374 zsoly 2009-02-27 11:08:08
A Szegedi Nemzeti Színház hírleveléből: "Erős volt. Néha gyengéd zsarnok, de mindig nagy szív s lelkes ember, telve tettvággyal s a zenéért mindig izzó, nagy szerelemmel.”(Szabó Miklós) A szegedi nagyárvíz 100. évfordulóján, 1979. március 12-én, a Falstaff próbáján, vezénylés közben ragadta el a halál Vaszy Viktort. A 30 éve elhunyt legendás karmester, zeneszerző és színházi zeneigazgató emlékére csendül fel Mozart Requiemje 2009. március 26-án, csütörtökön 19 órakor a Dómban, a Szegedi Szimfonikus Zenekar, a Vaszy Viktor Kórus és a Szegedi Nemzeti Színház magánénekeseinek közreműködésével, Gyüdi Sándor vezényletével. Szeretettel várunk minden kedves érdeklődőt! A koncertre jegyek 500,- Ft-os áron kaphatók a Szegedi Nemzeti Színház jegypénztárában

373 Búbánat 2009-02-13 10:07:15
Elhunyt Gyulai Gaál János zeneszerző, karmester. Tanulmányait a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolán végezte, pályája elején az Állami Hangversenyzenekarban hegedült, majd korrepetitor volt az Operettszínházban. 1959-től 25 éven át a Magyar Rádióban dolgozott, innen ment nyugdíjba. Jelentőset alkotott a szimfonikus könnyűzene műfajában, musicaljei - például a Hárman Párizsban - gyakran szerepeltek a színházak és a rádió műsorán. Gyulai Gaál János 1967-ben Erkel-díjat kapott, 1994-ben pedig a Magyar Köztársasági Érdemrend lovagkeresztjével tüntették ki. A művész 85 éves korában, hosszantartó betegség után hunyt el. (MR)

372 Búbánat 2009-02-13 10:02:59 [Válasz erre: 371 IVA 2009-02-13 02:02:08]
Kodály Székelyfonójának rádiófelvételén a Szomszédasszonyt énekelte, Tiszay Magda, Palcsó Sándor, Szecsődy Írén, Udvardy Tibor és Rösler Endre partnereként. Ferencsik János vezényelte az MRT szimfonikus zenekarát és énekkarát. A televízió 1959. augusztus 08. 22. közvetítette a Margitszigeti Szabadtéri Színpadról, a Magyar Állami Operaház előadásában, a Cigánybárót. Ez volt a szereposztás: Zsupán - Hámori Imre, Arzéna - Pavlánszky Edina, Mirabella - Lőrincz Zsuzsa, Ottokár - Külkey László, Gróf Carnero - Lendvay Andor, Cipra - Uher Zita, Szaffi - Szilvássy Margit, Barinkay - Mátray Ferenc, Gábor diák - Reményi Sándor Rendezte: Nádasdy Kálmán És persze, az általad említett Szuzuki a Pillangókisasszonyból, nagy szerepe volt, és Larinát is énekelte az Anyeginből az Operában… Házy Erzsébettel is énekeltek együtt A varázsfuvolában, és a Parasztbecsületben… Ismét egy nagy művészt vesztettünk el! Szép magas kor adatott meg neki.

371 IVA 2009-02-13 02:02:08 [Válasz erre: 370 1.rab 2009-02-13 01:04:11]
Kissé bővebben: Életének 95. évében elhunyt Uher Zita magánénekesnő, a ’30-as és a ’60-as évek közötti nagy magyar operaénekes generáció egyik utolsó képviselője – tudatta a Magyar Állami Operaház szerdán. Az operaház mezzoszopránját, aki szeptember 6-án lett volna 95 éves, kedden érte a halál. Uher Zita zenei tanulmányait – zongora, hárfa és ének szakokon – a Nemzeti Zenedében végezte. Az operaházban 1943 novemberében debütált a Saloméban, Manassah szerepében, majd ugyanabban az évadban énekelt mint második Norna Az istenek alkonyában. 1946-ig az operaház ösztöndíjasa volt, majd 1945-1965-ig magánénekesnőként lépett fel többek között A Rajna kincsében, Flosshilde szerepében, Csajkovszkij Anyeginjében Filipjevna alakjában, és a Pillangókisasszony Suzukijának megformálójaként. 1959-ben és 1960-ban a Pécsi Nemzeti Színház tagja. Oratórium- és dalénekesnőként is sikerrel szerepelt. Állandó résztvevője volt a Gördülő Opera (1948-56) előadásainak, és vendégénekesként fellépett az Egyesült Államokban is. (MTI) Csak a MR Pillangókisasszony-felvételének Szuzukijaként ismertem. Működése idején mindig Svéd Nórát láttam a szerepben.

