Bejelentkezés Regisztráció

Pantheon


526 virius 2010-04-12 23:22:03
Most értesültem róla: elhunyt Koloss István zeneszerző, a Bazilika orgonaművésze. R.I.P.

525 virius 2010-04-12 23:21:05
Ehelyt emlékeznék meg Lech Kaczynski lengyel államfőről és feleségéről, valamint a repülőgépen utazott többi magas ranfú állami, katonai és egyházi potentátról, akik Katyn 70. évfordulójáról szerettek volna megemlékezni... Az államfő temetésének napja, 17-e, szombat itthon is nemzeti gyásznap. Polak, wegier dwa bratanki, i do szabli, i do szklanki...

524 IVA 2010-04-10 01:17:20
Ádám Ottó rendező, színigazgató (Kolozsvár, 1928. október 17. - Budapest, 2010. április 9.) Harmincnégy évig volt rendezője, huszonhat évig főrendezője és tizennyolc évig igazgató-művészeti vezetője a Madách Színháznak. 1954-ben és 1960-ban Jászai Mari-díjat kapott, 1970-ben érdemes művész, 1979-ben kiváló művész lett, 1965-ben Kossuth-díjjal tüntették ki. 2008-ban megkapta a Táncsics Mihály-életműdíjat.

523 Búbánat 2010-04-09 22:18:49
Ez sem zenei vonatkozású gyászhír, de sport és zene mindig jól kiegészítik egymást. Ma érkezett a szomorú hír, hogy elhunyt Varga Zoltán olimpiai bajnok labdarúgó. A Ferencváros egykori legendás válogatott labdarúgója egy öregfoci meccsen játék közben összesett, a gyorsan kiérkező mentősök már nem tudták megmenteni életét. 65 éves volt.

522 mimi59 2010-04-06 11:36:02 [Válasz erre: 521 Cilike 2010-04-03 12:16:16]
Kissé mégis bántónak tűnik, amit írtál.

521 Cilike 2010-04-03 12:16:16
Nem bántásból, csak épp azon csodálkoztam, hogy a Hír tv-n is ez volt a vezető hír. Olyan nagy ember volt ez a Daróczi? Persze emberi szempontból sajnálom, fiatal volt -húgom osztálytársa volt egyébként, akkor még mint Józsi. De kissé túllihegik a médiában.

520 Amarilla 2010-04-03 10:49:31 [Válasz erre: 519 Cilike 2010-04-03 10:39:02]
Nem az Cilike, de ha mar a szegeny Albert Gyorgyirol is szo volt, gondoltam, Daroczi David is bekerulhet.

519 Cilike 2010-04-03 10:39:02
Ez aztán komoly zenei vonatkozású hír.

518 Amarilla 2010-04-03 10:03:44
38 eves koraban, tragikus korulmenyek kozott elhunyt Daroczi David volt kormanyszovivo.

517 -zéta- 2010-03-29 17:35:54
[url]http://kultura.hu/main.php?folderID=948&articleID=298887&ctag=articlelist&iid=1;† Kass János[/url]

516 tarnhelm2 2010-03-22 10:46:20 [Válasz erre: 515 Licht Alberich 2010-03-22 09:30:26]
Isten nyugosztalja! Nagy ember volt.

515 Licht Alberich 2010-03-22 09:30:26
† Wolfang Wagner (1919. augusztus 30. - 2010. március 21.)

514 Szilgyo 2010-03-16 09:47:44
Ma lenne 50 éves Kaszás Attila.

513 SzJ 2010-03-11 23:39:25 [Válasz erre: 512 kobzos55 2010-03-11 20:18:34]
:-( "Csodálatos könyvet köszönhetünk Júlia néninek..." Így igaz. Később egyébként ő is megírta a maga verzióját a történtekről.

512 kobzos55 2010-03-11 20:18:34
"Elhunyt Julia Urquidi, Mario Vargas Llosa világhírű perui író Júlia néni és a tollnok című művének főszereplője, a szerző első felesége." Csodálatos könyvet köszönhetünk Júlia néninek...

