Angelina Jolie hónapokig készült Maria Callas szerepére
A velencei
filmfesztiválon augusztus 29-én mutatták be Pablo Larraín chilei rendező
életrajzi filmjét, a Mariát. A címszereplő, Angelina Jolie egy
sajtótájékoztatón mesélt a „majdnem hét hónapig” tartó felkészülésről, amellyel
Maria Callassá – minden idők egyik legnagyobb operacsillagává – válhatott.
A Maria című film a világ valaha volt legnagyobb
opera-énekesnőjének tartott Maria Callas (1923–1977) életének utolsó éveit mutatja be.
Pablo Larraín Velencében bemutatott – részben Budapesten forgatott – életrajzi drámájában az amerikai filmsztár, Angelina Jolie alakítja az énekesnőt. A színésznő a bemutató utáni
sajtótájékoztatón beszélt arról, milyen út vezetett odáig, hogy meg tudja
formálni Maria Callast – erről a brit Classic FM rádióállomás honlapja számolt be.
Bing igazgatò ezt ìrja Callas eme (kèt) utolsò MET-Toscàjàròl: "Nem ènekelt jòl, de ez mit sem szàmìtott - soha nem volt mèg ilyen Toscànk. Szinte minden, amit csinàlt, meghatàrozta szàmomra ezt az operàt; soha többè màs ènekes nem tetszett maradèktalanul azokban a szerepekben, amelyeket vele hallottam".
Ez Callas egyik utolsó élő komplett operaelőadása: MET 1965 Callas - Tucker - GobbiTOSCA... A hangja romokban, de a kifejezőerő még megvan.
A Bartók Rádió ma esti műsorsávában
21:08 - 22:00 Válogatás Maria Callas (szoprán) koncert felvételeiből
I. 1. Gioacchino Rossini: Hamupipőke - Angelina rondója II. felv.,
2. Jules Massenet: a) Manon - Manon áriája II. felv,
b) Werther - Charlotte levél áriája II. felv
3.a) Giocamo Puccini: Pillangókisasszony -
Cso-cso-szán áriája III. felv.,
b) Gianni Schicchi: Lauretta áriája (km.:
Francia Rádió Nemzeti Zenekara, vez.: Georges Pretre, Párizs, Théatre des
Champs-Elysées 1963. július 5.)
II. Arrigo Boito: Mefistofele - Margit áriája III. felv. (km.: Royal Filharmonikus Zenekar, vez.: Malcom Sargent, London, Wood Green Empire 1959. október 3.),
III. 1. Giuseppe Verdi: a) A trubadúr - Leonóra áriája IV. felv.,
b) A végzet hatalma - Leonóra áriája IV.
felv.,
2. Richard Wagner: Trisztán és Izolda -
Izolda szerelmi halála (km.: Athéni Fesztivál Zenekara, vez.: Antonio Votto -
Athén, Herodes Atticus Aréna, 1957. augusztus 8.)
Bartók Rádió, 2023. december 14., 13.58 – 15.00
Maria Callas 100
III/3. rész
Részletek Giuseppe Verdi operáiból
1. Az álarcosbál –
a) Amelia áriája II. felv.,
b) Riccardo és Amelia kettőse II. felv.,
c) Amelia áriája III. felv. (km.: Giuseppe Di Stefano - tenor, Ettore Bastianini - bariton, Milánói Scala Zenekara, vez.: Gianandrea Gavazzeni - Milánói Scala, 1957. december 7.),
2. Don Carlos - Erzsébet áriája IV. felv. (km.: Amszterdami Concertgebouw Zenekara, vez.: Nicola Rescigno -
Amszterdam, Concertgebouw, 1959. július 11.),
3. Macbeth - Lady Macbeth áriája I. felv. (km.: Attilio Barbesi - bariton, Milánói Scala Zenekara, vez.: Victor
De Sabata - Milánói Scala, 1952. december 7.),
4. Ernani - Elvira áriája I. felv. (km.: Amszterdami Concertgebouw Zenekara, vez.: Nicola Rescigno -
Amszterdam, Concertgebouw, 1959. július 11.),
5. A végzet hatalma - Leonora áriája IV. felv. (km.: Athéni Fesztivál Zenekara, vez.: Antonio Votto - Athén, Herodes
Atticus Aréna, 1957. augusztus 5.)
