Bejelentkezés Regisztráció

Pantheon


1242 Búbánat 2014-03-18 10:43:11
Elhunyt Mitch Leigh, a La Mancha lovagja című Broadway-musical Tony-díjas zeneszerzője. A 86 esztendős művész tüdőgyulladás és szélütés szövődményei következtében halt meg vasárnap New Yorkban – közölte titkárnője, Lisa Maldonado.

1241 Heiner Lajos 2014-03-12 21:25:33
Vera Chytilová

1240 Búbánat 2014-03-11 14:22:49
Nagyon szép, megható írás - zéta - Déry Gabrielláról írt nekrológja... Bennem felidéződnek mindazon szerepek, melyeket 1965 után a művésznővel láthattam. Valamennyi! Mint kiderült, még ott volt a Cirkuszhercegnő premierjén az Operettszínházban. Kevesen tudják, hogy a rádióban operettfelvételei is vannak! Például Sullivan A Mikádó című operettjének 1968-as rádiófelvételén ő énekelte Peep-Bo szerepét (a prózát Domján Edit mondta), olyan partnerek oldalán, mint Réti József. László Margit, Várhelyi Endre, Palcsó Sándor, Kovács Péter, Palócz László, Barlay Zsuzsa. Az MRT ének- és zenekarát Breitner Tamás vezényelte. A színpadtól való visszavonulása után is sokat láthattuk még az Operaház és az Erkel Színház nézőterén, figyelemmel követte az ő korszaka után jött énekművészek munkáját is. Egyszer, 2000-ben, ott ült előttem az óbudai Zichy-kastély udvarán, mikor a Pier Giorgio Morandi vezényelte szabadtéri Macbeth előadást félbe kellett szakítani. Itt a fórumon írtam akkor a következőket: „Három Macbeth volt betervezve, amiből a körülmények szerencsétlen alakulása miatt két és fél előadás realizálódott. Nekem pechemre, erre a harmadik, „fél”- előadásra szólt a jegyem (ez is már eső miatt, az első felvonás második képe alatt félbeszakadt előadás pótlása volt…), mert Pier Giorgio Morandi karmester a második felvonás közepén – többszöri megszakítást követően – kénytelen volt végleg leinteni a zenekart… A szomszéd kerthelyiségben ugyanis egy rendezvényt tartottak, s a kihangosított ének-zenéjük olyan hangos volt, hogy „elnyomta” az operazenét és a színpadon szereplő énekesek hangját is” Láttam, Déry Gabriella is rém bosszús volt - velünk együtt. Fájón hiányozni fog a színpadon innen s túl…

1239 waldvogel 2014-03-11 13:07:57 [Válasz erre: 1234 nizajemon 2014-03-10 18:53:47]
A lájk már nem csak a tetszés jele. Halálhírnél tipikusan együttérzés, más ügyekben pedig azt szokta jelenteni, hogy az ember fontosnak tartja a témát.

1238 IVA 2014-03-11 05:14:01 [Válasz erre: 1234 nizajemon 2014-03-10 18:53:47]
OFF: Az ember csak ámul a Facebook fantasztikus képességein, miközben a fejlesztésében időről időre szembesül valami vérprimitívvel is. Az ukrajnai helyzetet is sokan lájkolják, s ilyenkor nem lehet tudni, hogy az embereknek egy új háború esélye tetszik-e, vagy csak az, ahogyan megírták a tudósítást. Vagy csupán automatikusan lájkolnak mindent, amit az ismerősük posztol.

1237 IVA 2014-03-11 05:02:22 [Válasz erre: 1228 Csákovics 2014-03-10 15:03:07]
„Déry Gabriella a magyar operajátszás fiatal reménységei közé tartozik” – ez volt az első információm az énekesnő személyéről, ezekkel a szavakkal mutatta be őt Várnai Péter első operalemezem, a Gardelli vezényelte Traviata kísérőfüzetében. A felvételt „agyonhallgattam”. Próbáltam verset írni Déry Gabriella hangjáról, nem sikerült, azóta sem tudok verselni. Lemezfelvételein és előadásain nőttem fel. Nem túlzás ilyenkor azt mondani: megint eltávozott egy része az életemnek. Vajon milyen stádiumig jutott el Déry Gabriella a könyvével? Akad-e, aki gondozza, aki intézné a kiadását, akár torzó állapotában is?

