Bejelentkezés Regisztráció

Andreas Scholl


91 estallo 2014-04-22 09:48:08
Fidelio/ Énekiskola a giccshatáron 2014. április 10. - Kolozsi László - Fidelio - 24 Hozzászólás Andreas Scholl angol dalokból összeállított produkció előadójaként, minden igyekezete ellenére, nem tudta megtartani az egyensúlyt. Ügyesen billegett a giccshatáron, de olykor bizony félrelépett. KRITIKA. /részlet/ "Tulajdonképpen a kímélő üzemmódnak tudható be, hogy jelen, április 5-ei dalestjének egy jelentős hányadát a Weiner-Szász Kamaraszimfonikusok igyekvő, ám messze nem makulátlan Britten- illetve Purcell-előadása tette ki. Várható volt, hogy Scholl már nem megy bele veszélyes operai játszmákba, nem kockáztat jelentősebb alt szerepekben, várható volt, hogy eljut a dalokig, de ha jósolni kellett volna, én semmiképpen sem azt jövendölöm meg, hogy már-már a popzenéig megy el, hogy az angol balladák és dalok populárisabb változatát választja - kontratenorból Joan Baez vagy Joni Mitchell lesz. Tévedés ne essék, Scholl a kiváló harcostárssal, az utcazenész múltját sosem tagadó, a közönséget szintúgy ügyesen szolgáló Edin Karamazov lantossal és az említett magyar zenekarral adott estjének voltak megható, megejtő pillanatai."Csalódásomat mégis kénytelen vagyok kifejezni, mert az Erbarme dichet egykor könnyeztető átéltséggel abszolváló csodafiú átváltozása láttán azt kell gondolnom, ő már nem fog visszatérni az oratóriumokhoz - bármennyire is szurkolok ezért -, pláne nem az operaszínpadra. Érzi képessége határait, érzi, hogy megfogta és kérlelhetetlenül szorítja már az idő, és hanyatlásához nem az operarajongókat hívja tanúul, hanem a szép/szomorú angolszász balladák szerelmeseit, azokat, akik ölelésként élik meg dalait, akik némi álfájdalomért cserébe feloldozást kapnak a valódiság, a valóban megrázó élményt adó művek pártolása alól."

92 estallo 2014-04-22 09:48:08
Fidelio/ Énekiskola a giccshatáron 2014. április 10. - Kolozsi László - Fidelio - 24 Hozzászólás Andreas Scholl angol dalokból összeállított produkció előadójaként, minden igyekezete ellenére, nem tudta megtartani az egyensúlyt. Ügyesen billegett a giccshatáron, de olykor bizony félrelépett. KRITIKA. /részlet/ "Tulajdonképpen a kímélő üzemmódnak tudható be, hogy jelen, április 5-ei dalestjének egy jelentős hányadát a Weiner-Szász Kamaraszimfonikusok igyekvő, ám messze nem makulátlan Britten- illetve Purcell-előadása tette ki. Várható volt, hogy Scholl már nem megy bele veszélyes operai játszmákba, nem kockáztat jelentősebb alt szerepekben, várható volt, hogy eljut a dalokig, de ha jósolni kellett volna, én semmiképpen sem azt jövendölöm meg, hogy már-már a popzenéig megy el, hogy az angol balladák és dalok populárisabb változatát választja - kontratenorból Joan Baez vagy Joni Mitchell lesz. Tévedés ne essék, Scholl a kiváló harcostárssal, az utcazenész múltját sosem tagadó, a közönséget szintúgy ügyesen szolgáló Edin Karamazov lantossal és az említett magyar zenekarral adott estjének voltak megható, megejtő pillanatai."Csalódásomat mégis kénytelen vagyok kifejezni, mert az Erbarme dichet egykor könnyeztető átéltséggel abszolváló csodafiú átváltozása láttán azt kell gondolnom, ő már nem fog visszatérni az oratóriumokhoz - bármennyire is szurkolok ezért -, pláne nem az operaszínpadra. Érzi képessége határait, érzi, hogy megfogta és kérlelhetetlenül szorítja már az idő, és hanyatlásához nem az operarajongókat hívja tanúul, hanem a szép/szomorú angolszász balladák szerelmeseit, azokat, akik ölelésként élik meg dalait, akik némi álfájdalomért cserébe feloldozást kapnak a valódiság, a valóban megrázó élményt adó művek pártolása alól."

