7 Búbánat 2008-09-02 19:00:01 [Válasz erre: 6 zuniga 2008-09-02 18:38:04]
Egykor tanított. Lásd a 3. sorszám alatt idézett interjúban. Nagyon karakánul fogalmaz - tetszik ez nekem. Az biztos, hogy a még köztünk élő régi nagyok, koruknál fogva sem, már nem tanítanak, van persze, aki soha nem tanított; meg sem próbálkozott azzal, hogy hatalmas tudásából csepegtessen valamit az ifjaknak. Van aki ezt azzal indokolja: ehhez nincsenek meg a képességei, vagy eleve nem az a pedagógus fajta... László Margitról ez nem állítható. Ő bizony megpróbálkozott vele és nem is eredménytelenül.
Egykor tanított. Lásd a 3. sorszám alatt idézett interjúban. Nagyon karakánul fogalmaz - tetszik ez nekem. Az biztos, hogy a még köztünk élő régi nagyok, koruknál fogva sem, már nem tanítanak, van persze, aki soha nem tanított; meg sem próbálkozott azzal, hogy hatalmas tudásából csepegtessen valamit az ifjaknak. Van aki ezt azzal indokolja: ehhez nincsenek meg a képességei, vagy eleve nem az a pedagógus fajta... László Margitról ez nem állítható. Ő bizony megpróbálkozott vele és nem is eredménytelenül.
6 zuniga 2008-09-02 18:38:04
Azt hiszem, az is azt mutatja, milyen gazdagok vagyunk, hogy László Margit nem tanít! KÁR!!!!
Azt hiszem, az is azt mutatja, milyen gazdagok vagyunk, hogy László Margit nem tanít! KÁR!!!!
5 Búbánat 2008-09-02 18:33:03 [Válasz erre: 4 WiseGentleman 2008-06-24 02:24:10]
Várnai Péter Operalexikonában a következő szócikk szerepel László Margitról: \"László Margit (1931-) - magyar operaénekes (S). 1953-ban debütált az OH-ban, Gildaként. Kezdetben kis szerepeket énekelt, majd ő lett az OH egyik vezető Mozart.énekesnője, aki azonban nemcsak a komoly, hanem a szubrett-szerepekben is nagy sikert aratott. Fölényes muzikalitása kimagasló oratórium-szólistává és dalénekessé is teszi. Technikai kultúrája egyike a legjobbaknak, főleg eszményien szép magas pianói tűnnek ki. Igen jó színészi készsége is van; e tulajdonságok együttesen alakították ki egyéniségét, melyben végeredményben a líra dominál. Fő szerepei: Pamina, Euridiké, Mimi, Gilda, Micaela, Rosina, Susanne. Liszt-díjas, Érdemes művész\" A lexikon 1975-ben látott napvilágot.
Várnai Péter Operalexikonában a következő szócikk szerepel László Margitról: \"László Margit (1931-) - magyar operaénekes (S). 1953-ban debütált az OH-ban, Gildaként. Kezdetben kis szerepeket énekelt, majd ő lett az OH egyik vezető Mozart.énekesnője, aki azonban nemcsak a komoly, hanem a szubrett-szerepekben is nagy sikert aratott. Fölényes muzikalitása kimagasló oratórium-szólistává és dalénekessé is teszi. Technikai kultúrája egyike a legjobbaknak, főleg eszményien szép magas pianói tűnnek ki. Igen jó színészi készsége is van; e tulajdonságok együttesen alakították ki egyéniségét, melyben végeredményben a líra dominál. Fő szerepei: Pamina, Euridiké, Mimi, Gilda, Micaela, Rosina, Susanne. Liszt-díjas, Érdemes művész\" A lexikon 1975-ben látott napvilágot.
4 WiseGentleman 2008-06-24 02:24:10 [Válasz erre: 0 Búbánat 2008-06-23 11:17:10]
Vagy talán inkább lírai koloratúrszoprán, ld. pl. a magyar Rigoletto Gilda-felvételét...
Vagy talán inkább lírai koloratúrszoprán, ld. pl. a magyar Rigoletto Gilda-felvételét...
