Bejelentkezés Regisztráció

Lukács Gyöngyi drámai szoprán


2617 telramund 2011-04-11 11:49:10 [Válasz erre: 2616 parampampoli 2011-04-11 11:13:17]
Ime a Bóka irta vélemény: " "Lukács Gyöngyi Lady Macbeth-alakítását a kritika nem fogadta kitörő lelkesedéssel. Bizonyos fenntartások jogosnak tűnnek: a hang érezhetően súlyosabbá vált az elmúlt években, az első ária és a bordal gyilkos koloratúrái ma már nem szólalnak meg olyan könnyedséggel, mint a kilenc évvel ezelőtti felújításon. Tény az is, hogy a hanganyag mintha vesztett volna homogenitásából – a magasságok és a mélységek nem mindig szólnak ugyanazzal a színnel, s ez vájtfülűek számára nem feltétlen öröm. Ugyanakkor igazságtalan lenne, ha nem vennénk számba az alakítás erényeit: hogy a többek által kifogásolt mélységek milyen meggyőző erővel, átütően szólnak; hogy a magasságok bombabiztosak; hogy Lukács Gyöngyi magától értetődően tudja közvetíteni a Lady szerepének legalapvetőbb vonását: vehemens szenvedélyességét. Lukács Gyöngyi egyéniség, s ez a manapság oly ritka tulajdonság kiegészülve az éneklés fenntartásaink ellenére is számottevő erényeivel olyan színvonalú Lady Macbethet eredményez, amelyet lehet ugyan bírálni, de amelynek egyenrangú alternatíváját nemigen látjuk idehaza."

2616 parampampoli 2011-04-11 11:13:17
Ja, ha jól látom a bemásolt részlet nem Bóka tollából származik. Akkor az alább leírtakat részben és időlegesen visszavonom. Előbb megnézem az ő írását is az eredeti honlapon.

2615 parampampoli 2011-04-11 11:12:10

2614 parampampoli 2011-04-11 11:02:51 [Válasz erre: 2613 jukiguni 2011-04-11 10:38:08]
Bóka Gábor bizonyára egy másik előadást láthatott, mert amit leírt Lukács Ladyjéről, annak az ellenkezője az igaz. Láttam őt a 4. előadáson, ha annak alapján írta, amit írt, akkor inkább ne írjon többet, mert nem ért hozzá. Írjon inkább novellákról vagy költőkről, de ne énekesekről. (Ő is csak egy utat tévesztett filosz, akinek a vokalitáshoz semmi köze.)

2613 jukiguni 2011-04-11 10:38:08
[url]http://www.opera-vilag.hu/hirek_teljes.macbeth++a+korlatolt-997.html;Az operavilág leközölt egy korrektnek mondható beszámolót az előadásról.[/url] Ebben szerintem minden rosszindulat nélkül szól Lukács Gyöngyiről is, mert lehet, hogy nem volt olyan Lady Macbethként, mint tíz évvel ezelőtt, de még mindig egy jelenség a MÁO-ban! Sajna a szövegrészletet nem tudom ide másolni, de könnyen meg lehet benne találni. Aztán itten van egy másik beszámoló az operaportálról: "Világhírű énekesnőnk, Lukács Gyöngyi ezúttal csak részben váltotta be a hozzá fűzött reményeket. Óriási hang, aki képességeit tekintve maradéktalanul meg tud felelni ennek a rendkívül igényes szerepnek is. "...szinte végig teljes erőből énekelt..." Ezúttal azonban, számomra érthetetlen okból teljesen hiányzott az előadásából - mind hangilag, mind pedig a színészi játékot tekintve - az árnyaltság. Belépőjétől kezdve szinte végig teljes erőből énekelt, ami imponáló hangi teljesítmény, de Lukács Gyöngyi itt túlzásokba esett. Maga a szenvedély innen már nem volt tovább fokozható, és a folyamatos fortissimo éneklés egysíkúvá tette a karaktert. Lukács Gyöngyinek nem csak a magas hangjai imponálóak, de szopránhoz képest elképesztő hangi mélységekkel is rendelkezik. Ezeket is túlforszírozta azonban; ha csak néha - az igazán indokolt pillanatokban - mutatja meg őket, hatásosabb lett volna. (Ez akkor is igaz, ha maga Verdi így írt egyik levelében: "...jobban szeretném, ha a Lady hangja durva, tompa és fojtott lenne.") Az igazsághoz hozzátartozik, hogy utolsó jelentében, a bűntudattól gyötört asszony végórájában már árnyaltabban énekelt, szép pianókat is hallhattunk tőle. Hangilag tehát minden rendben van vele, és kevesen tudják ezt a "hanggyilkos" szerepet ilyen biztosan végigénekelni, de érdemes lenne olykor visszafognia a hangját és a fokozatosságra is jobban ügyelnie a Lady jellemének kibontásakor"

