Régen rossz, ha már egy ilyen ócska pojáca kell a zene népszerűsítéséhez.
Egyetértek! A zene, ha jó, önmagában hat! A "stand-up jellegű" magamutogató kabarénak a hangversenyhez semmi köze! Érdekes lett volna látni, hányan maradtak az előadás végére!
Ide illik a cikk, de az ilyen jellegű kommentárok a koncerthez nem. Mostanában divat lett, hogy hangverseny közben kiselőadást tartanak, döbbenten olvastam, hogy még Fischer Iván is a Seherezádé tételei közt, ha jól olvastam. Ókovács kezdte és folytatja állandó szerepléseit, úgy látszik mások is elirigyelték tőle. Nem kéne. A zene hasson önmagában, és hat is. Ha jó.
Talán ebbe a topicba illik ez a cikk és video.
"Rég hozzászokott a Danubia Zenekar koncertjeinek törzsközönsége, hogy az együttes művészeti vezetője, Hámori Máté karmester valami szokatlannal rukkol elő. Őket talán nem is lepte meg A zenegyűlölő 1.0 című előadás, amelyben Janklovics Péter stand-up jellegű kommentárjai színesítik a klasszikus szerzők műveit.[...]"
77
Az M3 csatorna éjjeli műsorsávjában indul a komolyzenei műsor-sorozat ismétlése: 2016. március 24. csütörtök 00:10 - 01:10 Zene tolmáccsal (VII/1. rész) Mozart: A-dúr zongoraverseny K. 488 (1996) „Vajon mindenkié lett-e a komolyzene? Vajon megmenti-e a jó zene az emberek lelki egészségét ma, a dekadencia virágkorában? Erre a kérdésre szeretne optimista választ adni a Zene tolmáccsal sorozat, amely úgy hoz közel nagy zeneműveket, hogy a koncertközvetítés előtt rövid, figyelemfelkeltő előadást sugároz a műről. Mivel a zene sok ember számára „idegen nyelv”, ezért tolmácsot igényel. A zenei ábécé mellett a zene nyelvtanába is bepillanthat a néző. Olyan zenei műszavak titkaiba avatjuk be, mint a „késleltetés”, az „álzárlat” a „nápolyi hang”. Nagyító alatt láthatják a legkülönlegesebb zenei mozaikokat és a szolmizáció segítségével a rejtett titkok mind napvilágra kerülnek. Meghallják, hogyan énekel a zongora, ki versenyez kivel a versenyműben, és hogy mennyiben hasonlít Erkel Himnusza a Mozart A-dúr zongoraverseny lassú tételének témájához. Örömmel hívja a nézőt Mozart és más mesterek társaságába a műsor írója és vezetője Bartalus Ilona." Műsorvezető: Bartalus Ilona Rendezte: Bartalus Ilona
MNO Péntektől a nyilvánosság számára is hozzáférhetővé válik az Országos Rádió- és Televíziótestület (ORTT) mintegy ötmillió órányi adást tartalmazó műsortára – hangzott el a médiahatóság csütörtöki, budapesti sajtótájékoztatóján. „Jogalkalmazó tevékenységük támogatására” törvényes kötelezettségük a rögzítés – mondta Majtényi László, az ORTT elnöke, hozzátéve: ezen anyagok alapján bírálják el a beérkező panaszokat, valamint végeznek tematikus vagy műsorszolgáltatóra lebontott vizsgálatokat. Mint mondta, nemzetközi érdeklődést és elismerést váltott ki az évente 800 ezer órányi műsor archiválásával és feldolgozásával; az egy évnél frissebb anyagokat péntektől – előzetes bejelentkezés alapján – azonnal megtekinthetik az érdeklődők a kutatóállomáson, az ennél régebbiek betöltésére 20-60 percet kell várni. Majtényi László közlése szerint a szolgáltatás igénybe vevőiként az egyetemek, főiskolák diákjaira és oktatóira, munkájukhoz és érdek-képviseleti ügyekben újságírókra, de a valamely műsorszolgáltatóval vitába keveredett vagy egyszerűen érdeklődő emberekre is számítanak. Mádl András, a médiahatóság műsorfigyelési és -elemzési igazgatója elmondta: műsorszolgáltató, sugárzási időpont, valamint – hírműsorok esetében – megszólaló alapján is lehet keresni a rendszerben, de terveik között szerepel, hogy például nézettségi-hallgatottsági vagy más adatokat is rögzítenek a műsorokhoz. (MTI)
...ORF 2 (most): \'Matinee\' Zum 100. Geburtstag von Herbert von Karajan am 5.4.08: ANTONIN DVORAK - SYMPHONIE NR. 9 \"AUS DER NEUEN WELT\" Herbert von Karajan wäre am 5. April 2008 100 Jahre alt geworden. Der ORF widmet dem großen Musiker einen Themen-Schwerpunkt und wiederholt das Konzert unter der musikalischen Leitung des Maestros. mehr...