3 Búbánat 2008-06-24 00:15:46 [Válasz erre: 2 Búbánat 2008-06-24 00:11:20]
OPERAÉLET cikkét másolom be 2006-ból: LÁSZLÓ MARGIT KÖSZÖNTÉSE Az Operaház fôigazgatói szobájában a régi kollégák bensôséges ünnepség keretében köszöntötték születésnapján László Margitot, a társulat örökös tagját, érdemes és kiváló mûvészét, a Bartók–Pásztory-díjas operaénekesnôt. Néhány nappal a baráti találkozó után beszélgettünk a mûvésznôvel. – A születésnap többnyire alkalmas a visszatekintésre, számvetésre. Nekem, szá- mos elôadását látva, igen szép emlékeim vannak az ön alakításairól. Készített számvetést mostanában? – Úgy gondolom, talán már túl vagyok azon, hogy számvetést készítsek. Minek is? Az életemet mindig úgy éltem, hogy azt teljességgel betöltötte a hivatásom. – Önt egy idôben a legkiválóbb hazai Mozart-énekesnôként tartották számon. Valóban Mozart volt önnek a legfontosabb? – A kitüntetéseimet elsôsorban a Mo- zart-szerepeim alakításáért kaptam, s talán valóban ezek álltak legközelebb hozzám. Ám amit énekeltem, azt mind szerettem. Amit nem szerettem, azt kikerültem… Az igazság az, hogy a Mozart-szerepek mellett voltak más kedvenceim is, például Gilda a Rigolettóban vagy Rosina A sevillai borbélyban… – Álljunk meg itt egy pillanatra. Születésnapján a Magyar Rádióban Szôkefalvi-Nagy Katalin szép összeállítást készített az ön felvételeibôl. Ezek között felcsendült Rossini Semiramis címû operájának bravúr-áriája. Bevallom, én ezt korábban soha nem hallottam a rádió mûsoraiban, most pedig ámul- va élveztem a káprázatos produkciót. – Valóban nem szokták leadni, pedig magam is úgy gon- dolom, hogy jól sikerült a felvétel, bár van benne egy hiba. Az történt, hogy aki összevágta annak idején a felvételt, a kadenciát az ária közepébe helyezte… Azután, ki tudja mi- ért, ez így maradt. Egyébként amikor én voltam Rosina A se- villai borbélyban, az éneklecke-jelenetben elôször az Adam- variációkat, majd ezt az áriát énekeltem betétszámként. Min- denesetre öröm volt nekem is újból hallani. – Nagyon sok felvételt készített annak idején a Rádió és a hanglemezgyár. Önöknek még szerencséjük volt, a mai fia- taloktól nem biztos, hogy fénykorukból lehet majd évtizedek múlva válogatni egy-egy felvételt. – A Rádióban valóban rengeteget foglalkoztattak. És szí- vesen énekeltem klasszikus operettet is, mert az ugyanolyan énekesi feladat, mint az opera –, ha az ember jól csinálja. Bende Zsolt, Szabó Miklós volt leggyakrabban a partnerem, ôk operát épp oly kiválóan szólaltattak meg, mint a legigé- nyesebb operetteket. Velük sok koncerten is énekeltem… A sors nagy ajándéka volt számomra az énekesi pálya. Az emberek jelentôs hányada ugyanis olyan kenyérkeresô tevé- kenységbôl él, amit nem szívesen mûvel; várja a munkaszü- netet, várja a napi munka végét, én azon- ban mindig éneklés közben voltam a leg- boldogabb. Ajándék volt számomra az élettôl az is, hogy a munkatársaim mûvé- szek-emberek voltak. – Nézzük akkor az operaházi part- nereket… – Akik most hirtelen eszembe jutnak: Ilosfalvy Róbert, Melis György, Réti József, Ágay Karola, Barlay Zsuzsa…, a karmes- terek közül: Ferencsik János, Lukács Ervin, Medveczky Ádám, Somogyi László, Solti György…, Kovács Jancsival is nagyon sze- rettem dolgozni… Egykori partnereim, munkatársaim közül nem szívesen ha- gyom ki bármelyiküket is, pedig az emlí- tetteken kívül még nagyon sokan voltak… És én voltam Luciano Pavarotti elsô ma- gyarországi fellépésén Gilda. Akkor még nálunk senki nem ismerte ôt, sokan fanyalogtak is, azt mondták: „nagyon or- dít”. Nos, ez az „ordítás” alaposan bejött neki. Szép emlék számomra, amikor ugyancsak a Rigolettóban Pierro Cappuccillivel énekeltem, s