Hatalmas sikere volt a mintegy százéves „csipkerózsikaálomból” felébresztett, monumentális Petőfi-szimfóniának a Budapesti Kongresszusi Központban a tegnap esti bemutatón (2023. augusztus 27.) .
Hubay Jenő: Petőfi-szimfónia, op. 119
Négy részben, négy énekhangra, nagy zenekarra, vegyes-, férfi- és gyermekkarra.
I. Születés, Nemzet öröme, Honszerelem
II. Szülőföld
III. Júlia
IV. Szabadságharc, Búcsú, Halál, Megdicsőülés
Petőfi születésének 200. és Hubay születésének 165. évfordulója kapcsán a Magyar Rádió Művészeti Együttesei tűzték műsorra ezt a ritkaságnak számító nagyzenekari művet.
Az estet a nemzetközileg elismert karmester, Káli Gábor vezényelte, kitűnően! Közreműködött a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekara, Énekkara, Gyermekkórusa és a Honvéd Férfikara. A szinte operai igényű és nehézségű címszerepet László Boldizsár énekelte, kitűnő hangi diszpozícióban, míg Júlia lírai és drámai színekben tobzódó szólamát Ádám Zsuzsanna (szoprán) abszolválta, dicséretesen. A kisebb feladatot jelentő Géniuszt Csővári Csilla (szoprán) énekelte szép énekhangján, átszellemülten. A Halál rövidke szerepében Kovács István (basszus) mutatkozott be. (Őt említve, mindenképpen szóvá kell tennem, nem ildomos úgy ülnie a helyén a koncerten, hogy előadás alatt keresztbe teszi a lábát! Ezzel szemmel láthatóan „kilógott” az egymás mellett elhelyezkedő szólisták sorából.)
A zenemű itteni előadásának érdekessége volt, hogy az oratorikus jellegű szimfónia énekszövegét – itt: konkrét, megzenésített Petőfi-költemények - prózában is elhangzottak: a költő verseit a szimfónia tételeinek elhangzása előtt Gábor Márkó, Jerger Balázs, Kiss Eszter Júlia, Sipos Áron, Sipos Imre és Szina Kinga színművészek tolmácsolták – megrendítő szépséggel, átélten.
Papp Viktor a Napkelet Arcképek a zene világából című sorozatában megjelent Hubayval foglalkozó írásában (In: Napkelet, III. évf. 4. sz., 1925. április 1.) ezt írta:
„A Dante-ünnepségek után következett a magyarok nagy ünnepe: Petőfi születésének száz éves fordulója. A Petőfi-dalok lelkes költőjét megihlette a legnagyobb magyar lírikus fenséges szelleme. A Dante-szimfónia után egy évre megírta a Petőfi-szimfóniát. 1923. február 26-án országos ünnep keretében mutatták be a Városi Színházban. […] A Petőfi-szimfónia talán inkább kantátának, mint szimfóniának nevezhető. Tulajdonképen színpad nélküli drámai zene, mely magában foglalja Petőfi életének legfőbb, legkimagaslóbb mozzanatait.”
Nehezen találom a szavakat visszaadni a tegnap esti monstre koncert zenei élményéről, erről beszámolót írni.
Ehelyett inkább idemásolom a korabeli egyik kritikát az éppen száz esztendővel ezelőtt bemutatott, magyar zenetörténet különleges színfoltjának számító és jelentőséggel bíró – bár később – szerintem méltánytalanul, sok évtizedre feledésbe merült alkotásról; az 1923-ban írt bírálat szerzőjének gondolatait, érzésvilágát ma, száz évvel később, magamévá tudom tenni; engem is az a lelkesítő/lelkendező-áradat kerített hatalmamba a Budapesti Kongresszusi Központ forró hangulatú estjén, mint egykor a hivatkozott recenzenst; én is ezeket a benyomásokat fogalmaztam meg magamnak tegnap este a zenehallgatás alatt és utána, és akár én is írhatnám le ide, csak azzal a szívből jövő ékesszólással, sajnos, nem rendelkezem.
Idézek a cikkből.
„A zene hódolata Petőfi előtt” (A Brassói Lapok budapesti szerkesztőségéből – Budapest, 1923. március 3.)
„Az a feladat, amelyet Hubay itt maga elé tűzött nem oldható meg szonáta-forma keretein belül. Petőfi születésének, életének és halálának zenei megdicsőítésére külön szabad formákat kellett alkotni, amelyeket az egyes motívumok közössége kapcsol össze egységes egésszé. Hubay is motivikusan dolgozik ebben a művében, de a motívumai nem merev és megmásíthatatlan zenei gondolatok, hanem együtt élnek és fejlődnek a tárggyal, amelynek hangulatváltozása szerint maguk a kisebb ritmikai, metodikai vagy harmóniai átalakulással érzékeltetik az eszmei tartalmat.”
„Ez a kompozíció elsősorban azokat a hangulatokat akarja visszatükrözni, amelyeket Petőfinek meteorszerű megjelenése és eltűnése, valamint a hazafit a költővel ölelkeztető tevékenysége csodáló hódolattal élte nemzet lelkében keltett.
Ezeket a hangulatokat a legszínesebb zenei képekben tudja érzékeltetni Hubay Jenő, akinek bevallottan nem csak művészeti céljai voltak ezzel a legújabb alkotásával, hanem, hogy úgy mondjuk, hitvallói szándékai is: a fajtája elhivatottságában és fennmaradásában való hitnek mindenkit meggyőző kizengése.
Négy tételre tagozódik a terjedelemre is imponáló szimfónia.
Az első tétel jellegére rávall az alcím: »Születés. Nemzet öröme. Honszerelem.« Ebből a tételből felénk ujjong a nemzet öröme és boldogsága Petőfi megszületésén. Majd megszólal a Géniusz is, aki elzúgja Petőfi jeligéjét: »Szabadság, szerelem, e kettő kell nekem.« Megragadó erővel, szinte a fenségesség ormaira emelkedve kap lelkünk húrjaiba ez a hatalmas téma.
A második tételnek a Szülőföld címet adta a zeneköltő. Ebben a tételben a Petőfi leghangulatosabb, természetfestő verseinek belevonásával zenei palettájának minden színével festi meg Hubay a nagy magyar Alföldet, Petőfi lelkének imádott otthonát. Pásztorsíp, csalogány hang, arató karok dala ringat bennünket abba a hangulatba, amelyet Hubay belénk akar bűvölni.
Júlia nevét írta a zeneszerző szimfóniájának harmadik tétele alá, amelyben Petőfinek Szendrey Júliára áradó szerelmét dicsőíti. Előbb fölszárnyal a »Minek nevezzelek?« költemény, melynek megzenésítése a szimfóniának egyik csúcspontját jelenti. Petőfinek erre az izzói vallomására Júlia válaszol, majd a tétel végén a szerelmes pár duettjének ragyogása kápráztat el bennünket.
Négy álom jutott a negyedik tételnek: »Szabadságharc. Búcsú. Halál. Megdicsőülés.« Fenyegetően komor akkordok dübörögnek föl, a hazát fenyegető veszélyeket jelezve. Majd felharsan hatalmas férfikarban a „Talpra magyar!”, melynek lelkesítő dallama gyújtó csatadallá szélesedik: „Véres a föld a lábam alatt, lelőtték pajtásomat, előre!” Petőfi sem maradt el a hadba vonuló seregtől. Megrendítően búcsúzik az imádott Júliától. Ez a búcsú tele van fájdalmas gyöngédséggel és melegséggel. Majd bömböl az ágyú, pereg a dob, a puskák ropognak, csattog a kard és a költő porhüvelyét a csatazaj közepett elhagyja halhatatlan lelke. A búcsúszólam már a Halálnak ajkáról ráz meg bennünket. A hős elköltözéséért kiengesztel bennünket a vegyes- és gyermekkar elzengte Apotheózis, amely megjósolja, mint egykor édesanyjának jósolta meg a költő, hogy Petőfi neve örökkön élni fog.