90 Wolfi 2010-05-15 22:20:26
sajnos nem tudtam ott lenni a müpás koncertjén... egyszerüen fenomenális a fazon!!!! ave scholl! :)

89 macskás 2010-05-12 23:35:43 [Válasz erre: 85 frushena 2010-05-11 12:43:47]
Nekem megvan Merilinnel:)

88 -zéta- 2010-05-12 13:28:33 [Válasz erre: 87 karnagy 2010-05-12 13:02:40]
Így van, gyönyörű zenék, ihletett előadás volt, bravóóóó!

87 karnagy 2010-05-12 13:02:40
Összességében tetszett a koncert. Derűs-szép este volt.

86 -zéta- 2010-05-11 13:31:20 [Válasz erre: 74 macskás 2010-05-11 10:35:33]
Én...:-)

85 frushena 2010-05-11 12:43:47 [Válasz erre: 84 Orfeusz 2010-05-11 12:42:04]
én azért a Vivi tiranno-t sajnálom, hogy kihagyta a műsorból!

84 Orfeusz 2010-05-11 12:42:04
Remélhetőleg Scholl ma jó formában lesz..

83 macskás 2010-05-11 12:08:38 [Válasz erre: 81 macskás 2010-05-11 12:01:48]
Vajon Scholl mit fog csinálni? :)

82 frushena 2010-05-11 12:04:39 [Válasz erre: 81 macskás 2010-05-11 12:01:48]
szuper lesz. Számolom a perceket!

81 macskás 2010-05-11 12:01:48
Orfeusz lanttal énekel, Waldvogel a csőrével, én meg nyávogok:)

80 macskás 2010-05-11 12:01:01 [Válasz erre: 78 frushena 2010-05-11 11:59:54]
Ja, nem tudtam:)

79 macskás 2010-05-11 12:00:42
Én is:)

78 frushena 2010-05-11 11:59:54 [Válasz erre: 74 macskás 2010-05-11 10:35:33]
Te nem is Scholl miatt jösz! :)

77 macskás 2010-05-11 11:59:49
77.

76 waldvogel 2010-05-11 11:24:25
Én is!

75 Orfeusz 2010-05-11 10:37:31
én

74 macskás 2010-05-11 10:35:33 [Válasz erre: 73 frushena 2010-05-11 09:18:37]
Kíváncsi vok rá:) Ki jön? Mármint fórumozó honfitárs?

73 frushena 2010-05-11 09:18:37 [Válasz erre: 72 frushena 2010-04-07 08:20:44]
már ma!