370 1.rab 2009-02-13 01:04:11
Uher Zita. Nyugodjék békében
Uher Zita. Nyugodjék békében
369 SzJ 2009-01-28 08:53:06
John Updike :-((((((((
John Updike :-((((((((
368 Búbánat 2009-01-24 15:27:54
Elhunyt Baross Gábor Liszt Ferenc-díjas érdemes és kiváló művész karnagy. Az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bartók Béla Énekkara és Koncertzenekara dirigensét 79 éves korában érte a halál. Baross Gábor pályáját a Magyar Állami Népi Együttes karmestereként, kezdte, majd az együttes művészeti vezetője lett. Ő alapította az ELTE Énekkarát, és irányította az Egyetemi Színpadot. Elnökségi tagja volt az Europa Cantat-nak és elnöke a Magyar Kórusok és Zenekarok Szövetségének. Fontosnak tartotta, hogy a közönség értse a művészetet, vallotta, "a művészet áramába be kell vonni a közönséget". (MR)

367 Búbánat 2009-01-20 21:29:02
Elhunyt Kováts Nóra Kossuth-díjas balettművész. A Magyar Állami Operaház egykori prímabalerináját életének 77. évében, vasárnap, a floridai Miamiban érte a halál – tudatta Széplaki Aliz, a család barátja az MTI-vel hétfőn.

366 IVA 2009-01-07 23:31:02 [Válasz erre: 365 bermuda 2009-01-07 16:22:06]
Hódmezővásárhely, 1927. június 18. – 2009. január 6., Budapest Ilosfalvy halálának hírét ma tudatta a sajtó, a legtöbb helyen nem közölve, hogy kedden történt. Ezért pontosítom.

365 bermuda 2009-01-07 16:22:06
ILOSFALVY RÓBERT 1927-2009
ILOSFALVY RÓBERT 1927-2009
364 Heiner Lajos 2008-12-23 07:32:56 [Válasz erre: 363 IVA 2008-12-23 04:33:33]
Állítólag Csernyenko is nagyon kedvelte, sokat keringőztek.

363 IVA 2008-12-23 04:33:33 [Válasz erre: 362 Myway 2008-12-21 16:29:48]
Nem kutatom, honnan idézett ez a jelentés, mindenesetre furcsának tartom, ha egy nagy művész és pedagógus eltávozásáról szóló három sorban olyan fontos, hogy Sztálin kedvenc balerinája volt. A Szovjetunió gyermeke volt, ott is élt: Franklin D. Roosevelt, Harry S. Truman vagy II. Erzsébet kedvence aligha lehetett volna.

362 Myway 2008-12-21 16:29:48
92 éves korában meghalt OLGA LEPESINSZKAJA a szovjet-orosz táncművészet egyik legnagyobb sztárja, Sztálin kedvenc balerinája. A 90. születésnapján megrendezett gálaest egyik legnagyobb sikerét ifj.Nagy Zoltán és Aleszja Popova aratta!

361 tarnhelm2 2008-12-16 16:44:00
73 éves korában elhunyt Richard Van Allan

360 virius 2008-12-15 22:16:16
Nos akkor egy szomorú hír itthonról is, jóllehet ez sem zenei: elhunyt Árva Vince atya, aki a rendszerváltásig átmentette a "nehéz időkben" a pálos rendet. (Ők működtetik a gellérthegyi sziklatemplomot.) Bár a rendtartomány már rég nem tekintette a rend tagjának, attól azért még pálos volt.