511 álmodó 2010-03-09 21:21:06 [Válasz erre: 510 Safranek 2010-03-09 21:06:08]
Nyugalmazott főrabbi volt. Számos könyv fűződik a nevéhez. Hosszú betegség után 70 évesen halt meg. Temetése holnap lesz a Kozma u.-i temetőben.

510 Safranek 2010-03-09 21:06:08
Elhunyt Raj Tamás.

509 Spangel Péter 2010-02-25 08:03:17 [Válasz erre: 506 tiramisu 2010-02-24 22:35:22]
Ugyan már, hova gondolsz.

508 álmodó 2010-02-24 22:52:38 [Válasz erre: 503 chenier 2010-02-24 17:36:38]
Lécci, ne akarjál hozzám írni semmit sem. Itt pláne ne. Kösz

507 tiramisu 2010-02-24 22:36:02 [Válasz erre: 506 tiramisu 2010-02-24 22:35:22]
Bocsánat privátban akartam. Jóéjszakát!

506 tiramisu 2010-02-24 22:35:22 [Válasz erre: 497 Spangel Péter 2010-02-24 12:31:24]
Remélem nem nekem szól a többesszámú megrovás a Pantheonban? Nagyon nem szeretném !

505 tiramisu 2010-02-24 22:33:46 [Válasz erre: 504 Spangel Péter 2010-02-24 21:40:27]
Kérlek....

504 Spangel Péter 2010-02-24 21:40:27
Elképesztő! Egy nagyszerű művész és csodálatos ember távozott el közülünk és egyesek nem tudnak disztingválni. Hát egy cseppnyi jóérzés nem szorult belétek. Kegyeletsértés amit műveltek ebben a topicban. Engem megrendített a művésznő halála, és örökké emlékezni fogok a 2005-ben vele készített interjúra, amikor életét felelevenítve emberi nagyságáról tett tanúbizonyságot. Legutoljára másfél évvel ezelőtt foghattam vele kezet, Sinkovits Imre születésének évfordulóján. Emlékét, hangját, alakításait megőrzöm szívemben. Nagybőjt van, ne zavarjuk a holtak nyugalmát.

503 chenier 2010-02-24 17:36:38 [Válasz erre: 501 álmodó 2010-02-24 17:01:26]
Legalább ezt a topicot kímélnéd! Ha másért nem, hát azért, mert megint egy opera nagyságot gyászolunk! Sajnos...

502 tiramisu 2010-02-24 17:29:59 [Válasz erre: 501 álmodó 2010-02-24 17:01:26]
Egy kicsi jóérzés sem szorult beléd? Legalább ezt a helyet kíméld...

501 álmodó 2010-02-24 17:01:26 [Válasz erre: 499 tiramisu 2010-02-24 16:40:32]
nem vagyok kíváncsi, reagáltam rád. Máskor ha nem akarod, hogy reagáljanak rád, egy palackba tégy egy papírtekercset amire a kinyilatkoztatásaidat írod.

500 tiramisu 2010-02-24 16:42:20
Béke az eltávozottaknak.

499 tiramisu 2010-02-24 16:40:32 [Válasz erre: 498 álmodó 2010-02-24 12:33:56]
Nem talált. Bizonyára hallottál baráti társaságokról is , gondolom. Nos, valóban nem tartozik másra, de ott történt a találkozás. Csak , mert annyira kíváncsi vagy...

498 álmodó 2010-02-24 12:33:56 [Válasz erre: 496 tiramisu 2010-02-24 09:33:40]
Hm... Nem akkor volt a Miller Lajos szülinapi buli? Petrovics előadás? ?.....?.... Nocsak, nocsak

497 Spangel Péter 2010-02-24 12:31:24 [Válasz erre: 496 tiramisu 2010-02-24 09:33:40]
A Kossuth-díj megkésett, de még idejében érkezett, hála Istennek. Az 1983-as nyugdíjazást követő időszakra gondoltam.