Nem lehetne ezeket angolul is? Vagy esetleg magyarul?
...holnap este szintén a 3Sat-n a Karajan évforduló kapcsán: Samstag, den 05.04.2008 20:15 Uhr Zum 100. Geburtstag von Herbert von Karajan Phänomen Karajan Der Rosenkavalier Komödie für Musik in drei Aufzügen von Richard Strauss Libretto von Hugo von Hofmannsthal Es singt die Konzertvereinigung Wiener Staatsopernchor Es spielen die Wiener Philharmoniker unter der Leitung von Herbert von Karajan Aufzeichnung aus dem Großen Festspielhaus in Salzburg, 1984 Feldmarschallin Fürstin Werdenberg Anna Tomowa-Sintow Baron Ochs von Lerchenau Kurt Moll Octavian Agnes Baltsa Herr von Faninal Gottfried Hornik Sophie von Faninal Janet Perry u.a. Regie: Herbert von Karajan Als Rosenkavalier überbringt Octavian, der junge Geliebte der Feldmarschallin Fürstin Werdenberg, Sophie von Faninal die Brautwerbung des Barons Ochs von Lerchenau. Dabei verlieben sich die beiden ineinander. Doch bis es zum Happy End kommt, vergeht noch einige Zeit. - Richard Strauss gestaltete die Komödie für Musik in drei Aufzügen nach einem Libretto von Hugo von Hofmannsthal. Als Rosenkavalier überbringt Octavian, der junge Geliebte der Feldmarschallin Fürstin Werdenberg, Sophie von Faninal die Brautwerbung des Barons Ochs von Lerchenau. Dabei verlieben sich die beiden jungen Menschen ineinander. Sophie ist über die schlechten Manieren des Barons entsetzt, doch der Baron beharrt auf der Erfüllung des Ehevertrags. Daraufhin lockt Octavian als Mariandl verkleidet den Baron in eine kompromittierende Lage. Zähneknirschend verzichtet Ochs von Lerchenau auf Sophie. Octavian selbst ist zwischen den beidenFrauen hin- und hergerissen. Die Feldmarschallin hat jedoch erkannt, dass sie Octavian längst verloren hat, und gibt ihn für Sophie frei. Richard Strauss (1864 - 1949) gestaltete die Komödie für Musik in drei Aufzügen nach einem Libretto von Hugo von Hofmannsthal. Bei der Aufzeichnung aus dem Großen Festspielhaus in Salzburg von 1984 singt die Konzertvereinigung Wiener Staatsopernchor. Die Wiener Philharmoniker spielen unter der Leitung von Herbert von Karajan. Mit \"Der Rosenkavalier\" erinnert 3sat an Herbert von Karajan, der am 5. April 100 Jahre alt geworden wäre. Aus demselben Anlass folgt am Samstag, 12. April, um 20.15 Uhr \"Giuseppe Verdi: Requiem\" unter der Leitung von Herbert von Karajan.
Tegnap a Mezzón volt Karajanról film.
