elfogadott válaszok száma: 2
A világhírű hegedűművész, Yehudi Menuhin így írt egy szintén közismert komponistához: "Hogy halad a hegedűversenyem?... Amint mondtam, nem sietek, mivel tudom, hogy soká fogsz élni, elég ha évente egy oldalsz írsz; de megírtad-e a múlt évre esedékes oldalt?" Ki lehetett ennek a (soha el nem készült) zeneműnek a szerzője?
 Válasz megtekintése
 - Kodály Zoltán
 - Kodály Zoltán

2010-6-21 Beérkezett válaszok száma: 5;  Elfogadott válaszok száma: 4
A XX. század igen jelentős komponistája kamaraművet alkotott egy magyar ikerpár részére. Kinek mely művéről lehet szó?
 Válasz megtekintése
 - Benjamin Britten: Iker-variációk (Jeney Gábor és Zoltán részére)
 - Benjamin Britten: Iker-variációk (Jeney Gábor és Zoltán részére)

2010-6-18 Beérkezett válaszok száma: 10;  Elfogadott válaszok száma: 9
Olasz énekes és zeneszerző, számos opera, kantáta és madrigál fűződik a nevéhez, s Ő énekelhette Monteverdi L'Orfeojának címszerepét az ősbemutatón. Kiről lehet szó?
 Válasz megtekintése
 - Francesco Rasi (1575-1620)
 - Francesco Rasi (1575-1620)

2010-6-17 Beérkezett válaszok száma: 15;  Elfogadott válaszok száma: 15
Ismert zongorista volt, ám egy házilagos kivitelezésű billentéstechnikai "műtét" következtében egyik kezén megbénultak az ujjai, ezt követően csak zeneszerzőként működött. Kiről lehet szó?
 Válasz megtekintése
 - Robert Schumannról
 - Robert Schumannról

2010-6-16 Beérkezett válaszok száma: 4;  Elfogadott válaszok száma: 1
Ki készítette és milyen instrumentumra az első nyomtatott hangszeres iskolát?
 Válasz megtekintése
 - Sylvestro Ganassi az 1535-ben megjelent "Opera intitulata Fontegara" című furulyaiskolát
 - Sylvestro Ganassi az 1535-ben megjelent "Opera intitulata Fontegara" című furulyaiskolát

2010-6-15 Beérkezett válaszok száma: 8;  Elfogadott válaszok száma: 8
A mára kissé elfeledett komponista fontos szimfonikus művében bizonyos akkordokhoz bizonyos színeket rendelt, amelyeket egy ún. színorgona segítségével tervezett bemutatni. Kinek mely művéről lehet szó?
 Válasz megtekintése
 - Alekszandr Nyikolajevics Szkrjabin (1872—1915): Prometheus (A Tűz költeménye) op. 60
 - Alekszandr Nyikolajevics Szkrjabin (1872—1915): Prometheus (A Tűz költeménye) op. 60






A lapunkban megjelent szövegek a Café Momus, vagy a szerző kizárólagos szellemi tulajdonát képezik és szerzői jog védi őket.
A szerkesztőség külön, írásos engedélye nélkül mindennemű (részben vagy egészben történő) sokszorosításuk, felhasználásuk, kiadásuk és terjesztésük tilos.