359 Sesto 2008-12-15 19:22:00
...akkor egy újabb adag német nyelvlecke (=mint tudjuk, egyesek számára micsoda gyönyör és öröm!) - a hír viszont minden, csak nem humoros: "Derrick ist tot" Der Schauspieler Horst Tappert ist im Alter von 85 Jahren gestorben. Mit dem langjährigen Kommissar der Krimiserie "Derrick" geht auch ein Stück deutscher Fernsehgeschichte zu Ende. Tapperts Frau bestätigte am Montag, dass ihr Mann am Samstag in München verstarb. Zur Todesursache wollte sie nichts sagen. Es sei ihrem Mann bis vor kurzem noch gutgegangen. Trotz aller Trauer betonte Ursula Tappert: "Mein Mann hatte ein erfülltes Leben." (ORF)

357 macskás 2008-12-14 12:21:47 [Válasz erre: 355 tiramisu 2008-12-14 11:05:47]
Má ne haraguggy, azé a japán összetett szavakat nem kéne forszírozni:)

356 Momo von Hofmannsthal 2008-12-14 11:32:45 [Válasz erre: 354 macskás 2008-12-14 08:48:21]
Igen, mindenképpen.
Igen, mindenképpen.
355 tiramisu 2008-12-14 11:05:47 [Válasz erre: 354 macskás 2008-12-14 08:48:21]
Szerintem, a TENKjú-t!
Szerintem, a TENKjú-t!
354 macskás 2008-12-14 08:48:21 [Válasz erre: 351 Momo von Hofmannsthal 2008-12-14 01:23:07]
Akkor ezt tanuljam meg?:)))
Akkor ezt tanuljam meg?:)))
352 tiramisu 2008-12-14 01:28:22 [Válasz erre: 351 Momo von Hofmannsthal 2008-12-14 01:23:07]
Hinnye, de igazad van.... ! :-)
Hinnye, de igazad van.... ! :-)
351 Momo von Hofmannsthal 2008-12-14 01:23:07 [Válasz erre: 350 tiramisu 2008-12-14 01:17:13]
Danke sör... ezt minden művelt magyar tudja.

350 tiramisu 2008-12-14 01:17:13 [Válasz erre: 348 macskás 2008-12-13 17:54:33]
És azt, hogy Danke schön? Meg Bier?
És azt, hogy Danke schön? Meg Bier?
349 Sesto 2008-12-13 17:56:08 [Válasz erre: 348 macskás 2008-12-13 17:54:33]
...kérésed továbbítva a Codexflores-nek! :-D

348 macskás 2008-12-13 17:54:33 [Válasz erre: 347 Sesto 2008-12-13 17:35:06]
Télleg írhatnád magyarul is:))) Én se tudok németül, csak műcímeket, műfajokat (oper, sonate, ijjenek:). És zeneszerzőket is:)

347 Sesto 2008-12-13 17:35:06
...sorry Frushena - de ez is németül van: Elhunyt Richard Van Allen - Tod des Bassbaritons Richard Van Allan Der britische Sänger Richard Van Allan, der zwischen 1986 und 2001 auch das National Opera Studio leitete, ist in London im Alter von 73 Jahren den Folgen eines Lungenkrebses erlegen. Der als Alan Jones geborene Sohn eines mittelenglischen Minenarbeiters machte erste sängerische Erfahrungen mit Auftritten in Musicals von Gilbert and Sullivan. Als Opernsänger debütierte er 1964 in der Sussex Opera und 1967 am renommierten Glyndebourne Festival, in Cavallis «L'Ormindo». Am Londoner Royal Opera House war er 1971 - als Mandarin in «Turandot» - erstmals zu hören. Seinen letzten Auftritt absolvierte Van Allan 2006 am Glyndebourne Festival in einer Sprechrolle, und zwar als Frosch in der «Fledermaus». (cf) http://www.codexflores.ch

346 macskás 2008-11-29 21:26:55 [Válasz erre: 345 tiramisu 2008-11-29 21:23:46]
beszél... Ezt nem annak hívják...
beszél... Ezt nem annak hívják...
345 tiramisu 2008-11-29 21:23:46 [Válasz erre: 341 csodacsacsi 2008-11-26 17:47:57]
IÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁ!!!!!!!!!!!!!!!!! Méghogy CSODACSACSI? Hisz SZAMÁRSÁGOKAT beszélsz! IÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁ!!!!!!!!!!!!!!