Ez a szimfónia, amelyet talán inkább világi oratóriumnak, vagy kantáta-sorozatnak is elnevezhetnénk, bár nem törekszik mindenáron az eredetiségre, mégis sok tekintetben egyéni és zenei nyelvezetében magyaros munka. Olyan eszközökkel dolgozik, akár a legmonumentálisabb szimfóniák szerzői. Partitúrájának előadása hatalmas apparátust követelt meg. Négy magánénekest, legnagyobb mértékben megerősített zenekart (két hárfa, cimbalom, pásztorsíp, harmónium, zongora, sokféle ütőhangszer stb.), vegyes énekkart, valamint külön férfi- és gyermekkart követelt meg a zeneszerző drámai és lírai virtuózan hangszerelt témáinak megérzékeltetésére. Az előadás, tekintve a zeneszerző támasztotta, nem mindennapi követelményeket igen sikerültnek mondható. A nehéz és fárasztó, de hálás magánszólamokat dr. Székelyhidy Ferenc (Petőfi), Medek Anna (Júlia), Tihanyi Vilma (Géniusz) és Venczell Béla (Halál) énekelte, akik közül a legnagyobb siker Petőfi és Júlia lángoló szerelmének igazán pompázatos elzengéséért Székelyhidynek és Medek Annának jutott. Kifogástalanul végezte óriási feladatát a Philharmonikusoknak jelentékenyen megerősített zenekara, az Operaház vegyeskara, a Palestrina-kórus, a Budai Dalárda, valamint a gyermekkórus.
A hanghullámokon pedig, amelyeken órákon keresztül betöltötték a hatalmas Városi Színházat, a zenészeknek és énekeseknek ekkora számban még ritkán látott és hallott tömegén, mindenkit föllelkesítő eréllyel, és a legapróbb árnyalatokat is érvényre juttató virtuozitással, karmesterként maga a zeneszerző uralkodott, aki fölényesen diadalra vitte legszebb alkotásainak egyikét. Egy érzésben dobbant össze a sok ezer főnyi közönségnek szíve. A lelkesedés sápadt szó annak a forró ünneplésnek jellemzésére, amellyel a mámoros hallgatóság az elragadtatás köszönetét tolmácsolta Hubay Jenőnek és mindazoknak, akik életre keltették ihletett dallamait.”
Eddig az idézet. Amit e cikkben olvashatunk, azokat a benyomásokat, amiket leírt, én és velem együtt sok százan, akik eljöttünk a koncertre a BKK-ba, tegnap ugyanúgy megtapasztaltuk és átélhettük száz év eltelte után, ezúttal a Magyar Rádió kiváló együttesei, a Honvéd Férfikar, az operaénekes-szólisták tolmácsolásában; a teljes, hatalmas apparátus „szíve-lelke”, összefogója, a dirigensi feladatokat kiválóan ellátó nagyszerű karmester, Káli Gábor, de dicséret illeti az énekkarok karnagyait is: Magyar Rádió Énekkara (karigazgató: Pad Zoltán), Gyermekkórusa (vezető karnagy: Dinyés Soma) és a Honvéd Férfikar (karigazgató: Riederauer Richárd)
Ahogy Káli Gábor egy interjúban megfogalmazta, valóban: a darabot meghallgatva a hallgatót (engem is) az az érzés foghatja/foghatta el, hogy a csodás Hubay-kompozícióval Petőfi Sándor egész életét egyetlen estén átélheti-átélhette(m).
Szűnni nem akaró tapsokkal, ovációkkal fejezte ki a közönség elragadtatását, elismerését az alkotók, közreműködők és előadók nyújtotta lenyűgöző művészi teljesítményéért és az élményt megköszönve.
A Bartók Rádió élőben sugározta a koncertet, az adás visszahallgatható: itt.
(ism. szeptember 15., 12:35)
Továbbá, a Magyar Televízió sok kamerával felvette az előadást, remélhetőleg, hamarosan valamelyik csatornán láthatjuk is az „élő” televíziós felvételt.
Forrás: Híradó.hu/extra
2023.08.23. 13:06
Premier
után 100 évvel újra felcsendül Hubay Jenő Petőfi-szimfóniája
Petőfi születésének 200. évfordulója kapcsán a Magyar Rádió Művészeti Együttesei ismét műsorra tűzik a nagyzenekari művet. Az estet a nemzetközileg elismert karmester, Káli Gábor vezényli, közreműködik a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekara, Énekkara, Gyermekkórusa és a Honvéd Férfikar is. A címszerepet a napokban a Magyar Érdemrend lovagkereszt polgári tagozat kitüntetéssel díjazott László Boldizsár operaénekes alakítja. További előadók: Ádám Zsuzsanna (szoprán), Csővári Csilla (szoprán), Kovács István (basszus)
100 év elteltével mutatják be ismét a Petőfi születésének centenáriumára készült szimfóniát, melyet a Bartók Rádió élőben közvetít augusztus 27-én, vasárnap 19:30-tól. A művet az 1923-as premier idején az egész magyarság ünnepelte, a Petőfi-megemlékezések között az egyik legjelentősebb esemény volt az új szimfónia előadása. A Petőfi Társaság a kor legismertebb magyar muzsikusát, Hubay Jenőt kérte fel egy nagy formátumú, reprezentatív alkotás létrehozására. A zeneszerző az oratorikus szimfónia mellett döntött, mivel ez a műfaj ad lehetőséget arra, hogy a zenekar játéka mellett a költő versei is elhangozzanak.
A szimfónia 1923. február 26-i
bemutatója kivételes társadalmi esemény volt. Helyszínként azért választották a
Városi Színházat (ma Erkel Színház), mivel itt fért el a példátlanul nagy
előadói apparátus – az énekes szólisták, a szimfonikus zenekar és a három
kórus; vegyeskar, férfikar és gyermekkar. A korabeli beszámolók szerint mintegy
550 előadó foglalt helyet az erre a célra átalakított színpadon. Az esemény
fényét emelte, hogy megjelent a fővédnökséget vállaló Horthy Miklós kormányzó,
József királyi főherceg és Csernoch János hercegprímás, valamint gróf Bethlen
István miniszterelnök, gróf Klebelsberg Kunó kultuszminiszter is. A bemutatón
részt vett továbbá az ország számos politikai és egyházi vezetője, miniszterek,
államtitkárok, a magyar kulturális élet kiválóságai és az arisztokrácia tagjai.
Mivel valamennyi budapesti nagykövetség és konzulátus képviseltette magát, az
esemény nemzetközi hírnévre is szert tett. A vendégeknek ötnyelvű műsorfüzetet
nyomtattak a műben megszólaló Petőfi-versek teljes fordításával.
„A mostani bemutató
különlegessége, hogy a mű megszólaltatásában semmiféle előadói hagyomány nem
köti a kezünket. Ez a tény igen nagy szabadságot, de rendkívüli felelősséget is
jelent.” – fogalmazott Devich Márton, az MRME ügyvezető igazgatója. „A
karmester és a művészek kizárólag a most felújított kézírásos kottára és ösztöneikre
hagyatkozhatnak. Kicsit olyan ez, mint a kortárs művek előadása, ahol egy-egy
ősbemutató esetében ugyancsak járatlan utakat járunk. Mivel a Magyar Rádió
Művészeti Együtteseinek rendkívüli gyakorlata van az originális művek
megszólaltatásában, így meggyőződésem, hogy a vasárnapi előadás méltó
lesz mind Hubay Jenő, mind Petőfi szelleméhez és fontos útmutató lesz a
szimfónia későbbi előadásaihoz is.”
Az 1926-ban, 1928-ban majd legutóbb
1930-ban – a Klebelsberg kultuszminiszter által felavatott Déri Múzeum
megnyitóján – előadott darabot idén a Budapest Kongresszusi Központban
hallhatják majd az érdeklődők.
Opera készült A helység kalapácsából
Fidelio.hu - 2023.07.03. 15:05
A Coopera gondozásában elkészült a legújabb hazai vígopera, Petőfi Sándor A helység kalapácsa című műve nyomán, a Petőfi 200 emlékév keretén belül. A színpadi produkciót, amelyet a Győri Nemzeti Színházzal közösen állítottak színre, szeptemberben mutatják be először a győri teátrumban. A mű és a produkció létrehozását az NKA támogatja.