Az adás visszahallgatható: itt.
Bartók Rádió, 2023. december 7., 14.10 - 15.05
Maria Callas 100
III/2. rész
1.
Vincenzo Bellini: Norma – Jelenet,
Norma kavatinája és jelenet I. felv. (Jacques Mars – basszus, km. a Párizsi Opera Ének- és
Zenekara, vez.: Georges Sébastian – Párizs, Operaház, 1958. december 19.)
2. Gioachino Rossini:
a)
Armida – Armida áriája II. felv. (km.: az Olasz Rádió és Televízió
Szimfonikus Zenekara, vez.: Alfredo Simonetto – San Remo, 1954. december 27.)
b)
Semiramis – Semiramis áriája II.
felv. (km. a Francia
Rádió Nemzeti Zenekara, vez.: Georges Prëtre – Párizs, Champs-Elysées Színház,
1963. június 5.)
c)
Hamupipőke – Angelina rondója II.
felv. (km. a Francia
Rádió Nemzeti Zenekara, vez.: Georges Prëtre – Párizs, Champs-Elysées Színház,
1963. június 5.)
d)
A sevillai borbély – Rosina kavatinája
I. felv. (km. a Délnémet
Rádió Szimfonikus Zenekara, vez.: Nicola Rescigno – Stuttgart, Liederhalle,
1959. május 19.)
3. Giacomo Puccini:
a) Bohémélet – Musette keringője II. felv.,
b) Gianni Schicchi – Lauretta áriája (km. a Francia Rádió Nemzeti Zenekara, vez.: Georges Prëtre – Párizs, Champs-Elysées Színház, 1963. június 5.)
Az adás visszahallgatható: itt.
Maria Callas mesél magáról angolul és franciául ebben a magyar feliratos, 50 perces filmrészletben (egyelőre csak Onassisig).
Bartók Rádió, 2023. december 2., 12.35 – 13.55
Maria Callas 100
III/1. rész
1. Christoph Willibald Gluck: Iphigenia Tauriszban - Iphigenia áriái (km.: Milánói Scala
Ének-, és Zenekara, vez.: Nino Sanzogno - Milánói Scala, 1957. június 1.),
2. Giuseppe Verdi: Nabucco - Abigél
áriája II. felv. (km.: Olasz Rádió és Televízió Szimfonikus Zenekara, vez.:
Oliviero De Fabritiis - Római Rádió stúdiója, a felvétel ideje ismeretlen),
3. Wolfgang Amadeus Mozart: Szöktetés a szerájból - Constanza áriája II.
felv. (km.: Olasz Rádió és Televízió Szimfonikus Zenekara, vez.: Alfredo
Simonetto - San Remo, Casino, 1954. december 27.),
4. Gasparo Spontini: A Vesta-szűz - Júlia áriája II. felv. (km.:
Amszterdami Concertgebouw Zenekara, vez.: Nicola Rescigno - Amszterdam,
Concertgebouw, 1959. július 11.),
5. Arrigo Boito: Mefistofele - Margit áriája III. felv. (km.: Royal
Filharmonikus Zenekar, vez.: Malcolm Sargent - London, Wood Green Empire, 1959.
október 3.),
6. Richard Wagner: Trisztán és Izolda - Izolda szerelmi halála (km.:
Athéni Fesztivál Zenekara, vez.: Antonio Votto - Athén, Herodes Atticus Aréna,
1957. augusztus 5.),
7. Jules Massenet: Werther - Charlotte levél-áriája III. felv. (km.:
Francia Rádió Nemzeti Zenekara, vez.: Georges Prêtre - Párizs, Champs-Elysées Színház, 1963.
június 5.),
8. Georges Bizet: Carmen - Habanera I. felv. (km.: Londoni Covent
Garden Operaház Zenekara, vez.: Georges Prêtre - London, Covent Garden Operaház, 1962.
november 4.)
Az adás visszahallgatható: itt.