344 yeti 2008-11-29 20:03:47
"90 éves korában egy Koppenhágához közeli idősek otthonában elhunyt Joern Utzon. Az építész álmodta meg 1957-ben a sydneyi operaház betonvitorláit. Utzont álmában érte a halál. Szívrohamban hunyt el."

343 Heiner Lajos 2008-11-27 10:20:21 [Válasz erre: 336 Sesto 2008-11-24 19:04:26]
Hát ez brutális hír.. Ha létezett az elmúlt évtizedben még egyáltalán a "jó comprimario" fogalma, ő az volt.

342 Bruderlein und Schwesterlein 2008-11-27 08:12:03 [Válasz erre: 341 csodacsacsi 2008-11-26 17:47:57]
Cilikének hiába magyarázol bármit is. Néhány topic háziasszonyának képzeli magát, de megérteni nem akarja a dolgokat.

341 csodacsacsi 2008-11-26 17:47:57 [Válasz erre: 340 Cilike 2008-11-26 13:52:59]
Kedves Cilike! Flipper Öcsi a magyar zenei élet kiemelkedő alakja volt.Halála nagy veszteség. Azt gondolom, hogy volt olyan kvalitású zeneművész, mint a Prima Primissima díjra jelölt Koncz. Márpedig Konczot a magyar zeneművészet kategóriájában jelölték. E rövid magyarázat mellett még megemlítem, hogy komoly- és a könnyűzene határai elmosódtak.

340 Cilike 2008-11-26 13:52:59
Én csak azt nem értem, hogy kerül Flipper Öcsi egy komolyzenei magazinba? Bocs, de a Dolly Roll nem az a mozarti emelkedettségű kompánia volt...

339 csodacsacsi 2008-11-26 10:56:58
97 évesen halt meg Sulyok Imre zeneszerző, orgonaművész és zenetörténész, aki a Liszt-életmű új kiadását is szerkesztette. Szerkesztőként és műsorfelügyelőként a Magyar Rádióban dolgozott, majd 1950-től nyugdíjba vonulásáig a Zeneműkiadónál, melynek szerkesztője, majd főszerkesztője volt. Ő gondozta az Liszt életmű új kiadását. Orgonistaként, karnagyként az evangélikus egyház zenei életének kimagasló jelentőségű szereplője volt. 1912. március 30-án született Budapesten. 1931-től 1941-ig a Budapesti Zeneművészeti Főiskolán tanul zeneszerzés, középiskolai énektanár, orgona és protestáns egyházzene szakon. 1936-tól 1951-ig az óbudai evangélikus gyülekezet kántora, közben megjárja a frontot, majd két évre szovjet hadifogságba kerül. Munkásságáért 1994-ben Liszt-díjat kapott, 1996-ban a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagja lett. Temetése 2008. december 9-én 10.30-kor a Farkasréti temetőben lesz.