Ma este: 20:15 \"Die Schönheit, wie ich sie sehe\" 100 Jahre Herbert von Karajan Porträt von Robert Dornhelm (Erstsendung 3.4.2008) 3Sat ---------------------------------------- ORF 2 Europe: 22:30 PORTRÄT Zum 100. Geburtstag von Herbert von Karajan am 5.4.: KARAJAN ODER DIE SCHÖNHEIT WIE ICH SIE SEHE Kein Geringerer als der geniale Filmemacher Robert Dornhelm setzte sich mit einer der faszinierendsten Persönlichkeiten des 20.Jahrhunderts auseinander. Herbert von Karajan wurde vor 100 Jahren, am 05.April 1908, in Salzburg geboren. mehr...
És Gulyás Dénes is milyen jó volt!
Hát igen, a crossover nekem sem a kedvenc műfajom... mivel a dolgozatomban írok erről a témáról is, a korrektség végett meghallgattam a neten fellelhető pár produktumot (pl. Szentpéteri művésznő, a Princess és Edvin Marton munkái). A legszomorúbb nem is ezeknek a létezése, sokkal inkább az igény rájuk és a hazugság, ami körülveszi őket: ezek a klasszikus crossoverek úgy prezentálják magukat, mint igényes zenék igényes emberek számára - a minőségi címkére a jogalapot pedig a klasszikus zenei anyag megléte szolgáltatja. Szerintem viszont az ilyen \"feldolgozások\" legtöbbször még egy áltagos könnyűzenéhez képest is silányak. A mű karakterét ugye alapból hazavágja a dobgép, kiegyenlített dinamika, tempó, \"bonyolultabb részek\" kihagyása, másrészt túl nagy eredetiséggel sem büszkélkedhetnek. Pedig a műfajok keveredéséből kisülnek jó dolgok is (példa erre a Dresch Quartet munkássága, ahol a magyar népzene és a dzsessz ihletett, izgalmas zenében találkozik). A Palestrinát sajnos nem láttam, de egyik barátom igen, majd beszámoltatom róla :) A legutóbbi koncertélményem Kent Nagano vezénylése volt, ami várakozásomhoz képest csalódást okozott.
Hogy visszatérjek eredeti kérésedhez, két könyv jutott eszembe, mindkettő Glenn Gouldról szól. Ő igazán kapcsolatba hozható a témáddal. Az egyik Otto Friedrich: Változatok egy életre című könyve (Európa Könyvkiadó/ 2002), a másik Bruno Monsaingeon: Glenn Gould című műve (Holnap Kiadó/2007). Sok sikert a munkádhoz!
Anno: STOP - Sevillai --Baltsa, Araiza !
\"Tudod, Araiza jelenlegi hangi állapotának csak a deklamáló típusú szólamok felelnek meg, s Palestrináé ilyen. \" -elhiszem, \"van benne vmi.!\" :-0) PS.: Azért a fiatal Araiza-t - mielött Lohengrin-nel és Flroestan-nal \"gyilkolta magát\" - mint Rossini,-és Mozart-tenort nagyon szerettem!
...sajnos Edgardo-ként tényleg csapnivaló volt, ráadásul az Edgardo-Ashton-duettet sem hagyta kihúzni,...brrrr,...pedig azokban az elöadásokban áldásos dolog lett volna, azt hiszem!
Gratula az alkotóknak! Várjuk a részletes recenziót! Csak egy érdekesség, pénteken egy bankfiókban képekkel és rövid interjúrészletekkel reklámozták a Palestrinát egy nagy LCD-képernyőn. Nem hittem a szememnek, hogy Magyarországon ilyen létezhet! Összességében persze nagy kár, hogy nem jól sikerült a médiaháttér.
Szerintem is nagy élmény volt, örülök, hogy ott lehettem!
El tudom képzelni, milyen lehetett Edgarként... brrrr. Tudod, Araiza jelenlegi hangi állapotának csak a deklamáló típusú szólamok felelnek meg, s Palestrináé ilyen. Amúgy a számára nehéz I. felvonásban végig rekedtséggel küszködött (meglepő módon a középlágéban), de ez nem rontott a produkcióján sokat.