Csődület, elterelések, útlezárás az Operaháznál, a földalatti átrobog az állomáson megállás nélkül ... filmforgatás. Ismét: CALLAS. Hiàba no, Callas (Angelina Jolie játssza ezúttal) örök. És örökös első. Elsőségét lehet vitatni, elvitatni aligha. A közönség már régen eldöntötte. Celeb is volt, de az nem lenne elég a halhatatlansághoz, újabb és újabb filmekhez, könyvekhez, megemlékezésekhez. Ki emlékezne csupán a 60-70 évvel ezelőtti sztorijaira? Rövid sikerkorszaka, hasonlíthatatlan, eltéveszthetetlen csodahangja szintén nem lenne elég a dobogó legfelső fokához, ami az övé. Valami olyan -természetfölötti?- szintézise ő embernek, művésznek, celebnek, jelenségnek ... életnek, amit senki más nem tudott, nem is fog produkálni. Halhatatlan, de itt maradt, itt van velünk, csaknem fél évszázaddal halála után is. Pár hét múlva születésének centenáriumát ünnepli a világ.
Ritkán játszott Donizetti operája - Poliuto. Igazi belcanto csemege. Ha nincs jo énekes gárda, nem érdemes eloadni. A tubuson találtam részleteket a 1960 évadnyito eloadásrol/dec.7/ Milano. TUBUS =
Maria Callas. Franco Corelli, Ettore Bastianini - Poliuto
Ussétek be a YT keresobe
Callas at la Scala 1952 Macbeth
Valamikor nem voltak videok, DVDék, Tubusok. Hallgattuk a nagyokat vinyl lemezekrol. Néha jobb hallgatni mint nézni. Azok a Callas felvételek nagyon értékesek és a modern technika rekonstruálta a fiatal és még nagyon jo formában levo muvészno lemezeit.
Tubus-
Puccini - Mdama Butterfly, Callas, Gedda, Karajan.
Most kovetkezik a mult század felvétele. Berlin Staatsoper, 29.9.1955, G.Donizetti,Lucia di Lammermoor, CALLAS és KARAJAN.
www.youtube.com/watch?v=_maNJkybAwI&t=41s
Akkor folytatnám a korai Maria Callas sorozatomat. Jo, hogy van a new remastering technika. Nagyszeru felvétel, legjobb Norma record.
Bellini Norma, 1954, T.Serafin vezényel
youtube.com?v=80iFQqBCCyM
Néhány éve múlva a MET-ben már -sajnos- egészen más volt a helyzet. A Lady lett volna Callas első évadnyitó szerepe ott, de sosem valósult meg. Rudolf Bing emlékirataiban olvasható, hogy néhány munkatársa szerint "Callas félt Lady Macbeth-től, ettől a rémisztő szereptől, mely magas deszig megy fel, amit természetesen neki magának kell énekelnie."
Tubus
The impossible concert by Maria Callas (1952)
Démonikus belcanto. Igy kell a cavatínát és a cabalettát énekelni a Macbethbol.
Dec. 2.-kán lett volna 98 éves a minden idok legnagyobb szopránja.
A válogatás Callas legjobb éveibol származnak/otvenes évek elso fele/.
90 Ária - new-remastered
www.youtube.com/watch?=VU1CZWEzQDA
Még egyszer meghallgattam. Minden idok legjobb Abigélje. Nagy lecke a belcantobol.
Aztán hallgassátok meg a duettet a III.felvonásbol/ Nabucco-Gino Bechi/. Azt a magas handot a duet végén még egy énekesnotol se hallottam.
www.youtube.com/watch?=fsJDTvpwOyg
Callas 1949-ben fantasztikus Abigélt énekelt Nápolyban, igazi soprano drammatico d agilita. Itt egy 10 perces hanggyilkos éneklés / Nabucco, 2.felv/
www.youtube.com/watch?=WA8Z5whuaIo
Idősebbek még nálunk is hallhatták Giulinit élőben, mivel a 60-as években elég sokszor vezényelt Pesten.
Giulinivel pár koncertet hallottam˛ operaelőadást nem. Akkor már idős ember volt˛ dirigálását őszi fény ragyogta be.
És milyen fantasztikus a dirigens - Carlo Maria Giulini. a legnagyobbak kozé tartozik. Abban az idoben még a karmester volt az úr az Operában, még nem voltak eszement rendezok.