PETŐFI SÁNDOR-KOVÁCS ADRIÁN-BERECZKI ÁGOTA: A HELYSÉG
KALAPÁCSA
Vándor BAKOS-KISS
GÁBOR, HAJA ZSOLT
Fejenagy, a helyi kovács CSEH
ANTAL, KISS ANDRÁS,MOLNÁR LEVENTE
Erzsók, a
„szemérmetes” LÁZIN
BEATRIX, MESTER VIKTÓRIA
Kántor, a „lágyszívű” KOVÁCS
GÁBOR, SZEMENYEI JÁNOS
Bagarja úr, a „béke a barátja” BOGNÁR
SZABOLCS, KENDI LAJOS
Harangláb, a „fondor
lelkületű” BONCSÉR
GERGELY, VADÁSZ ZSOLT
Vitéz Csepű Palkó, a „tiszteletes két pej csikajának jókedvű
abrakolója” KOCSIS DÉNES, TÖTÖS ROLAND
Márta, az „amazontermészetű” RÁCZ
RITA, ZÁBRÁDI ANNAMÁRIA
Bíró, a „kevésszavú”
DANI DÁVID, JEKL LÁSZLÓ
Felesége, a „még kevesebb
szavú”
WOLF ILDIKÓ
Kisbíró , a „hivatalában pontos”
TAKÁCS ZOLTÁN
Felesége, a „Kisbíró által bántalmazott” CSIKÓ
TEODÓRA
Menyecskék DOMONKOS-HERSICS
DIÁNA, HIPP JUDIT, RADVÁN ESZTER
Zenészek FORRÓ
ATTILA, SZABÓ BALÁZS, FARKAS ANDRÁS
a falu népe, muzsikusok, egy egér, pókok, legyek
Közreműködik a Győri Nemzeti Színház zenekara és énekkara
Kornis Gyula: NIETZSCHE ÉS PETŐFI (Kivonat) (3. rész) A harmadik elégikus Petőfi-dal, amelyre Nietzsche zenét szerez, az Etelke sírjáról tépett cipruslombok egyik legszebb örökzöldje : ’Te voltál egyetlen virágom’. . . ’Du warst ja meine einz'ge Blume’, melyet Nietzsche a tört reményt s rombadőlt jövőt jól kifejező [url] https://www.youtube.com/watch?v=_k_pHolsMlQ;Verwelkt [/url] címmel ékesít. A dal nyolc sora a fájdalom legszívbekapóbb metaforáit páratlan tömörséggel és fokozással halmozza. …. Nietzsche finom költői érzékére vall. hogy a Kertbenytől német talajba ültetett tíz cipruság közül éppen ez a legszebb ihlette meg a zenére. A boldogságnak ez a temetése a maga nemes egyszerűségében legjobban hangzott rá bánatos lelkére. ……… Petőfi szívét a szerelem nyugtalan bánata rágja: még nem biztos Erdődön, vájjon Szendrey Júlia viszontszereti-e ? Ekkor zengi Te vagy, te vagy, barna kis lyány. . . elégikus dalát, amelynek a német fordító nyomán Nietzsche is a vers utolsó szaváról az [url] https://www.youtube.com/watch?v=_Cuw_StBAQM;Unendlich [/url] címet adja. …… Nietzsche még egy ötödik olyan elégikus verset is megzenésít, amelyet [url] https://www.youtube.com/watch?v=piYiixaTMhM;Es winkt und neigt sich [/url] címmel Petőfinek tulajdonít dalainak kiadója. Azonban ez sem a Kertbeny fordításban, sem Petőfi összes költeményeiben nem található. A költőnek ablakára hajladozó vérvörös vadszőlő forró szerelmének halálát súgja. Levelei sorban lehullanak. Vájjon szerelmének is nem ilyen gyászos vége lesz-e? — kérdi tőle a költő. Az ismétlésbe eső, Petőfi tömör szemléletességétől távol álló, sok fölös szót használó kis költemény nem viseli magán a magyar lángelméjű lírikus szellemi jegyét. Csak egyben csatlakozik az előző Petőfi-dalokhoz: a hangulat szomorúságában. Pusztán a melancholia volt a jogcím arra, hogy a kiadó ezt is a többi Petőfi-dal sorába iktatta. Egyébként maga Nietzsche a koronatanú arra, hogy a verset ő írta. Egy 1866-ból fönnmaradt föl jegyzésében a vers címéhez hozzáteszi : von mir…... 1866-os följegyzése még egy Petőfi-verset említ, amelyet megzenésített : ’A bilincset’ (Kertbeny-fordításában ’Die Kette’), de ez elveszett. A szabadságért lelkesülő fiatal Nietzsche lelkébe markolhatott annak az ifjúnak alakja, aki karddal kezében a szabadságért küzdött s most a börtönben rázza és átkozza bilincsét. Ez azonban megnyugtatja : a harcmezején villogó kard volt, de láncot vertek belőle s most a szégyennek és haragnak pírja, a rozsda lepte be : Csörgess, ifjú, csörgésem átok, Mely a zsarnok fejére száll». A vers erőteljes pátosza szinte inger lehetett a zenében való kifejezésre. Nietzsche 1864 novemberében és december elején, húszéves korában, mint bonni egyetemi hallgató komponálja Petőfi-dalait. Ennek az évnek decemberében édesanyjához és húgához írt levelében jelzi, hogy dalokat fog küldeni karácsonyi ajándékul: «A legjobbat adom nektek, amit csak tudok, bár ez sem sok... Mit adhatnék nektek, ha nem valamit magamból, valamit, amiben engem gondolatban viszontláttok. …….. Pár nappal később keltezett levelében már útmutatásokat is ad húgának arra, hogy a küldött saját szerzeményű dalokat hogyan játssza és énekelje. «Az utolsó dal, — írja — amely hasonlóképp egyszerű, de nagyszerű önmegadást fejez ki, bizonyára tetszeni fog neked. [Ez a ’Felhőkből’ ’Szeretném itt hagyni’. . . kezdetű vers zenéje ’Nachspiel’ címmel.] Vigyázz arra, hogy «a vad szép rengetegbe» és «míg végre magam is lemennék» helyeket telt, fölemelt és erős hangon énekeld. Az «Ereszkedik le a felhő. . .» [Ständchen ] nagyon mélyen fekszik, a kíséret kissé nehezebb, a dallamot nagyon könnyedén kell énekelni. Azon fordul meg a dolog, hogy minden versszak utolsó sorát ki kell emelni. . . Az «Es winkt und neigt sich» azt a képességet követeli, hogy teljes fogású akkordokat duzzasszunk és az éneknek a hang valamennyi árnyalatát megadjuk. A «Te voltál egyetlen virágom. . .» [Verwelkt] hasonló, de könnyebb. A befejezés «megfagyok» ; vigyázz csak, hogy nem kerüli-e ki figyelmedet. A legjobb, bár legnehezebb dal a «Gern und gerner [Chamisso szövege] és a «Te vagy, te vagy, barna kislány». . . [Unendlich!]. Az előbbit nagyon lendületesen, hetykén és bájosan kell előadni, az utóbbit teljes szenvedélyességgel. A középső versszakot lassabban vedd. A kíséretet kitűnően be kell gyakorolni, hogy a dal tessék…… Bár tetszenének ezek a dalok Neked!» …. 1865. január végén írt levelében nagyon örül, liogy a dalok nővérének általában tetszettek. De azt is hozzáteszi,, hogy Brambach bonni zeneigazgatóval tüzetesen megbeszélte dalainak ügyét s elhatározta, hogy ebben az évben nem fog komponálni. Az igazgató azt tanácsolja neki, hogy a kontrapunktból leckéket vegyen. Ehhez azonban neki nincs tehetsége. Különben is egészen a filológiának akarja szentelni életét. Felemás dolog lenne egyszerre kétfélét tanulni (Briefe. I. 297—298.). Egyébként az alkotó örömével nézi Petőfi dalait, barátainak bemutatja s szépen lemásolva ajándékba adja őket …….” ……………… A Petőfi-daloknak alapvonása az egyszerűségre való törekvés. Ez különösen megtalálható Schumann és Brahms olyan dalaiban is, amelyekben népies hangot (Volkston) akarnak megütni. Ilyen például Schumannak ’Das Lied der Braut’című, … dala, amely tudatosan törekszik valami népies egyszerűségre. Ennek faktúrájához erősen hasonlít a Nietzsche Petőfi-dalainak faktúrája. Petőfi Nietzsche előtt mint a magyar népies költészet alakja lebegett …, tehát a népi jelleget a zenében is egyszerűséggel akarta kifejezni. Ez a népiesség természetesen német népiesség: Nietzschétől magyaros népiesség nem is várható. A népies egyszerűség vonása mellett Nietzsche dalaiban fülbeszökő a deklamálás művészisége, azaz a szöveg értelmi hangsúlyainak pontos kiemelése, zenei megvalósítása. A dalok szövegei a megzenésítés folytán úgyszólván «elszavalódnak», mégpedig helyes és megragadó szavalói felépítéssel és hangsúlyokkal. A Petőfi-daloknak ez talán a legfőbb értékük. ………..”