338 csodacsacsi 2008-11-26 10:47:04
Meghalt Flipper Öcsi Kedden éjjel háromnegyed 12-kor a Fejér megyei Szent György Kórházban életét vesztette a 46 éves Flipper Öcsi, polgári nevén Jeszenszky Béla Tibor .A zenész [1] életéért hetek óta küzdöttek a kórház dolgozói, állapota javulni látszott, de szervezete kedd éjjel feladta a küzdelmet. Temetéséről később intézkednek - írja még a stop.hu. Hungária egykori énekese, a Step együttes frontembere egy hónapja került a székesfehérvári kórházba. Többször volt az intenzíven, de az elmúlt napokban jelentősen javult az állapota, így nem volt szükség gépi lélegeztetésre sem. A kórházi kezelés során súlyos belső szervi problémákra derült fény, amit az orvosok igyekeztek helyreállítani. A stop.hu nem hivatalos információi szerint belső vérzés vezetett a halálához. Flipper Öcsi haláláról szóló hírt az Indexnek hivatalosan sem megerősíteni, sem cáfolni nem kívánta a kórház, mert a hozzátartozóktól nem kaptak felhatalmazást, hogy bármiféle információt közöljenek a zenész állapotáról.Flipper Öcsit az első sajtóinformációk szerint alkoholmérgezéssel kezelték. Később azt is tudni lehetett, hogy orvosai nem elsősorban ezzel a problémával, hanem korábbi életmódjából adódó egészségügyi gondok miatt ápolják. A 46 éves zenész hosszú ideje folytatott küzdelmet az alkoholizmussal. 2006-ban be is jelentette [2], hogy már nem iszik. [1] http://flipper.mlap.hu/ [2] http://velvet.hu/celeb/flipper0925/

337 Hétszünyű Kapanyányimonyók 2008-11-26 07:54:17
Elhunyt Richard Hickox brit karmester Hatvanéves korában szívrohamban elhunyt Richard Hickox brit karmester, aki számtalan operát és kórusmuzsikát vezényelt. A walesi Cardiff egy szállodájában vasárnap érte a halál - jelentette be hétfőn Hickox ügynöke. Az Opera Australia zeneigazgatója, a Londoni Szimfonikus Zenekar társ-vendégkarmestere, a City of London Sinfonia alapítója és művészeti vezetője, a Collegium Musicum 90 régi hangszeres együttes társalapítója és időszaki társigazgatója Simon Standage mellett, a BBC Walesi Nemzeti Zenekarának nyugalmazott karmestere volt. Öt éven át ő igazgatta az olaszországi Spoleto Fesztivált, Európa, Japán, az Egyesült Államok legjobb zenekarait vezette, köztük a Bajor Rádió Szimfonikus Zenekarát, a Lipcsei Gewandhaust, az Orchestre de Paris-t, a New York-i Filharmonikusokat és a Philadelphiai Zenekart. 1971-ben megalapította a Richard Hickox Ének- és Zenekart. Több mint 300 lemezfelvételt készített.

336 Sesto 2008-11-24 19:04:26
WIENER STAATSOPER: Goran Simić verstorben Goran Simić ist gestern, 24. November 2008, in Wien nach schwerer Erkrankung 55-jährig verstorben. Der aus Belgrad stammende Bass war seit 1984 Ensemblemitglied der Wiener Staatsoper, wo er als Wächter der Stadt ("Die Frau ohne Schatten") fast auf den Tag genau vor 24 Jahren, im November 1984, debütierte. Goran Simić studierte an der Hochschule für Musik in Belgrad und in Sarajevo Gesang. Er gewann mehrere Preise bei Gesangswettbewerben, darunter 1982 den Tschaikowski-Wettbewerb in Moskau und 1985 den Pavarotti-Wettbewerb. Von 1978 bis 1984 war er an der Oper in Sarajevo engagiert. Von 1984 bis 2008 stand er in insgesamt 55 verschiedenen Partien 1.095 Mal auf der Bühne der Wiener Staatsoper. Sein Repertoire umfasste Partien wie König in "Aida", Sparafucile in "Rigoletto", Ferrando in "Il trovatore", Pimen, Hauptmann und Nikititsch in "Boris Godunow", Graf Warting in "Un ballo in maschera", Mönch in "Don Carlo", Gremin in "Eugen Onegin", Colline in "La Bohème", Komtur in "Don Giovanni", Titurel in "Parsifal", Basilio in "Il barbiere di Siviglia", Lord Valton in "I puritani", Oberpriester des Baal in "Nabucco" und Surin in "Pique Dame". Als Surin trat er am 13. Oktober 2008 zum letzten Mal am Haus am Ring auf. (STOP/Der Neue Merker)