...szóval jó sikerült a Palestrina???? És Araiza is jó volt - mert az elmúlt években sajnos már csak nagyon gyenge produkciókat hallottam töle: Edgardo 3X, Zemlinsky \"Der Kreidekreis\" tenor föszerepe, áriakoncert: tk. Florestan áriával :-(((
Tegnap káprázatos koncertélménye volt mindazoknak, akik elmentek a MÜPÁ-ba. Pfitzner operáját én modernnek sorolom. A nézőtéren minden általam látott produkciónál nagyobb számban volt jelen a szakma. Énekesek, zenészek, zeneszerzők. Ez utóbbiak tudták előre nyilván, miért is mennek. Ehhez képest a leszűkített nézőtéren kétharmad ház...:-( A szervezők és a média ügyetlenségét (fogalmazzunk udvariasan) jelzi, hogy ennek a zenetörténeti jelentőségű előadásnak a felvezetése/hírdetése kb. ugyanannyi terjedelemben jelent meg, mint pl. az Alagna-koncertté. Hiba, súlyos hiba! Miért is írom le mindezt? A kortárs szerzők közül az tudott áttörni a közöny falán, aki valamilyen mértékben fel tudta használni a média adta lehetőségeket. Hogy ne csak rébuszokba beszéljek: pl. Kurtág ismertsége meghaladja a kortársaiét, aminek elsődleges okát a BMC szívós médiamunkájának tudok be. Egyelőre ennyi...
Akkormost szalonna Képesen másolám Le - be Té-ma donna: Lovagok és dívák ! Védjétek \"macsek\"-ost Elő iró - ni - ák ! Nem lesz itt Haydn ran di- Va(c)Kor társt alant szak Ál média védi \"Intrikus - Médikus\" Csipet-csapat fejtvény: Ornitológ(mom)us Berepült egy uj toll Tag, több régi beszólt >archetípus- t kapcsol Vesz - lan-t-ok rakoncát Toll - fosztható madár - Törve pálcát / Álcát Firkalománián, Elégtételt - mi meg, Tukán \"brenkó\"dumán Ki t eszi a lelkét Püspök-falat-kenyér Utol(l)show szeletét Mű vész mint \"d\'art vödör\" Most bir\'d, vagy nem birod? - (ko)média böl cs őr - NickfelSzinetára Kőmacs\' szegez szárnyat un. gar(ish) mad ára: Ni -ck/-cht galiba goose ! Madarak rúgva far- ba. Tukán-t ne Varnyúzz !
Ni -ck/-cht galiba goose ! Madarak rúgva far- ba. Tukán-t ne Varnyúzz !
> -t kapcsol Vesz - lan-t-ok rakoncát Toll - fosztható madár Törve pálcát / Álcát Firkalománián, Elégtételt - mi meg, Tukán \"brenkó\"dumán Ki t eszi a lelkét Püspök-falat-kenyér Utol(l)show szeletét Mű vész mint \"d\'art vödör\" Most bir\'d, vagy nem birod? - (ko)média böl cs őr - NickfelSzinetára Kőmacs\' szegez szárnyat un. gar(ish) mad ára:
Ló -vagok és -inák ! Védjetek \"macsek\"-ost Elő iró - ni - ák ! Nem lesz itt Haydn ran di- Va(c)Kor társt alant szak Ál média védi \"Intrikus - Médikus\" Csipet-csapat fejtvény: Ornitológ(mom)us Berepült egy uj toll Tag, több régi beszólt >archetípus
Ha ott ülsz a kortárszenei koncerteken, akkor láthatnád, hogy én is ott vagyok, persze nem ismersz, és én sem téged. A kortárs zeneszerzők nem akarnak elefántcsonttoronyban ülni, de kénytelenek, mert a kutya nem törődik velük. Különösen nem a média, a Bartók rádiót, Muzsikát kivéve. Az utóbbi egy zenei szaklap. A krosszóver pedig nem a mi asztalunk. macskás
Védjetek meg!!!!!!!!!!! Én leszek lassan az ötödik felesége! Csak nem tud besorolni a napszakok (meg Haydn művei) közé! Előre is köszönöm!
Pedig ha hallanád, hogy pl. Horgas Esztike hogy beszél arról, hogy ő micsoda médium, amikor fuvolázik... Ijesztő, rémes és szemfényvesztés. :((
\"Sokan a crossover, a klasszikus zene popularizálása mellett foglalnak állást.\" Rémesnek tartom.
a >prekoncepciózus az mi? Szólás,vagy állás?