Kornis Gyula: NIETZSCHE ÉS PETŐFI (Kivonat) (2. rész) II. Nietzsche Petőfi-dalai. Bármilyen döcögős és erőtlen Kertbeny fordítása, Nietzsche finom füle kihallja belőle Petőfi eredeti költeményeinek az érzelmekkel együttlüktető ritmikáját, benső, szinte a nyelvtől független zeneiségét. 1862 szeptemberében a zene lényegéről … elmélkedve, kiemeli a zenének az érzelmeket s a fantáziát izgató démonikus erejét. A zenében a szellem tudattalanul egybekapcsolja az érzelmeket és a képzeletet. A zene a külső érzékeket is mindjobban kifinomítja, az egyes érzékek hasonló benyomásait közös lelki nevezőre hozza. S kinek költészetében találja meg Nietzsche az érzéki benyomások egybefonódásának, az érzelmek és a képzelet zenei elemekkel való összeforrottságának jegyét a legjellemzőbben? Hölderlin és Petőfi költeményeiben …... . ….. Egyik barátjával szemben hevesen védelmébe veszi a költőnek (Hörerlinnek) nemes, e földi léttel elégedetlen melancholiáját .... Miért? Mert jómaga is sötéten látja a világot. Egyik versében …. arról sóhajtozik a tizennyolc éves ifjú, hogy sohasem érezte az élet örömét, múltjára csak szomorúan tud visszapillantani; nincsen békéje és nyugalma, nem tudja, mit szeret és mit hisz, miért is él ezen a világon? Romantikus halálvágya a pusztába és a fölötte vonuló felhőkbe temetkezik: Ich möchte sterben, sterben, Schlummern auf grüner Haid', Über mir ziehen die Wolken Um mich Waldeinsamkeit. ’Euphorion’ című lelki önmarcangolását azzal kezdi, hogy nem tudja, vájjon miért oly bánatos : «sírni, aztán meghalni szeret ne.» 1862 szeptemberében ’Kétségbeesés’ költeményében a sírba vágyik, mert az életben semmi öröme nincs. (Werke. II. 70., 84.). Nem ugyanaz a pesszimista hang szakad-e föl kebléből, mint Petőfiéből, akit ez időtájt olvas? Az ifjú Petőfi is a sír és a koporsó után sóhajt, mert semmiben sincs öröme; a ’Keresztúton’ áll s nem tudja, merre tartson, keletnek-e, vagy nyugatnak; akármerre megy, mindenütt szomorú az élete; csak tudná, hol vár rá a halá: egyenest azt az utat választaná (’Stehe hier am Kreuzweg’. Kertbeny-fordítás). Ha temetésre szóló éneket hall, magánál százszorta boldogabbnak érzi a halottat, aki már nem földi rab (Temetésre szól az ének. . . ’Zum Begräbnis’). Nietzschét Petőfi lelkének közelébe nemcsak a puszta, a csárda, a betyárhős romantikája ragadja, hanem elsősorban sok versének fekete hangulati és gondolati tartalma. Mindketten sokat és mélyen szenvednek: érzékeny lelküknek a szenvedés nagy lelki kinyilatkoztatás. Lényükben a fájdalmak energiája művészi alkotó elvvé emelkedik. Az ifjú Petőfinek és az ifjú Nietzschének fájdalma a legsötétebb tónusú költeményekben tör elő. Mindketten rajongnak Byronért: Nietzsche «a világfájdalomnak legzseniálisabb kibontakozását» bámulja benne (Werke. II. 9.), Petőfi lelkét pedig komorhangú költeményeiben, főképp a ’Felhőkben’, érik a byroni pesszimizmus tarajos hullámverései. A fiatal, az élet értékének kérdésén rágódó Nietzschének lelkét különösen megkaphatta ’Az őrült’, ’Az utolsó ember’, ’Világosságot!’ s hasonló költemények filozófiai tartalma. Nem azért lett pesszimista, mert Petőfit olvasta, hanem azért olvasta akkora benső odaadással Petőfit, mert már pesszimista volt. Ő az első a világirodalomban, aki Petőfi lírájának gondolati elemeit, világnézeti jelentőségét értékeli. …… A lélek sötét hangulatának egyneműsége alapján érthető, hogy Nietzsche Petőfinek éppen négy komorhangú költeményét zenésíti meg, így a ’Felhőkből’ a ’Szeretném itt hagyni’. . . című verset. A költő a rengetegben szeretne élni, ahol senki sincs, ahol csak a lomb suttogását, a patak zúgását, a madár énekét hallja, a felhők vándorseregét, a nap jöttét és lementét nézi, míg végre maga is lemenne. Találhatott volna-e Nietzschének ifjúkori életúntsága és magányszeretete megfelelőbb természeti képeket, mint amelyekbe Petőfi élte bele világfájdalmát? A Kertbeny-féle fordítást veszi a dal szövegéül, úgy mint a többi költeménynél is, némi módosítással s a kezdő sorok helyett új címet ad neki: [url] https://www.youtube.com/watch?v=hPH_KGY54ZE;Nachspiel [/url]. Ezt a dalt Göhler G., aki Nietzsche zeneműveit sajtó alá rendezte, rendkívül szép dalnak minősíti, «amelyben megható módon mintegy Nietzsche későbbi élethangulatainak sejtése tárul föl.» Azt reméli, hogy a német énekművészek körében állandó kedveltségnek fog örvendeni … Az Ereszkedik le a felhő...-ben, melynek Kertbenytől adott [url] https://www.youtube.com/watch?v=cAniStSaCTc; Ständchen [/url] címét a zeneszerző Nietzsche is megtartotta, a költő az őszi esőben, a hulló falevelek között is búsan daloló fülemülében hiába epekedő szerelmének, elsóhajtott lelkének jelképét érzi. Az őszi hervadás melancholiája Nietzschének is kedvelt hangulata. …… Nietzsche is, Petőfi is azért szereti az őszt, mert mélabús lelkük a mulandóság nagy metafizikai titkának legvonzóbb jelképét látja benne. Petőfi így kiált fel: az őszt Tudja isten, hogy mi okból Szeretem, de szeretem. (Itt van az ősz, itt van újra. . . ) ….. A mulandóság tragikus érzése még mámoros szerelme boldogságát is őszi dérrel lepi be a ’Szeptember végén’: felesége szerelmének majdani hervadása miatt nyugtalan. Máskor az erdődi park dombján csöndes merengéssel hallgatja a lehulló falevelek lágy neszét. Csak ujja hegyével halkan pendíti meg lantját, hogy az álomba szenderülő természet fölött mint altatódal zengjen csendes, méla éneke. Mint tó fölött a suttogó szél, száll dala. Feleségét kéri, hogy maradjon szótlan, nehogy megzavarja az elalvó természet álmának csöndjét. A pusztuló kert felett homályos-szomorún «borong az őszi köd és az emlékezet» (Und ’ich liebe den Herbst sehr’, ob ich ihn gleich mehr durch meine ’Erinnerung’ und durch meine ’Gedichte’ kenne — mondja Nietzsche. Briefe. I. 223.). Nietzsche, aki az élet zajából már ifjúkorában a természetbe gyakran menekül s később mindig Svájc hegyeiben él nagy magányosságban, legbensőbb rokonszenvet érez a természetnek olyan mély lírikusához, mint Petőfi. …… ……… Pesszimista alaphangulatuk különös finomsággal keresi ki a természetnek borongós képeit, amelyekben csendes megnyugvást talál. Nietzsche már 1861-ben, tizenhét éves korában, kis zenedarabot ír : «A fájdalom a természet alaphangja». (Schmerz ist der Grundtori der Natur); …. Mindketten különösen szeretik a felhőket : a felhők örökös változásának, mint az elmúlás jelképes melancholiájának, költői. …… Ilyen lelki indítékból zenésíti meg Petőfinek ’Ereszkedik le a felhő’ . . . költeményét. …….. (Folyt. köv.)