2612 parampampoli 2011-04-11 09:55:42 [Válasz erre: 2607 dzozoy 2011-04-11 07:05:39]
Kedves egykori "családtag", ideje befejezni a szemétkedést! Savanyú a szőlő!

2611 Werbőczy 2011-04-11 09:42:05
Meg primitív viták. Nem illenek a topic névadójához.

2610 tiramisu 2011-04-11 08:32:01
Micsoda felesleges viták!

2609 Larina Gurigaja 2011-04-11 08:30:36 [Válasz erre: 2606 tiramisu 2011-04-10 21:50:44]
Állott víznek meleg a leve.

2608 Vladiszlav 2011-04-11 08:03:12 [Válasz erre: 2607 dzozoy 2011-04-11 07:05:39]
Azt te csak szeretnéd, irigyke!

2607 dzozoy 2011-04-11 07:05:39
Sajnos, már lejárt lemez. Nincsenek a magas hangok csak lebeg!!!:)

2606 tiramisu 2011-04-10 21:50:44 [Válasz erre: Törölt hozzászólás]
Adnék, de csak ha némán megiszod, és nem teszel megjegyzést, hogy állott!

2605 bermuda 2011-04-10 20:40:10 [Válasz erre: 2604 parampampoli 2011-04-10 20:28:14]
:-))))))))

2604 parampampoli 2011-04-10 20:28:14 [Válasz erre: 2602 Mariateva 2011-04-10 19:21:59]
Te pedig olyan vagy, mint egy esztergályos vagy marós. Esetleg mint egy szövő és mosó!!

2603 bermuda 2011-04-10 20:06:52
Fővárosunk neve megváltozott:-))

2602 Mariateva 2011-04-10 19:21:59 [Válasz erre: 2594 Budapest 2011-04-09 18:43:02]
Valóban nem izgalmas a Tosca olyan mint szövőnő, mosónő:)

2601 Cilike 2011-04-10 19:08:01
Érdekes, hogy mikor először a Trubadúrban énekelt, sokkal kisebbnek és könnyebbnek tűnt a hangja. Jócskán meglepődtem néhány év múlva, mikor Silvanát énekelt és Végzetet.

2600 Vladiszlav 2011-04-10 19:05:36
Lukács Gyöngyit valamikor nagyon régen láttam éppen egy Tosca előadásban az Erkel Színházban. Talán Miller Lajos vagy Sólyom Nagy Sándor partnereként. Szemtelenül fiatal volt, de már megnyílvánultak az oroszlánkörmei, és nem takarékoskodott az energiáival, lehengerlő Toscát nyújtott. A szomszédom vetette oda, hogy talán 21 vagy 22 éves lehet a hölgyike. Legyintettem, ennek hamar vége lesz! Nem lett! Legközelebb a Macbethben láttam a múlt hetekben, arról már írtam. Budapest, előbb menj el, hallgass meg egy művészt, azután vitatkozz, szólj hozzá, okoskodj! Elöbb ne! Nem etikus.

2597 Spangel Péter 2011-04-09 19:48:02 [Válasz erre: 2595 Budapest 2011-04-09 18:45:35]
Nem vattem magamre, de a második felvonás után jeges ásványvízzel hűtöttem le magem. :-)))

2596 Spangel Péter 2011-04-09 19:37:05 [Válasz erre: 2594 Budapest 2011-04-09 18:43:02]
Szomorú tapasztalatok lehetnek, éppen ezért érdemes sok jó operát hallgatni. A Tosca is nagyon izgalmas, hiszen pillanatnyilag két nagyszerű Scarpiája van a Háznak. Lukács Gyöngyi pedig igazán kitűnő Tosca. Ataneli volt legutóbb a partnere. Sistergett kettejüktől a második felvonás.

2595 Budapest 2011-04-09 18:45:35 [Válasz erre: 2593 Spangel Péter 2011-04-09 18:10:41]
Egyébként a pohár víz esete nem feltétlenül Önre vonatkozott. ne vagye magára.