Callas isteni Violetta, mennyi szerelem. fájdalom, dráma, szomorúság van a hangjában.
Koszonet azoknak akik rekonstruálták ezt a privát ferlvételt.
Verdi - La Traviata NEW MASTERING (Maria Callas, Giuseppe Di Stefano - Ct.rec.: Carlo Maria Giulini)
Igazi kincset találtam aTubuson. La Traviata a Scálábol, 1955.május 28 - élo. Callas, Di Stefano, Etore Bastianini. Mind a három szereplo a legjobb formájábban.Ne hadjátok ki.
Verdi-La Traviata-NEW MASTERING(Maria Callas, Giuseppe Di Stefano, Ct.rec. : Carlo Maria Giulini)
456
A Bartók Rádió mai operaközvetítése
19:00 - 21.10 Gaetano Donizetti: Lammermoori Lucia
Háromfelvonásos opera
Szövegét - Walter Scott The Bride of Lammermoor című regénye nyomán - Salvatore Cammarano írta
Vezényel: Fausto Cleva
Km.: Metropolitan Operaház Ének- és Zenekara
Szereposztás:
Lucia - Maria Callas (koloratúrszoprán),
Lord Enrico Asthon, a bátyja - Enzo Sordello (bariton),
Edgar Ravenswood - Giuseppe Campora (tenor),
Raimond, Lucia nevelője - Nicola Moscona (basszus),
Lord Arthur Buklaw - Paul Franke (tenor),
Alisa, Lucia komornája - Thelma Votipka (mezzoszoprán),
Normann, őrségparancsnok - James McCracken (tenor)
(1956. december 8.)
Michelle Marly: Maria Callas, a DÍVA
Kossuth Kiadó, 2020
432 oldal.
Borító: füles, kartonált
Fordító: Várnai Péter
Fülszöveg a kiadótól:
"Velence, 1957. Maria Callas, korának legnagyobb szopránja tökéleteset alkot a színpadon, e tökéletességért azonban nagy árat fizet. A hangja fokozatosan veszít erejéből, ezért az ünnepelt énekesnő szünetet szeretne tartani – amit sem az operavilág, sem a férje és menedzsere, Meneghini nem fogad el. Ebben az érzelmi és művészi válságban találkozik az asszony Arisztotélisz Onászisszal, a hajómágnással, aki fényűzésével elkápráztatja Callast egy földközi-tengeri jacht-körúton.
Csaknem egy évtizedes szerelmi kapcsolatuknak Jackie Kennedy vet véget. Ám a nagy Callas, az isteni díva, a szerelmes asszony, az ünnepelt sztár összetört szívét és lelkét titkolva játssza tovább a végzet asszonyát…"
2020.09.27 17:30 - 18:30 Bartók Rádió
Új Zenei Újság
Benne: Lemezkritika - Maria Callas örökérvényű drámai alakításai
– operaáriák
Vincenzo Bellini: A kalóz, Norma;
Giuseppe Verdi: Macbeth, A szicíliai vecsernye, Nabucco;
Luigi Cherubini: Medea;
Gaetano Donizetti: Lammermoori Lucia;
Gioachino Rossini: Armida
Szerk.-mv.: Kovács Sándor
Társszerk.: Ottmár Dávid
Az elmúlt napokban "tisztogatást" hajtottam végre CD-lemezgyűjteményemben: duplikátumokra találtam. Amiből DVD-lemezem van, úgy inkább ezeket tartom meg a CD helyett. Sok lemeztől váltam/válok meg fájó szívvel. Az általam "kiselejtezett" CD-k között rábukkantam egy Maria Callas-szal készült Rossini-Armida-élő felvételre! Sok más lemezzel együtt - ezzel is - "házalásba" kezdtem és egy kivételével mindet eladtam: meglepetésemre a Callas-féle Armidát mindenhol visszadobták, mondván, hogy a "kutyát sem érdekli". Meghökkentem ezen, hiszen azt hittem, Callas neve, a legenda, még ma is, most is "mindent visz"; Callas lemezeiért, felvételeiért kapkodnak, bármi pénzt megadnak érte! Hiú ábrándnak bizonyult. Ráadásul egy ritka, "bel canto" operafelvétele ez, ami nem túl sűrűn található meg a lemezpultokon, de más Rossini-Armida-felvételekkel sem túl gyakran jönnek ki kiadók. Úgyhogy érthetően csalódott voltam s vagyok, hogy ennyire nem kell Callas fémjelezte Rossini-ritkaság senkinek manapság. Rákérdeztem, tartanak-e más Callas-lemezeket, azt a választ kaptam, hogy nem. De akkor miért nem veszik át ezt az Armida-lemezt? Mert nem tudnák eladni és ráfizetnének...Hát ennyire respektálják manapság Callast – gondoltam magamban, bosszúsan, távozva el azzal az egy megmaradt lemezemmel…
De még maradtak opera CD-im egy következő "fordulóra" hagyva...