[u] Budapesti Szemle, 262. kötet, 1942. április, 773. szám [/u] Kornis Gyula: NIETZSCHE ÉS PETŐFI (Kivonat) I. Nietzsche magyar romantikája Az ifjú Nietzsche Petőfinek számos költeményét megzenésíti. Mi a szellemi háttere annak, hogy a forrongó lelkű német gimnazista, majd egyetemi hallgató, annyira vonzódik a nagy magyar lírikushoz, sőt általában a magyarsághoz? Nietzsche már gyermekkorában harciasan végigéli a krimi háborút s Szevasztopol várának ostroma idején részletes «erődítési terveket» készít. Képzeletét tehát mélyen megkapja a szabadságért életét vakmerően kockáztató Körnernek magyar tárgyú tragédiája, a ’Zrínyi’ : Sziget veszedelmének ez a lobogó lelkesedésű, erősen szónokias hangú drámája (Friedrich Nietzsche, Werke und Briefe. Historisch-Kritische Gesamtausgabe. Werke. I. Jugendschriften. 1854—1861. Hersg. von H. J. Mette. München. 1933. 446. l.). Odaadással mélyed Lenau költeményeibe is, amelyek már a harmincas évektől kezdve Németországban népszerűvé, sőt divatossá teszik a magyar Alföldet. (Werke. I. 446.). Lenau életet lehel a magyar pusztába, a magyar lélek természetét s a magyar népdal hangját és formáját a németekkel meg tudja értetni és kedveltetni. A ’Himmelstrauer’, ’An die Wolke’, ’Die Haideschenke’, ’Die drei Zigeuner’, ’Nach Süden’ c. költeményeiben a magyar tájnak és népéletnek olyan képét rajzolja meg, amely azóta úgyszólván máig, minden történeti fejlődés ellenére, megszilárdult a német lélekben; ennek szemében ma is a regényes puszta, a szélvészként vágtató csikós, a betyár, a csárda, a cigánymuzsika, a szenvedélyes vadság sajátszerű hazája vagyunk (L. Dukony Mária: ’Az Alföld a német irodalomban.’ 1937.). Nietzschének serdülőkori tipikusan szomorú, az élet értékén már akkor tépelődő lelke különös erővel hangozhatott rá Lenau költészetére, mert ennek főtárgya éppen az elmúlás, a boldogtalanság panaszos melancholiája. Ezt vetíti bele én-jének mély beleélésével természeti képeibe. De ezekből megkapóan árad ki a magyar puszta levegője is, úgy ahogy boldogtalan kitöréseiből a magyar lélek izzó szenvedélyessége. Lenau készíti elő Nietzsche lelkét Petőfinek rajongó élvezésére és értékelésére. Számos patétikus életképet ismer meg még a romantikára hajlamos fiatal Nietzsche a bajai magyar származású, de németül költő Beck Károly verseiből is. Ezek a szabadságért lelkesülő és népi irányuk miatt a német politikai líra megindulása korában nem csekély hatást keltettek, különösen a ’Jankó, der ungarische Rosshirt’ (1841), amely a magyar életet többféle irányban szeretette] és színesen mutatja be. Nietzsche Becknek egyik költeményét, a ’Magyarschenke’-t le is másolja (Werke. II. 457.). Az ötvenes években a festészet terén a bécsi biedermeiei talajából kinövő osztrák festő, Pettenkofen, hozza divatba német földön a magyarságot. …… A magyarságra téríti a fiatal Nietzsche figyelmét legkedvesebb területén, a zenében, Liszt Ferencnek új zenei iránya is, ritmikai és harmóniai gazdagsága, gondolatokat és érzelmeket merész és nagyvonalú formában kifejező zenei nyelve. Belemerül a Magyar fantáziába, a ’Dante-szimfóniába’, a ’Hungáriába’, a ’Prometheusba’, a ’Fauszt-szimfóniába’ s mindezekből kiérzi a szenvedélyes magyar erőt. Tizennégy éves korában írt tüzetes önéletrajzában … külön részt szentel a zenének. Ennek «főfeladata az, hogy gondolatainkat fölfelé irányítsa, emeljen bennünket. sőt megrázzon ... A zeneművészet hangokban gyakran mélyebben szól hozzánk, mint a költészet szavakban s a szív legtitkosabb redőit megkapja.» A zenének a serdülő Nietzsche szerint a szépen keresztül a jóhoz és igazhoz kell vezetnie. A puszta felvidítást szolgáló zene bűnös és káros. A modern zenében ennek nyomai észlelhetők. … Éveken át foglalkoztatja egy Ermanarich-szimfónia terve, melynek első részét meg is írja. Vallomása szerint számos magyaros motívumot sző bele. Ez a téma már régebben vonzza. 1862 februárjában három magyar vázlatot (’Drei ungarische Skizzen’) szerez : 1. Nachts auf der Haide. Hoihü ! Durch die Haid. 2. In der Czarda. Schenk ein, schenk ein. 3. Längst begraben. Über die nachtige Puszta flimmern. Majd ennek az évnek júniusában egy magyar indulót (’Ungarischer Marsch. Heldenklage’), augusztusában pedig egy újabb magyar vázlatot ír, melynek magyar címet is ad : ’Édes titok’ (’Sei still mein Herz’). Zeneszerzeményei között fölemlít még egy magyaros zongoradarabot: ’lm Mondschein auf der Puszta’. Ez időtájt tart előadást a Germania-nak nevezett kis baráti körben, …… Beszámolója közben megjegyzi: «Megismertem Petőfit» (Petőfi kennen gelernt). Pár sorral ezután jelzi, hogy befejezte újabb magyar vázlatát : «Die Heideschenke. Siegesmarsch. Wilde Träume» … A néprajzi szempont határai elmosódnak előtte : magyar-e vagy szerb, kevésbé fontos a «dionysosi mámor» és az «emberfeletti ember» későbbi megszerkesztőjének szemében, mint a «vadság», a «szenvedély féktelen hatalma». …… …… Nietzsche a magyar lélek sajátszerű vonásának a tüzes és vad szenvedélyességet tartja a szláv melancholiával szemben. Ez gerjeszt tiszteletet a hősi nagyságért rajongó ifjú lelkében a magyarság iránt a német romantikának abban a szellemében, amely akkortájt ezért az exotikus, az őstermészethez még közelálló népért lelkesedik. Mindez azonban csak elmosódott, általános kép a magyarságról, amely csupán költői, tehát eleve eszményítő forrásokból: Lenauból és társaiból, az ötvenes évektől kezdve pedig Opitz és Kertbeny silány Petőfi-fordításaiból táplálkozik. Az utóbbiak sem tudták azonban elhomályosítani Petőfi képzeletének csodás csillogását, lírájának közvetlenségét és eredetiségét, gazdagságát és zenei ritmusát. Heine bámulattal tekint Petőfire, Grimm Hermann pedig a világirodalom öt legfényesebb költő-csillaga közé sorozza. Nem csoda, hogy Petőfi Nietzsche lelkét is hatalmába ejti. 1862 tavaszán ismeri meg Petőfit a Kertbeny-féle fordításból … S ennek az évnek augusztusában írja a ’Der alte Ungar’ c. versét, amelyet később ’Der alte Magyar’ címen is említ. Azonban Petőfi olvasása sem tudja Nietzschével igazán megéreztetni a magyar lélek valódi sajátszerűségét, a többi nép fiaitól elütő természetét. Bizonyság rá a ’Der alte Ungar’ című verse, amely nem tud kiemelkedni az általános emberinek viszonylag egyforma keretéből. A kedves, eleven és mozgalmas költemény «öreg magyarja» bármely népnek vén embere lehet. A valamennyi versszakban elkiáltott hej! indulatszó, a csikó meg a puszta emlegetése, még nem avatja a fiatalságát visszasóvárgó élemedett embert magyarrá. ……… A hatodik, utolsó versszak kiábrándít az öreg csikósnak alföldi magyarságából: … Nietzsche képzelete a magyar rónára a német hegyek szikláit görgeti …. (Folyt. köv.)