335 Búbánat 2008-11-16 20:07:41
Gyurkovics Tibor élt 76 évet.
Gyurkovics Tibor élt 76 évet.
334 Sesto 2008-11-15 14:47:07
...elhunyt Christel Goltz: "KS Christel Goltz verstorben Christel Goltz, Österreichische Kammersängerin und Ehrenmitglied der Wiener Staatsoper, verstarb in der Nacht vom 14. November 2008 in Baden bei Wien. Die 1912 in Dortmund geborene Christel Goltz war zunächst u. a. an der Semperoper Dresden engagiert und debütierte in der Saison 1943/1944 unter Karl Böhm als Salome an der Wiener Staatsoper, wo sie ab 1950 Ensemblemitglied war. In der Folge führte sie ihre internationale Karriere mit einem breiten Repertoire an die großen Bühnen der Welt: u. a. New York, Mailand, London, Paris, Buenos Aires, Zürich, München und zu den Salzburger Festspielen. Von 1950 bis 1970 war sie im Haus am Ring in 28 Partien an 430 Abenden zu erleben. Neben den großen Strauss-Partien wie Salome und Elektra, die sie jeweils 57 Mal verkörpert hat, sang sie Leonore ("Fidelio"), Marie ("Wozzeck"), Senta ("Der fliegende Holländer"), Elsa ("Lohengrin"), aber auch Elisabeth ("Don Carlo"), Santuzza ("Cavalleria rusticana"), Mutter Maria ("Gespräche der Karmeliterinnen"), Tosca, Donna Anna ("Don Giovanni") und Aida. Als Sängerin der ersten Stunde der wiedereröffneten Staatsoper - Färberin ("Die Frau ohne Schatten") und Marie ("Wozzeck") im Rahmen des einmonatigen Opernfestes 1955 - war sie zuletzt im Oktober 2005 als eine der Gäste in der Matinee "50 Jahre Wiedereröffnung" von Karl Löbl auf der Bühne der Wiener Staatsoper. "KS Christel Goltz war die letzte große hochdramatische Sopranistin des deutschsprachigen Wiener Opernensembles" - so Staatsoperndirektor Ioan Holender zum Ableben der bedeutenden Künstlerin." (Merker)

332 virius 2008-11-10 16:03:40
Elhunyt Tunyogi Péter, a P. Mobil egykori énekese, a Mobilmánia együttes egyik frontembere; a zenészt, aki november 1-jén szenvedett súlyos balesetet, vasárnap érte a halál - tudatta Zeffer András, a Mobilmánia vezetője hétfőn.

331 SzJ 2008-11-06 08:04:37
Michael Crichton :-(
Michael Crichton :-(
330 SzJ 2008-11-04 12:49:26 [Válasz erre: 329 Búbánat 2008-11-04 12:41:00]
Igen... ugyanilyen volt az, hogy "Neves művészettörténész (Nóra)". És ugyan nem komoly-, hanem könnyűzene, de 31-én meghalt Jimmy Carl Black, Zappa egykori zenésze, "a banda indiánja", aki a 200 Motels című filmben elmondott egy legendás mondatot: "Profi vagyok, csak az érdekel, hogy hol van a sör, és mikor leszünk kifizetve".

329 Búbánat 2008-11-04 12:41:00 [Válasz erre: 327 yeti 2008-11-03 22:52:43]
A perui énekesnő neve keresztrejtvények évtizedes feladványa volt.

328 IVA 2008-11-04 04:23:10 [Válasz erre: 326 -zéta- 2008-11-03 21:49:24]
Kedves -Zéta-, köszönöm a linket, miután a cikk címe és a kép nem hívta fel a figyelmemet.

327 yeti 2008-11-03 22:52:43
Yma Sumac
Yma Sumac
326 -zéta- 2008-11-03 21:49:24 [Válasz erre: 324 IVA 2008-11-03 20:54:03]
Lásd cikkünket [url]http://www.momus.hu/article.php?artid=4911&cat=30;itt[/url]...

325 tevemaci 2008-11-03 20:58:42 [Válasz erre: 322 -zéta- 2008-10-29 22:01:35]
Te tudod? Itt is kinyermát játszol?
Te tudod? Itt is kinyermát játszol?