a második felvonás nagy duett- jének olyan sikere volt, hogy a függöny elôtt meg kellett is- mételnünk az egészet… Énekesi pályámon húsz évet jelentett a szombathelyi Iseumban bemutatott elôadások sorozata. Itt Huszár Klára volt a rendezônk, akivel különösen jó volt együtt dolgozni. Ahogyan Boschán Daisyvel is, aki sokat és nagy mûvészi alázattal rendezett, szeretettel volt mindannyiunk iránt, és a maga csöndes, de határozott módján mindent meg tudott ol- dani, mindent kihozott a mûvészekbôl. Igen jólesett, hogy az operaházi köszöntésemen ôk is jelen voltak. Ahogy Barlay Zsuzsit is jó volt újra látni. De hálát érzek mindenki iránt, aki azt a délelôttöt nekem szánta. Melis Gyurival, Ágay Karolával emlegettük is régi tanárainkat, az egykori szép elôadásokat… Nekem mindenki a példaképem volt, aki elôttem járt a pályán. Az ô produkciójukon nevelkedtem, de nem utánoztam senkit. Viszont láttam, hogy miként viszo- nyulnak a „szakmánkhoz”; azt a tisztességet, azt a pontossá- got ma is példaként kellene állítani minden kolléga elé. Meg is volt az eredménye. Borzadva látom, hogy napjainkban egyre jobban devalválódnak ezek az értékek. Mérhetetlenül idegesít a lezserség, a pontatlanság, az, hogy sok minden ol- csóvá vált… És idegesít például a sok öncélú meztelenség. Úgy érzem, a legkevésbé sem vagyok prûd, de a test szép- sége is elvész ezzel a köldökmutogatással, fenékrázással; ________________________________________ hogy mindenkin lecsúszó rongyok lötyögnek, kinn a válluk, a keblük… Az érdekessége tûnik el egy nônek attól, hogy állandóan le van vetkôzve. Az erotika nem az, hogy min- dennek kint kell lennie, ezzel a sejtetés mûvészete felejtô- dik el… – Egyet kell értenem. De lépjünk tovább. A pályáján egy- szer eljött az az idô, amikor Sipos Jenô tanár úr felszólítot- ta önt arra, hogy ezután tanítson… – Nem akartam tanítani…! Azt mondtam, hogy ha a tanít- vány mondjuk ötödszörre sem csinálja azt, amit mondok neki, akkor bizony én elbúcsúzom tôle… 1970-ben azért csak elkezdtem a tanítást, de meg kell mondanom, hogy ne- kem azután is az éneklés maradt az igazi örömöm. Szerin- tem alapvetôen nem a tanáron múlik, hogy miként énekel egy tanítvány: inkább az ô lelki, fizikai és mindenféle adott- ságától függ, hogy mi módon fogja interpretálni azt, amit én átadtam neki. Három helyen is tanítottam: a Szent István Gimnázium zenei tagozatán, majd a Zeneakadémián do- censként, az Operában pedig tanácsadó énekmester voltam. Persze néha otthon is voltak tanítványaim, például az a fia- talember, aki ma már Madridban egy háromfelvonásos zar- zuella fôszerepét énekli nagy sikerrel. Úgy hívják, Szemerédy Károly, ô mindig maximálisan elfogadta az én tanítási módszeremet. De mára befejeztem a tanítást. Befe- jeztem az éneklést is. 1953-tól 1986-ig voltam az Operában, de még többször visszahívtak kisebb szerepekre. Ilyen volt a Császárné a Háry Jánosban vagy Juno az Orfeusz az alvi- lágban címû produkcióban… Érdekes, hogy ugyanebben a darabban a rádiófelvételen régebben Euridike bravúros sze- repét énekeltem. – Mostanában hogyan telnek a napjai? – Csobánkán élünk férjemmel, Bajor-Nagy Ernôvel, akit újságíróként jól ismer az ország. Nekem ô olyan tár- sam, aki segített elfogadni, hogy megy az idô, hogy már nem az elsô sorban van az ember… De ott a család, a fi- am és a három unokám is. Hatalmas, 13–14 ezer kötetes könyvtárunk van, de Ernô még ma is gyakran könyvekkel a tarsolyában jön haza s engem is mindig meglep valami izgalmas, igényes olvasnivalóval. És ott a kert, ahol szíve- sen tevékenykedem, szeretek fôzni is, ma már erre is van idôm… Egy évvel az infarktusom után, 1997-ben felkértek arra, hogy a