A mai napon Petőfi Sándornak a zenéhez fűződő kapcsolata témájával emlékezzünk meg a "láng lelkű" költőről, aki – bár halálának dátumát sokan kétségbe vonják – feltehetően 1849. július 31-én vesztette életét. Az alábbi írás azért is érdekes, mert a vers valójában a szavak zenéje. A természet rosszízű tréfája az, hogy a rengeteg, kiváló ritmusú költemény szerzője mondhatni „botfülű” volt. Petőfi (1823. I. 1. – 1849. VII. 31.) és a zene „Petőfi nagyon csekély zenei nevelésben részesült, s ez úgy érthető, hogy ő maga sohasem jutott el a zene megértő szeretetéig. Zenei hajlamot vagy tehetséget szüleitől nem örökölt, mert bennük sem volt ez meg. A gyermekkor zenei emlékeiről szóló egyetlen adat, Szülőföldemen című költeménye, melyben hallani véli dajkájának altatódalát, a Cserebogár, sárga cserebogár kezdetű nótát. Iskolai minősítéseiben az ének mint tantárgy sehol nem sem fordul elő. Ellenben, iskolatársainak nótázásaiban ő is részt vett, amint 1838-i aszódi búcsúzásában olvassuk. Aszódon különben Koren tanárnál hatodmagával zongorázni is tanult. A bécsi zongorát Koren később is büszkén mutogatta, de Petőfi előhaladásával már kevésbé büszkélkedett. S ez volt Petőfi első és utolsó zenetanulása. Recsegő, orrhangszerű orgánuma a dalolásra sem volt alkalmas. Ostfiasszonyfán a rokon Salkovics családnál még el- elzongorázgatott egyedül, azonban mások előtt sem zongorázásban, sem a szólóénekben nem merte magát produkálni. Orlai gitárral kísért éneklésének sikere őt egyik csinos leányvendég jelenlétében oly féltékennyé teszi, hogy a vendégsereg távozása után Orlai alig tudja visszatartani attól, hogy a gitárt el ne törje. Soproni katonáskodása alatt 1840-ben, az akkor már világhírű Liszt Ferenc szülőmegyéje székhelyére is elment koncertezni. Petőfi kimaradási engedélyt nem kapván, Orlai civil-ruhájába öltözve ment el a hangversenyre, amiért meg is büntették. Petőfit azonban ezúttal inkább a kíváncsiság vezethette, semmint a műzene iránt való lelkesedés. A színészpályán ért kudarcainak is az volt az oka, hogy nem tudott énekelni, amit különben maga sem tagadott. 1844-ben írta „Mi lelt” című versében: „Dalolhatnék, fütyülhetnék, egyikhez sem értek bár.” Az ugyanazon korból való bordalok vidám társaságának kevésbé kényes fülei nem tiltakoztak az ellen, ha ő is velük nótázott. Azonban a színpadon, miként a vidéki színházaknál ma is szinte kivétel nélkül, a színésznek minden műfajban kellett tudnia annyit énekelni, hogy legalább a karban megállja a helyét. Petőfi erre sem volt képes. Ezért nem szavazza meg neki a színészgyűlés Kecskeméten 1843-ban jutaléka felemelését s ezért nem csatlakozott Debrecenben Komlósinak Kolozsvárra készülő társulatához, mert ott operákban is kellett volna énekelnie, miként levelében Bajza Józsefnek 1843. november 28-án írja „Dejszen fűrészelhet az úr – mondá állítólag Laczkó karmesternek – azzal a hegedűvel naphosszat az én fülembe, nem tanulok én meg azért egy nótát sem.” A hallás tudvalevőleg két feltételhez van kötve: a melódiai és ritmikai érzékhez. Vannak, akiknek csak az egyik van meg: a dallamot jól reprodukálják, de helytelen ritmussal, mások ismét a ritmust jegyzik meg jobban, de a dallamot képtelenek megtartani. Petőfinél a ritmikai hallás sem lehetett meg, mert táncolni sem tudott. S csak midőn a Pesti Divatlap segédszerkesztőjeként egy bálon hirtelen beleszeretett egy a lengyelkét kecsesen járó úrhölgybe, akkor kérte Vahot Imrét, hogy tanítsa meg őt táncolni, az azonban kinevette őt Szendrey Júliával is bálban ismerkedik meg 1846-ban, s nem táncolván vele csak társalgás közben, kezd vele szimpatizálni. Júlia jó zongorista volt. Vacsora után nem-egyszer szórakoztatta a vendégeket játékával. Erdődi naplótöredéke (1846/7) szerint kedvenc darabja volt Chopin egyik étude-je, melynek hangjainál el-elábrándozott. Júlia haláláig megőrizte a zene iránti lelkesedését, amint ezt Willmershez (Rudolf, virtuóz zongorista és zeneszerző, 1821-1878, születési helye ma is vitatott, megj. A.), a Budapestre 1856-ban ellátogatott nagyhírű zongoraművészhez írt költeménye is bizonyítja. Ennek dacára óriásinak kellett lennie Petőfi iránti szerelmének, ha Jókaival közösen bírt háromszobás pesti lakásukban a zongoráról is le tudott mondani. Úgy látszik az otthoni zongorát atyja nem engedte elvitetni, újat venni pedig nem volt pénze az új házaspárnak, kik Júlia szülei részéről semminő anyagi támogatásban nem részesültek. Egyébiránt nem is jutott idő arra, hogy a zongora hiánya érezhetőbbé váljék: alig félévi házasélet után köszönt be a híres március Idusa, mely Petőfit kiragadja a politika s a harc mezejére. A hamisítatlan természetért rajongó Petőfi nem egyszerre alakul ki. 1843-ban még lelkesedik a színi-pályáért. 1844. október 12-i balsikerű fellépése a Nemzeti Színházban eltereli a színi pályáról s ettől fogva ellenszenvvel tekint az alakoskodók nyomorúságos, hazug életére (Búcsú a színészettől, Levél egy színész barátomhoz). E nézetei különben már régebbi tapasztalataiban gyökereznek (Szín és való 1842). Míg azonban a dráma iránt tovább is érdeklődik, sőt Shakespeare-t fordítja is, addig az operát túl mesterkéltnek tartja s dicsekszik avval, hogy miként frakk és cilinder sohasem volt rajta, úgy operába sem jár. 1845-ben észak-magyarországi utazásában, Kerényiéknél Schodel-Klein Rózáról, a Nemzeti Színház jeles operaénekesnőjéről Sztehlo János szerint majdnem szóról-szóra ugyanazt mondja, mint amit ugyanott írt költeményében olvasunk: aki szereti az operát, az menjen ki tavasszal a szabadba, a természet pompás színpadán a primadonna a kis fülemile, minden bokor egy-egy páholy, benne ülnek ifjú ibolyák s figyelnek a primadonna dalára, minden oda figyel, csak a kősziklák, a vén kritikusok maradnak kopáran s hidegen. Midőn 1947-ben olvassa Béranger „Honvágyát,” hol a városba hívott pásztor, hasonló módon nem talál örömöt a város zenéjében, operájában visszakívánkozik a falura, rögtön lefordítja e rokonérzésű költeményt. Önkéntelenül is Tolsztoj tanítására (Tudomány és művészet) kell gondolnunk, hol ezt mondja; „Ugyan mi történnék, ha a tudomány és művészet tanítványainak forró kívánsága teljesednék . . . ha minden faluban festőtermet állítanánk fel és zenekarokat szerveznének? A dolgozó nép inkább lemondana a festmények látásáról, a szimfóniák hallásáról stb.” Így érthető, hogy Petőfi korának minden nevezetes írójával, sőt számos színésszel is közelebbi barátságban volt, de zenésszel csak kettővel állott közelebbi kapcsolatban. Az egyik Egressy Béni, a Szózat szerzője és Petőfi több versének megzenésítője (A virágnak megtiltani, Ez a világ amilyen