1236 ferocissimoato 2014-03-10 23:05:48 [Válasz erre: 1233 parampampoli 2014-03-10 17:40:59]
Már régóta rettegtem a mai naptól. A FEKETE naptól, amikor azt olvasom, hogy elment Déry Gabriella. Ez tényleg fáj! Eszembe jut a sok szép este vele, amikor nem kellett aggódni, hogy a következö hang kijön e, hogy hallom e a Santuzzát. Fürödni lehetett a hangjában, abban a dús, pazar, drámai hangzivatarban.Isten nyugosztalja, sosem felejtjük.

1235 chenier 2014-03-10 18:58:55
Hatalmas énekesnő volt. Isten nyugosztalja.

1234 nizajemon 2014-03-10 18:53:47 [Válasz erre: 1228 Csákovics 2014-03-10 15:03:07]
A fészen 18-an lájkolták a hírt... Muszáj voltam megkérdezni,hogy halálhírt míóta szokás????

1233 parampampoli 2014-03-10 17:40:59 [Válasz erre: 1228 Csákovics 2014-03-10 15:03:07]
Oh, jaj... operai életem egyik legnagyobb énekesnőjét siratom benne. Maradnak hát az emlékek és -- szerencsére elég sok -- csodálatos felvétel. Isten nyugosztalja!

1232 tiramisu 2014-03-10 17:18:47
Isten nyugosztalja Déry Gabikát!

1231 Búbánat 2014-03-10 16:53:25
Nagyon szomorú, megrázó gyászhír ez is! Isten nyugosztalja Déry Gabriellát!

1230 telramund 2014-03-10 16:23:51
Isten nyugosztalja!Kíváló énekesnő volt!

1229 nizajemon 2014-03-10 15:15:19 [Válasz erre: 1228 Csákovics 2014-03-10 15:03:07]
Ó...:-(

1228 Csákovics 2014-03-10 15:03:07
Déry Gabriella!

1227 Heiner Lajos 2014-03-09 14:37:07 [Válasz erre: 1226 Búbánat 2014-03-09 14:16:59]
COMMUNICATION | TEATRO REAL Teatro Real wants to express its deep sorrow and consternation because of the passing of Gerard Mortier, befallen yesterday night, 8th March, in his residence in Brussels. The death of Gerard Mortier is a great loss for the Teatro Real. He carried out exceptionally his work as Advisor and Artistic Director since January 2010, contributing to impulse significantly the operatic and cultural panorama of Spain, and placing the Teatro Real as one of the reference lyric theaters in the international context. Teatro Real will dedicate this afternoon's performance of Alceste, by Gluck, where a minute's silence will be observed in his memory, and the flags of the Plaza de Oriente façade will wave half-mast high as a sign of mourning. A Tribute Act is also being organized, where the youths will have a prominent presence, taking his legacy as great driver of the opera as an art which is opened to our times and the new audiences. ​munica​ Gerard Mortier passed away last night because of his illness, surrounded by his closest family. The funeral ceremony will be done in strict intimacy, as he wished.

1226 Búbánat 2014-03-09 14:16:59
Meghalt Gerard Mortier Forrás: MTI | 2014. 03. 09. 13:22:00 A hasnyálmirigyrákban szenvedő operarendező halálát a belga kulturális minisztérium jelentette be. Vasárnap 70 évesen elhunyt Gerard Mortier belga rendező, számos operaház művészeti vezetője, az európai kultúra egykori fenegyereke. A színházi fenoménként emlegetett művész többek közt a brüsszeli de la Monnaie színház, a Salzburgi Ünnepi Játékok, a párizsi és a madridi operaház intendánsa volt. Mortier 10 éven át - 1991-től 2001-ig - vezette a salzburgi fesztivált. A 25 húszadik századi európai opera salzburgi bemutatásával Gerard Mortier jelentősen hozzájárult a fesztivál megfiatalításához és kortárs jellegének erősítéséhez - reagált a művészeti igazgató halálára Josef Ostermayer osztrák kulturális miniszter. Az osztrák miniszter a XX. század egyik legjelentősebb operaintendánsának nevezte Mortiert.