Bartók rádió Muzsikáló délután címû mûso- rának legyek az egyik vezetôje, ezt azóta is szívesen csi- nálom. Másfél héttel az adás elôtt kapom meg a mûsort, ekkor írom meg a szövegeimet. Eleinte háromhetente ke- rült rám sor, ám közben szaporodtunk, s most már csak hathetente számítanak rám, de úgy gondolom, ennyi elég is nekem. – Kedves mûvésznô, engedje meg, hogy magam is gratu- láljak önnek a születésnapján és kívánjam, hogy a rádióban és a hanglemezekrôl minél gyakrabban megcsodálhassuk mûvészetét. Jó egészséget kívánok, a Jóisten éltesse sokáig! LÁSZLÓ ZSUZSA
OPERAÉLET cikkét másolom be 2006-ból: LÁSZLÓ MARGIT KÖSZÖNTÉSE Az Operaház fôigazgatói szobájában a régi kollégák bensôséges ünnepség keretében köszöntötték születésnapján László Margitot, a társulat örökös tagját, érdemes és kiváló mûvészét, a Bartók–Pásztory-díjas operaénekesnôt. Néhány nappal a baráti találkozó után beszélgettünk a mûvésznôvel. – A születésnap többnyire alkalmas a visszatekintésre, számvetésre. Nekem, szá- mos elôadását látva, igen szép emlékeim vannak az ön alakításairól. Készített számvetést mostanában? – Úgy gondolom, talán már túl vagyok azon, hogy számvetést készítsek. Minek is? Az életemet mindig úgy éltem, hogy azt teljességgel betöltötte a hivatásom. – Önt egy idôben a legkiválóbb hazai Mozart-énekesnôként tartották számon. Valóban Mozart volt önnek a legfontosabb? – A kitüntetéseimet elsôsorban a Mo- zart-szerepeim alakításáért kaptam, s talán valóban ezek álltak legközelebb hozzám. Ám amit énekeltem, azt mind szerettem. Amit nem szerettem, azt kikerültem… Az igazság az, hogy a Mozart-szerepek mellett voltak más kedvenceim is, például Gilda a Rigolettóban vagy Rosina A sevillai borbélyban… – Álljunk meg itt egy pillanatra. Születésnapján a Magyar Rádióban Szôkefalvi-Nagy Katalin szép összeállítást készített az ön felvételeibôl. Ezek között felcsendült Rossini Semiramis címû operájának bravúr-áriája. Bevallom, én ezt korábban soha nem hallottam a rádió mûsoraiban, most pedig ámul- va élveztem a káprázatos produkciót. – Valóban nem szokták leadni, pedig magam is úgy gon- dolom, hogy jól sikerült a felvétel, bár van benne egy hiba. Az történt, hogy aki összevágta annak idején a felvételt, a kadenciát az ária közepébe helyezte… Azután, ki tudja mi- ért, ez így maradt. Egyébként amikor én voltam Rosina A se- villai borbélyban, az éneklecke-jelenetben elôször az Adam- variációkat, majd ezt az áriát énekeltem betétszámként. Min- denesetre öröm volt nekem is újból hallani. – Nagyon sok felvételt készített annak idején a Rádió és a hanglemezgyár. Önöknek még szerencséjük volt, a mai fia- taloktól nem biztos, hogy fénykorukból lehet majd évtizedek múlva válogatni egy-egy felvételt. – A Rádióban valóban rengeteget foglalkoztattak. És szí- vesen énekeltem klasszikus operettet is, mert az ugyanolyan énekesi feladat, mint az opera –, ha az ember jól csinálja. Bende Zsolt, Szabó Miklós volt leggyakrabban a partnerem, ôk operát épp oly kiválóan szólaltattak meg, mint a legigé- nyesebb operetteket. Velük sok koncerten is énekeltem… A sors nagy ajándéka volt számomra az énekesi pálya. Az emberek jelentôs hányada ugyanis olyan kenyérkeresô tevé- kenységbôl él, amit nem szívesen mûvel; várja a munkaszü- netet, várja a napi munka végét, én azon- ban mindig éneklés közben voltam a leg- boldogabb. Ajándék volt számomra az élettôl az is, hogy a munkatársaim mûvé- szek-emberek voltak. – Nézzük akkor az operaházi part- nereket… – Akik most hirtelen eszembe jutnak: Ilosfalvy Róbert, Melis György, Réti József, Ágay Karola, Barlay Zsuzsa…, a karmes- terek közül: Ferencsik János, Lukács Ervin, Medveczky Ádám, Somogyi