nagy, Ereszkedik le a felhő, Elvennélek, ha adnának, Ezrivel terem, Kis furulyám szomorúfűz ága, Nemzeti dal, Üresen áll már a kancsó), akihez azonban mégsem fűzték a barátságnak oly melegebb kötelékei, mint Gábor bátyjához, a nagy drámai színészhez. A másik Rózsavölgyi Márk, kinek neve Petőfiével egy hírlapi polémiában került először egymás mellé. Ugyanakkor, mikor Egressy és bandája a Komlóban játszott, Rózsavölgyié a Pilvaxban működött. Amazt a Nemzeti kör, emezt az ifjúság pártolta. A Pesti Hírlap 1844-ben (380. szám) megrótta ez utóbbit, hogy nyitott ajtónál rontották a levegőt fülsértő recsegtetésükkel. Petőfi a Pesti Divatlapban lobbanékony temperamentumához mérten utasította vissza a támadást. Ezzel azonban a vita korántsem ért véget. Mikor aztán 1848. január 29-én meghal a zsidó születésű, de szívvel-lélekkel magyar érzésű Rózsavölgyi (a Rózsavölgyi és Társa zeneműkiadó cég alapítójának apja), Petőfi maradandó emléket állít költeményével a „Vén muzsikusnak,” aki az ő hívására megjelenik sírjából, hogy hajlékára mutasson, melyben csak a hegedű s a koldusbot maradt. A negyvenes években meginduló zenei életünk csekély számú vezérférfiai tehát semmi kapcsolatban nem állottak Petőfivel. Erkel a régebbi korból Kölcsey Himnuszát megkomponálja, ellenben Petőfire, ki vele egyidejűleg élt és működött, nem gondol sem akkor, sem később. Igaz, hogy Erkel nem volt dalkomponista, hanem operaszerző, Petőfi pedig nem drámaíró és librettista, hanem elsősorban lírikus. Ha Petőfi nem hal meg oly fiatalon, bizonyára, mint más költők, ő is összebarátkozott volna nem egy zeneszerzővel s e barátság nem maradt volna hatás nélkül a későbbi megzenésítésekre. Így is azonban a megzenésítések még életében megkezdődtek. Számos dala (Ereszkedik le a felhő, A virágnak megtiltani nem lehet, Fürdik a holdvilág, Juhászlegény, Befordultam a konyhába stb.), oly elterjedt népdallá lett, hogy a daloskönyvek nem egyszer Petőfi megnevezése nélkül, mint népdalt közlik csak. Műdalai főleg a moderneket (Hubay, Antalffy-Zsiros, Lányi, Chorin, Major, Szendy, Szabados, Tarnay, Unger Ernő stb.) ihletik meg. Színpadon Kacsóh Pongrác János vitéze, Szabados Bolond Istókja, Zerkovitz Falu végén kurta kocsmája említendő, míg szimfonikus zenét Petőfiről az elesett Radó Aladáron kívül Hubay komponált.” Írta: Dr. Wagner József (Budapest, 1882.X.21. – Budapest,1956.IX.29.), gimnáziumi tanár, író, klasszika- filológus, aki mellesleg zenével is foglalkozott. Megjelent a Zenei Szemle című folyóiratban 1923.VII.3-án.
[url] http://operavilag.net/kiemelt/petofi-meghalt/; Petőfi meghalt [/url] Operavilag.hu, 2015. július 17. A mára hirdetett „Petőfi-temetés” apropóján emlékezünk meg egy 1944-ben bemutatott, és azon nyomban meg is bukott, Petőfi életét feldolgozó operáról. BÓKA GÁBOR írása
SP hozzászólása egy másik topikból: Péterváradon olvasható a következő felirat: Alexander Petrovics, velíkij, hravatszkíj poet. Na már most akkor szerb vagy horvát?
Szerintem azért erőltetik a női csontváz-elméletet, hogy bebizonyítsák: nem Petőfi. Ámde Kiszely nem tévedhet akkorát, ha egyszer már arra járt, pl. egy orosz dekabristát is azonosított...
Hviezdoslav vagy [url]http://hu.wikipedia.org/wiki/Hviezdoslav;Pavol Országh-Hviezdoslav[/url] (eredetileg Pavol Országh, magyarosan Országh Pál, korai írói álnevei Jozef Zbranský, Syn ľudu; Felsőkubin, 1849. február 2. – Alsókubin, 1921. november 8.) szlovák költő, drámaíró, műfordító. A mai napig a legnépszerűbb szlovák költők egyike, a modern szlovák költészet úttörő egyénisége. … Szerény körülmények között élő, többgyermekes nemesi családban született magyar apától és szlovák anyától. … Középiskolai évei során ismerkedett meg Arany János és Petőfi Sándor költészetével, s hatásukra kezdett magyarul verselni. Első szlovák nyelvű költeményeit 1868-ban adta ki egy Básnické prviesienky Jozefa Zbranského (Jozef Zbranský költészeti kankalinjai) című füzetben. Egy darabig még magyarul is írt, de az 1870-es évek közepétől – ébredő nemzeti büszkesége hatására – kizárólagosan a szlovák irodalomnak szentelte idejét és tehetségét. ... A csehszlovák állam, és ezen belül a szlovák tagköztársaság önállóságát Hviezdoslav kitörő örömmel fogadta, ...
[url]http://hu.wikipedia.org/wiki/Alekszandr_Szergejevics_Puskin;Alekszandr Szergejevics Puskin[/url] oroszul: Александр Сергеевич Пушкин (Moszkva, 1799. június 6. (orosz naptár szerint: május 26.) – Szentpétervár, 1837. február 10. (január 29.)) orosz költő, író, drámaíró, az orosz irodalom fejlődésének meghatározó alakja, aki mindhárom műnemben maradandó alkotásokat hozott létre. A modern orosz irodalmi nyelv megteremtője. ... * * * * * [url]http://hu.wikipedia.org/wiki/Abram_Petrovics_Hannibal;Abram Petrovics Hannibal[/url] - Alekszandr Szergejevics Puskin dédapja. A legkorábbi írások azt sugallják, hogy valamikor 1696 táján születhetett egy Lagon nevű etióp faluban, a mai Eritrea területén. ... * * * * [url]http://www.shaebia.org/wwwboard/contributedarticles/messages/58.html;The Eritrean Ancestry of Alexander Pushkin[/url]
Különben a lelke mélyén mindenki csehszlovák....
Node, azt mondod, hogy sérült...- tehát VAN. (Sérült vagyok, tehát vagyok, mondja a magyarságtudat..)
Ez egy másik kérdés, ugye... hogy egyébként mindenkinek sérült... aztán - amiről beszéltünk - hogy van, aki ezt sokkal rosszabbul kezeli.
Mindazonálta felhívnám a figyelmetek , Kegyelmetek, ama századfordulóban keletkezett , s azóta neves szaktekintélyek és a valóság által többször megerősítést nyert társadalomelméleti tételre, mely szerint ha vmely nemzet területének egy harmadát elveszíti, ennek ama nemzetre nézve egyenes következménye SAJÁT IDENTITÁSTUDATÁNAK elvesztése is. Nálunk eme kitétel először az gaz török által, majd másodszor az szégyenteljes Trianon által tartósan megvalósíttatott. A csoda az, hogy mi még mindig erről az identitástudatról beszélgetünk...ami elméletileg már vagy 400 éve nincs is.. És ami még nagyobb, hogy ma is ismerek olyan embereket ( külföldit is ) akiben a vágy feltámad magyarnak lenni, holott ez a fogalom állítólag már nincs is..
Abbiza, úgy a... Egyet tehetünk, tartjuk magunkat az Eszméhez és észrevevén, ha valakiben eme vágy támad az magyarsághoz, reábírjuk hogy ezt szellemileg értelmezze, merthogy a mái valóságban ugyan meg nem találtatik...
Igen, ez így is van egy nagyvonalú, nyitott szívű, befogadó nemzet esetében. De manapság oly sok szűkkeblű nemzetszabó méregeti a másik magyarságát. (Akik amúgy maguk is részben németek, szerbek, horvátok, szlovákok, cigányok, zsidók... meg mittudomén. Itt a többség valamilyen mértékben idegen.)