1225 IVA 2014-03-07 05:13:11
[url]http://hu.wikipedia.org/wiki/Hacser_J%C3%B3zsa#D.C3.ADjai;Hacser Józsa[/url] (1931. április 4. – 2014. február vége vagy március eleje) Nem muzsikus volt, de nagyon jó színésznő, kedveltem.

1224 Búbánat 2014-03-06 21:05:19
Életének 84. évében elhunyt Anna Reynolds angol operaénekesnő, aki elsősorban Wagner-specialistaként szerzett magának hírnevet. Az énekesnő február 24-én hunyt el a bajorországi Peestenben, halálhírét kedden erősítette meg a település szóvivője, a halál okát nem közölték.

1223 álmodó 2014-02-26 14:42:37 [Válasz erre: 1222 Búbánat 2014-02-26 12:27:11]
R.I.P. http://www.youtube.com/watch?v=2_3c3R8JvKM#t=21

1222 Búbánat 2014-02-26 12:27:11
Elhunyt Paco de Lucía A híres spanyol flamencogitáros szívinfarktust kapott. 67 éves volt.

1221 Búbánat 2014-02-25 17:30:33 [Válasz erre: 1220 Heiner Lajos 2014-02-25 12:11:59]
[url] http://mno.hu/grund/elhunyt-nicolae-herlea-roman-enekmuvesz-1212818; Életének 87. évében elhunyt Nicolae Herlea. Az egyik legkiválóbb román énekművész hétfőn halt meg. [/url]

1220 Heiner Lajos 2014-02-25 12:11:59
Nicolae Herlea...:-(

1219 Myway 2014-02-23 10:43:17
Tegnap váratlanul elhunyt NAGY IVÁN, az egykori világhírű balettművész, a Magyar Nemzeti Balett jelenlegi művészeti főtanácsadója!!!!???

1218 parampampoli 2014-02-22 16:00:42 [Válasz erre: 1216 frushena 2014-02-22 13:03:16]
Hófehérke: Liptói Elza -:) Igazi egyéniség volt. Nyugodjon békében, szegénynek utolsó évei nem voltak túl vidámak.

1217 nizajemon 2014-02-22 14:48:25 [Válasz erre: 1216 frushena 2014-02-22 13:03:16]
:-( Soha nem lesz már olyan főnővérünk...

1216 frushena 2014-02-22 13:03:16
[url]http://hvg.hu/kultura/20140222_Meghalt_Csala_Zsuzsa_szineszno;Csala Zsuzsa[/url]

1215 macskás 2014-02-20 23:49:36
Borbély Szilárd

1214 Heiner Lajos 2014-02-16 16:20:13
Zsigmondy Dénes

1213 álmodó 2014-02-15 15:09:15 [Válasz erre: 1212 frushena 2014-02-15 11:58:58]
Isten nyugtassa őt.

1212 frushena 2014-02-15 11:58:58
[url]http://index.hu/kultur/2014/02/15/meghalt_radnoti_miklosne/?utm_source=facebook&utm_medium=share&utm_campaign=index;Fifi néni[/url]

1211 Heiner Lajos 2014-02-04 14:53:50
Borvendeg Bela...:-(

1210 -zéta- 2014-02-03 21:31:48
A remek karmester, Gerd Albrecht...:-(

1209 Búbánat 2014-02-03 20:44:20
Maximilian Schell - az Oscar-díjas osztrák színész-rendező 83 éves korában szombatra virradóra hunyt el egy innsbrucki klinikán.