(Más kérdés, hogy sokan letöltik internetről az operákat, egyre kevesebben gyűjtenek opera CD-t./
Úgyhogy itt teszem közzé: eladom Rossini Armida című operájának teljes felvételét, Callas-szal a címszerepen.
Rossini: Armida /IDIS/ - 2 CD
Armida – Maria Callas
Rinaldo – Francesco Albanese
Ubaldo/Gernando – Mario Filippeschi
Goffredo – Alessandro Ziliani
Carlo – Gianni Raimondi
Astarotte – Marco Stefanoni
Orchestre e Coro del Teatro Comunale di Firenze
Tullio Serafin
Live Recording, Firenze, 1952
ADD Mono
Istituto Discografico Italiano
IDIS 6370/71
2020.05.31 12:35 - 15:00 Bartók Rádió
"Koncert dél - Bravissimo"
Ez történt ezen a héten a világ hangversenytermeiben |
5. műsorszám:
Giuseppe Verdi: Traviata – részletek:
a) Bordal,
b) Violetta áriája I. felv.,
c) Violetta és Germont kettőse II. felv.,
d) Violetta, Annina és Alfredo hármasa II. felv.,
e) Violetta áriája III. felv.,
f) Finálé
Szereposztás:
Violetta - Maria Callas,
Alfred - Giuseppe Di Stefano,
Germont - Ettore Bastianini,
Annina - Luisa Mandelli,
Doktor - Ailvio Maionica,
Milánói Scala Ének-, és Zenekara,
vez.: Carlo Maria Giulini
(Milánói Scala, 1955. május 28.)
1. Alessandro Scarlatti: Perche tacete - kantáta (Németh Judit - alt, Affetti Musicali, műv. vez.: Malina János, vez.: Kertész István - Budapesti Történeti Múzeum, Királypince, 1997. május 26.), 2. Fusz János: Isaak - Nyitány (Budapesti Fesztiválzenekar, hangvm.: Szefcsik Zsolt - Zeneakadémia, Nagyterem, 2009. május 25.), 3. Josef Haydn: D-dúr gordonkaverseny (Starker János, Magyar Állami Hangversenyzenekar, vez.: Lehel György - Erkel Színház, 1973. május 28.), 4. Johannes Brahms: f-moll zongoraötös (Ránki Dezső, Takács-Nagy Vonósnégyes - MTA, Kongresszusi terem, 1982. május 25.),
Ma este a Bartók Rádió operaközvetítése:
19:00 - Prológ
Luigi Cherubini: Médeia
A mikrofonnál: László Ferenc
Szerk.: Katona Márta
19:30 - Hírek
19:35 – 21.41 Luigi Cherubini: Médeia
Háromfelvonásos opera
Szövegét – Pierre Corneille nyomán - Francois Benoit Hoffman írta
Vezényel: Tullio Serafin
Km.: Milánói Scala Énekkara (karig.: Norberto Mola) és Szimfonikus Zenekara
Szereposztás:
Médeia, Aetes, Kolchis királyának leánya – Maria Callas (szoprán),
Kreusza, a leánya – Renata Scotto (szoprán),
Nerisz, Médeia szolgálója – Miriam Pirazzini (alt ),
Iászon, az argonauták vezére – Mirto Picchi (tenor),
Kreón, Korinthosz királya – Giuseppe Modesti (bariton),
Első szolgáló – Lidia Marimpietri (szoprán),
Második szolgáló – Elvira Galassi (mezzoszoprán),
Az őrség kapitánya – Alfredo Giacomotti (tenor).