László, Solti György…, Kovács Jancsival is nagyon sze- rettem dolgozni… Egykori partnereim, munkatársaim közül nem szívesen ha- gyom ki bármelyiküket is, pedig az emlí- tetteken kívül még nagyon sokan voltak… És én voltam Luciano Pavarotti elsô ma- gyarországi fellépésén Gilda. Akkor még nálunk senki nem ismerte ôt, sokan fanyalogtak is, azt mondták: „nagyon or- dít”. Nos, ez az „ordítás” alaposan bejött neki. Szép emlék számomra, amikor ugyancsak a Rigolettóban Pierro Cappuccillivel énekeltem, s a második felvonás nagy duett- jének olyan sikere volt, hogy a függöny elôtt meg kellett is- mételnünk az egészet… Énekesi pályámon húsz évet jelentett a szombathelyi Iseumban bemutatott elôadások sorozata. Itt Huszár Klára volt a rendezônk, akivel különösen jó volt együtt dolgozni. Ahogyan Boschán Daisyvel is, aki sokat és nagy mûvészi alázattal rendezett, szeretettel volt mindannyiunk iránt, és a maga csöndes, de határozott módján mindent meg tudott ol- dani, mindent kihozott a mûvészekbôl. Igen jólesett, hogy az operaházi köszöntésemen ôk is jelen voltak. Ahogy Barlay Zsuzsit is jó volt újra látni. De hálát érzek mindenki iránt, aki azt a délelôttöt nekem szánta. Melis Gyurival, Ágay Karolával emlegettük is régi tanárainkat, az egykori szép elôadásokat… Nekem mindenki a példaképem volt, aki elôttem járt a pályán. Az ô produkciójukon nevelkedtem, de nem utánoztam senkit. Viszont láttam, hogy miként viszo- nyulnak a „szakmánkhoz”; azt a tisztességet, azt a pontossá- got ma is példaként kellene állítani minden kolléga elé. Meg is volt az eredménye. Borzadva látom, hogy napjainkban egyre jobban devalválódnak ezek az értékek. Mérhetetlenül idegesít a lezserség, a pontatlanság, az, hogy sok minden ol- csóvá vált… És idegesít például a sok öncélú meztelenség. Úgy érzem, a legkevésbé sem vagyok prûd, de a test szép- sége is elvész ezzel a köldökmutogatással, fenékrázással; ________________________________________ hogy mindenkin lecsúszó rongyok lötyögnek, kinn a válluk, a keblük… Az érdekessége tûnik el egy nônek attól, hogy állandóan le van vetkôzve. Az erotika nem az, hogy min- dennek kint kell lennie, ezzel a sejtetés mûvészete felejtô- dik el… – Egyet kell értenem. De lépjünk tovább. A pályáján egy- szer eljött az az idô, amikor Sipos Jenô tanár úr felszólítot- ta önt arra, hogy ezután tanítson… – Nem akartam tanítani…! Azt mondtam, hogy ha a tanít- vány mondjuk ötödszörre sem csinálja azt, amit mondok neki, akkor bizony én elbúcsúzom tôle… 1970-ben azért csak elkezdtem a tanítást, de meg kell mondanom, hogy ne- kem azután is az éneklés maradt az igazi örömöm. Szerin- tem alapvetôen nem a tanáron múlik, hogy miként énekel egy tanítvány: inkább az ô lelki, fizikai és mindenféle adott- ságától függ, hogy mi módon fogja interpretálni azt, amit én átadtam neki. Három helyen is tanítottam: a Szent István Gimnázium zenei tagozatán, majd a Zeneakadémián do- censként, az Operában pedig tanácsadó énekmester voltam. Persze néha otthon is voltak tanítványaim, például az a fia- talember, aki ma már Madridban egy háromfelvonásos zar- zuella fôszerepét énekli nagy sikerrel. Úgy hívják, Szemerédy Károly, ô mindig maximálisan elfogadta az én tanítási módszeremet. De mára befejeztem a tanítást. Befe- jeztem az éneklést is. 1953-tól 1986-ig voltam az Operában, de még többször visszahívtak kisebb szerepekre. Ilyen volt a Császárné a Háry Jánosban vagy Juno az Orfeusz az alvi- lágban címû produkcióban… Érdekes, hogy ugyanebben a darabban a rádiófelvételen régebben Euridike bravúros sze- repét énekeltem. – Mostanában hogyan telnek a napjai? – Csobánkán élünk férjemmel, Bajor-Nagy Ernôvel, akit újságíróként jól ismer