1208 johanna 2014-02-02 20:55:37
Philip Seymour Hoffman :-(((

1207 Búbánat 2014-01-31 11:08:54 [Válasz erre: 1206 Búbánat 2014-01-24 13:22:42]
93 éves korában meghalt Jancsó Miklós filmrendező.

1206 Búbánat 2014-01-24 13:22:42
[url] http://nepszava.hu/cikk/1008882-elhunyt-ferrari-violetta-szinmuvesz; Elhunyt Ferrari Violetta színművész [/url] Népszava, MTI-információ|2014. jan 24. 13:08 Életének 84. évében csütörtökön elhunyt Ferrari Violetta, az ötvenes évek egyik legnépszerűbb hazai színésznője - tudatta évfolyamtársa, Gordon Zsuzsa színésznő az MTI-vel.

1205 parampampoli 2014-01-20 11:44:10 [Válasz erre: 1204 álmodó 2014-01-20 10:54:24]
Már nagyon régóta betegeskedett, első tumorterápiái óta (2001) kapott 13 évet az Úrtól, a Sorstól, hogy tovább varázsolhasson el minket művészetével. Köszönjük most meg!Nekem a legnagyobb kedvencek közé tartozott. Nyugodjon békében!

1204 álmodó 2014-01-20 10:54:24
http://hvg.hu/kultura/20140120_Meghalt_Claudio_Abbado_vilaghiru_karmeste#rss

1203 IVA 2014-01-15 04:46:31 [Válasz erre: 1202 Búbánat 2014-01-14 18:47:58]
Köszönet a pontosításért.

1202 Búbánat 2014-01-14 18:47:58 [Válasz erre: 1201 IVA 2014-01-14 04:32:23]
Kedves IVA! Örülök, hogy a nemrég elhunyt Petri Miklós operaénekes – Parampampoli kiegészítése után - még további, volt szerepeiről adtál tájékoztatást. Ami Petri Miklós Schlemil szerepét illeti: lemaradt az előző beírásomban, hogy azt nem színpadon formálta meg, hanem a Hungaroton kiadó gondozásában (HCD 12444) megjelent Hoffmann meséi-lemezen (részletek) énekelte. Így volt övé ez a kis karakter-szerep is - a hangfelvételrészleten. Ilosfalvy Róbert – Hoffmann Palecsó Sándor – Nathanael Radnai György – Coppelius; Dapertutto; Lindorf Ágay Karola – Olympia Orosz Júlia – Antonia Kishegyi Árpád – Ferenc Szőnyi Olga – Miklós Déry Gabriella – Giulietta; Stella PETRI MIKLÓS – SCHLEMIL Várhelyi Endre – Luther Nádas Tibor – Hermann Domján Edit – Múzsa Magyar Rádió és Televízió Énekkara és Szimfonikus Zenekara Vezényel: Erdélyi Miklós

1201 IVA 2014-01-14 04:32:23 [Válasz erre: 1199 Búbánat 2014-01-12 14:29:23]
Ha már vannak adataim, Petri Miklós szerepeinek sorát kiegészítem az alábbiakkal: Rigoletto – Ceprano gróf Traviata – Inas Az álarcosbál – Sylvano Bák bán – II. Endre Az arany meg az asszony – Parancsnok János vitéz – Strázsamester Farsangi lakodalom – Második úrfi A cigánybáró – Gábor diák A koldusdiák – Wagenheim Jegyzeteim szerint Petri Miklós a Hoffmann meséiben csak Hermannt alakította, Schlemilt mindig más művészek. Ez persze nem zárja ki pl. azt, hogy Petri Miklós beugrott a másik szerepbe. Adattáram azt mutatja, hogy Petri Miklós neve az 1962/63-as évad után már nem szerepelt a színlapokon. Parampampoli tájékoztatását is figyelembe véve tehát a felsorolt alakítások 1956 és 1963 közé tehetők. Végigpásztázva a darabokat, feltűnik, hogy Petri Miklós túlnyomóan Erkel színházi előadásokban szerepelt.