2594 Budapest 2011-04-09 18:43:02 [Válasz erre: 2593 Spangel Péter 2011-04-09 18:10:41]
Kedves Spangel, nem lelkii vezetőt igényel a dolog. Ez egy tapasztalat alapján leírt mondat. Személyes tapasztalat alapján. Akár tetszik,. akár nem. Majd Kukács Gyöngyit meghallgatom, ha módom lesz rá. Főleg a Machbetben érdekel. A Tosca nem annyira izgalmas.

2593 Spangel Péter 2011-04-09 18:10:41 [Válasz erre: 2592 Budapest 2011-04-09 17:01:52]
Az első mondattal nem értek egyet. A befejező mondat pedig szerintem pszichológust vagy lelki vezetőt igényel. Ha volna lehetőségem rá, nem csak egy pohár vizet adnék, hanem személyesen szívesen el is beszélgetnék Budapesttel, de gondolom, erre amúgy sem tartana igényt. Kimúlásról meg kár beszélni, a "nagy kaszás" eljöhet abban a pillanatban is, amikor a legkevésbé számítunk rá. Éppen ezért kell mindig készenlétben lenni. Viszont Lukács Gyöngyi művésznő és a többiek, egy-egy opera-előadáson nyújtott teljesítményükkel ideig-óráig feledtethetik az emberek nyakába zúduló gondokat. Lukács Gyöngyi egyébként hamarosan három Toscát énekel, utána pedig, júniusban jön négy Macbeth, októbertől pedig a Simon Boccanegra. Gondűző, élményekkel teli operaprogramok várnak a műfaj kedvelőire, így remélhetőleg Budapestre is.

2592 Budapest 2011-04-09 17:01:52 [Válasz erre: 2590 Spangel Péter 2011-04-09 15:59:18]
Fél perc alatt léátható, hogy milyen a hangszín, milyen az énektechnika és jó esetben a hangterjedelem is. De nem vagyok "Budapestke". Önöknek, akiktől az ember nyugodtan kimúlhat anélkül, hogy egy pohár vizet is kapna, különösen nem.

2591 Spangel Péter 2011-04-09 15:59:34 [Válasz erre: 2590 Spangel Péter 2011-04-09 15:59:18]
Ja, szerintem.

2590 Spangel Péter 2011-04-09 15:59:18 [Válasz erre: 2589 Budapest 2011-04-09 15:29:06]
A sok szövegnek, kedves Budapestke, híg a leve. Na, ne viccoljunk, má', fél perc alatt mire tudsz következtetni az énekest illetően? Legfeljebb arra, hogy elkezdett énekelni. Eldönteni még egy világsztárnál sem lehet az adott előadáson, ha először lép fel az adott színházban.

2589 Budapest 2011-04-09 15:29:06 [Válasz erre: 2588 Lionel 2011-04-09 14:45:26]
A sok szövegelésnek nincs értelme _ szerintem,-, mert csak szó szó szó. persze van akit ezért fizetnek. Az, hogy egy énekes jó-e azt kb fél perc után el lehet dönteni.

2588 Lionel 2011-04-09 14:45:26 [Válasz erre: 2587 Budapest 2011-04-09 14:30:49]
Figyuszka! Ha nemkem bármiről van 1 véleményem, általában odabiggyesztem, hogy "sztem"! Te meg csak ütögeted a billyentyűket a vak világba. De azért szia.

2587 Budapest 2011-04-09 14:30:49 [Válasz erre: 2586 Lionel 2011-04-09 14:30:09]
Én is ezt mondom veled kapcsolatban.

2586 Lionel 2011-04-09 14:30:09 [Válasz erre: 2585 Budapest 2011-04-09 14:26:12]
Hála a jó Istennek!

2585 Budapest 2011-04-09 14:26:12 [Válasz erre: 2584 Lionel 2011-04-09 14:16:16]
De nem vagy a helyemben.

2584 Lionel 2011-04-09 14:16:16 [Válasz erre: 2583 Budapest 2011-04-07 17:46:58]
A helyedben azért gyorsan hozzátenném, hogy szerinted.

2583 Budapest 2011-04-07 17:46:58 [Válasz erre: 2579 parampampoli 2011-04-06 22:16:55]
az az értemlme, hogy rátapint a lényegre.