" Ki csak vágyik is magyarnak lenni, már magyar "
"Ha nem születtem volna is magyarnak..." És tényleg: Édesapja, Petrovics István (Kartal, 1791. aug. 15. - Pest, 1849. márc. 21.) mészárosmester, a közhiedelem szerint szerb, újabb kutatások alapján szlovák családból származott, de magyarnak vallotta magát. Édesanyja, Hrúz Mária (Necpál, 1791. aug. 26. - Pest, 1849. máj. 17.), férjhezmenetele előtt mosónőként és cselédként dolgozott a maglódi evangélikus lelkésznél. Szlovák anyanyelvű volt, a magyar nyelv használatára csak asszonykorában tért át. (Wikipédia)
44.
Na jó, szóval Petőfi és a "magyarság": Petőfi: "Élet vagy halál" "Ha nem születtem volna is magyarnak, E néphez állanék ezennel én, ...Mert elhagyott, mert a legelhagyottabb Minden népek közt a föld kerekén. " Petőfi és a "politika": Petőfi Sándor: "Megint beszélünk s csak beszélünk..." Megint beszélünk s csak beszélünk, A nyelv mozog s a kéz pihen; ... Azt akarják, hogy Magyarország Inkább kofa, mint hős legyen.
Megírták a lapok , hogy állítólag női csontváz volt, ! Mi az igaz, ki tudja?
Javítás: barguzini csontváz...
Ha már Petőfi és ha már Tarlós: Több mint 20 éve végzett feltáró kutatást Kiszely István Barguzinban és talált egy csontvázat, amely szerinte Petőfié, mert az egyedi antropológiai vonásokat felfedezte rajta. Tarlós úgy jön a témához, hogy tegnap meggyőző fölénnyel nyert a budapesti főpolgármester-választáson és 20 évig regnáló elődje, Demszky Gábor nem járult hozzá, hogy a Kerepesi temetőben megnyissák Hruz Mária sírját, hogy DNS-mintát vegyenek - ez eloszlathatott volna minden kétséget. A barhuzini csontváz azóta állítólag egy nyugat-európai kolostor pioncéjében várja sorsa jobbra fordulását. Ti mit gondoltok? Petőfi, vagy nem Petőfi? Tarlós vajon hozzájárul-e a Petőfi család sírboltjának megnyitásához, DNS-mintá(ka)t veendő?
"Azt jól látod, hogy a kultúrpolitikában döntések születnek, hogy milyen műveket úgymond " támogassanak " de ez nem a művekről születik ez a döntés, hanem az emberekről. Egy kultúrpolitikus éppen arról hoz döntéseket, hogy a hazájában az embereknek milyen lehetőségük van műalkotásokkal (és általában a kultúrával) találkozni !!!! A felelőssége is ebben rejlik. " - Ez itt nem filozófia, hanem a mai valós helyzet, és elég rosszul áll sajna.. -topicot kéne váltani..
Most a "csakon" akadtál ki? A filozófálgatást egyébként nagyra tartom, de van amikor nem vezet sehova. Egy nagy művészünk gondolata jut az eszembe az absztraktokról ezzel kapcsolatban.
Csak ?? Asszem nem jó topicban szörfözünk itten... Ez itt Petőfié....
Ez csak filozofálgatás.
Ez itt a 29 folytatása lenne, Fővárosnak... - Minden valamirevaló kultúr-szakíró esztéta, stb kb.1850 óta hivatalosan is megegyezik abban a véleményben, hogy a mű a létrejöttétől kezdve önálló életet él, mely függetlenül az emberi elismeréstől érvényes. ( még a műalkotás fizikai elpusztulása sem akadálya ennek.) Azt jól látod, hogy a kultúrpolitikában döntések születnek, hogy milyen műveket úgymond " támogassanak " de ez nem a művekről születik ez a döntés, hanem az emberekről. Egy kultúrpolitikus éppen arról hoz döntéseket, hogy a hazájában az embereknek milyen lehetőségük van műalkotásokkal (és általában a kultúrával) találkozni !!!! A felelőssége is ebben rejlik.
Igazad van. csak hát Petőfi is forradalmár volt, és áprilisban az zajlott, nem?
Hát nem néz ki jól, az tényleg látszik. (de sztem hagyjuk ezzel Petőfit)
Azt beszélik tarlós nagyon beteg.....igaz ez? Mielőtt kicsavarnád: EZ EGY KÉRDéS VOLT ÉS NEM MEGÁLLAPÍTÁS! :-)
Lehet, hogy szószaporításnak veszed, de a mű felette áll a döntéseknek. Ha valódi. Éppen azért olyan nehéz ügy létrehozni, nem mindenki képes rá, mert az emberi dimenziókon bizonyos értelemben felül kell emelni. (És ott tartani örökre.) A kritika nem egy döntés a műről , hanem egy vélemény. A műről nem döntünk, nem dönthetünk. Azt azonban minden hozzászólásba jól láthatóan beírtam, hogy a VÉLEMÉNYÜNK egyes művekről szubjektív.
Egy vers ritkán veszélyes. Politikai tartalmú versek szoktak veszélyesek lenni a hatalom számára, de ez nem ilyen.
Én sem bántottam, kedves Bp úr/hölgy. Csak annyit jegyeztem meg, hogy Önre nem veszélyes Kúp Flóris verse.
Bizonyos művek vagy előadások megítélése változik. Maga a mű vagy előadás - természetesen -, nem ,de a megítélés igen. "A jóság fennáll, nem dönthetjük el.. "- írtad. Maga a mű fennáll valóban, de arról döntenek (pl. kritikát írnak róla). Ez a döntés a megítélőn múlik (nemcsak a művön), így ez szubjektív. Egy dolgot az egyik jónak, míg a másik rossznak vél. Tehát: nem olyan egyértemű a megítélés, mint a 2 + 2 = 4 esetében.
Hogy egy vers vagy egy zene jó -e , az nem relatív. ( az érték ugyanis fennáll az emberi elismeréstől függetlenül is, mert ÉRVÉNYES , csak felismerjük. ) Ami relatív az az emberi értékítélet. " A jóság eldöntése szubjektív " - A jóság fennáll, nem dönthetjük el.. csak arról lehet szó, hogy ezt a fennállást megpillantjuk-e ( és vmit jónak ítélünk ) vagy nem (és rossznak ítéljük). ez persze ízlések és pofonok dolga.
macskás asszony /úr, Ön beszél valamit, de nem tudom mit és minek. Én nem bántottam senkit, csak jeleztem, hogy a vers rossz. ez nem bántás. Ön viszont...
Igen, színesen is. Mást bántanak? Te kezdted, olvasd vissza. És, mint írtad, ez nem egy politikai fórum, kedves indykrafft. Agyő
Budapestet valóban rendbe hozza bizonyos mértékben Tarlós, de úgy tudom, ez nem egy politikai fórum. Tévedek?
Tudom, mennyire színesen. Jól esik ez neked. Vannak olyan emberek, akiknek jól esik, ha mást bántanak.Az ilyneket nem helyes olyan helyzetbe hozni, ahol mások kiszolgáltatottak nekik. Jól érvényesültek az ilyen-fééle emberek (a maguk élvezete szerint) a koncentrációs táborokban vagy a gulágokon vagy a börtönökben vagy a rendőrségnél. Az élet számos terültetén. Nagyon elterjedt ez a fajta "élvezet". Érdekes...
Majd ő rendbehoz BUDAPEST ! ( :-( )
Elolvastam. Nem "marha" jó. Sőt, "marha" rossz... Érdekes, hogy mennyire relatív az, hogy jó-e egy vers vagy egy zene. Elgondolkodtató, hogy az ilyen megítélési különbségekből milyen jól megélnek egyesek. A jóság eldöntése szubkektív. Nem olyan, mint a matematika. Ott a 2+2 =4. Aki mást mond, az nem jó. Ám itt nem így van.
Szívesen! De okot adtál rá:)
Persze... Flóris a mi költőnk... ...és még sörözni is lehet vele (ami Petőfiről sajnos nem mondható el)