496 tiramisu 2010-02-24 09:33:40 [Válasz erre: 494 Spangel Péter 2010-02-23 22:51:54]
De kapott! Három hete találkoztam vele , boldog és elégedett volt, tervezte a jövőt, programokat proponált ... Örömmel konstatáltuk, hogy boldog és tele van szeretettel.

495 IVA 2010-02-24 07:42:43 [Válasz erre: 493 parampampoli 2010-02-23 22:18:35]
Az 1936. november 16. születési adat a Magyar Színházművészeti Lexikonban szerepel, és arra hivatkozva a Wikipédiában. Egyéb lexikonokban leggyakoribb az 1934. március 30. dátum. A megjelenésének imázsát és légkörét példásan őrző művésznő most közölt életkora azért nem lepett meg mégsem, mert már évekkel korábban feljegyeztem az 1927. március 30. születési dátumot [url]http://www.operone.de/repro/reproa.html;ebből[/url] az adattárból.

494 Spangel Péter 2010-02-23 22:51:54 [Válasz erre: 493 parampampoli 2010-02-23 22:18:35]
Ágai Karola hivatalos születési dátuma: 1927. március 30. Itt valami nagyon nagy gebasz lehet. Hivatalos helyről kaptam a tájékoztatást, éppen az ott olvasott eltérésekre hivatkozással. Egyébként ha a felejthetetlen művésznő közelmúltban készült fotóját nézem, nyugodtan letagadhatna legalább egy tízest, ha nem többet. Nyugodjon békében. Nem a kora számít, hanem az, hogy már sajnos nincs köztünk, életében nem kapott érdemei szerinti emberi megbecsülést.

493 parampampoli 2010-02-23 22:18:35
Ágai Karola Bp., 1936. nov. 16.– ): énekesnő (szoprán) Forrás: Magyar Színházművészeti Lexikon (ugyanez a dátum van megadva a Wikipédián is)

492 Spangel Péter 2010-02-23 21:29:34 [Válasz erre: 491 Steff 2010-02-23 17:57:57]
83 éves volt.

491 Steff 2010-02-23 17:57:57 [Válasz erre: 487 Cilike 2010-02-22 11:45:30]
73 éves volt.

490 parampampoli 2010-02-22 11:56:20 [Válasz erre: 486 Spangel Péter 2010-02-22 11:42:54]
Oh, jaj..........

488 bermuda 2010-02-22 11:46:08
Uramisten!Ennél szörnyűbb hirt nem kaphattunk volna. Drága Karola, nyugodjon békében. Mindenki elmegy akit szerettünk-hiánya pótolhatatlan.

487 Cilike 2010-02-22 11:45:30
Nem mondod, hogy 83 éves volt! Sokkal fiatalabbnak látszott. Egyik kedvencem volt, hálistennek láthattam még élőben, nem is egyszer.

486 Spangel Péter 2010-02-22 11:42:54
Megint gyászolunk! Elhunyt Ágai Karola, a Magyar Állami Operaház örökös tagja; a Kossuth-díjas énekművészt hétfő hajnalra virradóra, életének 83. évében érte a halál. Ágai Karola temetéséről később intézkednek - közölte Várkonyi Judit az intézmény sajtófőnöke az MTI-t. Az operaénekest az Oktatási és Kulturális Minisztérium saját halottjának tekinti. Tanulmányait magánúton Révhegyi Ferencné irányításával végezte, pályafutását 1952-ben a SZOT, majd a Magyar Rádió énekkarában kezdte. 1953–1955-ben a Magyar Rádió énekkarának, 1955-től 1957-ig a Honvéd Művészegyüttesének volt a szólistája. A Magyar Állami Operaházban 1955-ben Mozart A varázsfuvola című operájában az Éj királynője szerepében debütált. 1957-ben lett a Magyar Állami Operaház magánénekese, hamarosan vezető koloratúrszopránja. Alakításait virtuóz koloratúrtechnika és kitűnő színészi készség jellemezte. Hazai és külföldi produkciói után szuperlatívuszokban bővelkedő kritikákat kapott. A Magyar Állami Operaház magánénekese és örökös tagja, aki sikerrel szerepelt a világ nagy operaszínpadain is, a Wexford Operafesztiválon, a New York-i Metropolitanben, vagy a moszkvai Nagy Színházban, a bécsi Volksoperben és a hamburgi Operaházban. 1992-ben lett a Magyar Állami Operaház örökös tagja. Ágai Karola a barokk kortól a XX. századig terjedő időszak dalirodalmának remekműveit férjével, Szendrey-Karper László gitárművésszel együtt sikerrel tolmácsolta itthon és a nagyvilágban. (mti) Éj királnője, Gilda, Lucia, Violetta, Melinda... Micsoda alakítások, és már ő sincs közöttünk. Nyugodjon békében! Köszönjük a kapott élményeket. Művészetét, emlékét megőrizzük.