72 frushena 2010-04-07 08:20:44
már nemsokára : [b]Andreas Scholl Händel-estje[/b] Közreműködik: a Stuttgarti Kamarazenekar 2010. május 11. 19.30 - 22.00 Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem Händel: Giulio Cesare in Egitto – Ouverture Händel: Admeto, re di Tessaglia – Ballo di larve Händel: Admeto, re di Tessaglia – Recitativo-accompagnato „Orride larve” Händel: Admeto, re di Tessaglia – Aria „Chiudetevi miei lumi” Händel: Concerto grosso op. 6, No. 1 Händel: Giulio Cesare in Egitto – Aria „Se in fiorito prato” Händel: Giulio Cesare in Egitto – Gigue Händel: Giulio Cesare in Egitto – Aria „Va tacito” Händel: Radamisto – zenekari szvit Händel: Rodelinda – Sinfonia-Recitativo „Pompe vano di morte” Händel: Rodelinda – Aria „Dove sei” Händel: Alexander's Feast – Concerto grosso Händel: Partenope – Aria „Furibondo spirai vento” „Manapság több kiváló kontratenor áll közönség elé, mint valaha, de egyvalaki mindegyik fölött áll, ahogyan egy évszázaddal ezelőtt Caruso a tenorok közt: Andreas Scholl.” Az egyik brit zenei szaklap jellemezte így a Rajna-parti kisvárosból származó művészt, René Jacobs felfedezettjét. Mint minden nagy előadó, Scholl művészete sem ismer országhatárokat, leggyakrabban mégis a szülőföldjén alkotó barokk szerzők, valamint az angollá lett német, Georg Friedrich Händel kompozícióit szólaltatja meg. Budapesti koncertjén is ebből a kimeríthetetlen gazdagságú életműből állított össze színes programot, melyet a világ leghosszabb ideje működő, 1945-ben alapított kamarazenekarával ad elő. Az előadáshoz kapcsolódó Műhelybeszélgetésen, április 14-én 17.30 órai kezdettel a Művészetek Palotája klubszerűen berendezett Lépcsőtermében különféle művészeti ágak jeles képviselői és más meghívott vendégek beszélgetnek a műsorról a sorozat állandó házigazdája, Fenyő Gábor vezetésével. A Műhelybeszélgetések nyilvánosak, a belépés díjtalan. Rendező: Művészetek Palotája Erre a koncertre jegyét a Művészetek Palotája saját jegypénztáraiban üdülési csekk, Accor Ticket Culture utalvány, Sodexho Pass Kultúra- és Ajándékutalvány, valamint Művészetek Palotája ajándékutalvány beváltásával is megvásárolhatja. forrás : [url]http://mupa.hu/program/?pid=629;MÜPA[/url]

71 frushena 2009-11-08 10:17:35 [Válasz erre: 70 Orfeusz 2009-11-08 10:13:07]
Basszus! Erre tényleg csak ezt tudom mondani! :-) Nos az valóban élmény lesz, méghozzá nem is kicsi! Scholl & Zazzo az, akik ma leghitelesebb Cesaret tudják interpretálni. (Minden formában mindketten tökéletesek.) Jaroussky-val szerintem jól jársz mint Sesto. Inkább azt énekeljen mint Cézárt. Bartoli mint Cleopatra nekem annyira nem jön be, de ettől függetlenül szerintem vigyél vésőt kalapácsot, hogy az előadás után fel tudd vakarni magad a székekből. A budapesti program sem lesz rossz, noha azért egy Giulio Cesaret szívesen megnéznék. :)

70 Orfeusz 2009-11-08 10:13:07 [Válasz erre: 69 frushena 2009-11-08 10:07:39]
Ez fantasztikus program. mar meg is van a jegyem! elotte meg hatalmas nagy elmenyben lesz reszem: parizs salle pleyel, 2010 februar 12. pentek Handel> Giulio Cesare Cleopatra Cecilia Bartoli Cesare Andreas Scholl Sesto Philip Jaroussky karmester Marc Minowski

69 frushena 2009-11-08 10:07:39 [Válasz erre: 61 frushena 2009-07-28 08:56:09]
a program is elérhetővé vált a május koncertre : Händel: Admeto, re di Tessaglia – Ouverture Händel: Admeto, re di Tessaglia – Ballo di larve Händel: Admeto, re di Tessaglia – Recitativo-accompagnato „Orride larve” Händel: Admeto, re di Tessaglia – Aria „Chiudetevi miei lumi” Händel: Concerto grosso op. 6, No. 1 Händel: Giulio Cesare in Egitto – Aria „Se in fiorito prato” Händel: Giulio Cesare in Egitto – Gigue Händel: Giulio Cesare in Egitto – Aria „Va tacito” Händel: Radamisto – zenekari szvit Händel: Rodelinda – Sinfonia-Recitativo „Pompe vano di morte” Händel: Rodelinda – Aria „Dove sei” Händel: Rodelinda – Sinfonia Händel: Partenope – Aria „Furibondo spirai vento” Händel: Alexander's Feast – Concerto grosso Andreas Scholl Händel-estje Közreműködik: a Stuttgarti Kamarazenekar 2010. május 11. kedd 19:30 - 22:00

68 frushena 2009-07-29 10:02:04 [Válasz erre: 67 Orfeusz 2009-07-29 09:31:57]
Mázlista ... Én a brüsszeli előadásra megyek.

