Nem mondhatom, hogy jól ismertem, hiszen talán sose beszéltem vele, de sok előadásban álltam mögötte a kórusban. És ha megjelent valahol civilben, akkor is mindig olyan "nőcis" volt, macskaszerű kicsit, sose láttam hisztisnek vagy rosszkedvűnek. Kedves volt, áradt belőle valami életszeretet, pozitív energia, derű. Ilyennek emlékszem rá. Nyugodjon békében.
Kukely Juliarol azonnal a Hoffmann mesei jut mindig eszembe, egy nagy kedvencem, amiben o bizony megcsinalta a "triplaszaltot", elenekelte a 3+1 noi foszerepet, emlekezetesen. Nyugodjek!
Az Opera Facebook oldaláról
Hosszan tartó súlyos betegség után 64 éves korában elhunyt Kukely Júlia Liszt Ferenc-díjas operaénekes. A Nógrád megyei Sámsonáházán született szoprán 1972 és 1978 között folytatta tanulmányait a Zeneakadémián, mesterei Sziklay Erika és Déry Gabriella voltak. 1978 óta a Magyar Állami Operaház tagja volt, számos emlékezetes főszerep és címszerep köthető a nevéhez. Melinda, Bess, Donna Anna, Despina és a Pillagnókisasszony mellett nagy sikerrel alakította Toscát, Salomét, a tábornagynét, Angelica nővért, Violettát, Rosalindát és Szaffit is. A budapesti Opera mellett számos európai nagyváros - Athén, Berlin, Bécs, Drezda, Frankfurt, Lipcse, Locarno, Párizs, Wiesbanden, Zürich - dalszínházaiban is fellépett. Munkásságát a Liszt Ferenc-díj mellett Bartók-Pászori-díjjal, Melis György-díjjal és a Magyar Köztársasági Érdemrend Lovagkeresztjével is elismerték.
Erkel: Dózsa György - Rózsa búcsúja -
Vezényel: Oberfrank Géza
Erkel Színház, 1994
Isten nyugosztalja Őt!
Kukely Júlia, nyugodjék békében!
Ezzel sokan így vagyunk...nehéz elhinni annak, aki nem látta csak jókedvűnek és egészségesnek. Nyugodjon békében. :-(
Kevés az alkalom amikor hullik a könnyem.Végtelenül kedves,mosolygós ember volt fiatal énekesnőnek is.Nyugodjon békében.
Ó, de ... nem találok szavakat!...
Egyszerűen képtelen vagyok elhinni: Kukely Júlia mától egy másik színpadon szerepel... :((((((((((
Fats Domino (February 26, 1928 – October 24, 2017)
Danielle Darrieux (1917 – 2017)
Érdekesség: az 1938-ban (!) készült Egy pesti éjszaka című filmje az egyetlen Magyarországon forgatott Darrieux-film, Budapesten kívül egyes jeleneteit a zichyújfalui vasútállomáson vették fel. (forrás: wikipédia)
Vincent La Selva amerikai karmester (1929-2017), a New York Grand Opera Company alapítója (1973)
és
Földi Ottó rádióbemondó
és
Jean Rochefort francia színész
Nepp József
http://caruso.blog.hu/2017/10/09/andris_a_mindenes#more12940631
Fehér Andrásról...
Elszomorított Aradszky gyászhíre! A hatvanas években több népszerű tándal előadója volt, amelyeket ma is szívesen hallgatom felvételeiről.
Aradszky László (1935-2017)
Giorgio Pressburger (Pressburger György) - író (1937-2017)
Köszönöm szépen az eligazítást.
Nos, éppen a rendezőre nem gondoltam, jó okkal. Mint olvasom a Wikipédiában, Fehér András 34 éven át volt az Operaház tagja, jómagam Az álarcosbál-rendezésére emlékszem, az Erkel Színházból. Ezért úgy gondolom, hírül kellett volna mennie a neten a szomorú eseménynek, elsőként a MÁO honlapján és Facebook-oldalán, illetve bejegyeztetni a Wikipédiára, ha már kitalálták a netes lexikon áldását, amely elvileg percrekész lehetne.
Nem kizárt tehát, hogy Fehér András eltávozásának híre is a Vámos Ágnesének sorsára fog jutni, amelyről ma sincs még hivatalos adat (ottan).
Fehér Pált láttam még az Erkel Színházban, igaz, kisgyerekkoromban, és nem kellemes körülmények közt. Schubertet énekelte A Három a kislányban, de a II. felvonás hosszabb szünete után bejelentették, hogy a művész rosszulléte miatt Rösler Endrével folytatják az előadást. (Az eset olyan régen volt, hogy halványan gyanakodnom kell arra a tévedésemre, mely szerint Röslerrel indult az előadás, majd Fehér Pál mentette meg. Az ominózus beugrás után azonban mindkét művész fellépett még. Igen, oly régen, hogy még humorizáltunk is azon, hogy Operaházunkban Fekete és Fehér Pál is létezik.)
Fehér Adriennt színházi tudósításokból ismerem, egy-két felvételről győződhettem meg tehetségéről. Fehér Gábort felületesen ismertem a Cotton Clubs Singersből.
Erőt és megnyugvást kívánok Fehér András szeretteinek.
Sok mindent lehet találni róla a neten, úgy érdemes keresni például, hogy "Fehér András rendező".
A bejegyzés óta sem ad ki nekem a Google közelmúltbeli hírt az elhuny Fehér András szavakra. Azonosító adatok híján csak abban erősít meg, hogy több Fehér András létezett és létezik.