Éteri magasság címmel a mozikban most futó A Maria Callas-sztori film okán cikket közöl a HVG. Jelenleg csak a nyomtatott újságban olvasható. A cikk bevezetője szerint "a temperamentumos Maria Callas volt a Tigris, a szelíd Renata Tebaldi a Galamb. A két operadíva versengését sokan felidézik a görög szoprán életéről szóló dokumentumfilm kapcsán".
MERCI BEAUCOUP !!!
Tegnap láttam A Maria Callas-sztorit. Már maga a film létrejötte igazolja Callas egyedülvalóságát: nincs még egy énekes, sőt talán zenei előadóművész, aki pályája elhagyása után több mint fél évszázaddal, végső távozása után több mint negyven évvel is akkora érdeklődést képes kiváltani, ami e film elkészítését lehetővé, egyben szükségessé tette. Az alkotás hitelessége és fő erénye szerintem abban leledzik, hogy eredeti interjúkból és képfelvételekből állították össze, kizárólag Callas beszél (vagy az ő leveleit, írásait olvassák fel) és nem róla beszélnek (írnak). Mindenki, aki eddig nem tette, megalkothatja véleményét a század legnagyobb énekes sztárjáról. Tíz áriát számoltam össze a film alatt a díva előadásában, valamennyi élő előadásban látható-hallgatható. Operát, operai (és kor)dokumentumfilmet -és persze Callast- szeretőknek kihagyhatatlan!
A Maria Callas-sztori trailer (filmelőzetes)
(Maria by Callas, 2017)
"María Callas New Yorkban kezdte szegény karrierjét, majd nemzetközi szupersztár lett, a földkerekség egyik legnagyobb művésze."
Nemzet: francia
Stílus: életrajzi, dokumentum
Február 14.-től a mozikban.
Rövidesen keződik: Koncert - dél Hangversenykülönlegességek Bartók Rádió, 2018. december 13., 12.35 – 13.20 Maria Callas áriaestjeiből III/3. rész Km.: Olasz Rádió Szimfonikus Zenekara Vez.: Alfredo Simonetto 1. Wolfgang Amadeus Mozart: Szöktetés a szerájból - Constanza áriája II. felv., 2. Gioacchino Rossini: a) Armida - Armida áriája II. felv., b) Semiramis - Semiramis áriája I. felv., 3. Giacomo Meyerbeer: Dinorah - Árnyéktánc II. felv., 4. Gustave Charpentier: Louise - Louise áriája III. felv., 5. Ambroise Thomas: Hamlet - Ophélia áriája IV. felv. (San Remo-i Casino, 1954. december 27.) |
A Rádió hangtárából visszahallgatható
Bartók Rádió, 2018. december 06. 12.35 – 13.45
Maria Callas áriaestjeiből
III/2. rész
I. Umberto Giordano: André Chénier - részletek az operából –
a) Maddalena, Chénier és a főkomornyik hármasa II. felv.,
b) Maddalena áriája III. felv.,
c) Maddalena, Gérard, Chénier és Schmidt jelenete IV. felv.
(Maddalena - Maria Callas, Chénier - Mario Del Monaco, Gérard - Aldo Protti, Főkomornyik - Mariano Caruso, Milánói Scala Zenekara, vez.: Antonio Votto ű Milánói Scala, 1955. január 8.),
II. Giuseppe Verdi: Traviata - részletek az operából –
a) Bordal I. felv.,
b) Violetta áriája I. felv.,
c) Violetta és Germont kettőse II. felv.,
d) Violetta, Annina és Alfredo hármasa II. felv.,
e) Violetta áriája III. felv.,
f) Violetta, Germont, Alfredo, Annina és a doktor jelenete III. felv.
(Violetta - Maria Callas, Alfredo - Giuseppe Di Stefano, Germont - Ettore Bastianini, Milánói Scala Ének- és Zenekara, vez.: Carlo Maria Giulini ű Milánói Scala, 1955. május 28.)