67 Orfeusz 2009-07-29 09:31:57 [Válasz erre: 66 frushena 2009-07-28 23:13:14]
A párizsi koncerten jelen leszek:))

66 frushena 2009-07-28 23:13:14 [Válasz erre: 65 Pancoletti 2009-07-28 22:22:40]
Scholl honlapján tájékozódhatsz. A dátum viszont 10.-e. 10 May 2010 Budapest National Concert Hall, Palace of Arts With the Stuttgarter Kammerorchester forrás : [url]http://www.andreasschollsociety.org/tour.htm;www.andreasschollsociety.org[/url] Amúgy Scholl 2010-es 'programja' kiváló Egy kiváltképp érdekes koncert, melyen partnere Philippe Jarousssky lesz Brüsszelben. Az időpont még egyeztetés alatt. Valamint még : 9 February 2010 Paris Salle Pleyel HÄNDEL : Giulio Cesare Cecilia Bartoli Les Arts Florissants / William Christie és 2011 - ben MET - HÄNDEL : Rodelinda

65 Pancoletti 2009-07-28 22:22:40 [Válasz erre: 64 macskás 2009-07-28 22:16:03]
miért, hol lehet utánanézni? A MüPa honlapján csak idén szeptemberig van fennt a program.

64 macskás 2009-07-28 22:16:03 [Válasz erre: 63 Pancoletti 2009-07-28 21:48:33]
Inkább te vagy tájékozatlan!

63 Pancoletti 2009-07-28 21:48:33 [Válasz erre: 61 frushena 2009-07-28 08:56:09]
elég tájékozott vagy... :D

62 Orfeusz 2009-07-28 19:23:20 [Válasz erre: 61 frushena 2009-07-28 08:56:09]
ELJEN!!

61 frushena 2009-07-28 08:56:09
2010. május 11-én a MÜPA Stuttgarti Kammerorchester ANDREAS SCHOLL

60 frushena 2008-08-18 22:49:12
Egy Új live Giulio : [b]HÄNDEL : Giulio Cesare[/b] dramma per musica in tre atti, libretto di : Nicola Francesco Haym Giulio Cesare : ANDREAS SCHOLL Cleopatra : Elena de la Merced Cornelia : Charlotte Hellekant Sesto : Max Emanuel Cencic Tolomeo : CHRISTOPHE DUMAUX Achilla : Riccardo Novaro Nireno : Florin Cezar-Ouatu Curio : Yannis François Orchestre de Chambre de Lausanne Direction musicale: Ottavio Dantone [url]http://www.operatoday.com/C_sar_4-049.png;Cleopatre & Cesare[/url] [url]http://www.operatoday.com/C_sar_3-167.png;Charlotte Hellekant, Christophe Dumaux, Max Emanuel Cencic[/url] Scholl egészen kiváló!

59 Orfeusz 2007-10-29 07:14:01
Igen csak izgatott vagyok, mert van olyan hatalmas szerencsém, hogy jegyem van november 4. vasárnapra a bécsi Musikevereinbe, ahol Pergolesi Stabat Mater lesz és nem mással mint a csoda Andreas Schollal, oldalán pedig Netrebko!