2582 Budapest 2011-04-07 17:46:18 [Válasz erre: 2581 Werbőczy 2011-04-07 08:05:32]
ez nem butaság. vagy szól a hang vagy nem., erről lehet írni könyveket, de a lényeg ez. hogy úgy mondjam (főleg pénzét) lehet cifrázni.

2581 Werbőczy 2011-04-07 08:05:32 [Válasz erre: 2578 Budapest 2011-04-06 22:14:56]
Ha hallgattál volna, bölcs maradtál volna! Sok butaságot hordasz össze a fórumokon, barátom.

2580 parampampoli 2011-04-06 22:17:08 [Válasz erre: 2578 Budapest 2011-04-06 22:14:56]
Inkább mi értelme van az ilyen kérdéseknek?

2579 parampampoli 2011-04-06 22:16:55 [Válasz erre: 2578 Budapest 2011-04-06 22:14:56]
Inkább mi értelme van az ilyen kérdéseknek?

2578 Budapest 2011-04-06 22:14:56 [Válasz erre: 2577 parampampoli 2011-04-06 18:37:36]
Mi értelme van az ilyen interjúknak? A hang vagy szól vagy nem.Magyarázzák?

2577 parampampoli 2011-04-06 18:37:36
Interjú Lukács Gyöngyivel (élő)!! Rádió Café 2011.04.11. 21-22:00 www.radiocafe.hu

2576 macskás 2011-03-02 19:02:15 [Válasz erre: 2574 Lionel 2011-03-02 07:54:56]
Ez most pozitív beírás volt?

2575 macskás 2011-03-02 19:01:39 [Válasz erre: 2572 tiramisu 2011-03-01 23:48:24]
:)))) Hallod, milyen szépen dorombozok Neked? :))

2574 Lionel 2011-03-02 07:54:56 [Válasz erre: 2570 macskás 2011-03-01 21:47:02]
A doromboláshoz is tehetség kell. Van aki meg arra képtelen. Szóval, bravo(va)!

2573 IVA 2011-03-02 00:23:06 [Válasz erre: 2569 don carlo 2011-03-01 10:09:56]
... Szilágyi Erzsébet. (Ha már csupa olyan darabot említünk, ami nincs műsoron.)

2572 tiramisu 2011-03-01 23:48:24 [Válasz erre: 2570 macskás 2011-03-01 21:47:02]
Miáuuuu!!!

2571 macskás 2011-03-01 21:47:57 [Válasz erre: 2563 Popriscsin 2011-02-28 19:36:13]
A visítást nem én mondtam!! De meghallgathatnátok az ominózus előadást, akkor árnyaltabb lenne a véleményetek!

2570 macskás 2011-03-01 21:47:02 [Válasz erre: 2562 Lionel 2011-02-28 10:26:53]
Drága, a dorombolásom kell másoknak! Lehet, hogy szegény vagyok, de nem lelki szegény!

2569 don carlo 2011-03-01 10:09:56
Lukács Gyöngyi még várjon a Wagnerekkel!! Nem kellene ezt a gyönyörű olasz drámai szopránt tönkretenni! Hiszen, számtalan olyan szerep van, ami itthon is várat "magára", ill. vár Gyöngyire! ( Gioconda, Santuzza,Giorgetta,Adriana L.)

2568 Alajos 2011-03-01 08:11:20 [Válasz erre: 2566 parampampoli 2011-02-28 22:34:43]
Érthető az irigység. Készül a Ladyre. (- mellesleg a zsebéből húzza elő. mi kell még?

2567 WiseGentleman 2011-03-01 05:57:24 [Válasz erre: 2560 Alajos 2011-02-28 07:52:33]
Aufgeschoben ist nicht aufgehoben ... gondolom én. Számomra inkább Izolda lenne. Bár ez alapjában véve a Művésznőtől függ (nyilatkozatai alapján igen tudatos, a pályáját gonddal felépítő személy benyomását kelti).

2566 parampampoli 2011-02-28 22:34:43 [Válasz erre: 2565 don carlo 2011-02-28 21:58:00]
És még hányan szeretnének!!!! (Akik itt oltogatni próbálják, legfőképpen.)





A lapunkban megjelent szövegek a Café Momus, vagy a szerző kizárólagos szellemi tulajdonát képezik és szerzői jog védi őket.
A szerkesztőség külön, írásos engedélye nélkül mindennemű (részben vagy egészben történő) sokszorosításuk, felhasználásuk, kiadásuk és terjesztésük tilos.