Húú vazze ! Elszalad itt már a locsi - fecsi ez új tropi? kár !:-(
Hozzászólásaid folyamatosan prekoncepciózus hozzáállást sejtetnek velem, felkészültségemmel, tájékozottságommal kapcsolatban. A komolyzene és média témája hosszas gondolkodás eredménye; szerintem van olyan érdekes, hogy érdemes vele részletesebben foglalkozni, ezért is nagyon örülök, hogy külön topikja lett. És egyáltalán nem bánom, ha a beszélgetés akár messze kanyarodik attól, amire én először gondoltam. Manapság, amikor a médiáról, mint külön hatalmi ágról beszélnek, meg pláne égető aktualitása van. A média vélemény- és ízlésformáló ereje óriási, és bőven megér vele elmélyültebben foglalkozni. Csak egy példát mondok: kortárs komolyzene. Nagyon nagy problémának látom, hogy a kortárs komolyzene (a kortárs zeneszerzők) önmagát \"elefántcsonttoronyba\" zárja, és úgy tűnik, nagyon is jól érzi magát benne. Személy szerint bennem végtelen szomorú érzések szoktak kavarogni egy-egy kortárs hangverseny után, látva annak szinte kimozdíthatatlannak tűnő bezártságát, belterjességét. Sok kérdés merül fel ezzel kapcsolatban: például az első, hogy egyáltalán probléme-e ez? És ha igen, hol a megoldás? Sokan a crossover, a klasszikus zene popularizálása mellett foglalnak állást. És máris elérkeztünk a médiához. És a média ott húzódik korunk egész kultúrája mögött. Írod, hogy nem tudom, minek hol nézzek utána. Egyrészt ez nem igaz, másrészt igen, sok témában nem titkolom (és nem is törekedtem ennek ellenkezőjét állítani), hogy hiányos a tudásom. Ahogy - szerencsére - mindenikek van olyan terület, amiben tanulhat. Nem érezem szégyennek másokat megkérdezni, ahogy én is szívesen elmondom a véleményemet - szigorúan személyeskedés nélkül. Egy szó, mint száz, nem akarok meddő vitákba belemenni, úgyhogy részemről lezárva. Ha a topik életképes marad, és érdemi beszélgetés alakul ki, én is szívesen leírom a gondolataimat. Most azonban vár a szakdogám, később benézek :)
Jajajaaaaa ! ! ! Valóban! Információgyűűűjtésen voltam!
Bírom a csávót. Mármint Sosztakovicsot:) A kezelést időszakosan végzik, a Műpában és az Akadémián. Bár elég drága egy alkalomra. Deíaddig lehet cédéről is hallgatni, az nem olyan veszélyes, mert nem kell szépen viselkedni. privi ment.
sphynxet is :-) (hol alkalmazzák még ezt a kezelést?)
És milyen kezelést kapsz? Engem Sosztakoviccsal sokkolnak:)
Te jó ég, én meg Lenin!
Mosmár bevallom, és meg Sosztakovics vagyok. néha...
Persze, hogy vicceltem, te őrült... :-)
Remélem, csak vicceltél, vaze :) vagy ! Válaszd ki a megfelelőt. m
Nem szándékoztam provokatív lenni, a színvonallal pedig nem tudom, mi bajod. Netán irodalmár, nyelvész is vagy? Azért belegondolhatnál abba, hogy készülsz egy pályára, vagy kettőre, és fogalmad sincs, minek hol nézz utána! Hogy ártottál-e nekem, nem tudom.
Szerintem macskás is erről akart írni, és lenyúltad a témáját. Mást el se tudok képzelni.
Épp Álmodóval beszélgettél, nem akartam zavarni... :-)
Macskás, erre még válaszolok, de a többi hozzászólásoddal - ha ilyen színvonalon és provokatív hangnemben írsz - nem fogok foglalkozni. Árottam én neked valamit, csak nem tudok róla?
Mútkor még Szinetár volt! Elfelejtetted?