Nem várok feltétlenül nekrológokat a Pantheonban, de ha a gyászhír közhír, és valóban fontos valakinek, úgy vélem, az ne csak a szakmán (?) belülieknek szóljon.
Sólyom János
Még mindig nem tudom elhinni, hogy Fehér András... :(
Zuzana Růžičková, csembalóművész (1927 – 2017)
Devich János gordonkaművész (1938-2017)
Jártam hozzá irodalomtörténet szemináriumra... -:((( Nyugodjék békében!
Tarján Tamás író, irodalomtörténész, kritikus, tanár 1949 – 2017
Gábor József
Horváth Erika balettművész, a Győri Balett alapító tagja [1959 – 2017. szeptember 19. (az elhalálozás bejelentésének dátuma)]
Pesten is vendégszerepelt Zurab Szotkilava, de valószínűleg csak a Pesti Műsorból emlékszem a nevére. Boldogok lennénk ma [url]https://www.youtube.com/watch?v=ffnJl5G6GQg;ilyen[/url] tenorral (és persze mezzoszopránnal)!
Zurab Lavrentievich Szotkilava operaénekes (1937-2017)
[url]https://en.wikipedia.org/wiki/Brenda_Lewis;Brenda Lewis[/url] operaénekes, operaigazgató, énektanár, producer, színművész (1921-2017)
91 éves korában elhunyt Harry Dean Stanton, a legendás amerikai színész. A nyolcadik utas: a Halál, a Twin Peaks és a Keresztapa 2. sztárja egy Los Angeles-i kórházban halt meg pénteken. A színész közel 2000 produkcióban szerepelt, majdnem 60 évet tölött el a szakmában.
[url]https://en.wikipedia.org/wiki/Siegfried_K%C3%B6hler_(conductor);Siegfried Köhler[/url] karmester, zeneszerző (1923-2017)
Sir Peter Hall (1930-2017) színházi, opera- és filmrendező
[url]https://hu.wikipedia.org/wiki/Ljubi%C5%A1a_Samard%C5%BEi%C4%87;Ljubiša Samardžić[/url] 1936. november 19. – 2017. szeptember 8.)
Makk Károly, filmrendező (1925-2017.)
Dmitri Kogan hegedűművész (1978-2017)
Mireille Darc (1938-2017)
Már tegnap szerettem volna reflektálni erre a bejegyzésre, de kedvetlen voltam hozzá. Ma sem vagyok kevésbé kedvetlen, de egy újabb sajnálatos esemény motivált tovább. Gyenes Magda 26 évig volt távol az USA-ban, 24 évig élt visszavonultan Budakalászon... Hihetetlen, sőt tiltakozom is ellene, hogy több, mint fél évszázaddal ezelőtt láttam színpadon, Az üvegcipő híres előadásában a Petőfi Színházban, miután átvette Adél szerepét a megbetegedett és korán eltávozott Sennyei Verától. (Az előadás felvétele olykor elérhető a YouTube-on.) Nagyon tetszett Gyenes Magda egyéni, vonzó alakítása, felejthetetlen színészegyéniségek – Domján Edit, Agárdy Gábor, Miklósy György, Pásztor Erzsi (az utóbbi még aktív színésznő) – társaságában. Operettszínházi szubrettszerepeiben leginkább a televízió közvetítéseiben láthattam, amint a Tündérlaki lányok zenés változatában is: Boriska drámai szerepében, amelyet Petress Zsuzsától vett át. Az üvegcipőre emlékezve természetesen szeretettel gondoltam Roticsné, a madám bravúros megformálójára, kedvenc komikámra, Lorán Lenkére is. Tudni lehetett, hogy május elsején, 90. születésnapján kórházban volt, ahonnan nemrég ment vissza otthonába, azzal az üzenettel, hogy jól van, de fellépni már nem fog, pihenni szeretne. Úgy gondoltam, az ő korában ez jogos, el kell fogadnunk, hogy egy ideig nem jönnek hírek felőle. Rövid lett ez az idő.
Bocsánat, valamiért nem jelentek meg a mai hozzászólások, és ezért írtam kicsit megkésve.
Lorán Lenke
Mindig sírunk.Mindig igazodni akarunk.Hol erre,hol arra. Miközben kőgazdagok vagyunk,művészeti téren 100%. Akkor gondolok bele,amikor egy drágakővel kevesebb. Héterő írta nemrég,hogy a honi Aida az új ezredév elején levert bármilyen hiperszuper,8x annyi lóvéból gazdálkodó ház Aida előadását.Így gondolom én is.Gyakorlatilag az összes előadást láttam a Gardelli vezényelte premiertől olyan 2003-ig.Szenzációsak voltak az énekesek is,a kórus is.
Gyenes Magda távozásáról így ír Rátonyi Róbert 1984-es Operett-könyvében: "(1967) augusztus 8-án ismét felkerekedett az Operettszínház 140 tagú társulata...ezúttal nemcsak Triesztben...hanem...Ljubljanában és Opatijában is eljátssza a Csárdáskirálynőt és a Marica grófnőt. Az indulás előtt egy órával kiderült, hogy a Stázi szerepét játszó Gyenes Magda nem jött haza Bécsből, ahova állítólag nyaralni ment. A 'nyaralás' elég hosszú ideig tartott, mert Los Angelesben folytatódott és mind a mai napig tart." A továbbiakban a szerző Galambos Erzsi bravúros beugrását írja meg.