58 Estelle 2007-08-30 00:58:38
31.-én 13 órakor [url]http://www.rtve.es/rne/rc/;a spanyol klasszikus rádióban[/url] (Pulse aquí-re kattintva lehet hallgatni) Andreas Scholl, contratenor. HOLBORNE: My heavy sprite (3’02”). A. Scholl (cten.), E. Karamazov (laúd). PORPORA: Il trionfo di Camilla “Va per le vene il sangue” (8’06”). HÄNDEL: Rodelinda “Dove sei, amato bene” (4’58”). A. Scholl (cten.), Accademia Bizantina. Dir.: O. Dantone. MOZART: Mitridate “Venga pur, minacci e trema” (7’06”). GLUCK: Orfeo ed Euridice “Che farò senza Euridice” (3’43”). A. Scholl (cten.), Orq. The Age of Enlinghtenment. Dir.: R. Norrington. CALDARA: Maddalena ai piedi di Cristo “Da que strale che stilla veleno” (6’57”). A. Scholl (cten.), Orq. de la Schola Cantorum Basiliensis. Dir.: R. Jacobs. BACH: Cantata “Widerstehe doch der Sünde”, BWV 54 (11’03”). A. Scholl (cten.), Orq. del Collegium Vocale . Dir.: Ph. Herreweghe. BIZET / WAGNER: Carmen (Habanera) (3’57”). A. Scholl (cten.), Orq. Fil. de Camargue. Dir.: R. Wagner.

57 frushena 2007-08-20 22:50:38 [Válasz erre: 56 Estelle 2007-08-20 22:46:00]
Tehát változhat! ... Persze vele is megnézném, hallgatnám ,,, Szó nincs erről!

56 Estelle 2007-08-20 22:46:00 [Válasz erre: 55 frushena 2007-08-20 22:40:00]
Legutóbb még Nyetrebko volt kiírva.

55 frushena 2007-08-20 22:40:00 [Válasz erre: 54 Estelle 2007-08-20 22:37:27]
Ki lesz vajon a szoprán?

54 Estelle 2007-08-20 22:37:27 [Válasz erre: 53 frushena 2007-08-20 22:27:08]
Hát erre nem valószínű, hogy sok esélyünk van.:-( De novemberben Bécsben Pergolesi Stabat Mater, a salzburgi Pünkösdi Fesztiválon pedig dalestje lesz(amúgy csupa barokk műsor).

53 frushena 2007-08-20 22:27:08 [Válasz erre: 52 Estelle 2007-08-20 22:12:52]
Akkor legyen biztos! Schollt pedig igazán jó lenne egyszer az Országban hallani, mondjuk pont Pergolesi művében a Pergolesi évfordulón, ami közeleg!!!

52 Estelle 2007-08-20 22:12:52 [Válasz erre: 51 frushena 2007-08-20 22:09:33]
Nem talán, hanem biztos. Bár ez mindig nagyon szubjektív dolog. Schäfer mindenképpen a kedvenceim közé tartozik.

51 frushena 2007-08-20 22:09:33 [Válasz erre: 50 Estelle 2007-08-20 22:01:16]
Köszi a beszámiolót Estelle! Schäfer jó! Szép hang! Talán jobban jártál vele mint Netrebkoval! A Stabat Mater mindig maradandó élmény! Hamarosan pedig Pergolesi évforduló a nagyvilágban. Kíváncsi vagyok itthon lesz e valami megmozdulás. Bár már tudom a választ ,,, de ne legyen igazam !!!

50 Estelle 2007-08-20 22:01:16
Scholl Salzburgban - Garanca helyett \"ugrott be\", igaz, a csere már kora tavasszal ismertté vált. Műsoron Pergolesi Stabat Materje, valamint Händel és Vivaldi művek. Két nappal az előadás előtt Netrebko lemondta a szoprán szerepet, így nekem is sikerült kifizethető árú jegyhez jutni. A beugró nem kisebb név volt, mint Christine Schäfer. (Nagyon szubjektív megjegyzés: Soha rosszabb cserét.) Az első részben zenekari műveket hallottunk Vivalditól (Orchestra Barocca di Venezia, vez. Andrea Marcon), ebből elsősorban a fantasztikus lantkoncertet emelnék ki. Schäfer két Händel áriát énekelt (Giulio Cesare és Alcina) – csodálatosan, Scholl Vivladi Cessate, omai cessate c. kantatáját. Sajnos ennél egy kis hiányérzetem volt, mert Scholl kotta nélkül énekelt, így „játszott” is hozzá, és ahányszor kijött a színpad szélére, elveszett a hangja a Haus für Mozart színpada és a „kakasülő” között. A Stabat Mater azonban csodálatos volt.