1200 parampampoli 2014-01-13 20:00:32 [Válasz erre: 1199 Búbánat 2014-01-12 14:29:23]
Petri Miklós a Zenakadémia legnagyobb ígérete volt az 50-es évek közepén, akit Tóth Aladár azonnal szerződtetett szenzációs vizsgája után, amelyben Scarpiát énekelte; új tagként azonnal meg is kapta a szerepet. A premier 1956. nov. 4-én lett volna, de a szovjet tankok bevonulása azt az előadást is elsöpörte. A színház új igazgatójának, aki maga is bariton volt, első dolga volt elvenni tőle Scarpiát, és csak kis szerepekbe tuszakolta az "új Svéd Sándort", ahogy akkoriban nevezték. A fiatal énekesre ez nagyon deprimálóan hatott, később egy alattomos betegség miatt énektechnikai gondjai lettek, és hangi válságba került. Ennek ellenére elég sokáig énekelt kisebb-nagyobb szerepeket, a jelentősebb feladatok közül a fenti listából kimaradt Czillei Ulrikot, Monteronét, a Lohengrin Hirdetőjét érdemes még megemlíteni. A Magyar Rádióban négy nagyszerű áriafelvétel őrzi kivételes hanganyagát, amelyet hosszú ideje nem adnak le, valamikor évente párszor műsorba került, amikor még voltak áriafelvétel-összeállítások a rádióban... Miután visszavonult, az Erkel Színház ügyelője lett, és évtizedekig, még jóval nyugdíj után is dolgozott. Vidám, mindenkivel kedves, lefegyverző egyéniség volt, a nők nagy kedvence. Most elment egy másik világba, hogy ott hódítson tovább. Nyugodjon békében!

1199 Búbánat 2014-01-12 14:29:23
A tegnapi Magyar Nemzet gyászrovatában olvastam, hogy PETRI MIKLÓS, a Magyar Állami Operaház tagja elhunyt. A közleményben lánya, Zehetmeier Szilvia és unokája Péter azt is tudatják, hogy kívánságára csendben eltemették. (Évszámadatokat nem közölnek.) Petri Miklós az Operaház ún. „aranykorszakának” baritonistája, az ötvenes-hatvanas években egy sor kis karakterszerep megformálója, avatott tolmácsolója volt: Puccini: Manon Lescaut – Fogadós Erkel: Hunyadi László – Hadnagy Verdi: Traviata - Douphol báró Offenbach: Hoffmann meséi – Hermann és Schlemil Verdi: Simone Boccanegra - Testőrhadnagy - Petri Miklós Csajkovszkij: Anyegin – Kapitány Verdi: Macbeth – Macbeth szolgája Verdi: Otello – Montano Mozart: Szöktetés a szerájból – Szelim pasa Eugon Suchon: Örvény – Pál Goldmark Károly: Sába királynője - Baál Hanan, udvarmester Lehár: A víg özvegy – Bogdanovics (1959. augusztus 13. Margitszigeti Szabadtéri Színpad) Olvasom a világhálón, 2006 decemberében tagságuk jubileumát ünneplő művészeket köszöntöttek a Magyar Állami Operaházban. Az ünnepeltek plakettet, oklevelet, illetve emléklapot vettek át. Negyven éves tagsága alkalmából Boschán Daisy rendező-játékmester, PETRI MIKLÓS nyugalmazott ügyelő, Sudlik Mária, Tordai Éva és Korondi György magánénekes, valamint Lénárd Andor klarinétművész vehetett át plakettet és oklevelet. "Az előadásokért"- emlékérmet kapott mások mellett Petri Miklós, az Erkel Színház ny. ügyelője. Feltételezem az operaénekes és a nyugalmazott ügyelő ugyanaz a személy volt. Isten nyugosztalja őt!