az ország. Nekem ô olyan tár- sam, aki segített elfogadni, hogy megy az idô, hogy már nem az elsô sorban van az ember… De ott a család, a fi- am és a három unokám is. Hatalmas, 13–14 ezer kötetes könyvtárunk van, de Ernô még ma is gyakran könyvekkel a tarsolyában jön haza s engem is mindig meglep valami izgalmas, igényes olvasnivalóval. És ott a kert, ahol szíve- sen tevékenykedem, szeretek fôzni is, ma már erre is van idôm… Egy évvel az infarktusom után, 1997-ben felkértek arra, hogy a Bartók rádió Muzsikáló délután címû mûso- rának legyek az egyik vezetôje, ezt azóta is szívesen csi- nálom. Másfél héttel az adás elôtt kapom meg a mûsort, ekkor írom meg a szövegeimet. Eleinte háromhetente ke- rült rám sor, ám közben szaporodtunk, s most már csak hathetente számítanak rám, de úgy gondolom, ennyi elég is nekem. – Kedves mûvésznô, engedje meg, hogy magam is gratu- láljak önnek a születésnapján és kívánjam, hogy a rádióban és a hanglemezekrôl minél gyakrabban megcsodálhassuk mûvészetét. Jó egészséget kívánok, a Jóisten éltesse sokáig! LÁSZLÓ ZSUZSA
2 Búbánat 2008-06-24 00:11:20
Kevesen tudják, hogy László Margit számos művészeti díja, elismerése - Liszt Ferenc-díj (1961), érdemes művész (1973) és kiváló művész (1981), a Bartók Béla-Pásztory Ditta-díj, az Operaház énekmestere (1989), 1994-től örökös tag - mellé utóbb még egy elismerésben részesült: Déryné-díjat vehetett át 2000-ben László Margit, a Magyar Állami Operaház magánénekese 1953 és 1986 között színpadra lépett a zeneirodalom legszebb lírai szoprán szerepeiben. Legemlékezetesebb alakításai Mozart operáihoz fûzõdnek. A méltatás szerint rendkívüli muzikalitás, technikai tudás, kiváló színészi játék jellemezte alakításait. László Margit Déryné méltó utóda, hiszen – az indokolás szerint - a díj névadója az operai szopránszerepek elsõ magyar megszólaltatója volt. A Déryné-díjat a magyar színházmûvészet úttörõ alakja születésének 200. évfordulója alkalmából elõször 1993 decemberében adták át. László Margit 2003-ban ünnepelte operaházi tagságának 50. évfordulóját
Kevesen tudják, hogy László Margit számos művészeti díja, elismerése - Liszt Ferenc-díj (1961), érdemes művész (1973) és kiváló művész (1981), a Bartók Béla-Pásztory Ditta-díj, az Operaház énekmestere (1989), 1994-től örökös tag - mellé utóbb még egy elismerésben részesült: Déryné-díjat vehetett át 2000-ben László Margit, a Magyar Állami Operaház magánénekese 1953 és 1986 között színpadra lépett a zeneirodalom legszebb lírai szoprán szerepeiben. Legemlékezetesebb alakításai Mozart operáihoz fûzõdnek. A méltatás szerint rendkívüli muzikalitás, technikai tudás, kiváló színészi játék jellemezte alakításait. László Margit Déryné méltó utóda, hiszen – az indokolás szerint - a díj névadója az operai szopránszerepek elsõ magyar megszólaltatója volt. A Déryné-díjat a magyar színházmûvészet úttörõ alakja születésének 200. évfordulója alkalmából elõször 1993 decemberében adták át. László Margit 2003-ban ünnepelte operaházi tagságának 50. évfordulóját
1 virius 2008-06-23 11:24:22
Szépen búcsúzott a színpadtól. Amikor Tóth János rendezni kezdett, az egykori Lady Harrietet és Szaffit berendezte Hercegnőnek és Mária Teréziának.
Szépen búcsúzott a színpadtól. Amikor Tóth János rendezni kezdett, az egykori Lady Harrietet és Szaffit berendezte Hercegnőnek és Mária Teréziának.
0 Búbánat 2008-06-23 11:17:10
Ágai, Házy, Komlóssy operaénekesek mellé nagyon kívánkozik egy negyedik név: a korosztályukból nem maradhat ki László Margit lírai szoprán sem!
Ágai, Házy, Komlóssy operaénekesek mellé nagyon kívánkozik egy negyedik név: a korosztályukból nem maradhat ki László Margit lírai szoprán sem!