49 frushena 2007-07-27 00:26:23
[url]http://www.youtube.com/watch?v=0h9UoxNDlJU;Mozart : Mitridate ré di Ponto - Farnace aria \"\"Venga Pur Minacci E Frema\"[/url] Andreas Scholl

48 frushena 2007-05-06 17:42:06
[url]http://www.youtube.com/watch?v=b_631iPcGo0;Händel : Rodelinda Andreas Scholl & Anna Caterina[/url] [url]http://www.youtube.com/watch?v=WWRHdTCJyyA;Händel : Rodelinda \"Dove sei\"[/url] [url]http://www.youtube.com/watch?v=OUOIHyXyx-I;Händel : Rodelinda \"Scacciata dal suo nido\"[/url] [url]http://www.youtube.com/watch?v=asBIeYlkJzo;Händel : Rodelinda \"Vivi tiranno\"[/url] [url]http://www.youtube.com/watch?v=8gpEZpUoWrM;Händel : Rodelinda \"Con rauco mormorio\"[/url] [url]http://www.youtube.com/watch?v=2Q0LU8np8uA;HASSE : ARTASERSE \"Pallido il sole\"[/url]

47 Estelle 2007-02-25 19:38:43
Nagyon feledésbe merült a Scholl topic a bécsi koncert óta. A BBC3-an még meghallgatható szerda délig Scholl 2006-ös schwarzenbergi koncertje [url]http://www.bbc.co.uk/radio3/afternoonon3/pip/hub3d/;itt[/url] Kedden este fél nyolctól az OE1 közvetíti a bécsi koncertet [url]http://oe1.orf.at/programm/20070227193000.html;itt[/url]

46 Estelle 2007-01-25 19:10:10 [Válasz erre: 43 Orfeusz 2007-01-25 16:55:16]
Azt hiszem, hogy Scholl nem véletlenül választotta ezt a repertoárt. Annak ellenére, hogy nem lehet csillogni-villogni, mint például Vivaldi áriákkal, mégis meg tud mutatni valami olyat, amiben szerintem legjobb a mezőnyben: a bársonyos, meleg mély fekvést, amelyekben a hangja egyáltalán nem válik erőltetetté. Hír: tavasszal megjelenik a koppenhágai Giulio Cesare dvd-n.

45 Orfeusz 2007-01-25 16:57:56
Lemaradt: Down by the Salley Gardens, ez is elhangzott..

44 Orfeusz 2007-01-25 16:57:24
[url]http://www.youtube.com/watch?v=1UXr4-YDJqk;Down by the Salley Gardens ..ez is el hangzott; pontosan így, ilyen csodálatosan és egyszerűen[/url]

43 Orfeusz 2007-01-25 16:55:16
Magam is jelen voltam és én is el vagyok ájulva ettől a fiatalembertől Scholltól. Angyali hang, éteri tisztaságú, csodálatosan szép..az egyik legszebb férfi hang. Elbűvőlő kisugárzás, sokrétű megragadó előadói stílus. a dalok nekem annyira nem tetszettek, főleg, azért mert sokszor nem adott lehetőséget Schollnak a kibontakozásra..azért Vivaldi vagy Handel műben Scholl még többet tud mutatni Az utolsó ráadás tényleg lélegzetelállító volt. Nem viccelek, basszus hangon elkezdett énekelni Scholl, utána meg vissza kotratenorba..mintha nem is evilági lenne..igaz angyali hang!





A lapunkban megjelent szövegek a Café Momus, vagy a szerző kizárólagos szellemi tulajdonát képezik és szerzői jog védi őket.
A szerkesztőség külön, írásos engedélye nélkül mindennemű (részben vagy egészben történő) sokszorosításuk, felhasználásuk, kiadásuk és terjesztésük tilos.