1198 Búbánat 2014-01-11 12:26:52 [Válasz erre: 1192 Búbánat 2013-12-21 23:00:01]
[url] http://mno.hu/grund/elbucsuztattak-maar-gyulat-1204755; Elbúcsúztatták Maár Gyulát [/url] MNO, 2014. január 10., péntek 19:22 , forrás: MTI, szerző: Grund „Családja, barátai, pályatársai búcsúztatták Maár Gyula Kossuth- és Balázs Béla-díjas filmrendezőt péntek délután a budai ciszterci Szent Imre-templomban. A filmrendezőt rövid egyházi szertartással búcsúztatták. A hamvak beszentelése után Varnus Xavér orgonán játszotta Bach műveit, az elhunyt művészről egykori alkotótársa, Koltai Lajos operatőr beszélt mély megrendüléssel.” „A búcsúztatáson az elhunyt művész felesége, Törőcsik Mari mellett a filmes szakma számos neves képviselője vett részt. Jelen volt a szertartáson mások mellett Mészáros Márta, Sándor Pál, Sára Sándor, Kósa Ferenc, Kovács András, Gát György, Tarr Béla, Rózsa János, Kamondi Zoltán, Grunwalsky Ferenc, Janisch Attila filmrendező; Medvigy Gábor és Vecsernyés János operatőr és Vidnyánszky Attila, a Nemzeti Színházi igazgatója. Rajtuk kívül Selmeczi György zeneszerző, a színművészek közül Bara Margit, Jordán Tamás, Tordy Géza, Haumann Péter, Bodrogi Gyula, Eszenyi Enikő, Zsótér Sándor, Eperjes Károly és Molnár Piroska is jelen volt. Maár Gyula életének 80. évében, december 20-án hunyt el Budapesten. Hamvaitól szűk családi körben később vesznek végső búcsút.”

1197 Búbánat 2014-01-04 14:29:20
[url] http://mno.hu/grund/az-orok-bergendys-isten-veled-hajdu-sandor-1203501; Az örök bergendys – Isten veled, Hajdú Sándor! [/url] MNO, 2014. január 4., szombat 07:50, frissítve: szombat 10:43 , szerző: Hegedűs István „Talán jobb nem is számolni, hány kitűnő muzsikus hagyta itt fiatalon és kevésbé fiatalon a földi árnyékvilágot 2013-ban. A tavalyi esztendő utolsó rúgásaként, 74 évesen Hajdú Sándor, a legendás Bergendy együttes fúvósa is beállt az égi zenészek hosszú sorába. Földi maradványait január 4-én, szombaton a boglárlellei temetőben helyezik örök nyugalomra.”

1196 Búbánat 2014-01-04 14:28:33 [Válasz erre: 1195 Búbánat 2014-01-04 14:27:49]
[url] http://mno.hu/grund/elhunyt-helyey-laszlo-1203385; Életének 66. évében pénteken meghalt Helyey László Jászai Mari-díjas színművész – tudatta az Újszínház az MTI-vel [/url]

1195 Búbánat 2014-01-04 14:27:49 [Válasz erre: 1194 johanna 2014-01-03 14:00:32]
A linkre kattintva bővebben… [/url] http://mno.hu/grund/elhunyt-helyey-laszlo-1203385; Életének 66. évében pénteken meghalt Helyey László Jászai Mari-díjas színművész – tudatta az Újszínház az MTI-vel [/url] [url] http://mno.hu/ikon/helyey-laszlora-emlekezunk-1203548; Helyey László az IKON-ban [/url] (A Hír TV műsora a videótárból)

1194 johanna 2014-01-03 14:00:32
Helyey László :-((((((

1193 frushena 2013-12-27 14:34:17
[url]http://www.hir24.hu/kultura/2013/12/27/meghalt-eggerth-marta/#a3;101 éves korában elhunyt Eggerth Márta magyar származású koloratúrszoprán énekesnő, színésznő.[/url]





A lapunkban megjelent szövegek a Café Momus, vagy a szerző kizárólagos szellemi tulajdonát képezik és szerzői jog védi őket.
A szerkesztőség külön, írásos engedélye nélkül mindennemű (részben vagy egészben történő) sokszorosításuk, felhasználásuk, kiadásuk és terjesztésük tilos.