(Bef. rész: jövő csütörtök, 12.36)
Déli koncert - Hangversenykülönlegességek
|
|
2018.11.29 12:35 - 13:40 Bartók Rádió
|
|
Maria Callas áriaestjeiből III/1. részletek I. 1. Giuseppe Verdi: A trubadúr - Leonóra áriája és Miserere IV. felv. (km.: Albert Lance - ének, Francia Nemzeti Operaház Énekkara) 2. Gioacchino Rossini: A sevillai borbély - Rosina kavatinája I. felv. (Párizsi Nemzeti Operaház Zenekara, vez.: Georges Sebastian - Párizsi Operaház,1958. december 19.), II. 3.Jules Massenet: a) Manon - Manon áriája II. felv., b) Werther - Charlotte levéláriája III. felv 4. Gioacchino Rossini: a) Semiramis – Semiramis áriája I. felv., b) Hamupipőke - Angelina rondója II. felv., 5. Giuseppe Verdi: Nabucco - Abigél áriája III. felv., 6. Giacomo Puccini: Pillangókisasszony - Cso-cso-szán áriája III. felv. (Francia Nemzeti Zenekar, vez.: Georges Prétre - Párizsi Champs-Elysées Színház,1963. június 5.) III. 7.Ludwig van Beethoven: Ah, Perfido – hangversenyária (zong. km.: Jeffrey Tate - Párizsi Champs-Elysées Színház, 1976. március 3.) (Köv. rész: jövő csütörtök, 12.36) |
Ma este stúdiófelvételről sugározza a Bartók Rádió:
19.00 – 19.30 Prológ
Vincenzo Bellini: A puritánok
A mikrofonnál: László Ferenc
Szerk.: Katona Márta
19:35 – 22.00
Vincenzo Bellini: A puritánok
Háromfelvonásos opera
Szövegét Carlo Pepoli írta
Vez.: Tullio Serafin
Km. a Milánói Scala Énekkara (karig.: Vittore Veneziani) és Zenekara
Szereposztás:
Elvira - Maria Callas (szoprán),
Lord Arthur Talbot - Giuseppe di Stefano (tenor),
Sir Richard F- Rolando Panerai (bariton),
Sir George - Nicola Rossi-Lemeni (basszus),
Sir Brown - Angelo Mercuriali (tenor),
Henriette - Aurora Cattelani (mezzoszoprán)
Lord Walton - Carlo Forti (basszus)
Novedades discográficas: Maria Callas “en vivo”
Radio Clásica Hangtár (21/04/2018)
Arias y escenas de Tosca de PUCCINI, Lucia di Lammermoor, Poliuto y Anna Bolena de DONIZETTI, Aiday La Traviata de VERDI, Il Pirata y La Sonnambula de BELLINI, Parsifal de WAGNER, Ifigenia in Tauridede GLUCK, Andrea Chénier de GIORDANO y otras (Grabs. en vivo de 1950-64).
CDs (ld. 411)
Egy másik topicba szo esett Maria Callas súlygyarapodásárol. Szíves figyelmetkbe ajánlom egy nagyon szép képeskonyvet- nagy fotoalbumot -
CALLAS, Images of a Legend. With an essay by Attila Csampai. Schirmer art books.
Bartók Rádió ma délutáni adása
14.14 – 15.00 Maria Callas áriaestjeiből - II/2. rész
1. Verdi: Ernani - Elvira áriája I. felv. (Amszterdami Concertgebouw Zenekara, vez. Nicola Rescigno - Amszterdami Concertgebouw, 1959. július 11.)
2. Boito: Mefistofele - Margit áriája III. felv. (vez. Nicola Rescigno - Los Angeles, Shrine Auditorium, 1958. november 29.)
3. Bizet: Carmen - Habanera (Covent Garden Operaház Zenekara, vez. Georges Prétre - Londoni Covent Garden Operaház, 1962. november 4.)
4. Rossini: A sevillai borbély - Rosina kavatinája I. felv. (Párizsi Opera Zenekara, vez. Georges Sébastian - Párizsi Operaház, 1958. december 19.)
5. Mozart: Szöktetés a szerájból - Constanza áriája II. felv. (Olasz Rádió Szimfonikus Zenekara, vez. Alfredo Simonetto - San Remoi Casino, 1954. december 27.)
6. Beethoven: Ah! Perfido - hangversenyária (Jeffrey Tate - zongora - Párizsi Champs Elysées Színház, 1976. március 3.)