485 IVA 2010-02-12 03:02:46 [Válasz erre: 484 virius 2010-02-11 12:39:43]
A világ egyik legjobb mezzoszopránja volt. Tökéletes Amnerist is énekelt az Erkel Színházban, dús, sötét hangszínnel, ugyancsak pályájának delelőjén túl. Alakításának hatását legfeljebb az „csökkentette”, hogy akkor már ismertük Fiorenza Cossotto és Jelena Ocrazcova Amnerisét – fénykorukból. Irina Arhipova meglepően rögös úton jutott el pályájának sikeres évtizedeihez – olvasható a Kultúra.hu cikkében. (Sajnos, a cikk szerzője nem ügyelt arra, hogy akit 86. évében ért a halál, az nem 86 éves korában hunyt el, továbbá Montserrat Caballét is csodálatos mezzoszopránként említi...)

484 virius 2010-02-11 12:39:43
Irina Arhipova... Vagy 30 éve a Margitszigeten (beteg kolléganő helyett) ő énekelte Azucenát - és milyen jól...!

483 IVA 2010-02-06 04:14:39
Taub János 1927. május 14. – 2010. február 5.

482 miketyson 2010-01-31 15:54:13
Szóval nem tudjátok.

481 tiramisu 2010-01-31 14:36:54 [Válasz erre: 480 Kúp Flóris 2010-01-31 14:13:00]
...et lux perpetua luceat eis...

480 Kúp Flóris 2010-01-31 14:13:00 [Válasz erre: 479 eccerű 2010-01-31 09:28:56]
Nincsen MiSe? Hol egy RIP? Szegény UFa ! vagy itt off er tóriuma? Sehol egy tractus, mi tenné Őt szent-Té "P' et thing tropus" szekvencia Hol késik fonotkerjános, ki megénekelné, ami fonák , s lenne antifona - (ex diáké) UFa dia-dala: Hostias et preces Tibi, Domine, laudis offerimus; tu suscipe pro animabus illis, quarum hodie memoriam facimus. Requiem æternam dona eis, Domine; et lux perpetua luceat eis ;

479 eccerű 2010-01-31 09:28:56 [Válasz erre: 478 miketyson 2010-01-30 13:20:16]
Rövid "U"-val, erre nagyon kényes volt.

478 miketyson 2010-01-30 13:20:16
Nem tudjátok, Újfalussy tanár urat mikor temetik?

477 álmodó 2010-01-29 10:02:05 [Válasz erre: 476 álmodó 2010-01-29 10:01:47]
...bajod...

476 álmodó 2010-01-29 10:01:47
Zéta, kimoderáltál itt is? Azt írtam: Ha valaki beírja egy ember halálának idejét és hozzáteszi a kérdést, hogy "mért, élt?"-, az bunkó. Ezt kimoderáltad, de az említett beírást benne hagytad a szövegben. Zéta, neked mi bajos velem, elmondanád??





A lapunkban megjelent szövegek a Café Momus, vagy a szerző kizárólagos szellemi tulajdonát képezik és szerzői jog védi őket.
A szerkesztőség külön, írásos engedélye nélkül mindennemű (részben vagy egészben történő) sokszorosításuk, felhasználásuk, kiadásuk és terjesztésük tilos.